Hayley | Jackson

Még mindig nem sikerült megszoknom ezt a helyet és az se igazán segített, hogy olykor tényleg legszívesebben neki ugrottam volna már Dariusnak is, mert tényleg rohadt idegesítő tudott olykor lenni. Nem is értem, hogy miért pont tőle kértem segítséget, vagy éppen miként nem öltük meg eddig egymást. Igaz, a szükségesnél több időt se töltöttünk együtt, én nem kérdeztem, hogy merre jár, de anélkül is tudtam, hogy bárokban jár, vagy éppen biztosan valami kupikban, motelekben tölti az idejét, de közöm nem volt hozzá, ő pedig nem próbált meg ilyenfajta beszámolókkal próbára tenni. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem pont az én harapásom miatt akarna Klaushoz futni, vagy éppen haldokolni.
Egyre korábban kezdett sötétedni, ahogyan az idő is egyre inkább kezdett estére lehűlni. Sietve csuktam be az ablakot, amikor is valami fura érzés fogott el, nem tudtam volna megmondani, hogy mi fog történni, de úgy éreztem, hogy hamarosan már nem csak ketten leszünk. Ennek köszönhetően pedig a szívem a torkomban dobogott. Sietve indultam el a lányomhoz, aki a nappaliban még vígan játszott, hiszen délután sikerült kicsit tovább szundítanunk a hatalmas séta és játszótéri móka után. Pillanatok alatt kaptam a karjaim közé, hogy megvédjem őt, vagy talán csak túlzottan paranoiás lennék? Nem, ilyenről biztosan nem hazudna az anyaiösztönöm, hiszen azért hagytam magam mögött azt a várost, hogy megvédjem a lányomat, hogy megvédjem a farkasokat, mert Faye és Jackson vezetése alatt biztonságban lesznek, de általam mégis miként lettek volna?
Pontosan tudtam, ha magam mögött hagyom a villát és a farkasokhoz, a családomhoz költözök, ahol tényleg úgy éreztem, hogy van egy családom, akkor azzal csak még inkább egymás ellen hangolom a két tábort, de így? Egyik se tudta merre vagyok, nem acsaroghatnak amiatt, hogy oldalt választottam, mert a lányomat és az ő boldogságát választottam, még ha nem is volt egyszerű. Sietve lépek pár lépést hátra, amikor meghallom a közeledő lépteket, mert hirtelen nem tudom, hogy ki is toppant be, vagy éppen hogyan talált meg, de amikor meglátom kibontakozni az alakját, akkor lefagyok.
- Jackson? Hogy? Miként? – sokk, a döbbenet pedig könnyedén lesz úrrá, ahogyan Hope-t a karjaimban tartom, ugyanakkor résen is vagyok, mert biztos vagyok abban, hogy legszívesebben nekem esne, de vélhetően most a lányom ment meg rövid időre ettől. Hamarosan úgyis aludnia kell, viszont csak akkor fogom tudni lerakni, ha újra tudni fogom, hogy csak rám dühös, de a lányomhoz továbbra se érne egyetlen egy ujjal se, hiszen egykoron azt hittem, hogy a Mikaelsonok között is biztonságban lenne a lányom, de egyáltalán nem volt...