Nahát, állatorvos. Valamiért ez csak még szexibbé teszi a szememben. Ha lehet így fogalmazni, most még "állatibb" a pasi. Fura, hogy ez a szó ugrik be Dane-ről kb. elsőre. Mondjuk ez csakis jót jelenthet. Ez a dögös pasi valószínűleg...nos, mindenben jó. - Szóval már három napja itt vagy, és még időd sem volt szórakozni? Miféle továbbképzésen voltál? A legfontosabb kérdés: hogy bírtad ki pia nélkül? Mármint én bármilyen munkával kapcsolatos megbeszélést hamar megunok. Nyolc óra volt a maximum egyhuzamban, amit végig tudtam ülni nyugodtan. És mielőtt levonnád a következtetést rólam, azt el kell árulnom, hogy a munkámat felelősségteljesen végzem. Ó, és fején találtad a szöget jóképűm...divattervező vagyok.- Széles, elismerő mosollyal adom tudtára, hogy mennyire leesett az állam. Kitalálós játékokban verhetetlen lehet. Majd lehet, letesztelem ezt a képességét, mikor reményeim szerint holnap nem találom sehol a fehérneműm. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy innen enélkül a pasi nélkül nem megyek sehova. - Nahát, ezek szerint téged messziről kerül a bunkó népség. Vagy a puszta jelenléteddel annyira bearanyozod már a járókelők napját is, hogy arra a kis időre, míg körülötted vannak, kedvjavítóként működsz. - Jó, ebbe a mondatomba belecsempésztem némi iróniát, de azért nem vagyok rest érzékeltetni, hogy ez is természetesen csak flörtölési szinten hagyta el a számat. - Én viszont minden kétséget kizáróan vonzom a bunkókat. Bár...most úgy tűnik, szerencsém van. - Újabb korty immár második koktélomból. Még egy ilyen, és szerintem konkrétan rákérdezek, hogyan tervezi az éjszakáját, és azt is hozzáteszem, remélem, engem is belekalkulált a terveibe. Nem vagyok prűd, de azért ribanc sem, és életemben nem könyörögtem még be magam senki ágyába. Talán mert nem is volt rá szükség? Fene tudja. A bókján, amit az itt lévő férfiakkal kapcsolatban tett, azonnal elmosolyodom. Jólesik, ha bókol valaki. Tőle pedig most különösen, ezzel csak még inkább érezteti velem, hogy nő vagyok. Nagyon kell ez nekem, főleg most. - Nem is tudod, mennyire. Ráadásul ilyen pocsék napom is rég volt. De hála neked, sokkal jobban érzem magam. Na meg főleg a koktélnak köszönhetően. - Bökök az előttem lévő italra, miközben továbbra is a szemeibe bámulok. A tekintetem gyorsan végigfuttatom egész testén, és szerintem az arcomra van írva, hogy "hű, de jó kondiban van". Nem baj, amúgy is az a tervem, hogy szép lassan tudtára adom, mit is akarok. Már ha eddig nem esett még le neki.
Szép kitérő, mintha megpróbált volna a hiúságomba gázolni azzal, hogy ne a személyemnek szól a gesztus, miszerint mosolyra húzza a száját és elfogadja az italt, hanem annak, hogy szüksége van az alkoholra. Beletörődöm, mert tudom, hogy nem erről fújt a szél, hanem igenis elkezdett neki tetszeni a társaságom tekintve, hogy a konkurenciámnak helyet sem adott, nemhogy szót. A srác, aki odalépett hozzá olyan szomorú ábrázattal ballagott tovább, mintha a helyére aló visszasétálással az akasztófára kerülne, de nem csodáltam, hogy így érzett... ebből a nőből sugárzott a magabiztosság, az, hogy tisztában van az értékeivel és azzal, hogy földöntúli szépség, akit még a fejére sem ejtettek. Veszélyes. Gyönyörű, emellett ravasz és a beszédstílusából lejön, hogy intelligens. Mibe keveredtem? - Állatorvos vagyok, továbbképzésre jöttem. Harmadik napja vagyok itt, de még csak most jutottam el egy bárba, hogy olyan new york-i módon kirúgjak a hámból. - Újabb korty, de egy pillanatra sem vettem le róla a szemeimet. Ahhoz túlságosan szép látvány volt, ám amiatt már nem aggódtam, hogy akárki miatt felpattanna és itt hagyna. Az előbbi kis jelent bebiztosította a sikeremet, pedig már azt hittem, kezdek berozsdásodni. Régen udvaroltam utoljára, mostanság nem volt sok időm ezzel foglalkozni. - És te? Lefogadom, hogy modell vagy. Esetleg újságíró vagy divattervező? Első ránézésre ezek a munkák illenének legjobban hozzád. - Senkit ne ítéljünk meg a külsejéről ugyebár, viszont ami süt az emberről, az süt. Képtelenség lett volna beadni nekem, hogy ezekben a ruhákban, ilyen tartással és modorral bolti eladó lett volna, példának okáért. - Hallottam már meséket arról, hogy az itt élők milyen bunkók, nekem mégsem sikerült még senkivel sem találkozni, aki rossz benyomást tett volna rám. - Mondtam őszintén. New Orleans kisebb város, abban a negyedben, ahol éltem és dolgoztam mindenki ismert mindenkit, nem igazán volt elfogadott a másikon való keresztül nézés, ennek ellenére nem tűnt fel, hogy New York-ban tuskók lennének az emberek. Nem mintha annyira foglalkoztam volna velük és a napokban szerzett bajtársak sem innen származtak. - Tényleg válogatós lehetsz, ha ezen a helyen nem találtál magadnak társaságot. A férfipopuláció nagy része a nyakát adná azért, hogy most ott ülhessen, ahol én. - Észrevettem, hogy finoman közelebb csúszott, parfümjének finom illata az orromba kúszott és nem eresztett. Mennyei illat. - Hosszú nap volt? Ha már csak alkohollal vagy képes elviselni. - Kérdeztem megfelelve az úriember képnek, ami ezek szerint lefestődhetett rólam.
Első dolga meghívni egy újabb körre, ráadásul az előzőt is állja. Mondom én, hogy jól kifogtam. Hihetetlen, milyen szuper kárpótlásban részesít most az élet, amiért egy roppant nehéz hónapon, illetve egy rohadt pocsék napon vagyok túl. Most hálálkodnék, ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy szemmel vetkőztetem a mellettem lévő dögös idegent. - Pedig hidd el, nem szoktam. De most túlságosan vágyom...az alkoholra ahhoz, hogy válogassak.- Rákacsintok. Meg egyébként is, mégis hova válogassak? Mármint akárhogy nézem, nincs itt a bárban olyan pasas, aki felérne hozzá. Dane-hez. Még a neve is férfias. Egyre jobban élvezem ezt az estét, és ahhoz képest, mennyire ki akartam törölni az elmúlt 24 órát az emlékeimből, most le sem tudom vakarni a vigyoromat. Egy újabb korty csúszik le a torkomon az italomból, közben pedig anélkül, hogy egy árva szó is elhagyná a számat, elhessegetek egy bepróbálkozni akaró "kisfiút". Nem mondom, hogy máskor nem hagytam volna pitizni, de mivel tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy Dane-nél jobb partit keresve sem találhatnék ma éjszakára, miért hagyjak másokat szenvedni, ha egyszer esélytelen a dolog? - Szóval New Orleans. Ejha. Mégis milyen munka képes rávenni arra, hogy ilyen sokat utazz? Na nem mintha bánnám, hogy idetévedtél. - Újabb mosoly. Nahát, még humora is van. Egyre inkább úgy érzem, megfogtam vele az isten lábát. - Csak egy egyszerű megérzés volt, de úgy látom, bejött. Hogy is fogalmazzak...a New York-iak kevésbé...úriemberek. - Egy pillanatra szomorúság kúszott az arcomra, de gyorsan meg is szabadultam tőle, és újfent ragyogó szemekkel meg mosollyal az ajkaim szegletében meredtem Dane-re. - Engem egyébként Carlynak hívnak. Azt hiszem, eddig elfelejtettem bemutatkozni. Azért vagyok egyedül, mert nem találtam megfelelő társaságot...mostanáig. - Egy egész kicsit közelebb húzódom hozzá, majd pedig egy aprót kortyolok a koktélomból.
Különös fényt láttam megcsillanni a szemeiben és nem kellett nagy koponyának lenni ahhoz, hogy rájöjjek: egy igazi ragadozóval van dolgom annak ellenére, hogy én léptem ide hozzá. Remek érzékkel választottam bele a legveszélyesebb fajtába, de jobban belegondolva nem bántam. Jobban… időm sem volt gondolkodni, nemhogy belemélyedni az esetleges felvetődésekbe, hiszen a nőnek szinte egy másodperc elég volt ahhoz, hogy lehörpintse a pohara alján pihenő koktél maradékát és csábos mosolyra húzva a szép, íves ajkait meghívassa magát egy italra. Vigyor kúszott az arcomra. - Hozz a hölgynek még egyet. A vendégem volt az előzőre is. – Intettem a pultosnak, aki el is kezdte keverni az italt, míg én visszafordultam a szőkeséghez. Csinos volt. Sőt, sokkal inkább gyönyörű. Sugárzott róla, hogy fiatal kora ellenére igen sokra tartja magát és tisztában van azzal, mivel áldotta meg a sors. Sőt, rá is dolgozik és tesz egy lapáttal, hiszen a stílusa lehetne földhöz ragadt, lesüthetné a szemét és elpirulhatna, de ennek a viselkedésnek a tökéletes ellentétét tárta elém már az első szavaival is. - Szóval kivétel vagyok? Elég hamar beadtad a derekad ahhoz képest, hogy nem szoktad. – A beszélőkéjével semmi gond nem volt, de volt egy olyan érzésem, hogy közel sem volt igaz, amit mondott. Arról biztosan nem, hogy nehezen kapható, elvégre az a mosoly, amit felém villantott mindenről árulkodott, csak arról nem, hogy szereti a jégkirálynőt játszani és úgy tenni, mintha különb dolgok foglalkoztatnák, mint hogy valaki megkörnyékezte. Persze én hazudtam volna a legnagyobbat, ha azt mondtam volna, hogy nem azért jöttem ide, mert magával ragadta a tekintetemet az alakja, a testtartása és az a nézés, amivel az áradt a lényéből, hogy akárki a földön csúszhatna előtte ezen a helyen, maximum arra méltóak az itt lévők. Kihívásnak hittem és attól, hogy meg sem várva a kérdésemet igennel válaszolt a meghívásomra nem tűnt száz százalékosnak, hogy könnyű dolgom lesz vele. A megnyilatkozásait tekintve semmiféleképpen. - Nem idevalósi vagyok. New Orleans-ból jöttem, munkaügyben vagyok itt. A nevem Dane. – Én kikaptam a sörömet, a lány pedig a koktélját, mielőtt még bemutatkoztam volna. Elérte, hogy mosolyogjak rá, a fontoskodó megszólalások általában ezt a reakciót váltották ki belőlem. – Az összes férfit ismered New York-ban, hogy ilyen könnyen meg tudtad állapítani, nem itt születtem? – Felé emeltem az italomat. – Csak egy tipp: te mióta kinyitottad a szemed itt élsz. – Úgy, ahogy ő, én is képes voltam megállapításokat tenni. Tipikus helyinek tűnt, aki büszke is a származására. - De nem válaszoltál a kérdésemre. Mit csinálsz itt egyedül? – Kérdeztem ismét érdeklődve, kortyolva egyet.
Ez volt életem leghosszabb napja. Ilyen pocsék divatbemutatóhoz sem adtam még a nevem soha életemben. Pedig fiatal korom ellenére volt közöm már néhányhoz. Ami elromolhatott, az garantáltan tönkrement ma este. Az egyik modell ruhája nem érkezett meg a dugó miatt, így egy tavalyi darabban lépett a kifutóra, ami miatt az újságírók már most ízekre szedtek, pedig alig két órája, hogy véget ért ez a rémálomba illő bemutató. A másik modell képes volt majdnem kitörni a nyakát, ráadásul ahogy pofára esett, még a ruhámat is elszakította. Az egyik legjobb szakemberem pedig átállt a konkurenciához, mert ott többet ajánlottak neki. Hihetetlen. Ezek után csoda, hogy nincs más vágyam, mint kirúgni a hámból? Egyszerűen semmi mást nem akarok, mint leinni magam és szórakozni hajnalig, a holnapi napot pedig ágyban tölteni, és jó alaposan kialudni a mai bulit. Így is fogok tenni. Kicsit sem bántam meg, hogy a Niagara Bár mellett döntöttem. Itt eddig még mindig jól éreztem magam, most sem lesz ez másképp. Jól tudom én érezni magam, csak elhatározás kérdése. Tény, hogy most még kell pár perc, hogy feloldódjak és magam mögött hagyjam ezt a szörnyű napot, de hamar meglesz ez, mindössze 1-2 pohár koktélra van hozzá szükségem. A bárpulthoz érve máris a jóképű pultos fiúra mosolygok. - Helló édes. Lesz egy Sex on the Beach...bár nekem akárhol megfelel.- Egyem meg, hogy elpirult. Tessék, máris jobb a kedvem. Ráérek a hétvége után visszatérni a gyatra valóságba, addig szépen a buli lelke leszek, na meg elbujdosom a gondok elől az alkoholba és ki tudja, talán valaki ágyába. Az elmúlt egy hónapban annyit dolgoztam, hogy nem is nagyon jutott időm pasizni. Igazán rám fér, lassan elvonási tüneteim lesznek. Azt a...ez most komoly? Csak gondolnom kellett rá, és megadatott. Ráadásul irtó helyes ez az idegen. Azt hiszem, visszatért a szerencsém. - Eltaláltad, ez már tényleg nem túl menő csajozós duma. Normál esetben nálam nem is válik be. Kicsit meg szoktam izzasztani a férfiakat, mielőtt beadom a derekam, de tudod mit? Veled kivételt teszek. Megengedem, hogy meghívj egy italra. - A lehető legcsábosabb mosolyomat felöltve nézek a szemébe, miközben az alig 2 perce elém tett koktél utolsó kortyait ízlelgetem a számban. Nem mondom, minél jobban megfigyelem, annál egyértelműbb, hogy ez a pasi egy főnyeremény. Én pedig el nem eresztem. Reggelig biztos nem. Ami azt illeti, rohadtul megérdemlem a kárpótlást a mai napért, és ez a dögös ismeretlen szerintem tudja, hogyan kell lazítani. - Egyébként errefelé laksz? New York egy elég nagy város, az arcmemóriám viszont tökéletes, rád pedig emlékeznék. Szóval arra tippelnék, hogy a válasz nem. - Lerí róla, hogy nem New York-i. Vérbeli Nagy Alma-lakosként azt hiszem, jó érzékem van kiszúrni azokat, akik nem idevalósiak. Ez esetben viszont még inkább hálás vagyok a sorsnak vagy akárminek, hogy ezt a szenzációsan egyben lévő fickót az utamba sodorta. Ha minden jól alakul, remek éjszakám lesz. Persze, hogy minden jól alakul. Majd én teszek róla.
Hosszú nap volt, reggel nyolctól este nyolcig egy konferenciateremben ülni nem volt az igazi, akármennyire nem tűnt megterhelőnek ez a tevékenység. A háromnapos továbbképzés második napja arra sem volt jó, hogy legalább ki lehessen mozdulni a városba, de néhány kollégával úgy döntöttünk, hogy este megiszunk néhány sört és még jobban kibeszéljük, mennyire értelmetlen dolognak tartottuk az ott ücsörgést. Néhányan már ismertük egymást régebbről, az egyikőjük csoporttársam volt az egyetemen és az éjszakai New York-nál ha minden igaz, akkor kevés dolog volt jobb. Én magam is elcsodálkoztam azon, hogy éppen ez hogyan maradhatott le eddig a listámról, de nem is volt időm gondolkozni, a hotelszobába visszamenve gyorsan letusoltam és indultam is a megbeszélt helyre. New Orleans hiába számított szintén nagyobb városnak, a közelében sem volt New York-nak, össze sem lehetett hasonlítani őket. Az én szülővárosomban szinte mindenki gyalog vagy tömegközlekedéssel járt, maximum néha igénybe a kocsijukat az emberek, de taxit alig lehetett látni, nemhogy mindennapos lett volna a használatuk. Persze nem New York volt az a város, amelytől terveztem padlónak vágni magam, láttam már sokkal inkább a meghökkentő szó jelentésével egyenértékűbb helyeket is és ha nem a jelenleg annyira nem vágyott és nem is szükséges fejtágítás lett volna a célom a városban, biztos több kedvem is lett volna hozzá. A bár nem volt más, mint amilyenre számítottam. Kissé zsúfolt, hangos, de jó pont volt, hogy az első köröm már ott volt az asztalon, amikor oda léptem és köszöntem. Nem terveztem kirúgni a hámból, reggel valahogy fel kellett ébrednem és ha a kelleténél több alkohol jutott a szervezetembe előző este, akkor nem szokott menni másnap hajnalban. Addig sem volt bajom az összejövetellel, míg csak a szánkat jártattuk, ám a tekintetem egy pillanatra elterelődött a társaságról és ez lett a vesztem… a szemeim rögtön megakadtak egy, a bárpultnál ücsörgő nőn, akinek fél arcát eltakarta hosszú, szőkésbarna haja, ettől függetlenül nem volt nehéz megállapítanom, hogy egy különleges szépség tölti egyedül az estéjét. Nem voltam odáig a bárokban való ismerkedésekért, viszont volt valami felettébb vonzó abban a lányban, hiába csak meglehetősen távolról szemléltem néhány másodpercig. Felállva az asztaltól azzal, hogy hozom az újabb kört meg is volt az indokom a pulthoz való sétáláshoz. - Lejárt szöveg, de hogy lehet, hogy egy hozzád hasonló nő hétköznap este egyedül üldögél egy ilyen helyen? – Fordultam a lány felé, amint mellé értem. A sör várhat, addig biztosan, míg lehetségesen el nem küld.
Vicces volt, hogy a lány, akit kiszemeltem, kapásból nem is ember, hanem valami vámpír és boszorkány keverék. Akár csak én, nem fajtiszta, meg maradt valami az előző lényéből. Ami arra emlékezteti, hogy ő nem így születet. Kezei csak úgy izgattak, hiszen minden érintése jobban feszítette azt a nevezetes húrt, amit oly’ annyira meg van már húzva úgy is, hogy már szinte elpattan. - Hát persze. – nevettem fel, még, hogy nem tudja. Hiszen már ott tartanánk, akkor már is pazarlás volt ez a gyönyörű nap, avagy este. Kinek mi. Tetszik, hogy egyáltalán nem fél, hogy feldühít ezzel a makacsságával és belé mélyesztem a fogaimat. Amivel meg is ölhetem. Helyette már el is tűnt az ölemből. Ügyesen tud játszani, az már biztos. Szélesen elmosolyodom, ahogy a ruhája a földre hull, és szemem végig siklott törékeny alkatán. Gyönyörű! Ez volt az első szó, ami eszembe jutott, ahogy szemem végig futott rajta, újra és újra. Lassan álltam fel és közeledtem felé, a nadrágot lerúgva magamról ültem le mellé és a gerince vonalán siklott végig ujjbegyeim egészen a bugyi vonaláig. Apró kis selymes darab, ami őrjítően kínzó tud lenni, ahogy ott feküdt fölé hajolva a vállát csókolva suttogtam a fülébe. - Miért hiszed, hogy lusta vagyok? – kezem a tovább folytatta útját, egészen a combjáig, ahol finoman cirógattam végig a belső felét. Ne, még nem érek hozzá, várok, ahogy ő várat engem. Kíváncsi vagyok ki fog először megvadulni és letámadni a másikat. Olyan állatias ösztönnel, amivel meg vagyunk áldva..
A legjobb az egészben, hogy szórakozunk kicsit és továbblépünk. Éljük az életünk, és ennyi idősen mások talán a búba merülve tengődnek így vagy úgy, de én épp most érzem úgy, hogy teljesen magam adhatom. Nincsenek elvárások, korlátok csak az életem. Elmosolyodva nyugtáztam, hogy nem ellenkezik. -Fogalmam sincs, miről beszélsz.-pillantok szemébe értetlenül, csak, hogy tovább húzzam a már így is pattanásig feszült húrt, s kezeim nadrágja cipzárján ügyeskedve Őt is megcirógatják. Ajkamba harapva figyelem ahogy minden érintésem egyre kínzóbb lesz számára, s mikor már azt hihetné mindent megkaphat mégis elengedem és felállva a másik kanapé felé veszem az irányt. -Kicsit el vagy kényelmesedve nem gondolod?-érdeklődöm végignyúlva a kanapén, de menet közben a ruhám a földre hullik, így már csak egy takaró darab marad rajtam, de nem vagyok az a szégyenlős típus. Vállam felett hátrapillantva pislogok felé, ártatlanul, akár egy szende szűz, mégis arcomon ott ül az a jellegzetes mosoly, ami egy ördög jobbkezéhez méltó sötét bájt is ad. De épp ez a játék lényege nem? Kíváncsivá tenni a másikat, cselekvésre buzdítani, még mielőtt kiesik a ritmusból. Hát ez egy olyan pillanat, ahol még mind a ketten ritmusunk megtalálásának útján lépünk, de már egyikünknek sem kell sok, hogy megadja magát. De makacs természetünk egyre inkább arra ösztökél, hogy tűrjünk, hogy kínozzuk a másikat, s csak akkor adjuk fel, ha más lehetőséget már nem látunk.
Mindketten szerettük a játékokat, és nem elkapkodni a dolgokat. Bár néha jobban esik a durr bele bumm. Most még is tetszett, hogy ennyire cicázott. Végig simítva az arcán hajoltam a füléhez. - Miért kapkodsz? – ujjaim végig futottam a puha melleken és nyakába csókolva cirógattam újra, és újra. Akarom őt, és remélem, hogy nem valami ócska tréfát akar űzni velem. Szemeim a fürge kezére pillantott, ahogy a nadrágomnál kalandozott. Megtehettem volna, hogy megharapom, mert a kísértés meg van, hiába az egyik felem vámpír, de farkasnak születtem. Ezt nem tudom csak így varázsszóra kiütni magamból. - Remélem rájöttél, hogy én is kedvelem. – elengedve őt, dőltem hátra a fotelba, hogy szabad teret engedjek neki. Én nem akarom elkapkodni, és jobban járok, ha hagyom kibontakozni. Már kezdtem szűkösködni oda lent, így megkönnyebbülés volt, hogy legalább a cipzár kicsivel több teret adott. Gyönyörű nő, elég csak rá nézni, hogy megkívánod, de ahogy játszik veled, és érti is dolgát, csak még jobban elviselhetetlenné teszi, ami eredetileg édes gyönyörnek kéne lennie. De erőt véve magamon nem moccanok, nem érek hozzá, pedig vágyom, hogy finom bőrét ismét ajkaimnál érezhessem, hogy keblei a tenyerembe simuljanak.
Bármit is hitt, a játék ezen részét mindig is imádtam. Hasfalát szántva ujjaimmal, de megbontja az én élvezkedésem pillanatát, és a magáéra kezd el koncentrálni, amit én sem bántam. Elmosolyodva hagyom, hogy pólóm lehúzza rólam, karjaim felemelem, így megkönnyítve dolgát. Magamnak sem akartam rosszat, egyenlőre neki sem, bár eljátszottam egy-két durvább gondolattal, amik egyenlőre nem törtek elő belőlem. Ahogy láttam az elé táruló látvánnyal meg volt elégedve, de még a látványommal sem telt be, máris felmordult. -Tudod, a kirakat való arra, hogy bámuld őket. Ezekkel nem azért áldott meg a természet.-pillantok le formás idomaimra, amikkel bőkezű sorsom megáldott, s cseppet sem sajnáltam, hogy vannak. Sőt. Sokszor tettek már jó szolgálatot, függetlenül a lepedőakrobatikától. Csípőm előrébb billentem, szorosan simulok ölébe, míg ujjaim vállairól lassan lefelé haladva simítják végig, s állnak meg a nadrágja cipzáránál. Ajkaimba harapva húztam lejjebb a kérdéses dolgot, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy ilyen könnyen megkapja, amit akar. Közelebb hajoltam hozzá, érezve bőrömön forró leheletét. -Tudod, szeretem a játékokat...-lehelek apró csókot szájára, épp csak hozzá érve ahhoz, de még ez után sem húzódok el tőle.
Tudom, hogy bármennyire is titkolni akarja, ő is olyan fajta lány, aki azt akarja, hogy küzdjenek megérte, hogy ne kelljen oda dobnia magát bárkinek. Én viszont lusta hibrid vagyok, nem akarom, hogy azt higgye bármit is akarnék tőle. Mert azon kívül, hogy eltöltünk egy nyugodalmasan élvezetes éjszakát, azon kívül nem lesz semmi. Ő jobbra, én balra. Nem akarok megint kapcsolatba verni magam, vagy ismét valakit a nyakamra venni. Most ide szórakozni jöttem, és a véletlen keze, hogy épp egy gyönyörű nő ül most az ölembe, ami igen csak izgatóan hat rám. És ahogy elnézem rá is épp olyan hatással van, mint rám. - Segédkezel egy kis testmozgásba? – vigyorodtam el kellően huncut képpel és lehúzva róla a felsőt, egyenesen a melleire irányult a figyelmem. A jó isten igen csak megáldotta eme szépséget, és a melltartópántokba akasztva ujjaimat játszadoztam velük. Nem, nem akarom, hogy már most megszabaduljak attól ami ezeket a halmokat rejtve tartják előlem. De, miért is ne szórakozhatnák, nem? Csak egy a bökkenő. Én férfiból vagyok és, hát igen csak sikerült felkelteni az érdeklődésemet. Kíváncsi voltam, hogy még mit takargat előttem, míg a keze játékosan nem a testemen kalandozott. Felmorranva jeleztem, hogy ne játsszon a tűzzel, mert megégetheti magát. Lassan eresztettem le a melltartó pántokat, és, hagytam, hogy a mellei szépen lassan előkerüljenek az anyag mögül. Végül a hátán kerestem meg a csatot, amitől lehullott a kis vékony ruhadarab és formás mellei elém tárultak. Szépek, nem vitás, és finoman cirógattam körbe mellei vonalát.
A játék lényege, hogy ne hamarkodjunk el semmit. Ehhez tartottam magam, s ahogy láttam a nézőpont ebben is egyezik. Mégis hova rohanjak, időm, mint a tenger, arról nem is beszélve, hogy csak egy mozdulatba kerül, és mindenki hazaindulna, mintha mi sem történt volna. Kérdésén halkan elnevettem magam, és felvont szemöldökkel néztem szemébe. -Ráférne még egy kis edzés.-vágok vissza, de hangom épp annyira tűnik komolynak, mint amennyire iróniától átitatott volt valójában. Mégis könnyebbnek tűnt azt mondani, amit nem gondolok teljesen komolyan, mint azt, amit végül kimondok, talán ezt az elmúlt éveknek köszönhetem, mely megtanított rá, hogy tegyem magam kiismerhetetlenné és hazuggá egyszerre. De ez nem volt hazugság, inkább aprócska füllentés, gyermeki csínnyel egyenértékű mondat. Egy könnyed mozdulattal dobom hát le felsőjét a földre, a nélkül, hogy egy cérnaszál elszakadhatna. Nem rajongtam a durr bele dolgokért, ahogy ahhoz se, hogy ruhákat szaggassak. Talán ha a másik fél nem vevő a játékra. De a saját ruháim többet értek, mint amelyiket ráncigálni és tépni lehet, és az az igazság, hogy ragaszkodtam is az épségükhöz, bár nem kellett sok dolog hozzá, hogy újat vehessek. Körmeimmel végigszántottam mellkasától övéig hasfalát, de tekintetemmel nem engedtem el övét. Végül tenyerem vállaira helyezve néztem rá, kissé megbillentve fejem, így szőke hajam vállam elé csúszott.
Tetszett a lány, nem hétköznapi unalmas vámpír, aki jön, lát, leteper és elmegy. Hanem játszik és élvezi az életet. Olyan, mint egy édes semmiség. Könnyedén mozog és teszi, amit szeretne. Látszik, hogy nem először csinálja. Meg is lepődnék, ha bejelenteni, hogy egy hamvas kis kislány. - Ugyan, mindent szépen sorjában.. – motyogtam halkan és hagytam, hogy a keze azt tegye, amit tenni akar. Ahogy a felsőm elkezdett feljebb és feljebb vándorolni a hasamon, éreztem, ahogy a hideg fuvallat megsimogat. De nem érdekelt a dolog. Jobban izgatott eme nőszemély, aki olyan hamvas bőre volt, hogy szinte tündökölt a félhomályba, amit a tompa fények okoztak. Nem mellesleg, hálás voltam, hogy nem szaggatja le a felsőmet, mint a többi meggondolatlan vámpír tenne. Sosem szerettem mikor nem otthon vagyok és szakadt, vagy épp már hordhatatlan felsőben kell, haza menjek. Persze nem leszek beteg, vagy valami. De az emberek nem vakok és pletykásak. Bár itt New Yorkba az sem lenne furcsa, ha épp egy szál semmibe mászkálnék. Elégedett mosoly kúszik az arcomra, amikor a csöpp sóhajt hallatja. - Jó mi? – kérdeztem vigyorogva és közben a felsőjét méregettem. Hogy cipzáras, gombos, vagy fűzős. Ennyi hülye ruhát. Szerencsére rá kellet, jöjjek, hogy egyik sem. Simán le lehet húzni róla. De mindent a maga idejébe.
Szerettem a játékokat, tudtam mit akartam, és tudtam teljesen felesleges tovább firtatni a kérdést, hogy én vagy ő, ő vagy én mely faj csapatát erősítjük, a lényegen nem változtat, hogy szórakozni jöttünk. Ölébe ülve elmosolyodtam, ahogy pólón keresztül is megérezhettem azt a kockás hasat, amit elképzelhettem volna gondolataimban is. De nem hagyott nekem sok választást, sok időt, hogy játszhassak vele, elkapta csuklóm, hangja pedig úgy hasította keresztül a már így is forró levegőt, mintha ez a mondat hangzott volna szájából a legmegszokottabban. Felvontam egyik szemöldököm, mikor keze csípőmre siklik. Féloldalas mosoly húzódott ajkamra, közelebb hajoltam hozzá, egészen füléig. -Ha akarod látni, miért nem teszed szabaddá?-suttogom, de mikor elhúzódom tőle, csak annyira teszem, hogy arcomon épp arca előtt legyen, néhány centiméterre attól, de nem teszek mást, csak amit kért. A póló lassan kezdett el felfelé csúszni ujjaim között, s így felfedte előttem hasfalát. -Hmm...-csúszik ki számon egy elismerésnek szánt szótöredékszerű valami. Körmeimmel cirógatom meg, de arcomon továbbra is ott ül jellegzetes féloldalas mosolyom. Élveztem közelségét, hogy feszegetjük a másik határait, mert így volt jó ez a játék. Szemrevaló fiatal férfi volt, az egyetlen használható a mai bagázsból, ami számomra volt a legelőnyösebb, hisz most velem van a függöny egy oldalán, és én kiélvezhetem kedvemre a szabad estém.
Igazi kis boszorkány, mikor megdermedt a függöny tudtam, hogy itt régen nem arról van szó, hogy én hibrid, ő meg boszi is egyben. Amint elém ringatta a formás csípőjét tudtam, hogy miért ölte, majd küldte el a másik lányt. Meglepő módon kicsit izgatott a dolog, hiszen, ahogy fölém hajolt, az orromba tódult, minden illat, amit rejtegetett előttem. Vagy túl messze volt. - Pontosan nem tudom, csak szeretnék szórakozni, kikapcsolódni… - simítottam végig mind két karján. Ennyit erről. Most már nincs vissza út, akarom őt, szóval.. Az ölembe rántom, hogy ülve még is csak kényelmesebb. Amint megérzem, játékos ujjait a pólómon elvigyorodom. - Ha akarod látni, miért nem teszed szabaddá? – fogtam meg a csuklóját, mielőtt bármi is történhetett volna. Szeretem a játékokat, és nem úgy tűnik, hogy ő csak olyan, bumm, bele a dolgokba menne. Én pedig élvezem a helyzetet, amibe kevertem magam, a bár szépét kifogtam, aki nem egy halandó buta ember, amit ki is használ. Halk morgás szerűség szakadt fel a mellkasomból, majd a hátán simítva végig tenyeremet akad meg a kezem a csípőjénél.
Azt hihette feladom, ha megtudom micsoda, de vonzott a tudat, hogy most itt, az erőmet kihasználva megtudjam pontosan ő mire képes. Hát a függöny elé láthatatlan falat húztam, melynek a külsők bár nekiütköztek, nem láthattak semmit, mi viszont tökéletesen láttunk, amikor kipillantottunk a függöny mögé. De ez a pillanat nem most jött el. Háta mögé sétálva húzom végig körmöm lapockáján, majd suttogok fülébe, s engedem el, figyelve mozdulatait, s arcomra fényes mosolyt varázsolva. Egy könnyed mozdulattal vettem le a vállamat takaró kis csipke boleróm, és leejtettem a fotelba. -Ahhoz pontosan el kell mondanod, mit akarsz látni.-lépek hozzá közelebb egész addig, míg meg nem állok előtte, s egy könnyed mozdulattal nem ülök bele ölébe, két kezem vállára téve. -Vagy talán kezdhetnénk azzal is, én mit akarok látni.-simítok végül végig hasfalán, felvonom egyik szemöldököm, ajkaimra pedig önelégült mégis ragyogó mosolyt varázsolok. A játék még csak most kezdődik el igazán, és kíváncsian várom a kimenetelét, amit arcom is tökéletesen tükröz. Egy induri-pindurit elgondolkodom, vajon mi vezethetett ahhoz, hogy így szerezzem meg, amit akarok. Aztán rájöttem. A szívtelenség és a tudat, hogy elég idős és tapasztalt vagyok ahhoz, hogy ártsanak nekem. Bár az ő ego-ja sincs a béka feneke alatt, ezzel elérte, hogy felkeltse a figyelmem, s még ha tagadja is, titkon tudom, hogy épp annyira érdekli szerény és szende személyem, mint amennyire ő engem.
Meglepetés, meglepetés hátán. Egyszerűen nem értettem, hogy mit várt? Elfutok, mert egy boszorkány is rejtőzik benne? Ugyan már, nekem a másik énem meg farkas, míg nem keresi a bajt, nem izgat a dolog. Mikor ki akartam menni, olyan volt, mintha a függöny anyaga megváltozott volna, ahogy hozzá értem megdermedt, mint a jégcsap, vagy a beton. Aztán csak a jéghideg leheletét éreztem a nyakamon, majd az ujját. Megfordulva néztem a szemébe. - Lássuk. - tártam szét a karjaimat, most már nincs megállás, a függöny elrejt minket és nem mellesleg, nem is zavarhatna meg minket senki. Leültem a fotelba, ahol eddig ücsörögtem és figyeltem rá. Gyönyörű nő, nem tagadom, és tudom, hogy már mondtam, de most felkeltette az érdeklődésemet.
Bármit is hitt, jót szórakoztam azon, hogy azt hiszi igazán megrémít. De higgye, abból baja nem lehet. De ne akarjon tesztelni, mert ha rám támadna is lenne annyi eszem, hogy egérutat keressek magamnak. Végül egy kis cselt vetettem be, amolyan szemfeltárásként, hogy tudja nem vagyok csak vámpír. De mintha meg sem hatotta volna. Sőt. Végre gúnyolódott egy kicsit, mire vállat vonva hallgattam tovább. Ha így, hát így. Engem nem különösebben zavar, ha őt sem, hogy a kölcsönös lenézés mögött több van. De ezt a többet jól titkoljuk. -Mondhatnám, hogy gyönyörű férfi, de az túl jót tenne az egódnak. Inkább szemrevalónak hívnám a fajtád.-rendezem le ennyivel, és figyelem, ahogy a függönyöz lép. ennyi elég is volt. Elmosolyodva vontam fel szemöldököm, ahogy a függöny, akár egy fal megdermedt volna, és még ha akarna sem tudna rajta kimenni. -Miből gondolod, hogy én nem tudlak elszórakoztatni?-érdeklődöm felállva a fotelből, és mikor mögé érek körmeimet végighúzom nyakán, majd közelebb hajolok hozzá, de csak annyira, hogy tenyerem támassza vállát, testem viszont pár centire maradhasson. -Szeretem a kihívásokat.-közlöm vele, fülébe suttogva, s kicsit távolabb húzódok tőle. Fogalma sincs róla, mire vagyok ezért képes, pedig most nem épp volt kedvem ahhoz a macska egér játékhoz, amiből az egyik fél egyszer csak kitáncol. Élvezni akartam az estét, kellőképp a magam stílusában és elrugaszkodva attól. Ehhez viszont szükségem volt egy társra is, mondjuk Ty személye elég megfelelőnek tűnt.
Valami nem tetszett ebben a nőben, és ez kicsit frusztrált. Nem beszélve arról, hogy mennyire egy kiszámíthatatlan. Persze ez vonzó is egyben, és nem rontja azt a képet, hogy valami elképesztően néz ki. - Ugyan már, látom, hogy félsz is tőlem. Persze meg van a magad apró titka, ha nem tévedek te sem csak egy vámpír vagy. – állok fel és sétálok lassan elé. Szépen lassan, mert mondjuk, nem akarom elveszteni a fejem, vagy bármi más. Aztán hirtelen sötét lett, na, nem mintha ez gátolna a látásba, csak meglepő, hogy egy ilyen neves helyen beüssön a krach. Aztán a szavai megleptek, van ami nekem ad igazat, még hozzá az, hogy nem épp egy szokványos vámpírról van szó. - Nekem, rád? Ugyan már. – nevettem aztán hirtelen ismét világos lett. Aha, hallottam mende-mondákat, hogy vannak boszorkák, akik meg tudták tartani a varázserejüket a vámpírrá változás után is. – Szóval nem hárpia, hanem boszorka vagy. Majdnem eltaláltam. – vettem könnyedén az akadályt és előre törve álltam meg nagyon szorosan hozzá. - Gyönyörű nő veszélyes titkokkal. Nagyon izgató. – kacsintok egyet és hirtelen megfordulva váltok irányt. De nem felejtem el, hogy az élvezetem tárgyát elküldte, és ha csak nem ő akar lenni, akkor ennyi volt a mai esténk. - Viszlát, szépség, remélem még találkozunk, most keresek valakit, aki elszórakoztathat. Ha már az egyiket kinyírtad a másikat meg elküldted. – intek felé és a függöny felé tartok.
Arcomon táncoló vegyes érzelmeim egyszerre mutatták azt, amit elrejtettem volna saját véleményként, és azt, amit valóban meg akartam mutatni a külvilágnak, így a hibridnek is. Halkan felkacagtam válaszán, s jóllehet sértésnek szánta, kacsintása inkább olyannak hatott, mint aki tudja, hogy rejtegetek valamit. -Hidd el ez a hárpia még sokat segíthet neked ha szépen kéred.-vonok vállat egykedvűen, amúgy mellékes megjegyzésként. Talán ha másfelől közelíteném a dolgokat, és eladnám magam, ha megmutatnám, hogy hiába hisz mindenki jégcsapnak, nem vagyok az. Talán. De nem teszem. Egyenlőre. Szeretem, ha a külvilág tisztában van vele, hol a helye, s nem becsül le. Egyenlőre Ő is ezt teszi, azt hiszi, hogy a sértegetése megérint. De meddig hiszi azt, az egyenlőre számomra is rejtély. -Mindennapos? Másnak tűnsz, mint az, akinek a családja bánta a ballépéseit. az önző volt, figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetésem.-teszem a poharat az asztalra majd elmosolyodva figyelem, ahogy a sarokban lévő lámpa fénye egyszer csak elalszik, így sejtelmes félhomályba burkolja a függönnyel elkerített kis részt. -Épp csak annyira vagy mindennapos, mint én.-a hasonlat kissé arrogáns és önelégültséggel teli, de valljuk be, van benne igazság. Több boszorkány mászkál a világban, mint olyan, aki örülhet neki, hogy vámpírként visszakapta a képességét. -Kapiskálod, mire gondoltam?-érdeklődöm, mikor a fények újra beragyogják a helységet. Színt vallottam én is, nézzük ezt ő hogyan kezeli.
Úgy tűnt megijedt a látványtól. Mondjuk nem is csodálkozom rajta, elég számára egy harapás, s meghal. Hiszen a farkas énem még bennem van. Meglepetésemre elküldte a lányt, amire összeráncoltam a szemöldökömet. Úgy tudtam, hogy őt azért kapom, mert kinyírta az előzőt. Ezt meg csak elküldi?! A franc se érti a nőket, és nem is akarom. Megropogtatva a nyakamat álltam fel és néztem végig rajta. Hm, egészen formás darab, nagyon szép lábai vannak, és nem mellesleg gyönyörű szemei. Amiből csak úgy árad a gonoszság és a titok. Valamit titkol, és csak azért sem iszok a pohárból, elment minden kedvem ettől az egésztől. Megtörölve a számat vontam meg a vállaimat. - Ha nem lennél egy hárpia talán meg is osztanám veled. – kacsintok egyet. Hiszen velem sokra nem megy azzal, ha bunkózik és sérteget. Ha felidegesít, akkor pedig szépen megkóstolom, és meglátjuk, meddig bírja. - Ha ennyire minden napos vagyok, akkor miért vagy még mindig itt? – emelem fel a szemöldökömet. Nem nagyon értettem, mert a szavai totál mást mondtak, mint a tettei.
A lányka készségesen követett, mert volna mást tenni. Gyűlöltem azokat, akiken nem hatott a képességem, mert vagy vadász volt, vagy csak tudott a fajtámról és a verbénát még egy boszorkány sem szerette levarázsolni egy emberről. Elmosolyodva veregettem meg képzeletben vállam, mikor szeme egy vámpíréhoz képest egy farkas jellegzetességeit is felvette, s ez egyszerre volt rémisztő egy külsős számára s figyelemfelkeltő irányomba. -Tehát egy magányos hibrid. Remélem te jobb vagy, mint a többi talpnyaló.-jelentem ki, majd felállok a lányt magam felé fordítom, szemébe nézve pedig meggyőző hatással elérem, hogy távozzon. -Felejtsd el mindent a mai estéről.-jelentem ki egyszerűen, megharapva csuklóm, néhány cseppet adok neki a véremből, hogy így meggyógyuljon, majd kitessékelem a függöny túl felére. Kitöltök egy-egy pohár italt, majd a fotele mellett lévő hosszabb kanapéra ülök. Keresztbe fonva lábam emelem meg a saját poharam és iszok egy kortyot a űz italból, melynek hatása egyenlőre meg sem kottyan, de mégis az íze felszabadít bennem valami kellemes, bizsergető érzést. -Elárulhatnál nekem valamit. Ti hibridek minden vagytok mások, a nyilvánvaló vámpír és vérfarkas tulajdonságokat leszámítva? Amikor összekerültem eggyel, nem találtam különlegesnek, ahogy te sem tűnsz olyan nagy csodának a világegyetemben.-teszek kissé sértő megjegyzést, ajkamon ülő mosollyal mellyel érzékeltetem az iróniát, amit használtam.
A fene érti a nőket, egyszer még élvezi, hogy társaloghatunk, most meg inkább úgy tűnik, mint aki felfújja magát. Meg, hogy öreg. Nem vitatom, a viselkedése és a mozdulatai. Pont olyan, mint egy mindent megélt nő. Aztán fordult kettőt és elment. Istenem… Nők. Már kezdtem elpakolni, kezdve a nő véres cuccával és azon gondolkoztam, hogyan is szabadulhatnék meg ettől a tetemtől. De meg is jelent egy újabb szépséggel. Felvonva a szemöldökömet huppantam le és figyeltem, hogy mit susmusolnak. Aztán hirtelen a lány fogta magát és leült az ölembe. Megforgattam a szemeimet. Ennél szebb húzást, vagy ajándékot nem is kaphattam volna. Tudtam, hogy arra akar kijutni, hogy rá jöjjön mi is vagyok. Eltűrtem a lány zabolátlan tincseit, majd Valerie-re pillantva haraptam fel a puha bőrt. A vér hamar ellepte a számat, és a szemeim már is átváltoztak. Na lássuk mennyire vagy bátor cicám. Kinyitva a szemeimet néztem rá, hogy tudja, nem csak egy vámpír vagyok. Lássuk mit fog hozzá szólni.
Bármit is gondolt, elég önfejű voltam, s csak egy mosollyal jutalmaztam a mondatát, miszerint ő dobta az immár exnek számító lányt. Viszont a kis harmadik édes vére jobban vonzott, mint a beszélgetés, így őt használtam saját maga ellen a halálos ítéleteként. Talán érzéketlen voltam, de ma nem éreztem a hajlandóságot arra, hogy azzal foglalkozzam, hogyan is öltem meg egy ártatlan embert. Elég volt a vértasakokból. Megforgatom a szemeim, ennyi a válaszom, de arcomra kiütnek egy percre gondolataim. A gondolatok, hogy gyanakszom és ezzel egyetemben mégis felkelti a figyelmem a társaság, még ha csak szórakozásból is. -Öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy hozzá hasonló csitrit vetélytársnak tekintsek. Nem mellékesen felmerül a kérdés kivel és mivel szemben is volt ő az én vetélytársam?-érdeklődöm és az utolsó kortyot is megiszom, majd a lányka arcára nézem, ami immár ködbe burkolózott, s szemei a másvilágra tekintenek. -Ebben az esetben...-lépek ki a függöny mögül és kiválasztok egy a táncparkett közepén vonagló barna lányt, mellé lépve szemébe nézek és a függöny túl felére irányítom. Elmosolyodva húzok magam után egy fiatal, kinek az orra előtt behúzom a függönyt, hogy nehogy elrémítse a halott lány és a véres pohár látványa. A lányt a kezénél fogva megpörgetem, fülébe suttogok, és figyelem, ahogy kényelembe helyezi magát a velem szemben helyet foglaló ölébe. -Jó szórakozást.-biccentek, majd megvillantva szemem töltöm újra a poharam. Érdekes személyiség, de az jobban izgat, mikor mutatja meg az igazi mivoltját.
Pont ilyennek képzeltem el, egy semmire kellő némbernek, aki kihasználja az erejét és megöl mindenkit. Megingattam a fejem, ahogy beszélt. - Ez bonyolultabb annál, és én hagytam el. - pillantok, fel majd összeráncolom a szemöldököm. A lány hirtelen, mintha magától életre kelne. Egészen sok vért vettünk tőle, ami a sápadtsága magyarázta is. Kicsit sajnáltam, mert a halálát viszont egyáltalán nem kívántam. A célom egy kis szórakozás, talán kis élvezkedés lett volna, de a másik társaságom ebbe beleszólt és inkább megölte, ha nem is úgy, ahogy kéne, de ő kérte meg, hogy vessen véget az életének. Ahogy ledőlt, hallottam, ahogy megszűnt dobogni a szíve. - Most már én sem vágyom komoly kapcsolatra, élvezni az életet, mindig más lánnyal is lehet. - kacsintok egyet felé, aztán leülök a fotelba vele szembe. Egy igazi kis dög, aki megölte a szórakoztatómat. - Ha nem most ismertelek volna meg, még a végén azt hinném, azért tetted el láb alól, mert vetélytársnak hinnéd - vigyorodom el. - Van kint jó pár lány, keresek másikat, aki tud valamit nyújtani nekem. Ha lehet, azt ne nyírd ki. - vigyorodom el és ki, ki pislantok a függönyön, hogy lássak valakit, aki felkelti az érdeklődésem. Na, persze aki velem szembe van, sem piskóta, de vele nem kezdenék, van, ami azt súgja, hogy idősebb. És amiket mondott, nem kavarodnék vele még egy éjszakás viszonyba se.
Kezdőlap
|| 
