- Az életben az a rendkívüli nehézség, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen végig kell szenvedni, el kell viselni. Állítom, hogy olyan messzire sikerült távolodnom a mások által „normális életként” emlegetett nonszensztől, amennyire emberileg csak lehetséges, úgy tűnik cirkáló karmaival mégis belém kapaszkodik. Érzelmeknek álcázva magát. Sértve érzem magam, amiért képes vagyok elgyengülni. Nem tudom letagadni őket, nem tart meg a közöny és a fölényesség...

---

Végig kell szenvednem... Mintha fogait nyakszirtembe mártaná és minden maradék életlen életet kiszívna belőlem, egy csóknak csúfolt ártatlan mozdulatba bújtatva kegyetlenségét. Én fakón hullok majd a betonra. A becsapódás pedig szétzúz, mert védtelen vagyok, puha. Nem lehet a végtelenségig vázat hazudni... A tér is meghajlik előtte, felsőbb hatalmú. Halhatatlan. Vajon majd körbekerítik a helyszínt sárga rendőrségi kordonnal, s a nyomozók sajnálkozva csóválják majd a fejük haloványka testem felett, mely felismerhetetlenül fekszik egy vértócsa közepén? Victor nem lesz ott, a következő nővel lesz, azzal, amelyik meghódítja majd jégszívét, Seattlebe mennek majd a napos szombat reggeleken. Milyen unalmas...

Hiányozni fog neki a hajszánk izgalma? Hogy még egy arasznyit, éppen csak három szöggel döntöttem volna a karó hegyén, szíven szúrhattam volna... Biztosan nem. Talán egy év, kettő is eltelik, mire rájön, hogy a kényelmes vadászmentes élet, amire azt hitte, mindig is vágyott, valami megmagyarázhatatlan feszültséget gerjeszt benne, amit nem tud kielégíteni a két nő, két oldalán és a savanykás íz ajkai között... Csak én tudom kielégíteni.

A puszta gondolattól libabőr szalad végig a karomon, és egy érzés – nem bírok a szemeidbe nézni – veszi át a hatalmat egész szervezetem felett. Gyűlölöm, hogy egyetlen pillantása, egy néma sóhaja elegendő ahhoz, hogy átformálja határozott elszántságom. Milyen könnyen megtörhető az agyunk racionális része...

---

Az őrülettel párhuzamos hősiességgel állom A pillantást pusztán azért, hogy ne veszítsem el a teljes becsületem és méltóságom. Ugyanazt a becsületet és méltóságot, amit tegnap éjjel egészen véletlenül Victor Phillip Radev cirógatásakor a mellkasán felejtettem...
Kétszer egymás után.
Utólagos magyarázatot hiába keresnék; tudom jól, hogy az idő ezen pontján minden darabokra hullik és értelmét veszti. Amikor karjaimba zárom az áldozatot és egy hirtelen mozdulattal véget vetek csúfos démonainknak, büszke vagyok.
De amikor hajnalban felébredtem, pihegve a puha matracról és épp a férfi gyöngéd érintésében lubickoltam túl valóságon, túl időn és emlékezeten, már nem kapaszkodhatok a kósza gondolatba, hogy csak álmodtam az egészet. A mohón a derekamra vetett hófehér kezet is, ami vékony ujjakban végződik és érzéki, hideg bőrrel borított, csak hallucináltam. Egészen biztosan. Igen...
Hát rohadtul nem. Nem. Kívántam, és kívánom most is, hogy érintsen, hogy testünk összesimulva egymáséba gabalyodjon. És emiatt az őrület homlokomon csókolva hagyja tenyerének lenyomatát arcomon. Ő vámpír, én vadász. A dolgom, hogy elhárítsam, s nem az, hogy tovább vonzzam. Miféle játék az, ahol a macska egeréért sóvárog?

---

- Miért menekülsz? - hangzik fel a kérdés vontatottan, mintha nem lenne tisztában a felelettel. Shawn az, akinek határozott elképzelése van kettőnk kapcsolatáról. Édesded álmokat szövöget az esküvőről a nővel, aki alatta dolgozik. Azzal a nővel, akinek otthonának rejtett reteszeiben ezer és egyféle fegyver várja, hogy az ujjaim rájuk simulva, felhevítsék, s használatba vegyék őket.
- Nem menekülök.
- Nem hazudsz jól, Liv. - a lehető legnagyobb ívben tervezem kikerülni a férfit, aki szótlanul kinyújtja a kezét és sorompóként elé tartja.
- Dolgom van. - unottan pillantok fel, a tőlem telhető leghatékonyabb közömbös ábrázatom felrajzolva arcomra, majd átellenben fordulva magára hagyom.

---

- Minden bizonnyal az egész világ hátat fordít nekem, amiért ellenállok az ajánlatnak, és nemet mondok Shawnak a kettőnk kapcsolatának kiépítésére, de hogyan is lehetne bármi valódi belőlünk, ha nem is ismeri igazán?
Éjjelente, vagy ha csak kiszakadni vágyom, vámpírokra vadászom. Olyan természetfeletti lények után szaglászom, amelyek szaggatják, s nem építik a világaink. Mindenki széjjel szabdalja azt, amiben élünk... baj, ha én egy picit összeakarom tartani?

---

Drága Liv!

Már nagyon vártam, mikor csapnak le erre a karakterre, és nem csalódtam. Volt már néhány jelentkező, de örülök, hogy végül nálad kötött ki - és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Minden egyes mondatod fantasztikusan passzol ehhez a bájos archoz, szavakat sem találok. Még mindig a lapod hatása alatt vagyok. Úgy érzem, olyan közel hoztad a karaktert az olvasóhoz, amennyire csak lehetséges. A szófordulatok pedig, amikkel egy-egy jelenetet lefestesz...  

Nem fecsérelem tovább a szót, Victor már nagyon vár rád, bár bevallom  meg tudom érteni, egy ilyen szöszinek én is nagyon örülnék.  
Utadra is engedlek, kérlek ne felejtsd el lefoglalni az arcod meg a többi és a többi. Alább találsz hozzá linkeket.  

Jó szórakozást kívánok!