≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪ Hosszú éveken, vagyis talán legalább egy évtizede a foglyod voltam több boszorkánnyal együtt. A világ egyik kis eldugott szegletében volt egy kastély, ahova boszorkányok bújtak el a világ elől már hosszú évszázadok óta, régebben menedéket jelentett, manapság már részben olyan volt, mint egy iskola, ahol tanultunk, de te az embereiddel elfoglaltad és az erőnktől szinte megfosztottál. Nem tudtuk használni, csak akkor, ha te hagytad. Egy voltam a sok „udvarhölgyed” között, de talán a legkedveltebb és ezt mi sem bizonyítaná jobban, mint az, hogy legtöbbször velem mulattad az időt. Míg én azt hiszem véletlen, addig te pontosan tudod, hogy nem volt véletlen, hogy gyermek fogant a mi nászunkból. Okkal tetted, mintha azt hitted volna, hogy így melletted maradok, de nem tettem. Pár hónappal korábban a négyéves lányunkkal megszöktem és eltűntem. Kerestettél, de nem volt könnyű dolgod, hiszen pontosan tudod, hogy a látszat az én esetemben is csal, ahogyan nálad is a kor tekintetében.
Édesapámnál kerestem menedéket, de most már te is itt vagy. A nyomomban vagy és csöppet se békésen. Sose bántanál, ahogyan a lányunkat se Skylert, de akkor vajon mi hajt? Mit akarsz elérni? Fogalmam sincs arról, hogy el vagy átkozva, hogy amíg valaki nem képes szeretni, amíg a család szeretetét nem tapasztalod meg, addig nem tudsz uralkodni magadon és újra, meg újra valaki életét el kell venned. Szörnyetegnek látlak, vajon ezen tudsz változtatni? Vannak tisztább pillanataid, de kevés, mintha csak egy elmebeteg lennél, aki olykor kedves, de többségében inkább őrültnek tűnsz. Vajon fogsz ezen tudni változni? Feloldozást nyersz egy régen elkövetett hibádért? Képes lennék látni benned a jót és segíteni neked, ahogyan talán a lányunk látja, hogy apa nem teljesen rossz?

|| Nagyon várlak, pm-ben megtalálsz kérdés estén. Kérlek ne tűntj el!