Tatia birtoka
Utálom a repülést. Semmi bajom a légnyomással, de nem vagyok én madár, hogy repkedjek jobbra-balra. Éppen ezért örültem, hogy végre megérkeztem, mert a távolság ellenére imádom ezt a várost. Az évszázadok során tucatszor jártam már itt, éppen ezért volt egy lakásom a városban. Még Mystic Fallsban megkértem egy brigádot, hogy tegyék rendbe, így délután háromkor a tiszta, modern lakásomba léphettem be.
Letettem a cuccaimat és kinéztem az ablakon. A kilátás még mindig gyönyörű volt, szerelmes voltam belé. Mennyivel jobb lesz nekem itt, főleg, hogy az ablakban állva majdnem szembetaláltam magamat a Diadalívvel. Mosolyra húztam a számat a nyüzsgő turisták láttán: a napi ételmennyiség adott, senkinek sem fog feltűnni, ha egy-két ember leszakadozik az aktuális kirándulócsoportról vagy éppen valaki eltűnik Párizs utcáiról. Senki sem fog gyanút, ebben a hatalmas városban egyébként is nehéz lenne megtalálni az elkövetőt. Minden adott ahhoz, hogy élvezzem az életet, a francia főváros pedig maga volt a megtestesült tökély, ha a helyszínt nézzük. Már semmi sem maradt hátra, csak az, hogy kicsomagoljak.
(...)
Eltelt pár nap, már egy hét is. Minden tökéletes volt, csodaszép, mint a mesékben. Egyedül voltam, nyugalomban éltem, minden nap megcsapoltam egy-egy francia szépfiút, tehát a napjaim nagy boldogságban teltek. Tudtam én, hogy kell nekem ez a kiruccanás ahhoz, hogy önmagam legyek. Viszont egyik délután, amikor már alkonyodott sétálni vágytam. Párizs ilyenkor a legszebb.
Café de Flore