Faye & Matt

-Elég dilibogyó nekem két nő az életbe. Az egyik lassan olyan lesz, mint egy kamikaze pilóta. A másik meg kicsinál a féltékenységével.-nem mintha szükségem lenne bármelyikre is a túlélésért, viszont egyiket se engedtem volna el. És nem. Nem voltam laza, és ezzel tisztában volt. A pók lettem volna azon a bizonyos falon, és ha nem parancsoltam volna magamra, bizonyára ide-oda járkálnék. De egy. Túl sokszor voltam hasonló helyzetben, hogy oda figyeljek arra, mit teszek. Kettő, ha járkáltam volna sem változott volna semmi. Így maradt az ácsorgás és a tettetett lazaság.
-Látod? Mindenkinek van legrosszabb este.-folytatom a lazaságot, de rohadtul nem akartam senki temetésén beszédet mondani. sem az övén, sem apámén, sem másén. És meghaláshoz sem vonzódtam túlzottan, de ha veszteség vagyok, egy harcban, aminek kis eséllyel, de talán egyszer vége lehet... hát legyen.
Ahogy felkapom a vizet, kifacsarva belőle egy mondatot, amire nem vágytam. De nem eresztem. Ujjaim szorosan simulnak vékony, törékeny karja köré.
-Ja, persze. Ezt majd említsd meg akkor a múltunkban élőknek, mielőtt hülye alkukkal kötjük össze egymást.-célzok arra a tényre, amiről mindketten tudtunk, mégis ki nem mondott dolog volt.-Az én lelkiismeretem legalább tiszta.-mekkora álszent duma már. De elhittem, ahogy kimondtam. És a lelkébe is taposhattam, de felkaptam a vizet és elködösült annyira az agyam, hogy ne gondoljam át, amit mondani készülök és még kevésbé mondhasson lazának. Megrántja kezét, mire elengedem, de nem érdekel túlzottan, hagyok-e rajta nyomot vagy sem.
-Tudod, ez most pont olyan mártír szöveg volt, mint amit a többi vezető mond ott fent a trónján. Faye, ne meghalni akarj vagy megvívni mások helyett egy csatát, hanem megelőzni, amíg lehet. Nem kell több halott, a te fajtádból pláne nem.-hangsúlyozom ki szándékosan a te fajtád részt tudtára adva, hogy igazából nem éreztem sosem a falkát a családomnak és nem is vártam el, hogy úgy kezeljen, mint egyet az övéi közül.

Matt & Faye

Hazudtam volna, ha azt mondanám vagy egyáltalán próbálnám elhitetni magammal, hogy Matt jelenlegi viselkedése nem zavart. Magamon is éreztem, hogy furcsább vagyok a megszokottnál, de Matt most átlépett a határt és nem tudtam hová tenni a viselkedését. Nem azzal volt bajom, hogy hangot adott a nemtetszésének, sőt, még azzal sem, hogy stresszlabdának használta a karomat, de azzal már igen, hogy olyan dolgokat vágott a fejemhez, amiket az én helyzetemben valószínűleg ő is zokon venne.
- Szóval a te lelkiismereted hirtelen tiszta lett? – Úgy tűnik, a megértő-üzemmódom hosszú távú fenntartását még gyakorolnom kell, a másodperc törtrésze alatt költözött az én tekintetembe is ugyanaz a düh, ami az övében játszott. Tényleg képtelen felfogni, hogy én csak jót akarok neki? Meglehet, hogy nem jól közelítettem meg a helyzetet és belegondolva elképesztően istenkomplexusosnak tűnhetett a kijelentésem, miszerint a legtöbb itt lakót szeretném megóvni a csatározások következményeitől, de nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy bármi megtörténhet. – És még én vagyok a mártír? Évekkel ezelőtt foghattad volna magad a tiszta lapoddal, a beteljesített alkuinkkal és az apáddal együtt és elhagyhattátok volna a várost, de te már akkor sem akartál menni... maradni akartál és nem csak azért, mert az apád nem bírta volna elviselni a változást. – Közelebb léptem hozzá, miközben már én is felemeltem a hangom. – Mondok egy újdonságot: neki teljesen mindegy lett volna, hol él, mindent itt hagyott volna, mert egy szülőnek egyedül az számít, hogy a gyereke életben és biztonságban legyen. – Ezért tudtam megérteni a félholdasok falkáját is, aki úgy döntött, nem kér a puskaporos hordóból és lelép, amíg nem túl forró a lába alatt a talaj. Nem hibáztathattam, a lánya érdekeit tartotta szem előtt. - Te voltál az, aki maradt, mert pont ugyanolyan idióta és önző vagy, mint bárki más ebben a rohadt városban, beleértve engem is. – Akinek van egy kis esze, elmegy innen. Aki pedig marad, azért teszi, mert szereti az otthonát, érzelmek kötik ide és akkor is itt akar élni, ha minden egyes pillanatban életveszély fenyegeti. Ez elkötelezettség, nem pedig az a fajta neutralitás, amit Matt próbál eladni nekem. Ismertem annyira, hogy tudjam, szeret itt lenni. – Eszem ágában sincs meghalni és azt se akarom, hogy te vagy bárki más meghaljon. Bocsáss meg, de jelenleg még nem tudom, ezt hogyan lehetne kivitelezni. Viszont azt tudom, hogy arra nincs szükségem, hogy te is olyan legyél, mint egy kifacsart citrom, úgyhogy most döntsd el, hogy úgy fogsz tekinteni ezentúl a falkára, mint az én fajtámra vagy úgy, ahogy eddig? – Tettem fel a viszonylag leglényegesebb kérdést, amit egy szuszra ki tudtam nyögni. A vérnyomásom fél perc alatt emelkedett kétszázra, hetek óta nem voltam ennyire ideges, mint most, de a tekintetét nem engedtem el. Ilyenkor irigyeltem a vámpírokat, akik idegességükben bármikor büntetlenül rátámadhattak valakire, hogy aztán eltüntetve a nyomaikat percekkel később megnyugodva tovább élhessék az életüket.

Faye & Matt

-Miért tulajdon képen mitől nem kellene annak lenni?-fordítom vissza a kérdést. -Rohadtul sajnálom, hogy rád másztam, amit kismilliószor elmondtam azóta. De ennyi. A többi dolog meg lelkiismerettel teli megölne. Szóval igen. Szarok a múltra.-zárom rövidre kissé felháborodott hangon.
A kifakadását igyekszem a dühös ábrázat megtartásával végig hallgatni. De belül az az abszurd és elcseszett igazság, hogy szinte röhögök. Miért? Lássuk be, épp ő az, aki az ilyen kifakadásokat a lehető legjobban próbálja elrejteni a világ elől, és pláne nem üvöltözve, vagyis szinte már üvöltve fejezi ki a gondolatait. Egyszerre volt mulatságos és szomorú.
-És te miért nem mész el? Van egy gyereked Faye! Nem gondolod, hogy nem itt kellene felnevelned, ha már annyira otthonosan mozogsz a szülői viselkedésben?-talán övön alul ütök, és elkerülöm a választ, terelek és megfordul a fejemben, ami párszor az elmúlt években már megfordult: mi van, ha valahol van egy lányom? Vagy egy fiam? Akkor is itt maradnék. Igaza volt. Rohadt mód csökönyös és önző voltam, ahogy bárki más és maradtam. Nem, nem az apám miatt. Valahol inkább magam miatt. Mert valahogy a változás szele az utolsó változásnak, a nagy tiszta lapomnak hála inkább volt megannyi jéghideg ujj cikázása gerincemen, mintsem valódi tiszta lap. Rohadtul mocskos volt az a lap és minden nappal csak rosszabb lett. Nekem és saját magamnak hála. Erről ő tehetett a legkevésbé a lavina indítójaként. Tulajdon képen már rég elfelejtettem neki azt az estét és mondhatni megbocsájtottam. Gyanítom ez vice-versa is így volt, különben már karót döfött volna a szívembe.
-Talán ideje lenne, ha lassan úgy tekintenék rá, mint a te fajtádra. Nekem innen, ebből nincs kiút.-utáltam az egész vámpír létet. Hazudhattam volna, hogy nincs így, hogy az Isten vagy bárki más eléggé felvitte a sorsom ahhoz képest, ahonnan indultam. Sokan talán épp ezért vágytak arra, amivé én tulajdonképpen csak a saját hülyeségem miatt váltam. A hatalom csábító volt bárki számára. -Attól még a családom része és tudod jól, hogy sosem árulnálak el titeket. De azt hiszem kezdek belefáradni ebbe a városba.-ami abból a szempontból abszurd, hogy világ életemben itt éltem. És most jöhetne az a rész, hogy a fejemhez vágja, én döntöttem úgy, hogy nem váltom ki az átkom. És igen, én döntöttem úgy is, hogy a f@rkammal és nem az agyammal gondolkodok. Sokszor megesik, de a hazug közel sem fejezi ki azokat a pasikat, akik nem ismerik ezt be.
-Hinni abban, hogy nem leszek kicsavart citrom sem én, sem más, kicsit kevés. De jézusom, higgadj le, mert szívrohamot fogsz kapni!-hunyorgok, a szívverése ugyanis lassan dobszólóként dübörög fülemben, nem kisebb figyelemelvonásként, már ami a külvilágot illeti. -Találj valakit, aki ad nektek gyűrűket. És minél több emberednek adj. Nincs jó érzésem a következő Teliholddal kapcsolatban.-azzal hátat fordítok és ezen ködös szavakat végszónak megfeleltetve, egyszerűen eltűnök a hídról, és elveszek az éjszaka zajos város forgatagában. Történjen bármi, a családom volt, még ha lassan a szívem elkezdte hinni, hogy máshová kellene húznom. Máshogy és máshoz. És nem feltétlenül kellene ezt a város határain belül kiviteleznem.