- Ha elálmosodnak, garantáltan elalszanak, de nem kell nekik erőltetni - mosolyodtam el, majd amint David a karomba került, bólintottam még Curtis szavaira, és elindultam befelé Delenáék után, mert már hallottam hogy Adam megtalálta a távirányítót, és valami rejtélyes ügyességgel a bekapcsológomb is meglett.

(folyt. köv. Nappali)

- Okéééé! - bólintottam határozottan. - Bár gondolom nekik aludni se árt még, vagy valami... nem értek én ehhez! - visszakoztam aztán, és bizonyára ha nő vagyok, azon nyomban itt pirulok agyon, méghozzá két jókora pírtolttal együtt.
- Amíg te beviszed őket, én itt rendbeteszek mindent - néztem körbe, és átadtam neki az unokáját, hagy vonuljon be a gyerekkel, és máris rendezkedni kezdtem az asztalon, visszapakolva mindent a tálcára.

- Köszi.. - mondtam halkan, amikor Curtis megfogta a kezem. Bár ígérni nekem már sokan sokat ígértek... aztán mégis otthagytak, de... de próbáltam Benne bízni... végülis Curtis-ben még nem csalódtam... egy esély neki is jár, hátha Ő lesz... az első...
- Igen, egyetértünk... - néztem fel én is, majd Adam-ék felé. - Gyerekek! Adam, most már vegyétek errefelé az irányt, Édesem, jó? Bemegyünk! Eszünk valami finomat, és teszünk be nektek valami mesét, jó? - emeltem meg kissé a hangom, hogy meghallja a két kis Visongóka a kert túlfelében.
Bár nem volt nagy éljenzés hogy le kell szállni, de azért mindkét gyerek odatekert hozzánk.
- Gyertek Skacok, menjünk, megmelegszünk - mosolyogtam rájuk, miközben felálltam és azt ajtót kinyitva beengedtem a kicsiket, akik már be is szaladtak a nappaliba.
- Öhm... ha ideadod David-et, én beviszem a gyerekeket. Megteszed hogy te meg behozod ezeket? - kérdeztem, fejemmel az asztalon lévő cumisüvegek, tányérok, és maradékok felé bökve.

Figyelmesen végighallgattam, és most nem tudtam mosolyogni. Már abban az értelemben, hogy igencsak komoly témáról beszélt. És ebben nem is volt semmi vidám, ahogyan ő látta ezt a helyzetet.
Az élet összejátszott ellene... Rick elment, megszállta valami lény, de kétlem, hogy feladta volna a küzdelmet... és ha a gyerekek nincsenek itt, minden bizonnyal ezt meg is mondom, mert... mert egyszerűen egy lélek nem hal meg csak úgy! Ettől tartok pont én is... hogy a lelkem, a régi lelkem még itt van bennem.
- így már... értem. - bólintottam határozottan, és átsiklott a kezem az asztalon, hogy megfogjam a kezét. - De ha ő nincs is melletted.. én itt vagyok. Amíg csak megtehetem. - intéztem felé bizalmasan a szavakat, majd megköszörültem a torkomat.
- Na, mehetünk befelé? Kezd hűvös lenni. - néztem az égboltra, és visszaemeltem a karomba David-et.

Gondolataimból Curtis hangja szakított ki, s egy halk sóhajtással pillantottam a szemeibe, miközben hátradőltem a székemen.
- Igazából... több dolgon. Főleg... azon, milyenek is a... hát szóval a jövőre való kilátásaim... nekem és a gyerekeknek. Mikor kb. két éve ide érkeztem, egyedül voltam, aztán... jött Elena, és Rick-el is kibékültünk, és... egy darabig kisebb-nagyobb zökkenésekkel ugyan, de volt mindig körülöttem valaki. Tudod... család. Felnőtt család. De most... Elenának saját élete van, férje és gyerekei, az anyja már... csak hétvégi program, s neki nem is lehettem soha több... hisz felnőtt, mire az élete része lettem. Neki már csak Damon számít, és a gyerekek. Ami persze csodálatos, és így van jól, de... én is itt vagyok... Alaric pedig... most már cirka fél éve hogy eltűnt... utoljára Elenáék esküvőjén láttam, amint épp egy nálam kb. 10-15 évvel fiatalabb kis nőcskével táncolt... Azt sem tudom vajon él-e még abban a testben az a lélek, aki... - inkább elharaptam a mondatot. Úgy éreztem nincs olyan befejezés, amit ki tudnék mondani könnyek nélkül s olyan rég nem sírtam már emiatt, nem akartam most újra...
- Szóval én csak... elgondolkodtam, hogy a gyerekek olyan gyorsan nőnek, és én egyedül vagyok. Pedig sosem akartam egyedül gyereket vállalni. Soha... Most pedig kettővel hagytak magamra... És nem tudom, látja-e majd őket valaki rajtam kívül ahogy nőnek, vagy... egyedül leszek-e... Nem tudom... kicsit zavaros még nekem is a saját fejem.. - vallottam be, egy halk, szomorkás nevetéssel, miközben JJ hasát simogattam. - Meghalnék a gyerekeimért, mindért, de... ez nem olyasmi amire egyedül vágytam. Azért jöttem ide mert családot akartam. És a végén mégis... magamra maradtam. Ne érts félre, örülök hogy Te itt vagy velem - néztem újra sietve fel Curtis arcára, mielőtt félreértené, s azt hinné hogy semmibe veszem. - De... mostanában a férfiakkal valahogy... pont annyi szerencsém volt, mint a családosdival... akire számítottam, az mindig eltűnt mellőlem. Vagy kihasznált...

- Bennem emberükre találtak! - húztam ki magamat vigyorogva. - Előlem aztán nem szalad és biciklizik el senki! - kacsintottam a gyerekekre, majd Isobelre, fél szemmel a kertben bicikliző skacokat figyelve, másikkal David mászó alakját vizslattam. Egészen szép távot tett meg.
Belekortyoltam az innivalómba, majd Isobelre néztem, aki szemmel láthatóan elmerengett valamin, és valami... hát nem tudom, én baljósnak neveztem volna ezt az arckifejezést.
- Min gondolkozol? - kérdeztem rá végül.

Kissé érdekesen nézhettem, mikor Curtis a pelenkázásról beszélt. Nagyjából úgy festett, mint aki hangosan fejezett be egy gondolatban megkezdett mondatot... S szavaiból már gyanítottam mi is viszolyogtatja őt annyira a pelenkatémában. És gondoltam, jól sejtettem, a tipikus férfidilemma. Ezen mosolyognom kellett.
Figyeltem hogy a gyerekeket figyeli, és az én pillantásom is követte őt. Delenáék jól mulattak, és úgy tűnt született tehetségek biciklizés terén. Bár... nem is volt ez olyan meglepő, végülis melyik gyerek nem az.
Mikor észrevettem a mocorgó David-et, és Curtis kérdő pillantását, eltöprengtem kicsit, majd bólintottam, miközben Curtis már le is engedte David-et. Gondoltam épp eléggé fel van öltöztetve, és még nincs fagy, vagy ilyesmi, nem lesz semmi baja egy kis mászástól.
- Kettőt pislogunk, és már el is szaladnak előlünk.. - sóhajtottam, ahogy néztem az előrefelé haladó kis unokám, s JJ-re néztem, aki érdeklődve nézte mit csinál. Bár nem úgy tűnt mint aki követni akarja, Ő inkább kényelmesen elhevert a karomban, mint aki jól végezte a dolgát. Megpusziltam a homlokát, és arra gondoltam, milyen hamar fog Ő is így haladni, aztán majd mint Adam és Delena, biciklizni fog... és ki tudja, ki látja majd ezt... én... és vajon ki még...? Látja-e egyáltalán majd még valaki? Vagy csak én, és Adam...? Csak mi hárman? Vagy négyen..? És ki lesz a negyedik...?

- Pelenkázást ne is bízz rám! - néztem rá teljesen rémülten, és akkorát nyeltem, hogy valószínűleg még a szomszédban is hallották. Nem, nem gyerekellenes vagyok én, csak... jézusom... bár nyilván minden pasi így reagál, ha pelenkáról hall... mert az a pelenka... - Már nem tiszta pelenka... - ráztam a fejemet magam elé bambulva, közben rájöttem, hogy ezt hangosan és kimondtam, és mellé még párosult az, hogy nyilván iszonyatosan hülyén festek.
Nyeltem egy újabbat, és végül csak rámosolyogtam a gyerekekre, akik újra randalírozni kezdtek a kertben, és a kezeim között a kisfiú is kalimpálni kezdett a lábával, mintha csak jelezni akarná, hogy ő is menni akar a földre.
Egy kissé félszegen Isobelre néztem, hogy ez vajon jó ötlet-e, de végül... a lassan ébredező ösztöneimre hallgattam, és csak leengedtem a kisfiút a teraszra. Elvégre semmi baja nem lehet. Még nem olyan gyorsan kúszik ahhoz, hogy ne tudjak utánanyúlni egy szempillantás alatt.

Kíváncsian vártam mit fog mondani Curtis. Bár... arra számítottam hogy valami tipikusan férfias válasza lesz. Mint anno Rick-nek. De aztán meglepetésemre a diplomatikusabbik választ adta. "Eddig még valahogy megy." Ez tetszett. Olyan őszintének tűnt.
- Ne izgulj, nem kényszerítelek semmire. Ha pelenkázni vagy öltöztetni kell, megy az egyedül is. És hacsak nem fognak négyen egyszerre üvölteni valamiért... akkor nem lesz probléma - mondtam komolyan. Nem akartam én tényleg semmit ráerőltetni. Megszoktam hogy a velem lévő férfiak nem rajonganak úgy a gyerekekkel kapcsolatos dolgokért, mint én. Az ugye nem is lehet lehetséges... Rick-et se kényszerítettem soha semmire... Curtis-t sem akarom, hisz neki nem is... "kötelessége" hogy szeresse a gyerekeim vagy az unokáim... Elég ha elviseli hogy szükségünk van Rá... azt hiszem.
- De nem olyan rosszaságok ők, ugye? - simogattam meg JJ arcát, s mikor kezével eltolta a cumisüveget a szájától, letettem azt az asztalra.
Mikor láttam hogy Adam-ék befejezettnek gondolták a nassolást, és kisfiam igen választékosan, kezeit nyitott tenyérrel kezdte felém mutogatni, jelezve hogy igen, üres a keze, s várták csillogó szemekkel Delenával, hogy megadjam az engedélyt.
- Jól van, mehettek ha végeztetek - bólogattam, mire fordultak is meg és szaladtak vissza a járgányaikhoz, hogy miután felmásztak rájuk, újra nekilássanak körbegurulni a kertet.

- Hát... - vakartam meg a fejem búbját a kérdése hallatán. Hogy hogy érzem magamat? Igencsak szokatlanul. Már úgy értve, hogy belőlem ez az ösztön teljesen hiányzott. Vagyis nem azt jelenti, hogy nincs meg bennem is, csak... eddig még nagyon úgy érzem, hogy nem szabadult ez fel bennem. De ezt csak nem mondhatom neki, még a végén... magára veszi úgy, mint tegnap este, mikor nem akartam a gyerekek előtt megérinteni őt, mert... nem vagyok az apjuk... és ők nyilván ahhoz vannak szokva.
- Eddig még valahogy megy. Azt már nem garantálom, hogy éjszaka is fog menni, ha négy felé kell majd szaladgálni, vagy mást csinálni, mert... még nem igazán voltam egy gyerekkel sem egy házban, nemhogy kapásból néggyel... - vigyorodtam el.

Mosolyogva néztem amint Adam-ék hatalmas nyammogással tömik magukba az édességet, miközben David ugyancsak mérhetetlen tüneményességgel kapta ki Curtis kezéből is a piskótát. Én pedig kuncogva adtam JJ kezébe is egyet, bár Őt egyelőre a cumisüveg sokkal jobban érdekelte. Viszont az sem volt ellenére hogy foghatja a piskótáját.
- Szerintem abszolút nyerő menü, mint láthatjuk, sehol senki nem panaszkodik. És... ez tényleg finom, én is szeretem - haraptam bele én is egy piskótába, és somolyogva néztem a settenkedők felé, amint megkíséreltek visszaosonni teli kézzel a biciklikhez.
- Hékás! Aprónép, ácsi! - szóltam rájuk, mire a két tetten ért gyerek visszafordult hozzánk. - Előbb legyen üres a kezetek, csak aztán lehet visszaülni a biciklikre, jó? - kérdeztem őket, mire két bólintás volt a felelet, és a kicsik visszakullogtak hozzánk, bár falatozás közben se tűntek túl csalódottnak.
- Na és eddig hogy bírod a gyermeki túlerőt? - kérdeztem kíváncsian Curtis-t, egész pontosan a karjában lévő David-re pillantva.

- Oké! - jegyzeteltem le magamban az információkat, amiket hallottam. Persze gondoltam én, hogy szabad már nekik, de mégis... szerettem biztosra menni. Úgy tiszta az egész, ha nem csinálok olyat, amit még nem szabad.
Leültem hát a másik szabad székre, közben a kissrác szájához tartva az üveget, és rámosolyogtam, amikor rögtön inni kezdte a levet, közben pedig már megérkezett a másik kis"csapat".
- Igyekeztem úgy válogatni, hogy mindenkinek jó legyen - kacsintottam Isobelre, és a hecc kedvéért én is megfogtam egy babapiskótát. Még soha nem ettem, de így első ránézésre nem tűnt rossznak.
- Ez finom - szólaltam meg lelkendezve, mindaddig, míg David ki nem vette a kezemből, és el nem kezdett nyammogni rajtam. - Ha "mondod", adtam volna másikat is - nevettem rá.

Hátrapillantottam a vállam felett amikor meghallottam a nyíló ajtót, és Curtis hangját.
- Látom feltaláltad magad a konyhában - mosolyogtam, nézve hogyan pakolja a hozott finomságokat le az asztalra. A felém tolt üveget pedig felvettem és JJ szájához tartottam. - Igen, megihatják már, és ellenvetésük sincs rá - mondtam kuncogva, mikor JJ rögtön kapott is rá a cumira, és lelkesen kezdte inni a gyümölcsös folyadékot. Valamiért nem lep meg. Ez egy ilyen jó kis gyümölcsös család. Míg terhes voltam velük, én is mindig gyümölcslevet ittam, mert rémesen kívántam. Mást talán nem is ittam, ha tehettem... emlékeztem vissza a várandósságaimra. Bár persze Adam-el a végén nem volt sok választanivalóm Pearl fogságában, de... azon kívül mindig a gyümölcslé volt a sláger. És amint kibújtak a csöppségeim, és már kaphattak ilyet, Ők ketten is rászoktak rögtön.
- Adam, Delena, gyertek kicsit! - szóltam oda a két gyereknek, akik felém kapták a fejüket, lelassítva a lábukat és kérdőn néztek mit is akarok. - Gyertek! Igyatok kicsit mielőtt teljesen kifulladtok - intettem fejemmel az asztal felé, ahol őket is várta az innivaló. Ők le is másztak a biciklikről és odaszaladtak hozzánk, s kaparintották is a kezükbe a maguk adagját. A piskótára már fel se kellett őket kérni, azt önállóan megtalálták.
- Hmm... látom tetszetős nekik a menü - kuncogtam a két fejét tömő gyerekről Curtis-re sandítva.

(Konyha)

- Már itt is van a menü - vigyorodtam el, kilépve az üvegfalon. Még jó, hogy már megszoktam, hogy itt ilyen is van... szépen nekimentem volna, mert csak nem látszik, mert ugye átlátszó. Na jó, ilyen vitákba magammal nem megyek bele.
Lepakoltam az asztalra mindent, ami a tálcán volt, és a két cumisüveg egyikét odatoltam Isobel mellé mosolyogva. - Gyümölcslé van benne. Azt... megihatják a kicsik is... ugye? - kérdeztem tőle. Csak jobban ért ő hozzá. Én meg... nem akarok hülyeséget csinálni.

(Előkert)

Mire hátraértem, Delena már eltekert a kert végébe, és Adam is erősen hajtott utána, közben visongva nevettek, és élvezték azt a "haaatalmas" sebességet amit produkálni tudtak. Én pedig kuncogva néztem őket.
- Óvatosan! - szóltam azért rájuk, de a kertben végülis semmi olyan nem volt amiben kárt tehetnének, vagy amiben megüthetik magukat. A földhöz közel voltak, és ha el is készülnének esni, elkapom őket, gyors vagyok. A medence szerencsére már egy ideje le van fedve, szóval az nem veszélyforrás. Virágok pedig november lévén már nincsenek...
Én JJ-vel leültem a teraszon az egyik székre, és vártam Curtis-t meg David-et.

(kert)