Kevesen tudhattak rólam olyan dolgokat, mint például az, hogy tudok főzni. Azt is kevesen tudták rólam, hogy az önkéntes munka, mondjuk úgy, hogy természetfeletti részével is foglalatoskodtam. Ez kimerült abban, hogy segítettem azokon, akiknek szükségük volt rá. Akik nem tudták uralni az erejüket, akik nem tudták befolyásolni a szomjukat, az ösztöneiket. Immár ő kinőtt ezekből és barátommá lett, valakivé, aki nélkül az életem nem lett volna ugyan az Valamilyen furcsa módon senki sem állt ilyen közel hozzám, mint ő.
elindulunk a konyha felé, a házban és kint is elkezd besötétedni, így a villanyokat sorban kapcsolom fel, és ahogy a fényárban úszó konyhába érünk, érzem magamon tekintetét, mire elmosolyodom. Nem sűrűn látott így, még ő sem. A magassarkú, a kosztüm vagy az elegáns ruha olyasmi volt, amitől nem szívesen váltam meg. Most egytől megszabadultam, s bár így alacsonyabb lettem, mint ő, azt a fajta könnyed elegáns lazaságot, amit ő birtokolt, teljesen még nem tudhattam magamnak.
-Tudom, meglepő, de igen. Néha jól esik fakanalat ragadni.-szavaim ellenére mosolyom épp olyan keserédessé változik, mint az érés, ami magába kerít. Tetszik vagy sem, a hatalmas birtokon egyedül voltam és a magány bár lényem része volt, bőven felülmúlta azt, amit érezni akartam. Nőként, ráadásul ennyi idősen, ha már családra nem is vágyhattam igazán, néha jól esett volna egy kellemes társalgás, borozgatás vagy a gondolat, hogy magamon kívül másra is főzhetek. Mindenkinek vannak gyenge pontjai. Talán az enyém ez volt, vagyis ezt éreztem én magam annak. a páncélom a külvilág felé tökéletes és sérthetetlen volt, s szinte kizárt, hogy Mark érezhesse a keserű hang, ami fellelhető mondandómban erre vagy ilyesmire irányulhat.
Most nem csak arra törekedtem, hogy ezt az érzést megszüntessem, de arra is, hogy minden gondolatom megszüntessem és ki tudjak kapcsolni végre. Felvont szemöldökkel nézek rá a kitárt hűtő ajtaja mögül, majd kicsit oldalra billentem fejem és úgy nézek rá, mintha nem is érteném, miről beszél.
-Hát, én nem akadályozlak meg ebben. Felnőtt férfi vagy, oda mész és azzal, akivel szeretnél. Ne mond, hogy annyira szörnyű az a hely, hogy egy háziasszonynak valót sem találtál?-követem tekintetemmel, ahogy az italokat rejtő szekrényhez lép, majd mosolyogva fordulok vissza a hűtőhöz, nem is foglalkozva vele, hogy milyen könnyedséggel érdeklődtem az élete azon részéről, amiről egyikünk sem sűrűn beszélt a másiknak. Kiveszek egy adag csirkemellet, amit aztán a pultra téve pár zöldséget és salátának valót is kipakolok, mire a pult teljesen megtelik és könnyed mozdulattal csukom be a hűtő ajtaját, felkötve a kötényem, hajam vállam mögé dobva, lazán összefogva tarkómon.
-A családom annak idején itt élt. Pont azon a helyen, ahol ez a birtok áll. az őseim itt nyugszanak. A maradásom időtartalmáról fogalmam sincs, de jelenleg hosszútávra tervezek. Miért kérdezed? -szeletelem fel a húst, míg ő kitölti az italt, a bor illata viszont azonnal megcsapja orrom és elmosolyodom a választásán.-Megnyugtat, hogy az ízléseddel most sincs baj. Bár ha a poharat emelgeted, esélytelennek látom, hogy befogjalak kuktának, mint a régi szép időkben. A szakács létet azért nem kockáztatnám még meg, de talán pár zöldség felszeletelése még menne neked is.-ahogy emlékszem nem bánt jól a fakanállal, igaz időközben a véren kívül biztosra veszem, hogy emberi énje szükségessé tette, hogy megtanuljon főzni. Azzal pedig, hogy ilyen könnyedén hagyják el a szavak számat, csak azt bizonyítom be neki is, hogy kezdek feloldódni a társaságában.

angie & mark