Besokkolni készülök és a fáradtságom jelei egyre nagyobbak. Úgy vonszolom magam végig a folyosón, mint aki maga sem tudja, hogy mit keres itt. Meg-meg mozgatom nyakam, megdörzsölöm homlokom, de semmi haszna. A folyosón összegyűjtök egy adag kartont, betegeket, akiket kisebb sérülésekkel hoztak be. Egyik sem volt komoly, valószínűleg a mai nap folyamán távozhatnak is majd. Csakhogy kerek legyen a napom, még vár rám egy szülés. Pedig ma már másik kettőt levezényeltem. A hátránya a dupla műszaknak. A köztes időben pedig a papírmunkával kell foglalkoznom. Plusz, mivel nem csak szülésznő vagyok, így kénytelen is vagyok rá.
-A gyanúm szerint a hármasban lévő beteg agyrázkódást kapott. Leesett egy létráról.-passzolom le az egyik karton az éppen szembe jövő ápolónak, a kivizsgálást ilyen alap szinten ő is meg tudja ejteni. Nekem viszont kell egy kávé, érzem, ahogy a szemem alatt már karika is nőtt. Remek. Egy bögre kávét szerzek az ápolók részlegéből, ott ugyanis igató a kávé, ellenben az orvosok körében, ahol egyszerű csapvíz barnára színezve, némi kávé illattal. A szobám elé érve furcsa érzésem lesz és ahogy kinyitom az ajtót, a napsütötte szoba valóban nem üres, de a hirtelen megjelenő alaktól kiráz a hideg és nagyot nyelek.
-Annyira hiányoztál, mint a macskajaj.-jegyzem meg elfintorodva Darius láttán, és ahogy becsukom magam mögött az ajtót, nagyot sóhajtok. A beteglapok kötegét az asztalomon tornyosuló egyik kupacra ejtem és leülök az asztal mögött lévő székbe, a kávéból hatalmasat kortyolva.-Hacsak nincs valami szuper képességed, ami extra gyorsan hat és nem alkohol jellegű, ma ne fárassz tovább.-kérem, valószínűleg feleslegesen, hisz már itt van.-Mit akarsz?-kérdezek lényegre törően, hisz csak úgy nem sétál hozzám, én se hozzá. A kapcsolatunk ilyen szempontból nem szokványos.

Bocs, megmondaná, hogy merre van Dr. Sellington irodája? – pillantottam a recepciósra, aki néhány pillanatig csak némán bámult rám, de aztán meg sem kellett igéznem, hogy kibökje merre menjek. Megkönnyebbülés. Mostanában majdnem mindenhez használnom kell ezt a képességemet, hogy elérjek valamit. –Ne szóljon neki előre, rendben? Meglepetésnek szánom a dolgot. –most viszont már megigézem. Ismerem annyira az embereket, hogy tudjam: amit mondok, annak úgy is az ellenkezőjét fogja tenni. Ráadásul ennek a nőnek különösen ostoba feje van. Mondhatnám, hogy lecsapolom minden csepp vérét mielőtt kanapéhuzatot csinálok belőle, de abból csak a sírás lenne. Ráadásul rohadt kényelmetlen is lenne, ha mondjuk jobban ápolná a bőrét…
Az irodát nem nehéz megtalálni. Legalábbis úgy nem, hogy tudom is merre megyek. A mellettem elhaladó nővérekre csak rámosolygok, majd meg sem állva az ajtó előtt nagy lendülettel nyitok be. – Hey! – kissé csalódottan hal el a hangom, mikor meglátom, hogy a szoba üres. Picsába! Az ajtót becsukom magam mögött, és úgy döntök akkor meg várom Mayát. Közben kicsit jobban szemügyre veszem a szobát. Az én ízlésemnek túlzottan is… fehér volt. Sehol egy poszter, vagy motor, sörösüvegeket sem látok… kissé nehéz elképzelnem ,hogy itt bárki is képes megélni. Egyszer azt hallottam, hogy az orvosok a legnagyobb alkoholisták a Földön, Mayának kell tehát legyen valahol piája.
Mosolyogva pillantok fel, mikor kinyílik az ajtó és megpillantom a Mayát. Ideje volt már, hogy jöjjön. Ha egy kicsit késik, elkezdtem volna átkutatni a szobáját valami fogyasztható után. A vizet még véletlenül sem nevezném annak. – Nekem is nagyon hiányoztál, Maya! – mondom helyette is, ha ő már képtelen ezt kibökni. – Egész jól festesz. Levágattad a hajad? – pillantok rá kíváncsian, miközben leül, és közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem azt a köteget, amit az imént ejtett az asztalára. Elég volt ránéznem, hogy tudjam: leszarom. – Boszorkány vagy, miért iszol kávét? Tudod milyen szaga van? Érzem annak a földnek az összes összetevőjét, amiben csinálták. Tehénszarral trágyázták. Így iszogasd! – biztos vagyok benne, hogy van valami tuti kis koffein varázslata valamelyik varázskönyvében, nem értem minek ide kávé. Undorító. – Ha gondolod, akkor megigézhetlek. A rabszolgáknál régen működött. – úgy dolgoztak az én kis bantu néger barátaim, mint senki más rabszolgája a környéken. Elég egyszerű volt a dolog. Megigéztem őket, hogy meg se álljanak a munkában, amíg össze nem esnek. Remek rabszolga hajcsár voltam. – Mit akarok… pedig azt hittem majd jól elbeszélgetünk. – húztam el a számat a kérdése hallatán. – Az egyik kölyköt akarom. Azt, amelyik a legtökösebb. – fogalmam sincsen, hogy ezt miként lehet megállítani pár naposan, de biztos van rá mód. Tökös gyereket akarok. – Viccelek, nyugalom! Nem kell gyerek, tele szarnak mindent. – ráadásul beszélni sem tudnak, sem járni, vagy, ha mégis, elég csak hozzájuk érnem és már el is esnek. Teljesen életképtelenek. – Szükségem lenne a kis varázskönyvedre. Meg persze rád, hogy felolvasd azt a halál értelmetlen szöveget, ami oda van írva. – az én feltevésem szerint valamelyik boszorkány csúnyán beszívott, mikor megírta. Egyrészt, egy halott nyelven van az egész, legalábbis még senkit nem hallottam boszorkányul sört kérni.

A kapcsolatunk valami abszurd módon működött. Unalmas lett volna az életem, ha nincs, de az, hogy egyszerűen besétál a munkahelyemre, már nem tölt el akkora lelkesedéssel, mint ahogy ő fogad. Inkább a kávémban bízok, benne nem. Tuti, hogy akar valamit, a stílusa viszont a jelek szerint semmit sem változott azon idő alatt sem, amióta nem láttam. Mit is vártam egyébként? Ha az elmúlt, közel tíz évben semmit sem változott, miért most lenne mindez máshogy? Na ugye...
Szavaira csak felvonom szemöldököm és úgy ülök le asztalom mögé, mint akin átment egy úthenger. Voltak már jobb napjaim és az ilyen szüneteket nem úgy terveztem, hogy az ő társaságát kell élveznem. Nem feltétlenül.
-Hát hogyne!-reagálok a nagyon hiányoztál részre. Furcsa bevallani, de valahogy így volt. Az egyetlen ember volt jelenleg az életemben, akit nem kellett úgy kezelnem, mintha nem ismerne. Valaki, aki nem hitte, hogy a földre szállt angyalok csoportját képviselem. Bár még így sem volt olyan feltétlenül kellemes társasága, hogy a nap minden percében vele akartam volna beszélni.
-Kímélj meg az ironizálástól. Szarul nézek ki, ne próbáld az ellenkezőjét állítani.-tudtam, hogy szemeim karikások, hajam csapzott és egy élőhalotthoz hasonló felfogásban működik jelenleg a pihenővágányra tett agyam. Az érdeklődés, ahogy a papírkupacra lép meglephetne, de az üres, semmit mondó tekintet láttán csak tenyerembe temetem arcom és megrázom a fejem. Tényleg nem változott semmit.
-De a boszorkányok pihenés nélkül pont olyanok, mint egy kivéreztetett vámpír. És nem te iszod a tehénszaros kávét, szóval vegyél vissza. Az egészségem úgy rontom el, ahogy akarom.-gondolom az ilyen életmódról nem sokat kellett neki beszélnem, pontosan tudta, hogy mire gondolok. Az viszont, hogy miért jött ide, egyenlőre még előttem is titok volt.-Kár, de az nem menne. A kávém még egészségtelenebb némi plusz hozzávalónak hála.-utalok rá, hogy még mindig nem ért véget a verbéna kúrám, ahogy eddigi életemben sem ért véget egy percre sem. Nem adom meg neki ezt az örömöt, hogy még jobban megpróbáljon kihasználni. Már a mostani módszer is épp elég volt tőle, hogy az idegeimre menjen.
szavain hangosan elnevetem magam és a kávémba kortyolva rázom meg fejem. Elképzelem, ahogy pelenkát cserél... nos, nevetségesebbnél is nevetségesebb képet nyújt a gondolat.
-Akkor nem bíznék rád egyet sem, ha könyörögnél értük. Bár megnézném, ahogy az egyik a reggelijét rád hányja. Az arcod előre látom.-cukkolom kicsit, ujjaimmal mellkasára mutatva, hogy pontosan hová is gondoltam a gyermek ezen akcióját. Hát egy biztos, mintaapának nem néz ki, de az eddigi években legszexibb apuka címért akár indulhatna is. Szegény nő, aki neki szülne gyereket....na az, nem igazán lenne sétagalopp. Viszont végignézném azt az életet szívesen. Még a végén kellemes csalódás érne és jó apa lenne. Ja nem, az valóban kizárt.
-A halál értelmetlen szöveg latinul van. Az erőm pedig a béka segge alatt. Két napja gürizek ezen a helyen, had ne mondjam, hogy mennyire kivagyok. Erre pedig aligha lenne gyógyír a neked való segítség? Nem ér rá, mondjuk úgy két nap múlva? Ha már eddig nem rohantál hozzám segítségért gyanítom nem olyan sürgős az ügy.-bár ha az lett volna, akkor sem tettem volna most érte semmit. Így viszont kérdés nélkül megtudhatom, hogy pontosan mit is vár tőlem. A segítségem pedig nincs ingyen, de tekintve a közös titkoknak, az ilyentől most eltekintenék.

Hazudnék én neked? – pillantottam rá vigyorogva. Erre a kérdésre persze nem vártam választ. Ez természetesen már önmagában hazugság volt. Én azt tanultam, hogy felesleges igazat mondanom, ha jobban tudok hazudni. Az pedig mindig is ment. Vannak, akik ezt képesek az erkölcs rovására írni, én azonban csak legyintek rá. Ennyire azért nem nagy dolog ez.
Már kedves sem lehet az ember? Szegény udvarlóid! – húztam el színpadiasan a számat. Biztos nem könnyíti meg a helyzetüket. Már, ha akadnak. Abból kifolyólag, amit látok, nem hinném, hogy van ideje rájuk. Ezt soha nem fogom megérteni. Miért ilyen fontos a munka? Boszorkány, miért nem varázsol magának pénzt falevelekből? – Amúgy, ha ez megnyugtat, láttam már rosszabbat is. Te maximum a második helyen lehetsz most. A tanácsom az, hogy szard le ezt a sok felesleges vackot…   mutattam az asztalán heverő aktákra. –… zuhanyozz le és aludj. Néha csodákra képes. – vontam meg a vállamat. Modern rabszolgaság ez és az emberi hülyeség tökéletes találkozása. Minek dolgozik az, akinek amúgy nem kéne? Nem véletlen nem betonkeverő vagyok valami istenháta mögötti szarfészekben. Ha megtehetem, hogy csak úgy elveszem, amit akarok, miért is ne élnék ezzel? A helyében itt hagynám ezt az egészet és csinálnám, amihez értek. Varrogathat mondjuk otthon pulóvereket a nem létező unokáinak.
Akkor már inkább heroinoz. Annak nincs ilyen szar szaga. – amúgy is orvos. Ha már suttyó alkoholista majdnem az összes, lemerem fogadni, hogy akad köztük jó pár drogos is. Nem nagy ügy ez. Viszonylag olcsón hozzálehet jutni, aki azt mondja, hogy még soha nem próbálta, hazudik. Vagy pont akkor akarja majd.– Fáj, hogy ennyire nem bízol bennem. Mintha olyannak ismernél, aki kihasznál másokat. – jó nagy baromság. A lényeg, hogy nem lenne élvezetes. Sokkal jobb, mikor egy ember saját hülyeségei miatt szenved, és nem attól, amit én kényszerítettem rá. Na jó, azt is lehet élvezni, de ha mondjuk Mayáról van szó, akkor szenvedjen csak saját maga miatt.
Látod? Nem csak beszarnak, de még le is hánynak! Te pedig a kezükre játszol azzal, hogy segítesz nekik megszületni. – bár, ezeket is kilehet küszöbölni. Ha nem eszel nem is szarhatsz és hányhatsz, igaz? Legalábbis azt hiszem így van. Nem mintha kisbabák kiéheztetése felvidítana. Egy egészséges kölyök is pokollá tenné az életemet, hát még egy éhes kisgyerek.
Pontosan, latinul. Mondtam, hogy halál értelmetlen. – én is ugyanezt mondtam, csak nem neveztem nevén. – Két nap? –ismétlem a szavait értetlenkedve. – Nem, nem ér rá két nap múlva. Tudod te, milyen sok minden történhet két nap alatt? – például aludhat és zuhanyozhat. Akár többször is, talán még rá is férne. A lényeg az, hogy két nap túl sok. Semmi kedvem unatkozni. – Rohantam volna, de négy hölgyről kellett gondoskodnom. – még szerencse, hogy ez legalább nem halt ki a világból. A világ legősibb foglalkozása. Ráadásul az én egyik kedvencem. – Nézd, kell a varázserőd, szóval induljunk. Beszélek a főnököddel, haza is viszlek, zuhanyozhatsz egyet, aztán varázsolsz, rendben? – ne mondja, hogy nem vagyok nagylelkű. Még zuhanyozhat is. – Ugyan, ha spontán elélvezel az aktákat nézve, akkor is tudom, hogy szívesebben lőnéd magad fejbe, mint maradnál itt.

Megforgatom szemeim, nem válaszolok. Jobb ez így mindenkinek. Semmi kedvem most a szövegeléséhez a kelleténél jobban, így ezt a kérdést passzolom, úgy is tudja a véleményem, hisz arcomról süt.
Ahogy végül az udvarlókról beszél, elnevetem magam. Harsányan és hangosan, nem fogom vissza magam. Végül szám elé emelve kezem nyelek egy nagyot, hogy visszafogjam magam és meg tudjak szólalni.
-Ha van mondat, amit a szádból nem akarok hallani, akkor az egyik ez lenne.-nyomom el nevetésem, s szólalok meg egy mosoly kíséretében. Ez voltaképp hiányzott a napomból eddig. Tényleg. Ilyenre is képes, ha akarja, igaz gyanítom a fő cél nem az én megnevettetésem volt ma sem. Ha mégis, akkor még meg is lepne, az mondjuk állandó célja szerintem.
Összevonom szemöldököm, őszintén szólva valahol igazat adok neki, ezt kellene tennem. Kimerült vagyok, fáradt, de nem engedhetem meg magamnak még a pihenést, ezt a műszakot le kell húznom.
-Ez a sok szar, ahogy te hívod, a betegeim egy része. Akik emberek, jelentem, a te fajtád fenntartásához igen fontos tényezők. Egy. Kettő, ellenben veled, nekem kell a pénz, hogy a fenekem ne fagyjon be télen és a lakásom fenn tudjam tartani. Csak ilyen apróságokra teszek félre, mint a kaja meg némi pia.-vallom be, hogy igazából nem tudom magam fenntartani, ha nem dolgozok. Szánalmas vagy sem, ilyen ez az emberi lét. Lehetetlen, sokszor kiszámíthatatlanul hullámvasútszerű, mégis olyan, mint egy egér játékkereke, amiben folyton fut, sosem éri utol magát. Persze ezt egy olyannak, mint amilyen ő volt, elég nehéz lenne felfognia. Nem mintha a családom kellene eltartanom, de a munkám az egyetlen, amibe kapaszkodhatok még.
-Attól csak képzelgéseim lesznek, valóban sokkal jobb. De köszi, a kedvem elvetted tőle.-tolom el magamtól a kávét, mert a szövegének hála valóban elment a kedvem a puszta gondolatától is, hogy megigyam. Ismét megforgatom a szemeim. Az álszent szövegének hála még a végén ránk borul az iroda összes fala. Még, hogy ő nem használ ki senkit. Hát ki, ha nem ő? Én? Igaz, én sem vagyok egy angyal, de kettőnk közül még mindig ő inkább az ördög és a kihasználó fél, jelen esetben gyanítom én leszek a kihasznált. Miből gondolom? Önzetlen érdeklődés ugyan őt ide sosem fogja vezetni. Akar valamit, süt róla. Ennyire ismerem már a játékait, amiket űz velem.-Áltasd csak az egód, hogy tökéletes vagy és semmi ilyesmit nem teszel. Még a végén magad is el fogod tudni hini, hogy ez így igaz. Benned akkor se bíznék meg, ha vak lennék, süket, bolond és rohadó hulla. Bár lehet akkor is inkább a férgeket választanám. A kisebbeket, nem téged.-"kedveskedem" ismét. A iszonyunk ezen alapult, ha így tetszik.
-Hogy is tehetek ilyesmit. Most a lelkiismeretemmel el kell komolyan számolnom.-játszom meg a meglepettet, majd elmosolyodom.-A természet bioritmusában mindenkinek megvan a maga helye. Te is így születtél, és emlékeztetnélek rá, hogy valószínű te is kis szaros baba voltál. Már ne vedd magadra.-mintha ezzel nem lenne tisztában, de kicsit jól esik az orra alá dörgölni, igaz erre is biztos lesz egy roppant frappáns válasza. Valami olyasmit képzelek el, hogy már akkor is ennivaló gyerek volt, pont olyan, mint amilyen felnőtt most. Szerinte legalábbis.
Rátér a lényegre, vagyis közelít felé, mire kijavítom. Ami neki halandzsa, az másnak holt nyelv, de egy biztos, hogy a legősibb nyelvek egyike és ha akar valamit, már pedig akar, akkor észrevehetné, hogy igen hasznos egy nyelv.
-Igen, két nap alatt kipihenném magam, hogy ne haljak bele a varázslásba, miattad. Két nap alatt valaki ledöfhet egy karóval. Két nap alatt lehet napkitörés is, így felesleges lenne sietnem. Tudom, hogy idő, de kell, hogy meg tudjam csinálni, amit kérsz. Tetszik vagy sem, nem érdekel.-hevesen reagálok szavaira, maximum kitöri a nyakam, a falhoz csap, mástól nem tartok. Ha kell neki, amit akar, belátja, hogy idő is kell hozzá. És nem csak tőlem, de a hozzávalóktól is függ a sikeresség. Na meg persze a latin tudásomtól, aminek hála nem esett baja eddig és igen jól ment.
-Nem érdekel a ne.... az életed.-harapom el végül a szót, és fejezem ki magam máshogy,a lényegen nem változtat, nem érdekelt, hogy ki volt a négy hölgy és miért kellett róluk gondoskodni.
-Elég! Nem irányíthatod az életem, fogd már fel végre. Fáradt vagyok, és nincs erőm semmihez. Nem azért, mert én nem akarom, hogy ne legyen, hanem mert nincs. Ennyi. Vagy keress mást vagy adj időt. Ha fenyegetsz se érdekel jelenleg. És nem, nem lőném le magam azért, hogy elmehessek innen. De ha le is megyek, akkor is többre van szükségem holmi zuhanynál.-nem azért nem megyek, mert nem akarom, hanem mert pontosan tudom, érzem, hogy hasznavehetetlen vagyok. És ez ellen aligha segíthet az, amiről ő azt hiszi, hogy segíthet.

Bocs, nem akartalak megbántani. Csak kedves akartam lenni. – vontam meg a vállamat. Gondoltam jófej leszek, ha azt állítom, hogy van, aki megakarja dugni. Mert az egész erről szól, igaz? Ki akar kapcsolatokban élni, szabályokat betartani, és alkalmazkodni egy másik emberhez? Sajnos elég sokan, de idővel mindenki belátja majd, hogy semmi szüksége sincs másokra.
Boszorkány vagy, biztos van erre valami varázsversetek. – ha jobban belegondolok, szimbiózisban élünk. Ő ezt a sok szerencsétlen barmot meggyógyítja, hogy én aztán valamelyik nap végezzek velük, vagy visszajuttassam őket ide. Általában az első eset az, ami gyakoribb, nem szeretek félmunkát végezni, mikor táplálkozásról van szó. – Miért is lettél te orvos? – vagy ahogy én hívom, vaginaturkász. De ezt nem hinném, hogy értékelné, és talán egyszer már említettem neki. Nem tudom, nem emlékszem. Azt viszont soha nem fogom tudni megérteni, hogy valaki miért választja foglalkozásának azt, hogy mások bajait oldja meg. Párszáz éve nem volt még ennyi orvos, valahogy mégis sikerült túlélnünk.
Szívesen. Állítólag nem tesz valami jót. – vontam meg a vállam, és nem próbáltam meg eljátszani, hogy kicsit is érdekel az egészsége. Boszorkány, biztos kitudja magát valahogy beszélni a rákból. Mond valamit azon a hülye nyelven, amit a fajtája beszél, és már meg is gyógyult. Jobban tenné, ha meghalna, boszorkányként túl emberi. Az emberi pedig mindig rosszat jelent. – Uh. – nevettem fel a szavait hallva. Nem ez volt az első hasonló, amit hallottam tőle, de mindenképp hangzatos volt. Az olyanokat pedig értékelem. – Elég bizalmatlan vagy, mondták már? – nem véletlen, hogy egyedül van. Minden tekintetben. Nem azt mondom, hogy bennem kéne bíznia, mert azzal elég nagy baromságot tenne. Nem szeretem, ha az emberek bíznak bennem, nem is adok nekik okot erre. A bizalom olyan dolog, amiből nem kérek, csak a baj van vele, elvárásokat szül, az elvárások pedig kegyetlen rohadékok.
Nekem nem kellett vaginaturkász, hogy kijöjjek anyámból. Na meg… nézz rám, szerinted, ha most ilyen vagyok, milyen voltam gyereknek? – fogalmam nincsen, nem emlékszem rá, vagy csak alig. Azok az évek kiestek, nem mintha amúgy sokat számítanának. Abban viszont biztos vagyok, hogy már akkor is rohadt jól néztem ki. Amennyire egy baba jól nézhet ki. Általában ugyanúgy néznek ki, de én biztosan már akkor is egyedi voltam.
Hát nem tetszik. – ráztam meg a fejemet. – Szedd össze magad! Komolyan, ritkán kérek valamit tőled, igaz? – nem, egyáltalán nem igaz, de általában nem csak kérem, hanem meg is fenyegetem. Mondjuk a lányával. – Adok neked a véremből, szóval, ha meghalsz, kapsz egy második lehetőséget. Na? – szerintem ez elég jól hangzik. Ráadásul mikor voltam vele utoljára ilyen nagylelkű? A véremet nem osztogatom csak úgy.
Pedig izgalmasabb, mnt a tied. – rántottam meg a vállamat, ahogy az aktákra tévedt a tekintetem. Én azt csinálom amit akarok, ő pedig… aktákat nézeget és olyan emberekkel foglalkozik, akiktől kitudja milyen szart kaphat el. Egy valóra vált álom lehet.
Csalódottan mordulok fel, miközben beszél. Még hogy nem irányíthatom az életét… mit csináltam akkor eddig? Ehhez értek, és szeretem is csinálni. Ugráltatni másokat a saját életükben. Elégtételt érzek ilyenkor. – Jól van, zuhanyozhatsz velem! – sóhajtottam fel nagylelkűen, majd elvigyorodtam. – Tudod mire lenne szükséged? – kérdeztem, miközben felültem az asztalára, arrébb tolva az aktákat. Néhány leesett, de jobb helyen is vannak a földön. – Egy új munkára. Ha már mindenképp embernek akarod érezni magad, talán kevesebb vaginában kéne turkálnod. Tudod mit mondanak. Ha nincs vagina, nincs gond sem. – vigyorogtam rá. Igaz, ami igaz, a nőkkel csak a baj van. Szeretem őket, de rohadt sok gond van velük.