Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Blaine Archer

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 20, 2015 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra
Blaine Archer


személyes információk

• becenév: Kérlek, ne akarj becézgetni engem.
• születési idő: 1987. Február 5.-én.
• születési hely: New York-ban.
• kor: 28 éves vagyok.
• play by: Mr. Darren Criss.
• foglalkozás: Énekelek.

• faj: Vérfarkas lennék, ha minden igaz.
• család: Nagyon szerencsés személynek vallhatom magamat, hisz sikerült megismernem a családomat. Szép hosszú évet éltek meg a szüleim, és mindig is tipikusan azok a szülők voltak, akik egyszerre szigorúak, de mégis szerethetőek. Mindent megkaptam: egy remek életet, kiváló tanulmányi utat, és olyan neveltetést, hogy szavam se lehessen. Szerettem őket, és mindig is példaképként tekintek majd rájuk, hisz nem tudom, hogy nélkülük hol is tartanék most jelenleg. Ezek mellett pedig egyetlen egy testvérem van: a bátyám. Ő tipikusan az a személy, aki nálam jóval határozottabb, kitartóbb, és összeszedettebb. Jogi pályán tanult, hisz az ügyvédi szakma érdekelte, míg én a céggel kapcsolatos dolgokra lettem oktatva, de az élet mégis úgy hozta, hogy nem én lettem a családi cég vezetője, hanem ő. A szüleim halála után, nos képtelen voltam folytatni a tanulmányaimat, így mindent félbehagyva leléptem New York-ból. Az örökség fejében én vettem volna át a céget, míg a bátyám örökölte volna a vagyont, de én felcseréltem mindezt, és átadtam neki a vállalatot. Húsz éves fejjel, nos túl fiatal lettem volna a pályán, és úgy éreztem akkoron, hogy nem tudnám tovább vinni a céget. A későbbiekben eme döntésemet igazolta az is, hogy új szakirány kezdett el foglalkoztatni, és ennek az értelmében az éneklésnél kötöttem ki. Színházi szerepek, majd tehetségkutatók, később fellépések, és most ott tartok, hogy az utazgatásaim végével New Orleans-ben horgonyoztam le. Itt ragadva pedig egy kávézóban töltök be énekesi szerepkört, vagy ott, ahol épp szükség van rám, míg a bátyám a céget vezeti New York-ban, és emellett ügyvédként tevékenykedik. A nagy távolság ellenére a kapcsolatunk nagyon jó, és teljesen büszke rám.. még annak ellenére is, hogy nem a nőkhöz vonzódom. Vele bármit megbeszélhettek, míg ugyanakkor számíthatok is a segítségére, akármiről is legyen szó.

a felszín alatt
Hogy hogyan is nézzek ki?
Nos inkább először is az lenne a kérdésem, hogy melyik alakom érdekel téged igazából? Az emberi, ami általában mindig vagyok, vagy a farkas, amelyik teliholdkor ölt igazán testet?
Jó kezdjük az emberivel, kérlek..
A hajam sötétbarna színárnyalatban tündököl, míg a szemeim ezzel megegyezően ugyancsak barna színt képviselnek. Fény hatására a hajam színe feketének is tűnhet igazából, de mindez ne tévesszen meg téged egyetlen percre sem. Eredetileg a hajam göndör, és legtöbb esetben meg is hagyom annak, de megesik persze, hogy néha felzselézve hátra fésülöm, és olyankor normál módon egyenesnek látszik. A testalkatom, a magasságom, és a testsúlyom teljesen arányosan átlagos. Nem vagyok sem több, sem pedig kevesebb annál, amit rám nézve láthatsz a szemeiddel.
Járásom könnyed, mégis tükrözi, hogy nem akármilyen családból származom. Mégis csak milliárdos kölyök lennék, vagy mi a fene. Tekintettem reményt keltő, közvetlenül barátságos, és vidám. Az arcom vonásai rendezettek, és teljesen kisimultak, amik eleve jelzik, hogy nyugodt típusú személyiség vagyok.
Még valami? Nem is tudom..
Oh, igen. Nos a házamban egy szobányi ruhatárral bővelkedem, szóval van miből válogatnom elhihetted. Ugyanakkor általában szeretem kompenzálni, azaz variálni a színeket, így az öltözékem ehhez mérten színes, és bármit felveszek, de persze megesik az is, amikor egyetlen egy színre fókuszálok rá. A ruhadarabjaim is eléggé változatosak: öltönytől kezdve szinte a tréningruháig minden megtalálható. A nyakamban egy nyakláncot viselek, amit még az apámtól kaptam. A nyakék egy félholdat ábrázol, ami valamilyen szinten kötődik a farkas mivoltomhoz. A másik felét pedig a bátyám viseli. Ezenfelül ezüst színű, és ezzel egy arányban ezüstből készült, akárcsak a lánca. Az ujjamon pedig változatosan gyűrűk fedezhetőek fel.
Másodsorban pedig a farkas énem következik..
Sokat nem árulok el azzal, úgy gondolom, hogy egy farkasnak nem kell ruhákba járkálnia.
A farkasom bundája fehér-fekete-szürke árnyalatokban pompázik a maga módján. A tekintette teljesen közvetlen, és félelmet keltő, de ezzel egy arányban barátságos. Testes állat, és nem tagadja meg a ragadozói énjét, így azonnal széttépi az áldozatát.
Legtöbb farkashoz képest én mindenre tisztán emlékszem. Így minden egyes emlék előttem lebeg az emberi alakomban is, ahogy telihold alkalmával tisztában vagyok a tudatommal, és tudom önmagamat kontrollálni. Mindezt a tökéletes falka neveltetésemnek köszönhettem.

Hogy mi is a valódi jellemképviseletem?
Igazából egy közvetlen személyiség vagyok. Nem zárkózom el senki elől sem, és előszeretettel ismerkedem bárkivel. Ezáltal mondható vagyok kedvesnek, nyíltnak, barátságosnak, és segítőkésznek. Bárkinek szívesen segítek általában, bár a vámpírokat utálom, és nagyjából el is kerülöm. Megfontolt vagyok, hisz szeretem minden lépésemet előre megtervezni, és nagyjából az életem is ilyen precízséggel kimért, de van, hogy néha összeszedetlen vagyok, vagy teljességgel szétszórt. Nyugodt személyiségnek vallom magam, de farkas voltomat tekintve bennem van a düh. Kellene valami dühkezelési programra járnom, amúgy nem.. csak szórakozom. Ezek mellett mélységesen átérzek mindent: szimpátiával rendelkezem. Ahogy teljességgel érzelmes alkat vagyok, és néha már túlontúl is. Kényszeresen makacs vagyok, szeretek kötekedni, a saját fejem után menni, és kreatív dolgokkal állok elő.
Imádok futni, szeretek énekelni, és táncolni. Mindemellett pedig imádom Cairyt a páromat.
Néha szeretek nosztalgiázni, beszélgetni, avagy egy helyben ülve bámulni a fehér plafont, szeretem a romantikus dolgokat, és előszeretettel fejezem ki az érzelmeimet a dalokban.

user információk
Épp melletted ülök mosolyogva.
életem lapjai
Félévvel ezelőtt:
Óvatosan helyet foglalok a kandalló előtt, így ülve le a bársony szőnyegre, ahogy a tűz játszian könnyed játékát figyelem. A lábaimat felhúzom a mellkasomhoz, ahogy a kezeimet ráhelyezve végül odahajtom a fejemet is lassan, de a tekintettemet továbbra sem mozdítom el a lángok nézéséről. Érdeklődően figyelem azt, ahogy a vöröses, és sárgás színek egymásba olvadnak, ahogy újra, és újra felbukkannak, majd egyszerűen eltűnnek tova. A fadarabok lassan, de annál biztosabban elégnek, s nem marad utánuk más csak hamu, ahogy a tűz egyre halványabban ég, s mindez mindaddig megy így, amíg ki nem alszik, s akkor én magam lezárom a szemeimet erősen. Egy könnycseppet ejtek el, bár magam sem értem miért, de mindez megtörténik eme pillanatban. Várok valamire, de nem tudom, hogy mégis mire.. talán valami csodára, avagy szerencsére. Felsóhajtva végül letörlöm az arcomról a könnycseppet, és felállva magamra kapom a fekete zakómat, és a hosszú szárú kabátomat is, majd megfogva a ház kulcsait elindulok kifelé. Könnyedén csapom be magam után az ajtót, amint kiléptem, és ugyanígy kulcsra is zárom, majd sétálva elindulok a munkahelyem felé. Határozottan lépek be a kávéházba, amelyben egy hónapja dolgozom mindösszesen. Megindulok hátra, ahogy elmegyek a vendégek mellett, s ahhoz képest, hogy este van, nos igencsak forgalmas lett ez a hely. Úgy látszik jót tett a javaslatom a főnöknek, miszerint éjszakára is hagyja nyitva nyugodtan az üzletét egy kis ideig. S mióta énekelek úgy vettem észre többen járnak ide, hisz szeretik hallgatni a számaimat. Hátul lepakolom a cuccomat, majd levéve a kabátomat felakasztom a fogasra. Az ott dolgozó nő mosolyogva köszönt, és én magam is viszonozom mindezt egy mosoly keretén belül. Végül pedig egy hatalmas vigyorral az arcomon elindulok a színpad felé. A kis részlegre könnyedén feljutok, majd elvéve a mikrofont a számhoz emelem, ahogy végül beszélni kezdek.
-Ezer hálával tartózom mindazoknak, akik eme este itt vannak velünk, sőt külön köszönöm a visszatérő vendégeink részvételét is. Örömömre szolgál egy ilyen jó társaságnak énekelni, de hát a beszéddel mit érek, nem de emberek? Ezer szónak is egy vége, tehát.. nos nem beszédre vagyok felbérelve.-Nevetem el magam az emberekkel együtt.-Beszélhetnék még egy darabig, de szerintem a főnökasszony sem díjazná, sőt lehet megvonna a fizetéstől.. s azt nem engedhettem, mi?-Kérdezem meg mire mindenki újabb nevetésben tör ki, majd mosolyogva hozzáteszek még valamit.-Ezen számot mindenkinek küldöm, aki a kávézóban tartózkodik, és kellemes estét kívánok a továbbiakban.-Veszem el oldalról a gitárt, ahogy helyet foglalok a széken, majd behangolva a hangszert kipróbálom, hogy hogyan is szól, aztán pedig elkezdek játszani rajta egyszerűen, mégis könnyedén. Míg ezt követően belekezdek az éneklésbe is. A szám címe: Teenage Dream. Tekintettem hol a hangszert figyeli, hol a mikrofonra koncentrálok, ami elém van helyezve, hol pedig a nézőközönséget nézi. Nem sok kell, hogy a tömegbe felfedezek valakit, aki felkelti az érdeklődésemet. Ennek keretén belül pedig néha vele szemezgettek, ahogy az dalba beleadok mindent, és ez még csak a kezdete az estének..

Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Blaine Archer Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Jún. 21, 2015 6:15 am
Ugrás egy másik oldalra



elfogadva, gratulálunk!

üdv a diaries frpg oldalán!
Drága kis barátom. Hát ez a reggelem sem telhetett el egy szuper előtörténet nélkül... valamiért most örülök, elvégre tegnap idejében jelezted, de ha éjjel kezdek neki, nagy eséllyel fele ennyit sem fogok fel belőle... szóval tettél arról, hogy jól induljon a nap, köszönöm! 40
Vérfarkas karaktert hoztál, méghozzá egy elég csinos kis pb-vel... rendkívüli tehetséggel, hiszen énekes, még ha nem is egy nagy színpadon, hanem egy kávéházban. Az első sikereket senki nem a nagy színpadokon szerzi. Wink
Gyönyörűen fogalmazol, öröm volt látni, és olvasni... tényleg egy élmény. Azt hiszem, most már tényleg úgy írsz, ahogyan azt egy író csinálná, ez megint csak nagy pozitívum. Smile
Kérlek, vedd sorba a foglalókat, majd nyomás a játéktér! Kíváncsi leszek, kit pillantottál meg, vajon lesz-e következménye... Cool Jó játékot!



Vissza az elejére Go down
 

Blaine Archer

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» --- Archer
» Isaac Archer
» l'Archer valley

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Vérfarkasok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •