Faye | Jackson

Napokig gondolkodtam, eljött egy újabb Holdtölte, a csontjaim fájtak egész nap, a falkám pedig magára hagytam, hogy tudjak gondolkodni egy keveset. Amire jutottam, nem tudtam, hogy egy dühömben elkövetett lépés volt-e vagy valóban jó indokokra alapozott döntés. A belvárosban sétálva egyre rágódom a kérdésen, mikor megérkezem a bárba, nem lepődök meg. Vigyázó tekintetek, farkasok hada fogad, a szó szoros értelmében. Mégis tudják hol a helyük, nem állnak elém.
A nehéz döntések elvileg jobb vezetővé teszik az embert. Emlékszem, nem sokkal Hales távozása előtt arról próbált győzködni, hogy beszéljek Faye-el. Beszéltem a falkával, a kompromisszumot jónak találták, az esküvő kérdését ők elvetették volna. Arról viszont csak egy emberrel beszéltem először, hogy mi a valódi tervem. Hogy nem kompromisszumot akarok nekik adni, hanem biztos jövőt, egy jó, de legalább jobb vezetőt. Ezt viszont úgy nem tudtam megadni nekik, ahogy a helyzet most állt. Egyedül semmire sem mentünk volna, túl kevesen maradunk. A kimondott béke ebben a városban semmit sem ért, de az élhetőség fontos szempont volt. Faye hajlott a józan gondolkodásra, a vérfürdőt pedig épp úgy elkerülte volna, mint én. Ahogy a testvére is. Hannah-nak igaza volt, mikor arra kért, hogy hallgassam meg a testvérét. Azóta egész sokszor találkoztam vele, órákig képes volt szóval tartani és elterelni a gondolataim, mégis a falkát és az életet előtérbe helyezve. Arra viszont nem láttam így esélyt, amit elterveztünk, így már nem volt értelme a dolgoknak. A falka beleegyezett a döntésembe, még egy beleegyezés kellett, s tudtam jól, ezzel túl nagy felelősséget akasztok egy nő nyakába. De van más megoldás is? Mi van akkor, ha abba a másikba én belemegyek. Az ősök és a hiedelem... van értelme? Lenne, változtatna bármin? Erősebbek, többek lennénk annak hála? A válaszokat nehéz így meglelni.
-A nőknek mindig igaza van.-huppanok le a székre, intek, hogy egy sört kérek, de az sem segítene a helyzetemen, ha a föld alá innám most magam. -Tudtam, hogy el fog menni, de azt nem gondoltam volna, hogy így. Se szó, se beszéd, búcsú nélkül. Ezután csoda, hogy a falka még rám hallgat.-nem éreztem magam sértett gyereknek, de abban szinte biztos voltam, hogy nem hagyom ennyiben  a történteket. Ennek így nem volt értelme. Ezzel senkit sem védett meg. Szemem felcsillan. Tudom, hogy kiülnek gondolataim arcomra, így előre hajolva dörzsölöm meg arcom, hajamba túrva. A gondterheltséget le sem tagadhatnám.

Volt, aki megszólt, hogy terhesen átlépem egy bár küszöbét. Nem mintha meghatottak volna a mondvacsinált problémákkal dobálózók és kéretlen véleményezők, mivel csakis addig tartózkodtam itt, amíg muszáj volt. Ma elintéznivalóm volt a környéken, Frank bárjába szinte kötelező volt járnom. Itt nem árthatott nekem senki, mióta várandós voltam senki sem gyújthatott rá és mivel inni sem terveztem, semmi akadálya nem volt annak, hogy ezen a helyen időzzek. Sőt, éppen ellenkezőleg, Frank vigyázott rám és ebben a bárban több minden történt vagy történhetett, mint bárhol a városban, nem engedhettem meg magamnak, hogy ne legyek képben a történésekkel. Például, épp ide tért be az a személy is, akit még a mai napon fel akartam keresni, de úgy tűnt, hogy a sors vagy bármiféle hatalom megelőzött és megspórolt nekem egy telefonhívást. A bánatos arckifejezéséből rögtön rájöttem, milyen hírt kaphatott, ezért intettem a lánynak, aki a hűtő felé fordult, hogy kivegye onnan a Jackson által kért sört, hogy hagyja, intézem én.
- Talán az összes nőnek nem, de nekem feltűnően sokszor. – Halvány mosolyra húzódott a szám, nem mintha ez bármiben is segített volna neki, úgyhogy inkább leraktam elé a sört. Kisétáltam a pult mögül, ahol az előző beszélgetésemet folytattam és leültem a Jackson melletti székre. – Remélem, elhiszed, ha azt mondom, hogy most az egyszer nem akartam, hogy igazam legyen. – Apró sóhajt hallattam, szavaim őszinték voltak, nem volt bennük semmiféle megjátszás. Nem magam miatt bántam a távozás hírét, egyszerű nem szerettem, ha a barátaim, szövetségeseim olyan ramaty állapotba kerülnek, mint amilyen most Jack arcára kiült.
- Ha most tudtad meg, akkor még nem csak neked friss a hír, hanem a falkának is. – Jó előre láttam, hogy a feje tetejére fog állni minden. Ha a félholdasok elbizonytalanodnak és kétségek között fognak vergődni, az egyenes úton a túlságosan is törékeny béke megromlásához fog vezetni. Eddig is nehéz volt eltalálni, mit tegyünk, mit tegyenek és mit ne, de az eddig alfájuknak hitt vezető eltűnésével nagy esély volt a káoszra. – Hallgatnak rád és hallgatni is fognak, mert közéjük tartozol és a nyakamat tenném rá, hogy Hayley meghagyta nekik, hogy hallgassanak rád. Talán már nem bírta elviselni, ami ebben a városban folyik, de okos nő, nem hagyná, hogy a sajátjai úgy forogjanak magukon körbe, mint a veszett csirkék, mert ő elment. – Lenyúltam egy koktélcseresznyét a pult mögül és mivel a szavaimmal ellentétben én sem voltam pontosan tisztában azzal, mit is fog jelenteni a városra nézve ez a lépés, inkább a gyümölcsöt kezdtem rágcsálni. – De azért… - Elhallgattam egy pillanatra és megvontam a vállamat. A gesztusom közel sem a nemtörődőséget jelezte, sokkal inkább azt, hogy magam is tanácstalan voltam. Attól függetlenül, hogy számítani lehetett a félholdasok vezetőjének távozására, képtelenség volt teljes mértékben felkészülni magára a gondolatra is. – Ami most jön, az kemény menet lesz. – Lassan, de biztosan kezdtünk egyfajta szövetséget kialakítani a városban lakó farkasok között és félő, hogy porszem fog kerülni a gépezetbe, viszont ehhez a lehetőséghez egyáltalán nem fűlött a fogam.

Faye | Jackson

Kevésbé éreztem dühöt már, mint amennyire forrt a vérem pár napja, ám a sértettségem nehezen nyeltem le. Nem lett egyszerűbb, a falka pedig egyre inkább érezhette, hogy én, mint vezető, bizonytalan vagyok, mintha az előre nem fogalom lenne. Toporogtam, mérlegeltem, de dönteni... mentsen tőle a magasságos. Semmi sem tűnt jó megoldásnak, így végül adtam egy esélyt magamnak és Faye jelenlétében reménykedve lépek be a bárba. A pult mögött áll, ahogy odasétálok, szabad széket foglalttá téve, mintha mindenki tudná, hogy mi a dolga, kiürül a közvetlen környezetünk. Meglepő, de örültem neki. Ahogy annak is, hogy Faye felkutatása nem került nagy erőfeszítésbe.
-Elhiszem, de semmit sem számít. Elment, egy falkát a nyakamba varrva, akik csak azt látják rajtam, hogy szétesek, mint egy felelőtlen kölyök.-tudtam jól, mit várnak el tőlem. Egészen sokáig sikerrel is jártam, családot tartottam össze, de most mintha minden emberem élete az ujjaim közül úgy peregne ki, mintha futóhomokba próbálnék kapaszkodni.
A sörösüveget ujjaim között morzsolom, nem iszok bele, ellenben a barna üveg bűvöletébe esek, mintha már most részeg lennék.
-Fura, mintha ők jobban viselnék, mint én. Vagy csak nem tudok róla, hogy mit gondolnak az embereim.-vonom össze szemöldököm, rá nézve, bár ahogy látom, arcára pont az az "én megmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége" arckifejezés ül.-Utoljára azt tanácsolta, hogy beszéljek veled. Ennek egy hete. Lassan őrölnek a malmok.-mutatok rá, hogy kevésbé a saját lábam hozott ide, mint az ő tanácsa. De azért egy valamit látok. A falka így nem maradhat, egyedül pedig egy ilyen városban kevés az esélyük a túlélésre, pláne így.
-Meghagyhatta nekik, de kicsit éles a váltás. Először én, majd az átok megtörése és Hayley felbukkanása, most ez, és megint én vagyok a porondon. A következőnek még egy átoknak kellene lennie...-mintha valami körforgásba kerültünk volna. Végül beleiszom a sörbe, pár nagy korttyal tartalmának felét magamba nyomva.
Figyelem a mozdulatát, majd várom mi fog kisülni abból, amit mond, végül bólintok. Egyet értek vele, ez nem lesz fáklyás menet. Több opció is forog a fejemben, hát nem is nagyon gondolkodom tovább, inkább a bólintgatás után felé fordulok teljes testemmel, kihúzom magam és így szólalok meg.
-Ismerjük az opciókat igaz? Hitegethetjük magunkat, de két falka a jelenlegi állapotában gyenge. Erősek lehetünk, ha a két falkát egyesítjük. De házasság féle kellene ehhez... ez opció. Sosem kérnélek ilyenre. Viszont a békét figyelembe véve lehet ez egy lépcsőfok.-ott volt egy hacsak... ha lemondok a falkáról és rá bízom a vezetésük, Hayley után mennék, és a falkámmal egyetemben őt is biztonságban tudhatnám. Ismertem már annyira Faye-t, hogy tudjam, sosem tenne elhamarkodott, kevésbé átgondolt lépést és a falkáját még kevésbé tenné ki kockázatoknak gyenge alkuk és kompromisszumok fényében.

Sok megrökönyödött tekintetet láttam már és e nézések mögött számos indok húzódott. Volt, aki félt, attól, hogy mivé vált, hogy ártani fog a szeretteinek, fogalma sem volt, mi lesz vele, lesz-e valaki, aki befogadja, esetleg a konfliktusok miatt nem tudta, mit tegyen. Jack tekintete egyikbe sem illett bele, a falkáért való aggódás csak részben ült ki az arcára. Valami mást is látta, ami lehet, hogy ha nem egy krízishelyzet közepén lennénk, akkor igazán megmosolyogtatott volna, de így csak mély levegőt vettem és a mosoly határán táncoló vonallá préseltem az ajkaimat.
- És azért viselkedsz felelőtlen kölyökként, mert…? – Jackson nem volt mindig ennyire széthullva. Amikor először találkoztam vele arra gondoltam: végre, most, hogy a félholdasok véglegesen visszakapták az emberi alakjukat lesz kivel beszélni! Karizmatikus és eltökélt volt, de mintha az elmúlt hónapok, hetek, napok történései annyira megviselték volna, hogy kifordult önmagából. Nem esett jól látni, hogy kezdi eltaszítani magától azt, amire született, ám ő volt az, aki igazán érezte, mennyire szenved a terhei súlya alatt. -  A falkád elveszített az alfáját. A vezetőjét, akiért az életüket is adták volna. Ha úgy érzed, hogy jobban viselik ezt a törést, mint te, akkor el kellene gondolkoznod azon, hogy milyen pluszt adott neked Hayley a mellé, hogy a vezetőd és a barátod volt. – A vak is látná, hogy miről beszélek, úgy tűnik, csak a velem szemben ülő nem nézett még tükörbe. Ilyen megtört kiskutyaszemekkel csak egy fájó szívű szerelmes tud nézni, ezt a teóriámat az is szépen alátámasztotta, hogy egy teljes hetébe került eljönnie ide és még most is úgy néz ki, mint aki citromba harapott, miközben a hátát egy kalapáccsal ütik.
- A lényeg, hogy ideértél. Kíváncsi voltam, mikor jössz, mivel kaptam egy levelet Hayley-től, amiben rád hivatkozott. Úgyhogy vártam, nem akartalak megzavarni a dolgaitok elrendezésében. – A szavaiból kiindulva ez nem sikerült annyira, mint ahogy arra számítottam és ahogy valószínűleg ő szerette volna. – Semmi más nem hiányozna, csak még egy átok, hogy teljes legyen a történet. – Most sem volt elképzelésem arról, mit fogunk tenni, ám ha a varázslat is beszállna a buliba, teljesen elvesznénk. Össze kellett hangolnom a terhességemet, a vámpírokkal kötött törékeny, levegőben lebegő békét, a félholdasok alfavesztését és Jackson letargiáját, mindezt megkoronázva a saját tanácstalanságommal… most nagyon jól jött volna egy ital. Arra viszont ismét felkaptam a fejem, hogy Jackson magát kihúzva felém fordult, reménykedtem abban, hogy mint a nagy feltalálóknál, éppen fény gyúlt az agyában… mit meg nem adtam volna most egy igazán jó stratégiáért!
- Micsoda? – Nem, ez közel sem az az ötlet volt, amire vártam. A szemeim elkerekedtek, apró kacaj tört fel a torkomból, miközben a fejemet csóváltam. – Nem. – Jelentettem ki. – Házasság? Jack, komolyan? – Egészen addig teljesen értelmetlennek tűnt az ötlet, míg rá nem jöttem, mi állt mögötte: az őseink hittek abban, hogy két falka erősebb lehet egyként, ha szentesített kötelék fűzi össze őket. – Te sem akarod, én sem akarom… hogy lehetne ez egy lépcsőfok? – Nem ellene szóltam, hanem a kétségbeesés ellen, ami úgy tűnik, ragályos volt, mert szinte éreztem, ahogy engem is kezdett a karmai közé keríteni.

Faye | Jackson

Úgy és olyan gyorsan olvas bennem, hogy meg sem kérdőjelezhetem jó emberismerő-e. Napokig próbáltam ezt magamban legyűrni, vele szemben mégsem sikerült. A tény az tény volt. Egy bennem rejlő érzést pedig mindig könnyen el tudtam rejteni, legalábbis bizonyos emberek előtt.
-Szánalmas kölyökként viselkedem, mond ki nyugodtan. Hallottam már rosszabbat is. De sosem azt tartottam szem előtt, ami nekem jó, amit én akarok vagy amire én vágyom és ez most sem lesz másképp.-próbálok a sarkamra állni határozottan, bár amilyen szemekkel méreget, úgy érzem, hogy a velőmig lát és mondjak bármit, semmit nem fog számítani neki.-Egy falka, aki mindent megtett volna érte, most mégis anélkül lelépett, hogy hagyott volna maga után legalább egy tanácsadási listát, hogy szerinte a helyzetünk mitől lesz jobb.-állítom a falkát középpontba, nem mintha ez változtatna bármin is. Pedig a farkasok valóban azt tették, amit mondott. Figyelték, itták minden szavát és cselekvésre kész bármit feláldoztak volna érte és a lányáért.
-Hmm, engem kihagyott ezekből. Miért is nem lep meg...-mormogom sértetten, valóban, mint egy gyerek.-És mit írt benne? Kitért rá, hogy próbáltam győzködni, és mindvégig tudtam, hogy ez lesz? Titkolózott hetekig. Mindent elrendezett.-dacoskodom ismét.-És elhiszi, hogy ki tudja hol, mindenféle védelem nélkül, pár boszinak hála majd biztonságban lesz.-hőkölök fel, megrázva fejem, a sörbe kortyolva, ismét egy nagyot nyelve abból. Mellékesen Faye volt az egyetlen esély jelenleg, akikkel még a vámpírok szóba állnak. Én eleve leestem a lista végére tekintve a meglehetősen vehemens hozzáállásom, ami mellettük alahoyg mindig hirtelen előjött belőlem.
-Hogy állsz a vámpírokkal? Azon kívül, hogy egy élet növekszik benned, tehát nem tudlak meghívni egy italra sem, hogy egy esetleges békére igyunk. Viszont átoktól nem kell tartanunk. Egyenlőre.-azt a részt elkerültem volna, egyszer elég volt élvezni a létezés sanyarúságát, sem magamnak, sem másnak nem kívántam volna azt a sorsot. Sem ismét, sem először.
-Azt ne mond, hogy nem lenne logikus.-nem mintha rajonganék az ötletért, de megfontolandó ötletnek tűnt. A kivitelezéssel akadhattak problémák, de azokról még rá értünk volna beszélni. Ellenkezik, mérlegel, szinte látom, ahogy a gondolatok ide-oda cikáznak fejében.-Tudod, az őseink hittek abban, hogy a házasság árán két falkát egy erőssé lehet kovácsolni és...-vonok vállat.-Tudom, hogy neked ott van a gyereked apja, és nekem senki és ez egy borzalmas lépés lenne, de felvetődik az ötlet, jogosan.-arra a részre már kevésbé tértem ki, hogy az őseim abban is hittek, hogy nem őt, hanem Hayley-t kellene elvennem, de ez mellékes tény volt. Ahogy a saját érzéseim is háttérbe szorítottam, épp, mint ahogy eddig is tettem.

- Nem a szánalmas kölyök jelzőt használnám, sokkal inkább neveznélek két szék között őrlődő vágyakozó férfinak. - Azt mondta, nyugodtan kimondhatom, amit gondolok, én pedig nem voltam rest beavatni a véleményembe. Így is finomítottam a mondandómon és nem a szerelmes szót használtam: én magam nem voltam annyira otthon a témában, eléggé elcseszett voltam a kapcsolatok terén, de észrevettem, ha valakinek a viselkedése, tekintete, gesztusai, szavai megváltoztak ennek az érzésnek a hatására. Jackson kezdett szétcsúszni és ezzel nem lett volna semmi baj, ha nem egy éles helyzet kellős közepén kezdett volna kifordulni önmagából. - Évekig te voltál a vezetőjük, túléltél velük egy átkot és azt, hogy visszacsöppentetek az emberi életbe... mint vezető, nem kellene, hogy ennyire megviseljen Hayley távozása. - Az alfa és az ember szoros összeköttetésben állt egymással, lehetetlenség volt kettéválasztani a szerepeinket, hiszen túlzás nélkül a falkánk az életünk is volt. Velük sírtunk, nevettünk, voltunk boldogok és szenvedtünk, minden tagok úgy ismertünk, mintha a testvérünk lett volna, ezért ösztönössé vált, hogyan kell feléjük fordulnunk. Ha ez az ösztön gátlás alá kerül, annak csak egy sokkal hatalmasabb erő lehet az oka.
- Nem hibáztatom. - Mondtam őszintén. Ha úgy érezném, hogy a gyerekem egy másik városban, ismeretlenek között lenne biztonságban, lehet, hogy én is felkerekednék. Belepusztulnék, ha el kellene hagynom New Orleans-t és a falkámat, de vigasztalna a tudat, hogy a gyerekemnek megadom a jó és békés élet lehetőségét. - De bízott benned, különben nem hagyta volna rád a többieket és engem sem kért volna arra, hogy feltétlen bizalommal forduljak feléd a falkák közötti kapcsolat ügyében. A kérése nélkül is megtettem volna. - Jack-et a szövetségesemnek és barátomnak tekintettem, ebben az is segített, hogy sokszor egy rugóra járt az agyunk. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy pont belé próbáljak lelket önteni, de egyszer mindent el kell kezdeni... akkor is, ha egyszerre több dolog kavargott a fejemben, miközben őt vigasztalni. Bár, lehet nem is ez a legmegfelelőbb szó.
- Pedig most jólesne egy ital. - Hátradőltem a széken, amikor a vámpírokat említette. Jobbnál jobb témák. - Bízom benne, hogy a vámpírok most nem fognak bekavarni. Elijah Mikaelson a szavát adta és nagyon büszke arra, hogy mindig megtartja, szóval... hiszek neki. A nyakamat ugyan nem tenném rá, de kismilliónyi alkalma lett volna megpróbálni felperzseltetni a farkasokat, mégsem tette. - Talán igaz, amit bizonygat magáról és nem akar rosszat. Egy röpke pillanatra megfordult a fejemben, hogyha a vámpírok megtizedelnék a farkasokat, legalább nem kellene azon töprengenünk, hogyan kovácsoljuk őket egységbe, a társaink maguktól lépnének. Durva, hogy ekkora bolondság suhant át a agyamon. - Viszont ha a vérszívók megtudják, hogy van esély a falkák egyesítésére, biztosan elkezdik élezni a fogaikat. - Mély levegőt vettem. - Logikusnak logikus, amit mondasz, de... - Inkább nem reagáltam semmit, amikor felhozta Kevint, ő volt most az utolsó személy, akire gondolni szerettem volna. - Neked nem Hayley-t kellene elvenned? - Ismertem a történetüket, a téma kicsit elterelésével pedig nyerhettem egy kis időt, hogy kirángassam magam a sokkból.

Faye | Jackson

-Nem vagy elég egyenes, de megteszi.-a nekem címzett jelzővel nem volt bajom, igazából amit nem mondott ki, az volt az igazság.
-Már elkönyveltem, hogy igazad van, nem fogom magam ismételgetni. De jelenleg nem sokat segít, hogy mindent kimondasz, amit gondolsz. Tudom, hogy egy vezető nem gondolkodhat így. Még jó, hogy békeidő van, nem?-ezt kicsit erős volt így kijelenteni, de ha úgy tetszik, az átok utáni időhöz képest legalább addig eljutottunk, hogy ha meg is akarjuk a másikat ölni, azt bizonyos keretek közé szorítjuk és nem a nyílt utcán próbálkozunk. Részemről inkább az volt az ellenszenves, hogy pár öltönybe csomagolt ígéretet Faye úgy fogott fel, mintha valóban megtörhetetlen eskü lenne. Bár nem ismertem Elijah terveit, én kevésbé hittem abban, hogy aki büszke arra, hogy betartja a szavát, az mindig valóban be is tartja azt. Ezzel hencegni és kitűnni a Mikaelson családból... lehet, hogy erény volt, de nem akkora, hogy hasra essek tőle.
-Tudom. Viszont mindketten tudjuk, hogy azért a távozása még jó néhány bonyodalmat fog a felszínre sodorni. És különben is... ha kaptál tőle levelet, elárulnád mi volt benne? Vagy sarkítva ennyi? Megbízhatsz Jacks-ben?-kíváncsi voltam, milyen indokot írt le a távozására azon kívül, hogy így azt hitte, biztonságban lehet ő és Hope is.
-Igen, azt valahogy gondolom. De iszok én helyetted is, ha gondolod.-ajánlom fel gáláns lovagként, egy pillanat erejéig feloldva a melankolikus, kicsit patthelyzethez hasonlító szituációt, amiben ő erősebbnek tűnt jóval, mint én. Én egyszerűen össze voltam zavarodva és napokig inkább csigaháznak használtam az erdőt és az ösvényeket.-Elijah Mikaelson kismilliomodik oka Hayley volt. És most is az. Tudja, hogy ha a farkasoknak bármi kára keletkezik, Hayley nem fog szóba állni vele többé. Legutóbb ezt igen határozottan a képébe is vágta. Kár, hogy akkor nem voltam ott.-kárörvendő mosollyal kortyolok a sörömbe.-Megbízhatunk benne, amennyire a látszat kívánja, de ne adj többet a szavára, mint bármelyik Mikaelson esetében tennéd. Az alma nem esik elég messze a fájától azért, mert öltönybe csomagolja magát és nem viselkedik úgy, mintha korona lenne a fején.-értem ez utóbbi alatt Klaust, aki hajlamos volt kiskirályt játszani ebben a rothadó városban. Tény, ami tény, az átok és a farkasok elnyomása nem az ő idejében volt, sokkal inkább Marcelnek hála voltunk egyenrangúak a boszorkányokkal, de a vámpírok alatt kellett volna éreznünk magunkat is. A becsületünk viszont kicsit máshogy érezte a helyzetet, és a béke ezen tudott volna változtatni. Igaz a történetek szerint nem sok olyan év volt, mikor nem gyilkoltak farkasokat és nem karóztak meg vámpírokat vagy égettek meg boszorkányokat. A negyed felosztása működőképesnek tűnt, a farkasok pedig részemről a mocsárban, Faye részéről a város megfelelő negyedében maradhattak. A határokat viszont már így is vérrel rajzoltuk fel. A patakból igyekezni kellett volna, hogy ne legyen folyó, és ne hullák lepjék el mindenfelé az utcákat...
-Elég nehéz elvenni valakit, aki nincs itt. És a falkákat tekintve neked is előnyöd származna ebből a békekötést pedig nem hiszem, hogy befolyásolná.-tudom, hogy ezzel magának is időt szeretett volna nyerni, de abból most igen híján voltunk.-Figyelj! Ez lehet, hogy a jelenlegi helyzetedben nem lenne a legjobb, de megoldás lenne később. Mármint...-köhintek egyet, és belekortyolok a sörbe, ugyanis a házasságot követő nászéjszaka kérdése még kritikusabb volt, mint maga a házasság. Igazából az egész gondolat abszurd volt. Megoldásnak viszont megoldás volt.-És csak, hogy kerek legyen. Hayley nem is nagyon tud erről. Én nem beszéltem neki erről. Marry lehet.-ez a része viszont egy igen elhanyagolt tény volt, enyhe túlzással pedig igen, változtathatott pár dolgon.

- Nem vagyok elég egyenes, mégis zavar, ha kimondom, amit gondolok? Jack, kezdesz összezavarni. – Ráhunyorogtam, ám rám nézve láthatta, hogy viccelődni próbálok. Az, hogy legtöbbször kimondom, ami elsőre eszembe jut, nem mindig célravezető… nem mintha tudnék vagy akarnék változtatni magamon. Én már így maradtam: volt, ki hamar megbékélt ezzel, sokaknak időbe tellett elfogadni, míg mások inkább elkerültek és ezzel nem volt semmi baj. Sőt.
- Nos, mivel nem vagyunk barátnők, nem hiányoltam az indokai részletes kifejtését és idézni sem tudok a levélből, de azt írta, hogy ugyanolyan fontos számára a falkája biztonsága, mint eddig, viszont eljött a pillanat, amikor Hope érdekeit kell teljes mértékben előtérbe helyeznie. Mint mondtam, meg tudom érteni. – Pár hónappal ezelőtt is túlcsordult volna bennem az empátia? Nem biztos, de a város helyzetét tekintve egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a lánynak elege lett. Az is csoda, hogy anyaként eddig bírta és képes volt lavírozni a rá rótt szerepek között. Erős nő hírében állt, biztos volt valami, ami miatt betelt nála a pohár.
- Ha helyettem akarsz inni, nem lesz elég a sör. – Ide valami erősebb kellene, főleg, hogy a vámpírok is terítékre kerültek. - Pár ital és talán elhiszed, hogy szó sincs feltétlen bizalomról. Pontosan arra alapozok, amire te: bár Hayley elment, az ősi vámpírcsalád számára ő és a lánya fontos lesz és ha a farkasok ellen jönnének, az bizony fekete pontnak számítana. Látod? A kedvenc farkasod még úgy is segíti az ügyünket, hogy nincs itt. – Halványan elmosolyodtam. – Ha elutasítom a békeajánlatát, azzal egy hadiállapotot kockáztatok meg és a tűzben táncolás most igazán nem hiányzik a nyakunkba. – Az enyémbe legalábbis nem. Szerettem volna legalább békében megszülni a fiamat, utána… jöjjön, aminek jönnie kell, de amíg az én közvetlen testi épségem az övéhez van kapcsolva, toporogni fogok.
- Imádom az előny szót, de nem ennyire. – Bukott ki belőlem. Érdekházasság a falkák egyesítése miatt? Ősi szövetségre lépés, amit még azok is elfogadnának, akik egyébként húznák az orrukat? Igazából, nem volt semmi, ami visszatartott volna… azt akartam, hogy a falkák között meglegyen az egyetértés és az együttműködés, Jack ötlete pedig ezüsttálcán kínálta ezt a lehetőséget. Nekem nem kellett elszámolnom senkivel, csak a torkomban növekedni kezdő gombóccal. Házasság… nemrégiben eljátszottam a feleséget, most az érdek szülné a kézfogót: úgy tűnik, nem vagyok szimpatikus a normális esküvőnek, nem mintha ő az lett volna nekem. – Te belemennél csak azért, mert van rá egy kis esély, hogy így összekovácsolódnak az embereink? – Az őszinte véleményére voltam kíváncsi, reméltem, hogy nem most kezd el füllenteni.

Faye | Jackson

-Bocs, nem volt erősségem mostanában az alvás.-dörzsölöm meg szemeim, legyintve. Valamiért egyik opció sem tetszett. Ha túl őszinte volt, a bennem lévő farkas dacosan ellen tartott. Ha nem mondta ki a szín tiszta igazat, az önérzetes, folyton őszinte énem került vitába saját magammal. Ez egy ördögi kör volt, amin valóban segíthetett volna akár az is, hogy a jelenleginél kicsit több időt szánok arra, hogy az ágy és a párnák kényelmét pár órára élvezzem.
-Tudom, de ez még csak a kezdet. Fiatal még az este, későbbre is kell hagyni.-bár a sörösüveg hamar kiürül, talán túl hamar is, valóban, ma nem az volt a célom, hogy csak beszélgessek vele. Szükségem volt valami többre is. És az, hogy Hayley a beszélgetés központi témája, nem éppen könnyít a helyzetemen.
-Nem sokat tudnánk ellenük tenni. Szétziláltak vagyunk ahhoz, hogy egy falkaként lépjünk fel.-értek vele egyet, kicsit nyugodtam hangon, amikor az öltönybe csomagolt Elijah átlátszó álcája mégsem téveszti mg annyira, hogy minden szavát szilárd alapnak gondolja.-De megnyugtat, hogy nem hiszel továbbra sem pár szép szónak és egy kifényesített cipőnek, amit az öltöny és a nyakkendőcsomó tesz tökéletessé.-emelem meg az üres poharam, ezzel is jelezve, hogy jöhet a következő kör.-Ettől függetlenül a helyzetünk nem tetszik. Mind a ketten túl kiszolgáltatottak lesztek neki és a szavának vagy a cselekedeteinek.-rázom meg fejem, igaz ezzel épp most ki is mondhatom a halálos ítéletet a fejem felett, amiért kételkedek egy terhes nő határaiban. Bár kétség sem fér hozzá, hogy bármelyikük képes volt szinte bármit elérni, nem feltétlenül csak a két szép szemével és pár szép szóval, ettől függetlenül a saját testi épségük mellett két gyerekről is gondoskodniuk kellett. A falka ott volt, de nem lehetett tudni melyik az a pillanat, ahol ez valóban kevés lesz és a tűz elkezd égni, felperzselni a békéket és kitör egy valódi háború a farkasok, vámpírok és boszorkányok csoportjai között.-A vámpírok oké... értem, szót értesz Elijah-val, de a boszorkányok? Egyik fél sem ártatlan ebben sem, velük, tőlük van valami terv, hogy kivel tárgyalnál?-merül fel bennem a kérdést, talán szándékosan, talán nem, de ezzel kicsit terelem is a témát, leginkább Hayley miatt is. Ő ugyanis aligha lehetett az esküvős ötletekbe mélyrehatóan belevonva.
-Ugyan, lehetne rosszabb is. Mondjuk ha öreg lennék, ősz és bottal járnék.-gyenge poénnak indul, hátha old a helyzeten. Bár ebben kételkedem. Ezen semmi sem oldana. Ki az a hülye, aki ilyenbe belekezd? Persze rajtam kívül... némi erős önkritikával, de belátom, nem biztos, hogy ez az út előre és a fény felé visz, lehet, hogy egy újabb sötét alagútba, ahol csak tapogatózni fogunk, hogy merre lehet a kijárat, ahonnan nem kell visszafordulnunk.-Őszinte választ vársz.-nézek rá, kicsit elgondolkodva a kérdésen, és a válasz mégis meglepő könnyedséggel csúszik ki a számon.-A falkámért bármit feláldoznék. Ezzel úgy gondolom biztonságban tudhatom őket, ahogy a tieid is. Igen, megtenném. Te?-fordítom viszályára a kérdést, igaz  az én és az ő helyzete némiképp más. Ahogy ő, én is őszinte választ várok el tőle. Nem azért mondtam ezt, mert azt hittem, hogy ezzel előrébb léphet az ügy, hanem azért, mert a falkámnak tudtam, hogy ez sokkal jobb lenne, mint az, hogy rá hagyom és eltűnök kis időre. De tudom, hogy ésszerűtlen, elhamarkodott lépés is lenne ez egyszerre minden más mellett.

Nem voltam az anyja, hogy megmondjam, mit csináljon, de szívesen kikívánkozott volna belőlem, hogy igen, menjen, aludjon egy kiadósat, aztán kapja össze magát én menjen, keresse meg Hayley-t. Vagy csak az én fejembe férkőzött be a gondolat, hogy a velem szemben ülő nem csak azért nézett ki úgy, mint egy szellem, mert az alfája eltűnt? Nehezebbé vált a helyzet, újratervezés szükségeltetik és a bonyodalmak valószínűleg szaporodni fognak, ám annyira talán nem vészes a jövőkép, hogy teljes letargiába kelljen esni. Ezért mertem arra a lehetőségre gondolni, amit nagyjából ki is fejtettem Jack-nek és ami ellen nem is tiltakozott.
- Semmit sem tudnánk tenni ellenük. – Lebiggyesztettem az ajkaimat. Lehet, hogy én is kezdtem túlságosan negatívan látni a világot, de jelenleg nagyon úgy tűnt, hogy nem sok esélyük lenne, ha tetőzne a két faj közötti konfliktus. – Viszont erről sem az ősi családnak, sem a mezei vámpírkáknak nem kell tudnia. Nekem most annyi bőven elég, hogy a vezéregyéniségek nem akarnak támadni, hogy miért… ráérünk kitalálni. – Figyeltem a pultost, ahogy italt tölt Jack-nek. – Ha bedőlnék a szép mosolyoknak és kinyalt kinézetnek, nem arra készülnék, hogy egyedül fogom felnevelni a gyerekemet és közöm sem lenne New Orleans farkasaihoz. – Hinni a kimondott szavakban csak akkor lehet, ha cselekedet is társul hozzájuk bizonyítékként. Aztán… az indítékokról bármikor lehet gondolkodni. Az én egyik legnagyobb bajom vagy éppen erényem az volt, hogy hajlamos voltam sokat töprengeni és minden mögött összeesküvéseket fedeztem fel. Néha nem tudtam, hol a határ az összejátszások felfedezésében, de még mindig jobb volt így szemlélni a világot, mint felelőtlenül bedőlni pár szép szónak.
- Nem örök haverok lettünk, csak ideiglenesen megígértük egymásnak, hogy egyikünk sem fog támadni. Nem hiszem, hogy ez függő pozícióba helyezne. – Nekem sem volt ínyemre a várakozó álláspont, de nem tehettem mást. Vagyis tehettem volna, ám eszem ágában sem volt veszélybe sodorni magam és a falkámat azért, mert túl sokat képzelek magamról, amikor szemmel láthatóan nem vagyok a helyzet magaslatán. – A boszorkányokat most inkább ne vonjuk bele az egyenletbe. – Figyeltem rájuk, de ők nem éltek hadikészültségben. Sunyi népség, akiket nehéz volt elérni. – Ők ugyanazt akarják, mint mi, visszakapni a városukat és bár van néhány, aki a vámpírokat pártolja, a legtöbbjüknek jólesne, ha new orleans-ihoz méltóan használhatnák az erejüket. Ezért is jó ez a kicsit nyugodtabb időszak, így gondolkodhatunk azon, hogy kit keressünk meg, kivel beszéljünk, nem kell állandóan kapkodnunk a fejünket a vérszívók miatt. Legalábbis, nem annyira, mint eddig. – Ám Jack adott nekem más töprengeni valót az ötletével. Láttan rajta, hogy halálosan komolyan gondolja a szavait és ahogy számba vettem a lehetőségeinket, igazából… a javaslata tűnt a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldásnak. Soha nem hittem volna, hogy bármikor nyerő ötletként fogok tekinteni a házasságra.
- Tudod, hogy bármit megtennék a falkámért. Az életemet adnám értük. – És ha nem is szó szerint, de jelenleg erről volt szó… ez a szövetség akkor is sokat változtatna az életemen, ha nem kellene komolyan vennem. – Egyáltalán… - Nyeltem egyet, majd mély levegőt vettem. – Ez annyira abszurd. – Megcsóváltam a fejemet, lemondó kacaj tört elő belőlem, ami inkább magamnak szólt, tekintve, hogy tényleg fogalmam sem volt arról, mint mondjak. - Ha te benne vagy, akkor én is. - Bukott ki belőlem hirtelen és ekkor jöttem rá, hogy nekem nincs veszítenivalóm. Egyedül magamnak tartozom elszámolással, a falkámért teszem, arról pedig megpróbálok tudomást sem venni, hogy milyen furcsán kezdtem érezni magam.

Faye | Jackson

A letargia ragadósnak tűnt. Az elmúlt napok túl hosszúak voltak, a telihold épp annyira megviselt, mint a puszta létezés. Tudtam jól, árnyéka vagyok önmagamnak és valahol ott lebegett előttem egy árnyszerű kép arról, mit is kellene tennem, mégsem tettem egy olyan dolgot se, ami ezek közé tartozott. Leszámítva, hogy felkerestem Őt. Faye erős, független nőnek tűnt és az is volt, a testvérével egyetemben. Nem volt szüksége rá, hogy megmondják mit tegyen vagy mit ne. Viszont abban igazat adott nekem, hogy ez így, ahogy jelenleg él és létezik a két falka, nem igazán mutat előre és a fényes jövőre még csak köszönni sem tudnánk.
Arcomra mosoly ül a rövid jellemzés és a meglehetősen vehemens fellépés láttán és hallatán.
-Nem is tűnsz olyannak, aki fél. De egyedül?-döntöm oldalra fejem érdeklődés jelét mutatva, ahogy ismét a sörbe kortyolok. Meg kell hagyni, amennyit tudtam a gyerek apjáról és az ő viszonyukról, nem egy álomházasság és egy csodálatos gyereknevelési ciklus ugrott be először.-Ő ehhez ért. Bár meg kell hagyni, egész sokan be is dőlnek neki.-egyszer részben nekem is sikerült. Szerencsére annak az időnek vége, mikor ilyenre vetemedtem. A jelenlegi helyzet nem tűnt olyan elkeserítőnek, mint az akkori.
-Az örök itt kicsit sántítana is. Mármint irányából nem, de a tiedből..-emelem meg kezem kicsit, tenyerem ide-oda billegtetve, kicsit szemléltetve, hogy egy vámpír és egy farkas kapcsolatában az örök kifejezés elég abszurd értelmet nyerhet.
A boszorkányok nem elhanyagolható tényezőként szerepeltek az egyenletben, nem mellékesen viszont abban tényleg igaza volt, hogy a célok hasonlók voltak. Ettől függetlenül a kiskapuk ott voltak. A vámpírok napgyűrűi, a farkasok holdgyűrűi, a boszorkányok nyers eleje, ami az ősiktől vagy a negyed volt boszorkányaitól vagy akárhonnan máshonnan jött... igencsak halálos lehetett.
-Oké, mondjuk, hogy igazad van. De ha nem, nagyobb probléma is lehet, mint hittük.-világítok rá ezzel a "nyers erő" létezésére, ami ellen kevés dolgot tehettünk
Az ötletem nem volt egyedi. A múltat ismertük, tudtuk, hogy ez a lehetőség ott lapul a fű között. Tudtam, hogy nekem nem őt kellett volna elvennem, de Hayley eltűnésével kicsit átrendeződtek a dolgok. A probléma inkább az ő része volt. Az egy dolog, hogy az esküvővel néhány kötelezettség is járt, neki hamarosan gyereke fog születni. Nem akartam felesleges harmadik lenni, a fránya lelkiismeretem pedig nem biztos, hogy sokáig bírta volna, hogy ki-ki kacsingatok. Nem akartam kihasználni sem őt, sem a helyzetet. De a falkának erős vezető kellett, egy erős egység megteremtésére alkalmas valaki.
-Ez nem abszurd. Ez borzalmas ötlet, de ebből lehetne előnyünk is.-próbálhatnék finomítani, inkább nem teszem. Ezen nagyon nincs mit finomítani. Problémánk volt elég...tetézni felesleges volt, de a másik opció kicsit instabilnak tűnt jelenleg.Mikor beleegyezik, felnézek a pohárból, amit magam sem vettem észre, hogy mikor is kezdtem el mereven szuggerálni.-Igazából van még egy lehetőség, ettől gyengébbek leszünk, de egy falka lehetünk így is. Nem kell hozzá esküvő. Csak egy falkát kellene meggyőznöm arról, hogy Te jó vezető vagy.-nézek végül rá, az éles váltás minden bizonnyal bizarr és hirtelen lehet számára. Számomra is az volt.-Félre ne értsd, szerintem bármelyik férfi örülne, ha olyan nő lehetne a felesége, mint te. Ha nem látja ezt be valaki, az egy idióta. De a házasság kötöttségekkel jár. És kérdés, hogy megér-e mindez ekkora áldozattatot.-most bukok le, hogy mennyire meginogtam én is ezen a kérdésen, de már nem érdekel. Mindent feltettem egy lapra, különben nem lettem volna most itt.

- Oké, az egyedül kicsit erős, inkább átfogalmazom egyedülállóvá. Nem lesz bajom. – Rá mosolyogtam. Akár azt is mondhattam volna, hogy hozzászoktam. Amikor a szüleimre lett volna szükségem, ők hátat fordítottak nekem, igazából már meg sem lepődöm azon, ha az életem nagy fordulópontjain a helyzet másik főszereplője úgy dönt, inkább kilép a történésekből. Nem mintha panaszkodhattam volna, volt egy falkám, aminek a legtöbb tagjával a kölcsönös szimbiózis volt jellemző rám, aztán ott volt a húgom, Charlie és Frank is. Sosem leszek egyedül.
- Tapasztalat, Jack? – Elkerülhetetlen volt, hogy köze legyen a vámpírok uralkodó családjának tagjaihoz, elvégre Hayley vezetése alatt és a barátjaként biztos összefutott, sőt beszélt is velük, netalántán meghallgatott néhány történetet, ajánlatot, fenyegetést. Attól függően, melyik vámpírról van szó. – A lényeg, hogy most viszonylagos nyugalom van. Az lenne a legrosszabb, ha túlságosan sokfelé kellene figyelnünk, teljes készültségben kellene lennünk a vámpírok miatt és még a saját ügyeinkkel is foglalkoznunk kellene. – Nincs attól kegyetlenebb, ha az összes hullám egyszerre csap össze a fejünk felett. Eszem ágában sem volt véglegesen békét kötni a vámpírokkal: nem érhettük be annyival, hogy megtűrnek minket és nem harapják át a nyakunkat, ugyanolyan jogok illettek meg minket, mint őket és jelenleg sajnos messze álltunk attól, hogy magukkal egyenlőnek tartsanak minket. De abban egyetérthettünk, hogy nem a mostani volt a legjobb időszak a totális háborúra. – A boszorkányoknak is elegük van a vámpírokból, de ők két tűz között állnak, el kell dönteniük, hogy a szabadságukért harcolnak vagy hallgatnak-e az őseikre, akik nem hiszem, hogy engednék nekik azokat a varázslatokat, amikkel le lehet gyűrni a vérszívókat. Vagy ki tudja, lehet, hogy nemsokára eljön a pillanat, amikor a mágia is a mi oldalunkon fog állni. – Remélhetőleg éppen akkor fog beállni a változás a boszorkányok helyzetében, amikor mi rendeztük a sorainkat és jól jönne a varázsolni tudók segítsége. Amíg nem kovácsolódtunk egységbe, addig csak újabb figyelnivalót jelentene a boszorkányok mozgolódása.
Nem mintha teljesen tisztán tudtam volna gondolkozni az ilyen dolgokról, hiszen Jack az érdekházasság ötletét kezdte pedzegetni. Az eszemmel képes voltam felfogni, miért mondja, racionálisan végiggondolva volt relevanciája a procedúrának, ősi eszközökkel, a kettőnk közötti bizalom és tettvágy nyilvánossá tételével és megerősítésével sokkal könnyebb lett volna igazi szövetséget kovácsolni a falkák között. A félholdasok és az enyéim között nem volt semmiféle feszültség, jóban voltak, megvoltak egymás mellett és ez jó alap volt ahhoz, hogy két falkából egyet csináljunk, de… nem biztos, hogy elég. – Jó vezető vagyok, csak nem a tieidé. Ők hozzád és Hayley-hez vannak szokva. – Vékony vonallá préseltem az ajkaimat. – Sok mindent bevállaltam már a farkasok védelmében, de eddig ez lenne az egyik legkomolyabb. – Valószínűleg Jack esetében is pontosan erről volt szó. – A házasság alapja a bizalom és a tisztelet, én pedig bízom benned és tisztellek, figyelek arra, amit mondasz és lehet arra is hajlandó lennék, hogy hallgassak rád. - Tettem hozzá félig viccelődve. - A többi kötöttség komolyan vétele... nem tudom, mennyire szükséges.

Faye | Jackson

Igazából sosem voltunk egyedül, hisz a falkák biztos támaszt jelenthettek, pláne, ha az ember vezető volt. De amennyi előnyük, annyi hátrányuk is volt. Nehezen lehetett volna meghatározni, hogy mi az, ami még itt tartott, de a falkám határozottan az egyik volt. A gyermeke jó közegbe születhetett. A család kérdése viszont mindkettőnk esetében igen bonyolult fogalom lett. Bár az ő életéről keveset tudtam, Hayley-hez hasonlóan a gyerekének mindent megadott volna, amit ő maga nem kapott meg. Önzetlen anyai szeretet.
Fanyar mosollyal bólintok, helyeselek a kérdésre. Bár ne lenne az a tapasztalat... Az ősiek és Hayley elválaszthatatlanok voltak, már csak a lányából kiindulva is. Ettől függetlenül viszont sosem vágtam jó képet ahhoz, ahogy a dolgok alakultak. Nem voltam túl jóba velük, érthető okok miatt, pláne, hogy Klaus és az örökös uralkodási mániája, hogy csak az a jó megoldás, amit ő gondol, jó sok fejfájást okozott már. Nem csak nekem, az egész falkámnak.
–Igen, mondjuk a viszonylagos béke megtartása nem csak rajtunk áll, ezt ne felejtsd el. Lehet, hogy ez most jó így, de nem lankadhat a falka figyelme. Egyiké sem.–attól függetlenül, hogy hogyan álltam a vámpírokhoz, ez a kezdetleges, ingadozó lábakon álló béke jókor jött. Még ha minden zsigeremben éreztem is, hogy legszívesebben keresztülhúznám a vámpírok terveit…. akkor viszont egy egész falkának ártottam volna. De ez is sokkal több volt, mint amit elérhetett volna bármelyik farkas. Bár Hayley igyekezett hasonló alapokat lefektetni, Hope-val a háta mögött ez nehezen ment, hisz az ő és Klaus nézetei merőben eltérőek voltak. Ő a könnyebbik, mégis kicsit nehezebbnek tűnő utat választotta. Attól nem tartottam, hogy egyszer eljön az az idő, hogy senki nem akarja megölni a másikat. A békeidők a történelemben sem örökké tartottak… bár remélem ez most hosszú időre elegendő nyugalmat ad és felkészülési időt, lehetőséget. –Ettől egyelőre nem tartok. A boszorkányok mindenig jól álltak az ilyen ügyekhez. A nyertes oldalakon. Teljesen mindegy, hogy ezért kiket kell ledönteni.–rántok vállat könnyelműen és igencsak lesarkítva a lényeget. Ha mégis mellénk állnának, akkor sem jelenteném ki, hogy legyőzhetetlenek vagyunk, de nyugodtabb lennék valamivel, mint most. Azért ők igen erős szövetségesnek számítottak.
A boszorkányoknak is köszönhetően viszont volt valami, ami megoldást jelenthetett egy problémára. Arra, hogy hogyan legyünk némiképp erősebbek. A falkáknak össze kellett volna tartania a városban. És ebben Faye is egyet értett. Viszont ha az erők is megosztottak, mindez nem teljes siker. A házasság és az ősi rituálé megoldást jelenthetett. Viszont ezt a kiaknázatlan lehetőség igen sok nehézséget is elénk görgetett.
–Hát, végül is, nem azt kértem, hogy öljük meg a másikat. Az lenne csak az igen komoly. Vagy ha azt kérném, ölj meg.–hangom még annak ellenére is komolyan cseng, hogy ilyesmit eszem ágában sincs kérni tőle. –Nem lennél alárendelt. A tisztelet és a bizalom kölcsönös, de egy nőtől se kérném, hogy engedelmeskedjen. Hajlandó vagyok értelmes beszélgetések árán engedni.–tisztázom, mintha nem így gondolta volna. –Nem tudom, hogy mennyire kényszerülünk a többi házastársi kötelesség betartására. De ha ez nem, van más mód is. Az sem hiszem, hogy tetszeni fog, de ki tudja.–rántok vállat, megiszom az utolsó korty sört, ezzel némi hatásszünetet tartva. –A falka a tiéd lehet. Lemondok róluk, legalábbis egy ideig. Hayley azt hiszi, hogy meg tudja védeni Hope-t és Mary ebben segíthet neki, de attól még nem lesznek mellette teljes biztonságban. A falkám meg tudom győzni, és sikerrel járhatok. De ez egy gyerek mellett… tudom, hogy nagy felelősség és túl sokat kérek. Bármelyik opció mellett is döntünk.–nem tagadom, kicsit félelmetesnek tűnt most a váltás, az is, hogy elegyem és az is, hogy a falkám az ő kezébe adjam.

- Senkinek sem fog lankadni a figyelme, ha rajtam múlik. – Nem azért mentem bele ebbe a viszonylagos, ideiglenes békébe, hogy mindenki leengedhessen és hátradőlhessen a kényelmes kanapéján, hanem azért mert nem vagyok annyira ostoba és meggondolatlan, hogy a szétcsúszás kellős közepén fenntartsam a hadiállapotot. Még az is tudja, hogy jelenleg nem fényes a helyzetünk, aki nincs odáig a béke gondolatáért, úgyhogy csak hangot adnak a nemtetszésüknek… még most. Nem tervezem sokáig húzni a jelenleg fennálló állapotot és a farkasok idegeit, de amit muszáj volt megtenni, azt muszáj volt megtenni. Egyébként sem volt opció az örök béke. Talán radikális és bizalmatlan vagyok, de a vámpírok nem értenek a szép szóból, szét kell csapni közöttük ahhoz, hogy rájöjjenek: rossz csapattal packáznak.
- Beszélni fogok a lánnyal, akit Marcel megmentett az Aratástól. – Dőltem hátra. Egy ideje már körvonalazódott bennem ez az ötlet, de mióta megkaptam a fülest, hogy a Marcel kislánya kezdett lázadó természetűvé válni, egyre inkább birizgált a gondolata a kettőnk beszélgetésének. – A boszorkányoknál sem lehet ajtóstul rontani a házba, szépen, lassan kell egymás bizalmába férkőznünk. Hosszú út áll még előttünk Jackson és úgy érzem, hogy a hátunk mögött álló évek és törekvéseink a gyerekjáték-kategóriába sorolhatóak ahhoz képest, hogy mi vár ránk a jövőben. – Véletlenül sem a pesszimizmus szólt belőlem, sokkal inkább realistán próbáltam hozzáállni a dolgokhoz. Sok minden a feje tetejére állt, ha túlzott optimizmussal is néztem volna a jövőbe is rá kellene jöjjek, hogy nehéz idők jönnek. Valószínűleg minden eddiginél nehezebbek és erre lélekben felkészülni is kemény munka lesz. Ezt tökéletesen jelezte Jackson ötlete, ami a kétségbeeséssel elég szép egyenlőséget mutatott és az, hogy mindketten elgondolkoztunk rajta egy újabb pontot jelentett a lehetséges kapaszkodók listáján… a nagyon lehetségesekén. Láttam rajta, hogy szinte vár arra, hogy határozottan nemet mondjak, de egyszerűen annyira kecsegtető volt a könnyebbik út gondolata, hogy nem jött ki a számon a teljes elutasítás. Kezd elmenni az eszem.
- Nem mintha bármilyen eszközzel engedelmességre tudnál kényszeríteni. – Számos nő sok mindent megadott volna azért, hogy Jackson bármit mondjon nekik, de én nem voltam közöttük. Barátok voltunk, szövetségesek, semmi több, ezért is hallgattam inkább tőlem nem megszokott módon, amikor a házastársi kötelességekről esett szó. – Tudod mit? Gondolkodjunk rajta. – Egyikőnk sem volt a legjobb állapotában, ahhoz főképp nem, hogy ilyen kaliberű döntéseket meghozzunk. Jobbnak tűnt elnapolni ezt a beszélgetést. – Végigrágjuk a lehetőségeinket, a pro és kontra érveket, aztán… megbeszéljük. – Sóhajtottam egyet. – A vendégem voltál erre a körre, de most már tényleg rád férne egy alvás. – Ahogy rám is, ezért egy neki szánt biztató mosoly tán felálltam a székről és intve Frank-nek elindultam a bár kijárata felé. Most aztán tényleg van min töprengeni.

Köszönöm a játékot, majd megbeszéljük a következő kört!