≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪Húgomként szeretlek, hisz az vagy. A megvetés viszont, amit felém tanúsítasz, részemről érthetetlen. Tudod mit tettem, azt is, amire nem derült fény soha és azt is, amiért kétszer is megjártam a börtönt. De nem tudsz mindent, hiába hiszed azt. Te csak a gyilkost látod bennem, aki megölte az apád, holott az én apám is volt. Egészen kicsi voltál, mikor mindez megtörtént. Nem emlékezhetsz rá, de az én emlékeim között még mindig ott él az a kép. Anyánk, aki szinte tehetetlenül fekszik a nappalink földjén, harcolni próbál az apánk ellen, de annyi év után feladta. Apánk fojtogató kezeit látva, előrevetem magam, míg te a sarokba kuporodva sírsz, kezeid füledre tapasztva. Látom szemében a dühöt, a gyilkos ösztönt. Ismertem, én is áldozata voltam, csak téged kímélt. A családi titkok viszont nem maradnak örökké titkok. Anyánk évek óta azon fáradozott, hogy minket mentsen, hogy a szülei, azaz a mi nagyszüleink vigyázzanak ránk, a kapcsolatát javítsa velük, ha már ő nem lesz… tudta, számított rá, hogy ez fog történni.  Azon a napon meghalt az anyánk. Én pedig apánk ellen fordulva, védeni próbáltam azt, amit még lehetett. Bár csak egy üres üveget törtem szét a tarkóján, az ütés olyan erős volt és olyan helyen érte, hogy szinte azonnal belehalt. Felkaptalak és az utcára rohanva hívtam és kértem segítséget. Akkor már nem voltam szigorú értelemben vett kiskorú, de a nagyszülőknek hála nem kerültem börtönbe. Alátámasztották a vádaskodásom, miszerint apánk sosem viselkedett apa módjára. De engem elküldtek. Te velük maradtál, fogalmam sincs, mennyi és milyen szenvedések árán, de felnőttél és képes vagy bármire a családodért. Megkaptad, amit én nem. A fekete és a fehér, te, aki még minidig szelíd vagy, mit sem sejtesz a sötétben rejlő átkokról. A sajátodról sem tudsz semmit.
Fel-fel bukkantam, pénzt küldtem, de a szemedben mindig is úgy maradtam meg, mint a báty, aki menekült, aki a saját családjától elfordult. Pedig a nagyapánk rakott utcára, tudta, hogy apám génjeit örököltem, ahogy te is, de míg te menthető vagy, én farkasként egy szörny lettem. Amikor először piti dolgok miatt kerültem egy-két éjszakára börtönbe, nem foglalkoztál velem. Aztán akkor sem, amikor elítéltek négy évre. Nem érdekelt, mi történik velem. Az elmúlt öt évben pedig szinte biztos lettél benne, hogy meghaltam. De időközben te is új lakhelyet választottál, a várost, ahová minden természetfeletti, ha beteszi a lábát, újra emberi életet élhet, szenvedés és gyilkolás nélkül. Fogalmad sincs miért tetted ezt. Ennek én voltam az oka. A boszorkány, aki segített kordában tartani a bennem rejlő farkast, segített neked is döntéseket hozni, tudtodon kívül. A kérdés csak az, ha újra felbukkanok a küszöböd előtt, képes leszel-e rám nézni és a segítségem kérni. Ugyanis érzed, hogy nincs veled valami rendben. A farkasod talán szeretne előbújni. Sokszor dühös és ideges vagy, törnél, zúznál, de nem tudod, kihez fordulhatsz. Csak én maradtam neked, te pedig attól tartasz olyanná változol, mint apánk…


Név és a pb is alkuképes! Ha kérdés merülne fel benned, akkor nyugodtan írj nekem pm-t!