Nem is tudom, hogy volt-e eddig olyan tényező az életemben, amely úgy bearanyozta az életemet, mint az ő mosolya. Felboríthatott volna bármi, az egész életem szét tudott volna szakadni a napokban, hisz nem egy egyszerű bűvésztrükköt akarok véghez vinni... de ez a mosoly még akár a halál előtti utolsó másodpercben is képes lenne megmenteni az életemet, s ha meg kellene halnom, hát boldogtan tenném azt. A karjaiban. Nem tudom összeegyeztetni azt a tényt a valósággal, hogy.. nincs mellette egy férfi, aki megvédje. Mégis, miféle balgaság ez? Nyilván nem tudná eltitkolni előlem, ha több vasat tartana a tűzben és ami az egészet illeti, hát nem is nézem ki belőle. Itt én vagyok az, aki a nők tömegét egyszerre ismeri meg, nem pedig ő, aki a férfiak tucatjában leli örömét. Ne induljak ki magamból.. de mióta őt ismerem, senkire rá sem néztem. Ezt veheti fejlődésnek. Meg fogom próbálni kiérdemelni a szívét.. nem tudok sokat adni, de amit igen, az mind én vagyok... valami rossz köntösbe bújt szívtelen szörny, akiről kiderül, hogy képes érezni más iránt valamit. Azt hittem, Gwen kővé dermesztett bennem minden emberiséget, de Aliena életre keltett. Újra... - Hozd. - jegyeztem meg, a dugóhúzót említve, és nagyot nyeltem, mikor megláttam hogy szinte ragyogóan fehér fogaival beleharap ajkába. Ez a nő vajon direkt műveli ezt az amúgy is rakoncátlankodó szívemmel, vagy ártatlanságból vesz leckéket titokban? A mi korunkban már nem abból áll a világ, mint tini korunkban... felnőttként nem kell annyi bizonyos lépést megtennünk, mint kamaszként. Ez amolyan első randi... hát, ilyenem sem volt már évek óta. Átvettem tőle az eszközt, majd pár mozdulattal kiszedtem a dugót a helyéről, és a két pohárba töltöttem a vöröslő nedűből, miközben egy mosoly rajzolódott arcomra. - Remélem, szereted a vöröset. Személyx szerint, nekem ez a kedvenc borom. Csak jeles alkalmakra vagyok hajlandó venni egy palackkal. - kacsintottam rá szemtelenül, meglehetősen pimaszul, de egyelőre nem fecséreltem túl sok időt arra, hogy bemutassam, milyen pimasz fickó tudok lenni. Ráadásul nem hazai terepen vagyok, jobb ha visszafogom magam. A kérdését hallva némileg elgondolkodtam, majd követtem őt, és helyet foglaltam mellette a kanapén. Nem is vártam vagy vágytam arra, hogy rögtön neki essünk a kajának. Előtte mindenképpen beszélgetni akartam vele. - Hát, a húgom megjelent. - sóhajtottam egy kényes fintor kíséretében. - Félreértés ne essék, én hívtam ide, de nem sejtettem, hogy nem nőtte ki az utálatát, amit irántam érez. - forgattam meg a szemem. - Szóval birtokba vette a lakásomat, és azóta ott egy bomba robbant fel, be se akarok lépni az ajtón. Nem is tudom, hogy mit vállaltam.. egy nő a lakásomban.. - vágtam ijedt pofát, majd nevetni kezdtem. - Sajnálom. Nem a nőkkel van bajom, hanem azzal, hogy a húgom milyen nő. - sóhajtottam aztán fel ismét, és belekortyoltam a pohárba. Már készültem volna feltenni egy hasonló kérdést, de ismét megszólalt, és meglepett arccal dőltem hátra. - Kiállítás? Ó, a művésznő kiengedi a szárnyait? - kérdeztem érdeklődve. - Volt már előtte hasonlód? Vagy.. nem nagyon tudom, az ilyesmi hogy működik, ne haragudj. - vágtam szégyenlős grimaszt. - Ha lelakatolnád a galéria kapuit, akkor sem tudnád megakadályozni, hogy kihagyjam. - csúsztam közelebb hozzá, és gyengéden megfogtam a kezét.
- Ennek örülök. – akkor most már duplán égő, ha elrontottam a vacsit. Bár mindent úgy csináltam ahogyan azt a recept „mondta”, szóval őszintén remélem, hogy nem lesz baj. Ellépnék, hogy beengedjem, na meg egyébként is, de a kezem után nyúl és hamarosan vészesen és csábítóan közel kerülök hozzá. Egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtek, ahogyan elveszem sötétbarna íriszeiben. A rózsaszirom puha és selymes nyomát hagyja arcom bőrén, ahogy végighúzza azon. - Köszönöm… – súgom elfúló hangon, a virágot és a bókot is és azt hiszem ennél egyértelműbben nem lehetne az arcomra írni, hogy mennyire ragyogok tőle. Mikor elenged, kicsit magamhoz térek, ideje nem úgy viselkednem, mint egy szende szűzlány. - Ó, ez jól hangzik. Figyelmes vagy. Megtennéd, hogy kibontod? Adom a dugóhúzót. – finoman beharapom alsó ajkamat mosolygás közben, majd a konyha egyik fiókjához lépek, hogy odaadjam neki az említett eszközt. Ezután pedig poharakat is veszek elő és a vacsira is vetek egy pillantást, már tényleg csak pillanatok kérdése és készen lesz. Ha időközben kibontotta az üveget és töltött is belőle, akkor elveszem a nekem szánt poharat, egy halk köszönöm kíséretében. - Milyen napod volt? – pillogok rá és a kanapé felé indulok – a nappali és a konyha egy légterű –, remélve, hogy követ ebben, mégse a lakás közepén ácsorogjunk. Ha mesél a napjáról, akkor készséggel és lelkesen hallgatom végig, a világért sem elszalasztva egyetlen szót sem. És, hogy ne legyen idegesítően nagy csend, bekapcsolom a hifit is, de mindezt úgy, hogy közben ne kelljen elszakadnom a társaságától egyetlen pillanatra sem. Kezem intésére a lejátszó varázslatos módon elindul és halk jazzt játszik. A mágia használatnak megvannak a maga előnyei. Amikor/ha befejezi a beszámolót, megelőzve a csendet, megint megszólalok. - Hamarosan lesz egy kiállításom és örülnék, ha eljönnél. Persze nem kötelező és megértem, ha nem tudsz jönni, csak gondoltam esetleg… örülnék neked. – nem éppen passzolt ez most ide, de adhat némi lökést az estének és ami azt illeti, tényleg örülnék neki, ha ott lenne.
Aliena ténylegesen elfeledtette velem azt, mi miatt voltam feszült egész nap. A látványa, a tökéletes alakja... mindenre gondoltam ebben a szent pillanatban, de arra nem, hogy az apám mennyire rá akart venni engem arra, hogy menjek haza. Jobb, ha ezt a témát ma este hanyagolom. Nem akarok róla beszélni, Aliena-nak pedig nyilvánvalóan nem szívügye foglalkozni ezzel. Még azt sem osztottam meg vele, hogy a húgom a városban van, és hogy egyáltalán mire készülök... vagy készültem. Nem is tudom, hogy miben beszéljek, múlt idővé vált már ez? Nem akarom őt veszélybe sodorni, ahhoz túl sokat jelent nekem... ennyi idő után is. Valaki most nyilván nagyon jót röhög rajtam. - Desszert? Remekül hangzik. Nyilvánvalóak kárpótolni fogja. - kacsintottam rá. Láttam az arcán, éreztem a tekintetében, hogy tetszett neki a bók. Vajn volt férfi az életében valaha is, aki ilyesmit tett neki? Úgy értem, hogy... na jó, hagyjuk a tartós kapcsolatot és az ilyen meséket. Úgyis el fogja mondnai, ha úgy érzi, hogy eljött az ideje. Én sem azzal kezdtem az egészet, hogy elmeséltem, a maffiából jövök, és a nő, aki akkoriban a szerelmem volt, a városban van. Nem, ennél jobb dolgunk is van. Igen, ez határozottan igaz. - Egy férfitól vétek ilyesmit kérdezni. Naná, hogy szeretem! - vigyorodtam el, majd megfogtam a kezét, és magam felé fordítottam, mikor már a lakás egy másik helyiségébe igyekezett volna. Végighúztam a rózsát arcán, ahogy szembekerült velem. - Ezt neked hoztam, de még így sem tudja felülmúlni a te ragyogásod.. - súgtam csendesen, majd megköszörültem a torkom. De nyálas vagyok. Rám sem ismernének a barátaim. Elengedtem végül, és felsóhajtottam. - Egy pohár bor esetleg jól esne. Hoztam abból is egy adagot. - nyújtottam át neki az üveget. Akár fel is bonthatjuk. Ha már ilyen drága volt, kíváncsi vagyiok, mit rejt az üveg.
Ahogy meghallom az ajtócsengőt, a szívem a torkomban kezd dobogni és bár legszívesebben szaladnék ajtót nyitni, ehelyett veszek inkább két mély levegőt és lenyugszom. Vagyis megpróbálkozom ezzel. Nem akarom, hogy tudja milyen nagy hatást gyakorol rám. Még korai lenne és egyébként sem szeretnék valami hülye libának tűnni. Abból semmiképpen sem sülne ki semmi jó. Szóval igyekszem higgadtan kezelni az estét, kezdve azzal, hogy normál tempóban sétálok az ajtóhoz és tárom ki azt szélesen. Persze a mosolyomat nem tudom letörölni, az marad az ajkaimon és azt hiszem a szemeim is élénken csillogni kezdenek, amikor meglátom. Az pedig, amit mond, még tetézi is a dolgot, mert kis híja, hogy fülig nem pirulok. - De azért remélem maradsz. A kevésbé szép lánynak pedig majd küldök a desszertből vigaszul. – jól esik a bókja, de nem akartam egy egyszerű, bután hangzó „köszönömmel” elütni a dolgot. Ellépek az ajtóból, hogy be tudjon jönni. - A vacsi mindjárt kész, remélem szereted a marha sültet. – meg azt is, hogy nem rontottam el. Hát nem sokára úgyis kiderül. - Addig is, mit adhatok? – nem gyakran vagyok házigazda, és még ritkábban hívok el valakit magamhoz vacsira vagy randira, vagy nevezzük ezt akárminek. Kicsit izgulok – na jó, nagyon – de azért igyekszem a lehető legjobb formámat adni.
Nem vagyok túl gyakori vacsora vendég senkinél. A tény, hogy elég korán kirántottam magam a szüleim által kínált varázs-életből, azzal is járt, hogy hozzászoktam: azt vacsoráztam, amire tellett. És ott, ahol éppen tudtam. Néha üres gyomorral feküdtem le. Nagy váltás volt ez Disneyland után, de a mesevilág nem az én életemet tükrözte vissza.. a szüleim egy olyan idilli világba kényszerítettek, melyben nem akartam részt venni. Elvették minden kedvemet az élettől, és mi több, rájöttem, hogy hiába tennék eleget kérésüknek, hiába lennék jólmenő ügyvéd vagy netán eszes sebész, az sem lenne elég nekik. Hátborzongató belegondolni abba, hogy teljesen egyedül finanszíroztam a tanulmányaimat ,miután otthonról megszöktem. Magammal hoztam persze mindent, ami mozdítható volt és pénzt ért. Abból könnyű volt egy ideig elélni, végül pedig állást találni, és megfelelő idő alatt elvégeztem az építészeti főiskolát. Jó lenne végre erre fordítani minden időmet, de amíg nem minden olyan ebben a városban, ahogyan én akarom, addig nem tudok erre figyelni. Kissé nyugtalan voltam ma este, csakis az vigasztalt, hogy tudtam, látom ma este Alienát. Nem tudom, mivel vett le a lábamról. Egyszerűen a szépsége, az okossága.. ő maga egy mágnes volt. Vonzott mint mágnes a fémet. Hát mikor vacsorára invitált.. nem néztem ki belőle, hogy tud főzni, de amit otthon megtanultam, hogy attól, hogy egy nő azt mondja, képes összeütni valamit a konyhában, nem jelenti azt, hogy az a kaja jól is sikerült és ehető. Aliena-ban viszont egy apró kétségem sincsn. Nem hiszem, hogy képes lenne nekem csalódást okozni. Nem is akarok erre gondolni. Remélem, nem veszi észre rajtam, hogy nyugtalan vagyok... Odette természetesen nem felejtette el közölni a szüleimmel, hogy hová tart, és délelőtt volt egy kínos telefonbeszélgetésem apával, majd anyával is. Utóbbi éppenhogy meg nem szakadt a bőgéstől, és látni akart. Én nem őket. Nem vagyok hajlandó foglalkozni velük. Megvan a magam élete. És remélem, most éppen oda, ahhoz igyekszem, akinek a legnagyobb részét akarom adni... Felsóhajtottam, és még egyszer elismételtem fejben a címet. Igen, oda akarok menni. És meg is érkeztem. Kiszálltam a kocsiból, majd kivettem az üveg bort, amelyet útközben vettem. Hát, nem volt olcsó szerzemény, de megéri. Bizonyára ízletes. Másik kezemben pedig egy árválkodó, vörös rózsa kapott helyet. Nem vagyok egy nagy romantikus, de ez a nő ezt váltja ki belőlem... Megnyomtam a csengőt, és türelmesen vártam, hogy ajtót nyisson nekem. Mosolyt erőltettem az arcomra. Próbáltam kizárni magamból mindent, ami a szüleimmel kapcsolatos. Az ajtó nyílt, és megláttam a nőt... még így, némileg otthoni viseletben is gyönyörű szép. - Azt hiszem, eltévesztettem a házszámot... nem gondolnám, hogy egy ilyen szépség hívott volna magához vacsorára. - villantottam rá elegánsabb mosolyomat.
Oké, a kaja fő – nem, még mindig nem vagyok egy házitündér és csak oda ne égessem! – és rend is van. Vagyis lesz mindjárt, de arra már nincs időm, hogy hagyományos módszerekkel és eszközökkel pakoljak össze. Jó, azért akkora rumli nincs, de néhány könyv itt-ott azért szét van hagyva, na meg a kávésbögrém és egy pokróc is, meg persze festékek mindenfelé és a festőállvány is, de azon egy félbehagyott akvarell díszeleg, azon dolgozom jelen pillanatban. Mióta megint lehet varázsolni a negyedben, nem mondom, azért jóval könnyebb az életem, a boszorkányok élete. Lényeg, a lényeg, a kupi nem maradhat és idő hiányában, kis praktikához kell fordulnom, meg mert miért is ne, hiszen szórakozás. Mormolni kezdek egy varázsigét és mögöttem a tűzhely lángja magasra csap. Hupsz a vacsi! Odafordulok és hirtelen kapom le az edényt, majd amikor az már biztonságban van, megint elölről kezdem, amit az előbb félbe hagytam. Szóval a láng magasba csap, folytatom a mormolást és hamarosan a széthagyott tárgyak a levegőbe emelkednek, kavarognak ott egy rövid ideig, majd minden szépen lassan a helyére kerül. Szuper! Összecsapom a két tenyerem és elégedetten szemlélem meg az eredményt. Még gyorsan letakarom a félkész állapotban lévő festményt, majd az órámra pillantok, ideje átöltözni. Egy kis fekete ruha mellett döntök, háta az úgy kb nincs és hát elég rövid is. Na jó, azért nem annyira, de éppen eléggé, hogy azért figyelem felkeltő legyen. Annak kell lennie, ha már egy szívdöglesztő vérfarkast várok vacsorára. Nem tudom honnan jött a hirtelen ötlet, hogy majd én főzök – elég hülye gondolat volt amúgy, mert nem nagyon tudok főzni – de annyi baj legyen, a biztonság kedvéért gyorshívóra tettem egy közeli pizzéria számát. A legrosszabb esetben majd improvizálok. A hajam egy részét hátratűzöm, a többit hagyom, hogy a vállaimra és a hátamra omoljon. Nincs más hátra, csak az, hogy Lucas is megjelenjen. A címet megadtam neki és úgy rémlik az időpontot is, bár erre már nem merném letenni a nagyesküt. Általában – mindig – összeszedett vagyok, de vele kapcsolatban… vagyis inkább a közelében történik velem valami, amitől kissé szétesem. De ez valahogy a jó értelemben történik.
- Na még csak azt kéne! – pillantok Sophra megrovón, mert az mégsem járja csakúgy, hogy eladjon… - De ha mégis megteszed, ajánlom neked, hogy ne két kecskéért adj el valakinek, hogy az asszonya legyek. Minimum csapass még hozzá egy tehenet is. – teszem még hozzá jó kedvűen. - Azt hiszem ebben a kérdésben sosem fogunk azonos követ fújni. Én régimódibb vagyok. Bőven elég ha van egy, akivel nincs gond. Nincs arra kapacitásom, hogy mindenféle kalandokkal vegyem körbe magam… – nézek rá kissé bocsánatkérően, de hát arra valóban nem lenne már energiám, hogy több férfit is fűzzek. Nem arról van szó, hogy nem esik nekem is jól, ha legyezgetik a hiúságomat, elvégre nőből vagyok én is, de, hogy kettőt-hármat, vagy ne adj ég többet is tartsak?! Na az azt hiszem nem menne nekem. - Áhh! Én már nem tudok ennél jobban becsavarodni! – ütöm el a téma élét és inkább nyelvet öltök rá. Aztán beszámolok neki arról, hogy a városban milyen szabályok is uralkodnak. - Rendben, benne vagyok, de előbb valóban azokkal van dolgunk, akik belerondítottak a tökéletesnek tetsző életünkbe. – értek egyet és úgy tűnik mind a kettőnk a komolytalanság álarca mögé bújik, amikor olyan a téma, ami érzékenyen érint bennünket. - Még szép, hogy el! Ismerlek, mint a rossz pénzt! – mosolygok szélesen a barátnőmre. De tényleg tudok magamra vigyázni és még csak az kéne, hogy elhessegesse azt a néhány szál legényt, aki érdeklődéssel van irányomba. Soph mindig fel tud vidítani. Csak tudnám honnan veszi ezt a sok sületlen szöveget?! Mindegy, mert akárhonnan is, nagyon szórakoztató. - Nem, köszönöm, az én randimat, majd én intézem. És különben is, csupasz békaként kevésbé lenne vonzó, mint amilyen vonzó lehet csupaszon és nem békaként. És még mielőtt megkérdezed, nem, nem tudom, hogy milyen lehet csupaszon a fantáziámban határozottan olyan, amit nem békaformában szeretnék látni… majd… egyszer… – és miközben beszélek egy hangyányi pír is költözik a vonásaimra. Tényleg nagyon tetszik az a farkas, ez nem vitás. Nem tudnám, de nem is akarom letagadni. Persze előtte azért nem szövegelnék így, de Soph egészen különleges kivételt képez.
- Hogy klimaxos vámpír?! – na jó, ezen már én is felnevetek. Bár ahogy elnéztem Marcust, aligha jutna róla eszembe a klimax, de hát ki tudja? - Hááát… valami olyasmi. Nem tudom jobban megfogalmazni én sem. – Marcus még mindig nagy talány nekem. Talán egyszer rájövök, hogy mi lehet a gondom, mert egyébként meg hihetetlenül udvarias és kedves is. - Még nem tudom, hogy mit akarhat, de azt hiszem hamarosan ki fog derülni. Tudod, vacsorázni hívott… Apropó hívás… Hétvégén a fősuli, ahol néha beugrós tanár vagyok, valami bulit vagy bált szervez és illene elmennem rá. Van kedved egy halom fiatal „friss hús” közé menni? Helyes fiúk, akik éppen most kezdenek belekóstolni a nagy betűs életbe. – vetem fel neki félig komolytalanul a dolgot. Nálam nem játszanak ezek a srácok semmilyen szinten, de a meghívás tényleg áll, vagyis örülnék, ha Soph velem jönne. - Tudom, hogy nem kedveled a farkasokat és meg is értem. – eresztek meg felé egy mosolyt. És erről most megint szembe jutott Lucas… Kész, őrjítő, hogy a legváratlanabb pillanatokban gondolok rá. - Ahogyan én is neked! Ketten megoldjuk. Mint mindig! – ő is számíthat én rám, nem csak fordítva, szóval ez kölcsönös. - Mondd, ennél egy pizzát? Rendelnék egyet, én a magam részéről éhes vagyok. – pillantok rá és már a kezembe is veszem a telefonom.
***
szószám: passz; zene: -; megjegyzés: bocs, hogy csak ennyi, sietnem kellett
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 08, 2014 8:43 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Aliena & Sophie-Anne
*-*
- Nem egy rossz ötlet! Ha csődbe megy a kávézóm, akkor jó pénzért kiházasítalak! Nagy ötlet! – Szélesen kezdek el mosolyogni, és el is nevetem magamat, szerintem vicces az ötletem, de persze nem gondoltam komolyan, eszembe nem jutna bárki elé odalökni őt. Ami azt illeti az említett pasiknak is meggyűlik velem a bajuk, ha bántani fogják őt. - Rossz elgondolás, mindig kell két- három pasas, akik legyezgetik a hiúságodat és ugranak egy szavadra. Bár nekem épp hiányom van a csodálóimból, sajnos, elfogytak, elkoptak vagy elkoptattam őket, mindegy… - legyezgetek egyet a kezemmel, utána komolyabban nézek rá, és abbahagyom a bohóckodást. Aztán lassan bólintok egyet, mivel tudom miről beszél, és ahogy neki is, nekem is megvan a magam ilyen dolga, ami elég komolyan betette a kiskaput mind a kettőnk életében. - De ettől még, szórakozni is kell, elengedni magadat, és hagyni, hogy sodorjon az élet, mielőtt belecsavarodsz. – Nézek rá, és beletúrok a hajamba, majd eligazgatom azt az öt ujjas fésűvel. Magamról tudom, hogy könnyű a megszállottság határáig menni, és nem valami kellemes erre ébredni, hogy egyre jobban kezdek az lenni. - Hogy mi? – Nézek rá kissé megütközötten. – Azt hittem ez csak egy hülye pletyka és egyáltalán nem komoly! Ó, menjen már a fenébe. Tudod mit, elkapjuk azokat, akik tönkre vágták a pink kis életünket, és utána ennek a Marcelnak a seggét is szét kellene rúgni! – Dohogok ezen egy keveset, mivel nagyon nem szeretem, ha bekorlátozzák a szabadságomat, és a mágia gyakorlása nekem éppen ilyen dolog, ami a szabadságommal kapcsolatos. Végül csak fújok egyet és rendezem a vonásaimat, hogy ne puffogjak ezen fél pillanatnál többet. - Ó, ne már, elvennéd tőlem ezt a kedves kis szórakozást? – Úgy nézek rá, mint egy óvodás kislány akitől elvették a nyalókáját, amiért az egész barbie baba készletét adta oda. Persze, nem gondolom, teljesen komolyan csak ilyen bohókás a kedvem, és szeretném, ha Ali nevetne egy sort, ha már némi komoly téma is felmerült kettőnk között. Nem szeretem a rossz hangulatot, amit egy -egy téma okozhat, így inkább megelőzöm, mintsem, hogy beálljon. A családunk elvesztésének témája, már pedig ilyen, és ez sosem dobott fel egyikünket sem. - Tudod mit, ha ezen múlik, felhívom neked én és lebeszélem a randitokat, de nem ígérem meg, hogy neki nem ígérem, meg azt, hogy békává változtatom! Így jó lesz? – Vigyorodom el szélesen. – Hát, ha nem keres meg, akkor vagy valami baj van azzal, amit a lábai között hord, vagy az agya kezdett el sorvadni, esetleg a szemén lehet hályog, szerencsétlen pacákon. – Közben bólogatok is, hogy alátámasszam, amit mondok neki, igen tudom, hibbant vagyok, legalább is a mostani hangulatomban biztosan, de hát, mit csináljak, ha örülök annak, hogy ideértem, és újra találkoztam Alival? Oké, naponta beszéltünk a netnek hála, de már évek óta nem volt, hogy így találkoztunk volna. Közben persze őt nézem, és nem kerüli el a figyelmemet egy apró kis rezdülés, ami miatt mindentudóan kezdek el mosolyogni, bár a végére inkább hülye vigyor lesz belőle, de mit számít az most? - Szerintem csak szimplán klimaxos, ja hoppá, hogy vámpír, na várj, erről a Pótpapám nem mondott semmit, lehet fel kellene hívnom az öreget, megkérdeznem hogy zörög még, és a klimaxról is kérdeznem kellene? – ijedt fejet vágok, majd elnevetem magamat és komolyra fordítom a szót. - Nem tudom, Bogyókám, találkoznom kellene nekem is vele. Szóval, egy vámpír is csapja neked a szelet, és ha jól értem egyszer merev, mint egy bot máskor meg, eljátssza, hogy ő a nagy Drakulagróf? – Foglalom össze a saját szavaimmal, mait ő mondott nekem és ezen el is gondolkozom, már, mint azon amit Ali mesélt nekem. Egy vámpír, aki körülötte van, érdeklik a képei és nyugdíjazta magát, érdekesen hangzik, és nem is tudom hirtelen hova tenni. - Egy biztos, ha manipulálni akar úgy is megszívja a dolgot, vagy észreveszed ezt te, vagy én, de ez mind egy, ha megteszi, akkor teszünk róla, hogy sírva akarjon visszabújni a jó édes anyukájába. – Mondtam már, hogy ha a szeretteimről van szó, különösen kegyetlen tudok lenni, bevetve mindent, amit vámpírként és boszorkányként is ismerek? Ebben az esetben kicsit sem fogom félteni, sem a ruhámat, sem a sminkemet. - Hol? lehet beugrom én is megnézni, milyen ott a menü. – Szúrom oda, mert azért a téma érdekel, és a fickó is, az elmondása alapján az egész egy nagy katyvasz a bundáshoz képest. Ott legalább meg van neki minden teljesen tisztán, de a vámpír esetében ez nem ilyen, és azért akárhogy is, tudom, hogy tud magára vigyázni, de sajnos ő maradt az egyetlen akit úgy szeretek, mintha a családom tagja lenne, mint egy testvért, egy ikertestvért. - Van, ami állandó, a világ, a hülyeség, és a konyhai analfabetizmusunk, csirió! – Emelem meg a kávés bögrémet, és ha koccint velem, akkor koccintok is vele erre. Én is kifejezetten nagy hódolója vagyok a gyorsétteremeknek, kínai, olasz, thai és minden egyéb, amit ehetőnek tituláltam. - Azt próbáld csak meg és utána kétszer is megnézheted, nem-e lesz valami undi a zoknijaidban! – Nevetek fel, a hajra kenős dologra, a másikra csak bólintok egyet, hogy nekem teljesen megfelel. - [DarkMagenta]Pasi ügyileg? Nem nagyon van mit mesélnem, tudod, nem szívesen tűrök meg magam mellett hosszabb távon senkit sem, a vámpírokkal nem kokettálok, a vérfarkasok, hát… megvan az okom, hogy nem szívesen bújom velük ágyba… szóval, semmi állandó nincs…-[/color] megvonom a vállamat, a szerelmi életem kaotikusan semmilyen, inkább a pillanatnak élek ezzel kapcsolatosan. - Már csak kettő van, de közelebb még nem jutottam hozzájuk, csak azt tudom, hogy a környéken vannak… - Után a bögrém felett ránézek, és elgondolkozom. – Kiderítjük… itt vagyok és segítek. – jelentem ki neki teljesen komolyan.
***
szószám: 915 zene:- megjegyzés:-
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 05, 2014 1:11 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Sophie-Anne
- Miért, tán ki akarsz házasítani? – pillantok Sophra, némiképpen megütközve, mert ha tényleg ez motoszkál a fejében, akkor azt hiszem, kedvenc barátném nemes egyszerűséggel meghibbant. - Tudod, hogy a gimi óta nem nagyon játszanak fontos szerepet az életemben a pasik. Megvagyok én magamban is. Ha kell éppen egy ideig-óráig, akkor szerzek, de amúgy… – vonok vállat és amolyan bocsánatkérő fejet is vágok hozzá. - Jobban foglalkoztat… tudod, a másik dolog. – hogy a szüleim gyilkosának nyomára bukkanjak. Ez sok időt, erőt és energiát emészt fel, nem beszélve az egyéb dolgokról. - Jut eszembe, még el nem felejtem. – odahajolok hozzá, hogy ezt csak ő hallhassa mindenképpen. Eszedbe ne jusson itt bármiféle mágiát is használni. Marcel tudni fog róla és a legtöbb esetben kicsinálja azt a boszorkányt, akit varázsláson kap. Szóval csak okosan. – figyelmeztetem őt. Én sem a városon belül varázsolok, hanem azon kívül, ha arról van szó. - Hát az csodás! – forgatom meg a szemeimet, mikor közli, hogy elüldözné a pasikat, akik a közelembe jönnek. - Édes vagyok drága Soph-om, de ezt hagyd meg nekem, ha lehet. Olyat úgysem engedek közel magamhoz, aki nem érdemes rá. – mosolyodom el szelíden. Sophie pontosan tudja, hogy az édes angyali álcám csak egy álca és nem több. Nem vagyok olyan szelíd, mint amilyennek tűnök… Túl esünk a bugyi kérdésen és a beinvitáláson is. Mesélek neki, és közbe is vág, hogy nem szoktam én úgy áradozni, ahogyan azt most Lucas-al kapcsolatban teszem. De van benne valami, amitől az egész olyan… villámcsapás-szerű érzés. - Tudom én is, de akkor is. Nem akarok olyan lánynak tűnni, akikről ő maga is lenézően beszélt, akik pontosan azok a felhívós-elhívós fajták. Jó, nem pont így fogalmazott és nem is ez volt a körítés akkor, mint most, de ez volt a lényeg. Soph… ez a pasi… első találkozás után még senkivel kapcsolatban sem éreztem azt, mint vele, szóval nem akarom elszúrni. Hagyom, hogy ő keressen, ha akar, ha pedig nem fog, akkor nem kár érte. – utolsó szavaim nem feltétlen őszintén, mert majd’ meghalok, hogy megint összefussak vele, de ez most lényegtelen. - Furcsa érzésem van vele kapcsolatban és még furcsább benyomásom. Mintha a véletlenek koránt sem lettek volna véletlenek. Előbb csak a képeim és a festés kötötték le, róla jószerivel alig tudok valamit, hacsak nem számolom, amit családjáról, a kereskedő múltjáról, a saját vállalatáról, a Nagy Almáról és arról mesélt, hogy épp mostanában nyugdíjazta magát. Aztán a Galériában volt egy pillanat, amit sehová sem tudok tenni, mikor vérszomjas vámpírnak titulálta magát, viccből ugyan, de… mikor azaz érzésed, hogy valójában nem is viccelt. És ezek után az a tekintet. Vágyakozás, vágyódás volt az íriszeiben, akkor este először, pedig már túl voltunk egy kávézáson és egy beszélgetésen. Mintha az a pillantás nem lett volna igazi és ez zavar. Több okból is, az egyik a női hiúságom, a másik pedig…vajon manipulálni akar? De miért? Totál zavaros az egész. – próbálom kifejteni neki a dolgot, és inkább kevésbé, mint többé sikerülne. Nem baj, remélem nem zavaros össze Sophot, de legalább ebből is láthatja, hogy milyen katyvasz ez nekem még most. - Ja, szombaton vele vacsorázom. Ez a legérdekesebb az egészben. – toldom meg még ezzel a beszámolót, mert ezt a telefonban is elfelejtettem közölni. Mint egy mellékesen jegyeztem meg a dolgot, bár ez a szombat esti vacsi dolog… tudom, hogy minek tűnhet, pedig arról szó sincs. - Rendben. – bólintok és feteszem a kávét. Erősre főzöm magamnak is, feketén iszom, így szoktam meg, de Sophnak azért odatolok mindenféle ízesítőt, annak ellenére, hogy tudom, hogyan szereti a kávéját. Így illik, na. - Nos akkor ebben egyikünk sem változott. – nevetem el magam, mert én is gyakran élek zacskós-mirelit vagy gyorskaján. Éljen ez a század, vagyis inkább az utóbbi évek, amikor is gomba módjára szaporodtak el a mindenféle világegységek jellegzetes konyháinak remekeit előállító gyorsbüfék. - Hmm… azt hiszem tudom melyik épület. Később benézhetünk oda. Gondolom téged is érdekel és engem is. És a főző tanfolyam nem is olyan rossz ötlet. Ha rossz kislány leszel, majd a hajadra kenem a menüt… – vigyorodom el szélesen, majd a kávémba iszok bele. - Most te jössz. Mesélj pasikról, a kis ügyedről, vagy bármiről. Apropó… egy ideje nem jutok közelebb a szüleim gyilkosához, mintha egy bizonyos réteg után elvágták volna a szálakat. Bosszantó. – húzom el a szám, majd mikor Touluse kiugrik Soph kezéből és az ölembe költözik, megsimogatom.
***
szószám: -; zene: -; megjegyzés: -
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 02, 2014 6:26 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Aliena & Sophie-Anne
*-*
- Nem és őőő.. nem. Csak érdekelt, hogy számíthatok-e konkurenciára, ha a fürdőszobát akarom megtámadni, mondjuk hajnalban vagy este, hosszabb időre. Amúgy meg érdekelt, hogy van-e komolyabb udvarlód vagy sem? De így ahogy most mondod, kezdjek aggódni? – Nézek rá, és egyre szélesebb vigyor kerül fel a képemre, ahogy egy kicsit megcsipkedtem őt. Aztán felnevetek a kérdésére és pózolok is egy kicsit hozzá. - El én! – Nevetek tovább, aztán kuncogássá szelídül a nevetésem és folytatom a mondandómat. – Amúgy nem, csak figyelmeztetném, hogy megnyúzom, hogy ha megbánt vagy csak ágybetétnek használ, a háreme mellé. Tudod, csak tipikusan azok a szövegek, amiket az egyik jó barátnőnek el kell mondani a másik barátnő pasijának. – Mosolyogok rá szélesen, aztán összeszedjük a holmimat és végre elindulunk felfelé. - Azt hiszem, hoztam párat…- Vágok elgondolkozó fejet, de aztán csak mosolyogva rázom meg a fejem, persze, hogy van nálam némi ruha is, de úgy is le akartam cserélni a ruhatáramat, így azt sem vittem túlzásba, majd itt megveszem azt ami kell, idefelé láttam is pár üzletet amik nagyon tetszettek a kirakat alapján és kiszúrtam pár isteni ruhát is, amit meg kell szereznem magamnak. - Köszönöm. – Válaszolom, mikor beinvitál az otthonába és szépen be is sétálok, majd alaposan körbe is nézek, miközben lerakom a csomagjaim, és becsukom magam mögött az ajtót, pofás kis lakás, olyan Alira jellemző, de tetszik. - Ezt alá tudom támasztani, ilyet még nem hallotta a szádból! – Helyeselek és közben hallgatom őt tovább. – Pedig szerintem, igazán felhívhatnád, és elhívhatnád valahova. Hé, ez a huszonegyedik század, itt a pasik várják, hogy a lányok felkérjék őket. – Dumálok bele a mondandójába, én nem vacakolok ezzel, ha tetszik valaki akkor oda megyek és bemutatkozom, vagy pofára esek vagy nem, mindegyikre volt már precedens, így nem zavartatom magamat. - Nem tudsz vele mit kezdeni? Miért? – kérdezek vissza és most nem teszek hozzá egy csípős megjegyzést sem, csak kíváncsiskodok, hogy akkor most mi is a helyzet tegnap óta a két pasassal. - Ki nem hagynám! De ha kérhetem, nekem méregerősre csináld, szükségem van a sok és erős koffeinre. – Nézek rá, és most először van egy kis bocsánatkérés az arcomon, sajnos az lettem ami, és nos, mind a kettőnknek megvonnak a maguk negatív tapasztalatai a vámpírokkal, és nem szeretném őt arra emlékeztetni, ami a szüleivel történt, de sajnos, én önhibámon kívül lettem az ami. Aztán elfordulok, és a lakást veszem szemügyre. - Nem, még mindig gyorskaján élek, a macska sosem igényelte a főtt ételt, és egy udvarlómat sem engedtem oda költözni, szóval, még mindig a zacskós levesek mágus vagyok. Na, meg a gyorséttermeket derítem fel hihetetlenül gyorsan. – Válaszolom meg a feltett kérdést, és felkapom a macskám a földről, hogy magamhoz öleljem és megvakargassam őt. - Akkor nem lesz gond, megvásároltam egy kis kávézót a Bourbon Street-en. Szóval, én se sokat leszek itthon, így ha főzni akarsz meg tanulni, akkor vagy duóban szerencsétlenkedünk, vagy elmegyünk egy tanfolyamra. – Erre más mosolyogva fordulok felé, és sétálok be a konyhába, a macskámmal a kezemben, aki sztoikus nyugalommal tűri mindezt.
***
szószám: - zene:- megjegyzés:-
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 01, 2014 10:00 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Sophie-Anne
- Kissé előreszaladtál, nem gondolod? – nevetek fel jókedvűen. - Vagy ilyen romantikus lélek lettél mostanában, hogy egy-egy találkozó után már azt a képet fested meg, hogy bárki is ideköltözik? Vagy csak ennyire szánalmasan festek, amiért egyedül élek és nem pasizom túl gyakran?! – utóbbi mondatnál, mintha kis durcizás futna át a vonásaimon, de ez pusztán játékosság, semmi több. - Még nincs is igazán pasi a képben, de te már elijesztenéd?! – öltök rá én is nyelvet, miközben Touluse már a kezemben és hamarosan Soph sporttáskáját is átveszem. - Ugye pár bugyit is hoztál magaddal, nem csak a könyveidet? – mosolyogok szélesen a barátnőmre, amikor már bepasszírozódtunk a liftbe. Ismerem már annyira, hogy tudjam, azokkal utazik, a ruhák valahogy kevésbé fontosak számára. Bár most tudom, hogy ez úgy hangzott, hogy bagoly mondja verébnek… tekintve, hogy én meg a festő cuccaim és a vásznaim nélkül nem vagyok hajlandó kimozdulni huzamosabb időre. Szóval azt hiszem ő én vagyok csak pepitában, vagy fordítva. - Tegnaphoz képest? Semmi. – vonok vállat, majd ahogy felérünk a lifttel, előhalászom a kulcsokat, hogy kinyissam az ajtót és beengedjem magunkat. - Sophie-Anne, kérlek fáradj be! - invitálom be, miután beléptem a lakásba, hogy ő is be tudjon jönni. Közben azért folytatom a megkezdett válaszadást. - Lucas szemeitől még mindig képes lennék meghalni, ami nálam nagyon ritkán fordul elő, mert ilyet még pasiról nem gondoltam kb. soha. Jó lenne vele újra találkozni, de ismersz, nem vagyok az a nyomulós-akaszkodós fajta, szóval megvárom míg újra összefutunk, vagy ő keres meg. Marcus pedig… hát furcsa. Nem tudom mit kezdjek vele, de valahogy… nem tudom megmagyarázni. – na ez tudom, hogy mennyire volt nagyon zavaros, de attól még jól tükrözi, amit gondolok vele kapcsolatban. - Rendben! – nevetek fel újra, aztán leparkolok minden cuccot a nappaliban és kiengedem Touluset is. - Gyere ki kis pajti. – nézek a macskára, aztán Soph felé fordulok. - Nézz körül nyugodtan, fedezd fel a lakást, addig főzök egy kávét, ha kérsz. – és azzal már libbenek is a konyha felé, ami közös helyiség a nappalival, csupán egy konyhapult jelzi, hogy az már ott a főzőhelyiség. - Apropó, remélem megtanultál már főzni, mert nekem a spagettin túl nem sok minden megy. Keveset vagyok itthon, időm nagy részét a galériában töltöm…
***
szószám: passz; zene: -; megjegyzés: borzalmas lett, ne haragudj
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Feb. 26, 2014 7:25 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Aliena & Sophie-Anne
*-*
Nem is tudom honnan is jött ez a bógyókám kifejezés, amit még középiskolás korunkban akasztottam rá. Annyi biztos, hogy egyszer csak így kezdtem el szólítani, és az óta is megmaradt ez. Vannak hülye dolgaim, ez tény és való, és hát nem mindegyik logikus. De számít ez bármit is? Nem hiszem, amúgy is nő vagyok, megengedhetem magamnak, hogy időnként tök logikátlan legyek. Ali háza előtt leteszem a kocsim, és kiszedem belőle a macskámat, hogy kapjon egy kis friss levegőt. - Na, igen az a seprű….- kuncogok fel a telefonba és a hívás után a zsebembe süllyesztem el a készüléket, mert lesz rá szükségem egyhamar megint, helyette inkább csak nézelődök az utcán és a ház ablakait is megnézem magamnak, ki merre jár és mit csinálnak még várakozok. Aztán nyílik a bejárati ajtó és Ali jön velem szemben, legalább olyan boldogan ölelem meg őt, mint ő engem. - Szia, Bogyó! – Szólalok meg ölelgetés közben, majd vigyorogva mérem őt végig. – Jól nézel ki, és én is örülök, hogy itt vagyok, szeretek vezetni, de már baromira unalmas volt a pedálokat nyomogatni. – Átadom neki Touluse-t, aztán a kocsi kulcsokat bányászom elő. Majd felnevetek arra amit mond nekem, hogy itt fogok lakni és nem lesz ellenvetésem sem. - Egy darabig biztosan a nyakadon maradok, de ha már bepasizol és az is ideöltözik, akkor arrébb libbenek, de nem messze, hogy tudjam bosszantani. – Öltök rá nyelvet és elindulok a kocsihoz, hogy kiszedjem belőle a csomagjaimat, nem valami sokat hoztam magammal, amit lehetett eladtam, majd veszek itt új dolgokat, így csak két nagy kofferom van megtöltve a személyes dolgaimmal. Plusz még egy utazótáska, könyvekkel és néhány aprósággal. Kiveszem a csomagjaimat, és szétnézek az utcán. Egy fordulóval akarom felvinni, ez menni is fog elvégre vámpír vagyok, de azért nem kellene ezt reklámoznom, a sporttáskát Alinak adom az a legkönnyebb a többi meg, hát… sok cucc van benne, de azokat viszem én. Szerencsére kevesen vannak az utcán így nem kell attól tartanom, hogy lebukok, még elérek a ház liftjéig amibe begyömöszölöm a cuccaimat és magam is. - mesélj! Mi a helyzet veled? Van változás pasi fronton?! – Nem kertelek a közepébe csapok, és azonnal rákérdezek, hogy ezzel mi is a helyzet jelen pillanatban. Közben Touluse panaszkodni kezd, hogy még mindig a dobozban van és szerintem már éhes is, ha csak nem más baja van. - Ja, ha nem akarod, hogy veled aludjon, csukd majd be a szobaajtódat, különben az éjjel közepén végig gyalogol majd rajtad. – Említem meg a macskámmal kapcsolatosan, mivel vannak ilyen szokásai, és ha elfelejtem eltenni a játékait, akkor rendre az éjjel közepén bulizik velük, azokkal, amik a legjobban csörögnek.
***
szószám: - zene:- megjegyzés: borzalmas :S
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Feb. 26, 2014 5:53 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
To Sophie-Anne
Egész nap olyan vagyok, mint a mérgezett egér. Soph ma fog érkezni és ettől teljesen odáig vagyok meg vissza. Régen nem láttam már, noha mindennap beszélünk skypeon, hol írásban, hol videó hívásban, hol pedig csak telefonon. Van, hogy egy nap többször is beszélünk egymással. Mintha csak testvérek lennénk, vagy ikrek. Kamaszkorunk óta össze vagyunk nőve és amikor együtt vagyunk, akkor nincs megállás, azt hiszem adjuk egymás alá a lovat mindenben. Hosszú történet a miénk és noha voltak olyan időszakok, amikor hosszabb ideig nem találkoztunk, sosem veszítettük el egymást. A kapcsolattartáshoz minden modern és korábban kevésbé modern eszközt használtunk és használunk, szóval sosem tévesztettük egymást szem elől. Mikor megcsörren a telefonom és felvillan a vigyorgó-mosolygó képe, amit egy hosszas tequilával átitatott éjszakán fotóztam róla, nem éppen józan pillanatunkban és ott virít a készülékemen a neve is, izgatottan kapom fel a készüléket. - Itt vagy már? – szólok bele köszönés helyett, aztán bogyókának hív, mint oly sok évtizede mindig. - Persze, már repülök is. Kivételesen nem seprűn. – nevetem el magam és már fel is kapom a kulcsaim, a telefont kinyomom és a nadrágom zsebébe csúsztatom, majd elindulok ki a lakásból, belépek a liftbe, lemegyek a földszintre és mikor meglátom Sophot, ahogy Touluse dobozával álldogál, megszaporázom a lépteimet. Golyóként viharzok ki az ajtón és szakadok a barátnőm nyakába. - Csakhogy itt vagytok már! – szólalok meg, miközben ölelem Őt. - Kapjuk ki a csomagod és vigyük fel. – azzal már el is veszem tőle a macskuszát, hogy a dobozt bízza csak rám. - Ugye tudod, hogy nálam fogsz lakni?!! Ellenvetés nincs és punktum. Amúgy meg örülök, hogy itt vagy. Végre. – mosolyodok el, majd ha Soph előveszi, amit fel akar hozni, egy kezemet még fel tudom ajánlani a cipekedéshez.
***
szószám: -; zene: -; megjegyzés: hát ez ritka béna lett, bocsi
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Feb. 24, 2014 9:45 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Aliena & Sophie-Anne
► hello "sweetheart"
Megállítom a kocsit Aliena háza előtt, majd leállítom a motort, és a kéziféket is behúzom. Koraeste van, hosszú ideje vezetek, és jólesik végre ideérni, hogy kiszállhassak és kinyújtóztathassam az izmaimat. Kiveszem a slusszkulcsot, és akis bőrdzsekim zsebébe ejtem bele, majd kilépek a kocsiból, és hatalmasat nyújtózkodok az ég felé, és utána a nyakam is megropogtatom, majd forgatom. Jól esik állni és nem ülni a kocsiban. Körbepillantok a környéket pásztázva, és megjegyzem, hogy elég nyugalmas a környék, az emberek lézengenek, látok még bicikliző gyerkőcöket is. Majd a panaszos nyávogás miatt vissza behajolok a kocsiba és ránézek a macskámra, aztán becsukom az ajtót, hogy átsétáljak a kocsi másik oldalára, és az anyósülésről kényelmesen kivehessem őfelségét. - Te is szeretnéd már megmozgatni magadat, mi? – kérdezem meg a macskától, ahogy szemmagasságba emelem a dobozt, utána előbányászom a telefonomat, és felhívom Ali-t. - Szia bogyókám, itt vagyok a ház előtt, lejössz? – kérdezem meg tőle, majd lerakom a telefont és elindulok az ajtó irányába. Felül rövid bőrdzsekit viselek, ami inkább a divatnak jó, de nem melegít semmit, alul farmert, és combközépig érő tűsarkú csizmákat viselek. Az egész teljesen fekete, csak a dzseki alatti kis felsőm fehér, a hajam, laza lófarokba kötöttem fel, hogy vezetésközben ne zavarjon. Touluse egy szürke bordó macskahordozóban pihen a kezemben és folyamatosan mondja a magáét, nem tetszik neki, hogy odabent kell kuksolni, de itt a nyilt utcán biztosan nem engedem el, ahogy a kocsiban sem! Hosszú út áll mögöttem, mert New Yorktól idáig vezettem, csak akkor álltam meg ha muszáj volt, és a bibi az, hogy a vérkészletem túl hamar fogyott el, így fognom kellett magamnak vacsorát is, több esetben, mondjuk nem okozott gondot, és egészen jó pasik is megfordulnak az autópályák pihenőiben lévő bárokban és benzinkutakon. Éhen nem maradtam, és volt szórakozásom is, senkit nem hagytam hátra holtan, csak egy kicsi vért vettem el tőlük, hogy én is kellemesen létezhessem, elvégre szükségem van erre. Mostanra már teljesen megbarátkoztam ezzel is, hogy így kell élnem és ez vagyok ami, nincs bajom a vér utáni vágyammal is, tökéletesen uralom, így bajba sem szoktam kerülni miatta. Teljesen embernek tűnök, ameddig meg nem mutatom a fogam fehérjét, valahol azért élvezem is ezt az egész létformát, különösen így, hogy a varázserőm is megvan. Megtaláltam ennek is a pozitív oldalát, hogy ne érezzem magamat olyan rosszul, Emma is mindig ezt tanította, csak pozitívan álljak neki mindenhez, és utána az élet már könnyebben fog menni, és ebben nagyon is igaza volt. Szusszanok egyet, hiszen azért hiányzik nekem, még is csak anyám helyett anyám volt, és az egyik legjobb barátom is.
Kezdőlap
