Hajnali öt óra. Mert mi is jobb annál, ha a szerencsétlen már négy órakor olyan, mint egy szemfüles? Az alvás mostanság nem az én műfajom, ettől eltekintve tökéletesen éber vagyok. Talán az őrült hang, ami suttog nekem egyszerűen nem hagy engem aludni? Huh, elvégre még nem őrültem meg. Különben meg tovább haladtam volna a temetőt körülövező járdán, noha néhány hete magaménak tudhatom a kifinomult érzékeimet, így hát a temetőn belül valami különöset hallottam. Mintha valaki mágiával küszködne. Hogy a jó szándék, vagy épp az ellentéte vezényel most oda, nos, az mind rajta fog múlni. Természetesen nem mindig vezényel rossz szándék, szóval könnyeden meg van rá az esélye, hogy akár segíthetek neki. Hah, nem mindig vagyok csömböllék. A sírköveket kerülgettem rutinosan, hiszen hiába mentem volna szögegyenesen, kényelmes úton, tulajdonképpen korántsem a várt célpontnál térnék ki. Márpedig egyre inkább erősödik fülemben a hang, a mágia, amit gyakorol a lány. Merthogy minden bizonnyal nő az illetékes már csak a finomabb hangnemből ítélve. Időközben tanúja leszek, hogy egy boszorkánytemetőbe tévedtem be. Nem mintha visszariadnék, hanem egyszerűen csak érzem az erejüket még így holtan is. Nos igen, ők pont olyanok a boszorkányoknak, mintha a természet egyik alkotóelemei lennének, melyekből erőt lehet gyűjteni. Nem rossz helyszín. Talán nem is kezdővel van dolgom? Nos, teljesen mindegy, hiszen nálam jócskán gyengébb lehet. Merthogy nem mostanában találkoztam olyan boszorkánnyal, aki velem azonos korban lenne és nem utolsó sorban anyám tudását is birtokolná. Nem, nem találkoztam ilyennel. Kétlem, hogy ez a fiatal boszorka ilyen lenne. Aligha kellett sokat vágtáznom felfele a domboldalon, már egészen távolról megláttam egy vörös hajtömeget. Wow, csak nem Ariel a kishabelányból?! Viccet félretéve minden távolban született gyanúm beigazolódott. Fiatal boszorkány, nő, és látszólag kínlódhat. Talán. Vámpíradottságomnak köszönhetően könnyeden jelenek meg egészen mögötte, még is távol állva három méterre tőle. Időközben kezeimet is hátracsaptam tanakodva, és vártam, hogy mi sül ki ebből. - Esetleg nincs szükség némi segítségre, Kedvesem? - Csalogató, mézes hangon tettem fel a kérdést a háta mögött, ezzel félbeszakítva a mágiát gyakorló boszorkányt. Nos, igen. Egyszerűen nem bírtam megvárni, hogy mi lesz ebből. A türelem sohasem volt az én asztalom. - Talán örülhetsz, hogy én leltem rád. Ha én meghallottam, akkor más rossz szándékú természetfeletti is felfigyelhetett volna a dologra. Ti boszorkányok nem igazán vagytok elővigyázatosak. - Állapítom meg csak úgy, miközben megvakartam az állam. Nem az észt jöttem osztani, mindössze csak örülhet, hogy én leltem rá. Talán. Elvégre én is lehetek rossz.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Éjjel négyet ütött az óra, de én mégsem tudtam álomra hajtani a fejemet. Hiába próbáltam ki minden módszert, a bárányok számolásától kezdve, egy unalmas film végignézésén át, az üzenőfalgörgetésig, egyikkel sem értem el semmit, azon kívül, hogy mindhárom esetén csak idegesebbé váltam. Végül felpattantam az ágyamból, felöltöztem, és úgy döntöttem, azt fogom tenni, ami minden egyes alkalommal kikapcsolódást nyújt. A mágiához fordulok. Nem érdekelt, ki tiltsa meg nekem, hogy a gyökereimhez visszatérve én is varázslást gyakoroljak, most először azt teszem, amit én akarok. Bármilyen bolond ötlet is jusson az eszembe, most kivitelezésre fog kerülni. Igen, ez alatt arra gondolok, hogy kisomfordálok a lakásból, s egyenesen a boszorkánytemető fele veszem az irányt. Nem akartam, hogy bárkinek is feltűnjön az eltűnésem, így autó helyett inkább a garázsunk már alig használt Vespájára esett a választásom, mint járműre. Anyuék a Vespa hangjára úgysem fognak megébredni, míg az autóéra azonnal kinyitnák a szemüket. Hajnali fél öt révén a forgalmat is sikerült megúsznom, úgyhogy alig tíz perc múlva már meg is érkeztem az úticélomhoz. Az ilyen alkalom itt, New Orleans-ban elég ritka számnak minősült, hiába hinné azt az ember, hogy éjjel alszik a lakósság, itt ezt elég sokan meghazudtolják. Hogy mit kerestem én hajnali fél ötkor a boszorkánytemetőben? Nos, miközben kényelembe helyeztem magamat a nagymamám sírkövének közelében, előhaláztam a táskám mélyéből néhány gyertyát (főként azért hoztam magammal, mert megnyugtatnak), majd ezt követően lehúnytam a szemeimet és egy varázsigét kezdtem el ismételgetni újra és újra. Ez a hely mindig megtölt életerővel, s energiával. Az őseim jelenlétéből erőt merítve mindig magával ragad egy amolyan fantasztikus érzés, a legyőzhetetlenség érzése. Egyáltalán nem volt megtervezett az általam ismételgetett latin szöveg, sőt maga az ige sem volt lényeges, csak.. az elmémet el akartam terelni a mindennapi dolgokról, csak egy adott dologra összpontosítani, ahelyett, hogy újra és újra a családom nyavajái jutnának az eszembe. A boszorkány felmenőim jelenléte mindig segített rajtam, valahányszor kivülállóként kezdtem érezni magam. Az egyetlen személy akire gondolva minden egyes alkalommal a béke, szeretet és vidámság egyvelege jut az eszembe, az a nagymamám. Most is őrá gondoltam. Fel sem tűnt, hogy időközben néhány apró könnycsepp is végiggördült az arcomon. Persze, mint minden jónak, az én magányos pillanatomnak is hamar vége szakatt. Nem vagyok egyedül. Nem nyitottam ki a szememet, nem nyúltam a könnyekről árulkodó arcomhoz, sőt nem is fordultam szembe a hátam mögött levő idegennel, hanem inkább hagytam, hogy ő mondja ki az első szót. Minden bizonnyal meg fogja tenni, vagy máskülönben már tovább is állt volt. De nem tette. S hamarosan az is világossá vált miért. - Miért, szívesen részt vennél a saját halálod megtervezésében? - Kérdezek vissza pimaszul, természetesen nem a valóságot foglalva szavakba, amivel biztos vagyok benne, hogy ő is tökéletesen tisztában van. Amint megszólalt, felismertem, ki áll mögöttem. Bár, előtte is gyanítottam, hogy vámpír az illető, de egy ősire azért nem gondoltam. Egy Mikaelson. Mégpedig a legjóképűbb. Kár, hogy egy szívtelen gyilkos is egyben. - Hmm, humoros vagy, egy Mikaelson-hoz képest. Mondd csak, a többiek hol voltak, mikor a humort osztogatták nálatok? - Nyitom ki most először a szemeimet, de még mindig háttal állok neki. - Egyébként meg, nincs mitől félnem. Ennél biztonságosabb helyen nem is lehetnék. - Teszem még hozzá, majd a hatás kedvéért egy mély lélegzetet is veszek a friss levegőből.
Remélem elmegy
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Jún. 07, 2017 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
baby, are you normal? || cheryl & kol
Huh, saját halálom megtervezése? Egy pillanatig csak ámultam, de hiába; egy erőteljes röhögés hagyja el meglepettségemet. Egyik öklömet még ajkaimhoz is emeltem, hogy ne legyek túl hangos, ám egyszerűen nem tudtam mihez viszonyítani a kislány kijelentését. Komolyan. Esetleg arra készülne, hogy engem, vagy az ősieket tegye lapátra? - Nos, Ariel... - Egyszerűen odáig vagyok a vörös hajáért! - Azt javaslom, hogy húzz egy papírt és állj be a sorba. Ám ne legyél elhervadva, ha nem jön össze a dolog.- Tökéletesen leszűrtem a mondandóját, elvégre sokan akadnak, akik kicsit morcosak ránk. De hát miért is? Én személy szerint aligha ártottam bárkinek is! ... Na jó, ez azért kicsit füllentés a részemről, de mivel több évszázadon keresztül feküdtem a síromban, tulajdonképpen esélytelen voltam, hogy olyan szintű kárt tegyek a természetfeletti világban. Hát, ami késik nem múlik. -Különben meg szerencséd van, ugyanis jelenleg én is azon munkálkodom, hogy a számotokra pocsék ősieket kiirtsam. De hidd el, nincs szükség arra, hogy te beleköpj mások levesébe. Bízd csak a nagyokra. - Kéjenc kacsintást vetettem rá, ugyanis rettentően jól esik az ilyen szépségeket bepiszkálni. Szinte ordít rólam, hogy mennyire felcsigáz a jelenléte. Hm, némileg 'megéheztem' most miatta. - Különben meg már semmi közöm az ősiekhez. Akár bandázhatunk is, nem lenne ellenemre! - Szórakozott vigyor feszült ki a képemre, miközben helyet foglaltam a lány melletti sírkőnél, és bájos tekintettel figyeltem, hogy mit fog még tenni. Érdekelt. - Ami pedig a biztonságot illeti, nos...- köröztem egyet szemeimmel tanakodva, és hosszasan szippantottam egyet a friss levegőből. - Ha nem lennék ennyire jószívű, már is nem lennél biztonságban. Tehát, mennyire is biztonságos ez a hely? - Egy negyed másodpercnyi idő alatt jelenek meg a háta mögött, miközben már a kérdésemet a fülébe suttogtam kéjesen. Jogos volt a kérdésem, elvégre lehettem volna én szörnyen morcos kedvemben; márpedig akkor ő már régen nem élne. Különben is talán a lány bűbája az, ami leszabályoz engem most. Nőket nem sűrűn szoktam kaszabolni ha csak nem táplálkozás szempontjából. - Egyébként mi a fenét kántáltál? - Teszem fel a kérdést, mint egy kisgyerek aki a szüleit piszkálja a soksoksok megmagyarázhatatlan kérdésekkel. Végül újra mellé léptem, és az előttünk lévő sírkőre terelődött a tekintetem. Hm, mintha valamiféle családtag lehet a szerencsétlen halott. Ez pech.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Azt hiszem, rossz helyszínt választottam a mágia használatra. Mondjuk nem tudhattam azt, hogy pont egy ősi vámpírba fogok itt majd beletoppani. Hmm, habár ha tudtam volna is eljövök, mert miért ne? Félni nem félek tőle, talán nem ártana, de mégsem teszem. Egyébként is, kétlem, hogy ez lenne az utolsó napom az élők között, annyira nem vagyok én mázlista. A reakciója, amit sikerült kiváltanom belőle a szavaimmal, annyira tipikus volt, hogy meg sem lepődtem rajta. Amilyen kis magabiztos, csak nehogy a végén csúnyán megüsse magát, miközben leesik arról a hatalmas egójáról.. - Ariel..? - Hökkenek meg egy pillanatra, s ezúttal az én ajkaimat hagyja el egy jóízű kuncogás. - Netalán úgy nézek ki, mint akinek uszonya van? - Vonom fel az egyik szemöldökömet cinikusan, majd egy rövidebb hatásszünet után már vissza is térnék az előbbi témánkhoz, de mikor meghallom, hogy mit mondott.. ő maga is az ősök ellen szövetkezik? A saját testvérei ellen? Mi a..? - Most viccelsz, úgye? Te a hírhedt Kol Mikaelson.. a testvéreid ellen indulsz? - Nem hittem a füleimnek. Talán emiatt is döntöttem úgy, hogy egye fene, szembe fordulok vele, már egyébként sem látszik annyira az arcomon, hogy néhány perce megkönnyeztem. Mostanában nem igazán figyeltem oda a szóbeszédekre, pedig ha nyitottam lettem volna, biztos meghallok erről egy-két dolgot. Kívéve persze, ha hét pecsétes titokról van szó, amit kétlek, mert az esetben nem tárná most elém ilyen nyíltan. - Persze, miért ne? Foglalj helyet nyugodtan, mindjárt teával is megkínállak. - Mondom csöpögő szarkazmussal a hangomban, miközben lehuppant mellém és azzal az idegesítő Kol-nézésével kezdett el bámulni. Egy pillanatra a szívem kihagyott pár ütemet, mikor hirtelen eltűnt, majd a hátam mögött tűnt fel ismét, hogy nyomatékosítja az igazát. Valamiért ezt nem tudtam megszokni. Ezt a képességüket utáltam a legjobban, hogy ennyire kiszámíthatatlanok tőle. Minden bizonnyal idővel majd én is immunis leszek rá, de addig is.. azon leszek, hogy a lehető legfelkészültebb legyek az ehhez hasonló random szituációkban. - Jószívű..? Az lennél? - Kérdezek vissza, ahelyett, hogy felelnék a hely biztonságosságát megkérdőjelező kérdésére. - Pedig, azt hittem, csak unatkozol. Vagy tudod, hogy mi vörösek így is túl kevesen vagyunk a bolygón. - Próbálok magabiztos maradni, s erre a legjobb mód a szarkazmus használata volt. - Semmi közöd hozzá. - Jelentem ki karba font kézzel, s egy önelégült mosollyal az arcomon, mikor az általam ismételgetett igére terelte vissza a szót. Láttam, ahogy a tekintete hirtelen a nagymamám sírkövőre téved.. és közben akaratlanul is az jutott az eszembe, hogy ha nem is tudja, mit ismételgettem az imént, de azt már sejtheti, hogy az előttünk levő sírkő mögött pihető asszony a rokonom.
Remélem elmegy
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Jún. 07, 2017 11:57 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
baby, are you normal? || cheryl & kol
- Arielnek nem volt mindig uszonya, ne viccelj! - Még a végén összeveszünk, hogy Arielnek voltak -e lábai avagy sem. - De ha nem tetszik, akár el is árulhatod a neved, Kedves. - Másik lehetőség. Én csak kedveskedni akartam. Te jó ég... én kedveskedni? Túlságosan is elkapkodom én itt a dolgokat. A lány reakciója még jobbik eset, nem úgy, mint ahogy néhány hete találkoztam egy hozzá hasonló nővel, aki nem mellesleg vadász volt. Olyan vadász, aki nem ismert fel engem. Fogalma sem volt, hogy ki vagyok. Úgy érzem, hogy a mai világban már bárkiből lehet vadász... kellemetlen. A mai vadászoknak úgy is csak annyi eszük van, mint hat pár gumicsizmának. Túlságosan messze nem is kell mennünk, elvégre azonnal belebotlanánk a ribanc Gilbert öccsébe. Nem volt titok, hogy a családomat lapátra akarom tenni. Sőt, inkább csak híresztelem, hátha örülnek nekem. Na jó, nem. Mi van akkor, ha csak azért mondtam el neki, mert a végén úgy is megölöm? Ha így folytatja, nagyon ront az esélyén nálam. - Te jó ég, nálad még a savanyú uborka is kedvesebb! - Csakhogy értse, mennyire fanyar. Eddig volt Ariel, savanyú uborka, mi jöhet még? Természetesen minden egyes szavam bökdöső, mintsem építő jellegű. Pontosan jól láttam szeme szélén azt az árva könnycseppet, a pirosló arcával együtt. Nem is olyan kemény, mint amennyire azt mutatja. - Semmi közöm hozzá? - Felvonom a szemöldökeimet, és végül felállok újra a sírkőtől, hogy megközelítsem őt. Ekkor már elkezdtem matatni a bőrdzsekim egyik zsebében valamit, mire is aztán egy zsebkendőt szedek elő, hogy odaadjam neki. - Egyébként meg a sírás gyengéknek való. - Most tekintettel rá egyáltalán nem heccből mondtam. Egyszerűen ez az igazság; a sírás a gyengék asztala. Nem érdeklődtem a felől, hogy még is miért itatja az egereket. Egyrészt nem érdekel. Másrészt pedig amit akar, úgy is elmond. Azért valahogy kár lenne kérdezősködnöm, ha úgy is ezt vágja hozzám; Semmi közöd hozzá. Nők... - Valóban kevesen vagytok vörösek. De ha így haladsz, akkor mínusz vörös a bolygón. Igazán kár volna érted. - Húztam a szám miközben ráztam a fejemet. Talán a mondatomban szerepelt némi fenyegetés. Aligha rossz szándékkal. - Csak nem próbálkoztál? - Hirtelen kibukik a kérdés számból, mikor megpillantom a gyertyákat. Úgy látszik, hogy hajlani órákban ő az ilyenekkel üti el az idejét. Igazán kreatív.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
- Igazad van, viszont az idő alatt, míg lábakon járt néma volt, én pedig nem vagyok az. - VItatkozok vele tovább, holott az egésznek semmi értelme nem volt, de nem hagyhattam magam még akkor sem. - Mellesleg Ariel volt a kedvenc mesém. - Teszem még hozzá, csak úgy mellékesen, egy laza válvonás keretein belül, s közben egy apró mosoly is megjelent az arcomon. - Hmm.. - töprengek el egy pillanatra azon, hogy felfedjem-e a kilétemet előtte, de végül eszembe jutott, hogy ha elárulom, ha nem, ha akarja ígyis úgyis ki tudja deríteni, szóval lényegében eleve nem maradna rejtve előtte a személyem. - Oké, legyen. Cheryl. - Mondom ki a keresztnevemet. A vezetéknevemet nem láttam szükségesnek hozzátenni, a nagymamámon és a nővéremen kívül nem igazán gyakorolnak mágiát a családtagjaim, a nagyink pedig már nem tartozik az élők közé.. voltaképpen ezért is jöttem ide. Miatta. Nem tudtam, nem elvigyorodni a savanyú uborkás megjegyzésén. - Hát, a kedvességet is ki kell érdemelni, Kedves. - Felelem vissza, amolyan magyarázatként, nagyon igyekezve ismét komoly arccal nézni rá, egyelőre sikertelenül. - Nem, semmi közöd az.. - kezdem, de mikor a következő percben egy zsepkendőt nyújt felém, reflexszerűen lépek egyet hátra. - Nem vagyok gyenge, csak.. egy érzelmes pillanatomban kaptál el, ennyi az egész. De egyébként sem tartozom neked magyarázattal. - Állok ki magamért, bár mindazok ellenére, hogy nem tartoztam neki semmiféle magyarázattal, nagyon is úgy viselkedtem, mint aki azt hiszi, hogy magyarázkodnia kell.. miért törődöm én egyáltalán azzal, hogy milyen vélemény születik Kol-ban rólam? - Hmm, miért is volna kár értem? Ezt részletezd csak. Kíváncsi lettem. - Vonom fel az egyik szemöldökömet kíváncsian, s egy féloldalas vigyorral keresztezve. - Nincs is jobb dolog a gyertyafénynél gyakorolni a boszorkánytemetőben, egy álmatlan éjszakán. - Összegzem röviden azt, amit ezidáig műveltem itt idekint, bár.. egy kivülállónak ezek a szavak igencsak furának csengenének, azt elismerem. - Miért, talán tudsz jobb szórakozást ennél? - Kérdezek vissza érdeklődően. - Te is itt vagy, annak is biztosan megvan a konkrét oka. Netalán te sem tudod lehúnyni a szemeidet?
Bocsi a késői válaszért
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Jún. 19, 2017 11:05 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
cheryl & kol
- Igen, észrevettem. - Unott hangnemem mellé társul egy fanyar arculat. - De ha kivágom azt a fecsegős kis nyelved, lehet csöndben maradnál. Nem gondolod? - Kérdezem tőle gyermeki ártatlansággal, nagy, kitágult bogárszemekkel kísérve a pillanatot. - Szinte mindig hatásos szokott lenni! - Hangsúlyozom ki komolyan, szinte már-már őrült hangnemben. Tapasztalat beszélne belőlem? Nem, én még sohasem vágtam ki senkinek sem a nyelvét. Én csak megölöm az áldozataimat. De persze, mindenki tudja, hogy nyelv nélkül aligha lehetséges az értelmes beszéd. Erre a vöröskére pedig igazán ráférne ez a fajta nevelés. De hát nyelv nélkül ki a fenének kellene majd? Szegény, szegény baba... nyelv nélkül nem tudna annyit beszélni, abba ő belehalna! - Ó értem. Szóval nálad a kedvesség az limitált kiadásban megy? Hm... - Ezt a játszmát csak is azért folytathatja jelenleg is, mert én hagyom neki. Máskülönben meg már nem lenne meg a kis feje a nyaka helyén. Én magam sem értem, hogy miért hagyom életben ezért a modorért, de azt hiszem, hogy jó szórakozás ez a részemről is. A kérdését hallatán méregetően tekintek végig rajt teljes egészén. - Tévedtem, nem lenne kár érted. - Húztam a szám. Ez persze merő hazugság a részemről. Vonzó a lány, egyszerűen képes felpiszkálni a fantáziámat... de ezt nem mondhatom neki, miért is lenne kár érte. Ekkor ellépek mellőle, s a sír mellé sétálok könnyeden, hogy elolvassam a rajt szereplő halott nevét. Az ember azt hinné, hogy az ilyen fiatal csitri azért zokog, mert a barátja elhagyta vagy épp a szülei kidobták. A helyzet teljesen mást mutat, így hát megnyugszom, hogy nem kell hallgatnom a megtört Júlia szövegét amiért a Rómeó lelécelt. - Semmi közöd hozzá. - Vágom vissza gúnyosan egy önelégült vigyorral az élen. Én is tudok gonosz lenni, ha annyira akarok. - Ami pedig azt illeti, tudok ennél sokkalta jobb szórakozást, igaz. Ha érted mire gondolok. - Kacsintok rá sejtelmesen, még is inkább eleget téve annak, hogy piszkáljam őt egy darabon. Nem tehetek róla, de élvezem, hogy provokálhatom őt, míg ő is erősen kattog azon, hogy engem miként cukkoljon. Érdekes, mert máskülönben feszült lennék a helyzettől, ám kellően leköt engem az, hogy egy ilyen vöröskével van dolgom. Nagyon is felcsigáz. - De ha már itt tartunk, nincs kedved sétálni? Kezd unalmas lenni a hely.- Unott tekintetemet körbefuttattam a környezeten, s amint a lányra néztem, szinte azonnal vigyor gördült arcomra. - Hidd el, neked is jobb lesz. Akkor elárulhatom, miért vagyok itt. De ha akarod, játszhatunk is. Játszani mindenki szeret. - Ajánlok fel neki egy lehetőséget, miközben megindulok valamelyik irányba lassan, várva azt, hogy ő is velem tartson. - Egy tény rólad, egy tény rólam. Mit szólsz hozzá? - Barátságos, biztató mosoly rajzolódik ki arcomon, kevésbé gúnyos a megszokottnál.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
- Nem tennéd meg. - Jelentettem ki határozottan, végig rajta tartva a tekintetemet, de mindössze egy icipicin múlott, hogy nem mutattam ki az aggodalmamat előtte. Legalábbis remélem, hogy az "álcám" tökéletesre sikerült. Más sem hiányozna, csak hogy rájöjjön, meg tud félemlíteni.. mondjuk amilyen szadista kinézném belőle, hogy megtegye, amit mondott.. - Már csak azért sem, mert megbosszulnám. Bár, nyelv nélkül a mágia használat nehezebb lenne, de nem lehetetlen, megoldanám, csak a te kedvedért. - Biztosítom róla. Mikor kijöttem ide, a nagyim sirjához egyáltalán nem számítottam, hogy Kol Mikaelson-ba fogom belebotlani. Kicsit másképpen képzeltem el a történteket, dehát.. hogyha már itt van, muszáj kihoznom az egész szituációból a legtöbbet. Nem lehetek a gyenge, megtört Ariel előtte.. Cheryl Cooper vagyok. Én megfélemlítek embereket, nem ők félemlítenek meg engem! - Nem épp, csak nem osztogatom olyan könnyen. - Vágom vissza, majd a következő kijelentése hallatán érdeklődően vonom fel az egyik szemöldökömet. - Azt kétlem. Ha valóban így gondolnád, már nem élnék, ezt mindketten tudjuk. - Ismerem be olyan lazán ejtve ki a szavakat, mintha csak.. arról beszéltem volna, hogy holnap napos idő lesz. - De ahelyett, hogy a nyakamat vennéd célba, te inkább cseverészel velem. - Folytatom makacsul a kis játszmámat, talán túlságosan is magabiztosan. Egy kicsit megkönnyebbülök, mikor ellép mellőlem és a nagyim sírköve fele irányítsa a figyelmét. Hát, ez fantasztikus.. ennyi erővel akár el is mondhattam volna mindent. Na mindegy, ezt az információt máshonnan is megszerezhette volna, nem annyira titkos. - Ne utánozz. - Jelenik meg egy mosolyszerűség az arcomon. - Hmm, a ti gondolataitokat nem nehéz kitalálni. - Forgatom a szemeimet, egy apró sóhaj kíséretében, miután sejtelmesen rám kacsintott. - De ne is álmodj róla. Nem tudsz megígézni. - Fonom karba a kezeimet, de ahelyett, hogy lépnék néhányat hátra, maradok ugyanazon a helyen, ahol addig álltam. Aztán gondolkozni kezdek az ajánlatán. Sétálni vele? De a kíváncsiságom egy pillanatra felülkerekedett rajtam, mikor azt hangoztatta, hogy elárulja az ittlétének okát. Bármilyen csekélységről is legyen szó, azért érdekelt, főként amiatt, mert ilyen korai órában a boszorkánytemetőbe merészkedett érte. - Oké, legyen.. de csak mert épp nincs jobb dolgom. És mert kíváncsi vagyok, mi a jó csudát keresel itt ilyenkor. - Megyek bele végül az ötletbe, majd lépek egyet én is abba az irányba, amelyikbe az imént elindult. - És te kezded a játékot!
Kezdőlap
