Elküldésének ideje ♛Csüt. Szept. 28, 2017 10:46 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
[You must be registered and logged in to see this image.] A legtöbb kollégám szeretett sértegetni, személyeskedni és a lelkiismeretembe gázolni. Miként védhetek olyan embereket, akik bűnösök? Nos, a válasz igen egyszerű. A tőlük kapott pénzből olyan jó körülmények közt élek és alszom, hogy, ha akarnék se tudnék álmatlanul forgolódni. Ennek a szakmának nem az a lényege, hogy igazságot szolgáltassunk, hanem az, hogy a saját igazunkat megteremtsük. Engem azért fizetnek, hogy megóvjam az embereket a börtöntől, oda pedig általában több bűnöst szánnak, mint ártalmatlant. Én csak a dolgomat végzem, nem tehetek arról, hogy az emberek többet áldoznak a börtön elkerülésére, semmint arra, hogy valakit oda juttassanak. Valamiből nekem is meg kell élnem, mások nyomorán ez nem nagyon menne. Nem fogadom kitörő örömmel a hírt, miszerint a hölgy ahelyett, hogy hazamegy inkább úgy döntött, hogy mégiscsak elkocsikázik szerény hajlékomig. Sok minden van, amit az ember nem szeretne látni mielőtt álomra hajtja a fejét, és nálam ő is köztük volt. Remekül alakult ez a nap, nem szerettem volna így elrontani, azonban, ahogy beléptem a szobába, a dolog elkerülhetetlenné vált. -Biztos adminisztrációs hiba történt. Tudja, hogy van ez, csak az kap közvetlen értesítést, aki elég fontos hozzá … - vontam meg a vállamat, de nem bajlódtam azzal, hogy ártatlanságot színleljek. – Egyébként pedig nem beszéltünk meg időpontot. Maga beszélt, én pedig csak bólogattam. – ez így nem volt teljes mértékben ugyan igaz, de rendkívül jól hangzott. Az már kevésbé, hogy ez nem tartotta vissza attól, hogy elnapolja a találkozást. – Sajnálom a cipőjét, de … gondolom szép számmal kap újakat majd karácsonyra az apjától. – mosolyogtam rá. Én magam sem nőttem fel szegénységben, de soha nem kaptam semmit sem az apámtól. Egész fiatalkorom óta probléma volt a kapcsolatunkkal, csak abban leltem örömöm, ha bosszankodhatott volna miatta. Akkora szerencsém azonban nem volt, hogy ez el is vigye … valószínűleg előbb rázná meg őt a kedvenc csapatának veresége, mint az én halálom. Nem, mintha az fordítva ne lenne igaz. Felsóhajtok, ahogy széttépi az elé tolt papírokat. Nem mintha komoly eredményeket vártam volna ettől, de … ahogy a mondás is tartja, a remény hal meg utoljára. -Óradíjat kapok, úgyhogy … ahogy gondolja. – vontam meg a vállamat, bár korántsem vidáman. Szívesen pörgetem az óradíjam, de van, hogy eltekintenék tőle … ez a ma esti találkozó is hasonló volt. – Persze, érezze magát otthon! – forgattam a szemeimet, ahogy a bárpulthoz léptem. Sok mindent szokás rám mondani, azonban egy jó italra soha nem mondanék nemet. Inkább én töltsek italt másnak, akkor magamnak is tölthetek egy pohárral. – Parancsoljon! – nyújtottam felé a poharat, ahogy helyet foglaltam vele szemben, kortyolva egyet a saját poharamból. – Ne aggódjon, nem mérgeztem meg! Túl jó évjárat …-csóváltam meg a fejemet, elégedetten sóhajtva, ahogy a poharamba néztem. Ha már ennyi pénzem volt, szerettem el is költeni. A jó ital pedig megfizethetetlen. -Nem mintha az ellen lennék, hogy az ügyfeleink kiadásait növeljük, de … térjünk a lényegre! Az apja belátta már, hogy jobban járna, ha megegyezne peren kívül? – tettem fel a kérdést, habár a választ előre tudtam. Nyilván nem lenne úgy így, ahogy a papírt sem tépi szét az előbb. Na nem, mintha az komoly szerződés lett volna, nem vesztegettem arra az időmet. – Kétlem, hogy megérezné a tárcája … nekünk se kéne többet látni egymást. Mindenki nyerne vele. – mosolyodtam el, mielőtt a számhoz emeltem volna az italom. Ez azonban túlontúl is szép gondolat volt, hogy megvalósítható legyen.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Szept. 15, 2017 3:16 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Galen & Liv
[You must be registered and logged in to see this image.]Már a bíróság épülete előtt parkolok, kipattanok a jaguáromból, felkapom a kis táskámat, majd mielőtt bezárhatnám a kocsim ajtaját megszólal a mobilom. Apa száma villog ezerrel, szem forgatva kapom fel a telefonom. -Lányom, hogy haladsz az üggyel?- semmi köszönés, hát azt már tudjuk miért is lettem ekkorra seggfej, mint az apám. Valahonnan csak tanultam! -Most fogok tárgyalni Carsonnal, és mellesleg az ember ha valakit felhív köszön, ne zavarj, ha van valami szólok.- azzal gondolkodás nélkül nyomom rá a gombot. Inkább belépek a bíróság épületébe, hogy az egyik tárgyaló felé vegyem az irányt. Valaki cipője hangosan koppan az épület járólapján ahogy megpróbál utolérni. -Kisasszony, kérem, az ügyész úr nincs itt, azt üzenni, hogy várja a lakásán, ha… tárgyalni óhajt valakivel is.- látom, hogy lehajtja a fejét. Elkerekedett szemekkel pislogok rá, majd már a számon van, hogy elküldjem melegebb éghajlatra. De hamar rádöbbenek, hogy nem ez a nő a hibás. Konkrétan ennek a nőnek a fickó alkalmazotta mondta. Akin a mérgem ki fogom tölteni az a tökkelütött barom lesz…. ez már fix! Még egy ilyen lusta majmot… -Köszönöm,- sziszegem majd sarkon fordulok. Mérgesen ülök be a kocsimba, majd indítok, bepötyögöm a megadott címet. Még egy ekkora seggfejt! Idegesen dobolok az ujjammal a kormányon, bekapcsolom a kedvenc együttesem cédéjét. Hagyom, hogy ellazítson, lenyugtasson, most lenne szükségem egy whiskeyre… vagy egy füves cigire inkább. Gondolatban még ott járok Európában, amikor a legkisebb gondom az volt melyik szórakozóhelyre menjek a barátnőimmel. Hahh! De imádtam Rómát, és mennyire nagyon hiányzik nekem. Eszembe jut Mark, hogy milyen szenvedélyes éjszakákat töltöttünk együtt, talán komolyabbra is fordulhatott volna a dolog, ha az apám nem szól közbe. Emlékszem, éppen vacsorázni készültünk, már késve jött értem, ami azért is furcsa volt mert ő a pontosság mintapéldánya volt. Erre fel, legalább egy óra múlva ért oda hozzám. Elég kimért arca volt, ez volt a legelső rossz jel arra, hogy gáz van. Azután jött a hangja, teljesen hűvösen közölte, hogy kapott reggel egy telefont, állítása szerint a telefonáló az apám volt. Közölte vele, hogy ha megakarja érni a másnap reggelt akkor jobb lesz ha nem keres többet, itt is van keze könnyen a föld alá kerülhet. Amikor megtudtam azonnal felkaptam a telefont, hogy elküldjem a kedves anyukájába az apámat. De sajnos aki úgy érezte, hogy oda tart az nem ő volt, hanem sokkal inkább én jó magam. Mintha amúgy semmi probléma nem lett volna, hát szólt, hogy jó hogy hívom ugyan is, amilyen hamar szedjem a bőröndöm, dobjam fel a hátsóm a legelső repcsire. Ideje munkába állnom, és szüksége van rám. Na nem azért mert olyan baromira hiányoztam neki, sokkal inkább a céljaiért. A külügyminiszter mindent saját magáért tesz, még az egyetlen lánya is ez csupán…. nem több. Tehát így még reggel felültem a gépre, nem foglalkoztam semmivel, hiszen évente egyszer láttam a szüleim, amikor meglátogattak, dadusok és cselédek neveltek fel. Valamint az sem volt elhanyagolható szempont, hogy végre dolgozhatok, a legjobb voltam az egyetemen, a legjobbaktól tanultam a szakmát, és sok más ügyvédet kenderbe vágyok. De amint apám betuszkolt egy irodához hamar rájöttem: az iroda feje is apámnak dolgozik, így sajnos én is. Ez pár hónapja történt, azóta találkoztam Carsonnal, macska egér játékot játszunk a tárgyalóteremben, megy az adok-kapok. Kíváncsi leszek a mocsok fejére amint megtudja, hogy a lánya a gyakornokom és az egyik barátja cégénél is dolgozom. Haha! Leparkolok, a hatalmas villa előtt, biztos vagyok benne, hogy hencegni akar nekem. De nem tud, abban is biztos vagyok, hogy apám sokkal gazdagabb nála. Elvégre csak a külügyminiszter! Megigazítottam a ruhám, majd csöngettem, a nő aki kinyitotta egy szobába vezetett, ami igazán úgy néz ki mint egy iroda, vagy hasonló, fekete cipőm sarka hangosan koppan a padlón. Keresztbe font kezekkel várom az úriembert, hogy méltóztasson megjelenni. -Késtem? Tudja, nem is tudtam, hogy megvette a bíróságot és átköltöztette ide, legközelebb ha oda beszélünk meg időpontot, jó lenne ha ott megjelenne maga is. Nem szeretem a cipőmet bemocskolni a patkánylyukakkal.- mosolygok rá köszönés nélkül negédesen, ahogy egy elszabadult szőke tincset tűrök a fülem mögé. Nézem ahogy elém tolja a mappát, agyalágyult ha azt hiszi ezután megegyezkedem, meg eleve sem tenném. Kiveszem a papírokat a mappából, majd anélkül, hogy belepillantanék, darabokra tépem, majd az asztalra dobom. -Ennyit a papírokról, szeretem rabolni a méreg drága idejét, szóval ha már ilyen illemtudó… igen elfogadok egy whiskeyt. –jelentem ki természetes hangon, majd leülök az egyik fotelba keresztbe tett lábakkal.
music: [You must be registered and logged in to see this link.] ● notes: sok szeretettel az úriembernek :lovebomb: ● words: xxx ● [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Júl. 27, 2017 6:08 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
[You must be registered and logged in to see this image.] -Jöhet a következő! – szóltam ki az irodámból, eltüntetve a fiókomban az előző ügyfél anyagait. Sokak szerint nem épp a legokosabb dolog az ember otthonában berendezni az irodát, de … van medencém, egy mélygarázsom az autóimnak, még egy saját edzőtermem is van, a kertben pedig nyugodt szívvel leparkolhatnék egy repülőt is, elfér. Miért ne lehetne akkor itt egy iroda? -Oh, már megint te? – sóhajtottam fel, ahogy hátradőltem a székemben, mikor megláttam a férfit, aki belépett az ajtón. – Megmondtam, hogy túl drága vagyok neked, mit akarsz még? – legalább háromszor járt itt az elmúlt egy hétben én pedig minden egyes alkalommal biztosítottam róla, hogy nem fogom tudni elvállalni. – Ne, ne is mondj semmit! – intettem csendre, mielőtt még bármit is mondhatott volna. – A titkárnőm ad neked egy listát, azon lesznek rajta azok az ügyvédek, akik elvállalnak. Megelőzvén, hogy újra ide gyere: nem, nem elírás, hogy nem vagyok rajta! – ráztam meg mosolyogva a fejemet, majd felálltam és segítettem neki kimenni az ajtón, mielőtt még nagyon kényelemben érezné magát. – Christie! Megtennéd, hogy kinyomtatod a listát, amit még a múltkor küldtem át? – sokan mondják, hogy nincs szívem. Bűnösöket védek jó pénzért, eladtam az ördögnek a lelkem … és egyéb bókok tömkelegében élek. – Tessék, itt is van! Engem pedig felejts el, rendben? Amíg nem rabolsz bankot, nem fog ez működni kettőnk között. – csóváltam meg a fejemet megjátszott csalódottsággal, de aztán megkönnyebbültem felsóhajtottam, mikor végre kisétált az ajtón. - Mr. Carson, lesz egy megbeszélése fél óra múlva. Mrs. Delaney … -felemelt mutatóujjammal jeleztem, hogy nem kell folytatnia. Most, hogy említette, már beugrott. -Szóljon oda, hogy változások lesznek. Itt akarok találkozni, nem a bíróságon. – a bíróság épületében lévő konferenciaterem, vagy … akárminek is csúfolják azt, szörnyű. Kényelmetlen, koszos, és szerintem még pár évtizeddel ezelőtt feketéket lincseltek abban a teremben. Arról nem is beszélve, hogy semmi kedvem nem volt kocsiba szállni és odavezetni. -Már elindultak a bíróság felé, uram. Talán már ott is vannak … az órámra pillantottam. Késésben vagyok, ha elindulnék. Őszintén, szívesebben kasztrálnám magamat, minthogy tárgyaljak Delaney-vel. Az ember pedig nem vezet csak úgy önszántából oda, ahol kasztrálják, igaz? -Remek, telefonáljon a bíróságra, ha odaért, szóljon neki, hogy itt ejtjük meg a beszélgetést. – hátha lesz akkora szerencsém, hogy úgy dönt, elnapolja a találkozót, mert nem akarok már ilyen későn idevezetni. – Ha akadékoskodna, mondja meg neki, hogy amennyiben tárgyalópartnert is szeretne, és nem csak magával beszélgetni egy szobában, kénytelen lesz idejönni. De elnézzem neki, hogyha elnapolja a dolgot. – de még mennyire! Ez a nap eddig egész jól alakult, nem igazán van kedvem pont a végén elrontani.
-Üdv nálam! – mosolyogtam a nőre, nem a legőszintébben, mikor beléptem a tárgyalóterembe. Az irodám mellett volt kialakítva a helyiség. Mondanom sem kell, hogy milyen csalódott voltam, mikor Christie szólt, hogy Mrs. Delaney megérkezett. – A találkozót egy … órával ezelőttre beszéltük meg, nem? Késett. – persze, pontosan tudom, hogy nem lehet megtenni a bíróságra vezető utat, majd onnan az idevezetőt úgy, hogy ne késsen az ember legalább egy félórát. – Tessék, írja alá! – csúsztattam elé az asztalon néhány papírt egy mappában. – És végeztünk is. – vontam meg a vállam mosolyogva. Sejtem, hogy nem fogja, túl egyszerű lenne. Ha aláírja, lényegében peren kívül megegyezhetünk az ügyfelével. Engem ez az egész ügy nem érdekel annyira, sokkal inkább azt, aki alkalmaz. Ő pedig nem feltétlen menne bíróságra.
Ez a munka nem arról szól, hogy mennyire vagy jó ember. A jó ember és a jó ügyvéd olyan, mint a… kutya meg a macska. Nem férnek meg egymás mellett. A jó ember legfeljebb átlagos ügyvéd lehet, neki sokat kell gondolkodnia azon, hogy mit miként fizet, mikor spóroljon a boltban, figyel arra, hogy ne álljon mozgássérült helyre a parkolóban. Azonban egy olyan ember, aki tudja, hogy a siker kulcsa a hivatásunkban az erkölcstelenség, jól fog élni, ezekkel nem kell bajlódnia, ha akar, valakit felbérel, hogy tegye meg helyette. Én mindig úgy tartottam, hogy jobban megéri inkább jól élni, mint jó embernek lenni. Nem emelnek rólam szobrot az önzetlenségem miatt, de… én állítathatnék, van rá keretem. Ami pedig a nőt illeti… tudtam, hogy lesz itt valaki, de a nevét nem, ez bőven ráért, hogy megtudjam itt. A neve talán nem is annyira fontos, könnyen lehet, hogy nem fog megfelelni az igényeknek, akkor meg minek szánjak rá a kelleténél is több időt? Ha kinézet alapján kéne ítélnem, már felvettem volna, csak hát ráfaragtam már így egy-egy alkalmazotammal, szüval muszáj lesz valamit felmutatnia a külsőn túl is. Reméljük, hogy menni is fog neki, az ilyen lehetőségek mindig ugródeszkák. Én is profitálhatok abból, ha jól teljesít. Nem igazán érdekel, hogy megsértettem-e. Nem ismerem, nem tudom, hogy milyen, de egy biztos: nem kíváló eredmények kellenek a sikerhez. Ahhoz tehetség és kreatívitás kell, ebben a munkakörben pedig ez még inkább elengedhetetlen komponense a nagy egésznek. Nem az a lényeg, hogy betéve tudjon minden törvényt. A lényeg az, hogy megtalálja köztük a hézagokat, amiket kihasználhat. Kíváncsian pillantok rá, a válaszát várva. Ha tőlem kérdezték volna ezt az ő korában, annyit mondtam volna, hogy a szüleim erőltették a dolgot, vagyis hát inkább csak apám. Ha az első sikereim után kérdezték volna ezt… egyértelműen a jó fizetést mondom. Ha valamiben jó vagy, soha ne ingyen csináld. – Az apja gondolom igen. – mosolyodom el a válaszát hallva. Amúgy is, apás lánynak tippelném, bár nem vagyok mentalista, sem pszichológus, hogy ezt megmondjam. Egyszerű tipp. – Tehát úgy véli, hogy a legnagyobb büntetés, ha valaki rács mögött éli le az életét. Biztos hallotta már, hogy nem szerencsés, ha túl közel kerül egy ügyhöz. – csak azért mondom ezt, mert ez alapján úgy tűnik, hogy előfog vele ilyen fordulni. – Én úgy tartom kétfajta ügyfél van. Aki fizet, és aki nem tud. Értelemszerűen az előbbinek fogok dolgozni. Ne értsen félre, nem vagyok teljesen érzéketlen. – de azt se mondom, hogy maga vagyok a megtestült önzetlenség. – De önzetlenségből senki nem élt még meg. Tehát: van valami gondja azzal, hogy azoknak a védelmében kell majd segítenie nekem, akik megfizetnek? – direkt nem mondom ki, hogy bűnösök, mert … mert felesleges, ezt bizonyára ő is kitalálta már. Nem érdekel, hogy ki bűnös, és ki nem. Ha fizetnek, segítek. Így jut az ember egyről a kettőre. Ha ezzel nincs baja, akkor azt hiszem megkezdhetjük a tényleges felmérését.
Kénytelen kelletlen, de csakhamar eljutottam arra a pontra, mikor bebizonyosodott, hogy ez a keresgélés mizéria nem ért véget azzal, hogy csapot-papot hátrahagyva, talán nem túl logikusan, egyetlen forrónak tűnő nyom után vetettem magam. Azt hinné az ember, hogy az életem felén már épp van annyi sütnivalóm, hogy ne érjen ekkora blamázs. Hát a frászkarikát. Viszont - életemben talán most először - szembesülnöm kellett azzal, hogy a bőröm alatt nincs pénz, és hacsak nem akarok társulni néhány konzumhölgy mellé, bizony vissza kell zökkennem a megszokott kerékvágásba. Lefordítva ez annyit tesz, hogy munkába kell állnom, de hirtelen sebességgel. Ennek viszont van némi előfeltétele, példának okáért nem árt, ha van az embernek egy ajánlólevele, amit meglobogtathat a szoknyája helyett a közelgő állásinterjún. Annak fejében viszont, hogy mekkora felfordulást hagytam magam mögött Salt Lake Cityben, elég kevés volt az esélyem arra, hogy ennek valaha birtokába is kerülök. Meg persze a méltóságomat is szeretném megőrizni. Enélkül pedig elég kevés helyen hiszik el, hogy tényleg egy valamire való ügyvéd vagyok, a bíróságon legalábbis nem fogadtak túl kedélyesen. Persze ez egy kis város, nem várhatom, hogy bárki tálcán nyújtsa át a praxisát, ők sem estek a fejükre. Pedig nekem mennyivel könnyebb dolgom volna.. De nem vagyok az a megfutamodós fajta, "a sokadik nekifutásra csak akad nekem valami, amihez fűlik is a fogam" elven keresgéltem továbbra is, mire egy egész kecsegtető ajánlatra bukkantam. Valahonnan ugyebár itt is el kell indulni, és ha már az előző helyemet ilyen frappáns módon elcsesztem, jó lenne, ha nem oda kerülnék vissza, ahol még jelöltként kullogtam. Nem követek el például jónéhány olyan baklövést, ami a későbbiekben megnehezítheti az életemet, kezdve azzal, hogy megpróbálok itt gyökeret ereszteni. Ez pont nem az a hely, ahol elképzelhetően leélem a hátralevő éveimet és a kispolgári perekkel hajtom az ebihalakat. Vagy úgy nézek én ki? Persze várakozni nem szeretek, a türelem sosem tartozott igazán az erényeim közé, és ezen a berögződésen valószínűleg nem is fogok változtatni. Pont azért nem is volt személyi titkárom, mert őrjöngeni tudok, ha megváratnak. A várakozási idővel egyenes arányosságban csökken a lelkesedésem is, és valószínűleg még néhány elpocsékolt perc után nem a szoknyámat húzogatnám lefelé, hanem a nyúlcipőt fel. A várt köpcös alak helyett viszont meglepetésemre egy egész jóvágású fickó lépi át a küszöböt némi halk szóváltás után, ami alig ugyan, de az én fülemet is megüti. Elég sekélyes fazon lehet, de a véleményemet egyelőre megtartom magamnak, ha mégis hímsovinisztának bizonyul, azt úgyis a képébe olvasom. Erőt véve magamon fogadom köszöntését, majd bólintok ezzel igazolva, hogy valóban ez a nevem. Bár cseppet meglep, hogy nem tudta anélkül, hogy felolvasta volna. Nem lehet túl felkészült, ami azt illeti. Képes így belevetni magát egy állásinterjúba?! Persze minden ember más és más. Ez már számtalanszor bebizonyosodott előttem. A siker kulcsa viszont nem az, hogy én minősítsem őt, hanem, hogy ő ne tudjon kezdetben rajtam átlátni. Pont csak annyira van szükségem, hogy munkát kapjak, ugyanis a tartalékaim meglehetősen végesek, és ahhoz semmi kedvem, hogy éhbérért beálljak pultoslánynak. Valószínűleg mindketten tudjuk, hogy jelenleg a városban nem túl sok ügyvéd vezet praxist és még kevesebb keres magához új munkaerőt. Szám szerint egy. Tehát még mindig lehet, hogy az lesz a vége, hogy legközelebb én fogom az italát tölteni a bárban, bár valószínűleg előtte megzuhannék, ami eredményezheti, hogy rám se fog ismerni. Szép kilátások. S már-már annyira belelovaltam magam a saját gondolataimba, hogy csak arra eszmélek, mikor hanyagul az asztalra hajítja a mappámat. Nem tetszik neki? Nem vagyok elég jó? Szorgalmas? Körültekintő? Ajánlólevél híján elég sok minden megfordul a fejemben. Ráadásul az sem túl biztató, hogy nyíltan kétségbe vonja a tehetségemet. Ez olyan számomra, mintha a személyemet kérdőjelezné meg. Elfogadhatatlan. Talán egy pillanatig látszik az arcomon a felháborodás, de igyekszem pókerarcot felvenni, még mielőtt bármi károm származhat belőle. Ezenkívül a számat is csak akkor nyitom ki, ha feltétlenül muszáj. Elég ha csak később tudatosul benne, hogy a stílusom eléggé sajátos. - Hogy miért? Ez egy érdekes kérdés.. - próbálom elodázni a választ, míg magamban megfogalmazom a választ. - Felteszem tudja mi a közös a jogban és egy kilenc milisben?! Azok az állam tartópillérei. De azt hiszem tudja a különbséget is. Nos, én ez utóbbi miatt lettem ügyvéd. Nem tudok lőni. - fejezem be a gondolatmenetet egy féligazsággal. Tény és való, hogy soha nem is próbáltam meg fegyvert elsütni. Másfelől persze az is indok, hogy nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy egy életet elveszek. Ha a szabadságát veszem el, az sokkal nagyobb büntetés.
|| gyengeee, de majd lesz jobb || szószám || [You must be registered and logged in to see this link.]
-Ne, hallani sem akarok róla, felejtsd el! – ráztam meg a fejemet, ahogy kiszálltam az autóból. – Nézd, Rogers! Többet költök benzinre, mint amit te a lakásodra egy évben. Ha nem fizetsz, börtönbe kerülsz. Nem érdekel, hogy, de tedd le az asztalomra a pénzem, és nem kell a következő húsz évben szappanért hajolgatnod majd. – ezzel le is tettem őt. Dühösen vágtam zsebre a telefonomat, ahogy kettesével fellépdeltem a lépcsőn. Mégis mit hisznek mostanában az emberek? Nem a baptista szeretetszolgálat vagyok, nem fogadok el kifogásokat, csakis pénzt. Hogy átutalás, vagy készpénz, az már egyén és helyzet kérdése, de nem véletlen tüntetem fel a tarifámat még a névjegy kártyámon is. Akinek nincs pénze, felejtsen el addig, amíg nem lesz. Nekem is meg kell élnem valamiből. Itt van például a birtok. Nem túl nagy, mert utálok kertészkedni, de szeretem a medencét. A medence viszont hülyén mutat kert nélkül, úgyhogy van egy egész futballpálya nagyságú kert, amit a kertészek raknak rendben. Aztán ott van a ház. Két emelet csak ugyan, de szörnyen nagy, ráadásul egyedül élek benne, három takarítónőnek fizetek, hogy rendben tartsa utánam a helyet. A garázsban pedig négy sportautó, három terepjáró, és egy motorcsónak van. Kisfiúként imádtam. Az irodám a második emeleten van. Felesleges fenntartani egy külön irodát, otthon intézem a dolgaimat, így a titkárnőm, Mary, is ide jár be dolgozni. Elég jó dolga van, ami azt illeti, legalábbis amíg jól végzi a dolgát. Az irodám felé igyekezve egy köszönöm félét vetek oda neki morcosan, majd megtorpanok a küszöb előtt, mikor kinyitom az ajtót. Találkozik a tekintetem az ott bent várakozó hölggyel, azonban köszönés helyett inkább csak becsukom az ajtóm, és Mary-re nézek. – Nem rendeltem prostit. – válaszra sem méltatja a szavaimat, csak a kezembe nyom egy mappát. Jobb is, ha nem mondd semmit, a végén még a szívemre venném. Ha a nőkről van szó, igazán érzékeny lelkű. Mondtam én, hogy nincsenek férfi prostik? Most már egyből belépek a szobába, ahogy benyitok, és előtte egy-két lépéssel állok meg. – Charlotte...Wayne, igaz? Örvendek! – nyújtom felé a kezemet mosolyogva, majd az asztalomat megkerülve kényelmesen dőlök hátra a székemben. Pár pillanatig csak gondolkodva figyelem őt, néha-néha belepillantva a kezeim között tartott mappába. Az már biztos, hogy sokkal szebb, mint az előző. – Az a helyzet,hogy ez itt nem számít. – bökök a mappára, és az asztalra dobom. – Nem a legjobb tanulókból lesznek a legsikeresebb emberek. A legszebbeknek nagyobb esélyük van már rá ugyan, de… érti, igaz? – pillantok rá moslyogva, majd előredőlök a székemben, ahogy folytatom. – Szóval, meséljen! Miért akart ügyvéd lenni? – egyetlen kamasz sem akar az lenni, túl sokat kell tanulni. Én sem erre a pályára szántam magam, eleinte a szüleim miatt próbálkoztam, aztán felfedeztem magamban a tehetséget.
Kezdőlap
:lovebomb: ● words: xxx ● 
•