Egy valódi férfi nem fél veszíteni, mert tudja, hogy a vereség a győzelem kapuja. A győzelem pedig mámorító dolog, valami ami felkap, felrepít lélekben, és megerősíti az önmagamba vetett hitet. Mindegy, hogy egy centivel nyerek, vagy egy mérfölddel. De itt a győzelmet most nem is távokban, vagy időben mérték, hanem megadásban és lélekben. Méghozzá Angel lelkében, amely - a jelek szerint - idomult az enyémhez. Bárhogy is magyarázza véletlennel, biztos vagyok benne, hogy a nyomomban járt, engem követett idáig, és miattam hívta elő azt a lényét magából, amellyel mindennél biztosabban megfogott magának. Különös érzés egy ilyesféle kapcsolat: azon kapom magam, hogy egyszerűen nem áll szándékomban elengedni őt magam mellől. Kár, hogy az éjszaka a szőkével - vagy épp az előbb társaságunkban lévő feketével - hamvába holt reménynek tűnik. Rég volt részem ilyesmiben, bár talán Angel mellett nem is lett volna igényem efféle szórakozásra. Bármennyire is gyűlölt a maga módján, mindig fel tudtuk egymásban szítani a lángot olyannyira, hogy a legtökéletesebb kielégülést adtuk meg a másiknak. Ehhez pedig nem kellett harmadik résztvevő. Mindenesetre pillantásommal követem a feketét, ahogy a vérveszteségtől kissé kábán elkódorog valamerre, aztán magamhoz rántom Angelt, és összesimulva táncolni kezdünk a zene lüktető ütemére. Teste forró, orromban érzem bőrének illatát, és a vér semmi mással össze nem hasonlítható fémes szagát, és ez szinte letarolja minden érzékemet. Egy igazi vad vámpírnő aki előttem áll, most mégis olyan pillantást vet rám, mint egy ártatlan bárányka a mészáros előtt. - Szóval negyven - ismétlem utána, aztán megjelenik képemen a már jól ismert vigyor. Hezitálok néhány pillanatig, hogy elmondjam-e ami a fejemben jár: ez némileg elütne attól a Chad-től, akit ő már megismert. Ugyanakkor a kisördög a fejemben nem alszik: olyan leszek, mint a mesebeli király lánya, aki vitt is ajándékot, meg nem is. A legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Most valahogy jobban tűnik az ő győzelmét elismerni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekem el kell ismernem a vereségemet. - Te vagy a nyertes, szívem - fut kezem a fenekére, hogy így szorítsam őt egyre közelebb csípőmhöz, miközben erotikus táncot lejtünk a parkett közepén. - Volt egy plusz áldozatod. Én - jelentem ki tömören. Elvégre belőlem is evett a kihívás kezdetén, és az életben egyszer lehetek olyan nagylelkű, hogy engedményt teszek valaki javára. Nem, ez így nem igaz. Bárkiért nem tenném. Érte viszont igen. - Szóval, a fogadásunk nem lett döntetlen. Ettől függetlenül egy percig se hidd, hogy hagyom, hogy te diktáld a feltételeket - jelenik meg pillantásomban az a Chad, aki már számára is mindennél ismerősebb lehet - igaz, csak néhány másodpercig láthatja ezt az énemet. - Van számodra egy ajánlatom - hajolok aztán közelebb hozzá, orrommal érintem nyaka bőrét, és végighúzom nyelvem hegyét ütőerén, mintha csak megízlelném őt. - El akarlak vinni innen. Ne kérdezd hová, mert nem kötöm a csinos kis orrodra. De nem kell félned. Olyas valamit mutatok meg neked, amit még senkinek. A kérdés az, bízol-e bennem olyannyira vakon, hogy látatlanban mondj nekem igent - nézek a szemeibe, aztán ismét felkúszik képemre a csibészes vigyor, amiről tudom, hogy imádja. Aztán a másodperc tört része alatt meggondolom magam: ezt az énemet már megtapasztalhatta. - Gyere - ragadom meg a kezét. - Mint mondtam, elviszlek. Ne ellenkezz, mert úgysincs értelme - mondom neki határozottan. - Nem fogod megbánni, ígérem - dünnyögöm aztán hozzá a végén, hogy tompítsam kissé a parancsoló stílusom élét. Szorosan fogom a kezét, hogy még csak lehetősége se legyen menekülni előlem, és kisietek vele a bárból. Azt hiszem, az elkövetkezendő néhány órában a legnagyobb meglepetést fogom okozni. És nem csak neki - önmagam számára is.
"Nem tudom, hogy mi vár még ránk az életben, de az biztos, hogy ha ezer évig élünk is, az én utolsó tiszta gondolatom te leszel, a tiéd pedig én! (...) Mert mi összetartozunk, bármi történt is."
Akarunk dolgokat a romlott lelkünk mélyén és az enyémnek pontosan arra van szüksége, amit normális esetben sosem tennék meg. A bennem lakozó vérengző szörnyeteg előtört, hagytam a csábításnak, elmémben a láncok elszakadtak, amik visszafogták őt. Vérben akartam tocsogni, hagyni hadd emésszen fel a sötétség, ami évszázadok óta hűséges árnyékként vetül rám. Tombolnom kellett ahhoz, hogy később, talán holnap reggel vagy egy hét múlva vissza térhessek a rendes kerékvágásba és előkerítsem azt a betolakodót. De most nem akarok ezen gondolkodni, sőt gondolkodni sem. Minden, amire szükségem van az itt található a kedvenc báromban. Temérdek alkohol, magukat felkínáló halandók, akikből lakomázhatok és Chad. A kis ötletem az egyik valaha volt legjobb azt meg kell hagyni. Láttam a szemében a csillogást a kihívás iránt és valami gyönyört is, ahogy bepillantást engedtem a másik énemhez. Ahhoz az angyali démonhoz, akit ő teremtett. A fekete hajú lány kóvályogva megy a táncparkett közepére vagy isten tudja hova. Az előttem álló vámpír dünnyögésére apró mosoly terül szét az arcomon, ahogy magához húz engedelmes kiscicaként bújok hozzá, a zene ritmusát követve így kezdünk táncba. Még sosem táncoltunk és van egy olyan sejtésem ez sem fog sokáig tartani, ha rajtam múlik. Halkan kuncogok angyali pillantásom rá emelve, akár egy ártatlan bárányka, aki semmi rosszra sem képes. Minden tettem egy jól kitervelt játék, ami egyetlen célt szolgált, hogy még jobban magamhoz láncolhassam. Kérdését hallva egyetlen pillanatra elgondolkodom, hánynál is tartottam? - Ő volt a negyvenedik, ha jól emlékszem. De nem is az a lényeg, hanem maga a szórakozás - magyarázom, mint egy tanár a kisdiákjának. Pillantása láttán széles mosolyra húzódnak az ajkaim, tekintetem végig futtatom véres ruháján. Vigyora meglágyítja a szívemet, hevesebb dobogásba kezd, egy pillanatra elfelejtem hol vagyunk és kik. A szívemet követem, a lehető legtöbb érzelemmel megcsókolom, miközben kezeimet felfuttatom a testén egészen a tarkójáig. Percekkel később elválok tőle, éppen annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. - Mindig, minden esetben. Ez egy különleges adottság édes - kacsintok rá - Ami a kis fogadásunkat illeti... úgy tűnik döntetlen lett - ujjaimmal a hajába túrok, miközben pillantásom az övébe fúrom - Most mégis mitévők legyünk? - teszem fel a kérdést, mintha tehetetlen lennék. Pedig számtalan ötlet motoszkál az elmémben, de jobbnak látom, ha rá hagyom a döntést. Most az egyszer persze, ez egy vissza nem térő alkalom.
Játék volt, kihívás. Tudom, mindig lennie kellene kezdetnek, egy meghatározott pillanatnak, amikor az ember még megváltoztathatja az események folyását - ha akarja. Van, hogy jobb fejest ugrani az önfeledtségbe. Én nem találok ilyen útelágazást, ahol döntenem kellene, mit teszek meg, és mit nem. Nem tudom megmondani, mikor és hogyan kezdődött az a bizonyos pillanat, mert már nyakig benne voltam. A tény, hogy egy nő keresi a kegyeimet, és hogy az a nő nem más, mint Angel, az simogatja a lelket, de a kihívás a vért lobbantja lángra. Sosem láttam még őt ilyennek, lelkesnek, önfeledtnek... ennyire önmagának. Olyannak, amilyennek én magam is látni akarom őt. Az életet, ami mellém sodorta, eddig komoran fogta fel. Problémákat generált, rágódott rajtuk, ahelyett, hogy belevetette volna magát az események sodrába, és élvezte volna az örvényt, ami lehúzza őt a mélybe. Most pedig a halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet. Beleköhögök az italomba, mikor közli, hogy én vadásszam le a férfiakat. Mi az ördög? Eszem ágában sincs más pasasok nyaki ütőerére tapadni. Imádom a perverziót, de van egy pont, ahol azért már én is megállok: már csak azért is, mert semmi szükség rá, hogy alaptalan és aljas pletykákkal táplálják a renomémat. Sokkal szívesebben venném azt a felállást, ha nekem kellene nőkből táplálkoznom, de mire ezt a javaslatot felvethetném, Angel már le is rombolja ezen irányú reményeimet. Egy pillanatig bosszúsan nézek rá, elvégre ahhoz vagyok szokva, hogy én diktáljam a szabályokat, de - ki tudja, talán a felfokozott helyzet, talán az ital számlájára írható - ezúttal hagyom, hogy ő irányítson. Lássuk, mi sül ki belőle. - Rendben. Legyen akkor egyenlő feltételekkel életre hívott verseny - válaszolom végül, aztán hangosan felröhögök a szavaira. - Szívem, minden relatív. A tisztesség fogalma is - vonok vállat, majd a következő pillanatban bennem akad a levegő, ahogy csípőjét ringatja ölemben, és nem sok választ el tőle, hogy itt helyben szarjak a versenyre, és okozzak közmegbotránkozást azzal, hogy a pulton teszem magamévá. Szerencséje van, mert pontosan tisztában van vele, meddig húzhatja az idegeimet, így mire mozdulhatnék, már fel is pattan rólam, és egy biztatás kíséretében a parkettra veti magát. Felhajtom még az italom maradékát, hogy összeszedjem kissé magamat, aztán én is követem példáját, csak épp a parkett ellenkező szélén indítok - arrafelé vonz a lányok jóval népesebb csoportja. Nem nézem az órát, nem is érdekel az idő. Csak a nőket számolom, akik megadják magukat az akaratomnak - akár önszántukból, akár némi erőszakkal. Az utóbbit jobban kedvelem: nincs is jobb, mint az a zsákmány, amelyket le kell gyűrni. Élvezem, ahogy látom, a puszta megjelenésem is lehengerlően hat a hölgyek koszorújára. Szinte versengve hívnak táncba, hozzám simulnak, izgatnak, csak épp a végén mást kapnak, mint amire számítanak. Egy érintés itt, egy csók ott, néhány izgató mozdulat... majd a végén egy ernyedt test, ami engedelmesen fekszik a karomban. Nem, kivételesen nem ölök, túl nagy hozzá a tömeg. Megelégszem a táplálkozással, de csakhamar eljön az idő, mikor úgy érzem magam, mint az emberek, mikor egy lakomát falnak végig. Telítődöm, torkig vagyok, és ha folytatni akarnám sem lenne már sok lehetőségem: egyre többször futok bele olyanokba, akiknek a nyakán már ott virít két apró, vöröslő jel - bizonyítéka annak, hogy Angel sem vette félvállra a mi külön kis versenyünket. Épp sarkon akarok fordulni, hogy visszasétáljak a bárpulthoz, egy itallal leöblíteni a "vacsorámat", mikor hirtelen elém perdül egy fekete lány. Eltökéltnek tűnik, mintha eldöntötte volna, hogy ő ma nem enged el engem a karmaiból. Normál körülmények közt azonnal nekiesnék, most viszont csak unott mozdulattal taszítanám félre magam elől - de ebben a pillanatban feltűnik Angel, és kaján mosollyal az arcán nekem tolja az ismeretlen lányt - egészen addig, míg a test a testhez nem ér. Élvetegen nézi, hogyan préselődünk össze, nyilván tisztában van vele, hogy férfiasságom pont a lány öléhez dörgölőzik, de szemmel láthatóan nem bánja a dolgot. Igaz, nem is hagyja sokáig: előttem harap a feketébe lányba, majd útjára engedi. - Mmm - mormolom egyetértően, mert csakugyan szinte alig van már halandó, aki ma este nem jutott a fogunk hegyére. - Kit érdekel? Tele vagyok - dünnyögöm, és ellentmondást nem tűrően magamhoz rántom Angelt, hogy ezúttal vele simuljak össze, és táncolni kezdjek a zene ütemére. - Negyvennél jártam. Ő lett volna a negyvenegyedik, ha nem csaptad volna le a kezemről - intek fejemmel a fekete lány felé. - Halljuk, te hánynál jársz? - kérdezem kíváncsian. - Bármennyinél is - hordozom végig pillantásom véres állán és ruháján - ahogy látom, nem vesztegetted az idődet. Mondd, mindig tudod, mivel indíts be? - vigyorgom el aztán magam. Talán egész ismeretségünk alatt nem láttam még olyan izgatónak és lélegzetelállítónak, mint ebben a pillanatban.
"Nem tudom, hogy mi vár még ránk az életben, de az biztos, hogy ha ezer évig élünk is, az én utolsó tiszta gondolatom te leszel, a tiéd pedig én! (...) Mert mi összetartozunk, bármi történt is."
Ha valaki a halálom utána hetekben azt mondta nekem, hogy rám fog találni a szerelem biztos vagyok benne hogy egy nyaktörés közepette röhögtem volna képen. Ha még mellette azt is hozzá tették volna, hogy a gyilkosomba szeretek bele, biztos azon nyomban apró darabokra tépem az illetőt. De a sors útjai kifürkészhetetlenek. Egész halhatatlan éveim alatt arra vártam, hogy szemközt találjam magam vele, aki annyi mindent elvett tőlem és végül meghallgatták imáimat. Az, hogy találkoztam vele újra teljesen felforgatta az életemet és kibillentette minden meglévő pontjából. Olyan érzések ragadtak magukkal, amelyek létezésében sem hittem igazán, talán kislány koromban reményekkel telve vártam a szőke hercegemet, aki annyira fog szeretni, tisztelni, mint Calder Alaska-t. Azt hiszem megtaláltam ezt az illetőt, igaz nem herceg és temérdek hibával rendelkezik, arrogáns, önző, manipulatív és impulzív, de mindezek ellenére menthetetlenül és visszavonhatatlanul bele szerettem. Ő jelenti a világot számomra, még akkor is ha éppen a pokolba kívánom, képtelen vagyok nélküle létezni. A hiánya fájdalommal tölt el. Ez egy láthatatlan kapocs, ami igaz rövid idő alatt alakult ki közöttünk, azonban olyan erősen tart, akár az acéllánc. Ez a .kapcsolat sokkal több annál, mint amire valaha is vágytam. Ő a gyilkosom, teremtőm, megmentőm, legrosszabb rémálmom, minden vágyam, az egyetlen szerelmem és életem elixírje. Sosem gondoltam volna, hogy valaha megízlelhetem a vámpírvért, főleg nem azét, aki ennyire közel áll a szívemhez. Ahogy rá nézek csillogó szemekkel a kóstoló után hallom még heves légzését, egyetlen elismerő hangot képes csak kiadni magából, majd felhajtja a maradék italát, hátha az segít megtalálni a megfelelő szavakat. A megszokott játékos fény csillan meg a szemében egy tőle elismerőnek számító bókot követően, mire halovány mosoly dereng a szám sarkában. A tekintetünk össze kapcsolódik, abban a pillanatban megszűnik újra a külvilág, nem létezik más csak ő és én. Ezzel semmi probléma sem lenne egy romantikus pillanatban, de az nem most lesz. Más esetben imádnám ezt az évődő percet kettőnk között, azonban a szörnyeteg uralkodik bennem, aki tombolni akar és temérdek vért ontani. Ördögi vigyor terül szét ajkaimon, ahogy hallom elfogadja a kihívásomat, nem is számítottam tőle másra. - Egyszerű dolgunk lenne ha nemek szerint osztanánk fel a parkettet és félek a végén döntetlen lenne - biggyesztem le az ajkaimat megjátszott szomorúsággal - Túlságosan könnyű győzelem lenne, ha tiéd lennének a férfiak, enyém a nők, így fernek érzem az aki kapja-marja felállást - magyarázom egy kis gúnnyal a hangomban, miközben ujjaim megállás nélkül a felső testén játszadoznak. - Természetesen. Mikor lett ilyen úriember belőled, hogy tisztességről beszélsz - nevetek, majd bennem akad a szó, ahogy végig simít fenekemen. Testem reagál az érintésére és ha lehetséges, ha nem még közelebb férkőzök hozzá, hogy érezhessem minden pocikáját. Vérem forr, mintha egy boszorkány akarná varázslattal ropogósra sütni, Chad ölében ülve csípőmet ringatni kezdem miközben ő a pult felé int még egy kör italért. Megvárom, míg újra töltenek a poharunkba, alig ment el mellőlünk a pultos egyből felhajtom az italt és az üres poharat az asztalra vágom. Chadhez közel hajolok, ajkaim súrolják az övét úgy suttogom: - Kezdődjék a játék! Elhajolok tőle, mielőtt megtudna csókolni, végig nyalom a nyakát, ahol az előbb még a tűhegyes fogaim nyoma díszelgett. Ezt követően lepattanok az öléből és ahogy jött úgy táncolva vetem bele magam a tömegbe. Egyenlőre nem tudom, hogy hagyni akarom-e nyerni vagy a büszkeségem nagyobb és mindent megteszek azért, hogy enyém legyen a győzelem. Perceken keresztül csak táncolok, akár a többi fiatal bulizó, mikor megérzem egy ember közelségét, egy ideig még nem foglalkozok vele, várom a megfelelő pillanatot, ami hamar el is jön. A hátam mögött lévő hozzám dörgölőzik, így megérzem dudorodó férfiasságát, abban a pillanatban felé fordulok, kezeimet a vállán pihentetve igézem meg: Ne ijedj meg, ne kiabálj, csak élvezd. A következő pillanatban már a nyakának is esek, testem az övének préselve, hogy a körülöttünk lévők semmit se vegyenek észre belőle. Szívom magamba az édes nedűt, de éppen csak annyit, hogy megízlelhessem a vérét. Elszakadva tőle tovább is állok a következő áldozat után nézve. Kiszúrtam egy lányt a tömegben, de mikor elé értem kissé mérgesen konstatáltam, hogy a nyakán éktelenkedett már két apró pötty. Úgy tűnik Chad is játékba kezdett... Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, nagyjából 40 embernél jártam, amikor két férfi préselt össze szendvicsbe, felváltva ittam, hol az egyikből, hol a másikból. A ruhám tocsogott a vértől, nyakamat és melleimet díszítette a vörös folyadék, de nem törődtem vele csak élveztem az estét, a fémes ízt a számban. A szemem sarkából kiszúrtam Chadet, amint egy fekete hajú lánnyal kezd táncba, több se kellett lopózva közelítettem meg őket. Mielőtt beleharaphatott volna mögöttük termettem és a lányt hozzá nyomva kezdtem táncba. Megemeltem a lány egyik kezét, mintha egy táncmozdulatra invitálnám, gyengéden a csuklójába haraptam, miközben szemeimet le sem vettem Chadről. Éppen csak megharaptam a lánykát, elengedve karját angyali mosollyal néztem az előttünk lévő férfira. - Kezdenek elfogyni a halandók - megjátszott szomorúsággal ejtem ki a szavakat - Mennyit gyűjtöttél be? - teszem fel a kérdést, ami talán eldöntheti az este további kimenetelét.
Közelebb lépve hozzám, hosszan rám pillant, és ez a nézés intimebb minden simogatásnál. A bőröm halványan izzani kezd, mintha lenyeltem volna a holdat, és most a bőröm alatt világítana. Testemen minden szőrszál égnek mered, a lélegzetem elakad. És mindez egyetlen pillantástól. Akármi történik, amint ránézek, megszólal bennem a hárfa, áram cikázik keresztül rajtam a talpamtól az ölemen át a fejem tetejéig, megremegtet, elgyengít. És ha tótágast állok, akkor sem tudom kivédeni, elnevetni, kisebbíteni. Legfeljebb dührohamot kapok a hitvány féregtől, aki bennem lakik. A nyavalygós, vágyakozó, szerelmes idiótától. Ahogy magamhoz rántom, mellkasomon érzem nekilóduló szíve öklözését, az én mellkasomban is számlálhatatlanok a dobbanások. Elharapóznak rajtunk a meghitt, mégis ijesztő tünetek. Reagál a test, ez lévén a dolga. Ahogy hátát simogatom, úgy dorombol, mintha nem is vámpírboszorkány lenne, hanem egy ölbe való kiscica. Szinte várom, hogy felmásszon a lábszáramon, majd a vállamra ülve a nyakamba hajtsa a fejét, további simogatást kicsikarva belőlem. A program viszont amit felvázol, teljes ellentétben áll ezzel a képzettel. - Helyes, bébi - bólintok felvillanyozva, kaján ábrázattal. - Tudod, mi kell egy férfinak - teszem hozzá, és tekintetem újfent a szőke felé vándorol. Lelki szemeim előtt már látom, ahogy két nővel fekszem egy ágyba, és kapok egy feledhetetlen éjszakát... amit persze a csinibaba alighanem nem él majd túl. Sőt, száz százalék. Eddig is biztos voltam benne, hogy Angel belevaló nő, de ezek után aztán pláne. Kevés nő menne bele egy ilyen éjszaka ígéretébe, a többségük azonnali torokelmetszéssel büntetné a férfit. Aztán ahogy ezen a gondolaton felpezsdülve magamhoz rántom Angelt, látom rajta, hogy biztosra veszi, azért teszem, hogy érezze a gerjedelmem. Mikor viszont kimondom, mit szeretnék, kitágulnak a szemei, akkorák lesznek, mint egy-egy kistányér. Néhány pillanatig eltart, míg legyűri a döbbenetét, akkor viszont azonnal a tettek mezejére lép. Hevesen, kissé kegyetlenül harap belém, miközben egyik kezével tarkómat tartja. Testem egy pillanatra megfeszül, de a fájdalom azonnal el is múlik, hogy valami másnak adja át a helyét. Őt is elkapja a hév, ahogy engem, egyre közelebb kerül hozzám, mígnem teljes testével hozzám simul, kezével a felsőm alá nyúl, és mellkasomat simogatja, míg hatalmas kortyokban nyeli a véremet. Mindkettőnket a vágyakozás irányít: őt a vérem iránt, engem pedig... az ördögbe is, még sosem éreztem ilyet, mert még senkinek nem engedtem ilyesféle merészséget. Ha tudom, hogy ez ilyen jó, akkor azt hiszem, már korábban is lett volna példa arra, hogy átmenetileg áldozattá avanzsáljam magam. A vérem felpezsdül, szinte extázisba esem, és ajkának, meg kezének mozgása - a tudattal kombinálva, hogy minek vagyok részese - szinte a gyönyör kapujába taszít, és mikor Angel végül elválik tőlem, hevesen kapkodom a levegőt, meglepve nézve rá, mert ha még néhány másodpercig folytatta volna, azt hiszem, a nadrágomba robbantam volna el - anélkül, hogy egy ujjal hozzám ért volna. - Wow - nyögök ki aztán ennyi, mert többre pillanatnyilag nem vagyok többre képes, és kell némi idő - meg az italom maradéka - hogy kissé stabilabb lábakon álljak a világban. - Ez nem volt rossz - telik meg a tekintetem cinkos fénnyel, és mintha kissé külön világban élnénk, úgy nézünk egymásra Angellel, mintha megszűnt volna körülöttünk minden, és újra érzem azt a heves, már-már bombaszerű szívdobogást, ami mindig elkap a közelségében. - És elfogadom a kihívást is. Hogy akarod, osszuk el a parkettet? Enyémek a nők, tieid a férfiak, vagy épp aki kapja marja alapon essünk neki valakinek? - vonogatom a szemöldökömet. - És csak hogy tisztességes legyen a verseny: akin látjuk, hogy a másikunk már elkapta, ahhoz már nem nyúlunk. Így a végén könnyebb lesz megszámolni, melyikünk is a nyertes. Ami engem illet, erőteljesen reménykedem, hogy én leszek az, és várom a győztesneki kijáró jutalmat - cirógatom Angel fenekét lágyan, mintha ezzel akarnék minél jobban kedvet szítani benne. - Csak szólj nyugodtan, mikor kezdjük. Vagy még egy italt előtte? - intek a bárpult felé.
"A sors kegyetlen zsarnokunk, Haragja akkor sújt le mindig, Amikor boldogok vagyunk."
Boszorkányként hinnem kell a csodákban, hiszen számtalanszor tapasztaltam már saját bőrön is. De azt sosem gondoltam volna, hogy ez igaz a szerelemre is, ami elkapott, magával ragadott hurrikánként és most már soha többé nem enged. A mi szerelmi történetünk nem szokványos és nem is tündérmesébe illő, telis-tele van vérrel, harccal, gyűlölettel és temérdek szenvedéllyel. Mégis ezek miatt válik olyan különlegessé. Ahogy hozzá érek a zene fülsiketítő zaján keresztül is hallom, hogy szíve hevesebb ütemre vált, ahogy az enyém is. Mintha egyetlen szimfóniát ismernének egy közös ritmusra vernek. Bármi történjék kettőnk között, mi össze tartozunk az idők végezetéig, ha gyűlöljük, ha szeretjük egymást. A sors mindig talál rá alkalmat, hogy összehozzon mindet. Máskor ezen gondolkodnék, sőt évődnék vele, de ma este egyiket sem teszem. Végül csak megakdta magát az akaratomnak, mire mosolyra húzódnak ajkaim, utalunkat megkapva a felét le is húzom. Három dolog vezérel, tombolni akarok egész éjjel, inni töménytelen mennyiségű alkoholt és vért és egy hatalmasat szexelni vele. Apró mosoly bujkál a szám sarkában morranását hallva és szemrehányó tekintetével találkozva. Ha tudná mi jutott eszembe biztos nem adott volna ki ilyen hangot, de erre mi sem nagyobb bizonyíték, kaján vigyora. Kapva-kap az alkalmon, egyetértően duttogja vissza, hogy tomboljunk. Gerincemet simogatja, mire önkéntelen reakcióként dorombolásba kezdek, akár egy macska. Szavai hallatán morgok egyet, nem kényszerítheti rám az akaratát, akkor sem ha titkon ugyanazt akarjuk éppen. Éppen megszóllanék, hogy fegyelmezzem, mikor megcsókolja a melleimet, ezzel teljesen kizökkent és újra a mérhetetlen vágy veszi át az uralmat. Ahogy a szőkét megemlítem tekintete egyből arra siklik. Két kezébe zárja arcomat, mire megjelennek szemei alatt a fkeete erek, máskor lehet megrettennék ettől, de az nem ma este lesz. Kérdésére ördögi vigyort öltök, szemeimben mérhetetlen tű csillog. - Ahogy az előbb említettem iszunk valami erőset, például a poharunk tartalmát elfogyasztjuk. Iszunk az itt táncoló tömegből, ha azt megunjuk megkereshetjük a szőkeséget és meginvitáljuk egy felejthetetlen éjszakára - vázolom fel a tervem részletesebben - Az egyik emelei szobát elfogllajuk és eljátszadozunk hármasban; iszunk, szexelünk és belőle is fogyasztunk - bökök fejemmel a lány felé, aki újfent méregetni kezdte Chadet. Látom szemiben ugyanazt a csillogást, ami az enyémet is keretezi, pillantásunk egybe olvadt. Kérdőn felhúzom a szemöldökömet, mikor közelebb húz magához a derekamnál fogva biztosra veszem, hogy meredő férfiasságához van köze, persze egyből alsó ajkamba harapok. De ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, meglepődöttségtől elkeredeknek a szemeim. Azt akarja harapjam meg és ha ennyi nem lenne elég még csábít is. A pillanat tört része alatt döntök, igazából nem is gondolkodok, kezeit lefejtem az arcomról. Tekintem a nyakára fordítom, látom, ahogy lüktet a nyaki artériája, hallom az ütemes verését. Szemeim alatt az erek befeketednek, számat kinyitom, mire megcsillannak tűhegyes fogaim. Egyik kezemmel tarkója mentén hajába túrok, míg másik oldalról a nyakához hajolok. Kíméletlenül harapok bele az sem érdekel, ha felszisszen miattam, ahhoz túlságosan éhes vagyok. Könnyedén szívom magamba a vérét, egyértelműen más, mint az emberi nedű, ahogy a nyelvemmel érintkezik a folyadék perzselő hatást vált ki belőlem. Az elmém felrobban, különleges extázis jön rám, mintha egy halandó a kábítószer hatása alatt lenne. Még többet és többet akarok belőle, hozzá préselődök teljesen, szbad kezemmel a felsője alá nyúlok és a felső testét simogatom. Erőt kell vennem magamon, hogy képes legyek leállni, hiszen nem akarom megölni, még szükségem van rá. Felemelem fejem, rá emelem bágyadt szerelmes pillantásom, arcom még mindig fekete, ajkamról lenyalom a maradék vért. - Van egy ajánlatom, versenyezzünk. Ki tud több emberből inni az itt táncolók közül 3/4 óra alatt. Ha te nyersz azt teszel a szőkével és velem, amit csak akarsz. Ha én, akkor az lesz, amit én akarok - nézek mélyen a szemeibe, testem forr a vágytól. Ennyi életerő van bennem, hogy előbb játszani akarok, így is úgy is mindketten megkapjuk, amit akarunk. De ezt érdekesebbé is tehetjük, nemdebár?
Nem hiszek a véletlen találkozásokban. Tudom, hogy életünkben minden pillanatnak bűvös oka van. Emberi sorsok kuszálódnak össze úgy, hogy egyszer csak az idő egyetlen mágikus percében véletlenszerűen egymásba akadjanak. Így van ez kettőnkkel is: a múltban is találkoztunk, és a jelenben is valami gondviselés fűzött bennünket láncra, hogy minél szorosabbra záruljon körülöttünk a hurok, ami egymás közelébe húz, vagy épp taszít bennünket. Lám, haraggal váltunk el egymástól, és most megint találkozunk, méghozzá megbeszélés nélkül. Mondja erre valaki, hogy nincs előre elrendeltség... Bármennyire is ölni tudott volna pillantásával, mikor utoljára elváltunk egymástól, mostani viselkedésén viszont nyoma sincs annak az emésztő, gyilkos dühnek. Most örömteli, felszabadult, talán a vámpír énje okozhatja, hogy teljesen természetesnek veszi ittlétemet, és nem akar egy átokkal azonnal cafatokra szedni, vagy ívben kirepíteni innen. És ahogy csókja ízén megérzem: a mai estét a vadságnak tartogatja, én pedig önként és dalolva, örömmel leszek partner ebben. A szőke lány mindössze addig érdekel, míg Angel teljes mértékben el nem vonja a figyelmem róla. Bár túlzottan nem is kell mesterkednie. Meglepve konstatálom, hogy abban a pillanatban, amikor csábítóan ide riszálta idomait hozzám, úgy röppent el a fejemből az egész környezet, mintha sosem létezett volna más a bárban rajtunk kívül. Kissé úgy rázogatom a fejem, mint a kutya, amikor víz megy a fülébe. Hihetetlen, hogy ez a nő mit képes kiváltani belőlem...És hogy az egész még különösebb, vagy furább legyen: abban a pillanatban, ahogy hozzám ér, a szívem dupla, vagy tripla ütemre váltva ver tovább a mellkasomban, olyan erővel, hogy szinte belefájdulnak a bordáim. Akármi is legyen ez a fullasztó, némileg kínzó érzés, valahol mégis jó, és élvezetes. Csak sejtelmesen mosolygok, mikor azonnal rám tromfol, és kimondja, hogy én sem bírtam sokáig nélküle... Nos, nem számítottam rá, hogy itt botlunk egymásba, de valahol a lelkem mélyén be kell ismernem: azért próbáltam lekötni a figyelmem valaki mással - egy észvesztő szexi nővel, egy ígéretes vacsorával - hogy elterelje a gondolataimat ezekről a szemekről, az arcról, és az olyan izgatóan libbenő barna hajzuhatagról. - Legyen döntetlen - mondom ki végül, és mikor megkapjuk az italunkat, csupán egy kortyot iszom. Jobb, ha igyekszem ma megőrizni a józan eszemet, legalábbis egy bizonyos értékig. Fejét engedelmesen hajtja félre, ahogy csókjaimmal végigszántok a nyakán, és csak morranok egyet, majd szemrehányóan nézek rá, mikor arcát végül az enyémhez szorítja, így abba kell hagyjam, amibe belekezdtem. Csak akkor kúszik kaján vigyor újfent az arcomra, mikor felveti a ma este legjobbnak ígérkező programját. - Tomboljunk - súgom a fülébe egyetértően. - Látni akarom, hogy milyen vagy gyilkolás közben, kis vadmacska - cirógatom lágyan a gerincét. - Azt akarom, hogy vérben fürödj, és hogy utána elvarázsolj a legnagyobb kéjjel, amivel csak lehet - hajolok le egy pillanatra, és csókot nyomok a melleire, olyan gyorsan, ahogy csak vámpír képes rá. Aztán tekintetem újra a szőke lány felé vándorol, ahogy Angel szóba hozza, mennyi lehetőség rejlik abban, hogy bevesszük a társaságba. - Hm... ígéretes - dünnyögöm, aztán két kezem közé fogom Angel arcát, és engedem, hogy szemeim alatt megjelenjenek a fekete erek. - Na és mondd csak, mit értesz az alatt a bizonyos "minden" alatt, amire használhatnánk? - kérdezem, és már a puszta lehetőségtől felforr bennem a vér. Remélem egy édes hármasra célzott, és ha igen, hát férfi legyen a talpán, aki erre nemet mondana. Nyilvánvalóan én sem fogok. - Bárhogy is legyen, ma mindenben benne vagyok, amit csak javasolsz - szinte érzem, hogy csillognak a szemeim, ahogy az övébe mélyesztem pillantásomat. - De előtt ajánlanék neked valamit, amit azt hiszem, te sem fogsz visszautasítani - húzom még közelebb magamhoz derekánál fogva. - Egyél belőlem - suttogom teljesen felajzva. - Érezni akarom, ahogy belém mélyednek a fogaid. Tudni akarom, milyen lehet a prédádnak lenni - csábítgatom, és remélem értékeli ezt a gesztust részemről, mert az elmúlt csaknem kilencszáz évben ebben a kegyben és kiváltságban senki nem részesült.
"A sors kegyetlen zsarnokunk, Haragja akkor sújt le mindig, Amikor boldogok vagyunk."
Vannak dolgok, amik fontosak az életben, de az ebmer csak akkor jön rá, mikor eljön a felismerés ideje. Megismerhettem a családi kötelék fontosságát és a belőle áradó szeretetet, haragot, bosszúvágyat, majd a mérhetetlen megbánást. De fogalmam sem volt róla milyen a szerelem, persze láttam Alaska-t és Calder-t romantikusabb pillanataikban. Viszont sosem éltem át az érzést, egészen addig, míg meg nem haltam, mivel a halálom napja egybe esik a születésemével. Főnixként emelkedtem a magasba, hogy újabb, gyönyörűbb formámban teljesedhessek ki. Az első időszakban borzasztó nehéz volt kordában tartani a bennem lakozó szörnyeteget, aki csak tombolni akart. Temérdek vért magába szippantani, amiért hatalmas árat kellett volna fizetnek, talán a legutolsó pillanatban emlékeztettem magamat, hogy boszorkány is vagyok. Nem dobhatom el magamtól azt, ami az ereimben folyik. Így temérdek küzdelem árán, de ketrecbe zártam a fenevadat, igaz voltak kicsapongó időszakaim, amikből kapcsolatokat szerezhettem. A mai napig mosolyogva emlékszem vissza a 17. századi Londonra, ahol megismertem egy jó vámpír barátnőmet, Karent. Belülről folytogatott a düh, keseredettség, így hosszú idő után végre kinyitottam a ketrev ajtaját, hadd garázdálkodjon azaz állat. Az ösztöneim hajtottak, így nem számoltam azzal, hogy a szerelem megint arcul csap. Hallom az elismerését, a csókomat illetően, mire győzelemittas mosoly terül szét arcomon. Még látom, ahogy a szőke préda csalódottan fintorog, de még nincs kedvem foglalkozni vele. Talán később meginvitálom egy lakomára. Sosem éreztem magam ennyire elevennek, mint aki egy hosszú téliálomból ébred, tele vagyok élettel, hála a temérdek vérnek. Ahogy ölébe ülök rögtön átfogja derekam, ajkát megnyalja a vér ízétől. Fogalmam sincs hallottam-e tőle ilyen édes bókokat, miközben szemöldökét huzogatja jókedvében. Most képtelen vagyok ellágyulni tőle, három dolog hajt előre; gyilkolni, inni és szexelni. Hiszen mi mást akarhat egy vámpír? Gondolataimből vidám nevetése szakít ki, amiben egy csepp megvetés, kegyetlenség sincs, ami engem is boldogabbá tesz. Kiélesedett érzékeimnek köszönhetően minden sejtemben érzem a hangjának hatását. Félre biccent fejjel magyaráz, mire csak a szemeimet forgatom. - Az lehet, hogy ma te voltál itt előbb, mivel én már otthon is csipegettem egy keveset. Ettől függetlenül ez mindig is az én törzshelyen volt. Ebből adódóan feltételezem, hogy azért jöttél éppen ide, mert látni akartál - válaszolok, míg ő az itala maradékát hajtja fel. - amellett, hogy mindennél jobban vágysz rám - búgom a fülébe szenvedélyesen. Következő körért int a pincérnek és szerencséjére nekem is kér valami alkoholosat. Gunyoros szavai hallatán vidám nevetésben török ki. - Ez a megállapítás rád is érvényes - vágok vissza, nem a legfrappánsabban. Jobban foglalkoztat, hogy ajkaival finom csókokat lehel nyakamra, azzal sem törődve, hogy nem vagyunk egyedül. Fejem oldalra döntöm ezzel nagyobb teret hagyva neki, ujjaim hajába szántanak. Erős vágy lesz urrá rajtam, hogy mindent hagyjunk itt egy felejthetetlen éjszakáért. De támad egy sokkal jobb ötletem, ami mindegyikünk számára tökéletesen kielégítő lehet. Arcom az övéhez préselem, hogy ne tudja elérni a nyakam minden arpó részletét. - Mit szólnál, ha meg tombolnánk kicsit? - teszem fel a kérdést suttogva - Iszunk valami erőset, aztán mást is, szexelünk mindenhol és közben is iszunk - vázolom a tervem fokozatosan - megkeresem az előbbi kis szőkét, próbáljunk ki vele mindent - megfogom az állánál, úgy nézek mélyen a szemébe - mit szólsz hozzá? - alsó ajkamba harapok, szemeimből valami megfoghatatlna csillogást vehet ki. Tisztában vagyok vele, milyen csábító ajánlattal ajándékoztam meg éppen, csak azt nem tudja, hogy ez egy vissza nem térő alkalom. Az előbbi partnere ugyanis nem fog olyan sokáig élni, ha velünk tart. Ha Chad igent mondd, akkor kénytelen lesz vagy az egyszerűbb vagy a nehezebb módzser segíségével. Tombol bennem a vágy, mindent akarok vele itt és most azonnal.
Ma este nemes egyszerűséggel valami különlegeset akarok. Vámpír módra táplálkozni bárki képes, de igényesen kiválasztani az áldozatot... nos, arra születni kell. Én pedig ilyen vagyok. Mondjuk úgy, hogy még a Hádésznak, amiben élünk is kell, hogy legyen arisztokráciája. Sokadszor pásztázom végig tekintetemmel a táncparkettet az ide-oda ugráló színes fények közepette, mígnem tekintetem megállapodik egy szőke lányon. Néhány perc elteltével úgy tűnik, egyedül érkezett, és épp azon iparkodik, hogy felhívja magára valamelyik hímnemű egyed figyelmét. Nos, akkor adjuk meg a népnek, amit kér... Erőteljesen koncentrálok, hogy felém forduljon, és mikor ez megtörténik rámosolygok, és előveszem a legbugyiszaggatóbb mosolyomat, ami már bevett fegyver volt. Tudtam, hogy a gyengébbik nem bármely tagjának megremeg tőle a lába, és azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, tökéletesen sikerült felkelteni a figyelmét. Ha bevetem magam - és nem kell sok hozzá - akkor ma meg fogja kapni amire vágyik. Vagyis, egészen pontosan fogalmazva: nem azt kapja majd, amire vágyik. Arra nyilván nem számít, hogy a fogaimat fogom a kecses ívű nyakába mélyeszteni. Épp a közepén járunk a roppant ígéretes folytatással kecsegtető flörtölésnek, mikor a lány háta mögött meglibben egy sötét hajkorona, és még nem is látom a hozzá tartozó arcot, az illat, ami megcsap, azonnal elárulja, ki is közeledik felém a parketten. Tánclépései láttán elvigyorgom magam, jól áll neki az önfeledtség, és ez a lazaság amivel megközelít, és mire kettőt pislognék, kapok egy olyan csókot, hogy ha hátamat nem támasztaná a bárpult fája, alighanem lehuppannék a szék másik oldalán. - Ejha - mondom elismerően. Még szemem sarkából látom, hogy a szőke lány a száját csalódottan elhúzva elfordul, de már a legkevésbé sem foglalkozom vele. Ugyan már... őszintén szólva nemes egyszerűséggel labdába sem rúghat Angel mellett. Ahogy az említett az ölembe telepedik, szinte teljes természetességgel fogom át a derekát, és megnyalom az ajkamat, mert érzem csókjából elválva is a vér fémes, mégis édes ízét a számban. - Vad, gyönyörű és vérszomjas. A kedvenc kombinációm - vonogatom a szemöldökömet jókedvűen, és kimondottan tetszik, hogy ilyennek látom őt. Eddig még csak a boszorkány énjét láttam, itt volt az ideje, hogy megismerjem ezt az oldalát is. Tetszik, nagyon tetszik... és úgy vonz, mint méhet a virág, és a méz. Kérdésére viszont elnevetem magam, újra hallhatja azt a hangot, amiről tudom, hogy a teste legutolsó sejtjét is végigborzongatja. Ezúttal viszont nyoma sincs ebben a kacajban megvetésnek, kegyetlenségnek, épp ellenkezőleg. Csak vidámság, és jókedv bujkál benne, és ezt semmi mást nem okozza, mint az a tény, hogy megjelent, hogy egész lényével kitöltse a világomat. - Édes szívem... - biccentem félre a fejem - ha nem tűnt volna fel, ma én voltam itt előbb. Ebből kiindulva te követsz engem... amit nem is csodálok - hajtom fel az italom maradékát, fél kézzel elengedve a derekát, majd intek a következő kör után, de ezúttal már neki is rendelek. - Meglep, hogy itt látlak, bár nem csodálkozom azért túlzottan. Tudtam, hogy huzamos ideig úgysem bírod nélkülem - jegyzem meg kissé öntelten, és lágyan csókolgatni kezdem a nyakát, azzal sem foglalkozva, hogy éppen nem vagyunk magunk. Méghozzá bőven nem.
"A sors kegyetlen zsarnokunk, Haragja akkor sújt le mindig, Amikor boldogok vagyunk."
Még hallottam, ahogy az ajtó mögül gúnyos megjegyzéseket tesz. Néha úgy érzem hátrány a vámpírhallás, olyat is felfog a fülem, amit nem kellene. De most nem foglalkoztam Chaddel, dühös voltam rá, amiért úgy berakott a kocsiba és még csak azt sem engedte, hogy elbúcsúzzak a szeretteimtől. Igaz, hogy én akartam egyből haza menni, de nem ilyen formában. Ahogy kilépek a friss levegőre hatalmasat sóhajtok, magamba szívom New York nyüzsgő zaját, hallom a taxik mérges dudálását, látom az otthonom felhőkarcolóit és a neon hirdetések különböző fényeit. Sosem fogom megbánni, hogy pár évvel ezelőtt ide költöztem, úgy érzem én magam vagyok a nagyváros minden szépségével és hátrányávval együtt, szívünk egyszerre lüktet. Füttyentettem egyet, majd a magasba emeltem a kezem, mire kettő taxi is csikorogva fékezett le nem messze tőlem. A hátsó ülésen elhelyezkedve megadtam a címem, egy hoszabb út - hála a forgalmi dukóknak - után végre hazaértem. Hónapok óta nem voltam itthon, amit a virágaim nagy valószínűséggel megsínylettek. Mosolyogva nyitom ki az ajtót, de olyan látvány fogad, amire sosem számítottam volna. A sokk következtében kiesik a kezemből a lakáskulcsom, látom magam előtt az életem apró darabkáit. A falon függő képek átlyukasztva, a bútorok megrongálva, törött üvegdarabokon lépkedek beljebb, ahol felforgatott iratok fogadnak, mintha egy hurrikán csapott volna le. A ruháim szét szaggatva, szerte dobálva a padlóra, semmi sem maradt épségben, sem a helyén. Mikor végre tudatosult bennem, hogy valaki betört a lakásomba éktelen haragra gerjedtem. Magamhoz kaptam az egyetlen épségben maradt fehér gyertyát, leültem a szoba - azaz annak maradéka - közepére és mormolni kezdtem a megfelelő igét. Tudni akartam kinek volt ekkora bátorsága, hogy ezt tegye velem, még az sem érdekelt, ha valaki meglát a nyitott ajtón keresztül. Hosszas keresgélés különféle igézetek seítségével sem hozta meg a várt eredményt. Azt hittem az érzéseim miatt történik mindez, így napokra bezárkóztam a lakásom rejtekére, nem foglalkoztam a folyamatosan csipogó telefonommal, a kopogtató szomszédokkal, sem a körülöttem lévő romhalmazzal. Az egyetlen gyertyám csonkig égett, de sem a helymeghatározó bűbáj, sem a kereső, se bármi más nem fedte fel előttem a betolakodót. Éppen ezért már azzal sem fáradtam, hogy a rendőrségen bejelentsem a betörést, tisztában voltam vele, hogy nem az volt. Valaki direkt tette ezt, az életemre akar törni... A múltban össze szedtem pár ellenséget ez tény, de a mocskot mindig eltűntettem magam után és ide is tiszta lappal költözködtem, ameleltt, hogy elrejtettem az otthonom. Senki sem találhatott volna rám, ahhoz nagyon erős boszorkánynak kell lennie... Igen, ez biztos. Egy nagyon ügyes boszorkány volt a vendégem, aki páratlan módon tünteti el a nyomait maga után. Mikor végre minden tudatosult bennem magamhoz vettem a gépemet és elvégeztem pár rendelést, azonnali szállítással, hiszen szükségem volt új... mindenre igazából. Egy órán belül meg is jelentek a munkások, akiket megigéztem, hogy előbb takarítsanak ki, majd mindent elrendezhetnek az utastásaimat követve. Míg ők jó rabszolga módjára végezték a folgukat kerestem valami ép ruhadarabot. Nem bírtam itthon ücsörögni, ki kellett szellőztetnem a fejemet, inni akartam nagyon sokat, alkohol és vért is. Egy elég átlátszó farab mellett döntöttem, ami alig takart valamit rajtam, de ez sosem érdekelt. Éppen elkészültem, mikor az egyik szolga udvariasan bekopogott, miszerint ők végeztek. Ördögi vigyor terült szét az arcomon, kisétáltam hozzájuk és mindegyiket megigéztem, hogy ne meneküljenek és ne hangoskodjanak. Megnyaltam szám szélét, tekintetem a legközelebb álló artériájára tévedt, szemeim alatt megdagadtak a fekete erek. Egyetlen pillanat alatt rájuk vetettem magam... fél órával később a szám szélét törölgettem, hiszen nem mehetek el véres ajkakkal. A takarítónőm, majd mindent elintéz, évekkel ezelőtt megigéztem, hogy ilyen esetben mi a dolga, így nyugodtan indultam el. A bár mint mindig, most is izgalommal tölt el. Itt van az Upper East Side színe-java, akikkel imádok játszadozni. Pár aranyifjú a nyálát csorgatja, ahogy belépek a zsúfolásig telt terembe. Egy-két gyorsa felest követően bevetem magam a parkettre, ahol folytatom az otthoni tevékenységem, persze visszafogottabban. Most egyetlen torkot sem tépek fel, csak két apró sebet ejtek rajtuk, majd a véremmel begyógyítva azt útjára engedem az illetőt. Ízlelő bimbóim már régen megőrültek az extázist okozó nedűtől, önfeledt vagyok végre, mikor megérzem őt. Látom, ahogy a termet pásztázza, szerencsére még nem látott meg, de ami késik nem múlik. Igaz drágám? Megvárom, míg leül a bárpulthoz és iszik a szokásos italából, majd mikor újra a lehetséges áldozatait figyeli elindulok. Táncolva teszem meg a rövid távot, ami hozzá vezet. - Szia édes! - mielőtt bármit is tehetne tarkójánál fogva magamhoz húzom és keményen megcsókolom. Ajkait birtokba veszem, ezzel megmutatva a kis fruskáknak, hogy ő bizony az én tulajdonom. Számon érezheti a vér ínycsiklandó ízét, hiszen nem rég fejeztem be az újabb kör étkezést, a fémes illat leng körbe mindenhol. - Mit keresel itt, csak nem engem követsz, megint? - teszem fel a lehető leggúnyosabban a kérdést, de a mosolyom határtalan, szemeim fényesebben csillognak, mint a csillagok. Közben kérdés nélkül, ösztönösen helyet foglalok az ölében.
Oh, a már ismerős környezet... ismerős zene, ismerős illatok, amik egyvelege úgy ölel körül, mintha hazaérnék. Megállok a táncparkett szélén, elégedetten szemlélem a rángatózó párokat, és máris kiválasztok néhány aranyifjút, és lánykát, akik alighanem felkerülnek ma Chad Brannagh étlapjára. Csak a puszta gondolatra is fájdalmasan megcsavarja a vámpíréhség a gyomromat, de nem vagyok elrontója a saját szórakozásomnak. Így hát, hogy elűzzem az érzést, az italpult felé veszem az irányt. A színes lámpák fénye javarészt a parkettet világítja meg, így hát - a felül körbefutó led fénytől eltekintve - ez a rész félhomályban marad, bár alighanem egy vak is megtalálná, hol öblítheti le a torkát ellepő port, vagy szárazságot. Csak követnie kell a bárpult fájába beleivódott brandy illatát, vagy épp a sörcsapok krómos csillogását. Lendületesen dobom fel magam a legközelebbi bárszékre, és gint rendelek, méghozzá tisztán. A borókabogyó fanyar, édeskés-kesernyés illata már előlegbe is maga a mámor... Beleiszom az italba, és egy pillanatra lehunyom a szemem. Úgy érzem magam, mint a szomjazó, aki az utolsó pillanatban találja meg a forrást a sivatag forró homokjában. Ez az ital, és ez az este - úgy érzem - életmentő lesz a számomra. Emlékeztetni fog rá, ki is vagyok, és miért is vagyok itt, emlékeztet arra, milyen is az igazi vámpírélet, amit már sajátomnak mondhatok csaknem kilencszáz éve. Kifordulok a bárszékkel, és miközben lassacskán kortyolgatom az italomat, körbehordozom a szemem a bár népén, mint a sólyom, aki épp kiválasztja a verébcsapatból a leendő áldozatát.
Kis, futó mosollyal nyugtázom, hogy nem kell tartanom attól a ténytől, miszerint egy sötét utcasarkon kell innom belőle, minden egyéb vágyam kielégítése nélkül. Régebben persze ez sem okozott nekem problémát, de ma már van egy bizonyos színvonal, aminek nem ereszkedem alá. És egyébként is: egy eszméletén lévő, mozgásképes nő sokkal meggyőzőbb teljesítményre képes az ágyban, mintha csak önmagam kellene minden tekintetben kiszolgálnom vele. Persze, a valaki feletti teljes uralomnak is megvan a maga szépsége, de ma éjjel valami mást akarok. - Ebben reménykedtem - suttogom halkan, ahogy karjával átöli nyakamat, másik keze pedig szinte leheletszerű érintéssel a mellkasomon pihen. Ahogy forró bőre az enyémhez ér, szinte fájdalmas erővel rohan rám a vágyakozás. Mikor is voltam utoljára valakivel? Nem is emlékszem... a New Yorkba költözés, az elmúlt napok minden hercehurcája nem hagyott időt az élvezetekre. Talán van két, akár három hete is már. Mindenesetre rekord, önmagamat ismerve ilyen téren. Lassan akár szerzetesnek is elvonulhatnék, és cölibátust fogadhatnék, ha így folytatom tovább. Ma éjjel viszont - legalábbis a körülmények erre utalnak - nem marad magányos az ágyam. Ezúttal ő sürget, és szemeiben ugyanúgy látom a vágy csillogását, ahogy ő is az enyémben. Késztet, indulna már, én pedig nem vagyok semmi jónak elrontója, így nem húzom tovább az időt. - Gyere! - mondom röviden és tömören, hangom akár parancsként is felfoghatja, bár ennek ellentmondása, mondjuk úgy, szelídítéseképpen megfogom a kezét, hogy így vezessem el az autómig. Látom, ahogy kiül a csodálkozás az arcára, megpillantva az ezüst színű Porshe Carrerát, mire önkéntelenül is elvigyorgom magam. Nem tudom, mit várt, talán valami átlagos, hétköznapi autót? Gazdag vagyok, és nem csak elvárom, meg is követelem a minőséget. Nem adom alább a legjobbnál. CSakhamar beül, én magam húzom meg körülötte a biztonsági övet, és mintha csak már most valami perverz előjátékot kezdenénk meg, nagyot szippantok illatából, ami szinte elvarázsolja minden érzékemet. Szükségem van jókora adag lelki erőre, hogy képes legyek elhajtani a lakásomig, és ne essek neki az autóban. Nem... a ma éjszakának meg akarom adni a módját.
A vágy az élet egyik legnagyobb varázsa, hiszen minden ember akar valamit. Ez az érzés egyfajta menekülés és reménysugár is, ahogy lehet jobb vagy rosszabb. A halandók általában több pénzre, lehetőségre és időre. De van egy részük, akik szerelemre vágynak, mert már felőrölte őket a magány, ezért görcsösen kapaszkodnak minden vékony kis szalmaszálba. Sokuk ebből kifolyólag válaszja a kalandokat. Talán én is ilyen vagyok, társaságra van szükségem. Hosszú évek alatt, talán most először találkozok valakivel, aki képes felkelteni az érdeklődésem. Utoljára azon a végzetes napon éreztem így, annak a szörnynek a jelenlétében. Szeme a parkettra vetül, majd vissza rám egy fejrázás kíséretében, hatalmas vigyor terül szét az arcomon. Míg rövid értekezését hallgatom elgondolkodok szavain. Igaza van, a vadászat akkor jó, ha van benne kihívás, a zsákmányt üldözni lehet, az adrenalin túlcsordulása. Elém tárul a kép, mikor először öltem, a riadt tekintetek, rohanó lépteik egyik helyiségből a másikba, könyörgésük, hogy ne tegyem. Végül a beletörődés, hogy itt a vég és a vad megadta magát, ami éppen olyan jó érzés. A hatalom mindenkit megrézsegít. Emlékeimből a tömény folyadék hangja ránt vissza, ahogy a pohárba töltődik. - Értem mire célzol. De sosem tudhatod mennyire keltened fel a figyelmem, ahogy azt sem, hogy egyáltalán sikerült-e - válaszolok egyből ördögi vigyorral az arcomon. Ahogy pillantásunk egybeforr, észre veszem ő is elveszett, hallom lélegzete elakadt. Közelebb hajolok hozzá és fülébe súgdosok, majd felhörpintem az italt. Míg kifelé sétálok hallom halk szavait. - Sosem adom meg magam - suttogom válaszul. A falnak támaszkodva számolok. ...7...6...5...! Hallom aggódó hangját, érintését derekamon, mitől vérem felpezsdül. A hűvösebb levegőt forrónak érzem, szikrázik közöttünk, hallom lélegzete újra elakad. Angyali mosollyal az arcomon felnézek rá pilláim alól. - Most már igen és nem kell aggódni nem fogom kidobni a taccsot. Ahhoz jóval több italra lenne szükség, de nem ez a lényeg. Szóval merre laksz pontosan? - teszem fel a kérdést, miközben egyik kezemmel átölelem a nyakát, míg másikat mellkasán pihentetem. Úgy érzem, ezen az éjszakán mi minden tekintetben összeillünk majd. Igaz, hogy a szex szerelem nélkül csak üres szenvedély. Viszont azok közül az egyik legjobb. Ez a szenvedély elmondhatatlan vágyakozással párosult ma éjjel.
A helyzet túl egyértelmű, és túl egyszerű ahhoz, hogy díszes csomagolással lássuk el őket, mint az emberek az egymásnak szánt ajándékot, ahol a papír alatt ott lapul a lényeg. Nyilván ugyanúgy nem véletlenül van a bárban, ahogy én sem. Ő maga is társaságot keres, ahogy én is. Az ő célja talán csak az egyedüllét kínzó érzésének feloldását szolgálja, és egy kellemes éjszaka ígéretét. A második verziót tekintve egyeznek a céljaink, bár nyilván én ennél kiterjedtebb szolgáltatásra tartok igényt részéről. Kár, hogy ő azt már nem éli túl. De bárhogy is, valami fura szikra gyúl köztünk, ahogy ujjam az ujjához ér, és ennek most semmi köze az éhséghez, ami vért kíván. Talán nem is ölöm meg ezt a lányt. Legalábbis nem azonnal. Talán előfordul velem az, ami utoljára csaknem hetven évvel ezelőtt történt: hogy megtartom még néhány éjszakára. Szemem a táncparkett felé rebben egy pillanatra, mikor szavaival arra utal, hogy bárkit megkaphatnék onnan, aztán visszanézek rá, és megcsóválom a fejem. - Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy ott keressek magamnak valakit. És tudod, miért nem? Mert ezek az emberek túlságosan kiszámíthatóak, és egysíkúak. Noha tisztában vagyok vele, hogy a céljaink a ma éjszakát tekintve csaknem ugyanazok, mégis, még ebben az egyetértésben is ott kell hogy lapuljon a férfi számára a vadászat ténye. Egy nő figyelmét felkelteni, abban kihívás rejlik. Ott lapul benne az izgalom, hogy vajon sikerül? Vajon el tudom vele fogadtatni magam úgy, ahogy szeretném? Ha igen, a végeredmény sokkal kecsegtetőbb, és élvezetesebb lesz, mint a biztos préda sarkába menni. Olyan ez, mint a vadászat az erdőben. Mikor hajtani, űzni kell a vadat, hogy végül elejtsd, és mikor eléd hozzák, hogy lődd ki... a végeredményt tekintve ugyanaz. CSak a megközelítés módja rejti magában a lényeget. A dicsőséget, ha úgy tetszik - töltöm tele újra mindkettőnk poharát, aztán leteszem az üveget. Pillantásunk ezúttal hosszabb időre találkozik, szinte egymásba fonódik, és közelebb hajolva hozzám, ez a nézés intimebb minden simogatásnál. A bőröm halványan izzani kezd, mintha lenyeltem volna a holdat, és most a bőröm alatt világítana. Testemen minden szőrszál égnek mered, a lélegzetem elakad. És mindez egyetlen pillantástól. - Ugyanakkor a vadász számára nincs annál elismerés, mikor a vad megadja magát - suttogom aztán, ahogy felkel, és pénzt dob a pultra, majd vet rám még egy csábos pillantást, mielőtt kifelé indul. Magam is megtoldom az általa kifizetett pénzt egy kevéssel, aztán szaporán követem őt a tömegen keresztül, egészen a kijáratig. A benti viszonyokhoz képest a levegő kissé hűvösebb, és immár nem a táncoló párok verejtékének szagától, hanem a kipufogógázok bűzétől teljes. A falnál találok rá, nem messze a bejárattól. Olybá tűnik, mint aki nem érzi magát teljesen jól, és remélem, nem az alkoholmámor taszította őt ilyen állapotba. Egész egyszerűen nem fűlik hozzá a fogam, hogy csupán ragadozóéhségemet elégítsem ki vele ma éjjel, ugyanakkor nekrofil sem vagyok. Szeretem, ha egy nő érzékel, és eszméletén van akkor, ha egy ágyba kerül velem. - Minden rendben? Jól érzed magad? - állok aztán meg háta mögött, és fél karommal finoman átölelem derekát. Némiképp azért, hogy ha össze akarna csuklani, képes legyek őt megtartani, másrészt azért, mert érezni akarom, testének érintése milyen reakciót vált ki belőlem. Nos, a hatás, hogy úgy mondjam, leírhatatlan. A lélegzetem egy pillanatra elakad, és testem minden sejtjében megindul a vágyakozás már jóleső vibrálása. Úgy hiszem, ma éjjel mi minden tekintetben összeillünk majd. Tény, hogy a szex szerelem nélkül csak üres szenvedély. Viszont az üres szenvedélyek között az egyik legjobb.
Sosem hittem a véletlenekben, ez egy téves kifejezés, mit a halandók használnak, ezért hogy hazudhassanak. "Véletlen mentem neked!" vagy "Véletlen törtem össze a bögréd!" Mennyivel könnyebb lenne bevallani az igazat? Mindegyikőjük gyáva... Nincsenek véletlenek, minden okkal történik. Valami végzet hajt minket egyfolytában, ami egyszer elvezet oda, ahol lennünk kell valójában. Ezekben tudok kapaszkodni, mert nem hiszek a szerelemben első látásra. Abban hiszek, hogy az igaz szerelem lassan alakul ki, mint a barátság. A hirtelen fellángoló vágyban hiszek, ez hajt előre minden férfit és nőt egyaránt. Vágyakozás valami megfoghatatlan iránt, ami kielégülést jelenthet. Egy óriási város, egy férfi, egy nő éppen ugyanabban a bárban ülnek a pultnál. Mindkettőnknek vannak elképzelései, mit hozhat a holnap, de az még rejtve marad. Mondandómra hunyorogni kezd szórakozottan, mintha méregetne, de mindketten tudjuk, hogy azon réges-régen túl van. Poharaink összecsendülnek, majd felhajtom az italt, közben mosolyra húzódik szám, hiszen imádom ha igazam van. Csendben hallgatom válaszát, mit keres ezen a helyen, ámulok beszédmódján. Régen hallottam ilyet bárkitől, ami arra enged következtetni, hogy nagyon művelt férfivel van dolgom. Egy pillantra elkerekednek szemeim, nem hittem volna, hogy ennyire hasonlítunk egymásra. Talán túlságosan is. - Elég egyszerű terv. Túl könnyű dolgod van itt. Egy ilyen nézés és bármelyik nőt megkaphatod, akinek ez tetszik - mutatok a táncparkett felé, ahonnan már időtlen idők óta gyilkos pillantásokat kapok. - Sosem vágytál izgalomra, valamilyen küzdelemre? Szemeit megint az enyémbe fúrja, újra kizökkent a valóságból, megszűnik a külvilág. Éreztem már így, láttam már ezt a szempárt valahol, de lehet, hogy tévedek és csak hasonlít valakire. Ha ismerném arra emlékeznék. Bármiben mi? Szép ámítás, hogy feljánlja a vacsorát, táncot, de ez mind hazugság. Egyetlen egyet akar a testemet. Kezét felém nyújtja és lágyan cirógatni kezdi az ujjaim. Fáradt elmémbe bevillan egy éles kép; két tűhegyes fog és a fájdalom érzete, ahogy belém harap vele valaki. Vámpír, suttogja a megérzésem, de alkoholos állapotnak köszönhetően nem figyelek rá. Inkább próbálom kiűzni az érzést és a látomást, miközben ő közelebb hajol hozzám. Hűvös, keserédes parfümöm illatát érezheti, oda hajolok és a fülébe súgom: - Mégis meddig akarod a macska-egér játékot űzni? Kezdem unni a várakozást - hangom vágytól telt. Visszahelyezkedek a kiindulási pozícióba, kezemet elhúzom, táskám rejtekéből előveszem a megfelelő összeget, mit az asztalra rakok, majd felkelek a bárszékről. - Jössz vagy maradsz? - teszem fel a kérdést mélyen szemeibe nézve. Meg sem várva válaszát elindulok a kijárat felé, járásom még stabilnak mondható. Hamar megérzem a szennyezett levegő frisseségét, a bejárattól nem messze egy falnak támaszkodok, hátha kitisztítja zavart elmém. Mind hiába, sötétségbe burkolózva, néma számolásba kezdek. 10...9....8
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.Két ismeretlen, két idegen, egy város ugyanazon bárjának pultjánál... Lehetne sorsszerűségnek nevezni, én azonban másképp szoktam nevezni. Végzet. Az ő számára valószínűleg mindenképpen azzá válik majd. Az élet néha a legfurább húzásokkal tálcán kínálja elénk a legjobb alkalmakat, embereket, helyzeteket. Így hát talán nem merőben véletlen, hogy itt vagyunk. Talán az sem csupán a sors szeszélyének tudható be: meddig vagyunk itt. Addig is: legyünk itt jól. Lehetőleg élvezzük ki a lét minden pillanatát: az evést, az ivást, a partizást, a gyilkolást és a testiség minden gyönyörét. Én abban a tudatban tehetem mindezt, hogy enyém minden nap, a világ folyásában én nem változom, nem öregszem, az életem egy végeláthatatlan folyam, amit emberi vér fest pirosra. A jelek szerint ő is osztja ezen kimondatlan véleményemet a véletlenekről. Vagy csak ugyanúgy gondolkodik, mint én, vagy a fejembe lát. Bár alighanem akkor már menekülne, mert tudná, a reggeli nap már nem fog rá virradni. Ugyanakkor képtelen vagyok szabadulni az érzéstől, hogy nem csupán az egyforma gondolkodás ver közénk hidat. Valami más, kimondatlan sejtés fogja marokra a lelkemet. Egy különös érzelem bontakozik ki bennem, még ha nem is értem igazán: hogy ezt a pillanatot, mikor szemembe néz, sosem fogom felejteni, mert ez a szempár szinte egy mély szakadékba húz engem. És ennek a mély szakadéknak a neve nem más, mint MÚLT. Mintha láttam volna őt már valahol.. bár ha így lenne, ismernie kéne, tudnia, hogy ki vagyok, legfőképp mi vagyok. Talán csak hasonlít valakire, akit régen láttam... Nem tudom a kérdésemre a választ. Szavaira és kérdésére viszont jókedvűen hunyorogni kezdek. A jelek szerint van sütnivalója, bátorsága, és szókimondó is. Kedvelem az ilyen nőket. Az ágyban nem riadnak vissza semmitől, és a vérük is sokkal ízletesebb, mint azoké, akik csak tétlenül hagyják magukat sodorni az árral. - Igazad van - emelem meg felé a vodkát, és poharához koccantom az enyémet. - Csakugyan nem azért vagyok itt, hogy a csaposnak öntsem ki a lelkem. Az ittlétem oka jóval prózaibb, mint gondolnád. Társaságot keresek ma éjjelre. VAgy akár a következőre is... ahogy majd megtörténik - fúrom a szemem az övébe azzal a nézéssel, amiről bármelyik nőt le tudom venni a lábáról. Pontosan tudom, hogy egy csinos arc, és egy ragyogó szempár mindig tökéletes recept. - És hogy tovább fejtegessem a választ: olyan jövőt teremtek, amiben te is benne lehetsz. Feltéve persze, ha akarod. Benne vagyok bármiben. Egy vacsorában, egy táncban... de igazság szerint nem is lakom messze - nyújtom ki kezem a bárpulton, és lágyan cirógatni kezdem ujjait, miközben közelebb hajolok, hogy megérezzem parfümje illatát.
Azt szokták mondani az idő mindent megold. Begyógyítja a sebeket, elmúlasztja a fájdalmat, miből csak emlék lesz később. Minden ember azt hangoztatja, hogy még több időre lnne szüksége. De ez hazugság, s ők nem érezhetik az idő árny oldalát. Fiatalkoromban mindig azt hittem egy nap megtalálom a boldogságom egy férfi mellett, ki feleségül vesz, gyermekekkel áldom meg és boldogan fogunk egymás mellett megöregedni. Ezek közül egyik sem teljesült, egyedül a maró fájdalom maradt a be nem teljesült vágyak, álmok helyén. Mesterem iránt érzett bosszúvágyam, amit a kíméletlen idő sem tudott kitörölni szívemből. Egyetlen lény van, akinek köszönhetően nem fogott rajtam az idő vaskereke, megölte a törékeny jövő képét, szilánkosra szakította szét, mikor belém mélyesztette tűhegyes fogait. Megakarom őt ölni, bosszútállni, mindazért amit velem tett. Elvette ártatlanságom, emberi mivoltom, de ugyanakkor miatta erősebb és gyorsabb lettem. Hálával tartozom neki, így a két érzés kioltja egymást. Bárcsak emlékeznék rá, szemtől szemben akarok állni vele és számonkérni minden bűnért. Miatta nem lehettem az, akivé mindig is válni akartam, nem találtam meg a másik felem, nem lehetett boldog halandó életem. Emlékezni akarok... A jövő kifürkészhetetlen, bárhogy harcolok rá kell döbbennem, ebben az izzadságtól büzölgő, fűtött teremben, hogy ismerem őt valahonnan. Érzem a zsigereimben, hogy már találkoztunk, de ha így is van, miért. Miért nem vagyok képes rájönni honnan? Mosolya csibészes, akár egy kisfiúnak, aki valami rosszban sántikál. Biztos nők milliója dől be neki, de engem nem tud átverni. Pilláimat rebegtetem válaszul, majd ajkát szemlélem, miközben beszél. - Valahol igazad van, hiszen minden okkal történik - apró mosoly bújkál szám sarkában, míg ő rendel egy kör italt nekünk. Kedves gesztusnak szánja, hogy a kedvemért vodkát rendel, de tudom mi a célja vele. El akar csábítani, amit nem is bánnék, ha nem lenne ez a szünni nem akaró érzés a bensőmben. Míg rá nem jövök mi ez az egész, játszom a jól bevált szerepem. Halkan kuncogok mondandóján, csábító, átható tekintetem szemeibe fúrom, úgy válaszolok. - Milyen jövőt teremtesz a mai éjszakára? Míg az italt nézi gondolkodóba esem, próbálom visszaidézni az összes férfi arcát, akivel dolgom volt. Mintha egy filmszalagot szemlélnék arcokkal megtelve, eljutok az első áldozatomig, drága szülőapámig, de őt nem találom. Szavai kiszakítanak és visszarepítenek a valóságba, tekintete fogva tartja az enyémet. Bárhogy szabadulnék képtelen vagyok, mintha egy láthatatlan erő odaszögellt volna. Rabul ejtett, elvarázsolt, ami felbosszantott, hiszen ez az én fegyverem. Tudom mit kell tennem. Indulásra készen állok, mikor újra megszólal és beszédre késztet. - A férfiak kiváltsága? Ugyan már! Egy nő nem iszogathat csendes magányában? - teszem fel a költői kérdést, de egyből folytatom is - Egy nő mindig élni akar, ahogy a férfiak többsége is. Ha már itt tartunk én sem hiszem, hogy férfi kiváltságod miatt tévedtél ide. Hallgatom az okot - most én nem engedem el tekintetét, mélyen szmeibe nézek. Tudni akarom ki ő, ha már maradásra unszolt. Nem volt tőle jó ötlet, kivívta maga ellen a sorsot, de ha már így alakult legalább az okot tudjam. Mi szél sorodta az utamba az utolsó éjszakájára? - Terveim voltak éjszakára, de nem találtam hozzá megfelelő partnert mostanáig... A nevem Aingeal Hearn - nyújtom felé a kezem. Ennyi beszélgetés után késztetést éreztem a bemutatkozásra, de szokásomtól eltérően most az igazi nevemen mutatkoztam be. Magam sem értem miért tettem így, miatta megszegtem az első szabályomat.
Gyerekkoromban biztos voltam benne, hogy kivételes vagyok. Aztán fiatalemberként meggyőződtem róla, hogy ha nem is kivételes, de legalább valami korábban ismeretlen csodálatos és bonyolult keveréke vagyok. De az évek során legalább a felét megértettem azoknak az ellentmondásoknak, amelyek a bonyolult mivoltomat alkották. Ami maradt, arról kiderült, vagy megoldhatatlan számomra, vagy, ami még valószínűbb, nincs is megoldása. Egyszerűen csak jelentéktelen zsákutcák. Nem tudom, mi lesz ezután. Nem tudom, meddig tart. Nem látom a végét. A jövő számomra már nagyon rég elveszett. Csak az itt és most van, a múlttal megmérgezve. A jövő ismeretlen. Az ismeretlen nem több, mint ami... És a tőle való félelem kényszerít mindenkit arra, hogy állandóan körbe-körbe rohanjon, álmokat, ábrándokat, háborúkat, békét, szeretetet, gyűlöletet hajszolva - pedig ez nem csak illúzió. Az ismeretlen nem több, mint ami. Fogadd el, hogy ismeretlen, és zavartalanul fogsz hajózni. Mindent tarts ismeretlennek, és megnyered a játékot. Csupán erről van szó. Játék. Milyen ősi, kimondatlanul mély értelmet hordozó szó... Más, mint a játszma. Annak szabályai kötöttek, elnyomorítanak, elszorítjak belsődben az élet és szabadság örömét és lehetőségét. A játékban nincsenek törvények. Vagyis vannak: a saját magad által felállított törvények. Senki és semmi nem uralhat, teheted, ami jólesik. Ölhetsz, kínozhatsz, gyötörhetsz, százszámra döntheted meg a kurvákat, senki nem áll utadba. A játékban tiéd az egész világ. A játékban egész egyszerűen egy isten vagyok... és mindenki más az alattvalóm. És most az én remekbe szabott világomba hirtelen betör valami. Valami különös ébredés - ebben a félhomályos, hangos bárban - körülöttem egy zajongó világgal, amit most hirtelen olyan idegennek érzek. Mintha ez a szempár, amibe most belenéztem, kibillentett volna a szokásos esti "ivás-d*gás-gyilkolás" szentháromságomból. Persze az sincs kizárva, hogy az örökkévalóság előbb-utóbb még a magamfajtának is az agyára megy. Hiszen annyi emberrel találkozom naponta, és számuk már nem is mérhető az évszázadok napjainak folyamán. A létük mégis hidegen hagy. Szolgálók, táplálékok, ágymelegítők, semmi másnak nem jók. Eltiporni való fattyak. Erre hirtelen találok valakit, akiről noha semmit nem tudok, mégis úgy érzem, valahonnan ismerem. Erővel szakítom ki magam a meghökkenés apró univerzumából, ahová ez a tekintet lökött engem, és mikor ő is végigmér engem, arcomra már visszatér a szokásos mosoly, amivel minden este nők tucatjait veszem le lábukról. - Nem, a jövő nem kifürkészhetetlen - válaszolok, aztán egy újabb kör ital után intek. Ahogy látom, a vodkát preferálja, így hát a mostani itallal ragaszkodom igényei kielégítéséhez. Mindig teszek néhány apró gesztust, ez a kulcsa annak, hogy az én - minden téren támasztott - igényeim is kielégüljenek. - Nincs szükségem varázslatra ahhoz, hogy a jövőbe lássak. Én magam teremtem meg a jövőt - fogom meg a poharat, és nézem a szeszt, amelyet most színesbe borít a lámpák fénye. - És válaszolva a másik kérdésre: igen. Mindig van rosszabb. De úgy hiszem, a rossz dolgok fogalma is csupán nézőpont kérdése - hajolok előre, és tekintetem fogva tartja az övét. Én ne tudnám ezt? Ami neki rossz, nekem a mámort és extázist jelenti. - Ne mondd, hogy csak a rossz passzod űzött egy bárba - teszem aztán hozzá hogy marasztaljam, mert látom rajta, hogy hezitál az indulás és a velem való beszélgetés között. - Úgysem hinnék neked. Egy nívós bár, egy káprázatosan gyönyörű nő - bókolok felé - nem ezért jár ide. A férfiak kiváltsága az, hogy egy zűrös munkanap végén egy üveg sörrel a kezükben a csaposnak sírják el a bánatukat. Ha egy nő ilyen helyre téved, az mást akar. Egészen egyszerűen csak élni.
New York, város ami sosem alszik. Az öt nagy kerületével; Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, és Staten Island. Mind egy-egy egyéniség, ahogy végigmész az tucákon különböző embertípusokat láthatsz. A rohanó tömegben ki lehet szúrni egy aranyifjút, manhattani magányos embert, brooklyni törtetőt és a folyton rohanó tőzsdecápákat, akik a Wall Street-re sietnek. Aki ide költözik vagy megfullad a betonrengetekben vagy feladja a próbálkozást és beolvad az ürestekintetűekkel telerakott dzsungelba. Ez alól egyetlen kivétel létezik, azoknak akik aranyétkészlettel a szájukban születtek. Az Upper East Side-iak ebből semmit se vesznek észre, hisz őket körül veszi a pompa, ragyogás. Bálokba, fogadásokra járnak egyfolytában, csak egymással házasodnak és királyoknak, királnőknek képzelik magukat. Mindent megtesznek a hatalom érdekében. Hányszor láttam őket, ahogy a pénz érdekében rimánkodnak vagy piszkos ügyletekhez folyamodnak és a rettegést az arcukon, mikor rádöbbennek, hogy nagy bajba kerültek. Két kezemen nem tudom megszámlálni hányat jutattam bíróság elé közülük. Milyen naívak az emberek, főleg a férfiak. Meglátnak egy csinos nőt egy partin és már is azt hiszik, hogy hostess vagy modell, akivel bármit meg lehet tenni. Mekkorát csalódnak, mikor a bilincs kattanó hangját hallják egy átmulatott éjszaka után. Az utca telis-tele van emverekkel, akik nem tudják hova halad az életük, az utakon folytonos dugók vannak. Senki se veszi észre ha valaki eltűnik, van belőlük elég. Éppen ezért tökéletes hely ez egy olyan lénynek, mint én. A bárban üvölt a zene, míg a táncparketten ifjak vonaglanak, egymásnak tetszelegve egy-egy éjszaka reményében. Színes fények világítják meg az alkohol mámorában úszó arcokat, míg a pultnál három felszolgáló próbálja teljesíteni a kéréseket. Kiszemeltem whiskyje utolsó cseppjeit nyeli le, miközben lerakják elé az általam küldött italt. Miközben felém fordul felvont szemöldökkel méregetve, újra végigfuttatom tekintetem arcán. Egy érzés fog el, mintha már láttam volna. Elhessegetem ezt a gondolatfoszlányt, miközben ő mellém telepedik. Édes baritonja kellemesen melódia füleimnek. Apró mosoly bújkál szám sarkában, ahogy méregszín szemeim cikáznak közte és az előbb asztalra tett pénz között, mközben ő szemtelenül feltűnően méreget. - A jövő kifürkészhetetlen. Köszönöm, elfogadom a meghívást - aprót bólintok, miközben ugyan úgy teszek, ahogy ő. Mint egy vad, aki a kiszemelt prédáját mustrálja, mennyire kívánatos számára. Laza stílus, bőrkabát, átlagos, de izmos alkat. Egy és fél fejjel lehet magasabb nálam, borostás arc, kisfiús báj és valami ellenállhatatlan csillogás kék-zöld szemeiben. Szavai meglepnek, szemeim elkerekednek egy pillanatra, majd megrázom fejem, mire loknijaim szemembe szöknek. - Lehetne rosszabb is - eltűröm csínytalan tincseim, miközben megköszönöm az elém tett italt, majd kezemben a töménnyel felé fordulok. - Az új ismeretségre - emelem a poharam koccintásra. Úgy érzem már semmi sem érdekel. Egy elég felkapott, elegánsnak mondható bárban ülök, egy idegen férfi társaságában, aki az első pillanattól kezdve elnyerte tetszésem. Még senki se volt képes így elvarázsolni, hiszen ezt én szoktam. Elkapott egy megmagyarázhatatlan érzés, aminek köszönhetően megfogalmazódott bennem két lehetőség az este kimenetelét tekintve. Felkelek, minél előbb itt hagyom, vissza se nézek és hamar elfelejtem ezt az egészet. Vagy elcsábítom, felviszem magamhoz, kiélvezem a mámoros este adta élvezetet, majd engedve a szörnynek megölöm. Vajon melyik énem fog nyerni ma éjjel?
New York... a város, amely nem a fényben és napvilágnál él. A város, ami a birodalmam és földem, nem csak annyi, amennyit a szem és a gondolat felületesen tapasztal, vagy lát. A város nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar, nem egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele, nem az emberek, akik úgy suhannak el mellettem nyomot sem hagyva, ahogy autó ablakán át látom az utcák apró szeletét, ami folyton változik. New York egy hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni, egy érzés, ami beléd fúrja magát, megkapaszkodik lelkedben karmaival, hogy soha többé ne engedjétek el egymást. Ha New Orleans az örök zene, és örök szórakozás központja, akkor New York az örök élet, és az örök fény városa. Vegyünk egy kockát, egy teljesen szabályos kockát. Egyik oldala egy üzlet, másik egy mozi, harmadik egy étterem, negyedik egy fényreklám, és így tovább. Fogjuk meg ezt a kockát, és ismételjük meg százszor minden irányban. És íme: megkapjuk New York városát. Megállok az utcán, és nagyot szippantok az éjszaka hűvös levegőjéből, mint aki hazaérkezett hosszú út után. A sötétség annyi mindent ígért: áldozatot, gyilkolást, szórakozást, és mámort. Nincs, ami a mi fajtánk számára tökéletesebb és hozzánk illőbb lenne, mint a sötétség órái, amik jótékonyen lefednek minden bűnt. És valljuk be: kit érdekel egy nagyvárosban néhány megcsonkított hulla, vagy épp halott prosti? Senkit a világon. A bűn feneketlen mocsarában a legkönnyebb a legnagyobb aljasságokat elkövetni. Ebben pedig nem csak hogy profi vagyok, de művész is. Valaki, aki élvezi az "alkotást". Szinte táncolva járom az utcákat, megfürdetve arcom a neonreklámok színes fényeiben. Megnézem a nőket, belerúgok egy-egy csövesbe, minden mozdulatom annak az ígérete, hogy mint a jó hangszer, hangolódom a "nagy nyitányra". Bár ennek a kísérőakkordja ma éjjel valami fájdalmas és rémült sikolya lesz, és már most megszállottan mosolygok, ha csak elképzelem. Igen, ezekért a pillanatokért érdemes átélni századokat. Belököm a legközelebbi bár ajtaját, és azonnal megcsap a semmivel össze nem keverhető illat. A fülledt testszagé, a vonagló nőké, a fülledt erotikáé, a bárpultba beleivódott italoké. A zene dübörgése pedig felteszi a pontot minderre. Elégedetten nézek körbe, és öntelt képpel vizslatom végig a sokaságot. Ma éjjel bőven lesz választékom. Előételnek talán egy fiatal lánykát választok, olyan adottságokkal, amik bármely férfi eszét elveszik. Főfogásnak pedig egy aranyifjút tartogatok, akit még alaposan ki is zsebelhetek. Na és persze, nem ölök azonnal. Előbb hosszú perceken, vagy akár órákon át is kiélvezem a lassú felismerésüket, majd az őket elborító rettegést. Ettől lesz sokkal szebb, és édesebb minden korty vér, ami lecsúszik a torkomon. Még akkor is, ha annak idején arra tanítottak, hogy nem illik játszani az étellel. Elsétálok a bárpultig, és egy mozdulattal vetem le magam az egyik hosszú lábú székre. Ujjam felemelve whisky után intek, de még szinte le sem nyelem az utolsó kortyokat, mikor érkezik az újabb kör... de ezúttal oldalról, és vodka képében. És egy meglehetősen tömör, ám sokat ígérő kínálás érkezik vele. Érdekődve fordulok meg a széken, és felvonom a szemöldökömet, szemügyre véve vendéglátómat, a látvány pedig még az én magasra állított mércémet is bőven megüti. Hosszú, selymes haj, gyönyörű arc, és olyan alak, amiről bármely férfiember csak álmaiban láthat... méghozzá ruha nélkül. Egy apró vigyorral honorálom a szeszt, aztán felkászálódom, hogy már újfent leülve a közvetlen közelében foglaljak helyet. - Nos, a "csak egyszer" jellegű meghívás általában nem hordoz túl nagy jövőt magában, de elfogadom a vodkát. Azzal a feltétellel, hogy a következő kört én állom - jegyzem meg, pénzt dobva a bárpultra, majd tekintetem leplezetlenül végighordozom testén, a ruha kivágásától egészen a szabadon hagyott lábakig. - Rossz napok talán? - érdeklődöm, mert nem úgy tűnik, mint akinek sűrűn akad társasága, noha szemmel láthatóan vágyik rá. Nos, ha velem kezd, még tényleg nem tudja, hogy ennél rosszabb napja már nem is lehetne. Viszont mikor felemelem fejem a lábairól, és szemébe nézek, elkap egy megmagyarázhatatlan, leírhatatlan érzés, hogy valahol életem folyamán láttam már ezt a szempárt.
Egy hosszú nap után nincs is jobb kikapcsolódni. Az éjszaka fényei vonzzanak magukhoz. New York, a fények városa, ahol sosincs megállás. A járművek monoton zaja, taxik dudálása a dugókban, a reklámtáblák folyamatos villódzása és a rohanó tömeg. Milyen furcsák az emberek, álarcok mögé bújnak és azt mutatják a külvilág felé. Mindenki egy-egy maszkot hord, ahhelyett, hogy megnyílna és őszintén viselkedne. Ahogy végignézek az tucán üres tekintetekkel találkozok, mintha a fejükben űr lakozna. Monoton mindennapjaikat élik, annélkül, hogy észbe kapnának. Szerencsére ez nem az én problémám. A legújabb divat szerint vagyok felöltözve, hiszen megtehetem. A modellkedés és a fejvadász szakma együttes űzése elég jól fizet, így nyugodt szívvel költekezhetek. Egy hosszabb feszülős fekete ruha emeli ki minden idomaimat. NY hangjai elnyomják a magas sarkúm kopogását, ahogy beléptelek a Niagara bárba. A zene bömböl odabent, de ez egy cseppet sem érdekel. Egyenesen a bárpulthoz megyek, leülök egy kényelmes székre, majd rendelek egy italt magamnak. Élvezem a semmit tevést, miközben prédát vadászok magamnak, tekintetemmel kutatok valami érdekes után. A férfiak többsége nem fogott meg, mindegyik agyongyártottnak tűnt. Szomorú sóhaj hagyja el ajkam, ahogy arra gondolok ma sem fogok kielégülést kapni egy éjszaka erejéig. Pedig jót tenne a felgyülemlett érzékeimnek, legalább egy időre elfelejthetném az életem. A beteljesületlen bosszút, ami kezd felmemészteni. A múlt árnyait, aminek köszönhetően ilyenné váltam, vagyis akinek. Haragra gyúlt a szívem újfent, ahogy arra a férfire gondolok, akinek az arcát képtelen vagyok felidézni. Elnyomom a vágyakozást az után, hogy valakinek kitépjem a torkát. Ez mind eltűnne és csak az élvezet maradna... De nem kaphatunk meg mindent, igaz? Lehúzom a kikért allkohol, majd újabb kör feles vodkáért intek. Szerencsére nem árt meg olyan hamar az alkohol, hála hallhatatlan énemnek. Ahogy a harmadik kört húzom le tekintetem megakad egy férfin, aki épp most lépett be a bárba. Végigmérem, ahogy leül nem messze tőlem. Egyből kikértem még két kört és az egyiket felé löktem. - A vendégem vagy most az egyszer - mondom neki, miközben leülök mellé. Hatalmas mosolyra húzódik ajkam, miközben angyali arcot vágok, szemeimben valami megfoghatatlan izgalom csillog. Tudni akarom ki ez a férfi. Miért érzem úgy, hogy már találkoztunk valahol? Vonzz és egyszerre taszít.
Szavait nevetésem követi. Dane egy másodperc töredéke alatt képes megnevettetni. Még egy dolog, ami tetszik benne, és ami miatt ma éjszakára ki akarom sajátítani magamnak. Nem csupán a koktéllal tudná felvenni a versenyt, hanem a világ összes férfijával, és ma bizony mindegyiket szépen ki is ütné a nyeregből. A bókot hallgatva, ami elhagyta a száját, egy részem már itt helyben leteperné, de nem hiszem, hogy arra vágyik a New Yorkban töltött utolsó napján, hogy közszeméremsértésért lecsukjanak minket. Az én karrieremet sem lendítené meg túlzottan a dolog. Így visszafogom magam, míg beérünk a hotelszobájába, de egy perccel sem tovább. - Ha így bókolsz, ne csodálkozz azon, hogy ma le sem fogsz tudni vakarni magadról.- Ismét a kétértelmű énem tört a felszínre. Persze nem úgy tűnik, mintha Dane bánná, hogy szexuális utalásokkal bombázom. A pultos próbál ignorálni minket, de látszik, hogy szerencsétlen mindjárt itt esik össze. Jó rég nem lehetett nővel, mit ne mondjak. Ha a mellettem ülő dögös pasi nem lenne, lehet, hogy megszánnám szegényt, de így...hát, mintha Dane-en kívül más nem is lenne a bárban. - Milyen lovagias itt valaki. Mivel korán kell kelned, azt hiszem, muszáj elkísérjelek, hogy még éjfél előtt ágyba dugjalak. - Rákacsintok, majd pedig megfogom a kezét, a bárból kilépve pedig széles mosollyal konstatálom, hogy mennyei éjszakám lesz.
- Komoly szavak ezek. Biztos képes vagyok felvenni azzal a koktéllal a versenyt? – Kérdeztem, de a vigyoromnak nem veszett nyoma, ugyanúgy tanyázott az arcomon, mint amikor leültem mellé. A pultban ácsorgó srácot egy pillanatra isten bizony megsajnáltam, emlékeztem még azokra az időkre, amikor körülbelül én is ezen a szinten lehetettem és egy-két kétértelmű megszólalás a padlóra vágott, ahonnan nehéz volt felkaparnom az állam. Most sem tartottam magamat nagy csajozógépnek, nem aszerint éltem az életemet, hogy azt számoltam, hány nő fordul meg nálam átlagosan egy héten és melyiket milyen könnyű volt becserkészni, ám az tény, hogy nem vetettem meg a másik nem gyönyörködtető társaságát. Mondhatni a legnagyobb gyengéim voltak, mindössze azzal volt problémám, hogy megállapodjak valaki mellett. Voltak hosszabb kapcsolataim, arra is adódott már példa, hogy a lánykérés terveztem, aztán a nő volt az, aki keresztülhúzta a számításaimat. De a mai este semmi olyan nem történt, amit ki kellene pihennem vagy hevernem, csupán egy nagyon jó szórakozásnak ígérkezett egy igazi vadmacskának tűnő csábítóval. - Abban biztos vagyok, hogy nem érdekesebb, mint te. Messze te vagy a leggyönyörűbb dolog, amit ebben a három napban láttam a városban. – Megittam a söröm maradékát és mivel láttam, hogy ő is végzett azzal az ominózus koktéllal, nem is terveztem tovább húzni az időt. Ez volt itt az utolsó éjszakám és jó volt végre kiszabadulni a munka kötelékéből még akkor is, ha szerettem azt, amit csinálok. Néha a munkamániának is meg kell húzni a határait, főleg ha a két lábon járó csábítás ült velem szemben és olyan mosolyra húzta a száját, amiből nem sok járkál ezen a világon. – Az én hotelszobám is mutatós és mivel holnap korán kell kelnem, ideje lenne visszamennem, de azt nem hagyhatom, hogy te ilyen későn egyedül sétálj az utcákon. Lenned kedved velem jönni? – Kérdeztem félmosolyt villantva, felé nyújtva a kezemet. Egyértelmű utalás, ettől konkrétabb akkor lehettem volna, ha itt a pultnál húzom magamhoz és támadom le.
Azt hiszem, kifogtam a főnyereményt ma éjszakára. Dane nem csupán a legdögösebb pasi a bárban, de udvarias, kedves és humoros is. Kívánhat egy nő ennél többet? Oké, ha nem sodorja elém ezt a pasit az élet, akkor is felszedtem volna valakit, hogy kiheverjem a mai napot, és levezessem a hetek óta bennem gerjedő feszültséget, de basszus, örökké hálás leszek, amiért ő került az utamba. Jobb partnert keresve sem találhattam volna mára. A legjobb pedig, hogy csak úgy süt Dane-ről, mennyire benne van a dologban. Persze, még egyikünk sem mondta ki konkrétan a nyilvánvalót, de le sem tagadhatnánk, mit is akarunk a másiktól. - A hangsúly azon van, hogy "jelenleg". Le merem fogadni, nemsokára a koktél helyzeti előnye megváltozik, és te leszel az, aki felülre keveredik.- Azt hiszem, ezzel a kis kétértelmű megszólalásommal totál egyértelművé tettem azt, amit szerintem eddig is tudott ez a félisten. Azért egy kacsintással nyomatékosítom a dolgot, viszont a pultos égővörös fejjel az imént borította ki az egyik vendég készülő italát, a pohár pedig a padlón végezte darabokban. Látom, lassan elsüllyed szégyenében, és nem vicc, le sem tagadhatná, hogy meghallotta a Dane-nel folytatott eszmecserém ezen részletét. Magasról teszek rá. Felőlem az egész bár képben lehet azzal, hogy ma ezzel a pasassal meg sem állok az ágyig. Ez pedig megmásíthatatlan tény, amivel azt gondolom, mindketten tisztában vagyunk. Én is...meg a pultos is. Na jó, viccet félretéve, Dane reakcióit látva kijelenthetem, ő sem vágyik másra ma éjjel, csakis rám. Ez pedig fene jó érzés. Kérdésén csak mosolygok. Még jó, hogy nem kell megtudnunk, mi lett volna, ha nem futunk össze ebben a bárban a rossz időzítéseink miatt. - Ezer örömmel körbevezetlek, bár elárulom, közel sem olyan érdekes a város, mint mondjuk...a hotelek, vagy teszem azt a házam. Na, annál izgalmasabb hely sehol sincs. - Ki vagyok éhezve? Tagadhatatlan. Szerintem még maximum másfél órát bírok ki anélkül, hogy rávetném magam erre a félistenre. Akarja valaki számolni?
Istenem, ez a nő tényleg veszélyes. Ördöginek tűnik, olyannak, aki egy fél univerzumot képes lenne leigázni a szavaival, mégis valamiféle isteni báj tulajdonosa, ami ha elkapja az ember fiát, akkor nem ereszti. És biztos, hogy ezzel tisztában is van, ha nem lenne, nem így forgatná a lapjait és nem jönnének belőle szinte zsigerből azok a válaszok, amelyekkel megajándékozott. Mit is mondhatnék? Hatással volt rám, az már ezer százalék, de ajtóstul rontani a házba éppen annyira bunkóság lett volna, mint amit azok követnek el, akiket felhozott. Én még abból az alomból származtam, akiknek azt tanította az apja, hogy a nőket tisztelni kell akkor is, ha látszik rajtuk, hogy nem hosszú kapcsolatra teremtettek, hanem ők is csupán szórakozni akarnak. Nekem pedig most erre volt szükségem. Egy hozzá hasonlóra... nem is, egyenesen rá, úgyhogy nem terveztem őt elengedni magam mellőle. Nem mintha azt láttam volna, hogy annyira a másik irányba szedné a gyönyörű lábait. - Jó vagyok a találgatásban. - Állapítottam meg. Őszintén, tényleg nem tudtam őt egy mezei munka végzőjeként elképzelni. Egy New York-ban született, ilyen kinézettel és tulajdonságokkal megáldott nő kizárt, hogy a tömegbe olvadjon. - És annak is örülök, hogy feldobtam a kedved. Persze a koktél úgy tűnik, jelenleg szerencsésebb helyzetben van, mint én. - Elvigyorodtam. - Azt hiszem én is a legjobbkor jöttem ide. Mi lett volna, ha tegnap jövök el és nem vagy itt? - Tettem fel a költői kérdést. Talán legközelebb is így fogok csinálni, utolsó nap indulok el nyakamba venni a várost, hátha ismételten találok valakit. Nem mintha most annyira megerőltettem volna magam a felfedezőtúrával, jártam már New York-ban. Ezen a részén pont nem, de volt egy olyan érzésem, hogy nem ez volt az itteni utolsó látogatásom. - Holnap hazautazom. Lenne kedved megmutatni a városodat ebben a maradék pár órában? - Érdeklődtem a pultra könyökölve, a tekintetét kutatva. Természetesen nem maradéktalan járkálásra gondoltam, hanem másra is és csak azért mentem bele ebbe a játékba, mert a reakciói alapján ő sem várt mást. Ha egy édes, visszahúzódó tündér lett volna, akkor eszembe sem jutott volna ilyesmi, de ez a nő... egy dög. A szó legjobb értelmében.
Kezdőlap
bocsánat a hatalmas késésért 
|| 
A vágy az élet egyik legnagyobb varázsa, hiszen minden ember akar valamit. Ez az érzés egyfajta menekülés és reménysugár is, ahogy lehet jobb vagy rosszabb. A halandók általában több pénzre, lehetőségre és időre. De van egy részük, akik szerelemre vágynak, mert már felőrölte őket a magány, ezért görcsösen kapaszkodnak minden vékony kis szalmaszálba. Sokuk ebből kifolyólag válaszja a kalandokat. Talán én is ilyen vagyok, társaságra van szükségem. Hosszú évek alatt, talán most először találkozok valakivel, aki képes felkelteni az érdeklődésem. Utoljára azon a végzetes napon éreztem így, annak a szörnynek a jelenlétében. 
New York, város ami sosem alszik. Az öt nagy kerületével; Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, és Staten Island. Mind egy-egy egyéniség, ahogy végigmész az tucákon különböző embertípusokat láthatsz. A rohanó tömegben ki lehet szúrni egy aranyifjút, manhattani magányos embert, brooklyni törtetőt és a folyton rohanó tőzsdecápákat, akik a Wall Street-re sietnek. Aki ide költözik vagy megfullad a betonrengetekben vagy feladja a próbálkozást és beolvad az ürestekintetűekkel telerakott dzsungelba. Ez alól egyetlen kivétel létezik, azoknak akik aranyétkészlettel a szájukban születtek. Az Upper East Side-iak ebből semmit se vesznek észre, hisz őket körül veszi a pompa, ragyogás. Bálokba, fogadásokra járnak egyfolytában, csak egymással házasodnak és királyoknak, királnőknek képzelik magukat. Mindent megtesznek a hatalom érdekében. Hányszor láttam őket, ahogy a pénz érdekében rimánkodnak vagy piszkos ügyletekhez folyamodnak és a rettegést az arcukon, mikor rádöbbennek, hogy nagy bajba kerültek. Két kezemen nem tudom megszámlálni hányat jutattam bíróság elé közülük. Milyen naívak az emberek, főleg a férfiak. Meglátnak egy csinos nőt egy partin és már is azt hiszik, hogy hostess vagy modell, akivel bármit meg lehet tenni. Mekkorát csalódnak, mikor a bilincs kattanó hangját hallják egy átmulatott éjszaka után. Az utca telis-tele van emverekkel, akik nem tudják hova halad az életük, az utakon folytonos dugók vannak. Senki se veszi észre ha valaki eltűnik, van belőlük elég. Éppen ezért tökéletes hely ez egy olyan lénynek, mint én. 
||