Bármennyire is tartottam az utazástól, mert elszoktam az ilyesmitől igen rövid idő alatt, mégsem bántam meg, hogy ide jöttünk, még ha csak pár napra is. Végre nem kellett tartanunk attól, hogy mi történik ha... csak éltünk a perceknek, és ez jó volt. Több, mint jó. Bármit megadtam volna még pár ilyen napért. Bármit. De ahogy pakolok, a tudat, hogy ez az utolsó napunk itt, kicsit elszomorít.
Arcomon az engem illető jelzőnek tökéletes másával nézek rá. Fogalma sincs mit tervezek ellene, de már most durcáskodik, amiért nem teljesen úgy fog történni, ami történni fog, ahogy ő eltervezi. Pedig igazból csak kicsit kiszíneztem a kérését. Ez azért csak nem akkora bűn?! Ha mégis, hát lelkem rajta. Elviselem a gondolatot, bár ezzel egyetemben akkor azt hiszem, hogy félre is ismertem.
-Majd akkor vesd be nálam ezeket a kiskutya szemeket, ha lesz rá okod. Fogalmad sincs, hogy mit találtam ki. De ha utána se tetszik a dolog, szíves örömest kárpótollak. Megfelel?-futok egyességbe, szinte biztos vagyok benne, hogy úgy is én nyerek. Ezzel tovább húzogatom orra előtt a mézes madzagot, és ha ez még nem keltette volna fel az érdeklődését, hát tuti biztos, hogy reggeli után fel fogom tudni kelteni.
A pincér bekopog, benyit, betolja a kaját, majd távozik. Vigyorogva mérem végig í kínálatot és csapok le egyből egy pirítósra, amire jön a kávé, végül kezembe kapom a gyümölcssalátás, és az ágy melletti komódra teszem, egy szó nélkül, kivéve a gonosz mosolyt arcomon.
-Ez isteni.-jegyzem meg végül a kávéba nagyot kortyolva, és kezdek el falatozni a rántottából is. A terv ez idő alatt tökéletesen összeáll fejemben, és vigyorogva ülök le vele szemben az egyik fotelbe, míg ő az ágy szélén ücsörög. Süt rólam, hogy örömmel tölt el, ahogy a kíváncsi szempár méreget. Miért ne töltene el? A durcás gyerek képét imádtam, és ezt tudta is.-Induljunk este vissza New Orleans-ba. Akkor még egyszer láthatnám a ragyogó csillagos eget itt. Hátha látunk hullócsillagokat.-elmélkedek szándékosan terelve a témát. Egyenlőre legalábbis.

-Nem gondoltam, hogy a vudu erőmmel bármi bajod lenne.-ragadom meg a lényegtelen részét a dolgoknak, és horkanok fel, mint egy férfi, de inkább, mint egy morcos farkas. Végül kitessékelem magam az ágyból pakolási céllal és jól is haladok, míg hallom, hogy a telefon másik végén szinte lenyeli azt az a személy, aki felveszi rendelésünk. De legalább megvan minden, amit óhajtottam. Gyümölcs, kávé, rántotta... teljes kör kiszolgálás.
-Miért? Fizetünk érte, nem? Ez inkább plusz jövedelem, a kiszolgálásért még jattot is kaphatnak, ha nem égetik el a rántottát, míg a gyümölcsöket válogatják meg főzik a kávét.-reagálok szavaira, míg felkel és mögém lép, mire a kalapot a fejemre nyomom. Nevetségesen festhetek benne és tuti isten, hogy rosszul is áll, de nem érdekel. Ez olyan ruhadarab, ami állítom embernek alapjáraton nem áll jól.
-Mernél mást mondani.-suttogom lehunyt szemmel, míg ujjaim hajába fúrva húzom magamhoz közelebb, hogy csókjait és forró bőrének közelségét még inkább érezhessem.
-Jobb ötletem van. De erről majd reggeli után megbizonyosodhatsz.-fordulok vele szembe, kalapom lelökve a földre, nyakába csimpaszkodva húzom magamhoz egy csókra.-Viszont először kérem a kávém, a gyümölcssalátám és a pirítósom rántottával.-húzódok el tőle vigyorogva, ahogy kezembe kerül az irányítás. Legalábbis ha hagyja, de a termek akkor is kivitelezem, ha nem akarja. Márpedig miért ne akarná?

Nemleges választ adok kérdésére, fejem megrázom, határozottan vigyorogva. Nem gondoltam, hogy az volt. Na jó, egy kicsit. De azt hiszem nem is túloztam annyira.
-Ismerd el, hogy tetszik az önteltségem.-vigyorgok rá elégedetten, látom rajta, hogy nincs ellenére, amiért ennyire magabiztosan fejezem ki gondolataim. Bár kicsit túloztam, de ezért a tekintetért, amit kapok érte, határozottan megéri kicsit nagyra tartani magam.
Mellé gördülök némi rásegítéssel, fejem hozzá hasonlóan megtámasztom könyökömön, és alsó ajkamba harapok, ahogy combom cirógatni kezdi.
-Na látod, hogy ez kétirányú dolog. Bár amíg velem fekszel le este és ébredsz fel reggel, addig kétlem, hogy bármi baj lenne. Sőt. Hiányozna, ha nem lenne így.-mosolyodom el, kezét elhúzva szívéről, és ujjaim összefonva elmerengek egy kicsit. Tényleg hiányozna, ha nem látnám az alvástól dagadt szemeket.
-Jöhet a reggeli. Addig én összepakolom a táskákat.-csókolom meg gyorsan, és pattanok ki az ágyból, meg is szédülök ennek hála, aztán a tegnap este földre dobált ruhákat az egyik táskába gyűjtöm, amiben eddigi szennyesünk kapott helyet. -Azért erre emlékszel?-kapom fel fejemre a méretes kalapot, és úgy vigyorgok rá, aligha nézhetek ki jobban, mint egy emberi méretű gomba, de nem érdekel jelenleg.

Szavaira vágok egy rosszalló grimaszt, amiben ott bujkál rejtett nevetésem, és mivel maga alá gyűr, nem hagy sok választást, mégis épp eleget. Az első lehetőséget megragadva változtatok a helyzeten, kis híján legurulunk az ágyról, de mintha épp így számoltam volna ki, még időben megtartom magunkat.
Gondoltam, hogy ilyesmi reakciót váltok ki belőle, így csak megvonom egyik szemöldököm, mikor megjegyzést tesz a fenekemre, amiből aztán mégis jól vágja ki magát.
-Neked is egy mázlid van. Az, hogy nem vagyok sértődékeny és tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az ujjaim köré csavartalak és fordítva.-támaszkodom továbbra is két válla mellette tenyereim a matracba süllyesztve.-Viszont mivel mindig teszel róla, hogy lemozogjam, ami eszek, így nem érzem, hogy bármi baj lenne azzal, ha éhes vagyok. És különben is. A tegnapi vacsora túl régen volt már.-magyarázom az éhség indokát, nyilvánvaló, ő is hasonlóan érez. És mivel nyakamba csókolva felhívja a figyelmem más éhségre is, ha már egyszer pontatlan fogalmazását kicsit kifordítottam, halkan felsóhajtok.-Gondoltam, hogy így lesz. Bár a kettőt össze is lehetne kötni akár, nem?-nyomom vissza az ágyra és harapok ajkamba, hajam egyik oldalra tűröm és felette térdelve nézek le rá.-A pultos lány pedig csak ne rebegtesse rád a szempilláit. Te az enyém vagy, akár tetszik, akár sem. Továbbra is önző vagyok.-vonok vállat elégedetten vigyorogva le rá, karomon megcsillan a nemrég kapott kék ékszer, amitől csak még inkább elönt a melegség, amit közelében mindig, minden pillanatban érzek.

Az enyhe ropogásra nem kelnék fel, ellenben arra, hogy a matrac megmozdul, sokkal inkább. Plusz, már előtte is éreztem, ahogy tekintete engem pásztáz, csupán az illúzió kedvéért nem mozdultam, s mert igazából még élveztem is, hogy csukott szemmel is tudom, hogy képtelen levenni rólam a tekintetét.
Viszont a ropogtatást szóvá teszem és a hozzá társuló mimika, ahogy valóban mókushoz híven tele a szája, elnevetem magam. Igazából még aranyos is volt így. Hozzá bújok, közelsége olyasvalami lett, amit reggel nem akartam magamtól megvenni. Szerettem vele és mellette ébredni.
-Ha rajtad múlik, Csipkerózsika is lehetnék, akkor sem ébresztenél fel.-teszek egy megjegyzést, míg végül elérem, amit akarok és a tenyerembe szór egy keveset a mogyoróból, ami gyanítom az ágy mellett lévő táskából van, és mondhatni madárlátta csemege lett tegnap óta.
A darabokat gyorsan szórom számba, bőven nevezhetem magamat éhesnek, de a pillanat nem tart soká, ahogy lenyelem az utolsó falatot, máris hátamra dönt és elnevetve magam, kapaszkodom vállába, s egyben tartom is meg, mivel tenyere közé vette arcom. Ajkamba harap, mire akaratlanul is megremegek egész testemben. Makacskodva rázom meg fejem. Eszem ágában sincs eleget tenni ennek a kérésének.
-Éhes vagy, ezt gondoltam. Ahogy én is, ahogy te gondolod. A kérdés az, hogy mire.-kulcsolom át derekán lábaim, és hála a szabad kezeimnek, a helyzeten fordítok, s a hátára fordítom, igaz, nem sokon múlik, hogy mindketten a földön végezzük.-Ez az utolsó reggelünk itt, szóval ha reggelit rendelsz, legyen benne eper, pirítós, rántotta vagy lágy tojás, valami gyümölcslé, felvágott, zöldség és egy nagy bögre tejes, habos kávé.-hajolok hozzá közelebb.-De te vagy a legjobb pasi a világon. Még akkor is, ha erről meglehet, hogy csak én vélekedek így. S mivel amúgy is önző vagyok, nem is osztoznék mással.-gördülök mellé, széles mosollyal arcomon, egyszerű fehér pólójában teljesen elveszek, s beleolvadok a fehér ágyneműbe.

A fürdés után úgy dőlök az ágyba, mint egy zsák krumpli és olyan gyorsan alszom el, hogy magam is meglepődöm. Éjszaka egyszer kelek fel arra, ahogy horkol, de ebből is inkább csak egy kómás figyelmeztetés lesz, ahogy erőtlenül oldalba bököm, és ahogy elfordul tőlem, én is megfordulok és úgy alszom tovább. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje alszom, éjszaka pár furcsa emlékkép villan be, amik reggelre is ott motoszkálnak agyamban, viszont felkelni még nincs kedvem, így hamar visszatérek a békés alváshoz.
Érzem magamon a tekintetét, de addig nem mozdulok, míg meg nem érzem, hogy a matrac besüpped, majd felemelkedik. Elmosolyodom magamban, de arcom továbbra is rezzenéstelen, fejem a párnán pihentetem. Túl kényelmes volt, és a napokban az agyam annyira megfeledkezett mindenről, hogy ma meg aztán pláne nem volt kedvem felkelni. Nem akartam még hazamenni, pedig tudtam, hogy ideje lenne, de csak most értettem meg, hogy milyen jó olyan helyen lenni, ahol senki nem ismer. Persze ez az érzés ismerős volt már, de akkor nem volt mellettem senki, akivel szívesen elbújtam volna a világ elől.
-Éhes farkas helyett egy mókusom van.-jegyzem meg, ekkor már nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el, és nagyot nyújtózva ne nyissam ki szemeim.-De bármi is az adhatsz belőle.-csúszok hozzá közelebb, fejem nyakába fúrom, ujjaim hajába fúrom, és apró csókot nyomok forró bőrére.-Jó reggelt Mr. Wolfswood!-suttogom álmosan, kócos hajam hátrasimítva.

A karjai közé bújva otthonomra lelek ismét és ahogy szívverését hallgatom, s nyugodt arcát figyelem, míg szavaim hallatán vonásai ellazulnak és mintha kicsit kitisztulna az arca, kevésbé mutatná a maradék szervezetében jelenlévő ital hatását. Nem volt ezzel bajom, inkább csak elmosolyogva figyeltem tovább, ahogy minden porcikám ellazult.
Ahogy alsó ajkamba harap, felszisszenek, de nem a fájdalomtól, épp ellenkezőleg. A kellemes bizsergés átjárja testem, és bőröm máris forróbbnak érzem jó pár fokkal.
-Koszos vagyok, és büdös. Akkor sem hagynám, hogy bármivel megpecsételd, ha könyörögnél. Egy fürdés nekem kell még mára.-nyöszörgöm erőtlenül, karjai ugyanis olyan kényelmesen ölelnek át, s szorítanak hozzá, hogy nem szívesen mozdulok meg.-Muszáj kimásznom mellőled. De, ha elaludnál, mire végzek, akkor jó éjszakát.-csókolom meg, határozott mozdulattal lefejtem magamról kezeit és gördülök le az ágyról, s lépek a fürdőbe. Alighogy megengedem a vizet, hangos szuszogás szűrődik a szoba felől, mire csak elmosolyodom és a víz alá állok. A forró fürdő felfrissít, a víz, ami lefolyik rólam, határozottan olyan színű, mint a homok, ami ma belephetett bőségesen kis kirándulásunk során. Kikapom a táskából az egyik pólóját, az ugyanis jóval kényelmesebbnek tűnik, mint bármi más, és mivel ő már az igazak álmát alussza, óvatos léptekkel közelítem meg az ágyat és csusszanok be mellé, fejem mellkasának döntöm és pár percig még figyelem kisimult arcát, aztán elmosolyodva hunom le szemem, és merülök én is álomba.

Végül megadom magam a kísértésnek és minden nemű ellenkezés nélkül gördülök mellé, s bújok hozz, fejem mellkasára támasztva, állam úgy helyezve, hogy tudjak beszélni is. A kérdés hirtelen, váratlanul él, ugyanakkor még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy miért nem hiszi el, hogy mindenem megvan mellette, amit valaha kívánhattam magamnak. És ezen első helyen nem azt értem, hogy jelenleg nyaralunk egy szép helyen, vagyis inkább telelünk, hanem azt, amit adhat. Azt a megnyugvást, a bőröm alatt folyamatosan bizsergető, kellemes érzést, ami megmagyarázhatatlan gyorsasággal kerített hatalmába és úgy érzem, hogy nem is akar elszakadni tőlem.
-Fura, nem költöznék ide. És nem a hangzavar miatt nem. Egyszerűen nem érzem magaménak ezt a helyet. Fura, hogy amúgy azért se rajongok, hogy New Orleans az otthonunk... de most, hogy nem vagyunk ott, egészen meglepő, honvágyam van.-ismerem el, pedig én aztán nem vagyok az a honvágyas típus, hisz Chicago sem hiányzik, ahogy más állam se, ahol leéltem pár hónapot vagy egy-két évet. Sehová nem kötött semmi.
Hallgatom, amit mond, ujjaim végigfuttatom mellkasán, felkönyökölök és úgy nézek szemébe.
-Chriest Wolfswood, egy percre se forduljon meg a fejedben, hogy azért szeretlek a jövőben, mert ilyen helyre hoztál. És ne csinálj semmit máshogy, mint ahogy eddig, mert az már nem lenne olyan, mint most. Törődj bele, hogy azt az éned szeretem, aki néha kicsit morcos, máskor ennivaló módba kapcsol, néha engem bűvöl el a főztjével, és néha kicsit becsiccsent.-kúszok közelebb hozzá, homlokom homlokának vetve.-De tetszik a szádból az a szó, hogy kapcsolat. Meg az is, hogy melletted vagyok boldog.-csókolom meg elmosolyodva, ujjaim hajába fúrva.

Az, hogy a másnapossága a hideg víztől elmúlik, valahol jó. Túlzottan nem bírtam volna sokáig cipelni, és az, hogy az ágy melegébe bújt és azt akarja élvezni, csak elősegíti, hogy én is kiengedjek. Egy felem kicsit tartott tőle, hogy valami baja esik, ami hülyeség tudom, de az aggodalom mostanában a bőröm alá költözött.
mit sem törődve az izzadt, kissé poros testemmel, végignyúlok az ágyon, hasamra feküdve és a két, nemrég ködös tekintetbe nézek, ujjaim alatt pedig érzem arcának hideg bőrét.
Tudtam, hogy ez a helyzet nem tart örökké, és a baj az, hogy lassan tényleg ideje volt hazamennünk. És mégis örültem, hogy ha csak pár napot is, de ilyen nyugodtan tölthettünk el.
-Igazad lehet.-mosolyodom el, halovány, kicsit letört mosoly ez, mely tökéletesen kifejezi, hogy mennyire nincs kedvem elmenni innen. Hideg keze rálel enyémre, és kérdése hallatán feljebb tornászom magam, a takaró alá bújok, s mivel csak a fürdőruha felsőrésze fedi mellkasom, egy sorttal karöltve, így forró bőröm övéhez nyomom, és úgy húzom vissza kettőnkre a takarót, hogy immár mellkasán támaszkodom, és pihentetem állam, míg szemébe nézek.-Sosem voltam még ilyen boldog, mint amilyen ebben a pár napban voltam. Miért kérdezed?-válaszolok kérdésére, végül érdeklődve vonom fel szemöldököm, hisz kizártnak tartom, hogy ne látszódjon rajtam, mennyire felvillanyozott és kipihent lettem ez idő alatt. A barnaságról nem is beszélve.

Amilyen hevesen reagál,úgy mosolyodom el, hisz látom, ahogy szinte beletántorodik a nagy ellenkezésbe. Ahogy közelebb hajol, ujjaimmal megtámasztom vállánál, de mikor nyakamba csókol, egyszerűen elfintorodom a kellemes, mégis jelenleg bódítóan kellemetlen pia szagától.
-Ennek hidd el, én örülök a legjobban, de a szagod... sajnálom, tovább nem tudom elviselni.-vonok vállat végül elnevetve magam, ujjaim szám elé emelve, hogy ilyet mondok, de láthatja rajtam, hogy ez a kijelentés csak a jelenre vonatkozik és igenis szeretem ennek ellenére.
Betámolyog a fürdőbe, mire csak mosolyogva rázom meg fejem, összeszedem a ruhákat és az eddigi szennyesre pakolom, ami egy külön táskában kapott helyet.
Előveszek egy üveg vizet, kitöltöm egy pohárba, aztán kinézek az ablakon, de már javában sötétedik. Az ágy szélén ücsörögve várom, hogy végezzen, és mikor ismét megpillantom, eddigi kába és saját lábán megállni képtelen énjét mintha elhagyta volna, úgy repül be az ágyba és takarja be magát.
-Ha megengeded, hogy lefürödjek én is, megkapod. De izzadt vagyok és koszos, így nem hiszem, hogy be kellene másznom melléd a takaró alá.-ennek ellenére végignyúlok az ágyon, keresztbe onnan, ahol eddig is ültem, és végigsimítok borostás, de jéghideg arcán.-Holnap el kellene indulnunk haza, ugye tudod?-végül is nem maradhatunk itt örökké. Pedig mindennél jobban kívánom ezt.

Szinte suhan mellettünk a táj, ahogy a hotel felé tartunk, és különösebben nem is beszélgetünk. Csendben ücsörög mellettem, magával harcol, és pedig az utat nézem, bal könyökömmel az ajtót támasztva, rajta pihentetve fejem, hisz a forgalom nem akkora, hogy ne lenne elég egy kéz ahhoz, hogy a kormányt tartsam. Meleg, mondhatni forró levegő járja be a kocsit, de még így is jobb, mint amilyen érzés akkor fog el, amikor kiszállok a kocsiból. Az ajtó kilincse forró, az aszfalt szinte olvadozik a lábam alatt és ahogy Chriest mellé érek, látom, hogy a segítségemre még mindig igencsak rászorul. Mellé lépek és hagyom, hogy rám támaszkodjon, míg elvonszolom a szobáig, bizonytalan járása miatt pedig olyan, mintha legalább a saját súlyom ötszörösét próbálnám meg elcipelni A pontból B pontba. Mikor megérkezünk, fellélegzek. a szoba legalább annyira hűvös, hogy érezhetően oxigént szívjak be, ami tisztább, mint a kinti forró, homokos levegő.
Próbálom az ágy felé terelni, de annak lábában, bevallom magam sem tudom, hogy hogy, de megbotlik és még jobban rám nehezedik. Ettől már számon kicsúszik egy erőteljes nyögés, ahogy felszisszenek súlyának nyomásától, majd mikor végre leül az ágyra, nagyot nyújtózom.
-Hát nem vagy könnyű eset.-rázom meg fejem rá mosolyogva, majd magam is ledobom a kezembe vett kalapot és táskát, valamint az izzadt pólóm a földre ejtem, míg ő előkotorja nagy nehezen az üveget zsebéből.
-Na, majd ha hazaértünk megiszom. De most szólok, ha becsiccsentek, elviselhetetlen leszek.-figyelmeztetem közelebb lépve hozzá, és elé lépve lehúzom fején keresztül a pólóját.-Kénytelen vagyok, nem? Hacsak nem egy koszos farkassal kell aludnom. De azt inkább passzolom most.-lépek a fürdő ajtaja felé, felkapva a két levetett ruhadarabot, a pólóm és az övét, kézen fogom, felsegítem, arcomon húzódó halovány mosollyal karöltve gombolom ki nadrágját, s húzom azt le lábán, hogy kilépve belőle a fürdő felé vehesse az irányt.

Kettőnk közül én voltam a lusta és a lassú, most mégis felcserélődtek a szerepek, ő lett a lassú és az időhúzó, amit cseppet sem bántam, inkább jót mulattam rajta. Figyelem, ahogy ő is felöltözik, míg én is útra kész állapotba kerülök.
A kényelmes edzőcipőben és az egyszerű sortban nem feszengek, mint egy szorosabb felsőben vagy ruhában, a táskám pedig hátamon kap helyet, hogy kezeim szabadon maradhassanak. Kirándulásra készen álltam előtte, mint egy óvodás, és hasonlóan festett ő is.
-Jól van már. És még nekem mondtad, mikor ide készültünk, hogy fél lakást magammal akarom vinni.-vágok vissza, kicsit belecsípve, tekintve, hogy pár napi hideg élelemmel felszerelkezve akart elindulni. De nem én cipeltem, hanem ő, így nem zavart.
-Óóó drágám, egy percre se kímélj meg semmitől.-vigyorgok rá, mikor elfogadja a kihívást, ami nem is igazán volt kihívás, de már-már hozzátartozott a napi rutinhoz, hogy kicsit csipkedjük a másikat. Ahogy fenekemre csap, rosszallóan ugrok odébb és rázom meg fejem, szám sarkában mégis továbbra is ott tud maradni a mosoly apró jele.
elkapom felém száguldó kulcsot és először ugyan értetlenül állok, de a magyarázat hallatán egyszerre leszek büszke, hogy vezethetek és szisszenek fel, mikor kitér az ivás részre.
-Megtiszteltetésnek érzem, de ha leiszod magad a sárga földig otthagylak egyedül.-figyelmeztetem kilépve az ajtón, kezemben a kulccsal, és indulok a lakókocsi felé.