Sok borzalmat láttam, ahogyan azt is, amikor a magunk fajtának egyáltalán nem volt biztonságos egyes vidékek. Óvatosnak kellett lennünk, ahogyan ez manapság sincsen másképpen. Akár megpróbálhatnak kihasználni is minket, vagy éppen azt hisszük, hogy a társadalom sokkal befogadóbb lett az évszázadok múlásával, de valójában nem hiszem. A könyvek és filmek világában mindent lehet, ahogyan a gondolatok titkos erdőjében is, de a valóságban… A valóság teljesen más és a legtöbb ember szíve, de az elméje se nyitott valójában a teljesen igazságra, így jobb nem mindenki előtt felfedni azt, hogy kik is vagyunk valójában.
- Minden faj figyel arra, hogy mi kerülhet papírra és mi nem. Sok helyen ott vagyunk, elvegyülünk az emberek között, miközben a saját fajtánkat akarjuk óvni és azt a világot, ami talán sose lesz igazán békés. – pillantottam rá egy szelíd mosoly kíséretében, majd óvatosan a hajamba túrtam. – Viszont ahogyan a könyvekben lenni szokott vannak olyanok is, akik mindent megtennének azért, hogy a szívükbe engedjék a sötétséget és olyat tegyenek, amit nem szabad. Légy óvatos, hiszen az emberek szíve sose lesz igazán nyitott erre a világra. – nem fogom megszabni, hogy kit avat be és kit nem, de azért figyelmeztetni szabad. Én könnyedén el tudom már tűntetni a nyomaimat, ahogyan akár az elméjébe is gátat szabhatok, hogy ne emlékezzem rám, ha úgy érezném, hogy veszélyt jelent ránk nézve. Nem szívesen tenném, hiszen tudom milyen falak közé bezárva lenni, míg végül le nem omlanak. Viszont nagyon is okosnak tűnt, így nem féltem attól igazán, hogy veszélyt jelenthet bármilyen értelemben is.
- Nem kizárt, hogy így van, de sokszor pont onnan kapunk erőt, ahonnan nem sejtenénk. Egy gyerek néha nagyobb hatással tud lenni az emberre, mint bármilyen más természeti csoda, vagy éppen csapás. – miközben beszéltem a pillantásom rövid időre az emelethez vezető lépcsősorra tévedt. A fiam fontos volt számomra és érte bármire képes lennék, ahogyan a másik fiamért is, Adamért, akivel minél hamarabb beszélnem kell. Fogalmam sincs arról, hogy mit fog szólni, hogy élek és nem haltam meg. Ugyanaz a férfi tett minket tönkre, a férjem, az édesapja és ráadásul még egy testvére is született az ördög fiától, hiszen képes volt átverni az a férfi, aki egykoron el akarta venni az életemet, majd a gyerekeinkét is…
- A múltunkon nem változathatunk, de megpróbálhatunk tanulni belőle és bölcsebbé válni, hogy a jelenben okosabbak legyünk. – fordítottam újra felé a fejemet és kíváncsian fürkésztem őt. – Ha megengedsz egy tanácsot, akkor sose becsült le az anyai köteléket. Erősebb bárminél, s sokszor megérezzük azt, ha veszély fenyegeti azt, aki fontos számunkra. – nem akartam jobban beleavatni a dologba, de érezhette, hogy nem viccelek. Egykoron is éreztem, csak túl vak voltam ahhoz, hogy meglássam, hogy merről is fog érkezni a veszély, így a testvéremnek kellett végül helyettem meghalni. Megmentett, hogy bezárjon utána és arra eszméljek, hogy a családom szinte a porral eggyé vált annak a kezétől, akinek egykoron a szívemet adtam. Talán a sors fintora volt, hogy ennyire meggyötört minket, de többé nem fogom hagyni, hogy átverjen, vagy bántsa a fiainkat. Többé nem veheti el őket tőlem.
Csendesen figyeltem őt, nem szóltam közbe. Hagytam, hogy felkészüljön és neki kezdjen a varázslatnak, amikor szeretne, ha kérdése lett volna már ezzel kapcsolatban is, akkor biztosan feltette volna. Ismerősen csendültek a szavak, figyeltem, ahogyan az inga megmozdult, majd még se. A lányra pillantottam, aki máris vérezni kezdett. Talán tényleg nem túl gyakorlott boszorkány volt, de a jó boszorkány is holtáig tanul és egyszer még ő is lehet nagy. Szinte éreztem azt, ahogyan egyre inkább gyengülni kezd és mielőtt baj történhetett volna, pillanatok alatt mormoltam el egy varázslatot, hogy az összes ablak egyszerre vágódjon ki, hogy kizökkentsem, majd mire észbe kaphatott volna, addigra már mellette voltam, hogy elkapjam őt, amikor a teste kimerült. Nem is kellett sok, hogy bekövetkezzen. Az ablakok bezáródtak és arra vártam, hogy magához térjen.
- Jól vagy? – kérdeztem meg óvatosan, miközben a feje egy párnán az ölemben pihent. Nem akartam túlzottan faggatni, majd felé nyújtottam egy pohár vizet. - Csak rá gondoltál, vagy más is járt a fejedben? – érdeklődtem kisebb szünet után ismét. Az inga megmozdult, de olyan volt, mintha maga se tudta volna eldönteni, hogy merre is akarjon kilendülni. Nem volt túlzottan látható, de nekem könnyedén szúrt szemet, hiszen a vére is megindult, majd a másik irányba, míg végül szinte mind a kettő „dolog” megállt, mielőtt elájult volna.

A megjegyzésére elmosolyodom és egy pillanatra elgondolkozom, hogy beavassam-e a múlt árnyaiba és a boszorkányok bolondozásaiba.
– Ahogyan a mágia sok mindenre képes, úgy a boszorkányok is. Főleg akkor, ha bolondozni szeretnének, vagy éppen csak különcök akartak lenni sok-sok évszázaddal korábban, vagy legalábbis évtizeddel korábban. Hidd el, hogy minden történetnek van alapja, amit mi nem mindig tűntetünk el a történetekből, vagy az írok tollából, de ha túl közel járnának az igazsághoz, akkor vélhetően az sose jelenne meg. – kezdtem bele a dologba, hiszen megbíztam a velem szembe ülő nőben és egyáltalán nem éreztem azt, hogy árthatna a saját fajtájának, vagyis részben volt boszorkány, de attól még ő is közénk tartozott. Vélhetően nem volt könnyű kettősségben élni, hiszen azért a vámpírok és a boszorkányok nem mindig élnek békében, s talán ilyenkor az olyanokban is, mint ő megjelenik ez. – Így hidd el, hogy talán volt olyan, amikor seprűn közlekedtek a boszorkányok, de ez már a múlt, s ha partit akarunk csapni, akkor se nyilvánosság előtt tesszük már. – húzódott széles mosolyra az ajkam. Rég volt már, s talán igaz se volt. Én viszont éltem elég ideje ahhoz, hogy tudjak egykét dolgot a természetfelettiekről, meg arról, hogy mi volt régebben.
- Ostobaság azt hinni, hogy jobb volt neki a sajátja nélkül. Egyetlen egy vérszerinti anya se pótolható nevelő szülővel. Talán megkapott mindent, de a legfontosabbat nem, az igazi anyai szívet, amit egy életet adó anya érezhet. – pillantottam rá komolyan, hiszen szerethetünk egy gyermeket úgy, mintha a sajátunk lenne, de vélemény szerint teljesen másabb a kötözés valód és fogadott szülőnél, viszont erről nem akarok amúgy se vitát nyitni. Inkább csak a véleményemet mondtam. – Másrészt meg gondolom amiatt, mert vámpír lett belőled, vagy tévednék? Sokan félnek a vámpíroktól, főleg a kezdőktől és nem ok nélkül. – tényleg veszélyesek tudnak lenni a friss vámpírok, ahogyan sokan nem csak veszélyesek, de bele is őrülhetnek a két erő birtoklásába. Főleg akkor, ha már előtte is fent állt annak a veszélye, hogy az illető bekattan.
- Hmm, értem. Esetleg van nálad bármi tárgy, ami az övé? – kérdeztem meg kíváncsian, s ha igen volt a válasz, akkor könnyedén terítettem ki előtte egy világtérképet és bármennyire is elcsépelt volt vettem egy ingát is, majd felé nyújtottam, hogy a tárggyal együtt a kezébe fogja. Szerintem ismeri a varázslatot, előbb próbálja meg ő, ha nem megy, akkor majd én besegítek, de tanulnia kell és kitartónak kell lennie. Kicsit talán fájdalmat is fog érezni, hiszen eléggé megterheli a szervezetet egy-egy varázslat, ahogyan ez is megfogja.

Mindenki számára fontos a család, de valaki jobban tudja ezt leplezni, míg valaki nem. Talán amiatt, mert régebb óta élek több mindent veszek észre, vagy csak azért, mert túl jól ismerem ezt az érzést még inkább szembetűnik az, amikor valaki így érez? Magam sem tudom, egyszerűen tényleg nem, de nem is szeretném már megfejteni, hiszen láthatóan ő csak egy aggódó anya elsődlegesen, aki ugyanakkor szeretne tanulni és biztonságosabban használnia az erejét. Örültem annak, hogy nem hazudott, vagy legalábbis én elhittem azt, amit mesélt. Én pedig örömmel, vagy legalábbis barátságosan feleltem, hiszen ha alapjáraton inkább anyatigrisre hasonlítok, mintsem egy vérmes és eszement teremtésre. Tudok az is lenni, de ahhoz meg kell próbálni ártani vagy éppen fel kell húzni.
- Véglegesen szerintem sose fog abbamaradni, legfeljebb nem olyan gyakran fog megjelenni, mint korábban. Tudod régóta élek már, bár ezt gondolom sejtetetd, – még ha nem is tudja számszerűen, de nem is kell. -, viszont nekem is akad még olyan varázslat, ami túlzottan képes megterhelni és emiatt az orrom elered. Minden varázslat teljesen másabb, ahogyan te is mondod és másabb színvonal kell. Mint abban a filmben, azt hiszem Harry Potter vagy mi volt a neve, ott is fokozatosan sajátították el. – igen, azért én is ismerem a mostani fiatalság kedvenceit. Van egy fiam, aki elől nem zárhatom el a mai világot és nem is akarom. Én az apját szeretném egyedül távol tartani mindenkitől, s ha az életemet kellene adnom érte, akkor azt adnám. Egy anya bármire képes a gyerekeiért. Még az életét se sajnálná feláldozni.
Csendesen hallgatom azt, amit mesél. Nem vágok a szavába, hiszen vélhetően nem könnyű neki ezt elmondani egy idegennek, de ha bizalomra most eléggé nagy szükségünk van, hiszen anélkül elég nehezen tudnám tanítani őt. Illetve érdekel a célja is, azt pedig csak őszintén illene elmondani. Én megértem őt, hogy aggódik, hiszen én is képes vagyok néha túl aggódni a dolgokat, de melyik anya nem? Talán az, amelyik képtelen a gyerekéről gondoskodni és a szeretet apró jelét mutatni egy védtelen gyermek iránt, még akkor is, ha az a gyermek már felnőtt. Akkor is az anyai szeretet nem fog változni, legfeljebb nehezebb lesz a dolog, de semmi több.
- Ohh, értem. Akkor régebben lemondtál róla? Sajnálom, de örülök annak, hogy újra találkoztatok. – a hangom még mindig barátságosan csendül, majd kortyolok párat az italomból, miközben a lányt fürkészem, hiszen annyira fiatalos az arca, de ez nem jelent semmit se. - Talán csak elveszítette a telefonját? Vagy szerinted rossz társaságba keveredett? Merre adott életjelet utoljára? – kérdeztem meg még néhány dolgot, hiszen már az is nagy segítség lehet, ha tudjuk azt, hogy merre is járt utoljára, legalábbis az információi alapján.
- Valóban, ez így van, de szeretnéd esetleg már most gyakorolni? – ha igen volt a válasz, akkor elmentem egy világtérképért, hiszen ha már az országot belőttük, akkor ráérünk majd azon belül szambázni, de vélhetően elsőre ez se fog menni, de ha nem adja fel, akkor igazán jó lehet majd benne.

Lassan bólintottam a szavaira, hiszen az engedélye nélkül is kitettem volna akkor a szűrét, vagy rosszabbik esetben még ártottam volna neki, de úgy éreztem, hogy igazat beszél és a lánynak a pillantása is erről tanúskodott. – Igen, az látszik az íriszeidben is, hogy elveszett lélek vagy. – jegyzem meg barátságosan. Egy anya elég sok mindent ki tud szúrni. Főleg akkor, ha már több gyermeket is felnevelt. És nekem volt időm gyakorolni még abban az időben is, amikor nem volt mindenféle csodakütyü, hanem csak a szabad égbolt volt és a véres háborúk, cselszövések és mérgek birodalma. Most pedig újra megadatott ez a lehetőség és nem akarom Asher-t senki miatt se elveszíteni, így érthető, hogy óvatosabb vagyok.
Megértettem azt is, hogy a gyermeke miatt aggódik és talán emiatt még inkább közelebb éreztem magamhoz. Tudtam jól, hogy milyen érzés félelemben és aggodalomban élni. S a legrosszabb az volt, hogy a férjem rántotta ki a talajt a lábaink alól. Ő csinált a családi birtokból rémbirtokot, ahogyan ő tette tönkre a gyermekeink életét is. Tényleg nem értem, hogy miként képes valaki ártatlan gyermeknek ártani, elrabolni vagy éppen bántani. Az ilyenekkel legszívesebben a rémálmait váltottam volna valóra, de ügyelnem kellett arra, hogy mikor varázsolok és mikor nem.
- Ez sokáig így lesz. Olyan, mintha a varázslat lényünk egy részét akarná felemészteni. Meg kell tanulnunk erősnek maradni és meg kell fizetnünk a tetteinkért. Ha elég erős és kitartó vagy, akkor egy idő után abba fog maradni, ugyanakkor jobb óvatosnak is lenni, mert ha egyszer valamit nagyon összekeversz, az az életedbe vagy mások életébe kerülhet. – jegyzem meg komolyan. Ebben nem ismerek tréfát. A mágia eléggé szerteágazó és nagyon veszélyes dolog is, mégis sokan úgy viselkednek, mintha csak játék lenne az egész. Pedig életek felett dönthetünk, városokat irthatunk ki, ha elég erősek vagyunk. Túl veszélyes ez az egész dolog, ezért se szabadna a kezdőket elkallódni hagyni, se rossz kezekre bízni.
Kíváncsian hallgatom a történetét, majd egy aprót bólintok, hogy értem és figyelek. Jól ismerem azt a belsőhangot, amiről beszél. Mennyiszer éreztem én is ezt, de még se menthettem meg a gyerekeimet, de szerencsére Adam túlélte ezt az egészet. Egyikünknek se lenne szabad élni, de mégis itt vagyunk és úgy érzem, hogy okkal, ahogyan azt is sejtem, hogy még a vész nem múlt el teljesen.
- Akkor nem te nevelted fel? Ő kutatott fel? Nem mondott semmit se, hogy mit akar csinálni, vagy hova indul? S hidd el, nem a külső a lényeg, hanem sokkal inkább az, ami a szívünkben rejlik. – mosolyodom el haloványan, hiszen az anyai szív sok mindent megsúg, vagy éppen sok mindent elvisel. Elhiszem, hogy nem lehet neki se könnyű, de nem szabad feladni a reményt, mert ha megtesszük, akkor biztosan beüt a baj. S szemmel láthatóan azt ő nem tudná még elviselni. Valószínűleg csak nem rég kaphatta vissza a gyermekét.
- Régóta élek már, így sok minden feltűnik számomra, ami talán másoknak nem. – pillantok rá mosolyogva, majd leülök az egyik székre, majd kíváncsian pillantok rá. – Gondolom elsődlegesen egy helymeghatározós igét szeretnél tanulni, vagy tévednék? – nem egyszerű varázslat és nem vagyok abban biztos, hogy elsőre menne neki, de majd eldől.

Nem vagyok az a személy, aki csak úgy elküldi az embereket, de révén, hogy már a férjemnek kétszer is sikerült tőrbe csalnia, de mégis mind a kétszer én életben maradtam, míg ő nem mindig végezte túl jól aggódtam. Nem is magam miatt, hanem sokkal inkább Asher miatt. Amikor az iskolában volt, akkor se telt úgy el perc, hogy ne aggódtam volna azért, hogy délután a karjaimban tarthatom-e őt, vagy esetleg a halandó népséget átverve magához kaparintja Thomas. Bármennyire is gyűlöltem őt, egy része a szívemnek még mindig szerette és reménykedett abban, hogy egyszer még újra olyan lesz, mint amilyennek megismertem hajdanán.
- Ezt sokan mondhatják, s már megtanultam ennyi év alatt, hogy az ajkak gyakrabban hazudnak, mint kellene, de ha átversz, akkor megbánod, hogy idejöttél. – nem fenyegető volt a hangom, inkább csak felhívtam a következményekre a figyelmét, mielőtt még átlépte volna a küszöböt. Nem álltam az útjában, s követtem őt a pillantásommal, amikor beljebb lépett, viszont arcomon ekkor még nem ült mosoly. S azt se vártam el, hogy a leányzó megjátssza magát. Őszinteségre volt szükségünk ebben a helyzetben. Az ajtózárja végül hangosan kattant, majd beljebb tessékeltem őt is.
Kíváncsian hallgatom azt, amit mond, miközben neki dőlök a konyhapultnak, a karomat pedig összefonom magam előtt. Lassan kortyolok egyet a poharamból és egy pillanatra még feljebb is szökik a szemöldököm. Szoktam én tanítani, de nem idegeneket. Nincs kedvem a jövő Voldemortját megteremteni. S talán most küldtem volna el, ha nem szólja el magát, hogy a fia eltűnt. Ezt minden anya megértené, s talán pontosan megtalálta a gyengepontomat.
- Szóval tanulni szeretnél és úgy gondolod, hogy én alkalmas lennék rá. Mennyit tudsz? Kezdő vagy? – kérdezem tőle kíváncsian, majd egy apró fejrázás is társul a szavaira válaszul. – Ebben igazad van, viszont még eléggé fiatalka vagy, legalábbis az energiáid erről árulkodnak. Talán majd később igen. Mióta tűnt el? Mennyi idős? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen nem mindegy ez se, majd lerakom a muffinnal teli tányért az asztalra, s mellé egy-két kistányért, hiszen Ahser is tudja, hogy nem morzsálunk mindent tele. – Nem volt könnyű idejönnöd, vagy tévednék? – puszta kíváncsiság volt, de azt már megtanultam, hogy segítséget kérni nem mindig könnyű.

Nem tűnt cserkészlánynak, így nem hiszem, hogy sütit kellene keresnem, ahogyan nem is láttam még Asher iskolájában, pedig az arcmemóriám eléggé jó, de most még se tudtam, hogy honnét kellene ismernem. Nem is adtam fel valami különleges hirdetést, ami azt sugallta volna, hogy ifjonc boszorkányokat keresek, s már idejét se tudom, hogy mikor beszéltem itt bárkivel is, aki esetleg hozzám irányíthatna bárkit. Nem szerettem sose nagydobra verni, hogy éppen ki hol talál meg. Minél kevesebben tudják, annál biztosan, hogy a férjem, exférjem – mindegy ezt nehéz lenne megmondani, hogy melyik – rám talál. S Asher érdekében úgy láttam jobbnak, ha minél távolabb vagyunk az apjától. Már csak Adam-et kellene felkeresnem és beszélnem vele.
Kíváncsian fürkészem a lányt, miközben feltettem neki az egyik legalapvetőbb kérdést, amit ilyenkor lehet kérdezni. A szavai megleptek és egy pillanatra még feljebb is vontam picit az egyik szemöldökömet. Nem értem, hogy kitől hallotta ezt, majd egy apró sóhaj szökött ki a torkomon, az ajkaim között. – Mégis milyen fajta szívességről lenne szó? S kitől hallottál róla? – a gyanakvásomnak nem adtam hangot, sokkal inkább ártatlanul kérdeztem meg tőle. Majd végül picit kijjebb nyitottam az ajtót és intettem a fejemmel, hogy bújjon beljebb. Nem hiszem, hogy képes lenne nekem ártani, így nem aggódtam emiatt. – Megtaláltad, én lennék Zafira, de még mindig nem értem, hogy mit szeretnél tőlem, hiszen nem rémlik, hogy valaha találkoztunk volna. – jegyzem meg könnyedén, majd bezárom magunk mögött az ajtót. Beljebb tessékelem, ha kibújt a cipőjéből. – Esetleg muffint kérsz, vagy inni valamit? – sütemény közben jobb beszélgetni is, s ha már nem régen lett készen, akkor alap dolog, hogy megkínálom a váratlan vendéget is…

Nem vártam vendéget, illetve ma kihagytam a munkát is. Elég idős voltam már ahhoz, hogy megálljak a saját lábaimon is és ne függjek senkitől se. Meg amúgy is boszorkány voltam és azon voltam, hogy megtaláljam a fiamat, vagy éppen a másikért aggódjak. Asher még az iskolában van, s még van pár órám, hogy érte menjek. Természetesen most valószínűleg valaki megkérdezné, hogy egy 9 éves gyerekért miért kell menni, de ők nem tudják azt, hogy milyen világban is élünk valójában, ahogyan azt se, hogy az ördög egyik fia a gyermek apja, aki egyszer érte fog jönni, de reménykedek abban, hogy előtte még Adam-mel is sikerül beszélnem. A varázserőmnek köszönhetően sok mindent összeraktam már, hogy mi történt a családunkkal, de tőle is hallani szeretném, illetve újra megölelném. Annyira rég volt már, amikor a karjaimban tartottam, s kicsit aggódtam is, hogy mit fog szólni akkor, ha megtudja, hogy van egy testvére, de nem csak a féltestvére, hanem még az apjuk is közös. Nem is értem, hogy miként lehettem ennyire vak, vagyis tudom, de akkor is bosszant, hogy talált nálam idősebb boszorkát, aki megtette ezt érte. Persze azóta a boszorkány halott, vagy legalábbis nem annyira boldogan él, mint előtte, hiszen sose szerettem a családomra veszélyt jelentő személyeket életben hagyni, de a fiaim édesapját akkor se voltam képes megölni. Mintha csak hittem volna abban, hogy még lakozik benne jóság, s még van remény számunkra, arra, hogy a családunk újra egyesüljön.
Igyekeztem elkészülni a fiam kedvenc ételével, mire mennem kell érte, de az is tény, hogy nem siettem el a dolgokat, hiszen nem volt mára más programon, de aztán egyszer csak valaki kopogtatott, az se kizárt, hogy csengetett. Sietve csavartam lejjebb a lángot, majd megtöröltem a kezemet és kíváncsian indultam el az ajtó felé. Kikukucskáltam rajta, miközben éreztem, hogy nem egyszerű ember toppant be, de nem ismertem a lányt. Végül az ajtó kinyílt, én pedig mosolyogva pillantottam rá.
- Segíthetek? Esetleg eltévedtél? – kertvárosban se kizárt, hogy valaki máshova csenget be, bár itt annyira nem egyformák a házak. Legfeljebb abban, hogy mindegyik túl nagy…