Azt mondják, hogy az élet egy idő után kegyes az emberekkel, de egyáltalán nem így gondolom. Emberként se volt egyszerű életem, ha nem az élet, akkor a szüleim által érezhettem a pofonok „simogatását”. Aztán végre jöhetett volna a megbékélés, a halál angyalának a kéznyújtását már kész voltam elfogadni, de valaki közbe szólt. Nem értettem, hogy miért történik ez velem, hogy miért nem voltam képes meghalni. Sose menekültem el, csak akkor, az nap és végre utolért volna a végzet, de persze az életnek megint a képembe kellett röhögnie és a hideg, rideg halál után is vissza kellett térnem. De már nem voltam angyal. Bestia lett belőlem, ami állandóan vérre szomjazik. Mintha az őt ért sérelmek miatt akarna elégtételt venni. Semmi és senki se állhatott az utamba. Pusztítottam és sokszor úgy, hogy szinte abban a pillanatban nem is éreztem semmit se. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok és mi történik velem pontosan. A nő próbálta elmagyarázni nekem, de nem bíztam benne, hiszen ő döntött a sorsomról és egy szörnyeteggel ajándékozta meg a világot. Mindig is büszke voltam arra, hogy erős, magabiztos nő vagyok, de hirtelen úgy éreztem, hogy elvesztem. Pontosan úgy, ahogy Alice Csodaországban. Annyi volt a különbség, hogy az én utamat sokkal inkább vérszegélyezte, mint sárga köves út. Igyekeztem elmenekülni és hamarosan már egy erdőben voltam. Nem tudtam, hogy merre megyek, vagy mit fogok tenni. Egyedül azt éreztem, hogy véget akarok vetni ennek az egésznek, ezért próbáltam olyan irányba haladni, aminek segítségével kijuthatok a lombok takarásából. S pár perc leforgása alatt találtam is egy kis rést és már éppen meg akartam magamat fosztani a gyűrűmtől, amikor neszre lettem figyelmes. A hangjára összerezzenek és sietve fordulok meg. Sietve rázom meg a fejemet. Nem tévedtem el. S miféle kastélyt? –nézek rá csodálkozva, hiszen nem értem, hogy miről beszél. De közben az ujjaim még mindig a napfénygyűrűmön pihennek, amikor közeled, akkor én hátrálni kezdek. Nem bízom benne, de amúgy meg senkiben se. Ez nem csak ellene irányul. Ki vagy? Mit akarsz? –kérdezem meg tőle kicsit remegő hangon, mert nem akarok többé csapdába esni. Egyszerűen csak véget akarok vetni ennek az ördögi táncnak.
Mostanában szokásommá vált ha nem házon belül tartózkodtam, az erődben a kelleténél több időt tölteni. Rengeteg évtized állt már mögöttem, aminek jó részében szerepet játszott ez a hely is. Képtelen voltam megmondani, mi vitt rá anno arra, hogy mentornak álljak, és nem hiszem, hogy ezt valaha meg tudtam volna fejteni. Egyszerűen talán azt nem akartam, hogy mindenki úgy szenvedjen a természet adta áldástól, mintha valóban átok lenne. Hogy meg kell mindenkinek próbálnia uralni azt, amit kapott, úgy használnia, hogy abból ne legyenek problémái, hogy ne kelljen félnie. Rettegésben élnie, attól tartva, hogy valakinek árthat. Nem volt könnyű beilleszkedni, vagyis visszailleszkedni a társadalomba, amiből egyszer kiszakadt valamiért. De mindenen lehetett segíteni, könnyíteni. Az erdőben sétálva faágak ropogására figyelek fel. Ez a része az intézménynek, nem zárt, az tér be, aki szeretne, és egyből megfordul a fejemben, hogy ismét egy vadász jár e a közelben. Közelebb sétálok, kihasználva a korom adta tapasztaltságot, hogy a szélirány nem az én szagom vigye, hanem felém hozza másét, valamint a lépteim csendességét, hogy ne figyeljenek fel a jelenlétemre. Egy lányra leszek figyelmes, aki furcsa nyugodtsággal, mégis mintha kicsit zaklatottan sétálna. Érzem, hogy vámpír. Lassan lépek ki a napsütésre, és kellő távolságban állok meg előle. -Eltévedtél? Vagy épp a kastélyt keresed? Van szabad szobánk a kollégiumban.-varázsolok arcomra meglepően könnyed mosolyt, kimért, üzletasszony énem mélyre temetve, gondoskodó hangnemet megütve. Látom, hogy szüksége van segítségre, szinte süt róla a zavarodottság, az, hogy maga sem tudja mit keres. Közelebb lépek egy lépést, nem akarom megrémiszteni. Hajamba kap a lágy szél, de arcom minden erőfeszítés ellenére, hiába bizalomgerjesztő, és hívogató, kíváncsiságról is árulkodik, mintha nem tudnám uralni, mit akarok kimutatni a világ felé és mit nem.
Kezdőlap
