Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Márc. 06, 2016 3:37 pm
Ugrás egy másik oldalra

Chriest & Leslie

A meggyőződésem, hogy vicces, mikor spicces, nem változik, és nem is áll szándékomban a kelleténél jobban terelgetni, de azt se szeretném, hogy rosszul lépjen, elessen és beverje a fejét. Ez az a helyzet, mikor gondoskodó anyát játszok mellette, de kifejezetten nincs bajom a helyzettel.
-Pedig de, messze parkoltál.-adok igazat neki, hangomban a nevetés elnyomása érződik, ugyanis egyáltalán nem parkolt messze, pár hosszú lépéssel átszelhető a kis tér, viszont az ő helyzetében ez felérhet egy kisebb távfutással.
Beszáll, vagyis inkább besegítem az anyós ülésre, majd beülök mellé a volán mögé és segítek, hogy be tudja magát kötni. Ez nagyjából abból áll, hogy hátradöntve, kezét felemelve bekapcsolom az övet, míg ő elterülve ül és erőlködve próbálja kivenni a képet, hogy mi is zajlik körülötte.
Elindítom a motort, majd sebességbe teszem a kocsit és elindulok vele, az utat figyelve, kényelmesen hátradőlök, napszemüvegem orromra tolom, és a pólóm lekapom, mert őszintén szólva szinte úgy érzem, hogy a lakókocsiban szaunázni fogok, ha így haladunk.
Elnevetem magam és értetlenül nézek rá, ahogy aggodalmasan próbál meggyőzni róla, hogy szeret és én elmélete szerint utálom.
-Vicces, hogy ezt gondolod és nagyon aranyos vagy így spiccesen is, de el kell, hogy keserítselek, nem utállak.-simítok végig arcán, hajába túrva, majd magam felé fordítom, mikor az egyik kereszteződésben pirost nem kapunk.-Bár jelenleg kissé szét vagy csúszva, de akkor is szeretlek. Tudod, amikor először találkoztunk is én voltam a gardedám, azt hiszem, hogy ez a feladat rám maradt immár.-nyomok csókot arcára, majd játékosan az arcára tolom a hatalmas kalapot, amitől én már akkor megszabadultam, mikor beültem, hisz nem láttam volna tőle. Innentől pedig egyenes út visz minket vissza a hotelbe.


||Mexikói hotel
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 06, 2016 2:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Bocsánat - motyogom megszeppenve, mint a kisgyerek, akit lehordtak, és szomorú szemekkel pislogok Les felé. Nekem fel sem tűnt, hogy hangosabb lennék a megszokottnál. Bár nyilván tényleg az vagyok, mert már nem csak az árus, a körülöttünk lévő emberek is széles vigyorral bámulnak ránk.
- Hát... - vakargatom meg a fejem a sombrero alatt, és az árusra pislogok. - Maga is látja. - Okos, és gyönyörű... és egy miniatűr zsarnok - dünnyögöm, aztán szaporán botladozni kezdek a parkoló irányába, ahogy Les maga előtt terelget. Ugyanakkor be kell látnom, hogy tényleg ideje indulni. A kellemes zsibbadás egyre erőteljesebben ejt rabul, és úgy mászom meg a lakóautó néhány lépcsőjét, mint a Himaláját, hogy aztán megkönnyebbülten az anyósülésbe rogyjak.
- Nem is emlékszem, hogy ilyen messze parkoltam - mormogom, és valóságos közelharcot vívok a biztonsági övvel, de csak Les segítségével tudom rögzíteni magamon. Ahogy pedig beül a volán mögé, és kikanyarodik a főtérről, hogy besoroljon a forgalomba, olyan szelíden pislogok felé, mintha nem farkas, hanem legalábbis őzike lennék.
- Most utálsz? - kérdezem, és érzem, hogy a sírás határán állok. Nem értem mi van velem, ha csak az nem, hogy az érzelmeim ebben a nem túl józan állapotban meglehetősen kiélezettek. - Ne haragudj rám. Lehet, hogy ittam, de attól téged még nagyon szeretlek - próbálom megfogni a kezét, de mivel hármat látok belőle inkább feladom a meddő küzdelmet.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Márc. 06, 2016 10:50 am
Ugrás egy másik oldalra

Chriest & Leslie
Szinte nevettet a látvány, és őszintén, lenne viszonyítási alapom, ha emlékeznék rá, hogy első este, mikor megismertem, milyen volt. Akkor határozottan részegnek mondtam volna a tekintetét, igaz az egészen más volt. Az a tekintet fakó volt és semmi boldogság nem csillogott benne, csak szomorúság és megtörtség.
-Mernél mást mondani.-mivel így is kis híján cipelteti maát, mert hiába mondja, hogy biztos lábakon áll, látom, ahogy szinte koncentrál arra, hogy megálljon a saját két lábán. A látvány vicces, így a mosolyom arcomon ragad, míg haladok vele egy árus felé. Tekintve, hogy eleve jóval melegebb vérű, mint mások, az alkohol valószínűleg rá is máshogy hat, plusz a tény, hogy a tűző napsütés eleve megárt egy kissé spicces embernek, nem elhanyagolható tény.
-Ez könnyen ment.-jelentem ki, kicsit talán elhamarkodva, ahogy előveszi a pénztárcáját és ügyeskedni kezd, hogy előhúzzon belőle pár bankjegyet. Az árusok csak mosolyognak, gondolom tudják, hogy a helyi ital a kedvenc minden turistánál és rendszerint be is üt mindenkinél. Chriest szavai hallatán megforgatom szemeim, szentimentális és érzelgős énje ismeretes, de valahogy most kissé megmosolyogtató, ahogy mindezt tálalja másoknak is.
-Ez így van. De azt hiszem, hogy ha ezt nem kiabálod, akkor is értik.-mivel kicsit hangosabban is mondja a kelleténél, pár tekintet ránk szegeződik, de mindenki tudja jól, hogy a hangoskodás oka valószínűleg egy helyi specialitásnak köszönhető.-Mielőtt kidobod a taccsot vagy nekem kell felvakarnom a földről, gyere. Hazamegyünk.-kezdem terelgetni a kocsi felé, biccentve egyet a vigyorgó árusoknak, aztán igyekszem belapátolni a kocsiba, na nem, mintha az olyan könnyen menne.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 02, 2016 4:12 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Megállok én - jelentem ki roppant magabiztosan Leslie szavai hallatán. - Nem vagyok én részeg, csak kicsit spicces - teszem hozzá, és erősen igyekszem kordában tartani a két alsó végtagomat, amik igencsak igyekeznek legalább százfelé csúszni alattam. Mintha nem is betonon, hanem jégpályán állnék.
Egy pillanatra megsértődöm - ami a jelen állapotomban elég könnyen megy - amikor eltolt magától, de ahogy kimondja, hogy imád, azonnal meg is enyhülök.
- Te vagy a legklasszabb nő, akit valaha ismertem - jelentem ki, aztán a kezébe kapaszkodom, mert így talán kissé biztosabb. Ő legalábbis ilyen léptekkel vonszol el a legközelebbi árushoz, és mindkettőnk fejébe nyom egy jókora sombrerot. Ami nekem végképp nem jön rosszul, mert legalább megvédi az így is kótyagos fejemet a tűző napsütéstől, ami lehet hogy öt perc múlva biztosítaná, hogy elterüljek a templom előtti téren, és hangos, részeg hortyogásba kezdjek.
- Igen, ez jó lesz - bólogatok, de csakhamar abba is hagyom, mert a beton hullámzani kezd a tekintetem előtt. - De én fizetek! - húzom elő a tárcámat, és erőteljes fókuszálás után pénzt nyomok az árus kezébe. - Tudja, ő egy csodálatos nő. Okos, és gyönyörű... és én imádom. És a csillagokat is lehoznám, ha kérné - magyarázom a pasasnak, aztán átkarolom Les vállát. - Ő az én másik felem - teszem hozzá elérzékenyülve. Valahogy mintha ittasan némileg szentimentálisabb lennék, és a hangulatom is igencsak gyorsan képes változni. Hullámvasút, minden téren. Főleg fizikailag, mert a beton eddig csak csúszott, most már olyan mozdulatokat tesz előttem, mintha rájöttek volna az utcasarkok, hogy a rock n roll mégsem olyan hülyeség.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Márc. 01, 2016 7:26 pm
Ugrás egy másik oldalra

Chriest & Leslie

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb beüt a pia és aztán nézhetem, ahogy majd szinte magán kívül fog kóvályogni, de addig is jó szórakoztam folyton változó arckifejezésén. Ahogy az üveget zsebre vágja a maradék, alig fél korttyal, összevonom szemöldököm, és körbenézek. Mi kifizettük, de ki tudja itt hogyan állnak az olyasmihez, hogy a maradék piának hol a helye.
-Roppant figyelmes vagy.-mosolyodom el, mikor befejezem, és kicsit jól esik ejtőzni még a székben elterülve. Túl jól laktam, hogy csak úgy megmozduljak és elinduljunk.
Ahogy felhúz, rá mosolygok, de pupillái összeszűkülten merednek rám, egyértelműen elkezdett a vérében forogni az alkohol, és ahogy kilépünk az ajtón, tudom, hogy a meleg csak rontani fog a helyzeten.
-Csak meg tudj állni a lábaidon szívem.-érzem, ahogy válla enyémnek dől, kicsit erősebben, mint máskor, mire mosolyogva rázom meg fejem és ahogy elém lép, nyakamba fúrva fejét, valami olyasmit dünnyögve, hogy imád, csak felnevetek, mivel bőröm borostája igencsak csiklandozza, és a pálinka szaga megcsapja orrom. Eltolom magamtól, és úgy nézek fel rá.-Én is, csak jussunk el a kocsiig, mert nem vagy egy könnyű eset. Semmilyen értelemben véve.-kérem, elindulva az említett irányba, még szerencse, hogy amit venni akarunk, szintén erre keresendő.
-Nézd, ez jó is lesz.-nyomom fejére az egyik színes sombrerot, majd sajátomra is teszek egyet, az árus érti a probléma okát és csak mosolyog. Nyilván nem most látott először ilyesmit.-Ezek lesznek.-mutatok a fejünkön lévő darabokra. Viszont nem csak az árus nevet a látványon,
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 01, 2016 4:44 pm
Ugrás egy másik oldalra
Les szavai hallatán, miszerint így is, úgy is szeret, olyan önelégült pofát vágok, hogy azt már valószínűleg lehetetlen fokozni, és lelkemet mély elégedettség tölti el. Nemcsak én szeretem őt, ő is szeret engem, ha képes elfogadni még olyan állapotban is, ha nem vagyok teljesen önmagam.
Befejezem az ebédet, és hátradőlve, lustán és jólesően simogatom teli hasamat. Az üveget még egyszer meghúzom, aztán zsebre rakom. Végülis ki van fizetve, nem?
- Ezt a keveset elteszem neked, hogy otthon te is képes légy megkóstolni. Látod, én is gondolok rád - mosolygok, és amikor ő is végez, engedek neki némi pihenőt, majd hatalmasat nyújtózom.
- Na gyere szívem - állok fel, és megfogom a kezét. - Vegyük meg a sombrerodat, mert ha sokáig itt ülünk, leragad a szemem egy ilyen isteni ebéd után - szánom magam az indulásra, bár elég nehezen.
Ahogy kilépünk, egyszerre robban ránk az étteremben eléggé megszűrt zsivaj, és a napfény. Talán az ezer fokon tomboló hőség is tehet róla, hogy az alkohol elég hamar a fejembe száll. Legalábbis a lábaimat illetően úgy érzem, nincs csont bennük, és olyan bambán vigyorgok Les-re, hogy a vak is leszűri, mi történt velem.
- Ugye tudod, hogy én akkor is imádlak, ha kissé összeakad a nyelvem ennek kimondása közben? - dünnyögöm aztán, fejem Les nyakába temetve, és lágy csókot nyomok a bőrére.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 29, 2016 4:59 pm
Ugrás egy másik oldalra

Chriest & Leslie

Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, ahogy előadja magát, és felvezeti, szerinte miről szól a szerelem. De a labda ide-oda dobálása sosem ér véget köztünk.
-Azt hiszed, hogy az egód ápolgatásával fejezem ki igazán, hogy mit is érzek? Nos, ezt az örömöt nem adom meg neked. Bár imádom, ahogy bizonygatod, hogy főnyeremény vagy.-rázom meg fejem, aztán hátradőlök a széken.-És az a baj, hogy el is éred, hogy ezt szeressem benned. Ezt is.-forgatom meg ujjaim között a nemrég kapott karkötőt, és ahogy megérkezik a kései időpontra tett ebédünk, hasam szinte azonnal nagyot kordul.
Miután szavak nélkül is kiszórakoztunk magunkat és kifejeztük a felszolgáló küllemét illető döbbenetünk, éhesen kezdek neki, bár ismét legyőz, és úgy nyeli a falatokat, hogy szinte nem is rág.
-Mohó, éhes farkas.-állapítom meg dünnyögve, nem túl hangosan, mégis ő meghallja, ha meg akarja, aztán amíg befejezem, ő már a pálinkásüveget nézegeti.
-Egy. Te kértél kis üveget. Kettő. Ha annyira részeg akarsz lenni, hogy a lábadon sem állsz meg, ha lehet ne itt próbáld ki, én ugyanis nem hiszem, hogy önerőből elbírnálak cipelni a kocsiig.-figyelem a műveletet, ahogy tölt, majd megiszik egy nyeletni mennyiséget, aztán neki is kezd a második adagnak. Én ekkor végzek az elsővel, s bár csak a szemem kívánja, azért belekezdek a másodikba én is.
A fejet, amit vág, megnevettet, így villám visszatéve a tányérra, elkapom előle az üveget és beleszimatolok, egy pillanatig pedig irigykedem rá, aztán eszembe ötlik, hogy van bár, éppenséggel ha hazaérünk én is belekóstolhatok ilyesmibe. Kizárt, hogy ne lennének hazai italok is.
-Meg akarod próbálni? Sok mindenhez van szívem, a muszáj, ehhez is lesz. De csak akkor maradhatsz éjszaka mellettem, ha kótyagosan alszol, nem pedig a vécét támasztod. Szerintem fair ajánlat.-kezdek neki lassacskán a második adagnak is, bár a gyomrom korgás helyett fájdalmasan morog a jóllakottságtól, lenyomom a maradékot is, mert ezzel a kajával nem lehet betelni ilyen könnyen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 28, 2016 3:41 pm
Ugrás egy másik oldalra
Imádom az ilyen pillanatokat, amikor húzzuk Les-el egymás agyát. Úgy pattog köztünk valami oda-vissza, mint a pingponglabda. Valami különös, játékos évődés van ebben, és kissé az idegek játéka. Ki meddig bírja a látszólagos gonoszkodást.
Ahogy visszavág, csak még szélesebben vigyorgok, valami ördögi módon, és visszazökkenek a székemre, amikor elengedi a pólóm nyakát.
- Nos, nem is igazán szánakozást vártam. Csak valamiféle ápolgatást, és közben annak sűrű hangoztatását, hogy még piásan is én vagyok a legjobb pasi, és hogy még olyan állapotomban is imádsz. Végül is erről szól a szerelem, nemdebár? - kérdezem, aztán kissé ráncba szemem a vonásaimat, mert megérkezik a kajánk, és nem szeretném, ha a fogatlan pasas arra a következtetésre jutna, hogy rajta szórakozunk. Noha nem nézem ki belőle a tettlegességet, mégsem igyekszem megkísérteni a sorsot, hogy a burritom a fejemen kössön majd ki.
Szerencsére megússzuk a felszolgálást kellemetlen intermezzók nélkül, és csak amikor megérzem az étel illatát tudatosul bennem, hogy tényleg iszonyú éhes vagyok. Így hát az egyik tésztát szinte rágás nélkül tüntetem el, és diszkréten büffentek egyet utána.
- Hiába, a helyi ízeket nem pótolhatja otthon senki - jegyzem meg, majd szemügyre veszem a pálinkát. Az egész üveg kb három decit jelent.
- Ha tudnék spanyolul, most kifejteném a véleményemet az alkoholipar szűkmarkúságával kapcsolatban - dünnyögöm, de öntök magamnak egy pohárral, és mikor lehajtom összeakadnak a szemeim, és krákogok néhányat, hogy levegőhöz jussak.
- Már értem, miért a kisüveg - suttogom, mert néhány másodpercre elvesztem a hangomat is. - Ebből a méregből ennyi is elég. Viszont finom. Nagyon is - kóstolom meg újra a szeszt, aztán a másik burrito után nyúlok. - És azt is tudom, hogy úgysem lenne szíved egyedül hagyni éjszakázni a lakókocsiban - vonogatom aztán pimaszul a szemöldököm Les felé.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Feb. 28, 2016 11:08 am
Ugrás egy másik oldalra

Chriest & Leslie

Vállon öklözöm, és megrázom a fejem. Igaza volt, ez teljesen más volt, de mint a Föld minden pontján, így itt is más volt a normális, a kultúra, ami nekünk fülsértő, másnak tökéletes, és otthont jelentő muzsika.
-Igazad lehet, de ha ezért a megszólalásodét meg akarnak verni...-nézek körbe, a nőkön kívül ugyanis jó pár férfi is körülvesz minket, még ha tudom is, hogy nem nagyon árthatnak neki, hisz csak emberek. De ki tudja, akár mások is lehetnek, csak az érzékszerveim tiszta káoszban alul működnek most.
A vendéglő szinte csábítóan néz ránk, ahogy elfáradtam, éhes is lettem, hisz a reggeli már lesétálásra került, vagyis inkább lelépcsőzésre. A vendéglőben kevés a helybéli, így csendesebb a helység, de a hangzavar még így is elég nagynak mondható.
Leülünk egy asztalhoz, kényelmesen hátradőlök és elkezdem az étlapot lapozgatni. Chriest előbb választ, mint én, de aztán csakhamar én is kitalálom mit is akarok. Már nem sokat lehetünk itt, holnap ideje lenne indulni, így muszáj még kihasználni a helyi specialitásokat.
-Ugyan ezt, pálinka nélkül.-fintorodom el rosszallóan, aztán próbálom nem elnevetni magam, ahogy Chriest rám néz. Egyértelmű, hogy ugyan azt a csodálkozást akarjuk elrejteni mind a ketten, de jelenleg ő ismét úgy néz ki, mint aki most tanulja a mimika kontrollásásnak alapjait.
Ahogy közelebb hajol, úgy fogom meg pólója nyakát, és húzom magamhoz még közelebb.
-Emlékeztetlek, hogy a lakókocsi a hotel előtt áll. Sajnálatot ne várj, senki sem kényszerít ivásra drágám. Ha elalszol az anyósülésen hazafelé, én ugyan nem cipellek el a szobáig. Ágy van a lakókocsiban is.-tolom vissza a székre gonosz vigyorral arcomon. Az, hogy egymást cukkoljuk, már-már mindennapos dolog volt, és bár nem hagytam volna kint egy idegen városban az utcán, azért nem is lettem volna a személyi ápolója az éjszaka és a holnap reggelt illetően. Volt még egy-két betervezett dolog, amihez ő nem igazán kellett így tökéletesen kaptam az alkalmon, hogy megejtsem ezen dolgokat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 24, 2016 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Hát nem is tudom - piszkálgatom egyik ujjammal a fülemet, mert úgy érzem, hogy ettől a hangzavartól beszakad a dobhártyám - New Orleans valahogy mégis másabb. Ott még a káoszban is van rendszer. És azért a jazz mégis másabb, mint ez a borzalom - csóválom a fejem. Persze, azt már nem teszem hozzá, hogy talán azért látom másnak New Orleanst, mert nemes egyszerűséggel ott élünk, és az a hazánk.
- Egyetértek, én is éhes vagyok - kapok Leslie szavain, aztán teljes egyetértésben elindulunk egy kisebb vendéglő felé. Itt a hangzavar már hála istennek kisebb, inkább csak halk morajlásra hasonlít. A vendégek nagy része szemmel láthatóan turista, és nem teli tüdőből óbégató helybeli, valószínűleg ennek tudható be a kissé konszolidáltabb viselkedés.
Találunk üres asztalt, csakhamar kezünkben is forgatjuk az étlapot. Nem egy párizsi étterem, a választék is szinte csak gyorskajákból áll, viszont igazi, helyi különlegességek.
- Burritot kérek. Méghozzá kettőt. És egy kis üveg kígyópálinkát - adom le a rendelést hamarjában, majd Les-re nézek, és igyekszem nem megbotránkozó vagy épp elképedt arcot vágni a finoman szólva is foghíjas felszolgálón. Csak amikor visszasétál az apró szobának is beillő konyha irányába hajolok át az asztalon, és belevigyorgok Les arcába.
- Ha elfelejtetted volna emlékeztetlek rá, hogy a szoba kettőnk nevén van. Nincs jogod kitenni onnan engem. Maximum kedvesen ápolgatni és sajnálni, ha másnapos leszek.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Feb. 23, 2016 7:20 am
Ugrás egy másik oldalra

Chriest & Leslie

A hangzavarhoz hozzá voltam már szokva. Hasonló helyeken fordultam meg, igaz, azt kocsmának hívták és a részeg vagy éppen csak az italtól már kellő képen bódult emberek társaság a zenét üvöltötte túl, na meg egymást. De ez más volt. Ez a katarzis szerű élmény, ahol a templom hangja, az árusok kiabálása, hogy vevőt fogjanak és a zene hangja egyszerre keveredett össze, megspékelve némi autózajjal. Tekintetem ide-oda kapkodom, hogy mindent, ami elém tárul be tudjak fogni, kisebb-nagyobb sikerrel megyeget is.
-És én még azt hittem, hogy New Orleans a hangos...-helyeselek kissé kábultan az élménytől, mégis lelkesen csillogó szemekkel fürkészem a környezetünk.
-Hozzászokni lehet, hogy nem tudnék, de jó, határozottan tetszik.-mosolygok rá, azóta forgatom a fejem mindenfelé, mióta kiszálltam a kocsiból. Mellém lép, és ujjait összefonva enyémekkel, lassan elindulunk.
-Lesz még egy pár, de vegyük meg. Aztán ehetnénk is majd valamit. Mondjuk ott.-mutatok a piacon túl egy kis helységre, ahol láthatóan sokan vannak, ez már eleve azt jelenti, hogy finom a kaja.-De most szólok, ha annyi pálinkát iszol, hogy a lábadon nem tudsz megállni, te alszol kint a lakókocsiban én pedig bent a hotelszobában.-figyelmeztetem, mikor az árus mellé érünk, aki vigyorogva néz ránk, igaz kicsit foghíjas a dolog, de a kedves tekintet felülkerekít ezen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 22, 2016 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra
(Teotihuacan)

Ezúttal csakugyan én vezetek, legalábbis addig, míg be nem érünk az utunkba eső első kisvárosba. Hagy lazítson Les is. Visszafelé úton úgyis övé a volán, és örüljön, ha én a saját lábamon fogok bemenni a szállóba, és nem neki kell még engem is magával vonszolnia.
Valamiféle fiesta lehet aminek hirtelen, a lakókocsiból kiszállva szinte azonnal részesei leszünk. Nem tudom, a nyár teszi-e vagy a mexikóiak minden évszakukat így élik vajon, de zene hatol el a fülünkig, és táncolókat látunk. Ebbe belekeveredik az aprócska főtéren álló templom harangjának zúgása, és bentről a hívek kántáló, néha vonyító éneklése, egy kakofóniává változtatva a hangok egyvelegét. Ha ehhez még hozzávesszük a piacozó emberek kiabálását és nevetgélését, hát én alig fél perc múlva már alig hallottam a füleimre.
- Atyaég - rázogatom a fejem, mintha ezzel akarnám elűzni a hangokat. - Ezek az emberek aztán tényleg hangosak - nézek egy nő után, aki szélesebb mint amilyen magasabb, és ehhez mérten hajókürt jellegű hanggal hívogatja népesebb famíliáját maga köré.
- Viszont ha ettől a zűrzavartól eltekintünk, azért van hangulata az egésznek, nem? - fogom meg Les kezét, és sétálni kezdünk az embertömeg közepette. Nyilván láttak már túristát errefelé, néhányan mégis szájtátva bámulnak ránk, mintha a Marsról zuhantunk volna ide.
- Nézd! - nyújtom ki a kezem, és a piac egyik távolabbi pontjára bökök. - Sombreróárus - vigyorgok Lesre jókedvűen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 22, 2016 6:36 pm
Ugrás egy másik oldalra
San Miguel 2psk802
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

San Miguel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: A határokon túl :: Mexikó-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •