Nehéz lenne megmondanom, hányszor álltam már életem során egy fénykép fölött merengve, meredt figyelemmel szívva magamba a legapróbb részleteket, hogy aztán a tudatomon átszűrve kiszelektáljam a jelentéktelen információk híg masszáját, néhány, a kívülálló elmének talán éppoly semmitmondó momentum miatt. Érzelmek. Féloldalt felszaladó ajkak, kihúzott szálak egy selyem nyakkendőben. Fehér, helyenként csipkébe borított körbefutó szoknyaszegély. Szabályos félkör alakú fehér folt egy csuklón. Egy bárányképű férj, és egy farkasszemű feleség.
Most nem szelektálok; mindenre szükségem van. Aprónak tűnő, mégis óriási információkötegeket nyelek el válogatás és tömörítés nélkül, mert épp ilyen élénken, részletesen akarom megőrizni a képét. Szemének vonalát, állcsúcsának ívét, arcának peremét, és barna hajának mind a tizenhat árnyalatát. A képét a férfinak, aki elől rohanvást menekülök. Az érzelmek kétség kívül nem támogatják az agy optimális működését. Nevetséges pazarlás egyetlen pillanatra ekkora helyet áldozni az értékes, amúgy is túltelített szürkeállományomban. Nevetséges. Elképzelni sem tudom, már nem látom, - hogyan jutottam ide?

Hosszú bőrbe bújt ujjaim között fogom képünk, végül leengedve combjaimra fektetem és vázam erősítve kifújon az eddig benntartott levegőm.

apró simítás az üveg felszínén, pontosan a férj testének vonalán ~
A test más ezúttal. Mintha minden nap, minden percében változna és végtelen árnyként szaladna tovább fejemben. A feldolgozás módja is más: a szívem ritmikusan ver, pumpálva a vért a szövetek alatt kúszó csermely labirintusaimban. Orvosi és hétköznapi nyelven is: élek. Lélegzem, a mellkasom szabályos időközönként emelkedik és süllyed, azt a tipikus mintát követve, amely jellemző az agy delta hullámokkal kísért nyugalmi állapotára. A férj tekintete miatt, mégis felsejlik bennem az utolsó párbeszédünk, mintha elevenen élném át újra.
Bárányba bújt farkas vagy. - gondolom, miközben nézlek. Védtelen, ahogyan itt fekszel előttem, lenézek rád és látom a második nyaki csigolyát, melynek törése esetén a gerincagyvelő zúzódása miatt az agy légzési központjai azonnal leállnak, és bekövetkezik a halál. Nedvesítenem kell torkomon.
A puszta gondolattól libabőr szalad végig a karomon, és egy érzés – mennem kell, bármi áron – veszi át a hatalmat egész szervezetem felett. Milyen könnyen megtörhető az agyunk racionális része. Órákkal később, mielőtt meggondolhatnám, mit csinálok, előre lépek és lehúzom a bőröndöm. Nem bírom látni. Pakolnom kell... És futnom.
A szemetesbe hajítom a fényképet. Hallom, ahogy az üveg éles csattanással jelzi megadását. Valóban nevetséges ennyi helyet áldoznom rá, ki kellene törölnöm legalább az emlékeim felét, talán ez egészet. Ma éjjel kétségtelenül vonzó a gondolat, elfelejtenem Armand Hawthorne-t. A férjemet. Azt, akihez nem köt más pusztán az a közönyösen kimondott szó: igen.

találkozz velem ~
Érzelmek. Bosszantó. - gondolom, s a következő pillanatban már összepakolva a naprakész felszerelésem, zárom az ajtót. A szőke zuhatag lapockáimra omlik, de én megragadva igazítok rajta. Fél oldalra utasítom, így nem hordtam sosem. Az utcára lépve minden arcban kereslek, kutatlak, és várom, hogy a mágiám mikor hajt fejet és okoz csalódást. Tudom, hogy eljön a napja, mikor viszontlátlak. Az ember megérzi az ilyet.
Puha léptekkel haladok előre, és meg sem állok az általános iskola előtt, ahol munkát szereztem magamnak. Amellett nem gondolok rád, és arra sem, hogy mit tehettünk volna egymással. Ördögi játékaidnak így vetettem véget.
Felfut szám sarka, és egy lemondó nevetéssel lépek be végül az épületbe hátam mögé utasítva arcod, hangod, illatod, teljes létezésed.
Hosszú ujjaim megindulnak és az alvó férfi homlokán futnak keresztül. Felébred. Mekkora marha vagyok, mit is gondoltam – nyilvánvalóan nem gondolkoztam.
- Wynona? - álomittas hang, őszinte meglepetés.
- Nem tudok aludni. - Nem hazugság, de nem is válasz a kérdésre. Egyszerű időnyerés.
- Nyomaszt valami? - suttogva néz fel rám, ahogy az ágya mellett kucorodva lepillantok szemeibe.
Majdnem hangosan felnevetek. Milyen egyszerű, hétköznapi jelenet. A szerető feleség, férje ágya mellett gubbasztva várja annak mély szenderedését, hogy megfigyelhesse magának.
Elgyengülve nézek rá, és leereszkedik vázam, előreejtve vállaim. Ő felül. A szemünk egy vonalban, nem kapcsolunk villanyt, az utcai lámpák fényében nézzük egymást. Ki kell mondanom. Nem tudom, mi történik velem.Érzem a feszültséget, hozzák a sárga szalagot a nyomozók.
- Reszketsz. - hangjára elfordítom a fejem és végig nézek a férfi törzsén, majd egy elismerő kuncogás bicsaklik ki ajkaim között. Megcsóválom a fejem, majd indulnék, de ujjai csuklóm köré tekerednek, mint alattomos kígyók.
- Nem mehetsz el... - keserű a nevetése, de nem pillant rám. Állam szegve nézek végig ő rajta, és szeretném ha mindez nem lenne több, csupán lázgőzös rémálom. Szánalmas.
A félhomályban is látom, hogy elkerekednek a szemei. Aztán figyelem, ahogy a csodálkozás áttűnik megértésbe. Majd gyűlöletbe. Ezt nem akarom látni, ezt nem...
Az éjjelire nyúl szabad kezével és egy penge fénye ragyogja be a szobát, mielőtt sikoly hasítana az éjszakába. Vörösre festi a szoba falát, én pedig felébredek.

Hogyan lehetnék a játékszere, ha Ő az enyém? -


Wynona csendes, néma társaság. Nem nyitja ki a száját csak, ha kérdezik, vagy ha oka van rá. Összetett személyiség. Teljesen kifordult magából az utóbbi években. Kedve-szegett. Búval bélelt, keserves.  Lefoglalja magát a munkájával, amit nemrégiben szerzett és családja után is kutatni kezdett, miután elhagyta Armand társaságát. Érzéketlen, kissé deres. Mégis, ha számára fontos valaki (ami igazán ritka), azért bármit megtenne. Bizonyos értelemben optimista, hiszen kutatja az élete célját, de gyakran elcsüggedt, letargikus, vagy éppen fancsali. Nagyon is tisztában van vele, hogy nincs még egy olyan ostoba, aki élvezné a napokat, ha mind eggyel kevesebb papírlapot mutatna egy koszos-dohos könyvben, főként egy dühös férjjel a nyomában. Melankolikus személyiség, aki az elvont dolgokat kedveli. A szarkazmus és az irónia a legjobb barátai. Humorérzéke páratlan, ám inkább tűnhet érzéketlennek egy ismeretlen számára. Unott, kiábrándult, borús. A lány igyekszik csökkenteni az őt kedvelők számát. Nem táplál gyengéd érzelmeket tulajdon férje irányába, legalábbis ezzel ámítja magát. Mélyre temetve azonban bizonyos értelemben kötődik hozzá. Jobban, mint azt kettejük közül bármelyikőjük is hiheti.