Elmondhatatlanul idegesít, hogy Gabriella csakúgy meglépett előlem. Mégis hogy képzeli? Persze, régóta mondogatom, hogy csak kolonc a nyakamon, de ez így akkor sem járja! Előkerítem, aki felelős a haláláért, legyen bárhol és nem teszi zsebre, amit kap, azt garantálom. Abban viszont már biztos vagyok, hogy itt Atlantában abszolút rossz nyomon járok. Viszont ha már idejöttem, miért is ne vezessem le a feszültséget egy kicsit ebben a bárban, ahol ráadásul érezhetően hemzseg a természetfölötti? Jobban, mint a város bármely másik részén. Miért is ne élném akkor ki egy kicsit magam? Ha egy boszorkánnyal kevesebb lesz ezután a világon, már megérte. Egyelőre azonban csak feltűnésmentesen pásztázom a terepet potenciális áldozat után kutatva, miközben a pultnál ülve várom, hogy valaki idejöjjön felvenni a rendelésem. Talán ennek is köszönhető, hogy éppen elkapom a szemem sarkából, ahogy a pultoslány lerendez egy részeg fickót, aki megpróbál belemarkolni a hátsójába. Mindennapi jelenet is lehetne, még akkor is, ha láthatóan igencsak fájlalja a fickó a szőkeség által megszorongatott karját. A többség, meg talán maga a fickó is túl részeg itt ahhoz, hogy feltűnjön nekik az átlagos halandó nőkénél láthatóan jóval nagyobb erő. Én egyből észreveszem, kivel, pontosabban mivel van dolgom. Egy farkasboszorkány. Az egyik legrosszabb fajta keveréklény. Már a fiatal példányok is elég erősek, ezért nem árt velük óvatosnak lenni. Bár én sok vámpírral ellentétben nem a farkas felük miatt nem bírom őket. A farkasok a természetes ellenszenven kívül mást nem váltanak ki belőlem. Ha lehet, inkább messziről kerülöm őket, a saját jól felfogott érdekemben. De a boszorkányokkal már teljesen más a helyzet. Ezért kellett kifejlesztenem megfelelő módszereket arra, hogy meg tudjam ölni az ilyen lényeket is. Mint nem is olyan régen egyet az erdőben. Elég brutális eset volt, de a farkasboszorkányokkal nem lehet máshogy. Az idősebb, tapasztaltabbakkal még így sem próbálkoznék. - Kezdetnek egy sör jól esne - válaszolom kérdésére, mikor megszólít. Még egy udvarias mosolyra is futja. Nincs kétségem afelől, tudja, mi vagyok, de nem áll szándékomban balhézni egyelőre semmiképp. Nem mondom, hogy nem tekerném ki szívesen a csinos kis nyakát, de nem biztos, hogy ő a legjobb préda a bárban. Persze ha nem akad más, kénytelen leszek vele megpróbálkozni. Ha nem idős boszorkány, a farkas fele ellenére is elbírhatok vele végül is. De nem rontok ajtóstól a házba semmiképp. Ez nem az a hely, ahol ezt okos lenne megtennem. - Ami azt illeti, igen. Csak a ma éjszakát töltöm a városban - érdekes, úgy tűnik, ő is puhatolózni akar. Persze lehet, hogy csak mint pultos a vendéggel cseverészne. Külső szemlélő legalábbis ezt is gondolhatná. Én sokkal inkább úgy vélem, a vámpírnak szól ez a dolog. Talán fel akarja mérni, mennyire vagyok potenciális veszélyforrás. Ám legyen. Rajtam nem fog múlni. Ha így akarja, én szívesen belemegyek a játékba.
Őrültek háza van, de a javából. Oké-oké, én vagyok a mélyvízben, és igen, bizony, tudok is úszni, de katasztrófa az, ahogy nekem, nőként kell néha kézbe vennem a gyeplőt és lekeverni majdnem egy-egy pofont, hogy vége legyen annak, amit a báron kívül a már kitessékelt kis társaság művel. Alapból jól megy a hely, igaz a forgalommal küzdeni kell és ember kell legyen a talpán, aki ezt csinálja, de eddig senki nem kapta szét a helyet. Az azért valami, nem? Ma volt itt összeszedni a holmiját az a nyasgem csajszi, akinek a helyére kerültem kvázi, hát, ahogy elnéztem nem is csodáltam mindjárt a menesztését. Nem tudom eddig hogy bírta. De sóhajtva kicsapolok még két korsóval és ki is viszem. A munkaidőmet fél órával hamarabb kezdtem meg, aminek az az oka, hogy hiába próbáltam felvenni a kapcsolatot azzal a nővel, nem jött el a találkozónkra. Sőt, mintha a föld nyelte volna el, pedig állítólag olyanokat tudott, amiről nekem is be akart számolni. Dühös voltam-e? Természetesen. Talán igazság abban is volt, minden könnyebb lenne, ha ott kérdeznék, ahol válaszok vannak. De nem érzem még késznek erre az időt, az alkalmat és a helyet sem. Ki akarom ismerni, mielőtt letámadom az anyámat. Szembesíteni akarom azzal, amivé lettem, amit kihagyott, mindennel. Nem is tudom hirtelen mitől vagyok ingerültebb, de ahogy a fenekemen csattan egy kéz, én pedig teljes erőmmel rászorítok az elkapott csuklóra kijövök a sodromból. Azt hiszem a bennem érlelődő dühöt is majdnem sikerül kiélnem a pofátlan pasason, szinte már vicsorgok rá. Az úr nyilván nem számított rá, hogy nem egy gyenge női felszolgálót fogott ki -szegény, sanyarú sorsú ember-, sokkal inkább egy belül vérengző fenevadat. Tudom, hogy nem tehetek semmi meggondolatlan dolgot, mert repülök, igazán kár érte. Szorításomra reagálva vissza akar vágni, ám ekkor a haverjai lehurrogják, ő pedig kivonul a helyről. Legalább már fizetett, így aztán senki nem róhatja nekem fel az elégedetlen ügyfélkört. Nem a borravalóért melózok, hogy a fenekem vagy a mellem legyen a pihentetőjük két kör ital között. A vállamra csapom a rongyot a kezemből, a kis kötényszerűség zsebéből kitúrom a tollam és a jegyzeteim, majd felírom, mi és hogyan fogyott a pultból, hogy pótoltassa majd a főninéni. Ekkor akad meg szemem a friss érkezőn. Fintorra húzom a szám, érezve benne valamit, amit bár ne éreznék. - Mit adhatok, kedves? A pult mögé lépek, majd a tekintetét keresem, miközben helyet csinálok magamnak, letolom a szemetet a kukához, majd egy rongyot dobok, hogy felszívja az elfolyt citromlevet, ami szeletelés közben adódott. Ki gondolná, hogy a whiskey után a tequila ennyire népszerű? - Nem láttalak még itt, átutazóban?
When your legs don't work like they used to before And I can't sweep you off of your feet Will your mouth still remember the taste of my love Will your eyes still smile from your cheeks
Bosszant. Idegesít. De a leginkább az, hogy így érzek. Miért frusztrál ennyire, hogy nem tudom, hol van? Miért akarom kideríteni, mi történt vele? Örülnöm kellene, hogy végre megszabadultam tőle. Egy kolonccal kevesebb. Mégis. Ki akarom derítnei. Nem tűnhet el csak így se szó, se beszéd! Előlem nem! Ez nem így működik! Ha én zavarom el és úgy tűnik el, az más. De így… Nem, velem ilyet nem lehet! Ráadásul az a hír jutott el hozzám, hogy talán már nem is él. Ennek muszáj a végére járnom. New Yorkból már Atlantáig vitt az indulat, de már egyre jobban érzem, rossz nyomon járok. De nem érdekel mennyi időbe kerül, akkor is kiderítem, mi történt. Bárki és bármit is tett Gabriellával és bárhol is bujkáljon, megtalálom és nem teszi zsebre, amit kap, amit kap, azt garantálom! Dühös vagyok, szinte tajtékzom az elmúlt időben. Ennek pedig még véresebb és gyakoribb gyilkosságok az eredményei. Ma este sem bírom visszafogni magam. Első utam, miután meghúztam magam egy elhagyatott fészerben a napos órákra, egy népesebb, láthatóan felkapott szórakozóhelyre vitt. Egyrészt mert itt erős természetfeletti jelenlétet is éreztem, másrészt mert csak ki kell valahogy eresztenem a gőzt, az utazás fáradalmait és a hír keltette feszültséget fel kell oldanom. Ehhez pedig egy boszorkány-ölés vagy csak egy sima, finom vacsi az élvezethez szükséges brutalitással körítve valami finom, hamvas halandó hölgyike véréből pont tökéletes lenne. Ehhez viszont préda kell. Egy zsúfolt bárban nem hinném, hogy nehéz dolog lesz becserkészni egyet, ha már Ellát nem találtam meg időben. A pulthoz lépek, lehajtom sötét, kapucnis pulóveremet és helyet foglalok. Nincsenek illúzióm, Gabriella halála azért nem olyan egyszerű eset, hogy csakúgy véletlenszerűen belefussak a megoldásba rögtön az első helyen, ahová találomra belépek. Ennek ellenére reménykedem a válaszokban. Elég zsúfolt, felkapott helynek tűnik, Ella is szerette az ilyesmit. Érzem az erős természetfeletti erőket, bár az ennek a városnak szinte minden szegletében jelen van. Mégis bízok az ösztöneimben. Gabriella gyilkosa nem erre van . De én meg fogom találni. Ha nem éjszaka, majd máskor. Ma csak valami kellemes, levezető szórakozásnak is örülnék. Meg egy sörnek, úgy kezdetnek, ha idekerül végre valaki, hogy felvegye a rendelésem.
- Ezt viszont magamra veszem, mert rajtam kívül jelenleg egy hívatlan vendéget sem látok. Vagy rejtegetsz valakit a pult alatt? – A fene sem hitte volna, hogy egyszer olyanja támad, hogy vesz egy bárt. Azt viszont meg kellett hagyni, hogy pofás hely volt, látszott rajta, hogy sok energiáját és pénzét beleölte. Mint mindent, ezt is ezres hőfokon égve csinálta és nem adott ki félmunkát a kezei közül. Csodálatos. Én mindig vissza-visszatértem az eredeti hivatásomhoz, ennyi elköteleződést engedtem meg magamnak az életben, míg ő újra és újra másban és másban próbálta ki magát. – De szívesen maradnék, ha nem penderítesz ki. Kíváncsi vagyok, ezúttal mit alkottál. És tölthetnél nekem egy italt, hogy nehogy máris rossz véleménnyel legyek a helyről. – Távol álljon tőlem, hogy ugráltassam, nem is hagyná soha, előbb vágna fejbe az üveggel, minthogy engedje, hogy megmondják neki, mit csináljon. Csakhogy semmi kedvem nem volt menni, nem azért utaztam át a fél országot, hogy egy hotelszobában üldögéljek. Kellett az elszakadás, a kikapcsolódás és Heidi. Valamiért megmagyarázhatatlan késztetést éreztem arra, hogy lássam. - Mindig is értettél a bókoláshoz. – Vigyorodtam el kényelembe helyezve magam az egyik széken. Nem hinném, hogy útban leszek, nem akadályoztam abban, hogy intézze az ügyeit, nem is féltem attól, hogy arrébb parancsol. Tisztában voltam azzal, hogy ugyan nem mondta ki, de nem volt ellenére a társaságom. – Tény, hogy nem a legjobb napjaimat élem, de tényleg ennyire rosszul festenék? Ellenben velem te kivirultál. – Állapítottam meg végigmérve. Minden centijét ismertem ennek a nőnek, semmi újdonságot nem láttam, csak ugyanazt a maradandó és szoborszerű szépséget, mint eddig. – Tényleg a munka tenné? Esetleg kardió? Új pasi? – Vontam fel a szemöldökömet érdeklődve. Lehet, hogy elváltak az útjaink, de ez nem azt jelentette, hogy nem szerettem volna tudni, mi van vele. És minden, amit csináltam elvonta a figyelmemet arról, amit Mytic Falls-ban magam mögött hagytam, úgyhogy ha árkot kellett volna ásnom, még azt is bevállaltam volna.
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 21, 2016 11:02 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Mark & Heidi
Meglehetősen hosszú ideig bírta, bár sosem volt akaratgyenge személy. Saját bőrömön is tapasztaltam, milyen érzés az, ha két hasonló habitusú ember egymásnak feszül. Majdnem rossz vége lett, majdnem engedtünk. Szerencse, hogy nehezemre esett volna feladni mindent, ami eddig engem képviselt. Képes lettem volna belé szeretni, birtokolni akartam volna. Felemésztettük volna egymást. Nem lett volna szép a befejezés. Ettől függetlenül egy részem folyton visszahúzna hozzá, nem csupán néhány kósza látogatás erejéig. Az viszont elégtétellel tölt el, hogy nem én törtem meg. - A hívatlan vendégeket egy csukott ajtó nem tartja vissza. - simítok végig a gallérján, aztán némi unszolást követel ugyan magamtól, de visszafordulok a munka felé. Feltalálja magát, ha akarja, de mivel még nem volt nálam, valószínűleg előbb egy terepszemlét tart majd. Engem meg nem zavar, előbb vagy utóbb úgyis kiböki majd, mi a látogatása célja. És miért épp most. Eddig nem úgy tűnt, mint aki vágyik a társaságomra. - Ne legyél egoista, ne vedd magadra. Egyszerűen kellett a tiszta lap. Atlantának pedig szüksége volt rám - rántok vállat, miközben az italokat rendezgetem a polcra. Ne higgye, hogy azért mert felbukkan, én majd felborítom miatta a napi rutint. Ha a figyelmemet akarja, azért meg kell harcolnia, az időm jóval drágább lett. Hamarosan jönnek az alkalmazottaim is, és kezdődik a forgalom. Szerencsére Mark igazán jó időpontot választott a besasszézásra, látni fogja, milyen egy rumlis éjszaka nálunk. Persze az igazsághoz hozzá tartozott volna az is, hogy a bár olyan nekem, mint a szerelemgyerekem, ráadásul kitűnő figyelemelterelés. - Máris kiábrándultam.. - forgatom meg a szemeimet nevetve. Tud ő ennél jobbat is, ismerem azt az oldalát. - Az üzlet lefoglal.. - adok rövid választ. Nem bonyolítom túl, teljesen felesleges. Tudja rólam, hogy ha valamit csinálok, akkor azt vagy rendesen, vagy sehogy. És jelenleg teljes lángon égek, nem takarékon. - Te viszont elég leharcoltnak tűnsz. - állapítom meg, kíméletlenül őszintén. De ez tény. Másképp lenne benne tartás, hogy megvárja, míg én keresem fel és ebből nem adna lejjebb. Érdekes kérdés lehet ez arra vonatkozóan, hogy ennek mi az oka. Hogy mi késztette arra, hogy visszakacsintson a múltjára.
Hiába állt háttal nekem, szinte magam előtt láttam, hogyan mosolyodik el azon a jellegzetes módon, ami csak rá volt jellemző. Bár mondhatnám, hogy az összes mozdulata, gesztusa egyedi volt, azzal sem hazudnék. Szerettem magam különleges nőkkel körülvenni és Heidi volt az egyik legtökéletesebb közülük, nem csoda, hogy az én mércémmel mérve sokáig húztam mellette. Aztán… mi is történt? Azt hiszem mindketten rájöttünk, hogyha nem hagyjuk abba, akkor annak olyan súlyos következményei lehetnek, mint a kötöttség, a szabadság elvesztése, az alárendelődés és még sorolhatnám. Megérte volna? Talán, de se ő, se én nem voltunk olyan típusba tartozóak, akik bevállalták volna akár a próbálkozást is. Elvégre pont azt szerettük a másikban, hogy pont ugyanolyanok vagyunk és ehhez hozzátartozott a szórakozásért és a függetlenségért való epekedésünk is. - Láttam a „Zárva” táblát, de nem hatott meg túlságosan. Ha tényleg nem akarod, hogy bárki bejöjjön, csukd be az ajtót. – Szembe fordult velem, mire elmosolyodtam és a füle mögé tűrtem néhány hajtincsét. Apró, finom csókot nyomtam az arca bőrére, aztán elléptem előre, hogy körbehordozzam a tekintetemet az újdonsült tulajdonán. Vagy nem is annyira új? Honnan is tudhatnám, jó ideje nem beszéltem vele, azóta akár már a világot is háromszor megforgathatta volna a tengelye körül. - Miért éppen Atlanta? Sikerült a tőlem lehető legtávolabb eső pontot megtalálnod az országban. Elismerésem, nem vetted félvállról a ki nem mondott alkunkat. – Tényleg dicséretről árulkodott a hangom, hiszen kettőnk közül most is én voltam az, aki eljött hozzá és nem fordítva. De kellett a kikapcsolódás… eleget vezettem ahhoz, hogy félig kitisztuljon a fejem és most olyasvalakire volt szükségem, mint Heidi. Valakire, aki úgy ismer, mint a tenyerét őszinte és már csak a megjelenésével eléri, hogy rá figyeljek és semmi másról ne vegyek tudomást. - Klisé kérdés, de mivel mással indítsak? Hogy vagy mostanság? – Kérdezte tőle teljes természetességgel, miután ismételten felé irányítottam a tekintetemet. Persze, hogy ismét kemény üzletasszonynak állt, mi mást csinálhatott volna? A dirigáláshoz jól értett, az biztos.
Kisebb fennakadások után végre sikerült olyan munkaerőt találnom, akire tényleg lehet számítani. Sorba állnak a bejárat előtt a jelöltek, nem azzal van a probléma, hogy senki sem szeretne nálam dolgozni. Túlságosan is sokan képzelik azt, hogy ez a munka nem követel meg fegyelmet, kitartást, állóképességet és három óra csúcsidő után bedobják a törülközőt. Nekem nincs szükségem olyan kis fruskákra, akik egy éjszaka után feladják, hamar megköszönöm a részvételt. Amikor végül mégis horogra akad valaki, aki pontosan tudja, mibe vág bele, újra azt érzem, hogy nagyon megy a szekér. Nem is baj, hisz az ilyen egyéjszakások csak a pénzt viszik, rövid távon csődbe is mennék, pedig minden vagyonomat ebbe a bárba forgattam bele. Ez az otthonom, ez a gyerekem, ezért is tudja mindenki, aki egy kicsit is ismer, hogy napi húsz órában biztosan itt talál. Vagy hátul az irodámban. Ha pedig nem itt, akkor is a közelben, a lakásom ugyanis néhány utcányira van innen, de a bútoraim olyanok, mintha most vásároltam volna őket. Nem sok időt töltök el ott, így a fenntartása sem kerül sokba, mégis néha megfordulnak nálam vendégek. Tizedannyi sem, mint korábban, de jól jön, ha fontosabbak toppannak be. Még a végén azt hinnék, hogy a kapcsolataim a báromra korlátozódnak. Ami részben igaz is. Az emberek viszont ezt nem tudják... Atlantában mindenki épp csak annyira ismer engem, amennyire hagyom, hogy megismerjenek. Itt én irányítok, a báron kívül is megmaradok annak az embernek, mint aki a Ponce de Léon falain belül. Hirtelen furcsa érzésem támad, épp az előtt egy pillanattal, hogy megérzem valaki a hátamhoz simul. Keze végigcsúszik a csípőcsontomon, majd a hasamon, határozottan húz magához, nekem pedig nem kell sok, egyetlen szippantás a levegőből, egyetlen másodpercnyi csend és már a szívdobbanásáról is felismerem. A karcos mély hangja pedig csak alátámasztja az érzékeimet. - Mark.. - körvonalazódik halvány mosoly az arcomon egy rövid pillanatra, mielőtt a vegyes érzelmi állapotom átvenné az irányítást a testem felett is, és kibontakozom a karjaiból, hogy szembefordulhassak vele. -Meghiszem azt, édes.. De még zárva vagyunk.. - Hosszú ideje nem láttam, nem jelentkezett és én sem kerestem őt. Mindketten tudtuk volna, hol kell keresni a másikat, mégsem tettük, és ez így volt jól. Legutóbb sikerült eléggé felforgatnunk egymás életét ahhoz, hogy tudjam, ez egy igen szar ötlet lenne, még a nagy ritkán feltörő késztetést is legyőztem, hogy "véletlenül" összesodorjon minket a szél.
Elég hosszú utat tettem meg egy csevejért, de szükségem volt rá akkor is, ha megint államokat kellett átutaznom. A friss levegő csodákra képes és ugyan nem hagyhattam magam mögött végleg Mystic Falls-t, mert a Chantele-nek való hátat fordítás nem bizonyult opciónak, ám kicsit kimozdulhattam. Olyasvalakit akartam a közelembe, akit ismertem és akire nem vigyáznom kellett, aki nem a törődő oldalamat ismerte, hanem az életigenlő és szórakozásra való hajlamomat csalogatja elő belőlem. Heidi volt a legjobb ötletem. És talán a legrosszabb is, de annyira nem érdekelt, hogy arra szavak sem voltak. A nehézség nem ott kezdődött, hogy kinyomozza az ember, hogy hol is tartózkodik ilyen tájban a városban. Mondjuk eleve gyanús volt, hogy Atlantába tette át a székhelyét, bár várható volt, hogy nem marad a végtelenségig New York-ban. Én sem tettem, az ország másik felében található Portland barátságosabb választásnak tűnt, mint a Nagy Almában maradni azután, hogy elváltunk egymástól. Heidi egy makacs és kiszámíthatatlan nő volt, én pedig úriember módjára jobbnak láttam, ha meghagyom neki a városát. Nem azért, mert nehezteltem volna rá, hanem jobb volt egymástól távol lenni tekintve, hogy majdnem egy magasabb szintre lépett a kapcsolatunk és ezt egyikünk sem akarta. Most mégis itt voltam és határozottan léptem be a bárba, amiről úgy tudtam, az ő tulajdonában állt. Üzletasszony lett, persze. Mindig is az volt. Nem tellett sok erőfeszítésébe az ujja köré csavarnia az ügyfeleit, akik ha elég bolondok voltak három szó után beleegyeztek Heidi feltételeibe. Személy szerint ezt a határozottságot és mágia nélküli varázslatosságot kedveltem benne a legjobban, ezzel babonázott meg engem is. Szerencse, hogy nekem nem a pénzem volt a befektetés a kapcsolatunkba. Késő délután volt, az időszak, amikor a bárok teljes gőzzel üzemelnek még nem jött el, így a számításaimnak megfelelően üres volt a hely. A rolók lehúzva, lámpa adta a világítást és Heidi egyedül ácsorgott a pult mögött, háttal az ajtónak. Egy pillanat alatt mögötte termettem, egyik kezemmel átfogtam a derekát, hogy közelebb húzzam magamhoz, majd a füléhez hajoltam. - Helló, drágám. - Suttogtam félmosolyra húzva a számat. - Hiányoztam? Mert te nekem nagyon. - Elsepertem hosszú, szőke haját a válláról, aminek megcsapott jellegzetes, bódító illata.
Kezdőlap
|| 
