-Szívás. Mint valami elcseszett Hamupipőke feldolgozás. – csóválom meg a fejemet. Nem nagyon tudom, hogy mit mondhatnék erre. Mikor valaki azt mondja, hogy amúgy szívesen látna holtan a nevelőanyám, valahogy nem találod a jó szavakat. Ez nem valami hülye film, hogy kitalálnak egy jó kis szöveget nekem. Meg hát… mit mondhatnék, amit még nem gondolt? – Nem feltétlen. Lehet űrhajósok, és most éppen pont egy fényév távolságra vannak. – rántom meg a vállamat mosolyogva, és ha nem is mosolyognék, azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy vicceltem. Űrhajósok. Na persze. Bár a gazdagabb családok már szerintem lakások építését tervezgetik a Holdon, szóval… innen nézve nem őrültség. - Én csak viszem, azokat dicsérd, akik csinálják. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Én aztán szörnyű vagyok sütés terén. Főzni még csak-csak tudok, bár nem mondanám magamat egy konyhaművésznek, de … életben tudom magamat tartani, ez végül is azt hiszem mindent elárul. Na de a sütés… talán majd ha felakarom gyújtani a lakást. – Semmi gáz. Törtem már össze drágább dolgokat is, hidd el. – ezért én nem fogom leharapni a fejét, az biztos. Mondhatni meglepetés lenne, ha lenne egy olyan hét, hogy semmi nem romlik és/vagy törik el. Hozzászoktam, szerencsére értek valamennyire a javításhoz is, a dolgok tönkretétele miatt. Már éppen szóra nyitnám a számat, mikor leejti a képet. Most adtam csak oda, és máris leejti? Aztán meglepetten nézem, hogy az ajtó felé tart, nem igen értem, hogy hirtelen mi baja lett. Mindenkivel megesik, hogy bénázik. A képek is lehetnek…csúszósak, vagy mi, nem? Homlokráncolva nézem az előttem lévő képet, majd felnevetek a kérdését hallva. – Nem, azért ennyire nem kicsi a világ. – rázom meg a fejemet, de a képet elnézve… hát igen, az a két kép sajnos nem eltérő. Sőt. Egyformább, mint lennie kéne. – Ez így most egy elég gázos helyzet. – húzom el a számat a képet bámulva, majd mosolyogva pillantok fel rá. – Hugi. – viccelek, nem nagyon tudom most ezt az egészet komolyan venni. Túlságosan is… komikus ez ahhoz. Szerintem tudnék róla, ha lenne még egy testvérem. – Na jó, én ezt nem veszem be. – rázom meg a fejemet. Ennél azért több kell, ez így azért elég hirtelen.
• Remélem rendben lesz • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Aug. 18, 2015 9:55 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
sharona & chadwick
Szerintem meg van a maguk esze, ezért vannak még mindig életben. Ezért képesek mind azt megtenni, amit eddig tettek és tenni fognak. Néha célszerű hülyének tettetni magad, hogy utána még inkább tud bántani a másikat. – mondom neki egy kisebb vállrándítás keretében, hiszen nem akarok erről beszélni. Örülök annak, hogy most nem kell a családommal lenni és nem kell jelenleg is elviselnem azt az idióta nőt, akit elméletileg anyámnak kéne szólítanom. –De szerettem volna és emiatt jöttem részben ebbe a városba is, de nehezebb, mint gondoltam. A mostohaanyám legszívesebben holtan látna, de közben ügyesen csinálta azt, hogy eltüntesse a származásom nyomait. Mintha attól félt volna, hogy egyszer csak beállítanak az igazi szüleim. De nem történt meg. Lehet nem is kíváncsiak rám, így ostobaság őket keresnem. – Rázom meg a fejemet, mert erre nem is akarok gondolni. Már az s megfordult a fejemben, hogy elraboltak tőlük vagy baleset érte őket és így kerültem árvaházba. Persze, ezt az árvaházas történetet is csak elmesélésből ismerem. Nincs rá semmi fajta bizonyíték, hogy igaz is. Néha furaérzés kerít hatalmába, mintha teljesen más lennék, mint ember, de erre sincsen bizonyíték, így nem is beszéltem senkinek erről. Jobb, ha nem néz még hülyébbnek Chad. Biztos vagyok abban, hogy már megbánta, hogy elhívott, hiszen sokat jár a szám felesleges dolgokról.
–Mennyi az íze, biztos vagyok abban, hogy sok fuvarod lehet, mert ez… –mondom neki tele szájjal, majd hamarosan már a nappaliban vagyok, ahol lerakom az asztalra a tányért és már a táskámat venném le, amikor földre hull egy kép. Ijedten ugrom arrébb, s már hajolnék le összeszedni a darabokat, de ő megelőz. –Sajnálom, én nem akartam. – mondom sietve, majd amikor felém nyújtja a képet, akkor egy pillanatra lepillantok rá, de a szavait szinte meg se hallom, mert ijedten lépek hátrébb. –Nem, ez nem lehet… – mondom szinte, miközben a kép kihull a kezeim közül. Ugyanaz a kép volt, ami nekem is megvan. Csak itt nem hiányzott a kép jobb sarka. Sietve kapom fel a táskámat, mert távozni készülnék, amikor is kihullik belőle a könyv, a könyvből pedig az ismert fénykép. Figyelem, ahogyan száll, majd egyesen Chad lábai előtt áll meg az én fényképen. Idegesen markolom a táskám pántját. –Te… te a testvérem vagy? – csúszik ki szinte erőtlenül a kérdés a számon, miközben a két azonos képet nézem a földön. Egymás mellett landoltak, de nem bírok megmozdulni. Úgy állok ott, mint valami idióta, de nem nézek rá. A gyerekkori boldog arcokat figyelem a fényképen.
♡ note ♡ words ♡ music ♡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
- Soha nem értem meg ezeket a gazdagokat. Elméletben nekik kéne lenni a… csúcsnak, érted. – közben még a kezeimmel is mutogatok. – Közben meg annyi eszük van, mint egy szivacsnak. – rázom meg a fejemet. Nem bírom a gazdagokat, valahogy ezek a pojácák soha nem tudták elnyerni az én bizalmamat még csak látszatra sem. Szép dolog, ha valaki arannyal törli ki a seggét, de nem fogom őt semmivel sem többre tartani, mint magamat. Sőt. Magamat még többre is tartom, de szerintem ezzel mindenkinek így kéne lennie. Nem kell egy vagyon, hogy boldogan élj, bár igaz, ami igaz, nem árt, ha van pénzed. – Oh, így értem. És mi van a szüleiddel? Mármint az igaziakkal. Soha nem akartad őket megkeresni , vagy valami? – megértem, ha nem próbálta, talán én sem akartam volna, csak hát nekem soha nem volt ilyen gondom. Jól tudom, hogy kik a szüleim, és nincsen bajom velük, bírom őket, és arra neveltek, hogy tartson össze a család, de köszönhetően annak, hogy fiatal vagyok és imádok ellent mondani, így nem igen találtuk meg a közös hangot sok mindenben. Kezdve az egyetemmel, de abban egyetértettünk, hogy nem vagyok most valami biztonságos rájuk nézve. Nem szeretem ezt mondani, de így van, nem akarnék a legrosszabb napjaimon sem ártani a családomnak. - Azért olyan messze csak nem mennének el. Az már kissé beteges lenne. – nem tudom elképzelni, de ettől persze még lehet, hogy van ilyen. Azt sem tudom elképzelni, hogy az ember a Holdon ugrál, mégis megtörtént. Állítólag. De én nem fogok erről most vitát nyitni, bármennyire is szeretem az összeesküvés elméleteket. - Akkor tessék, kóstolj bele abba, amit furikázok egész nap. – én is ezen élek, mert ingyen van és finom, néha váltok, de nem szoktam főzőcskézni, inkább csak rendelek kaját. Általában kínait, vagy indiait, esetleg thai kaját, de… jó amerikai révén egy rohadt nagy hamburgert sem vetek meg. Pont arra érkezek be a szobába, hogy a kép a földre esik és tisztán hallani ahogy az üveg eltörik a földön. – Tudod, ez volt az egyetlen kép a lakásban. – mondom, ahogy leteszem az asztalra a tányért és lehajolok, hogy felszedjem az üvegszilánkokat, meg persze a képet. – Ők a családom. – mondom, ahogy felé nyújtom a képet, hátha érdekli őt. De persze nem sértődöm meg, ha nem. – A testvérem, a nagyobbik, ő néha felbukkan itt, de nem hinném, hogy mostanában újra meg tenné. – nem rég volt itt, néha átjön, elmondja mi a helyezet és megy is. Már bowlingozni se jár le velem.
• Remélem rendben lesz • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 12, 2015 6:21 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
sharona & chadwick
Felvonom a szemöldökömet azon, amit mond és megrázom egy kisebb sóhaj keretében, hiszen nem értem, hogy miért így reagálta le a dolgot. Semmi rosszat nem szerettem volna mondani, de talán mégis megtettem. Ilyen az én szerencsém, vagyis azt hiszem. Lehet arra tanítottak, hogy mikor mondjak, de még se megy. Egyszerűen azt mondom ki, ami éppen eszembe jut, ami szemmel láthatóan tényleg nem mindig a legjobb ötlet. Elnevetem azon magamat, amit mond, hogy hiszen eléggé érdekes szituáció lenne, ha valaki megcsinálná azt, amit mond. Na, meg a gazdagok körébe ez még mindig menő, csak ezt nem verik nagydobra. Szeretik azt, ha a vagyon csak tovább gyarapodik. Mondhatni olyanok, mint Döbrögi a Lúdas Matyiban, hiszen szeretik a pénzt, ergo kapzsik. Nos, ez kicsi nehezen lenne kivitelezhető, mert a mostohaanyám az, aki el akart küldeni és véghez akart vinni egy ilyen érdekházasságot, de szemmel láthatóan még ehhez se vagyok elég jó. Illetve a gazdagok körében még mindig divat az ilyen fajta házasság.– egy kicsit megrándítom a vállaimat is, majd egy apró mosolykeretében nézek rá, hiszen per pillanat ilyen miatt nem kell aggódnom. Megúsztam és majd ráérek ilyenen rágódni, ha egyszer csak újra eszébe jut a vénboszorkánynak ez az ötlet. Tuti, hogy egyszer ő fog a sírba vinni.
Alig voltam pár éves, amikor örökbe fogadtak, így kötve hiszem ezt. – mondom neki egy kisebb kuncogás keretében, majd mosolyogva nézek körbe a házban. Egészen otthonos. Mondhatni igazán tetszik, nagyon is. Egyszerűen élvezem, hogy végre valaminek tényleg otthon illata van. Soha nem volt még ilyenben részen, hiszen az a ház szinte olyan, mint egy kripta. Tényleg nincs szükségük kölcsönre, mert van valami sötét titok, amit rejtegetnek. Egyszer rá fogok jönni és porig rombolom őket, ha továbbra is megpróbálnak megfojtani, de az se kizárt, hogy hamarabb öletnek, meg és majd eljátsszák azt, hogy mennyire sajnálják. – a hangom még mindig higgadtan cseng, hiszen egy gyilkosság számukra nem olyan nagydolog. Egy embert szerintem láttam is, ahogyan megölnek, de persze soha nem derült ki. Kicsi voltam és még az se biztos, hogy jól láttam. Szóval nem is akarok rágondolni. Pizza remekül hangzik. – pördülök meg és követem őt egészen addig, ahol az étel nem található meg. Két nagyobb szeletet a tányérra rakok, majd visszaindulok a nappaliba, ahol is ledobom a táskámat a kanapéra, de persze nem éppen úgy sikerül, ahogy szerettem volna és a könyv, majd a fénykép is a földre hull. Nem eshet annak a képnek baja, hiszen az egyetlen lehetőségem.
♡ note ♡ words ♡ music ♡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
- Te ezt most tényleg ki matekoztad? – pillantok rá kissé meglepetten, de végül csak mosolyogva rázom meg a fejem. Szépen levezette a dolgot, de ettől én még nem igen hiszek ebben. Olyan, mint én, nem fog találni, bár ha megpróbál egyet keresni…legalább nem fog unatkozni hátralévő életében, ennyi az előnye ennek. –Ja.. az, farkas. Amúgy meg csak az elveszett, aki életképtelen. – rántom meg a vállam. Ahogy mondani szokás, a szarból is tudni kell várat építeni, és bár nem tartom magam egy nagy építésznek, azért elélek simán egyedül is. Oké, így farkas…vámpír keverék létemre könnyebb a dolgom, mint a nagy átlagnak, de szavuk se lehet, még munkám is van! - Pizza futár vagyok, szóval… van sok pizza, talán még kenyér is akad. Na meg van víz a csapban, ha szomjas is vagy. – nem ma vásároltam be, mondtam már? Igazából eddig még soha nem is tettem, vagy csak nagy ritkán, általában a kaját a haverok odahordják hozzám és ami marad, azt ott is hagyják, egy este alatt nem eszünk meg mindent. – Hol él a családod, a 18. században? Azt hittem az ilyen érdek házasságok már rég kimentek a divatból. A helyedben kiheréltem volna azt, akinek ilyen hülye ötlete támadt. – nem vagyok házasság ellenes, de utálom, ha az embernek megkötik a kezét és nem hagyják, hogy úgy éljen, ahogy akar. Nem mintha én valaha is terveznék mondjuk házasságot. Egyrészt nincs kit elvenni, másrészt nem is akarom, engem az a sok papír, amivel bizonygatni kell, hogy együtt van két ember… engem azok idegesítenek. Ha együtt akarsz valakivel lenni, van egyszerűbb módja is, mint elvenni. – Biztos tetszettél neki. – rántom meg a vállam. Elég sok beteg ember van, ráadásul nem kevés elég pénzes alak, és mindent megtennének, hogy egy-két beteg és elítélendő szokásuk ne kerüljön napvilágra. Aztán meg ezen csámcsog a világ, míg nem lesz valami érdekesebb. Soha nem értetem miért nincs jobb dolga az átlag embernek annál, hogy mások életével foglalkozzon. - De gondolom pont annyira szentek, mint amennyire nincs szükségük kölcsönre. – na igen, az ilyen emberek általában soha nem azok, de… a család név rémlik valahonnan, de nem tudom, hogy mégis honnan. Talán csak láttam valahol leírva. – És túljutnia a pizza futáron. – mosolygok rá. Végül is, ha nem akar visszamenni nyilván nem hagynám, hogy csak úgy visszarángassák, és bár azok a testőrök nem tudnák, de elég rossz ötlet velem packázni. Kissé…erő fölényben lennék velük szemben. – Naná, hogy az, mégsem lehet olyan, mint valami kripta. Nem vámpírok vagyunk. – vagyis hát… én részben igen, de nem hinném, hogy ezt el kéne neki mesélnem, jó eséllyel hülyének nézne. – Van vagy ötfajta pizza, meg tojás, szóval… - mondanám, hogy akár vehetünk is valamit a boltban, de nem igen van kedvem most lemenni oda, a pizza meg… a pizza mindig jó, nem?
• Remélem rendben lesz • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Jún. 15, 2015 1:04 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
sharona & chadwick
Minden lehetséges és váratlan tényezőt figyelembe vételével, s az én szerencsémet beleszámítom, akkor biztosan nullát. De azt mondják, hogy mindenkiből van még egy, így talán lenne esélyem találni egy olyat, mint te. - válaszolok neki ártatlan pillantás keretében. Soha nem voltam jó abban, hogy lakatot tegyek a számra. Mindig is szeretem kimondani azt, amit gondolok. Lehet nem célszerű, de erről az évek alatt se szoktam le. - Akkor magányos farkas vagy, de még se tűnsz elveszettnek. - mondom neki barátságosan, miközben próbálom elűzni azt a fura érzést, ami a kezdetek óta hatalmába kerített. Olyan, mintha már egyszer találkoztam volna és ismerném őt. Pedig biztos vagyok abban, hogy még soha nem láttam ezt az arcot és nem hallottam ezt a hangot. Nem értem, hogy mi lehet velem. Hangosan elnevetem magamat azon, amit mond. Sajnos már láttam ilyet, hiszen hiába a hatalmas ház, mert volt olyan lakója akihez néha igazán nehezen lehetett bejutni. Nem is értem minek voltak a szobalányok, ha még a testvérem szobáját se tudták rendbe rakni. Nem mondom azt, hogy nálam akkora rend volt, de én legalább néha csak a ruháimat dobáltam az ágyamra.
Na, meg egyszer bemutattam a graffiti művészetét a szobám falain és képein. Nem mondom azt, hogy mindig minden rendben volt nálam, de erről szerintem legfőképpen a mostohaanyám tehetett. - Igazán biztató. És valami étel is akad? Kezdek éhes lenni. - nézek rá komolyan, mert lehet vékony vagyok, amit akár egy erősebb szél tovább tudna repíteni, de attól még képes vagyok sokat enni. Megrázom lassan a fejemet. - Tudod, mindig is a saját fejem után mentem. Ennek lett majdnem az a következménye, hogy Londonban kötöttem ki és valami arisztokratához kellett volna hozzámennem. A családomat nem érdekli túlságosan az, hogy én mit akartam. Legfőképpen a mostohaanyámat. Tudod elég pocsék néha teljesen kívül állónak lenni, hiszen semmi vér szerinti kötelék nem volt közöttünk. Én volta ma betolakodó, akit a családfő valami miatt örökbe akart fogadni. - a mondandó végén egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd megrántom a vállaimat, hogy ez van. Nem élhet mindenki úgy, ahogy szeretné. Még akkor se, ha nincs köze bizonyos személyekhez. Witchburn család esetleg? A többség ismeri őket és azt hiszik, hogy szentek. - csúszik ki a számon, pedig a többségük nem az. Nem szeretem őket és mosolyogva nézek végig a házon kívülről. Rég jártam már ennyire egyszerű házban és pont ez tetszik. - Annyira nem rossz egyetem és előfordulhat, de szerintem ma már nem fog betoppanni. Előbb meg kell még találnia. - szólalok meg egy kisebb kuncogás keretében, majd lassan belépek a lakásba. Mosolyogva nézek körbe, hiszen tényleg otthonosnak tűnik.- Olyannak, ahova az ember szívesen tér be.- Annyira nem is vészes a kégli. Sőt eléggé otthonos. Mit eszünk? - pördülök meg és a lehető legcukibb nézésemmel nézek rá.
♡ note ♡ words ♡ music ♡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdőlap
• 
