Imádok énekelni, táncolni, az esőben sétálni. A vihar boldogsággal tölt el, bár mondhatni minden pozitív hatással van rám, mert egyszerűen mindig igyekszem meglátni az élet napos oldalát és tényleg eléggé optimistának mondanám magam. Néha túlságosan sokat csacsogok és olyan dolgokat is kimondok, amit jobb lett volna, ha nem. Eléggé félreérhetően szoktam fogalmazni és, amikor hirtelenjében javítani próbálom magam mindig rájövök, hogy jobb lett volna, ha talán igazából meg sem szólalok. Vidám lélek vagyok és a mosolyom mindig ott csücsül az arcomon a szemeim a boldogság gyönyörű fényében ragyog. Lehet, hogy sok mindent elveszítettem, de arra gondolok ilyenkor mindig, hogy mi mindent adott nekem az a dolog, vagy személy addig míg az életem részese volt. A pozitív szemlélet.
Kedves vagyok, már-már nyomasztóan is. Nyitott vagyok az emberekre és barátságos vagyok. Nehezen lehet kihozni a sodromból igazán türelmes vagyok. Néhányan azt mondták, hogy olyan vagyok, akár egy földre szállt angyal, mert egy rossz szavuk sem lehetett rám. Én pedig ezeket a bókokat kissé ügyetlenül, de örömmel fogadtam. Könnyedén elpirulok és néha zavarba is lehet hozni, de aztán már igyekszek is témát váltani elfordul, hogy két perc alatt hármat is elfogyasztok, mert olyan gyorsan tudok hadarni és az agytekervényeim is rendkívül gyorsan pörögnek. Mások számára elég nehéz ilyenkor követni engem, de ez engem egyáltalán nem zavar. Persze vannak, akik próbálnak lépést tartani velem, de nem mindig jön össze ez az egész.
Azt mondják, hogy tele vagyok szeretettel, amit én készen is állok osztogatni. Lehet, hogy túlságosan könnyedén osztogatom a szívem darabkáit, de még nem adtak okot rá, hogy óvatosabb legyek. Szeretek ápolóként dolgozni, hiszen lehet, hogy az emberek néha morcosak, hogy nem tudnak valamit megcsinálni egyedül, de én szeretek rajtuk segíteni, mert a bajba jutott emberek a gyengéim. Az, hogy fel tudom fedezni a pillantásukban a temérdek fájdalmat, amivel nap, mint nap szembenéznek az egyszerűen teljességgel lehangoló. Úgy érzem, hogy kötelességem őket megfosztani a fájdalmuktól és pontosan ezért is dolgozom most Mr. Shawn-nál. Beszélni nem tud. Mozogni is alig-alig, amire az orvosok sem tudnak magyarázatot adni, hiszen egészségesnek tűnik. Mégis olyan meggyötört az arckifejezése, hogy szinte esedezem azért, hogy adjon valaki egy jelet, amivel megmenthetem, mert egy ilyen fiatal és jóképű férfi nem érdemli meg azt, hogy ehhez hasonló életet keljen élnie.

A külsőm rendkívül átlagos. Nem mondhatnám, hogy annyira kívánnám magamra az emberek tekintetét. A ruhatáramban különböző színesebb pólók találhatóak, amik sugározzák a mindig jókedvű természetemet és a kényelmesebb farmerok, de néha még egy-egy szoknyát is magamra erőszakolok, de abban közel sem érzem magam annyira kényelmesen. A magas sarkú cipőket sem mondhatom a saját világomnak, mert eléggé ügyetlen vagyok ezen a téren képes lennék kitörni a bokámat, ha úgy alakul. Szőke fürtjeim talán még egy kicsit sápítják hófehér bőrömet, de nekem ez így pont tökéletes. A nagy, kék szemeim megköveteli magának az emberek tekintetét. A testalkatom átlagos, talán egy picit vékonyabb is vagyok annál, de egyáltalán nem szándékos. Rendesen étkezem és odafigyelek magamra. Ezt az alakot örököltem. A nyakamban pedig egy édesanyámtól kapott nyaklánc lóg, amit azóta hordok, hogy az eszemet tudom és megígértette velem, hogy soha semmilyen körülmények között nem veszem le. Így hát igen.. Még fürdeni is magammal viszem.

Oszd meg velünk, ki vagy!

Nem olyan régen alkalmaz a Claflin család engem, mint ápolót mégis már most a vállaimon cipelem Shawn sorsát. Egyszerűen tudni akarom, hogy mégis mi okozza azt, hogy ilyen beteg és szeretném, ha egyszer meggyógyulna, de ha nem is fog meggyógyulni, akkor is szeretném minden egyes napját kevésbé fájdalmassá tenni. Sosem sürgök-forgok előtte, mert nem akarom, hogy úgy érezze felvágok azzal, hogy én még képes vagyok mozogni és minden egyes porcikámat mozgatni, de az éneklést már nem fogom vissza, ahogyan a beszédet is. Egyszerűen csak én és Grace vagyunk számára a forrás a külvilágról. Én pedig elég nehezen tudom befogni a számat mondhatni lehetetlen elérni nálam, hogy egy pillanatra is befogjam.
Most is csináltam egy kis reggelit neki, amit könnyedén elfogyaszthat, de már hátulról látom a testtartásból, hogy ebből aztán ő nem fog kérni az egyszer biztos. Nem értem, hogy miért ilyen negatív. Persze tudom, hogy volt már öngyilkossági kísérlete, hiszen ez az állapot senkinek sem kedvező. Egy percre sem fogom hibáztatni a döntése miatt, mert megértem, hogy véget akart vetni a szenvedésének. Ha nem próbálta volna meg, akkor már elveszhetnénk a remény arra, hogy valaha is szólni fog, vagy bármilyen életjelet produkálni magáról.
Leteszem elé a tálcát, de csak undorodó pillantást kapok cserébe. - Ne akarja, hogy a szájába tömjem, mert esküszöm, hogy képes vagyok rá. Legalább egy falatot le kell gyűrnie magába, mert nem normális, ha kihagyja a reggelijét. - Mondom, majd pedig az első falatokat már fel is tűzöm a villára és a szája felé kezdem repíteni, de az arcvonásai még meg sem rezdülnek. Egy sóhaj bukik ki az ajkaim közül végül pedig leteszem a villát vissza a helyére és a kezeimet az ölembe süllyesztem. - Esetleg berregjek, hogy kinyissa végre a száját? - Nem tudom, hogyan törhetném át ezt a láthatatlan falat, ami kettőnk között húzódik. Azt hiszem, amikor haza kérte magát nem számolt azzal a lehetőséggel, hogy sajnálatos módon, de két ápolója is lesz. Nem egy, hanem kettő. Azért ez elég keserű, nemde?
Ott hagyom egy pár percre magára, míg elmegyek a szobámba a gitáromért. Tudom jól, hogy nem hagyhatom pár percnél tovább magára, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor próbálja meg újra eldobni az életét. Mikor visszaérek leülök vele szemben a gitárt az ölembe veszem és, mivel tudom jól, hogyha nem is mutatja ki, de szereti, ha énekelek alkut ajánlok a számára. - Három falat egy dalért. - Mondom határozottan, majd mielőtt még nekikezdenék egy pillanatra felpillantok rá és meg mernék esküdni arra, hogyha csak egy apró pillanat töredékéig is, de ott volt a szája szélén egy mosoly. Tudom, hogy nem képzelődtem..