Nehéz elhinni azt, hogy régen egy egyszerű ember voltam, egyszerű élettel. Az egész annyira sorszerűen változott meg, egyetlen szőke hajtömeg hozta magával az egészet, s többé már nem volt az az Aaron, aki néha feszült, néha dühös... de a napok nagy részében egyszerű, nyugodt, szokványos kamasz. Azon a napon, mikor a szőkeség aláírta a halálos ítéletét valakinek, akit szerettem és tiszteltem, többé nem voltam ugyanaz az Aaron. Valami megváltozott, elpattant... a dühöm még erősebben befolyásolta minden cselekedetemet, s ezt nem tudta befolyásolni egyetlen szép pillanat sem. A bosszú, amely éltetni kezdett, minden apró momentumra átragadt, s tudtam, hogy ha egyszer a kezeim közé kapom azt a lányt, minden csontját eltöröm.
Nagyban megváltoztam, mikor abban a hitben öltem meg valakit, hogy ő az a lány. Kiváltottam ezzel egy olyan átkot, amely gyökereiben forgatott fel mindent az életemben, és ott, abban a pillanatban, első átváltozásom éjjelén egy új Aaron született. Már csak az emlékeimben találtam meg azt a jólelkű gyermeket, ki egykoron voltam. A düh, a bosszúvágy és a vérfarkaslét megváltoztatott. Vannak szép pillanataim, ne érts félre... de azokból is egyre kevesebb. Komolyabb elhatározás nélkül éltem a mindennapokat, és élem most is, abban a hitben, hogy ha elpusztítom a bosszúm forrását, talán mégis van még esély számomra. Már sosem leszek sima ember, mindig magammal kell vinnem az indulatot, a hirtelen haragot, és mindent, amelyet egy vérfarkas magával hordoz... de talán lenne esélyem arra, amit szeretnék. Tudok szeretni, a képessége bennem van. Nem vagyok önző, csupán néha, főleg egy bizonyos nőt illetően... aki új társaságot választott magának. Talán mégis önző vagyok, hogy csak magamnak akartam... akarom. Bármit képes lennék megtenni, hogy újra úgy pillantson rám, mint az elején, mikor együtt éltük át az első teliholdját. Meggondolatlanul vagyok képes cselekedni, és azt hiszem, ha lehetőségem adódik azt a férfit eltüntetni a föld színéről, hát meg fogom tenni. Bármilyen következményekkel is járjon. Jó ideig azt hittem, sosem kell egyedül lennem ezekben... de akire számítottam, az utolsó percben álított meg. Azóta sem tudom, hogy mit érzek a vörös szépség iránt, annyi bizonyos, hogy egy részem haragszik rá. A másik részem pedig valami hálafélét érez, amiért valaki engem is képes szeretni. Barátjaként tekinteni rám.
A külsőmet tekintve nem mondanám magam annyira hétköznapinak. Elég könnyedén fordulnak utánam a nők, akkor is, ha egy egyszerű farmert viselek fehér pólóval, vagy éppen egy komolyabb pillanatban elcsípve netán valami elegáns viseletet hordva. Az utóbbi eléggé ritka, hiszen a lazaságomat tekintve jobban szeretem, ha nem kell vigyáznom a viselt holmikra, és egy sima pólót könnyebben vág ki az ember a szemétbe.
A hajam mézszőke, szemem kék, ez máris egy olyan párosítás, amelyért megvesznek a nők. Már csak a fehér ló hiányozna... de nem vagyok oda a nőkért. Pontosabban, csak egyért.
 

Oszd meg velünk, ki vagy!

Levegőt... levegőt... beszív... kifúj...
Szinte rögtön megálltam, és egy fának támaszkodva szívtam be az oxigént három kilométer lefutása után. Arcom nedvességtől fénylett, rakoncátlan fürtjeim az arcomra tapadtak, miközben a levegt csak úgy kapkodtam. Hajnal van, a levegő még párás, enyhe félhomály... ez a legjobb időszak arra, hogy kicsit kitisztítsam a fejemet azok után, ami általában történik egy-egy nap leforgása alatt. Közeleg a telihold, ilyenkor még többet futok, mint általában, hogy levezessem azt a felgyülemlett feszültséget, amelyet a hold vált ki belőlem. Egyszer már gyilkoltam, az egy kegyetlen tévedés volt, összeesküdött ellenem a józan ész és a képzelet. Nem engedhetem meg magamnak az efféle tévedéseket, különben bajba fogok kerülni, és nem lesz ott senki, hogy kimentsen belőle. Már így is túl sokat ártottam magamnak azzal, hogy öltem. Választhattam volna a feszült, emberi alakban eltöltött teliholdat, vagy ezt, amiben most élek. A láncokat, a jeges köveket abban a barlangban a föld alatt. Inkább választottam volna az elsőt, mintsem hogy mindig átváltozzak... borzalmas élmény. A csontok törnek, ropognak... nem tudom, hogyan is kellene ezt felfognom. Jónak? Rossznak? Nincs ebben túl sok jó.
Ismét futásnak eredtem, közben lehunyt szemekkel gondolkodtam. Ki kellett volna kapcsolnom, de nem tudtam. Mindenhol jártam egyetlen pillanat lefolyása alatt. Eszembe jutott az, hogyan kezdőtött ez az egész. Azzal a szőke vámpírral... aki megölt valakit, aki számomra annyira fontos volt.
A gondolattól ökölbe szorult a kezem, és belecsaptam a legközelebbi tárgyba, történetesen egy villanyoszlopba, amely megrezdült a csapás erősségétől. Igen, kezdődik... közel a telihold. Próbáltam ismét mélyeket szippantani, hátha az lenyugtat, de nem ment. Én is gyilkossá váltam miatta, mikor azt htitem, hogy őt ölöm meg, de csak... egy hasonmás volt. Hátulról összekevertem őket. Egyetlen helyen találtam megértést akkoriban... méghozzá Adélaide segítségével. Rá számíthattam, valami furcsa oknál fogva pedig támogatta a célkitűzéseimet is. Ez meglehetősen ritka a mai világban... mégis, melyik nő hajlamos arra, hogy támogasson egy bosszúszomjas férft? Igaz, tudtam róla, hogy ő is hasonlóképpen éli mindennapjait, valakit ő is szívesen kitörölne az emberiség történelméből...  
Ismét meg kellett állnom. Már csak dühömben futottam, és összeszorított szemekkel álltam meg, ott időzve vagy percekig egy sima mackónadrágban és egy atlétában... beletúrtam a hajamba. Olyan érzésem volt, hogy elveszítettem mindent. Adélaide-ot, amikor a tanácsa ellenére a közepébe csaptam, de ő leállított. Azóta rá sem nyitottam az ajtót. És Bailey... túl sokat jelentett már. És ez azért kezd ki annyira, mert a képbe bekúszott egy másik pasi... azt sem tudom, hogy hívják! De mi benne a más? Hiszen én voltam vele, amikor vérfarkassá változott, együtt éltük át ezt a pillanatot... túl közel kerültem hozzá, és azt hittem, hogy én is hozzá... de ez az egész nem érhetett így véget. Persze, hogy nem!
Nagyot nyeltem, kifújtam a levegőt, majd felemeltem a fejemet. A lábaim szinte odaragadtak, mikor megpillantottam egy érkező lányt, kezében egy dobozzal. Szőke... az illata a parfümtől kellemes, majdnem elnyomja azt az átkozott vámpír szagot. De nem is ez volt a lényeg... ő az! A szőke vámpír... akinek köszönhetően meghalt a lány...