- Egy párnát? - döbbentem le. - Zseniális! Hogy nekem ez eddig miért nem jutott eszembe? - kérdeztem elgondolkodva. Igen, egy párnát biztos,hogy elcsórok.
- Akkor azt mondom, John Gilbert,hogy nagyon szemtelen alak vagy! És lebecsülöd a képességeimet, amit nem fogok tolerálni! -makacsan húztam össze karjaimat magam előtt. Majd hirtelen lecsapva téptem ki kezei közül. - Ez a nő feladata! - így,hogy már kezeim között tudtam a tányérokat baktattam be a konyhába,közben vészesen ügyelve,hogy ne lopja vissza a "portékát".

Folyt.: Konyha

- Hát te meg mit csinálsz? - néztem meglepett mosolygással, majdhogynem felnevetve azon, ahogyan Clarissa felkelt a székből. Hát én ennél lényegesen egyszerűbben, és átlagosabban, simán felálltam.
- Gyakorolni? Ezt gyakorolni kell? Ha gondolod, dugunk egy párnát a ruhád alá, akkor nézegetheted a tükörben, milyen pocakod lesz pár hónap múlva - simogattam meg nevetve a hasát, miközben Ő egymásra pakolta a tányérjainkat, amiket aztán én a tálcára tettem, amin még a maradék palacsinta is volt.
- És ha én azt mondom hogy én mosogatok? - kérdeztem vissza, bár ha nagyon akarja csinálni, hagyom neki, az edények emelgetésétől végülis baja nem lehet, és a vízzel talán megégetni sem fogja magát... így hát elvileg ártalmatlan ötlet. Közben fogtam a tálcát és felvettem, nehogy a végén már azt is vinni akarja. férfi is vagyok, udvarias is vagyok, szóval Ő nem cipekszik, kicsit sem.

- Még szép,hogy okosabbak - húztam ki magam büszkélkedve. - Ez nem is volt kérdés - pöccintettem meg orrát ujjammal, és már ki is ült valami fényesebb vidámság arcomra. Kezeimet felhúzva a szék támlájára megemeltem csípőm, így karomat egyenesbe vontam, majd kidugva hasam nehezedtem fel. - Csak gyakoroltam - kuncogtam a magam hülyeségén, majd felemelve a tányérokat süllyesztettem egymásba. - Én mosogatok - jelentettem ki eltökélten.

- Hát akkor úgy látom mi okosabbak vagyunk, mint akik a filmeket csinálják - mondtam, és... tényleg nem értettem, minek ezen vitázni? Szerintem a férfiember dolga elnevezni a fiát, a nők meg szeretik kitalálni a lánynevet, hát... nekem ez jó is. Nekem volt ötletem mi legyen ha fiú, Clarissa lányneve pedig tényleg szép, hát akkor... szerintem nekünk nincs okunk ezen vitatkozni. Ma már úgyis épp eleget civakodtunk.
- Ohh... értem már - világosodtam meg, miért is tetszik Clarissámnak ennyire ez a név... - És szeretnéd majd megnézni amikor megint jön? - Ha a múltját és a nem éppen kedves apját veszem alapul, akkor pedig főleg értem már... El tudtam képzelni az aprócska kislányt, aki a csillagokat bámulva reménykedett, hogy egyszer jobb lesz... amitől összeszorult a szívem...
- Most már van egy személyre szabott kívánságteljesítő csillagod - hajoltam oda Hozzá, és csókoltam mg a száját. - Plusz, rám várni sem kell, bármikor teljesítem bármilyen kívánságod, épp csak ki kell mondanod - simítottam végig a vállán, melyet kissé mintha már megkapott volna a nap. - Nem rossz itt kint? Nem akarsz bemenni? Vagy nem kérsz valamit inni, valami hűsítőt? - kérdeztem, mert elég meleg volt, én pedig azt akarom hogy minden rendben legyen Clarissával, és maradéktalanul jól érezze magát.

- Csak mert a filmekben - magyaráztam tovább... ismételgetve önmagam. Nem volt sok értelme,hogy a filmekből pedálozok,de hát... aki máshonnan nem szedett tapasztalatot, annak ebből kell mazsoláznia.
- A Stella tenger csillagát jelenti. Csak meghatározott periódusokban tűnik fel az égen. Kívánni kell, és a tenger hullámaival viszi partra a kívánságod. Az enyém nem is olyan régen ért partra - remélem érzi a célzást. Kicsit számolgatni kezdtem,majd boldogan pislogtam felé. - A következő a napokban érkezik! - ujjongtam boldogan tenyereimet összecsapva. Összecsukott kezeimmel államat támasztottam, és messzire nyúltam, egészen az égig.

Amikor némi hatásszünettel ejtette ki a két nevet együtt, kissé megrettentem, hogy most majd azt fogja mondani, hogy nem tetszik neki a keresztnév az én nevem mellett.... De aztán ahogy folytatta, úgy tűnt mégiscsak tetszik. A fiúnévre adott ötletem pedig biztos tetszhetett, mert puszit kaptam érte.
Habár talán... csak azért mondja, mert sajnál...
De a mosolya őszintének tűnt... Akkor talán mégsem azért teszi. Végülis ha nem akarná így nevezni, megmondaná, ebben biztos vagyok, tehát akkor tényleg nem bánná, ha így hívnánk a gyerekünket, ha fiú lenne...
- Veszekednünk? Hát... én nem látnám értelmét hogy vitázzunk, elvégre Te javasoltál lánynevet, én meg fiúnevet, és mindkettőnknek tetszik a másik javaslata, így nem hinném hogy ezen vitatkoznunk kellene - vontam meg a vállamat elgondolkodva, főként... hogy amilyen észbontóan gyönyörű az én kedves Szerelmem, nem is tudna olyan nevet javasolni, ami ne tetszene az Ő szájából.
- Egyébként, honnét jutott eszedbe a Stella? Vagy... ez is olyan "minden lánynak megvan az elképzelése, hogyan fogja hívni a lányát, ha majd lesz neki"-gondolat? Mert egyébként nagyon szép név, de kíváncsi lennék honnét jött? - kérdeztem meg, kíváncsiságomat előadva, mert ez már előzőleg is érdekelt volna, csak el is felejtettem feltenni a kérdést.

- Stella... - hagytam kis elgondolkodtató hatásszünetet - Gilbert - vágtam rá. Nem is kérdéses,hogy az Ő nevét kapja. A gyerekemnek jár,hogy az apja nevét megkaphassa. Az enyémmel nincs mit csillogni, és különben... nem vagyok én az új szokások ellen,de kitartok amellett,hogy úgy szép,ha a gyerek az apja nevét viseli.
- Grayson? Tökéletes lenne - hajoltam hozzá,hogy megcsókoljam. Kissé elhajolva tőle, mosolyogva belekezdtem. - Nem kellene veszekednünk? Minden filmben addig veszekednek a párok a gyerek nevén, míg nem a nő nyer - nyomatékosan ejtettem ki a nyert,hiszen nem kérdés, egy ilyen harcot gond nélkül nyernék , HA nem lennék az,aki.

Érdeklődőn néztem Kedvesemet, miként megfogta a kezemet, de... nem felelt nekem rögtön. Inkább úgy nézett ki, mintha elmerengett volna... Arckifejezéséből ítélve messze járt a gondolataiban... Kicsit különös volt, de közben... nem is akartam zavarni. Bár kíváncsi lettem volna, vajon mi is járhat abban az okos fejében. Sokszor sajnáltam mióta vámpír vagyok, hogy nálunk nincsenek olyan különleges képességek, mint a tévében szereplő ilyesfajta lényeknél... Mit meg nem adnék érte, hogy hallhassam Clarissám gondolatait... Nagyon szeretném néha tudni, mire gondol. Például most is.
- Stella? - kérdeztem vissza, amikor aztán egyszercsak jött egy válasz, rögtön egy nevet mondva. - Hmm... Stella... szép név - mondtam, ízlelgetve gondolatban és hangosan egyaránt. - Stella Gilbert? - kérdeztem aztán rá, mert bár én a magam részéről azt szeretném hogy az én nevem kapja a kicsi, de ha Clarissa például nem tartaná jó ötletnek a múltam miatt... én azt is megérteném. Bár tudjuk már hogy a vámpírok és emberek keverékének számító gyermekek embernek születnek, de hát... mi vámpírok vagyunk, én meg ex-vadász, szóval nem tudom mennyire biztonságos a nevem a gyereknek. Persze ha úgy vesszük, bizonyos körökben védettséget jelenthet neki, de... veszélyt is hozhat Rá. Uram-atyám, mióta vagyok én ilyen aggodalmas???
- És ha fiú... mit szólnál ahhoz, hogy Grayson? - kérdeztem aztán tovább, mert... igazából ha netalántán fiam születne... más nevet nem is nagyon tudnék elképzelni, mint ezt.

Ölembe húztam kezét,majd bátorítóan megszorítottam,ujjbegyemmel simogatni kezdtem. Csend ült közénk, én pedig kapva az alkalmon léptem át egy régebbi világa. "Rideg idő kopogtatott az ajtón, remegve húztam össze kardigánom magamon,s mint minden egyes éjjel, megragadva a nagy sámlit, toltam egészen az ablakig. Kétszer akkora volt,mint én,de lelkesedésem nem csüggedt. Egy sámlira rajtam nem foghatott ki,ha napom fénypontja szemem elé tárulhat! Nagy nap ez a mai, nagyobb mint az eddigiek. Mai napnak kell lennie, annak a bizonyos nap... Még a minap hallottam apám beszélgetéséből, látnom kell! Pár óra múlva már bóbiskolva támasztottam a gerendát, de még az ég sötétsége is alig borult. Félve pillantottam fel, majd csalódottan csuklott nyakam ismét vállamra. Még mindig semmi. Hajnalt ütött az óra. A felhős ég tisztulni kezdett, én pedig jól bealudtam. Szomorúan törölgettem ki az álmosságot szememből,de percek elteltével már nem az homályosította látásom. Könny bugyogott szemeimbe, és karjaimon támasztottam meg fejem. Pedig azt hittem,hogy lehetséges... Hogy ma meg látom.
Elkeseredés ült szemembe, melynek karikáiról leolvasható volt,hogy mennyit aludtam éjjel. Még egy gyors terepszemlét tartottam,de kezem már elkezdte behajtani az ablakot. Velem pontosan szemmagasságban élesen tűnt fel..egy csillag. Magabiztosan terült el a maga tekintélyében a sok kihunyni vágyó között, és tényleg úgy tűnt, Ő lesz az. A tenger csillaga. A legfényesebb csillag, mely messzire viszi az álmainkat, s ha parthoz ér, valóra váltja nekünk. - Drága csillagocska! Szia! Clarissa vagyok... 6 éves..Tudod, én várlak már hetek óta! Kérlek, kérlek, kérlek! Teljesítsd egy kívánságom! Hadd legyek...egyszer boldog,kérlek - gördült le egy könnycsepp arcomon, és becsuktam az ablakon. Léptek zaja ütötte meg fülem, és szaporán ugrottam be az ágyamba. Most már az álmom...tudom....úton van..."
- Stella...ha lány lesz, lehetne Stella - bukott ki belőlem, és vártam,hogy mit gondolhat.

Örültem, hogy nem lovagol tovább a témán, mert igazából... azok után ami a konyhában történt, és azok után hogy itt vagyunk ketten, és elmondtam neki hogy mit gondolok az alakjáról... hát mást nemigen tudtam volna, amivel meggyőzhetem, ha ez nem hat. Szóval örültem neki hogy hatott, és látszólag nem emésztgette magát tovább ilyen gondolatokkal, amiknek valóságalapjuk sem volt.
- Én is szeretlek - feleltem, majd... némi újabb meglepődéssel ráztam meg a fejemet. - Nem... igazából én még mindig inkább csak... emésztgetem a hírt, hogy egyáltalán gyerekem lesz, néha... a saját nevem sem tudom... - vallottam be, némi zavarral magamban. Igen, íme egy erős és magabiztos apajelölt... főnyeremény vagyok, mit ne mondjak...
De elmosolyodtam halványan, és rákérdeztem:
- Ezek szerint Te már gondolkodtál? Talán ötleted is van?

Hálásan mosolyogtam rá, amiért így kezeli a kirohanásaimat. Egy őrült terhes barátnő(?) minden csak nem vonzó. Erőt szedtem magamon, és ...igyekeztem gusztusosan fogyasztani az ételt és gusztusosan rendezni gondolataimat. Oké, felfogtam, nem híztam, szeret, és még tetszek neki. Vagyis mindig tetszeni fogok neki... Oké, lehet ennél jobban szeretni valakit? Nem, valószínűleg nem.
- Szeretlek - jegyeztem meg határozottan, és tovább falatoztam. Gondolataim ezúttal más vizekre eveztek. - Agyaltál már .. a kicsi nevén? - dobtam fel egy új témát. És igen, megvan a kedvenc témám...egy életre.

- Nem kell sajnálnod, Szerelmem - simogattam meg szeretetteljesen a hátát, és odahajolva csókoltam meg arcát. - Nagyon szeretlek, és akkor is pont ennyire, ha nem jobban foglak, ha már tényleg látszik majd rajtad hogy a babánkat várod - mondtam eltökélten. Hisz szebb ajándékot sosem kaphatnék tőle, mint hogy az én gyermekemet hordja a szíve alatt, és hogy szeret engem.
- Örülök neki hogy ízlik, egyél csak, van bőven - néztem, ahogy egyik után már fogja is kezébe a másik palacsintát, és magamban mosolyogva, örömmel láttam hogy milyen jó az étvágya. én is elvettem egy palacsintát, és kenve bele egy kis lekvárt is, kezdtem el enni.

- Oké, lehet...hogy csak félrenéztem - szontyolodtam el ismét. - Csak belenéztem abba a tükörbe, és ..ezt láttam. Sajnálom - morcoskodtam egy sort, majd egy "tudom, tévedtem" sóhajjal emeltem számhoz egy palacsintát. - Ez finom, tényleg - dicsértem szűkszavúan,hiszen befejezve az elsőt, már tömtem is magamba a következő darabot.

Próbáltam én... meresztgetve a szememet, pillantottam a hasára, a csípőjére... de hát még úgy hogy a vámpírságtól élesebb a látásom, még úgy sem láttam, amit szerinte látnom kellett volna...
- Kicsim... - csúsztattam kezeimet a derekára, és igyekeztem felvenni vele a szemkontaktust. - Nem vagy kövér, egy picit sem, és nem is vastagabb a csípőd sem, higgy nekem. Korán van még ahhoz, még nem látszik semmi, DE ha látszódna sem mondanám soha hogy kövér vagy, mert terhesen természetes, hogy a súlyod megnő, ahogy a magzat növekszik majd benned. De annak még nincs itt az ideje, nem is történt meg. Próbáld higgadtan megnézni magadnak, érezheted és láthatod is, hogy nem változott semmi. Tökéletesen gyönyörű vagy, és karcsú. A legszebb nő, akit valaha láttam életemben - bizonygattam szent meggyőződésemet. Fogalmam nem volt honnét jött ez most neki... de én nem láttam olyan változást, amiről Ő beszélt. Én csak sugárzóan szépnek láttam most is.
- Honnét vetted most ezt? - kérdeztem meg hangosan is, mert bármiből is következtet erre... hamar el kell oszlatnom, mielőtt belelovalja magát...

Visszahúzott a székre, én pedig elszégyellve magam sütöttem le a tekintetem. - Csak.. nézd.. - fogtam körbe csípőmet. - Vastagabb - bólogattam, bizonygatva,hogy nem őröltem meg. Nem vagyok őrült. Látom,hogy ez kisebb szokott lenni.És... terhesség ide,vagy oda, még korai, hogy így meglátszódjon..csak..korai.

Megilletődve, és eléggé döbbenten bámultam Clarissára, amikor hirtelen felpattant mellettem, és nekem szegezte a kérdéseit... Amik értelmének én határozottan mondhatom, nem értettem a miértjét...
- Hogy? - kérdeztem vissza csodálkozva, és megfogva Clarissám kezét, húztam Őt vissza a székére, közben nem eresztve kezét. - Miről beszélsz? Hogy jutott eszedbe ez a butaság? Gyönyörű vagy és tökéletes - mondtam határozottan, és teljes komolysággal bámulva szemeibe, miután végigmértem alakját, tetőtől-talpig. Én csodálatosan szépnek láttam és semmi, de tényleg semmi olyat nem találtam rajta, ami azt engedné kikövetkeztetni hogy Ő kövér lenne...

Megérkezett a nagy adag étel, én pedig félve kaptam le róla tekintetem. A nyál összefutott a számban... én pedig csak egyre tudtam gondolni. Hogy el kell terelnem a figyelmemet. Mikor viszont a legtökéletesebb ember legrombolóbb mondata megérkezett, keserűen pattantam fel, és felhúzva pólóm forgolódtam előtte. - Na? - kérdeztem kétségbeesetten,de meglátva ábrázatát, szerintem Ő jobban bepánikolt nálam. - Nagyon kövér vagyok? - konyult le arcomról az eddigi nyugodt mosoly, helyette kis bociszemekkel néztem rá, és vártam a megerősítést. Egy mázsával többnek érzem magam, és nem tudok ellene tenni.

(Konyha)

- Jelentem készen vagyok - léptem mosolyogva az asztalnál ücsörgő Kedvesem mellé, és letettem a terhemet az asztal közepére. Leültem én is a Clarissáéval szomszédos székre, és onnét néztem rá.
- Minden oké, Kicsim? - kérdeztem, s megsimogattam az arcát. Nem semmi meleg volt idekint. Fura volt belegondolni, hogy már nyár van... észrevétlenül tűnt el a tavasz, legalábbis nekem. Sűrű volt az időszak, eléggé kimaradt az odafigyelés az időre... Most ellenben szinte fejbe vágott a meleg... és a napfény is, ha már itt járunk, tekintve hogy vámpírként jöttem ki a kertbe... és így először ülök a kertben... Amúgy se voltam soha az a láblógatós fajta, most is furcsa hogy csak ülök és vagyok... nincs vadászat, nincs munka... csak én meg Clarissa, és a nyugi...

(Konyha)


Lábammal picit megbiccentettem az ajtót ,és igyekeztem utánalépni,hogy gyengébb csípőrángással épp akkorára lökjem,hogy átférjek. Kicsit lefagytam,mikor talpam alatt először éreztem meg a naptól átforrósodott, lerakott köveket. Nem élek itt sok ideje,de valahogy ez a képkocka kimaradt. Gyönyörű kert, szépen összerakott terasz, friss fű illata lengte körbe a nyár napjait, még tűrhető meleg sem akadályozza az embert a mosolygásban. Kicsit tesz-vesz hiányomban megragadtam egy régóta ott pihenhető szivacsot, és bevizezve töröltem át a már régóta nem használt, beporosodott faasztalt, majd ráterítve egy viaszos terítőt, a tányérok is a helyükre kerülhettek. Leültem egy székre, és ...csak pihentem.

(Kert és terasz)