Széles mosolyomban megbújik valami, mikor közelebb sétálok hozzá, és ahogy ölébe ülök, ez csak felerősödik. Alsó ajkamba harapok, ahogy éhes szemekkel néz rám, míg ujjai a cipzár köré záródnak és az anyag suhogva válik ketté hátamon, és hull derekamra, felfedve előtte testem jó részét.
Felnevetek, mikor maga alá fordít, és mohó csókjai először ajkaim kezdik ostromolni, majd elindul nyakam felé, s halad tovább, míg meg-meg remegek alatta és lehunyt szemmel élvezem, minden érintését. Testem szinte azonnal reagál közeledésére, hátam ívbe feszül, mellkasom ütemes emelkedése és süllyedése helyére rakoncátlankodó pulzus és szabályozhatatlan légzés kerül.
-Ha nem így lenne, nem lennél itt.-vigyorgok rá, s csípőm megemelve segítem, hogy lerántsa rólam a ruhát, ami így a földre zuhan. Elkapom inge nyakát és visszahúzom magamhoz, míg elkezdem kigombolni a ruhadarabot.
-Nem lehet, hogy csak szimplán megszelídítettelek és betörtelek, igaz kicsit meg is vakítottalak... Lehet, hogy tényleg boszorkány vagyok.-mondom úgy, mintha nem tudnám, hogy részben az vagyok, és ujjaim nyakára fűzve ismét csókért húzom magamhoz. Forró mellkasának bőre előkerül a takarásból, és a szétgombolt ing alá nyúlva simítok végig oldalán, majd vállán.-Bár már most érzem a varázserőm.-simulok hozzá akaratosan, és már most érzem, hogy vágya forrása lüktetni kezd az anyagon keresztüli érintésemtől is.

Újabb idézettel rukkol elő, mire még jobban megborzongok, közelsége szinte perzseli bőröm és úgy érzem, mintha ki akarna szakadni a szívem a mellkasomon keresztül, ahogy heves ritmusba kezd el dobolni.
-Nyertél.-suttogom, mert nem jut eszembe más, teljesen megszűnöm létezni, a gondolataim kiürülnek és ahogy a karomon csillog az ezüst perec, könnycsepp szökik ki szememből, amit nem tudok visszafogni. Végiggördülni esélye sincs, a forró ujjak azonnal letörlik és magamhoz húzva csókolom meg, minden érzelmem, érzésem ebbe az egy érintésbe vegyítve, hogy ne csak ajkaink forrjanak össze.
-Lehet, de így is tökéletes. Minden percben velem leszel, ha nem vagy a közelemben.-mosolyodom lesütött szemekkel, pilláim alól rá nézve, kislányos zavarom még csak leplezni sem próbálom.
Az ágyhoz hátrál, mire ajkaimba harapva teszek felé egy lépést, majd még egyet, míg végül elé nem érek.
-Nem érdekel az adósságod. Nem ezért akarok veled lenni ma éjszaka.-teszem egyik lábam egyik oldalára, majd másikat a másikjára, hogy így beleülhessek ölébe.-Azért akarok veled lenni, mert szeretlek és ezt minden érintésemmel be akarom bizonyítani.-suttogom ajkára, míg egyik kezét derekamra húzom, és így hajolok hozzá még közelebb.-És látod, még a cipzárt is meghagytam neked.-vigyorodom el, kezét feljebb tessékelve hátamon az említett tárgy felé, ami rajtam tartja a ruhát jelenleg.

A szobában ácsorogva elmélkedem, míg végül ki nem nyílik az ajtó és egyből letámadom azzal, amivel engem támadtak le, majd elnevetem magam, mikor közli, hogy mit tett a recepcióssal.
-Szerintem a férje tudja ápolgatni azt, ne emészd magad. De legalább ő szemmel láthatóan örül nekünk, vagyis nekem úgy tűnt. És én is.-nézek rá fel, hisz magassarkú nélkül ismét alacsonyabb leszek, mint ő, amit a legkevésbé sem bánok, sőt.
Lehunyom szemem, mikor nyakam bőrére suttogja a szavakat, és akaratlan beleborzongok érintésébe.
-Hát azt tudtam, hogy szaglászásból jó vagy, de azt hiszem most sem csal a szimatod.-mosolygok rá, mikor elhúzódik tőlem, majd izgatottan csillogó szemekkel várom, hogy megtudjam, mi lesz az ajándék. Hogy egy kicsit cukkoljam, az elején szomorú kiskutya arcot öltök, majd eltüntetem és helyére az őszinte örömön és megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan mimika költözik.
A dobozt elveszem kezéből és lassan nyitom ki, majd a karperec láttán egy fél másodperc alatt szökik egy kósza könnycsepp a szemembe, s csordul ki, míg másik kezem szám elé kapom, mintha legalább egy ki tudja hány karátos ékszert kaptam volna.
-...Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...-idézek egy másik részletet a szóban forgó irományból, aztán óvatosan bal csuklóm fölé teszem a karkötőt, majd ugyan ezt a kezem mellkasára helyezem, szíve fölé.-Szerintem fel sem tudod -és igazából én sem-fogni, hogy mit érzek most és mit jelentesz nekem.-hajolok hozzá közelebb, majd úgy csókolom meg, mintha még sosem tettem volna meg ezelőtt. Lassan, és gyengéden, míg ujjaim nyakára siklanak, és még közelebb húzom magamhoz. Szinte elfelejtettem, hogy hol vagyok, nem létezett tér és idő, csak ő és én. És szerettem ezt az érzést.

Nem sietek a hotel felé, lassú léptekkel, szinte gyönyörködöm a helyiek táncában, amit az utcán is lejtenek, mintha nem szoktam volna még hozzá, hogy New Orleans-ban ugyan ez a szokás. Egy férfi felém nyújtja a kezét, felkér táncolni, mire mosolyogva kihátrálok és hagyom, hogy a mögöttem jövő kisebb csoportból válasszon magának táncpartnert. A hotelhez érve a recepciós érdeklődik, hogy mindennel meg vagyunk-e elégedve, majd kifejezve, hogy nem tolakodásnak szánja, de ketten jelentkeztünk be, távoztunk, s most mégis egyedül vagyok, mire felvilágosítom, hogy a társaságom is érkezik, csak akadt egy kis dolga. A nő csillogó szemekkel mosolyog, mintha tudná, hogy mi lehet a háttérben, majd eltűnik az ajtó mögött és én is elindulok a szobánk felé. A magassarkút útközben levetettem, a forró beton kellemesen melegítette talpam, míg ide nem értem. A szobába lépve ismét kitárom az ablakot, hogy az esti lágy szél meglobogtassa a függönyt és friss levegőt adjon a szobának, majd a cipőm ledobom az ágy mellé és mivel a cipzár problémát rá akarom hagyni, így a szobában lévő gyertyákat gyújtogatom meg, amolyan időkitöltésként. Mind egyesével, gyufa nélkül, kicsit magam is szórakoztatva, aztán visszasétálok az ablakhoz és kibámulok a csillagos égre. Akaratlan megfogom a ruha mögé rejtett medált, mosolyogva gondolok a nevelőanyámra meg a motorosokra, és kicsit szégyenlem magam, ami miatt az utóbbi időben megfelejtkeztem róluk. Bár biztos örülnének, ha bemutatnám Chriest, hisz nem egy öltönyös ficsúrt találtam magam mellé, amitől valahogy mindig is rettegtek.
-A recepciós azt hitte, hogy összevesztünk, csak, mert egyedül jöttem vissza.-fordulok az ajtó felé, mikor benyit.-Biztosítottam, hogy szó sincs ilyenről és mér biztos, hogy maradunk pár napot.-legalábbis az én terveim között ez szerepel. Aztán majd meglátjuk, hogy hogy alakul. Minden esetre az itt töltött idő eddig pozitívan sikerült és igencsak élveztem is.

Mikor elvonul a fürdőbe, mosolyogva rázom meg fejem, aztán nagyot sóhajtok és a nyitott ajtón kisétálok a teraszra, élvezni a lenyugvó Nap utolsó ugarait, és a táj rabjaként létezni egy kicsit.
Egészen elmerülök a gondolataimban, mikor meghallom, hogy nyílik az ajtó és derekam a korlátnak támasztva lábaim keresztbe teszem magam előtt és úgy nézek rá. Egy valami biztos, ha rajta múlik kihasználja a helyzetét, és a végén eléri, hogy ne akarjak elmenni. De akkor ő sem fog kimozdulni innen egy darabig, az biztos.
-Megtanultad használni a törölközőt, ami akár tetszik, akár sem, az én érdemem. Most már csak arra kellene rászoktatnod magad, hogy a felöltözés pillanatáig tekerd magad köré, különben...nem ígérem, hogy jótállok magamért.-mérem végig, míg előszedi a ruháit és felöltözik. Arcomon egy mosoly ül, sejtelmes és elégedett, ahogy póló helyett inget vesz. Nem is láttam még így, de határozottan jól állt neki. Felkapom a kis táskám, amibe belezsúfoltam az irataim, a telefonom és némi pénzt, na meg egy kis sminkigazításhoz való tükröt és mi egymást.
-Mernék én ellenkezni?-lépek mellé, megigazítva az ing nyakát, mintha legalább nyakkendőt viselt volna, amit nem sikerült megfelelően a megkötni.-Na, de jöjjön Mr. Hanyag elegancia, mert a végén itthon hagyom.-nyomok gyors csókot szájára, majd vigyorogva igazítom meg hajam és lépek ki végül az ajtón, tökéletesen elégedett arccal és léptekkel. Így épp egy magas lettem vele, hála a magassarkúnak. Szinte kikeltem magamból mellette, ami nem zavart, bár a vigyorgástól már fájt a szám. Viszont élveztem a jelen minden percét, lubickoltam az érzésben, vele együtt.

Nem akartam én összeveszni vele, ahhoz még korán volt ebben a kis nyaralásban. Meg egyébként sem. Semmi szükségünk nem volt arra, hogy a másikat szapuljuk és pláne nem ilyesmi miatt. Csak kicsit más vérmérsékletünk volt, és ezen nem tudtunk volna változtatni akkor sem, ha akartuk volna.
Végighallgatom, miután ő is engem, közelsége megnyugtat és mosolyt csal arcomra, bár szemem furcsa mód ismét kicsit lesütöm. Igaza volt, de a nyelvemre és a véleményemre sem tudtam csomót kötni, hogy megakadályozzam azt, ami elő akar törni belőlem. Ez nem én voltam, pedig őszintén igyekeztem. Tisztában voltam vele, hogy tudok kiállhatatlan lenni és elviselhetetlenül makacs.
-Azt hiszem ezt lesz a legnehezebb megtanulnunk egymás mellett.-célzok rá, hogy a gyenge pontokat ne akarjuk felhozni soha, de ebbe bele kellett még rázódnunk. És eddig nekem ment nehezebben, talán azért, mert féltem. Nem tőle a helyzettől, amit el akartam kerülni.-De rendben, megegyeztünk. Bár had ne fejtsem ki, hogy miért, de azt mondják jó dolog a veszekedés, ha utána édes a kibékülés.-kacsintok rá vigyorogva, kicsit oldva a hangulatot, majd mikor ellép tőlem, kicsit oldalra billentem fejem, és vállat vonok, mikor kiesik a táska a kezéből. Erőteljes reakciót váltott ki belőle látványom és ettől kihúztam magam még jobban és mosolyom megváltoztattam kislányosból dögössé és kifürkészhetetlenné, amiről nem tudná megmondani, hogy mit gondolok éppen.
-Ha szeretnéd, hogy mindenki lássa, hogy milyen barátnőd van, javaslom irány a fürdő.-biccentek fejemmel a fürdő felé, pontosan úgy, ahogy első nap a pultnál hozzá szóltam. Ugyan az az ellentmondást nem tűrő hangnem.-És ha nem akarod, hogy a párna megpofozzon, ne is akarj marasztalni. Ma este kimozdulunk, ha tetszik, ha nem. És szórakozni fogunk.-kapom fel a földről a táskát és dobom odébb, úgy, hogy ne eshessen hasra, míg a táskákból előhúzza magának a ruháit a további programokhoz.

A vízből a partra úszok, majd magamra tekerem a törölközőt, megtörölközöm, így végül az anyagdarabot a derekamra kötöm szoknyának és elindulok vissza a hotelhez. A szobában azonnal a fürdőbe vonulok, mintha ott legalább a gondolataim jó részét ki tudnám zárni és beállok a víz alá, hogy a sós tengerből bőrömre ült kicsapódást lemossam, és felfrissítsem némi samponnal hosszú loboncom. Aztán némi tusfürdő, majd a neszesszerem tartalmát a pultra öntöm, ami a tükör alatt van. Kiválogatom, ami ma estére kellhet a táskából előveszem a hajszárítót és a hajam beszárításával kezdem. Mikor a hullámos tincsek vállamra omlanak úgy, ahogy én szeretném, jöhet a smink. Némi alapozás után rúzs és a többi, és csak egy óra kérdése és már azon gondolkodom, hogy a két ruha közül melyiket vegyem. Végül egy mini egybe ruhát választok, amin elől megannyi dísz csillog, és tökéletesen kiadja vonalaim, mégsem mutat sokat... kivéve a lábaimból.  
Méregetem magam a tükörben egy sort, és elmosolyodom. Régen nem öltöztem ki ennyire, a magassarkúban mégis furcsán kényelmesen érzem magam, ami szinte kizárt. Mégis lehervad a mosolyom, ahogy a naplementére emelem tekintetem. Eltelt egy délután és kicsit lelohadt a kedvem, de most is reménykedem, hogy ez megoltható lesz. A cipzárt próbálom felhúzni a hátamon, de nem megy. Nagyot fújok, felmordulva, majd mikor már nyílik az ajtó, ujjaim ütemesen mozgatva hagyom, hogy a boszi énem segítsen a jelenleg kevésbé hajlékony farkas énemnek.
-Ó, hát itt vagy.-fordulok végül vele szembe, tetőtől talpig kicsinosítva, de mielőtt bármit is mondhatna belefojtom a szót.-Nem akartalak emlékeztetni a múltra, sajnálom, ha támadásnak és felhánytorgatásnak érezted. Komolyan nem azért mondtam, amit mondtam, mert nem bízok benned, és nem is azért, hogy szemrehányást tegyek.-kérek bocsánatot ismét, kicsit nyomja a lelkem, hogy ő a sajátjára vette így, amit mondtam, mert nem ez volt a tervem szavaimmal. Aztán megengedek egy halovány mosolyt és ajkaimba harapok, hogy kíváncsiságom és megszeppenésem egyszerre jelen van arcomon, az tény. kíváncsian várom, hogy mit szól és remélem, hogy nem indul el az ajtón kifelé, hogy ő haza akar menni.

Felszisszenek az emlék nyomán, amikor valóban viszketett a tenyerem, hogy jól képen töröljem, amiért olyan kedvesen állt hozzám aznap este. De őszintén, fogalmam sincs, mi vitt akkor oda. Vagyis de. Az, hogy egyedül voltam és valahogy hiányzott a piás társaság is, akikekkel felnőttem.
-Nem szeretnélek aszottan látni, de talán ma engedményt teszek.-cukkolom, mikor előhozakodik azzal, hogy mennyi időt akar a vízben tölteni.-Akkor jó is, ha nem eszünk addig, mert nem fogok beleférni a ruhámba.-követem példáját, táskámból egy egyszerű fekete fürdőruhát húzok elő, és gyorsan átöltözöm, de nem fáradozom vele, hogy mást is magamra vegyek, itt úgy is az emberek nagy része fél pucéran rohangál a melegben. A levetett ruhát összehajtogatva az egyik székre teszem, majd mikor előáll az ötletével, hogy mire is készülünk, felnevetek.
-Tehát, mit fogok nyerni?-érdeklődöm vigyorogva, örömittas, kellően önelégült mosollyal arcomon, teli önbizalommal, majd végigmérem magam a tükörbe, hogy a fürdőruha még mindig úgy áll e, ahogy annak kell, de semmi kivetnivalót nem találok. Hajam magas kontyba kötöm és mikor kész vagyok én is felkapom a törölközőm és elindulok az ajtó felé.
-Azt fogod kívánni, bár ne hívtál volna ki erre a versenyre.-mosolygom gonoszul, elindulok a kijárat felé, majd a lakókocsi mellett elhaladva irány a part.

Reménykedtem, hogy lesz szabad szoba és a hely is olyan lesz, hogy végre elmondhatjuk, megérkeztünk és nem kell tovább keresgélnünk. Ahogy kiszállok, kinyújtóztatom magam, majd a pulthoz sétálok, elfog a szabadság érzése, mosolyoghatnékom támad, és mikor a pultnál a papírmunka rész megvan, végre elindulunk a szobánk felé, a hordár segítségével. Tetszik, hogy a jelek szerint minden viszonylag közel van, pár perc sétára, mégsem érzem azt, hogy meghalok az autóforgalom bűzében. Nagyot szippantok a levegőbe, ahogy a szobába érünk. A kellemes, tisztaság illata, ugyanakkor a szoba fekvésének köszönhetően még sincs eszeveszett meleg, amin dob a légkondicionálás is.
Beállok az ablak elé, és a napsütéses partot pásztázva próbálom elhinni, hogy nem álmodom. Mikor Chriest mögém lép és átölel, elmosolyodom, és ahogy felvázolja, hogy milyennek érzi ezt és megkérdezi, hogy ezt én elképzeltem-e volna, megrázom fejem.
-Őszintén? Már ott leragadtam, hogy azt mondod nekem a Karácsony este, hogy szeretsz. Sőt, inkább ott, hogy azt mondod, derítsük ki, hogy mi lehet kettőnk között. Tehát azt hiszem nem, nem gondoltam. De őszintén örülök, hogy veled vagyok itt. Tényleg olyan, mint egy tündérmese.-húzom magamhoz egy csókra, miután szembefordultam.-Pakoljunk ki, aztán találjuk ki, hogy mi legyen a mai program. Bár én egy kiadós napfürdőzésben már most benne lennék.-vetem fel az ötletet izgatottan, mert tény, ami tény, hogy a tengerpart hívogató, akárcsak a medence, ami a hotelhez tartozik.

Két nap utazás, amit az anyósülésen töltöttem, mégsem zavart. Útközben a rádiót hallgatva énekeltem, vagy bámultam ki csendesen az éjszakába merengve, figyelve, ahogy a táj láthatóan sokat változik, magunk mögött hagyjuk a telet, és helyére napsütés költözik. Éjszakánként ott állunk meg, ahol lehet, vidáman ücsörgök a kis asztal mellett a kávémmal reggelente, ébredezve.
Két nap olyan gyorsan telt el, hogy fel sem tűnt szinte fel sem tűnt, hogy megérkezünk és úgy hajolok az ablakhoz, mint egy kíváncsi gyerek, és mérem fel a terepet. A hangulat egészen más volt, mint otthon, vagyis a városban, amit azt hittem nevezhetek már otthonomnak.
Egyik hotelt hagytuk el a másik után. Az egyik túl drága volt, a másik túl lepukkadt, ráadásul messze voltak az óceántól, és mivel épp ezért jöttünk ide, hát első számú szempont az is volt, hogy ne a betonrengetegben az aszfalton sütkérezzünk, hanem a homokban.
Végül megálltunk egy, az óceánhoz közel eső helyen, ami nem volt túl drága sem, legalábbis a táblán szereplő árak szerint és viszonylag elfogadhatónak nézett ki külsőre is.
-Nem akarok több időt a kocsiban tölteni. Itt megálltunk, kiveszünk egy szobát.-szállok ki eltökélten, rövidnadrágban, papucsban és egy ujjatlan felsőben, nagyot nyújtózva. Belépek az ajtón, egész hangulatos, és egy mosolygó, csokoládébarna nő fogad. Hangulatos, légkondicionált helység, akvárium a pult mellett és egy pár, aki valószínűleg vendégként van itt, akárcsak mi, éppen elégedetten mosolyogva, strandra indul. ez elég ok, hogy ne gondolkozzak többet azon, hogy maradunk-e vagy sem.
-Egy szobát szeretnénk, egyenlőre nem tudjuk, hogy hány napig maradunk.-mosolygok vissza a nőre barátságosan, mire némi információt közöl, hogy mi merre található, majd a szobafoglalót lerakjuk és cserébe megkapjuk a kulcsot. A szállás félpanziós ellátást biztosít, így a terveink, hogy valami tengerparti helyen együnk megoldott. Vigyorogva kapom fel a lakókocsiból a táskákat és nyomomban Chriest-el, belépek a szobába. A táska szinte kiesik a kezemből, mikor meglátom az ablakból a kilátást és azonnal elhúzva a függönyöket, végignézek a napsütötte, homokos parton.
-Tökéletes.-vigyorgok és körbenézek a szobában is. Tiszta ágynemű illatában úszhatunk, egy hatalmas ágy terül el az ablak alatt, egy kis konyha és egy fürdőszoba nyílik innen. Nem nagy, mégis hangulatos, tiszta és, ahogy már mondtam, tökéletes.