|
|
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad ⊂ my only hope for happiness
⊂ mayor of seattle, leader of the Council
|
A poszt írója ♛ Cora Bouchard-Taylor Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 01, 2017 5:22 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ | Gratulálunk, elfogadva! üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!
Drága Damon! Pár napja volt szerencsém elfogadni a másik Salvatore tesót, és megmondom az őszintét, alig vártam, hogy lehetőségem legyen a bátyját is felírni az "elfogadtam" listára. Nem tehetek róla, nagy rajongója vagyok a karakterednek, ugyan voltak érzelmi hullámvasutak a fejemben Damonnel kapcsolatban, de bátran kijelenthetem, nálam jobban senki nem pattog most, hogy végre itt vagy! Tudom-tudom, térjek a lényegre, és ne csak pazaroljam itt a drága időt... Damonről sokszor és sokfélét olvastam már, te pedig egy újabb fajta Damont tártál a szemeim elé. Tekintve, hogy igazából át kellett venned a karaktert, és annak múltbéli dolgaira is építkezned kell, így azt mondom, a lehető legjobb módját választottad a sztori-mesélésnek. Visszavarázsoltál a nyolc évvel ezelőtti állapotokba, mikor még csak ismerkedtem a sorozattal, és jól is esett most ez a kis elkalandozás... remélem, az írásaid kapcsán még lesz ilyesmiben részem. Húh... száz szónak is egy a vége, örülök neked, szerintem fogsz tudni bánni a karakterrel, és ami a legfontosabb, hogy ezer és ezer szálon futhatsz is tovább! Vártak már rád (ezt mondtam már? ), kérlek, ess túl a foglalókon, majd nyomás a játéktér. Engem már fel is írhatsz a listádra. Jó szórakozást!
|
| | |
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon... |
A poszt írója ♛ Damon Salvatore Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 01, 2017 1:21 am Ugrás egy másik oldalra ♛ | Damon Salvatore
● ● nomen est omen ● ● ● Becenév ● Dam ●Titulus ● Big Bad Vampire ● Születési idő, hely ● 1839. június 18., Mystic Falls, Virginia ● Első átváltozás ● 1864. szeptember 25. Katherine Pierce által, de végül az öcsémnek "hála" fejeztem be az átváltozást. ● Család ● Történetesen már csak egyetlen egy élő rokonom van. Stefan. Az öcsém. A kapcsolatunk nem mondható a legjobb testvéri viszonynak, de azt hiszem, az utóbbi években kicsit összecsiszolódtunk. Bár ez nem azt jelenti, hogy ne pattanna néha szikra köztünk... a módszereink még mindig egészen eltérőek. Én önző vagyok, ő meg a hős típus. De hát tudjátok. És van unokahúgom, Sarah Nelson (Salvatore), akiről én azt hiszem, meghalt. Ráadásul miattam.
|
|
A KARAKTEREM CANON ● ● A ROSSZ TESTVÉR SZEREPE Érdekes dolog ez a vámpírizmus téma, ha engem kérdezel. Csábító az örökkévalóság, az érzelem kikapcsolás, a gyorsaság, igézés és a többi. De a tudat, hogy egyedül éled meg, az eléggé el tudja venni az ember kedvét. Vagy az, ha a szeretett nő nem csak téged, hanem az öcsédet is átváltoztatja, majd mindennek a tetejében faképnél hagy. Na, ez a szívás. Katherine Pierce a legaljasabb nő, akit valaha ismertem. Egy pszichopata és egy ribanc egy személyben. Nagyjából 100 éven keresztül képes voltam szeretni őt, remélni, hogy egy nap majd kiszabadítom őt onnan, ahová valójában be sem zárták. Elég nagy csalódás. Az, hogy sosem szeretett... már nem is lényeges annyira. Ha az öcsém nincs, én nem fejezem be annak idején az átváltozást. Meghaltam volna azon a reggelen, amikor magunkhoz tértünk a folyóparton. Úgy éreztem, képtelen vagyok Katherine nélkül élni. A vámpírságot is csak miatta akartam vállalni, de hát... az öcsém akkoriban kissé erőszakos volt. Cserébe örök kárhozatot ígértem neki és ezt hosszú éveken keresztül igyekeztem betartani. Bár voltak évek, évtizedek, amikor nem láttuk egymást, gyanítom, azokat az éveket szerette csak igazán. Aztán visszatért Mystic Fallsba... és én követtem. Az első éjjel, amikor a városban jártam, megpillantottam Őt. Azt hittem, Katherine az. Egy pillanatra azt hittem, megőrültem és hagytam magam reménykedni. (Itt még nem tudtam, hogy Katherine mindvégig átvágott.) Az első találkozásom Elenával egészen filmbeillő volt. Ahogy a sötét úton sétál egy telefonnal a kezében, miközben épp a barátnőjével beszél a pasi problémáiról. Rövid és gyors beszélgetés zajlott le köztünk, amit egyből el is feledtettem vele. Nem akartam, hogy bárki is tudja, megérkeztem. Mindig is odavoltam a meglepetés erejéért. És látni akartam Stefan arcát, amikor betoppannok az ő kis békés, Damon-mentesnek hitt életébe. Ahogy telt az idő, egyre inkább Stefan és Elena mindennapjainak része lettem. Eleinte piszkálódtam és megkeserítettem az életüket, de ez időközben elkezdett megváltozni, ahogy az érzéseim is Elena iránt. Tudtam, hogy nem szabad beleszeretnem, tudtam, hogy az öcsém az, aki igazán megérdemli őt. Mindezzel tisztában voltam, de az érzéseknek nem lehet parancsolni. Azok vagy vannak, vagy nincsenek. Na már most, itt... keményen voltak. Mardosott belülről és felemésztett. Az, hogy Elena is elkezdett irántam érezni valamit, maga volt a... csoda? Másnak nem tudnám nevezni. És az, hogy vámpírrá változott, csak méginkább felém billentette a mérleget. De őszintén, emberként vagy vámpírként, nekem bárhogyan megfelelt volna ez a lány. Nem érdekelt, csak végre velem legyen. Stefannal volt is egy vitánk ezzel kapcsolatban. Mármint, amikor a gyógyírt kezdtük hajkurászni. Az igaz, hogy Elena sosem akart vámpír lenni és ezért keltünk útra, de az, hogy Stefan miért is akarta a gyógyírt... kiborító volt. Még ha nem is mondta ki, nyilvánvaló volt: azt várta, hogyha Elena visszakapja az emberi mivoltát, akkor az érzései is elmúlnak irántam és visszarohan az öcsémhez. De ezt kissé benézte. Sőt. Elena annyira biztos volt az irántam való érzéseiben, hogy közölte: vegyem be vele a gyógyírt. Erre viszont képtelen voltam azt felelni, hogy rendben. Annyira hozzászoktam a vámpírléthez... egyelőre képtelen lettem volna ismét egy normális, egy... egy semmilyen emberré válni. Elena végül nem vette be a gyógyírt, de tudom, hogy valódi emberi életre vágyik. Egy családra, gyerekre, amit én nem adhatok meg neki és az orvosi karrierre. Bár ami a gyerek dolgot illeti, van egy kislány. Delena. Nem a vérszerinti lányom, mégis úgy nevelem, de mélyen legbelül azért nehéz. Nehéz, hogy nem az enyém, hogy én nem adhattam meg Elenának ezt... hogy nem én voltam az. Ilyenkor gondolkozok el, hogy talán, ha lenne gyógyír... de végül mindig visszakanyarodok oda, hogy képtelen lennék ember lenni. Ördögi kör. Vajon Elena meddig lesz boldog mellettem?
A hozzászólást Damon Salvatore összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 26, 2019 1:38 pm-kor. |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
• az új oldal nyitásáig •
• ROTM FRPG •
|
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm Szer. Május 29, 2019 1:28 am Kedd Május 28, 2019 8:31 pm Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm Szer. Május 22, 2019 12:03 pm Hétf. Május 20, 2019 10:43 am Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm • ROTM FRPG • |
|