A meggyőződésem, hogy vicces, mikor spicces, nem változik, és nem is áll szándékomban a kelleténél jobban terelgetni, de azt se szeretném, hogy rosszul lépjen, elessen és beverje a fejét. Ez az a helyzet, mikor gondoskodó anyát játszok mellette, de kifejezetten nincs bajom a helyzettel.
-Pedig de, messze parkoltál.-adok igazat neki, hangomban a nevetés elnyomása érződik, ugyanis egyáltalán nem parkolt messze, pár hosszú lépéssel átszelhető a kis tér, viszont az ő helyzetében ez felérhet egy kisebb távfutással.
Beszáll, vagyis inkább besegítem az anyós ülésre, majd beülök mellé a volán mögé és segítek, hogy be tudja magát kötni. Ez nagyjából abból áll, hogy hátradöntve, kezét felemelve bekapcsolom az övet, míg ő elterülve ül és erőlködve próbálja kivenni a képet, hogy mi is zajlik körülötte.
Elindítom a motort, majd sebességbe teszem a kocsit és elindulok vele, az utat figyelve, kényelmesen hátradőlök, napszemüvegem orromra tolom, és a pólóm lekapom, mert őszintén szólva szinte úgy érzem, hogy a lakókocsiban szaunázni fogok, ha így haladunk.
Elnevetem magam és értetlenül nézek rá, ahogy aggodalmasan próbál meggyőzni róla, hogy szeret és én elmélete szerint utálom.
-Vicces, hogy ezt gondolod és nagyon aranyos vagy így spiccesen is, de el kell, hogy keserítselek, nem utállak.-simítok végig arcán, hajába túrva, majd magam felé fordítom, mikor az egyik kereszteződésben pirost nem kapunk.-Bár jelenleg kissé szét vagy csúszva, de akkor is szeretlek. Tudod, amikor először találkoztunk is én voltam a gardedám, azt hiszem, hogy ez a feladat rám maradt immár.-nyomok csókot arcára, majd játékosan az arcára tolom a hatalmas kalapot, amitől én már akkor megszabadultam, mikor beültem, hisz nem láttam volna tőle. Innentől pedig egyenes út visz minket vissza a hotelbe.

Szinte nevettet a látvány, és őszintén, lenne viszonyítási alapom, ha emlékeznék rá, hogy első este, mikor megismertem, milyen volt. Akkor határozottan részegnek mondtam volna a tekintetét, igaz az egészen más volt. Az a tekintet fakó volt és semmi boldogság nem csillogott benne, csak szomorúság és megtörtség.
-Mernél mást mondani.-mivel így is kis híján cipelteti maát, mert hiába mondja, hogy biztos lábakon áll, látom, ahogy szinte koncentrál arra, hogy megálljon a saját két lábán. A látvány vicces, így a mosolyom arcomon ragad, míg haladok vele egy árus felé. Tekintve, hogy eleve jóval melegebb vérű, mint mások, az alkohol valószínűleg rá is máshogy hat, plusz a tény, hogy a tűző napsütés eleve megárt egy kissé spicces embernek, nem elhanyagolható tény.
-Ez könnyen ment.-jelentem ki, kicsit talán elhamarkodva, ahogy előveszi a pénztárcáját és ügyeskedni kezd, hogy előhúzzon belőle pár bankjegyet. Az árusok csak mosolyognak, gondolom tudják, hogy a helyi ital a kedvenc minden turistánál és rendszerint be is üt mindenkinél. Chriest szavai hallatán megforgatom szemeim, szentimentális és érzelgős énje ismeretes, de valahogy most kissé megmosolyogtató, ahogy mindezt tálalja másoknak is.
-Ez így van. De azt hiszem, hogy ha ezt nem kiabálod, akkor is értik.-mivel kicsit hangosabban is mondja a kelleténél, pár tekintet ránk szegeződik, de mindenki tudja jól, hogy a hangoskodás oka valószínűleg egy helyi specialitásnak köszönhető.-Mielőtt kidobod a taccsot vagy nekem kell felvakarnom a földről, gyere. Hazamegyünk.-kezdem terelgetni a kocsi felé, biccentve egyet a vigyorgó árusoknak, aztán igyekszem belapátolni a kocsiba, na nem, mintha az olyan könnyen menne.

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb beüt a pia és aztán nézhetem, ahogy majd szinte magán kívül fog kóvályogni, de addig is jó szórakoztam folyton változó arckifejezésén. Ahogy az üveget zsebre vágja a maradék, alig fél korttyal, összevonom szemöldököm, és körbenézek. Mi kifizettük, de ki tudja itt hogyan állnak az olyasmihez, hogy a maradék piának hol a helye.
-Roppant figyelmes vagy.-mosolyodom el, mikor befejezem, és kicsit jól esik ejtőzni még a székben elterülve. Túl jól laktam, hogy csak úgy megmozduljak és elinduljunk.
Ahogy felhúz, rá mosolygok, de pupillái összeszűkülten merednek rám, egyértelműen elkezdett a vérében forogni az alkohol, és ahogy kilépünk az ajtón, tudom, hogy a meleg csak rontani fog a helyzeten.
-Csak meg tudj állni a lábaidon szívem.-érzem, ahogy válla enyémnek dől, kicsit erősebben, mint máskor, mire mosolyogva rázom meg fejem és ahogy elém lép, nyakamba fúrva fejét, valami olyasmit dünnyögve, hogy imád, csak felnevetek, mivel bőröm borostája igencsak csiklandozza, és a pálinka szaga megcsapja orrom. Eltolom magamtól, és úgy nézek fel rá.-Én is, csak jussunk el a kocsiig, mert nem vagy egy könnyű eset. Semmilyen értelemben véve.-kérem, elindulva az említett irányba, még szerencse, hogy amit venni akarunk, szintén erre keresendő.
-Nézd, ez jó is lesz.-nyomom fejére az egyik színes sombrerot, majd sajátomra is teszek egyet, az árus érti a probléma okát és csak mosolyog. Nyilván nem most látott először ilyesmit.-Ezek lesznek.-mutatok a fejünkön lévő darabokra. Viszont nem csak az árus nevet a látványon,

Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, ahogy előadja magát, és felvezeti, szerinte miről szól a szerelem. De a labda ide-oda dobálása sosem ér véget köztünk.
-Azt hiszed, hogy az egód ápolgatásával fejezem ki igazán, hogy mit is érzek? Nos, ezt az örömöt nem adom meg neked. Bár imádom, ahogy bizonygatod, hogy főnyeremény vagy.-rázom meg fejem, aztán hátradőlök a széken.-És az a baj, hogy el is éred, hogy ezt szeressem benned. Ezt is.-forgatom meg ujjaim között a nemrég kapott karkötőt, és ahogy megérkezik a kései időpontra tett ebédünk, hasam szinte azonnal nagyot kordul.
Miután szavak nélkül is kiszórakoztunk magunkat és kifejeztük a felszolgáló küllemét illető döbbenetünk, éhesen kezdek neki, bár ismét legyőz, és úgy nyeli a falatokat, hogy szinte nem is rág.
-Mohó, éhes farkas.-állapítom meg dünnyögve, nem túl hangosan, mégis ő meghallja, ha meg akarja, aztán amíg befejezem, ő már a pálinkásüveget nézegeti.
-Egy. Te kértél kis üveget. Kettő. Ha annyira részeg akarsz lenni, hogy a lábadon sem állsz meg, ha lehet ne itt próbáld ki, én ugyanis nem hiszem, hogy önerőből elbírnálak cipelni a kocsiig.-figyelem a műveletet, ahogy tölt, majd megiszik egy nyeletni mennyiséget, aztán neki is kezd a második adagnak. Én ekkor végzek az elsővel, s bár csak a szemem kívánja, azért belekezdek a másodikba én is.
A fejet, amit vág, megnevettet, így villám visszatéve a tányérra, elkapom előle az üveget és beleszimatolok, egy pillanatig pedig irigykedem rá, aztán eszembe ötlik, hogy van bár, éppenséggel ha hazaérünk én is belekóstolhatok ilyesmibe. Kizárt, hogy ne lennének hazai italok is.
-Meg akarod próbálni? Sok mindenhez van szívem, a muszáj, ehhez is lesz. De csak akkor maradhatsz éjszaka mellettem, ha kótyagosan alszol, nem pedig a vécét támasztod. Szerintem fair ajánlat.-kezdek neki lassacskán a második adagnak is, bár a gyomrom korgás helyett fájdalmasan morog a jóllakottságtól, lenyomom a maradékot is, mert ezzel a kajával nem lehet betelni ilyen könnyen.

Vállon öklözöm, és megrázom a fejem. Igaza volt, ez teljesen más volt, de mint a Föld minden pontján, így itt is más volt a normális, a kultúra, ami nekünk fülsértő, másnak tökéletes, és otthont jelentő muzsika.
-Igazad lehet, de ha ezért a megszólalásodét meg akarnak verni...-nézek körbe, a nőkön kívül ugyanis jó pár férfi is körülvesz minket, még ha tudom is, hogy nem nagyon árthatnak neki, hisz csak emberek. De ki tudja, akár mások is lehetnek, csak az érzékszerveim tiszta káoszban alul működnek most.
A vendéglő szinte csábítóan néz ránk, ahogy elfáradtam, éhes is lettem, hisz a reggeli már lesétálásra került, vagyis inkább lelépcsőzésre. A vendéglőben kevés a helybéli, így csendesebb a helység, de a hangzavar még így is elég nagynak mondható.
Leülünk egy asztalhoz, kényelmesen hátradőlök és elkezdem az étlapot lapozgatni. Chriest előbb választ, mint én, de aztán csakhamar én is kitalálom mit is akarok. Már nem sokat lehetünk itt, holnap ideje lenne indulni, így muszáj még kihasználni a helyi specialitásokat.
-Ugyan ezt, pálinka nélkül.-fintorodom el rosszallóan, aztán próbálom nem elnevetni magam, ahogy Chriest rám néz. Egyértelmű, hogy ugyan azt a csodálkozást akarjuk elrejteni mind a ketten, de jelenleg ő ismét úgy néz ki, mint aki most tanulja a mimika kontrollásásnak alapjait.
Ahogy közelebb hajol, úgy fogom meg pólója nyakát, és húzom magamhoz még közelebb.
-Emlékeztetlek, hogy a lakókocsi a hotel előtt áll. Sajnálatot ne várj, senki sem kényszerít ivásra drágám. Ha elalszol az anyósülésen hazafelé, én ugyan nem cipellek el a szobáig. Ágy van a lakókocsiban is.-tolom vissza a székre gonosz vigyorral arcomon. Az, hogy egymást cukkoljuk, már-már mindennapos dolog volt, és bár nem hagytam volna kint egy idegen városban az utcán, azért nem is lettem volna a személyi ápolója az éjszaka és a holnap reggelt illetően. Volt még egy-két betervezett dolog, amihez ő nem igazán kellett így tökéletesen kaptam az alkalmon, hogy megejtsem ezen dolgokat.

A hangzavarhoz hozzá voltam már szokva. Hasonló helyeken fordultam meg, igaz, azt kocsmának hívták és a részeg vagy éppen csak az italtól már kellő képen bódult emberek társaság a zenét üvöltötte túl, na meg egymást. De ez más volt. Ez a katarzis szerű élmény, ahol a templom hangja, az árusok kiabálása, hogy vevőt fogjanak és a zene hangja egyszerre keveredett össze, megspékelve némi autózajjal. Tekintetem ide-oda kapkodom, hogy mindent, ami elém tárul be tudjak fogni, kisebb-nagyobb sikerrel megyeget is.
-És én még azt hittem, hogy New Orleans a hangos...-helyeselek kissé kábultan az élménytől, mégis lelkesen csillogó szemekkel fürkészem a környezetünk.
-Hozzászokni lehet, hogy nem tudnék, de jó, határozottan tetszik.-mosolygok rá, azóta forgatom a fejem mindenfelé, mióta kiszálltam a kocsiból. Mellém lép, és ujjait összefonva enyémekkel, lassan elindulunk.
-Lesz még egy pár, de vegyük meg. Aztán ehetnénk is majd valamit. Mondjuk ott.-mutatok a piacon túl egy kis helységre, ahol láthatóan sokan vannak, ez már eleve azt jelenti, hogy finom a kaja.-De most szólok, ha annyi pálinkát iszol, hogy a lábadon nem tudsz megállni, te alszol kint a lakókocsiban én pedig bent a hotelszobában.-figyelmeztetem, mikor az árus mellé érünk, aki vigyorogva néz ránk, igaz kicsit foghíjas a dolog, de a kedves tekintet felülkerekít ezen.