Nyamvadt négy hónap pörgött le ez idő alatt. S lássuk csak, a 6771 napból pontosan miért is ilyen roppant fontos az a nyamvadt négy hónap? Kissé kezdtem már frusztrált lenni, amikor megjelent két idióta és az óta is az egyszem poklommal kell velük osztozkodnom. Sőt, azt hittem, hogy a megjelenésüket követően azonnal végzek velük, de mégis megállított egy ismerős név. Családnév? Gőzöm sincs, hogy kik azok a család, mindössze az én drága ikrem révén hallottam róluk. Szóval, megjelent Bonnie Bennett. De itt nem is a Bonnie a lényeges, az kit érdekel. Hanem az, hogy Bennett sarj. Lássuk csak, biztos valami menő, hírhedt família lehet, ha már igen csak szerény lényemet az ő vérükkel zárták be. Merthogy történetesen egy abból a családból származó emberke kell, hogy én innen diadalmasan kicsettegjek és végre elfoglalhassam a trónomat. Persze, sokáig nem lenne a trónom, hisz ki van olyan őrült, aki azok vezetője lenne, akiknek köszönhetően megannyi évre itt rohad? Kösz, nem. Inkább kinyírom őket, azzal többre megyek. Mégis van egy icike-picike problémám. De tényleg csak egy nagyon mini az a gond. Vagy mégsem? Tulajdonképpen a Bennett boszorkány egyáltalán nem tud varázsolni. Egy kis ideig eléggé piszkálta a csőrömet a tényező, mire eszembe jutott, hogy Sis volt olyan ostoba, hogy a vadászkésbe rejtette az erejét. Jut eszembe, rettentően jó volt beledöfni! Épp olyan volt, mint egy disznót levágni. Persze, tovább úgy sem jutottam annál, de ez lényegtelen.
Tehát a terv: Végre kellően kiismertem ezt a két barmot, most pedig nincs más hátra, mint halálra csapolni azt a szegény párát, a másikat egyszerűen csak kiütni, és kilövésre felkészülve. Nos, skacok, hogy tetszik majd nektek a pacis körhinta? Bevallom, hogy rohadt idegesítő háttérzenéje van, de annyit nekem megér, hogy a gatyátok teli legyen mire találkozunk.
Ó Damon, hát te nem is vagy annyira buta, mint amilyennek én hittelek egész végig! Bonnie, a kis utánfutód úgy örül egy más élő személy jelenlétének mint egy tökfej, de te át látsz a szitán, kedves barátom! Egyszerűen belebizsergett minden porcikám a látványba, hogy ti mennyire különböztök. Bonnie vigyorgott mint valami beteg elme, de nehogy azt hidd, hogy a te képed sokkal szebb volt. Rémült volt inkább. Igen, azt szerettem volna látni! (...)
Ropog a fogaim között körülbelül a nyolcadik darab tepertő. Érdekes íze van, de amúgy ehető. Már alig várom, hogy azt a kretént megkínáljam vele. Komolyan, hol a bánatban vagy már? Tádá, hát a háttérben csak nem egy Damon-féle dühös léptek zaját hallom? Zene füleimnek!
A hintaszéket akkor megállítottam magam alatt, hogy a zacskó alján találjak némi kis alamizsnát, ámde mire felfedeztem egy gigantikusan nagy méretű tepertődarabot, nos, újabb örömmel lettem megajándékozva.
- Nehéz napod volt, Damon? - Ó, a fenébe!
Meggondolatlanul hajtottam félre a fejemet egy pocsék grimasszal az élen, majd újra folytattam: - Bocsesz, a nevem Kai! Igazán örvendek! - Vigyorral csámcsogom azt a bazi nagy darabot még beszéd közben is, aztán egyszeriben mégis csak abbahagyom a vigyorgást.
- Tepertőt? - Forgatom a zacskót a kezemben, hátha megkívánja. - Nem? - Ha látnád azt az ámuló képedet... el sem tudod képzelni, hogy mekkora önkontrollt kell gyakorolnom, hogy ne röhögjem el magamat rajtad. De végül is, nem törődve veled, inkább csak elkezdek újra hintázni a széken, miközben a szándékos csámcsogásommal foglak téged kikészíteni. Kezdésnek nem is olyan rossz!

Egyik lábamat kiraktam, és azzal nemes egyszerűséggel kezdtem el ringatni a széket magam alatt, miközben békésen nyammogok az ételen irritáló csámcsogással az élen. Persze, ne feledkezzünk meg semmiképpen sem a haverunkról, aki négy hónapig elfelejtette  a vámpír füleit használni. Apropó, úgy tudom, hogy a vámpíroknak kifejlett a hallásuk, nem igaz? Nos, úgy néz ki, hogy téves teória lehet. Vagy a mi barátunk egy süket vámpír. Viszont, bárhogy is nézzük, valamilyen szinten akkor is ő volt szemfülesebb a Bennettünnkel szemben, merthogy az erőtlen boszi igencsak el volt varázsolva azzal a való élettel, ami nem a börtönvilág. Nem csodálom, hogy Damon elkergette néha őt a bánatba. Te jó ég, úgy beszélek róluk, mintha egy sorozat tragikomikus főhősei lennének és várnám a folytatást... kimondottan szórakoztatóak voltak ezidáig, elismerem. Kezdem sajnálni, hogy végül vége szakad ennek a remek előadásnak, viszont a börtönvilág egy kis idő után az újdonsült dolgokkal a legkevésbé válik kíméletessé. Ők maguk is beleőrülnének egy idő után ebbe a tátongó semmibe, márpedig őrülteket a legkevésbé sem szeretnék nézegetni. Illetve, vár rám a koven, hogy végezetül kioltsam a kis életüket. Sajnos nem végezhetem ki őket egyesével, szóval az örömömet be kell érnem a halálommal, hogy végül ők is a semmivé legyenek egyenlőek. Ehhez viszont követelem Jo erejét ami csakis engem illet!
- Bosszantónak tartod? - Kérdezem tőle teli szájjal, miközben megállítottam magam alatt végezetül a hintaszéket. - Hm.  - Bólogatok.- Ha hallanád magatokat ahogy veszekszetek... - ráharapok a chipsre, ezzel is félbeszakítva  a mondandómat. De hiába, egy újabb idegesítő kérdésére kell felelnem. Komolyan, milyen játék ez? Talán csak nem Kérdezz-felelek? És ki mondta, hogy én benne vagyok ebben a dedós játékban?!
- Tessék? - Kiesett a kajadarab a számból is hirtelen, de egyszerűen a vigyorgást sem tudtam félretenni. Te hülye, te, szerinted mit csináltam én eddig? A Szentlélek indította el talán a körhintát vajon? - Ti legalább valamelyest pótoljátok a tévét. Persze, - sziszegek elgondolkozva. - Nem olyan, mint a Baywatch de... - A fenébe is, nosztalgiaidő! - Uh apám, te emlékszel még rá? Ó, meg kell nézned! Bírod a vízi mentőket? - Finoman lecsippentek egy darabot a tepertőből közben. - ... a dögöseket? - Kacsintottam kéjesen ahogy buja mosoly feszült ki a képemre. Szeretném korbácsolni az agyát a dögös nőkkel, hisz valljuk be, Damon egy jó ideje igen csak meg van vonva a földi örömöktől.
Hát persze, nem is várhattam volna szebb reakciót a szófosásaimra. Damon mint egy felhergelt támadó menyét, egyszerűen közli velem, hogy ha nem válaszolok akkor minden bizonnyal letépi a fejem. Haver, hidd el nekem, hogy már próbálkoztam vele, de nem jött össze. Miből gondolod, hogy neked majd sikerül megölnöd engem, huh?
- Ezzel a stílussal még megjárod. - Összezártam a számat elkomolyodva ahogy ráemelem a tekintetemet. - Bonnie-t már elkergetted hányszor is? - Kérdezem tőle egy pillanatra addig, míg az ölembe raktam a kiürült zacskót. - Ó várj, megvan! - Mutatom vigyorogva a tenyereimet felé magam előtt. - Tizenháromszor! - Pattant ki emlékeim közül az a bűvös szám, ami összegyűjti a két szerencsecsomag összemorranásait. Mit gondolt, hogy ez majd az ő pokla? Ő egy senki itt. Egyedül csak Bonnie végett van itt mint egy felesleges potyautas. Ami mindössze annyit jelent, hogy megfogom ölni. Minek hagynám őt életben? Te jó ég, különben is vágyom már arra, hogy ne csak a saját véremet kelljen látnom egyfolytában.

(..) - ah! - Nyögöm halkan fent lógva a levegőben Damon kezeinek szorításánál fogva. Te jó ég, valaki nagyon morcos hangulatába csöppent! - Jó, bocsesz! Komolyan... - Nyökögöm egészen gyáván, szemezgetve vérben fürdő szempárával. Na jó, talán egy kicsit beparáztam ettől a vámpíros suhanásától, megvallva az infarktust hozta rám ezzel a mozdulatával. Az igazat megvallva, nem igazán találkoztam az életem során vámpírral, sőt, talán mondhatni, hogy Damon az első olyan vérszopó akit szerény lényem először megpillantott. Szóval, valóságosan a halálközeli állapotba kergetett engem most ezzel. A szavai kevésbé riasztanak el, hisz valljuk be, csak a szája nagy. Nincs mersze engem megölni, ahhoz túlságosan is tart tőlem. Kiismertem már őt e csodás négy hónap keretén belül, jól tudom, hogy tart az ismeretlentől. Különben sem tudna megölni. Márpedig ha megtenné, kissé morcis állapotomban kelnék fel és magamat ismervén, kitalálnám a módját, hogy hogyan csináljam ki már az elején. Ha van némi ész a buksijában, akkor nem fog velem kekeckedni. Ugyan erőforrásom nincs, de ha jól tudom a vámpírok nem olyan erősek, mint amennyire azt állítják.
- Kissé kijöttem az illedelmes társalgás gyakorlatából. Le tennél már végre?! - Kérdezem tőle frusztráltan, kevésbé türelmesen elvégre nem szeretnék lógva maradni egész nap.  
A levegőben elenged, és egy erőteljes zuhanással érek a földre, némileg megrogyva végezve az érkezésemet a talajon. Baszki... azzal már tisztában vagyok, hogy a vámpírok igen csak jó kondiban vannak. Szóval, a barátunk konkrétan hozzávághatott volna a falhoz, szerintem ripityára törtek volna  a csontjaim mint egy szerencsétlen porcelántányér. Bár tény, annyira nem akarhat megölni hisz én is lehetek egy kulcs annak, hogy kijusson innét. És az irónia, hogy valóban én vagyok az egyik megoldás a kijutáshoz. Azonban, szükségem van némi pár csepp Bennett vérre, hogy mindez megvalósuljon. Nem nehéz feladat, merthogy nem tart semeddig elvágnom a torkát. Már egész ügyes vagyok a gyilkoláshoz.
Tartva tőle, inkább imitálva a gyávaságot hátrébb lépek egy lépést, s a legközelebbi polchoz intek könnyeden. - Talán rád férne egy ital. - Közlöm csak úgy csevegés gyanánt. - ... Az általában lecsillapít. Majd feldühít. Majd elkeserít. Majd... megnyugtat. Elég fura folyamat... - Forgatom a kezeimet bizonytalanul, egy pillantást sem vetve a barátunkra. Tapasztalat, persze, hisz az utóbbi páratlan huszonkét évben néhányszor megfordult a kezemben egy-egy borosüveg, vagy ami épp megtette, szóval valóban fura folyamatok peregtek le a fejemben részegen. De leginkább dühössé tett. Aztán lenyugtatott..?
- Ja, és amúgy ha valóban kíváncsi vagy rá, hogy miért követlek... - lépek előrébb, megnyalva egy pillanatra ajkam szélét, miközben drasztikusan megállok vele szemben, s az eset óta most először nézek végül a szemébe kegyetlen éllel. - Annyi, hogy szeretnélek megölni. - Biccentek a végére, s ha beleivott az alkoholba, akkor bizony tapasztalhatja, hogy a nyelőcsöve és a tovább jutó alkohol szétmarja az emésztőrendszerét. Egy verbéna és egy vámpír tudtommal nem a legjobb barátok, szóval kombináltam a kettőt. Lássuk csak a csodás, gerjesztő képsorokat!

Mi szebb van annál, minthogy megkínozhasd a másikat pusztán beteges szórakozásból? Jó, hát... talán az is benne van a pakliban, hogy a legkevésbé sem óhajtom őt is kihozni a börtönvilágból sem pedig a csajt akivel egész négy hónapig lógott. Az én elvárásom nem igazán egetrengető, csak némi vér kell nekem és már abszolút nem is rontom tovább a levegőt mellettük. Az már más tészta, hogy úgy itt fogom őket hagyni mint a fene. Szóval, megkínzom őket aztán már fogom is a cumómat, esetleg viszek némi szuvenírt merthogy itt is jártam és akkor vigyázz Sissy mert itt jövök!(..)
Bestiális nevetés szakadt fel torkomból; egyszerűen oly rég óta vágytam már erre a pillanatra, hogy ezt a barmot majd a saját vérében fogom látni fetrengeni. Mily elővigyázatlan és ostoba... persze, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy majd ennyire egyszerűen sikerül majd őt a földre tipornom úgy, hogy konkrétan meg sem érintettem. A vámpíroknak egyébként mennyire ramaty a szaglásuk? Komolyan aggódtam attól, hogy a piában majd megérzi annak a gaznak a zamatát. Nos, ezek szerint a vámpírok nem rendelkeznek annyira jó szaglással, vagy csak a mi barátunk kissé... más.
- Verbéna van a konyakban. - Lenyűgözött íriszekkel szemléltem az előttem heverő, szenvedő testet. Képzelem, hogy milyen szörnyű lehet úgy lennie most, hogy az a cucc konkrétan szétmarja őt belülről. Valóságosan elszomorít, hogy a vámpírok igen hamar regenerálódnak. - ... Micsoda meglepetés, mi? -  Azt sem tudtam, hogy hogyan vigyorogjak a látvány láttán és a helyzet komikumán.
Nem szerettem volna sokáig várni, mint mondtam, ezek a csúfságok igen hamar gyógyulnak szóval... tartok attól, hogy alig néhány perc alatt visszanyerné teljes pompáját és valószínű addig taposná szét a belem, amíg bele nem hülyülök. Megölni ugyan nem tud, de ez még nem azt jelenti, hogy hagyni fogom magamat csak úgy megkínozni. A fájdalmat attól még ugyanúgy érzékelem.
- Ki venne egy kerti bútort egy vegyesboltban? - Érdeklődve tárom szét a karjaimat, egy pillanatra félretekintve valóságos elgondolkozással. Nem kellett őt bámulnom, elég volt a hörgéseit hallgatnom is tudtam, hogy kiváltságosan szenved. Nem tudom, milyen érzés lehet? Mintha savat innánk? Lehetséges. - Persze.. - lépek közelebb a hintaszék melletti esernyőtartóhoz, hogy kikapjak onnan egy csinos, kék színű napernyőt.- Csak megveszik, különben nem tartanák, igaz? - Kihúztam azt a becses darabot, és tanakvóan fordítottam arcomat a pajtás felé, hogy szemügyre vehessem még utoljára ebben a remek, páratlan állapotában. - Na most nem ismerem jól a vámpírokat, de... - Egyik térdemet megemeltem, hogy azon aztán egy erős ütéssel ketté is törjem azt a vacak napernyőt, ugyanis kell nekem a nyele. Egy reccsenéssel végül ketté is tört, és az ernyős részét megtartottam magamnál míg a sima fadarabot hanyag lendülettel dobtam vissza a hátam mögé. - Úgy hallottam, hogy egy karó a szívbe végzetes. Így van? - Haraptam alsó ajkamba agresszívan, miközben már a letört, szálkás részét a tárgynak felé tartottam. Épp időben, ugyanis a pajtás már kellően összekaparta annyira magát, hogy a karját felém nyújtsa, na de én azt hatalmas erővel és lendülettel állítottam pontosan bele a kézfejébe.
- Jellemzően mocskos módon küzdesz. - Tekertem a tárgyat a kézfejében, hadd érezze a törődésemet . - Nemrég monopolyztatok és loptál a bankból. Nem kóser. - Kirántom a húsából a karót, hogy aztán a véres végű eszközt a bal vállamra hajtsam és megfigyeljem a látszólag már egészen jó passzban lévő Damont.
A kijelentésén egy cseppet sem rezeltem be, hisz lássuk be, ez már korántsem a színjáték amit jelenleg adok magamból. Láttam rajt akkor, hogy mennyire kielégítette a félelmem, de az a helyzet, hogy nem Damon az, akitől majd be fogok rezelni. Ismerem már őt, szóval kellően kitudom őt játszani. Tekintsük csak az alábbi jelenetet.
- Nem... - tanakvóan kezdek bele. - Nem fogod. - Rázom a fejemet egy komoly kijelentéssel az élen, s míg mindezt kiejtettem ő már megindult felém, én viszont a telt polc felé lendítettem ütő szerűen a karót.
A felszakadt üvegszilánkok és a lé egyenesen az arcába fröccsentek, mire ő a pillanat tört része alatt zuhan össze, hisz az egész testét verbénás lé áztatja. - Nem tudtam, melyik palackból innál. Hát, mindegyikbe tettem verbénát. - Dicsekvően lendítettem át a másik kezembe a karót, hogy aztán kihasználva a pillanatot, megemelem mindkét karommal a fejem fölé az eszközt, hogy a hátán keresztül döfjem át a szívét. Véget fogok ennek vetni még ma.
 

Épp úgy fetrengett a földön, mint valami giliszta a tűző napon aki már csak arra vár, hogy jó alaposan széttapossák. Nos, haver, nagyon szívesen segítek a te fájdalmadon, csak maradj nyugton!
Az üvegszilánkok apró darabokra estek szét robbanásszerűen, talán még én magam is kaptam az apró szemcsékből ahogy szétpattantak. Ámde a nagy része leginkább a mi barátunk képébe préselődött, aki viszont hősien felállásából azonnal visszakerült a földre mint valami zsák ami visszadőlt a helyére. Természetesen megölni nem fogom tudni. Van egy olyan sejtésem, hogy ha én nem vagyok képes itt meghalni, akkor bizony a mi barátunk sem fog tudni megmurdelni általam, holott... boldogítana nem csak a látvány, hanem a tudata is hogy nincs többé idegesítő, unalmas, kicsit sem vicces Damon. Komolyan, ki az aki őt kedveli? Jah, ott van valami Elena aki minden bizonnyal egy szomorú életű nőcske lehet, ha ez a fazon kellett neki. Jól hallottam, akkor bizony valami öcsike is a képben volt régebben? Hm, micsoda dráma!
- Jó éjt! - Kedveskedő hangon szólaltam hozzá félrebiccentett fejjel, miközben vigyorommal festettem fel azon pillanatot, amikor is a ketté tört eszközömet megemelem mindkét karommal, hogy átbökhessem a fején mint valami szendvicset a fogpiszkálóval.  Aztán... már fél úton volt a levegőben a tőr vége, amikor is megjelent Damon háta mögött az a mocskos mód idegesítő Bennett boszorkány. Apropó, mondtam már, hogy kell a vére?
- Baszki.- Sziszegtem magam elé egy cseppet sem önelégült képpel ahogy az előbb, hisz a boltban lévő viaszgyertya látszólag önmagától viselt fején egy lángkoronát.
Még volt időm arra, hogy feldolgozzam azon látványt, hogy a Bennett boszorkányunk újra visszanyerte megtáltosodva az erejét, de amint tovább lendítettem volna a karót, hogy valóságosan átbökjem a mi pajtink fejét, nos, ő nem volt a helyén én pedig sötétségtől kábulva zuhanok a földre.