Csini vagyok igaz? Ezen nem is tudom, hogy kell-e még valamit bővebben mesélni. A hajam barnás, kissé vörösbe hajló, főleg ha úgy esik rá a fény. Dús, hosszú, leheletnyit göndörödő, főleg ebben a párásabb környezetben. Figyelek rá, szeretem, ha ápolt, ez mindig is fontos volt nekem. A szemem kék, az ajkaim elég teltek és szeretem is kihangsúlyozni az arcom vonásait kellő erősségű, de azért nem illúziórombolóan sok sminkkel. Imádom a vöröset, szóval azt tuti, hogy látsz rajtam, ha más nem kiegészítő, vagy körömlakk formájában. 176 centi vagyok, viszonylag magas, nyúlánk, kisportolt testtel. Szeretek mozogni, no meg vérfarkas is vagyok, és valahol ez ezzel is együtt jár. Legalább, ha izomból falhoz kenek valakit, megpróbálhatom azzal magyarázni, hogy csak jó kondiban vagyok.
Ami a jellememet illeti, nehéz engem kiismerni. Mindig is kissé kapkodó voltam, bár alapvetően nyílt, de könnyen el tud kapni az a bizonyos paprika méreg. Na és olyankor nem jó a közelemben lenni. Tudok rendesen törni zúzni, ha azon múlik, hogy valaha férjhez megyek-e, hogy eltörtem-e már tükröt, akkor még a következő életeimre is pár száz évre előre elintéztem, hogy erre az életben ne legyen esély. Nem ritka, hogy sérülést is okozok magamnak ezzel, úgyhogy e téren egész jó ez a kis vérfarkas mizéria, akármennyire is rühellem egyébként. Bár lehet, hogy nélküle nem lenne meg ez a düh sem, ami mintha csak mindig ott feszülne bennem. Könnyen kérdezek és nyitok mások felé, ez már csak a szakmám miatt is fontos, viszont mindezzel ellentétben eléggé ügyetlen vagyok. Mondhatnám, hogy kétbalkezes és akkor még csak nem is hazudtam. Én vagyok a két lábon járó balszerencse, szóval... csak óvatosan közelíts.
Évek óta írok naplót, azóta hogy megtanultam írni. Persze ez olyasmi, amit nagyon védek mindenkitől, szóval ha a közelébe merészkedsz, akkor... véged, ezzel azért számolj. Aztán, hogy mi érdekel még? A tenger, a napozás, a szörf... amiről mind le kellett mondanom már jó ideje, de azért még vágyakozni lehet nem igaz? Bár ugye ezek után ne említsem, hogy víziszonyom van pár éve?

Oszd meg velünk, ki vagy!

1997. szeptember. 19.
Kedves naplóm! Ma nyitottalak meg, és egyelőre még nem vagyok túlságosan gyakorlott, hogy mit is írhatnék beléd. Nyolc éves vagyok, Sidneyben élek a mamával és a papával és iskolába járok. Szeretem a sulit, és szeretek tanulni, meg olvasni, csak a matek nem megy valami jól, de Michael mindig segít, így azért abból is sikerül többnyire hoznom legalább a közepes szintet. Michael amúgy a legjobb barátom, nagyon fontos nekem... fontosabb, mint a hörcsögöm Mimó, de ez titok! Szerintem ő lesz majd a férjem, és tudom, hogy én is fontos vagyok neki, hiszen mindig velem van a tízórai szünetben és sokat segít a tanulásban, suli után pedig együtt szoktunk haza jönni. Szóval ez nem kérdés, mi egymásnak vagyunk teremtve. De most mennem kell, a mama készen lett a vacsival, és időben asztalnál kell lenni. Majd pár nap múlva megint írok beléd.

2002. január 1.
Utálom ezt a napot! Vagyis innentől utálni fogom! Nem mehettem el abba a szilveszteri buliba, mert apa szerint csak tizenhárom vagyok és e miatt nem lehet. De én nagyon akartam! Ma van a szülinapom és egy kicsit sem tudok neki örülni, hiszen rajtam kívül mindenki ott volt. Még az az undok Maggie is, aki tudom, hogy mennyire oda van Michaelért és... és fogalmam sincs, hogy mit csináltak együtt. Hajnal van, lassan kel a nap és én alig aludtam valamit, mert annyira rosszul érzem magam. Mi van, ha Maggie ellopja a leendő férjem? Ő annyira menő csaj, én is az akarok lenni! Talán ha kevesebbet foglalkoznék a tanulással, de tudom, hogy akkor apa mérges lenne. Nem tudom, hogy mit tegyek, olyan jó lenne, ha tudnál valahogy tanácsot adni!

2005. március 10.
Láttam ma valamit. Nem vagyok benne biztos, hogy mi is volt az pontosan, de... de akkor is ott volt. Nem mertem elmesélni még senkinek, egyedül Michaelnek, de ő sem hitt nekem. Legalább fél órát sírtam azért, mert képes volt kigúnyolni. Mióta Maggievel jár egészen megváltozott. Undok lett és nem foglalkozik velem, nekem pedig romlanak a jegyeim matekból és most sem állt mellém. Tényleg láttam azt a valamit. Este, a külön óra után mentem haza, és már sötét volt és ott volt a fák között. Mintha csak engem figyelt volna az a világító szempár a fák közül, aztán amikor másodszor visszanéztem már nem volt ott. Mint valami hatalmas kutya, vagy... farkas, ha ez létezik. Ijesztő volt, de akkor is furcsán nagyobb volt, mint egy szimpla vadállat. Michael szerint ezt az egészet csak beképzelem magamnak, de én... én akkor is tudom, hogy mit láttam, ha nem is hiszik el! Remélem te hiszel nekem, kedves naplóm, legalább te nem kételkedsz soha a szavaimban.

2008. július 20.
Az egyetem nagyon tetszik! Bár sokkal jobb lett volna, ha másik városba mehetek, de végül is így se rossz. Legalább nem kell koleszban laknom, de érdekes lenne egy kis függetlenség is. Bár a nagyváros előnye, hogy nagyobb esélyem lesz gyakornokként elhelyezkedni egy kisebb újságnál. Szeretek ezzel foglalkozni, írás, és riporterkedés. Még nem tudom, hogy melyik lesz majd az, ami nekem jobban bejön, de van még két évem, hogy eldöntsem mi illik hozzám a legjobban, addig pedig minél több mindent kipróbálok. Végül is ez a lényege ennek az egésznek. Az pedig még jobb, hogy a volt iskolatársaim nagy része más városokba ment, így legalább nem súgnak össze a hátam mögött. Michael képes volt elmondani másoknak is azt, amit évekkel ezelőtt láttam a bokrok között, és persze onnantól nem alakult valami jól a helyzetem. Cikiztek és piszkáltak eleget, amíg végül azt nem mondtam, hogy csak kitaláltam az egészet. Igen, így volt egyszerűbb és biztonságosabb.

2009. december 5.
Nem tudom, hogy írjam ezt le, mert még én magam sem fogtam fel igazán, és nem is vagyok benne biztos, hogy nem álom volt-e az egész és nem fogok-e végül felébredni belőle. Annyira szeretnék felébredni! Reggel elég korán keltem, úgy is mondhatnám, hogy hajnalban, még a nap sem kelt fel, egyszerűen csak megkívántam egy pohár tejet és eszembe jutott pár sor, amit papírra kéne vetnem. Kiváló cikk alap lesz, ezt már most érzem. De amikor leértem a konyhába szinte minden értelmetlennek és semminek tűnt. A hűtőig se jutottam el, mert az, ami a konyha padlóján fogadott szinte sokkolt. Anya teste... vagyis ez rossz szó rá, mert több darabban volt és minden csupa vér és először azt hittem, hogy apa is meghalt, de nem. Csak ott feküdt anya felett, aludt, meztelenül, semmi sem volt rajta. Én nem tudom, hogy nem ébredtem fel, vagy hogy mi történt, de finoman szólva is sokkolt az egész. Apa azt mondta, hogy nem emlékszik semmire, de én ezt tanulom, riporter leszek és valahogy éreztem, hogy nem mond igazat. És a szeme... valahogy beugrott nekem valami, valami... a múltból. Butaság, nem számít, egyelőre még el sem hiszem, hogy ez az egész igaz.

2009. december 9.
Az ügyet lezárták, hogy valamiféle állattámadás lehetett, bár nem értem, hogy jött be egy állat a házunkba a zárt ajtón keresztül. És apa alva járt szerintük, de ez nekem akkor is túlságosan ködös. Azóta minden éjjel azzal a szempárral álmodok, amit évekkel ezelőtt láttam a bokorban. De nem lehet... nem lehet, hogy tényleg az van, amire gondolok. Túlságosan ismerős és túlságosan olyan, mint amit apa szemén láttam. Az a villanás és... totál kész vagyok tőle, úgy érzem, hogy kezdek megzakkanni. Az utóbbi időben a megszokottnál is többet törtem zúztam, két tükör bánta a lakásban és szinte mindent elejtek. Nem jó ez így, valahogy meg kell szabadulnom ettől az egésztől.

2009. december 28.
Apa azt mondta, hogy mutatni akar valamit. Nem is tudom, hogy írhatnám le, amit láttam, még most is sokkol az egész, ha erre gondolok. A pince... a pince, amiről én nem is tudtam! Hangszigetelt, és ott az a sok lánc, meg minden és a bejárata mindig el volt fedve. Jó ég, már ez is kiborító, hogy egy pince van a házunk alatt, amiről én sose hallottam, sose láttam! És azt akarta, hogy végignézzem az egészet. Már az első pillanatokban kiborultam, ahogy recsegett a csont, szinte éreztem a fájdalmát, és végül a szempár, amit akkor régen láttam, és minden kezdett összeállni. Félek... rettegek a saját apámtól, attól pedig főleg, amit másnap reggel mondott el. Bezártam, azt mondta, hogy ezt kell tennem, aztán ott lent a lépcső aljánál vártam ki a reggelt. Végigbőgtem a fél éjszakát, amikor összeálltak a dolgok, aztán előkerült nyúzottan és elmondta azt, amit soha nem akartam tudni. Hogy én is ilyen vagyok és ha bárkinek a halálát okozom, akkor... soha nem akarom, hogy ez bekövetkezzen, egyszerűen nem lehet!

2015. március. 7.
Öt éve eljöttem otthonról. Egy szó nélkül. Ez az egész egyszerűen nekem sok volt. Nem tudom kezelni a helyzetet, képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy én is olyan szörnyeteg vagyok... leszek, mint az apám. Tudom, hogy keres, de nem maradok sokáig egy helyen, mert nem akarom, hogy megtaláljon. Én nem akarok olyan lenni, mint ő, és azt sem akarom, hogy közöm legyen hozzá. Az a jó az újságírásban, hogy hiába dolgozom New York-i lapnál, elég sokat utazhatok. Szóval meg is teszem, hogy mindig mozgásban legyek. Csak épp ez néha veszélyekkel is jár. Fogalmam sem volt róla, hogy New Orleans nem épp egy kellemes hely, sőt határozottan veszélyes. Egy esti buli után történt, én nem igazán tehetek róla, de tényleg nem. Nem volt szándékos, csak megesett. A fickó el akarta venni a táskámat, én pedig harcias kislány révén nem igazán szándékoztam odaadni neki. Röpke dulakodás, aminek a végén ő már nem kelt fel. Úgy esett rá a padkára, hogy konkrétan betört a feje. Én igazán nem tehetek róla! Kiborultam, újra kiborultam, de durván. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz, hogy mit csináljak ezek után.
Apám azt mondta, hogy ha megölök valakit, ha véletlenül is, akkor... nem akarom ezt elfogadni. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek!

2015. március 8.
Folytatom a munkát, nincs más választásom és számolom a napokat. Rettegek a 4-től. Telihold, utána néztem, és sejtelmem sincs milyen erős láncok kellenek, vagy hogy hol csináljam meg. Semmit sem tudok, de muszáj továbbra is leadnom cikkeket. Mystic Falls, már a neve is különös, és ide küldtek el valami pite miatt. Nem tudok koncentrálni már napok óta rendesen, csak az jár a fejemben, ami történt. Muszáj lesz végeznem a dolgom, de közben fel is kell készülnöm arra, ami rám vár. De vajon erre fel lehet készülni valahogy?