Megrántottam a vállamat. Mondhattam volna annyit is, hogy egy ilyen kaliberű fickó, mint ez a Hugo, még annyit sem ér, hogy az ujjamat megmozdítsam. Ennél komolyabb ügyekkel kell foglalkoznom, de most, hogy új terepen vagyok, és még nem jöttem rá, hogyan hatástalanítsam a két drága madárkámat, akadt öt szabad percem. Egy régi tartozás leveréséhez pont elég. És Indiana is pontosan most érkezett. Minden összevág. - A kedvedre bízom. És a modorára. Ha egy f*sz, verd a fejét a falba, és tüntesd el - mondtam könnyedén, mintha nem is egy emberi életről lenne szó. De az, aki engem elárul, nem számíthatott kedves bánásmódra. Kockázatos volt egyszerre két gazda kenyerét enni, és erre egyetlen magyarázatot tudtam: vagy Dante szervezte így, vagy ő sem tud róla. De ha az utóbbi, hát remélem, az enyém lehet a megtiszteltetés, hogy elkapjam. Még ha Indiana-n keresztül is. - Hűségesebb, mint az előző. Legalább nem csorog a nyála arra, akinél megtiltom - forgattam meg a szemeim. Ez fontos volt akkor, mikor úgy döntöttem, hogy Jesse lesz Lucas utódja. A neheztelésem persze soha nem szűnt meg, különben nem lennénk itt. De volt ott más ok is. És nem szándékoztam addig leállni, míg meg nem találom azt az átkozott farkast, és vissza nem kapom azt, amit elvett tőlem. Utána megtarthatja azt a könnyűvérű barátnőjét, hátha leküzdik a vámpír-farkas ellentéteiket. - Helyette csorog mindenki másra, akinek domborodik a blúza - tettem hozzá vigyorogva. Tény, Jesse szerette falni az életet, benne minden földi jóval, ami megadatott neki. Én ennél egy kicsit ragaszkodóbb voltam ahhoz, amim éppen volt. Mindenkinek lehetnek szépséghibái, nem? Ismét a papírra néztem, majd egy nagy sóhajtással a veranda elé hajítottam. - Elegem van Dante játékaiból. A következő vérdíjat az ő fejére tűzöm ki, de isten a tanúm rá, hogy meg is szerzem, és kilógatom a kibaszott kandalló fölé! - koccantak össze a fogaim, miközben ujjaim erősen a teraszpárkányra kulcsolódtak. Éreztem minden csepp vért a kezeimben, a tenyeremben, és fájt, ahogyan a fa felhorzsolta a bőrt, de nem törődtem vele. A gyűlölet fűtött, a harag pedig csak bónusz volt ezek mellett. - Vállald el. Vidd a lányt biztonságos helyre. Az sem érdekel, ha elhinted, hogy meghalt. Nyerek pár hetet - engedtem el végül a párkányt. - Lehetőleg úgy, hogy ne tudja, ki vagy mi áll a háttérben. Meg kell oldanom ezt - vettem nagy levegőt, de kicsit sem higgadtam el.
Megkaptam a következő nevet és a következő melót. Nem lepett meg túlzottan, hogy egy újabb melóval várt. Nem vagyok ijedős fajta, már régóta nem rémített meg semmi. Főleg nem ezek a faszkalapok akik azt gondolták, hogy nő létemre nem tudom őket lenyomni. Eddig soha nem volt panasz a balosomra. Okkal. Mindent behajtok amit kell és az igazság az, hogy az egyik legjobb vagyok a szakmámban. Ha olykor nem kapna el az ideg és harapnám le valaki fülét... na mindegy. Bólintok. - Három hónap? - pillantok rá kérdőn. - Két hete sincs, hogy utoljára itt voltam. Miért vártál eddig? - nézek rá mert Benedict sok mindenről híres csak épp a türelméről nem. Ennek megfelelően nem is nagyon értem mi a picsával érdemelte ki ez a nyomorult Hugo akárki, pláne azok után, hogy Dante csapatában kezdte verni a farkát, hogy Benedict három hónappal jutalmazza. - Élve vagy halva? - kérdek még rá mert ezt soha nem tárgyaljuk le papíron. Persze így is hallgatózhat akárki de Benedict jóval tapasztaltabb róka annál, semhogy hülye rendőrségi lehallgatókkal éljen együtt. - Jesse egy fasz. - vigyorodom el fejcsóválás közben és felpillantok az emeletre. - Viszont egy hűséges fasz. - sok mindent el lehetett mondani a férfiről de azt biztosan nem, hogy valaha is elárulná Bent. Nem. Jesse a haláláig hűséges lesz hozzá, még akkor is ha maga Benedict tépi ki a szívét és ez nagy hiba volt. Én már csak tudtam. Tapasztaltam már ilyen árulást magamon. Na, az nem fekszik senkinek, nekem elhiheted. - Nem a pénz az érdekes Ben. A nevet nézd meg jobban. - Álnév persze. Nekem is kellett kb tíz másodperc, hogy leessen ki akarja holtan. Dante. Ez pedig háborút jelent. Állam alá nyúl én pedig mocskosan elvigyorodok, pont úgy, ahogy ő tette az imént. - Egy meglehetősen jól fizetett angyalka. - öltök nyelvet és felemelkedve lépek távolabb a férfitől. - Van még egy nevem. - komolyodik meg a képem - Nem fogsz neki örülni. Ez is Dante műve. - nyújtom át az újabb cédulát amiben egy nő neve áll és egy elég magas díj is mellette. - Élve akarja. Azt hiszem, mindketten tudjuk miért. - Emilia Joan Holm. A nő aki elrabolta Ben szívét már ha volt neki olyan. A nő aki belefolyt ebbe az életbe mert szerelmes és mert ostoba. Szerintem. A nő aki túl nagy kockázatot jelent ha egyszer elkapná egy hozzám hasonló. - Mit akarsz, mit tegyek? Ha nem én, akkor elvállalja más. - húzom el a számat mert ez az igazság. Mindig van olyan aki bevállal minden melót, tekintet nélkül a következményekre.
A teraszon álldogálás egy egészen újfajta szokásnak bizonyult. Nem leltem benne túl sok örömömet, főleg hogy nem ott vettem meg a birtokot, ahol az logikus lett volna. Ki nem állhattam az efféle családi negyedeket. Itt egy bicikliző kölyök, ott egy kutyát sétáltató kislány... herótom volt az ilyesmitől. New Orleansnak is megvoltak az alvilági ügyletei, és habár a térképen nem jelölték a pontos helyeket, de nagyon is tudtam, hol találom őket. Én hülye, változtatosságra vágytam. De ez a változatosság voltaképpen... iszonytatóan unalmas. Remélem holnap arra ébredek, hogy egy cserkész csönget, csak hogy sütit adjon el. Nem vagyok oda a sütiért. Követtem Indiana alakját a tekintetemmel, mikor megláttam, hogy a ház előtt parkolt. A cigarettás dobozt ugyan elkaptam, de tovább is hajítottam az asztalra. Nem voltam éppen leszokóban, de momentán jobban érdekelt, hogy milyen híreket hozott. És hogy hajlandó-e végre elintézni a következő feladatát. A zsebembe nyúlva előhúztam egy papírt, majd odadobtam elé. Ha széthajtja, láthatja is a részleteket. - Hugo Williamson - sóhajtottam fel, miközben kimondtam a nevet. Arra eléggé klényes voltam, ha valaki nem fizette vissza azt a pénzt, amit tőlem kapott. Csak egyfajta üzlet volt az, hogy segítettem a bajba jutottakon. Vissza is kaptam kamatostul, amit adtam. - Három hónapja nem fizetett. És emellett áruló. Dante bandájával játszik össze - fordítottam a fejem Indiana-val. Neki kellene magyarázni Dante szokásait? A nagy kutyák csatája folyik kettőnk között, pedig annak idején még együtt tudtunk dolgozni. Aztán... ő többet akart. Azóta megvan a saját kis birodalma, ami jóval kisebb, mint az enyém. De ígérgetni nagyon szeret. Elvettem tőle a papírt, de közben az emelet felé fordítottam a fejem egy mocskos vigyor kíséretében. - Jesse most éppen... nem ér rá. Hacsak nem akarod négyesben csinálni, ne is zavart - tettem aztán hozzá. Hát igen, volt egy olyan sejtésem, hogy Jesse már régen nem éri be eggyel. Indiana pedig nem szeretne negyedik kerék lenni. Őt ismerve biztosan nem. - Szóval... vérdíj. Ez annyira már nem új - néztem a fecnit, közben keresve a megbízó nevét, és elvigyorodtam. - Azok a régi szép idők - sóhajtottam fel mélázva. - Tudod, hogy a dupláját is megadom ennek, a pénz nem számít. Egyelőre még nem akarom, hogy levadásszanak. Sok a dolgom - vontam meg a vállamat. - Te vagy az én védőangyalom - emeltem fel a kezem, hogy az álla alá nyúlva magam felé fordítsam a fejéét. - Jesse-től úgyse fogsz köszönetet kapni - tettem aztán hozzá, majd ismét elvigyorodtam. De Indiana már nyilván megszokta.
- Esküszöm, még élt amikor a csomagtartóba tettem. – emelem meg mancsaim ártatlanul miközben Cassidyre pillantok és nem bírom megállni vigyorgás nélkül. – Mivan? Tényleg élt. – rántom meg vállamat hanyag eleganciával majd benyúlok a testért és kidobom a kocsimból. – Különben is, azt mondtad, élve vagy halva. – Oké azt is mondta, hogy inkább élve, de hát mit lehet már tenni? - Ó, hát ezért nem találtam. – hajolok le és húzom ki a bordák közé döfött kést, mire a férfi felnyög. – Na, mondtam én, hogy élt! - vigyorodom el mocskosan és úgy tartom a markomat, mintha csak pacsit várnék, miközben a fejpénz második felét akarok és nem is kell rá egy percig sem várnom. Cassidy főnöke régi ügyfél ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell tejelnie amikor leszállítom az árut. Cassidiy a markomba nyomja a pénzt én pedig elégedett főhajtással pattanok vissza a kocsimba és hajtok is tovább, egyenesen Lerenzini háza elé ahol nem túl meglepő módon több méregdrága autó is parkol. Köztük az én kicsikém nem tűnik nagy szónak pedig ez az öreg impala azóta velem van, hogy az eszemet tudom. Nem sok mindent örököltem a fatertól de ezt igen és hálás is vagyok érte. Többször is dolgoztam már a férfinek így senki nem tartóztat fel, ismernek már, tudják, hogy nem jó velem újat húzni. Szállítottam már le ide vérfarkast is és nem rezelek be a gondolattól, hogy ezek között a szörnyek között mozogjak s őszintén? Ki az aki ezt vadászként megengedheti magának? Maximum valami rohadt idióta balfasz akit azonnal kinyírnak. Nem valami kurva nagy befektetés vadásznak állni s pláne nem nyereséges. Mindig van valami sérülés rajtam és most is fojtogatás nyomok díszítik nyakamat. Hogy mi a szart keres a teraszon, fogalmam sincs. Annyi biztos, hogy én most rágyújtok. Mellé érve dobom át neki a dobozt, hogy ha akar, ő is rágyújthat. Végignézek rajta. - Szarul nézel ki. Alszol te eleget? - kérdem már szinte aggódva majd vigyorogva csóválom meg a fejemet. Csak heccelem, mint mindig. Régen kavartunk. Ma már csak… ki tudja. - Szóval melyik szerencsés következik a kis listádon? - kérdezem és helyet foglalok majd fejemmel a fák felé intek. - Hol a szarban van Jesse amikor kellene? Jobb lesz ha vigyáztok a seggetekre fiúk. Mindkettőtök fején vérdíj van. Szerencsétek, hogy én mondtam igent. - húzom elő farzsebemből a megbízó nevét egy papíron és nyújtom át Benedictnek. Az összes is szerepel. Nem is kevés. - Ennyivel jössz amiért kimentem a seggeteket. - rántom meg vállamat hanyagul. Az üzletet sosem keverem a barátsággal. Jobban mondva, a pénzt nem. És itt most milliós összesről beszélünk.
Kezdőlap
