Mosolyogva rázom meg fejem. Egyet értek vele a tapsi kérdés tekintetében, mert ha ő nem, én meg pláne nem vagyok hajlandó nyulat bontani. Még egy csirkét csak-csak, de azt is csak akkor, ha már nem él, és tollaktól mentes. A húst megenni jobban szerettem, mint fogdosni, azt hiszem, ez normális reakció volt egy embertől. Mellkasom előtt keresztbe font kézzel vonom fel egyik szemöldököm, mikor sorban lebontja a dolgokat és mikor helyesel nekem, lelkesen bólogatok, elnyomva egy vigyort. -Őszintén? Fogalmam sincs.-rántok vállat végül.-Tetszik, hogy egyet értesz és igen, egyet értek veled én is. De azt hiszem, hogy a két szép szememmel már akkor behálóztalak, amikor a sárga földig akartad magad inni.-jegyzem meg szerényen, nagyokat és sűrűn pislogva, arcomon továbbra is ott ül a vigyorom. Bárhogy is volt, így volt jól. Ez a nyugalom, még a körülményekre való tekintettel nézve is percek alatt elérte, hogy mindenről megfeledkezzem. A lépcsőn lefelé követem, tekintetem hátába fúrva, figyelve minden rezdülését, de meg kell hagyni, a végére egészen belejött és kicsit még megengedem magamnak, hogy gyönyörködjek a tájban, és a forró kövek nyújtotta melegben elgondolkodjam, hogy hőgutát akarok-e kapni, vagy sem. -A pálinka a tied, de tekintettel arra, hogy mekkora idióta voltál, hogy a férfi tekintélyed nem engedted megkérdőjelezni azzal, hogy megemlítesz holmi tériszonyt... nos, addig a kisvárosig te vezetsz.-nyomom végül mellé érve kezébe a kulcsot, és elégedetten bólintok.-Ellenvetés nincs, csak tervmódosítás drágám.-vigyorgok rá, magamhoz húzva egy csókra, majd még egy pillantást vetek a piramisokra és beülök az anyósülésre, várva, hogy a sofőr is megérkezzen végre.
//folytatás valami kisvárosban gondolom
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Feb. 15, 2016 6:38 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Magam elé képzeltem ahogy darabokra nyiszálom a szegény kis tapsit, és elfintorodom. Az agyamban ez a kép úgy jelent meg, hogy ez a nem túl nemes feladatot Les fogja végezni... - Jól van, nyuszi kizárva - emelem fel a kezem a megadás pózában. - Sajnálnám szegényt. Aranyosan a nagy fülükkel, meg azzal a bamba fejükkel - teszem hozzá, aztán felsóhajtok és az égre függesztem a tekintetem mikor leszedi rólam a keresztvizet. - Na szóval, haladjunk sorban - emelem fel a kezem és számolni kezdek az ujjaimon. - Egy: roppant módon örülök és legyezi az önérzetemet hogy férfinak tekintesz. Halálosan meg is sértődnék, ha nem így lenne. Kettő: igen, vakmerő idióta vagyok. De pont így szeretsz, nem? És ne is tagadd, mert úgysem hiszem. Túl jól ismerlek már én is téged. Három: tudom, hogy amit akarsz megszerzed. Engem is sikerült. Vagy fordítva történt? Már nem is nagyon emlékszem rá - cukkolom, aztán feltápászkodom. Ahogy terelgetni kezd lefelé a lépcsőn, néha megreszket a lábam, de rájövök, az éppen felfelé özönlő tömeg tökéletes arra hogy az embereket figyeljem, és ne a lábunk alatt lévő mélységet. Időbe telik ugyan, de sikeresen és dicsőségesen érünk le a piramis aljára, amit jókora és megkönnyebbült sóhajjal díjazok. - Túléltük - vigyorgok Les-re, aki mellém ér. - Akkor azt mondanám, most azonnal célozzuk be a legközelebbi kisvárost. Megvesszük a sombreródat, és a hősiességem jutalmául megérdemlek egy pohárka kígyópálinkát. És egy burritot is, ami azt illeti. Ellenvetést meg úgysem fogadok el.
Elfintorodva nevetem el magam és megrázom a fejem. Szerettem a nyúlhúst emberként, farkasként is azt hiszem megettem szívesen, a mellékes hasfájástól eltekintve értendő módon. -Állapodjunk meg valamiben. Ha hozol nyulat, amíg felboncolod, és megnyúzód és megfőzöd én nem fogok otthon tartózkodni. -nézek rá komoly arcot vágva, vagyis próbálom a vigyorom elnyomni, de még így is szavaim meglehetősen érzéketlenül hagyják el szám, ellentmondást nem tűrve. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért nem szólt, és mit várt tőlem, de azt határozottan tudtam, hogy nem fogom szó nélkül hagyni a makacsságát, amivel igazából magát sodorta bajba. Vagyis mondhatjuk így. Plusz az, hogy roppant nagy hülyeség volt tőle ilyesmit eltitkolni előlem, az már csak szavaimból érzékelhető véleményként, amolyan lehordásként jelenik meg. Felmordulok, ahogy a boszorkány erőmmel való izélgetést felhozza. Nem is ő lenne, de ezt kicsit övön alulinak éreztem. -Tudom, hogy férfi vagy, feltűnt már. Csak segíteni akartam, de gyanítom, amilyen vakmerően idióta vagy, és feljöttél, úgy le is fogsz tudni menni.-szavainak ellenére is kicsit a dacos, makacs, és idegesítően őszinte énem tör elő belőlem. Kicsit feljebb tornázta az elmúlt napokban pihenő idegsejtjeim állását. -Komolyan elhiszed, ha te nem jöttél volna fel, én sem? Ha valamit akarok, megszerzem, így vagy úgy. Tehát felőlem maradhatsz a kocsiban is máskor, én nem fogok semmit sem kihagyni, még ha veled jobb is átélni az ilyesmit.-simulok hozzá, apró csókot nyomva szájára, aztán kezemmel előre mutatok a lépcsők felé.-Csak ön után Mr.-vigyorgok rá, de nem gonoszkás módon, inkább bátorító jelleggel. Ha megcsúszna sem fogom hagyni, hogy leessen, ezt szinte már kijelentve ő is tudhatná előzetes bejelentésem nélkül is.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Feb. 14, 2016 4:49 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
- Van még addig néhány napunk - értek egyet Les-el, mikor azt mondja, van még ideje eldönteni, mit is csináljon. - Téged ismerve, addig még körüljárod párszor a problémát - cukkolom. - Ígérem, ha egyedül megyek, hozok reggel neked egy nyulat. Persze halottan - teszem hozzá. Végeredményben isteni ebéd lenne belőle. Nyilván nem szőröstől-bőröstől, hanem befűszerezve, tepsiben. Látom hogy összevont szemöldökkel vizslat, mikor pedig kibököm az igazságot, hevesen forgatni kezdi a szemeit, és kapok egy kisebbfajta letolást. Nem is ő lenne, ha nem dörgölné az orrom alá, hogy hülye vagyok. - Gondoltam nem lesz problémás a dolog, végeredményben nem egy centis helyen ücsörgünk itt. De tévedtem. Ne félj... férfi vagyok. Erőt tudok venni magamon, és lemegyek. De ha lehet, te menj előre, mert ha véletlenül lesodorlak, azt sosem bocsátom meg magamnak. És nem akarom, hogy a boszorkányerőddel izélgess... - vágok egy apró fintort. - Értékelem a felajánlott segítséget, de inkább ne. Nem nyúlhatok mindig a te erődhöz ha problémám van, vagy valami fáj - állok aztán talpra, és magammal húzom őt is, bár igyekszem nem nagyon lefelé pislogni a mélységbe. - És azért nem szóltam, mert akkor te sem jöttél volna el, és kihagytál volna egy élményt az életedből. Azt pedig nem bocsátottam volna meg magamnak.
Konkrétan nem féltem attól, hogy valami balul sülhet el azon az éjszakán, mikor farkassá kell változnia, de a kényszert minden kellemes emlék ellenére, ami a legutóbbi átváltozásból maradt, nem éreztem. Jól voltam és ha nem kellett, nem is akartam átváltozni. -Akkor még majd meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok.-hagyom a kérdést függőben, hisz mivel ő nem erőszakolta volna rám, hogy hogy tegyek, így az egész döntéskészség az én kezemben volt. -Ó drágám, azt már azóta hallgathatnád, hogy átléptük az ország határát.-vágok vissza vigyorogva, igaz látom rajta, hogy valami nincs rendben vele és ez határozottan nem a melegnek betudható bódulat, inkább sápadtság. Összevont szemöldökkel érdeklődöm hát, hogy mégis mi bántja, mitől van rosszul, mert annyira ismerem már, hogy a normális fejtől eltérő mimikáit tudjam hová tenni. Ezt is részben el tudtam már helyezni egy csoportban, de jobban örültem volna, ha csak a rossz megérzéseim játszanak velem, ami megjegyzem igen ritka esetnek mondható. -Erről mikor is akartál szólni? Mert már kicsit mintha késő lenne, nem gondolod?-szúrom le azonnal, amiért eltitkolta előlem, hogy mennyire nincsen jól és mi is a baja.-Hogyan tervezel lejutni innen? Bár lenne rá megoldásom, de elképzelhető, hogy annyira nem fog tetszeni.-célzok a boszorkány képességeimre, bár egyértelmű, hogy én sem és ő sem egy piramis tetején tervezzük az öregségünket is eltölteni. Így nagyon más megoldást jelenleg nem látok, hacsak nem győzi le a félelmét.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Feb. 12, 2016 3:58 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Bólogatok a szavaira, minden neheztelés nélkül. Hiszen én mondtam, hogy válasszon alternatívát... - Hidd el, épp elég nekem végigkínlódni a teliholdat minden hónapban egyszer. Félre ne érts, nagyon jó volt, hogy legutóbb ott voltál velem, de talán kissé jobban érzem magam úgy, ha tudom, te legalább nem teszed ki magad az átváltozás minden kínjának - mondom csendesen. Most őszintén, ki az aki azt akarja hallani, hogy akit szeret nyög és sikít kínlódása közepette? Valahogy el tudok tekinteni ettől. Mikor visszahúzza magára a felsőjét halványan elmosolyogom magam. - Jobb. De most meg majd azt hallgathatom, hogy miattam főttél meg - szúrok oda egyet jókedvűen, de ahogy kifejti a gondolatait, kissé elkomorodom. Legalábbis elég feszengve pislogok körbe a "kilátóról", ahogy jelenleg ülünk. - Nos, az a nagy igazság, hogy borzalmas tériszonyom van - vallom aztán be csendesen. - Rosszul vagyok mindentől, a mélységtől, a magasságtól - vonok vállat vontatottan. - Felfelé még rendben is volt a dolog, de most, ahogy lefelé nézek, hát lehet, hogy tényleg egész életemet itt fogom tölteni, mert innen én ugyan le nem megyek - motyogom, és csak ahogy a lábunk alá nézek elsápadok. A legrettegettebb rémálmom az, hogy legurulok a piramis lépcsőin, turisták tömegét sodorva magammal, és téve el láb alól. Nem a legjobb gondolatok. Azt viszont már most érzem, hogy tenyeremen kiüt a hideg verejték, még a gyümölcsaszaló meleg ellenére is.
Ölébe húz, mit sem törődve a kisebb turista tömeggel, aki körülvesz minket, és kicsit oldalra billentve fejem hallgatom szavait. Elvigyorodom és kihúzom magam a bók hallatán, miszerint okos nő vagyok, és ő nem a parancsolóm. Még szép. Akkor nem lennénk már jóban. -Még meglátom. Tudom, hogy ez most önzőnek tűnik majd, de lássuk be, ha nem kell minden hónapban szenvedned, te sem akarnál mindig szenvedni. A múltkori nagyon jó átváltozás volt, életemben talán még sosem élveztem ezen természetem ennyire, de... inkább vagyok boszorkánynak, mint farkasnak való.-ez nem volt igaz, hangom épp ezért halkul el még jobban, a már így is halk beszédből lejjebb vett hangerővel. A miért jelenleg nem számított, de mindig is így éreztem. -Őszintén szólva megnézném, ahogy mindenkit elásol itt, aki csak rám mer nézni.-vigyorgok vissza rá, apró csókot nyomva szájára, a nyakamban lévő pólót fejemen keresztül visszahúzom a helyére.-Most már megfelel?-igaz, nem sokkal takar többet, de egy kisebb tömegmészárlást vagyis inkább tömegelásástól megkímélnék jelenleg mindenkit. Bár bevallom, jól esett a gondolat, hogy ilyesmire is képes lenne, ha rólam van szó. -Roppant romantikus gondolat, de maradjunk annyiban, hogy kis zöld lények nincsenek. Ha vannak is földönkívüliek, és a jelenlegi világot elnézve miért ne lehetnének-célzok itt a természetfeletti lényekre, mint amilyenek például mi is vagyunk-plusz azt hiszem, hogy neked nem azzal van a legnagyobb bajod, hogy mi van, ha ilyesmi bekövetkezik. Vagy tévedek?-ismerem már vonásait, és határozottan nem volt jóban a helyzettel. És ez nem a hőségtől volt gyanúm szerint. Bár nyilván az is közrejátszott, de farkasként amolyan belső termoszunk volt, a kelleténél melegebb érzetünk nem lett, mint amilyen egy embernek lehetett.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Feb. 11, 2016 4:40 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
A piramis tetejére én úgy lihegek, mint egy kivénhedt kóbor kutya, és leülök az első utamba kerülő kőre, Les viszont úgy repked fel-alá még itt is, mint aki nem most mászott meg egy felhőkarcolóra való lépcsőt. Fogalmam sincs, honnan szedi az energiáit, de adhatna belőle. Ahogy leül végül velem szemben, miután kigyönyörködte magát, felhozza a telihold témáját, mire összeráncolom a szemöldökömet. Fogós kérdés. Mit is szeretnék igazán? Aztán elmosolygom magam, és többi turista ide vagy oda, nemes egyszerűséggel az ölembe húzom. - Nem vagyok sem urad, sem parancsolód hogy megmondjam, mit tégy - mosolygok rá. - Hogy mit szeretnél csinálni, annak az eldöntését rád bízom. Ha velem akarsz tartani, én annak is örülök. Ha úgy döntesz hogy otthon maradsz, és reggelivel meg forró fürdővel vársz, hát annak is örülök majd. Felnőtt, önálló és okos nő vagy, aki képes döntéseket hozni - hajtom izzadt homlokom az övének. Ami már csak azért is jobb, mert így legalább kéretlen fülelők nem hallják, miről is beszélünk. Gyanítom, ha meghallanák a vérfarkas szót, nagyon hamar leürülne a piramis. - És ami a fürdőruhás idomaidat illeti, édesem, elismerem, hogy roppant vonzóak. De utálom, ha más férfiak bámulnak téged. Hogy mások is így öltöznek, nem érdekel, mert nincs közöm hozzájuk. De ha téged bámulnak, hidd el, képes lennék arra is, hogy a pimasz fickóját elássam ide a homokba - vigyorgok úgy, hogy érezze, tényleg zavar, ha mások bámulják, ettől függetlenül nem öltöztethetem csadorba, és nem takarhatom el földig minden porcikáját, mint az arab nőknél szokás. - Mellesleg - hordozom körbe én is tekintetem a horizonton - azért ijesztő ez a piramis egy kicsit, nem? Úgy értem, hogy százszámra olvasni, hogy talán mások és másképp építették, mint ahogy mi gondoljuk. Gondolj csak bele, mi lenne, ha kiröppenne alólunk egy úrhajó, vagy valamelyik kő nem bírná már tovább az évszázadok nyomását, és velünk együtt zuhanna lefelé - borzongok bele a gondolatokba. Na igen. Les még nem tudja, hogy frászt kapok a magasságban, és csak a kedvéért kecmeregtem el ide, hogy ne fosszam őt meg ettől az élménytől, amit ez a kirándulás rejt magában.
Felvont szemöldökkel nézek a pasi után, értem én, hogy megbámult és ezt Chriest kevésbé veszi jó néven, de azért körbenézek pár hozzám hasonló öltözetet viselő nőtársat keresni. -Van rajtam ruha. Fürdőruha. És nem én vagyok az egyetlen, aki egybeköti a kirándulást és a barnulást. De én legalább nem kapok hőgutát, mert alkalmazkodom.-veszem el a palackot, én is belekortyolva az ujjai közé már kissé elsorvadó palackba. Igaza volt, és a Telihold említésére nagyot nyelek. Megint. Nekem nem kellene átváltoznom, na nem, mintha kényszer lenne ez miatta, sőt. Emlékszem a közös átváltozás adta kellemes élményre, ahogy a hó és a hideg ellenére is szívesen csatangoltam mellette a várost övező erdőkben. Nem sűrűn éreztem ilyesmit senki közelében, ellenben mellette mintha nem számított volna semmi, s nem érhetett volna semmi baj. Furcsa, de meglehetősen kellemes érzés volt ez. Amíg felérünk a piramis tetejére csak elgondolkodom azon, amit mondott, tovább rágom magamban az elém vetett csontot, szép lassan elmerülve az emlékek tengerén is, amitől kicsit kiráz a hideg, mégis belebizsereg testem egy-két kellemes emlékbe. -Azt a....-nézek körbe, mikor felérünk és a szemem elé táruló látvány, amitől már a kocsiból kiszállva is eltátottam a szám, így madártávlatból még jobban tetszik. Míg Chriest levetődik az egyik kőre, én lelkesen indulok el a piramis tetejének másik oldalához, hogy lenézzek a pereméről.-Oké, két nap múlva hazamegyünk, de ez volt életem legjobb utazása, ahová valaha is mentem.-lépek Chriest elé vigyorogva, majd leülök a vele szemben lévő egyik kőre, és kezeim összefonom kezeivel.-Nem teher veled tartani Telihold idején, de azért megkérdezem, hogy mit szeretnél? Maradjak vagy tartsak veled ismét?-érdeklődöm, míg kifújom magam kicsit, és bármilyen választ is ad, örömmel teszek úgy. Nem szeretnék ebből a kérdésből sem vitát.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Feb. 10, 2016 6:52 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Szívesen fejteném ki a véleményem az ősiek építkezési stílusáról meg a felhőkarcolókról, de a lihegés elveszi a szavamat. Annyit mindenesetre megteszek, hogy fintorgok egyet, mintegy jelezvén ezzel, mit is gondolok az egészről, majd előhalászom az egyik flakont a hátizsákból, és miután kiadósat kortyolok belőle - konkrétan lehúzom a felét egy kortyra - átnyújtom Leslie-nek. - Annak azért örülnék édesem, ha nem túlzottan mutogatnád az idomaidat - dünnyögöm úgy, mintha legalábbis nem fedné semmi a melleit, és csúnyán rámorgok egy férfire, aki a kelleténél jobban belefeledkezik a barátnőm bámulásába. Most bezzeg elmúlik a fáradtságom, legalábbis addig, míg néhányszor orrba nem verem ezt a pasast. Szerencséje, hogy sürgősen kotródik lefelé. - Tőlem akár alhatunk félúton is - vonom meg aztán a vállam. - Erre jó a lakóautó. Táborozunk, ahol akarunk - veselkedek neki újra a lépcsősornak. - És ami azt illeti, két nap múlva indulnunk kell vissza New Orleansba. Nem szeretném, ha itt érne a telihold. Ismeretlen a terep, és Amerikában már legalább megszokták a farkasokat telihold idején - fejezem be a monológot, mert újra szapora lihegnivalóm akad, és addig meg sem szólalok újra, míg a végkimerülés határán fel nem érünk a piramis tetejére. Akkor úgy rogyok le a földre, mint akit elhagyott minden csepp ereje.
A piramis magassága szemet gyönyörködtető volt ugyan, de az izomlázra hajlamos énem most kicsit megrettent. Az adrenalin szintem viszont nem engedte meg nekem, hogy bármiféle panaszt tegyek vagy meghátráljak. Elmosolyodom azon, ahogy reagál szavaimra és dacosan követ a lépcsőkön felfelé. Az első szintig a lépcsők magasak voltak és ahogy felértél ezt az elképzelésed nem is tudtad megcáfolni. A következő szakasz alacsonyabb, de jóval több lépcsőből állt. A turisták azon része, akik itt ácsorogtak pihenőt tartottak vagy felfelé vagy lefelé. Az biztos, hogy itt az izzadás a sportos életmód jele, nem pedig a rossz géneké. -Nem, de ez volt a kultúrájuk Ha azt veszed mi is tőlük örököltük ezt a magaslati építkezést.-célzok a felhőkarcolókra, amikben ugyan már van lift sok helyen még mozgólépcső is, de a lényeg ugyan az. Fel egyenesen a magasba. Nekitámaszkodom az egyik kőnek és körbenézek, majd elnevetem magam szavain és homlokomhoz emelve kezem megtörlöm homlokom. Mivel a turisták javarészt már a pólójuktól is megszabadultak, így én is ezt teszem és a kék fürdőruha felsőben nézek körbe. A kilátás gyönyörű, már most beleszerettem, függetlenül attól, hogy a bőröm is lesül rólam. Pólóm visszatűröm a nyakamba. -Lefelé könnyebb lesz. És emlékezz, én vezetek, ki van rosszabb helyzetben? De holnap annyit fetrenghetsz a napon, amennyit akarsz. Az már ha úgy vesszük az utolsó nap az idénből.-célzok rá, hogy holnap éjszaka Szilveszter és rákacsintok, majd tovább indulok a következő szint felé. Az izomláznak a mozgás jót tesz. Legalábbis most így érzem. Holnap elképzelhető, hogy már más véleményen leszek.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Feb. 08, 2016 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Volt egy olyan rossz érzésem, hogy Les meg fogja erősíteni a félelmemet, hogy nem a hőség okozta napszúrással küzdök, és nem délibábot látok. Kb annyi lépcső vezet felfelé, hogy már lassan a Mennyországig vezet. Stairway to heaven... bár ezt elég izzadás lesz megmászni. - Lejönni még csak-csak - sóhajtozom mint egy mártír. - De felmenni... ez lesz az évszázad kínszenvedése - dünnyögöm, aztán méltatlankodó pofát vágok Les szavaira. - Kisfarkas? - ismétlem a szavait felháborodva. - Nagy farkas vagyok, ha nem tűnt volna még fel - indulok el felfelé, de olyan duzzogó arccal, mint a két éves, aki nem kapott csokit a boltban. Alighanem a felháborodásnak köszönhető, hogy az első megállóig kimondottan jól bírom a tortúrát, viszont az már érezhető, hogy a pólóm a hátamra tapasztja a verejték, és kezdek örülni, hogy hoztam néhány flakon vizet, még akkor is, ha a hátizsák egyre feljebb érve szinte már mázsás teherként húzza a vállaimat. - Megőrültek ezek az ősiek, hogy ilyen magaslatot építettek - lihegem, a térdemre támaszkodva kapkodom levegő után, míg Les hasonló csapzottan áll mellettem. - Édesem, valami azt súgja, nem jövünk le. Vagy ott éljük le az életünket, vagy gurulunk, mert úgy könnyebb. Válassz. És előre szólok, holnap semmi más programra nem vagyok hajlandó, mint a henyélésre a tengerparton.
A kaktuszok és a forróság földjén haladtunk, az úton kívül semmi sem tűnt állandónak a délibáb bárkivel játékba kezdhetett. Néhány autós haladt el mellettünk, akadt, aki megelőzött, mások valószínűleg már visszafelé tartanak a piramisoktól vagy a város felé igyekeznek. Egyenletes tempóban haladtunk majd két órát, így hátradőlve a vezetőülésbe, szinte belesüppedtem abba, a kuplungot és a féket nyomó bal lábam alig mozgattam. Felváltva néztem az utat, Chriest elterülő alakját és a tájat, hisz forgalom híján az egész út a mienk volt. Mikor végre megérkezünk, kipattanok az autóból és nagyot nyújtózok, hogy elgémberedett tagjaim a helyükre kényszerítsem. Napszemüvegem szemem elé tolva mérem végig az elénk terülő kőépítményt az összes lépcsőfokot, egészen a piramis tetejéig. -Ez mind lépcső.-lépek Chriest mellé, hátizsákom hátamra dobva a kocsikulcsot kezébe nyomva. Szerencsétlenségünkre a parkoló sem fával övezett, így előre érzem, ahogy visszafelé a szauna fog köszönteni minket. Igaza volt, a cipőm talpa szinte megolvadt alattam és szinte már most éreztem, ahogy hőgutát kapok a napon. -Akkor ne álldogáljunk. Irány a lépcsősor. Még fel is kell mászni és le is kell jönni.-indulok el, mikor cukkolni kezd az izomlázammal, majd szúrós tekintettel még visszafordulok hozzá.-Ha útközben lebénulnék, te fogsz lecipelni, remélem tudod. Na, de gyerünk kisfarkas, mielőtt leolvad rólad az összes bundád.-ragadom meg kezét és kezdem el húzni a piramis felé, ajkaimon széles mosollyal. A meleg ellenére mégis roppant mód élvezem a helyzetet és szinte pezseg a bőröm alatt az adrenalin.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Feb. 07, 2016 3:16 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
(hotel)
Jó két órás volt az út, amit magunk mögött hagytunk, és két dolog lepett meg igazán. Az egyik a valódi, hamisítatlan mexikói táj volt. Kaktuszok, pálmák, és sivatag, ami tükörként verte vissza a napfényt, szinte gőzölgő katlanná változtatva az amúgy is forró levegőt. A másik pedig az volt, Les mennyire ügyesen vezeti a számára nem túlzottan megszokott nagy autót. Úgy tűnik, nemcsak a motorokhoz ért, hanem vérében van a vezetés. Fura érzés volt most az anyósülésen terpeszkedni, de felettébb kényelmes is, és nyugodtan relaxálhattam még, mintegy befejezve a reggeli ébredés nálam nem túl gyors lefolyású folyamatát. A távolban feltűnnek a régi piramisok, és szinte felfalom szememmel a látványt, míg közelebb érünk. Mikor pedig Les leparkol - büszke vigyorral a képén - kiugrom a forró aszfaltra. - Atyaég - lépek oda Leslie mellé, és ahogy végigmérem a jókora kőépítményt a puszta látásától elfáradok. - Ez mind lépcső? - nyögök fel elkínzottan, pedig még egy lépést sem tettem felfelé, csak belegondoltam a tortúrába, ami ránk vár. Igazán választhattam volna valami kevésbé kimerítő testmozgást is. Mondjuk papírsárkány-eregetést a tengerparton. Lehetőleg nyugágyból fekve. - Azt viszont tudom, mivel veszik rá a turistákat a mászásra - kapom fel egyik lábam a betonról, aztán sűrűn váltogatom a cipőimet, bár mit sem ér. Mintha olvadt szurkon álldogálnék, amit legalább száz ördög fűt a föld alól. - Ha sokáig áll az ember egy helyben, leolvad a cipőtalpa - sóhajtok, aztán kézen fogom Les-t. - Még meggondolhatjuk - cukkolom. - Ezt csak azért mondom, mert lovagias vagyok. A te jelenlegi izomlázas állapotodban... - csóválom a fejem, bár elég átlátszó a szövegem. Naná, hogy csak a hülye venné be. És naná, hogy Les nem fogja kihagyni a ziccert.