≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪ Drágám. Bár nehezemre esik így szólítani, miután pér hete fogtad magad, és kisétáltál az életemből. Hazaérkezvén csupán az üres szekrényeidet és hűlt helyedet leltem, de tudtam, hogy soha többé nem foglak látni, ha mindez rajtad múlik. Pedig nem voltunk boldogtalanok. Téged választottalak, mert minden erkölcsi normánk egyazon szinten helyezkedett el. És valld be kedvesem, az érzelgősödés távol állt tőled. A boldogító igen kimondása közben sem arra gondoltál, hogy mennyire szeretsz, hanem hogy végre egy hozzád hasonlót tudhatsz magad mellett. Egy férfit, akiknek ugyanannyit jelentenek az érzések, mint neked; az égvilágon semmit. De azt gondoltad, hogy a dominanciád ide elég lesz. Hogy én leszek a kis bábu, amit zsinóron rángatva úgy kezelhetsz, mint egy kis játékkatonát. Hamar rájöttél, hogy mégsem az vagyok, akinek képzeltél. Míg neked az érzések csak szavak voltak egy vaskos könyv pár oldalán, nekem nem tűntek el az életemből. Rájöttél, hogy nem vagyok pszichopata, éppen ellenkezőleg. És jobbnak láttad, ha kereket oldasz, elvégre igaz, félhetünk egy pszichopatától... de legjobban inkább azoktól tartsunk, akik dühtől fuldokolva tartanak a torkunkhoz kést, miközben szerelmet esküsznek. És én szerettelek. Ó, de még mennyire, hogy szerettelek!
Elrejtőztél előlem. A varázslatodnak köszönhetően nem tudom, merre jársz. De még nem mondtam le arról, hogy megtaláljalak.