Felszabadult játéktér, dobj pm-t ha jönnél! Vincent
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 23, 2015 11:55 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Chelsea & Vincent
Do you remember me?
Beautiful Rose .................................
Kíváncsian figyeltem Maryt, miközben közelebb jött, vonzó volt, valóban pont az esetem, még a vámpírsága ellenére is érzem rajta, hogy ártatlan, és valóban döbbenet ül ki az arcomra amikor meghallom, hogy nem eszik, illetve alig, nálunk a mi korunkban ez nem probléma, az évek múlásával csökken a vágyunk, a vérre, kevesebbet ittam, de időnként jó volt ha kéznél van néhány lány, és csillapítja a még épp csak elkezdődött éhségemet, ugyanis ha nagyon agyaltam valamin képes voltam enni, nem kényszeresen, de tényleg jobban esett tele hassal gondolkodni, mint félig üressel. Szinte éreztem a testének melegét, azt, ahogy nekem akarna dőlni, de butaságnak gondoltam, miért akarna ilyet egy idegen nő? Bár, nem volt okom panaszra ,csinos és pont az esetem, telt keblek, formás fenék, és alacsony, kedvemre való asszony, akit szívesen látnék a közelembe nap mint nap, mert bájos az arca és jól esik rá nézni, még akkor is ha folyton hiányérzetem támad valami okán a közelében. - Ennyire…ennyire… - kerestem a megfelelő szavakat, nincs jogom ehhez, hiszen nem az én dolgom, de szerettem mindig elbeszélgetni az ügyfeleimmel, tudni,hogy mi mozgatja őket, miért gondolják másképp, miért lehet jó az amit ők elképzeltek, vagy egyszerűen, miért rám az én szolgáltatásomra van szüksége az adott illetőnek. - Nem igényli? - túlzás volt ezt mondanom, mert láttam, hogy azért elég megviseltnek tűnik, még én sem viselném jól,hogy ha több hétig éheznék. Aztán a következő kérdésével kissé elterelte a figyelmemet arról, hogy megpróbáljak ne foglalkozni azzal, hogy szinte éhezteti magát. Megviselte volna a vámpír élet? Mi van a teremtőjével? Átváltoztatott egy ilyen törékeny nőt, és aztán magára hagyta? Vagy megölték, de neki sikerült elmenekülnie? Még mindig kicsit ez foglalkoztatott amikor végre válaszoltam a kérdésére. - Rendszeres orvosi vizsgálatokat végzünk rajtuk, hogy tudjuk milyen hatással van rájuk a táplálkozási szokásunk, nem szeretném ha bármelyik alkalmazottamnak is bántódása esne, remélem ezt megérti. Ahogy, semmiféle drog hatása alatt sem állhatnak, ha valaki effélére vágyna, az egyébként is kimehet az utcán a megfelelő helyre, és megtalálhatja magának az afféle táplálékforrását. - bosszúsan szusszantottam. Szóval, mi vigyázunk az embereim egészségére, ezzel garantálom, hogy megfelelő , verbéna mentes vért fognak kapni a megrendelőim. Ab-sből van természtesen több, mutattam legalább tízet Marynek és ott is hagytam őket az oldalon, hogy hadd nézelődjön. - Ha most megmondja, hogy nem szeretne beszélgetni, csak a vérüket venni, akkor úgy fogalmazom meg a szerződésüket, hogy semmiféle testi szolgáltatást nem kér a harapásáért cserébe, ugyanis vannak akik így szeretnek enni. - biccentettem, majd félrebillentettem a fejemet, magam is az utóbbi kategóriába tartoztam, de… vagyis sarkítok, én nem kérek testi szolgáltatást, én nyújtok, örömöt minimális fájdalommal. A szemeim felcsillantak, amikor a kérdésem szerint beigazolódott a származás is, hát ezen ne múljék, olyan rég beszéltem óangolul, hogy, szinte az idejét is alig tudom már, a korabeli naplóim természetesen azon a nyelven íródtak, a kor haladtával a nyelvezetem is változott kissé, de sosem tudtam levetkőzni magamból azt, hogy honnan származok, és büszke voltam erre, hogy nem feledtem el, így beszélni, a hazám ősi nyelvén. Ráncoltam egy kissé a homlokomat, nem tudtam,hogy honnan tudhatja, vagy, ennyire megérződött volna hirtelen az akcentus a beszédemben? Minden bizonnyal. - Szerettem azt a kort… minden olyan nyugodt volt, senki nem rohant semerre, egy halás család legidősebb fia voltam, reggel már abból tudtam,hogy érdemes-e kimenni a tengerre másnap éjjel, hogy hogyan hullámzott az óceán, és hogyan fújt a szél. Egyetlen alkalom volt csak amely rosszul sült el… - szusszantottam, homlok ráncolva, végig simítottam a hüvelykujjammal az ajkamon elgondolkodva, majd a monitorra pillantottam, megint, mintha valaki kisöpörte volna az emlékeimet, egy varázs ütésre, vagy csettitnésre, nem tudom,hogy mi történt, pontosabban, de. Hajótörést szenvedtünk, de én hamarosan partot értem. - Ezt nem kicsinységből mondom, de a nők sokkal nagyobb feladatot vállalnak a gyermekek kihordásával az életben, mint egy férfi, mi nem cipelünk semmit, aztán… ott csüng rajtuk a gyerek .- miközben beszéltem, szinte láttam magam előtt azt a megfoghatatlan alakot, sok-sok gyermekkel, akiről ha épp megfogalmaztam volna a gondolatot, az érzést, hogy kim lehetett, vagy volt -e valaki, amikor szinte vettem egy éles kanyart és folytattam, bár témába vágott hiszen a kérdésére válaszoltam. - Tudja, nincs bajom kifejezetten ezzel a modern felfogással, csak sokszor látom, hogy panaszkodnak, még ha nem is szavakkal, de az idők során szert tettem bizonyos fajta megfigyelő képességre. Látom a szemeiken, hogy bele fáradtak. Most, miét is szül egy nő? Többsége, ha úgy adódik, szerelemből a férjének, örömmel nevelik, addig amíg olyan korú a gyerek, és ha olyan társadalmi rétegben született meg, akkor az anyjának és az apjának is dupla műszakokat kell vállalnia hogy megfelelő körülményeket biztosítson a gyermeküknek. Ha pedig, olyan családba ahol az apa egyetlen fizetése elegendő lenne megvenni akár ezt a várost, ott… a trendek miatt nem születik több, mert nem mutatna jól a feleség a férj mellett a címlapokon, a szülés után ha nem foglalkozik a testével eleget, pedig csak ki kellene mennie kapálni, és rendbe szednie a kertet, de az a munka meg büdös. Nagyon elferdült ez a mai világ. Értem én, hogy a nők is szeretnének bizonyítani, és van akiknek meg, de azoknak vagy nincs gyerekük vagy varázs asszonyok, nem tudom. Őszintén szólva, szerettem azt a kort, nyugodalmas volt, kellemes, tenger mellett élhettem, és minden magától értetődő volt, én sem egy gazdag család sarja voltam, ha egy asszony dolgozni szeretett volna, elment vajákosnak, vagy a gazdagok szolgájának, dajkának, vagy komornának. Szép fizetést kaptak ők is, de…ez akkoriban igaz,hogy nagy szónak számított, tiszteletre méltónak, csak az, hogy manapság egyre férfiasabb munkákat szeretnének ellátni… - széttártam a karomat, és felsóhajtottam. Belekortyoltam a poharamba, túl sokat beszéltem, de hajlamos voltam rá, ha épp belelendültem, és érdekes volt számomra a téma. - Miért hiszik azt a nők,hogy lenézzük őket azokért amik, asszonyok, csodás teremtések, akik nevelnek, oktatnak, figyelnek a férjük és az ő szerelmük gyümölcseire? Miért hiszik,hogy bele kell roppanjanak egy kettős szerepbe? Ők lélekből, egy virágból épülnek fel, amelyet gondozni és vigyázni kell, ez pedig a férj dolga… - volt régen. De tudom ,hogy vannak olyan férfiak is, akik csak hátra dőlnek és nézik, ahogy szenved az asszonyuk, az olyanok nem férfiak.- Cserébe láb mosást kaptunk és ha ezzel köszöntött minket az asszony…munkából hazatérve… Bocsásson meg, sokat magyaráztam, és el is kalandoztam. - köszörültem meg a torkomat és vissza pillantottam a monitorra, szabadkoztam, mert nem akartam ennyire belemerülni. Csaj a férjeket illették ilyen kegyben, ha pedig nem olyankor lehetett tudni, hogy valami probléma van a ház táján... Vagy velünk,vagy a házzal, vagy valakivel annak a környékén.
Minden egyes pillanattal, amit vele töltök, egyre jobban megsajdul a szívem, amiért fogalma sincs arról, hogy ki is vagyok igazából. Szeretnék hozzá bújni, az orromat a nyakába fúrni, hogy aztán puha csókokat leheljek finom tapintású bőrére. Ha nem is emlékszik rám, legalább ismerősnek kellene lennem a számára, hiszen a lányunkkal még mindig tartja a kapcsolatot és lévén, hogy nekem is volt némi közöm ahhoz a gyermekhez némely vonásunk megegyezik. Nem az apja kiköpött mása, de nagyon sokban hasonlít rá. Talán nem kellene azon szomorkodnom, hogy még így sem rémlik neki az, hogy ki is vagyok. Nem szabad ezzel tovább foglalkoznom, mert csak még szomorúbb leszek és elkeseredettebb. Talán nem is látogatnám meg őt akkor, amikor innom kéne, de... az nem fordulhat elő. Újra és újra fel akarok mostantól tűnni az életében amíg vagy újra belém nem szeret, vagy el nem küld. Bármelyik is lesz, én elfogadom. Megyek vele, mikor hív és kíváncsi szemekkel nézem a laptopon, hogy mit is csinál. Nem idegenek számomra ezek a készülékek, hisz én magam is ilyennel dolgozom, ám rajongok a kézzel írt levelekért, az email-októl valahogy ódzkodom egy kicsit, abból nem látszik az illető írása, nem lehet arra sem következtetni, hogy milyen körülmények között írta, volt rá ideje, szépen átgondolta a szavait, vagy csak kapkodva írta le azt ami éppen eszébe jutott? Már sose tudhatom meg ezeket, a levélírás már teljesen kiment a divatból. - Hármat? Nem túl sok az? Körülbelül háromhetente iszom, vagy még ritkábban. - Árulom el neki és most már tudja, hogy tényleg önsanyargató életmódot folytatok. - De jó lesz a három, legalább később fognak rám unni. - Egyezek bele és nekem sem árt a változatosság, bár legszívesebben rákényszeríteném magam arra, hogy olyat válasszak aki egy cseppet sem tetszik, és ezáltal is sokkal ritkábban kell majd találkoznom vele. - Hogyan maradnak egészségesek? Rengeteg vitamint és vasat szednek be? - Nem tudhatom, hogy mennyi vámpírral áll összeköttetésben, lehet, hogy Ő eteti az egész várost az pedig nem kevés vámpír. Közel mentem hozzá, talán közelebb, mint illendő lett volna, de nem tehetek róla, a régi szokásokat nehezen lehet leküzdeni, így jó pár száz év távlatából is. Mély lélegzetet vettem és így még inkább érezhettem finom illatát, sohasem tudtam ellenállni neki, most is nehezemre esik az, hogy ne dőljek finoman hátra, hogy aztán körém kulcsolhassa vastag karjait. - Milyen típusút? A meleget természetesen, de csoportot nem tudok mondani, sohasem kérdeztem meg a vércsoportjukat azoktól, akikből ittam, nem mondanám magam válogatósnak, bármilyen megfelel. Melyikből van a legtöbb? Az jó lesz nekem. Valahogy sohasem jutott eszembe az, hogy leüljek beszélgetni a vacsorámmal, minél előbb túl akartam lenni rajta, hogy aztán jó messzire elmeneküljek, de most minden megváltozik. Már nem kell megbűvölnöm senkit se azért, hogy ihassak és ez kíváncsivá tesz. A képernyőt nézem, ezért nem veszem észre, hogy Vincent tekintete kissé elkalandozik, amit egyébként egyáltalán nem bánok, had nézzen csak meg magának alaposan, hátha eszébe jut valami, akár egy egészen aprócska részlet. - Igen, személyiségileg pontosan olyan legyen. a külsejére is adhatok meg paramétereket? Szőkét szeretnék lehetőleg barna szemekkel és egészséges testalkattal. A kor nem fontos, csak ne legyen kiskorú. - Lehet, hogy ennyire pontosan nem kellene behatárolni azt, hogy kiből is szeretnék inni, de... igyekszem mindig szőkékből inni, akiknek bármilyen színű a szeme, a kéket kivéve. Nem akarom, hogy akár csak egy nagyon kis vonásukban is hasonlítsanak a férjemre. Mosolyogva bólintok. - Igen onnan, szóval ne zavartassa magát, ha esetleg óangolul szólalna meg, tökéletesen megérteném, sőt örülnék, ha úgy szólna hozzám. - Nézek reményteli tekintettel rá. Olyan jó lenne, ha ugyan úgy szólalna meg, mint régen, akkor máris sokkal közelebb érezném őt magamhoz, mint most, hiszen az én Vincentem nem a mai szlengeket használja, hanem a régi nyelvet. - Én még abba a korba születtem, amikor egy nőnek az volt a feladata, hogy gyermekeket szüljön, lehetőleg fiúkat, vezesse a háztartást, szeresse és támogassa a férjét. De hiszen ezt pontosan tudja. - jelenik meg ismételten egy mosoly az arcomon. - Eleinte elleneztem a mozgalmat, nekem teljesen megfeleltek a régi értékrendek, boldogan elégítettem ki a családom szükségleteit, de be kell látnom, hogy a mai társadalom már nem tudná elviselni azt a fajta életmódot, ami akkor volt, a nők le akarják foglalni magukat maximálisan, és inkább a munkába menekülnek ahelyett, hogy az otthoni gondjaikat próbálnák megoldani. - Pontosan ez a helyzet velem is, amolyan munkamániás lettem az utóbbi évtizedekben. - Mint férfi gondolom, teljesen más véleményen van erről, minden bizonnyal örülne, ha a nők megmaradnak otthonülő háziasszonyoknak, vagy talán tévedek? - Kíváncsiskodom, hisz jó lenne tudni, hogy mit is gondol a jelenlegi helyzettel, hogy a nők már nincsenek a férfiak alá rendelve, hanem nekik is lehetnek önálló gondolataik és cselekedeteik.
A szemeim csillogtak, miközben hallgattam ezt az asszonyt, és viszonoztam a pillantásait. Bár, óvatos voltam, hiszen nálunk vámpíroknál jó indulatba szokás csomagolni az ártó szándékot is,ámbátor, ezt nem éreztem Mary-nél. Olyan, őszinték és nyiltak voltak a mozdulatai, a hangja. Hallottam,ahogy visszalöttyen a poharában az ital, mégis… valahol a távolban hallottam, ahogy a tenger morajlik és a szikla szirtekhez csapódik a víztömeg, felemeltem a fejemet, és kicsit megemeltem az orromat is, erősebben szívtam be a levegőt, a szemeimet is lehunytam. Gyerek sírás hangját hallottam a viharban, azonnal megfordultam a szikla peremén, leakartam vetni magamat, csak kíváncsi vagyok, hogy talpra estem-e volna… De a hang megakaszt, ahogy az ismerős illat is, a gyerek sírás egyre erősödik, én pedig inkább az illatot kezdem követni, egy… arctalan szirén áll előttem, derékig érő sötét hajjal, de nem látom az arcát, az ő kezén is egy gyermek van, leírhatatlan kék szemekkel, akár az enyémek, zafír. Megdörgöltem a szemeimet és felsóhajtottam, nagyon messzire repültem vissza az időben, manapság, már azok az idők alig jutnak az eszembe, csak amikor a lányom meglátogat, sajnos… olykor még hajlamos voltam gyerekként kezelni, mert… nekem mindig is az marad, a gyerekem, az én kicsi totyogós lányom, a kis sziszegős , piszegős szavaival, amelyekkel mindig is elbűvölt, ő volt az utolsó. A homlokomat ráncoltam, miért nem változtattam át az anyjukat? Az anyját? Ő is olyan gyönyörű lehetett, mint a lányom? Beletúrtam a hajamba és megráztam a fejemet. Megint előjött a tenger mániám, sajnos nem tudtam kiölni magamból,és őszintén szólva nem is akartam, bárhol voltam, legalább azt az otthonomnak érezhettem. Azt hittem nem fog belemenni a felajánlásomba, ezért is lepődtem meg amikor igent mondott, azt hiszem meglepetten pillantottam rá, és hogy elrejtsem az érzéseimet, gyorsan belekortyoltam a poharamba, engem nem viselt meg úgy az ital, mint a velem szemben ülőt. Kemény alkoholokon nőttem fel, ráadásul, ez csillapította a vér iránti vágyunkat is valamelyest, csak vigyázni kellett, hogy ne igyunk sokat, nehogy lerészegedjünk mi is. Volt már rá példa részemről, amikor nagyon megzuhantam, hiába olvasgattam a naplómat és erőltettem magamat, az agyamat, azért a valakiért akiről írtam, és állítólag a feleségem volt, de miért nem emlékeztem rá?! Felkeltem, és kezemben a pohárral, indultam el a laptopomért, ami az íróasztalomon pihent. - Jöjjön kérem, - pillantottam hátra a vállam felett, és intettem a vendégemnek. Fordultam kettőt,és a pultra tettem le a gépemet. - Sejtettem, hogy kegyed amolyan beszélgetősebb típus. - jókedv csengett a hangomban. Tehát, egy szolidabb… középkorú, vagy…fiatalabb férfire gondolt? - máris beütöttem pár keresési szót a gépembe, egy programozó utódom csinálta a rendszert, és aztán neki ültem megtanultam én is, így feltudtam tölteni a képeket, és beírtam a paramétereiket is, de nem kötött le annyira, mint a kézzelfogható dolgok. Hagytam helyet mellettem a vendégemnek is. - De, ha szabad megjegyeznem… az ön helyében hármat választanék, tudja… hiába iszik keveset, mégis… megterhelheti a szervezetüket, noha igyekszünk időt adni nekik a megfelelő regenerálódásra… - legalább harminc srác, és férfi képét hozta fel az program. Mindegyik modell alkat, és egészségesek, én magam például bár nem vagyok előítéletes, nem szerettem a molett nőket túlságosan. A mai divattal el voltam, tény,hogy keveset hagytak a fantáziára, de tudom,hogy valami oknál fogva, a csuklók, és a bokák őrületesen tudnak vonzani, és a nyakak is, de… azt hiszem az is az erogén gyengéim közé tartozott már azelőtt is, mielőtt átváltoztam. Ha felkelt Mary, én megálltam mögötte, néhány ujjnyi távolságot hagyva köztünk. A laptopom érintőképernyős volt, így a monitor felett húzgáltam a kurzort, és a csúszkát. - Sokat segít a szűkítésben az is, ha megmondja, hogy milyen típusú vért szeret… - ha itt állt mellettem, érezhettem, az illatát, s bár a kedvenc szappanom illata keveredett az övével, ami megborzongatott, lehet egy vámpírra gerjedni? Őszintén, komolyan mondom, hogy nem tudom, mert még életemben nem éreztem olyat, hogy valaki vonzott volna magához. Megpillantottam a nyakláncát a blúza alatt, követtem a pillantásomat oda, ahol a medalion lehetett, majd a nyakának a vonalát is, torok köszörülve vettem észre, hogy rajta felejtettem a pillantásomat. - Nyugodtabb férfi, kedves legyen, de ne rámenős - helyeztem át a súlyomat kicsit a másik lábamra, csak a távolságot akartam növelni egy kicsit… Úgy gondoltam, hogy először próbáljon megfelelő egyént találni magának, aztán beszélgethetünk arról,hogy kinek mikor lenne jó az, ha hozzám jön enni. Magamról tudtam, hogy bár keveset eszem, nem árt ha nem kell érte órákat utaznom, ha érzem, hogy kezdek az lenni. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy elég idős, pár évvel fiatalabb mint én. - Angliából származik? Ha elragad a hév, hajlamos vagyok beleszőni a beszédembe az óangolt... - nem árt megismerni az ügyfelet nem de bár? Épp azt csináltam, és bár nem csevegtem senkivel sem ilyen jó hangulatban, valamiféle mély ösztön munkálkodott bennem. Amit felettébb furcsának éreztem, sosem voltam szerelmes, állj! De, életem hajnalán biztosan... a dhampyr lányom a bizonyítéka. Ám, az egészet betudtam annyinak,hogy szimpatikus ez a nő is, aki ugyanabban a korban változott át mint én. Sok dolgot megélhetett, ahogy én is. - Mindig is érdekelt,hogy egy olyan hölgy, mint maga, hogy élte meg az angliai szüfrazsett mozgalmat, részt vett benne? Hiszen, azokban az időkben, amikor maga született, teljesen más idők uralkodtak... - kíváncsian pillantottam le Maryre és megálltam a lapozgatásban is. Tényleg érdekelt, a mai fiatalok legfeljebb a hippi korszakról, és a new age-ről meg Eminemről és a drogokról zagyváltak, de... ő? Vajon mennyi mindent láthatott? Ha idősebb vámpírral találkoztam, annak mindig örültem, és jóllehet, hogy csak a múlton merengtünk, és tapasztalatokat cseréltünk, de megláttuk a másik szemlélet módját is, ami felettébb hasznos volt ezekben az időkben.
Mozgásom kifinomult és kellő képpen lassú, akár csak egy átlagos embernek, nem akarok kitűnni közülük azzal, hogy túl gyorsan teszek meg egy két mozdulatot, még a végén rájönnének arra, hogy valami nincsen rendben velem és bár az emberek nagy része nem tud rólunk, mégis elég sokan vannak már azok akiknek tudomására jutott az, hogy a vámpírok nem csak a mesékben és horror történetekben léteznek, hanem nagyon is egy időben és térben mozgunk az emberekkel. Noha idős vagyok már engem is érhetnek meglepetések. Elmosolyodom, mikor bocsánatot kér, nem tudhatta, hogy én nem igazán élek ilyen dolgokkal, ahogy azt sem, hogy mennyi idős vagyok, csak azt mondta ami már megszokott, ami érthető is, hisz nem olyan sűrűn találkozni idősebb vámpírokkal, én legalább is nem sokkal találkoztam mostanában, de ennek az is lehet az oka, hogy inkább kerülöm őket. - Semmi gond, megbocsájtom. - ajkaimon már-már egy játékos mosoly látszik, de hamar úrrá leszek a vonásaimon. - Igen, kérek szépen, köszönöm. - Amint megkapom a poharat úgy kapaszkodom belé, mintha az egy mentő öv lenne ami képes lenne kimenteni ebből a kellemetlen szituációból. Kicsit meglötykölöm a poharat és nézem ahogy az ital felfut a pohár oldalára majd újra visszafolyik az aljára. Mikor ismételten beszélni kezd akkor keresem a tekintetét, és figyelmesen hallgatom ahogyan elmondja a feltételeket és az ivás körülményeit. - Ez nem is hangzik olyan rosszul, mint amilyennek elsőre gondoltam volna. - szalad ki a számon az első dolog ami eszembe jut. Általában, vagyis mindig, pontosan tudom kontrollálni azt, hogy milyen szavak hagyják el a számat, de vele... olyan, mint régen, tudom, hogy előtte bármit nyíltan kimondhatok. - Nem ölhetem meg és nem adhatok neki vámpírvért és nem is irányíthatom az elméjét kedvem szerint, pont olyan dolgokat kér tőlem amiket nem szoktam alkalmazni, azt hiszem remek ügyfele leszek. - felelem, majd egy aprót kortyolok az italomból és megforgatom a hűvös italt a számban mielőtt lenyelem. Az alkohol szinte maró anyagként csúszik végig a nyelőcsövemen, leöblítve a vér csodás utóérzését, de nem baj, az hozzásegít ahhoz, hogy még tisztábban tudjak gondolkodni. Csak bólintok, hogy a feltételek teljes mértékben megfelelnek és el is fogadom őket, nem szeretnék ezzel kapcsolatban alkudozni vele, bár talán azért mégis van itt egy vagy két dolog, amit érdemesebb alaposan megvitatnunk. Már épp mondanám az egyiket, mikor megelőz, mintha kitalálta volna a fejemben még pontosan meg sem született gondolataimat. Pont, mint régen. - Az nagyszerű lenne, a lakásom pillanatnyilag még nincs vendég fogadó állapotban, a hotelokat pedig nem szeretem, igaz, hogy személytelenek, de olyan vékonyak ott a falak! - zavarnak a szomszédos szobákból átszűrődő hangok, mintha tudnák, hogy mit csinálok ott és ezért még hangosabban végzik mindennapi dolgaikat, hogy megakadályozzanak az étkezésben. Általában sikerülni is szokott nekik és inkább felkapom a nyúlcipőt és elszaladok. - Tehát élnék a felajánlott lehetőséggel, ha tényleg nem leszek terhére. - Azt sem szeretném, hogy megzavarjam a mindennapjait, bár talán a kíváncsiságom még ezt az érzésemet is felül írja. Kérdése hallatán felszalad az egyik szemöldököm a homlokomra, vajon miért kíváncsi rá? - Nemsokára lesz 757 éve annak, hogy vámpírként ébredtem fel. - Talán emlékszik? Talán eszébe jutott máris valami? Talán az igézés mégsem volt olyan erős, mint ahogy gondoltam! - Az escort kiválasztása hogyan történik? Ki dönti el azt, hogy kit is kapok? Teljesen véletlenül mennek a dolgok, vagy adhatok meg paramétereket, hogy milyet szeretnék, illetve nem szeretnék? Vagy konkrét személyt is kiválaszthatok, van katalógusuk? - kérdezem, hisz fotózást is említett, akkor biztos vannak képei azokról, akiknek a vérével kereskedik. - Segítene kiválasztani a megfelelőt? Egy embert szeretnék állandóra, nem kell attól tartaniuk, hogy leterhelem majd a szervezetét, nagyon ritkán veszek magamhoz vért. - Nem is tudja, hogy mennyire… bár ha az étkezéseim alkalmával őt is láthatom, akkor talán kicsit emelni kéne az ivásaim számát. - Olyat szeretnék, aki kedves, nem túl cserfes és nem hajlandó semmilyen pluszszolgáltatásra sem. Ez így megoldható lenne esetleg?-
A pillantásommal követtem a mozdulatait, miközben kijött a fürdőből, annyira… nem tudtam hova tenni az illatát, idegennek kellett volna lennie, de volt benne valami… ami megbolondított, nem megbolondított, hanem… a zsigereimben éreztem, hogy egy részem válaszolni akar neki a kimondatlan érzéseire, de mik voltak azok? Próbáltam mélyebben bele látni, de hát ugye, nem vagyok jós, s nem is rendelkezem efféle képességekkel. A szemeimmel simogattam az ajkának ívét, az arcélét és végig követtem a hajának vonalát, ösztönösen, a belém nevelt illedelmesség végett keltem fel, amikor ő éppen leült, hiszen egy intésemmel kínáltam neki helyet. Miután helyet foglaltam, figyeltem a mozdulatait, idős vámpír, de nálam nem idősebb, vajon mikor változtatták át? - Semmi gond, még velem is előfordul olykor… - legyintettem, és még igazat is mondtam, szerettem volna valahogy oldani ennek a nőnek a feszültségét, csak nem tudtam, hogy hogyan tegyem. Bátorítóan mosolyogtam rá, és vártam, türelmesen. A kérés nem is váratott sokáig magára, megsimogattam az ajkamat és biccentettem. Nagyon ritkán csinálom ezt a mozdulatot, vagy akkor ha gondolkodom, vagy pedig akkor ha huncutságon töröm a fejemet. Jelen esetben inkább gondolkodtam. Figyeltem ahogy az irodában telik az idő, ahogy a fények beragyogják a polcokat, kettőnket, és ezt a nőt, végül megszólaltam. - Tudja, a korábbi kérdésemmel nem akartam megsérteni, az escortokat illetően. Csak, megszoktam a fiatal vámpírok türelmetlenségét, ezért sorolom belépés után szinte a köszönés után fel ezt a lehetőséget is…kérem, bocsásson meg. - szabadkoztam a korábbi lerohanásomért. - megkínálhatom egy itallal addig…? - álltam fel, és ha kért Mary is, akkor neki is töltöttem egy kevés bourbont. - Ami azt illeti tudnék segíteni önnek, bár hellyel nem tudok szolgálni, viszont házhoz mennek az… - belekortyoltam a poharamba. - az embereim. Nem kérek mást cserébe, csak azt ,hogy vigyázzon rájuk, nem bűvölheti meg őket, nem adhat be nekik vámpír vért, nehogy akaratukon kívül vámpírokká váljanak, egyszóval, vigyázzon rájuk, mintha a saját gyerekei volnának. - nem tudom,hogy miért mondtam pont ezt, pont így, eddig még senkinek sem így adtam elő, nem értem, hogy mi üthetett belém. Elgondolkodva lögyböltem a poharam tartalmát, és figyeltem ,ahogy a jégkockák megmoccannak a karamell színben pompázó alkoholban. - Esetünkben, az escortok jelentik a könnyű táplálékhoz jutás lehetőségét. Az ügyfeleimmel mindig leegyeztetem, hogy miként óhajt táplálkozni, tudja…egyesek intimebben szeretik csinálni, akkor… olyan embert küldök, akinek ez sem lehet probléma, persze a megfelelő fizetség fejében… Van aki beszélgetni szeret velük, akkor csacsogósabb egyént, és miután végeztek, a beosztottam vissza jön hozzám, és jelent, hogy minden rendben volt vele, és az ügyfelemmel. - biccentettem komolyan, és a tengerkék szemeimet a nőjébe emeltem, nem állt szándékomban megbűvölni. Udvariatlanság lett volna részemről, és nem is akartam visszaélni a helyzettel. Ahogy, elnéztem,ez az asszony, tényleg segítségre szorult, és… igazából, segíteni akartam neki, de ugyanakkor óvatos is voltam, ki tudja, hogy nem-e engemet akart átverni. - Cserébe annyit kérek, a szerződés aláírása után, hogy a szabályaimat melyek a következők: Nem öli meg az escortot, akit én küldtem hozzá, még akkor sem ha menet közben mondott fel, és már nem dolgozik nekem. Nem változtatja át egyetlen alkalommal sem az emberem, meg sem kísérel vámpír vért itatni velük, csak annyit vegyen el, amennyit szükséges. Ha pedig, megölné a beosztottamat, jobb ha személyesen jelentkezik nálam, itt az irodában. - eresztettem meg egy szenvtelen mosolyt. Sajnos, volt már ilyenre is példa. - Nem akarok magára ijeszteni, de úgy gondolom,hogy ez a minimum, ha ember életekkel játszunk. Sokan elfelejtik,hogy kik, vagy mik voltunk egykor, és ezt nagy becsben kell tartani, szerintem. Megfelelnek, önnek ezek a feltételek, Mary Luce? - szinte ismételgettem magamban a nevét, ez is…akár csak az illata, amit nem tudtam hova tenni, ott kopogtatott bennem, valahol mélyen, eltemetve, csak arra várt, hogy felszínre törhessen. Elgondolkodva néztem ki az ablakon. Majd, váratlanul és halkan szólaltam meg, magam sem értettem, hogy mi késztet erre a lépésre. - De ha nem akarja ,hogy megbűvöljem, az étkezései alkalmával, vendégül láthatom a házamban, ott ellenőrzött körülmények között, magányban tudna táplálkozni. Biztosítok egy szobát is, ahol nyugodtan ehet. - újabb apró mosolyocska jelent meg az ajkamon. Akartam, hogy velem legyen? Hiszen, olyan… nem is tudom, talán az arcéle teszi, vagy az, az ártatlanság, ami sugárzik belőle. Hogy tudott életben maradni, ennyi… eleganciával, és ártatlansággal, az idők folyamán? -Természetesen nem kell most válaszolnia, később is felkereshet...-Rövid hallgatás után újabb kérdést intéztem a velem szemben ülő asszonynak. - Ne haragudjon, de megkérdezhetem, hogy mikor változott át? - kíváncsian csúsztam előre a székemen, és letettem a poharamat magam mellé, a kis asztalra, a kezeimre támasztottam az államat,puhán és várakozón pillantottam Mary-re.
Úgy érzem magam, mint ahogy azok a lányok, akiket fiatal koromben úgy adtak férjez, hogy az esküvőjükön látták először a jövendőbelijüket. Izgalom és hatalmas mennyiségű félelem árad szét bennem, vámpír létem pedig csak rádob erre még egy lapáttal és ha ember lennék akkor minden bizonnyal azon nyomban elájultam volna amint belépek az irodája ajtaján és meglátom. A szemei kékje, az orra íve és azok a csábító ajkak! Legszívesebben rávetném magam és ujjbegyeim finoman, akár egy tollpihe húzzam végig az említett részeken, csak hogy biztos lehessek bban, hogy tényleg Ő áll előttem és ez az egész nem csak egy illúzió. Lesem arcának minden egyes rezdülését, szükségem van egy elismerő pillantásra vagy egy apró mosolyra ami biztosítja azt, hogy bár már rég nem emlékszik rám azért a külsőm még mindig elnyeri a tetszését, hisz közel nyolcszáz év alatt olyan sokat változhat az ember ízlése, lehet, hogy azóta már nem is a szolid karcsú barnákat szereti, hanem a nagyon vékony igéző tekintetű lángoló hajú nőket, vagy éppen a napszítta szőkéket? Rettegek, hogy tényleg nem is talál már vonzónak, ám a szája sarkában feltűnik egy egészen aprócska mosoly, tán más észre sem venné, de én már olyannyira kiismertem az arcát, hogy feltűnik és egy pillanat alatt szinte teljesen megnyugszom, hisz igaz, hogy még mindig fogalma sincs arról, hogy ki vagyok, de nem is undorodik tőlem, ez már fél siker. Kezet fogunk Ő is bemutatkozik, majd a kezembe nyomja a zsebkendőjét, értetlenül nézek rá, majd megmutatja, hogy mi is a probléma a megjelenésemmel. Legszívesebben azonnal fognék egy karót és a szívembe döfném, amiért ilyen hanyag voltam! Haza kellett volna mennem és alaposan lezuhanyozni, biztos érezte már a vér illatát, amikor beléptem... milyen borzalmas véleménnyel lehet rólam már is! Hisz megjelenek itt teljesen slamposan... nem értem, hogy lehettem ennyire hanyag a saját külsőmmel kapcsolatban, mikor arra mindig oda figyelek, hogy a megjelenésem makulátlan legyen. - Escort fiúkat? Nem köszönöm nem élek olyanokkal és fotózkodni sem szeretnék. - felelem rögtön a válaszára. Escort fiúkat? Már a kérdés is sértő, miért akar kerítőt játszani? Vagy itt máshogy értik az escort-ot? - Lehetne, hogy előbb rendbe hozzam a külsőmet? Eléggé kényelmetlenül érzem így magam. - Kérdezem, majd amint megmutatja, hogy a mosdót merre találom megköszönöm neki, majd bemegyek és becsukom magam mögött az ajtót. A csaphoz lépek és megnézem magam a tükörben alaposan és sajnos észre kell vennem, hogy tényleg ott vannak azok az apró árulkodó vér pettyek a bőrömön. Benedvesítem a kapott zsebkendőt és letörölgetem magamról a vért alaposan, hogy sehol se maradjon nyoma a nem túl kulturáltan elkövetett étkezésemnek. Szívesen eltenném a zsebkendőjét, amit nekem adott, de nem vagyok már kislány, aki elalél egy kis anyag darabtól, legalább is nagyon is próbálom magam meggyőzni erről. Nem töltök el sok időt a mosdóban, hamar visszatérek az irodába. - Nagyon szépen köszönöm és kérem, bocsássa meg ezt nekem. - Mondom, miközben leülök vele szemben, ha engedélyt kapok rá. - Azért kerestem fel Önt, mert… - „mert szeretlek és vissza akarlak kapni.„ Fejezném be így a mondatot, de gyorsan a nyelvembe harapok, nehogy bármi ilyesmit kiejtsek a számon, a gondolataim pedig cikázni kezdenek, mégis miért jöttem? Gyorsan ki kell találnom valami indokot és közben szidom magamat, amiért ezen nem gondolkoztam el hamarabb. Pótcselekvésként keresztbe teszem a lábaimat és kisimítok egy eltévedt tincset az arcomból, addig is húzom az időt és nem kell megszólalnom. - Ez igen kellemetlen, de szükségem lenne valakire, aki táplálna néha napján semleges körülmények között és úgy értesültem, hogy ebben tud nekem segíteni. Van erre valamilyen lehetőség? - Legalább nem az utcán kellene vadásznom, az amúgy sem hozzám illő.
Az íróasztalomnál ültem és a képeket pakolásztam, jobbra balra a gépemen, volta jó alanyok és voltak akik csak a fotózásra jutnak el, és nem lesz belőlük élő éléskamra a vámpíroknak. Az asztalomat néhány kis faragvány díszítette, ezeket én csináltam, a századok során tökélyre fejlesztettem a kézügyességemet, és… mi mással üssem el az időmet, ha nem azzal, hogy fa faragványokat készítek a fészerben, olyankor, ha nem tudok aludni. A koromnál fogva szerencsére kevesebb vérre volt szükségem, legalábbis, nem voltam olyan mohó mint a fiatalok többsége. Rég nem változtattam át a magam számára utódot, száz éve volt utoljára, eddig sem tettem ezt felelőtlenül, csak olyanokon akiken megesett a szívem. Számomra… olyan volt egy utódot létrehozni, mintha új élettel ajándékoztam volna meg, mint a születés, hátradőltem a fotelembe és elrévedtem a múltba, tengereken hajóztam és távolról figyeltem őket. A gyors színkódolást már megejtettem, így csak fel kell vinnie az adatbázisba az asszisztensemnek, kedvem lett volna hazamenni és faragni továbbra is. A kis marok tárgyaktól eljutottam a részletgazdagabb dolgokig, állatok és bútorok, egy kiállításon szoktam őket eladni, igen több funkciós vagyok, de ehhez a részéhez nem adom az arcomat, itt csak a háttérből irányítok. Felkaptam a fejemet, amikor megéreztem,hogy egy vámpír közeledik, nyugton maradtam, szoktak hozzám személyesen is bejárni, hiszen a szerződést itt kell megkössük. Az asszisztensem bejelentette az érkezőt,késett. De miről? Válogatásra vámpírok nem igen járnak, csak ha fotókat akarnak magukról, de a divat karrierről hamar lebeszélem őket, manapság már tudják ők is, hogy a fotók és az internet világában évekig fennmaradhat róluk egy kép… Figyeltem, ahogy nyílik az ajtó és végig pillantottam a belépő nőn, csinos volt, nagyon, kellemes megjelenése van és… izgatott? Gyönyörű természetes barna haj, és szolid smink, rég nem láttam ehhez a nőhöz hasonlatos szépséget. Talán, ő az első. A szájam sarkában megjelent egy apró kis mosoly kezdemény, felkeltem, hogy üdvözöljem a belépőt. A mozdulataim lassúak voltak és követhetőek, az idők folyamán tudtam különbséget tenni, lopakodás, és egyszerű járás között, a mozdulataim könnyedek volta, elvégre, egy leendő vendégről van szó. - Üdvözlöm, a nevem Vincent Aldridge, az ügynökség vezetője volnék, és ne aggódjon, nem késett le semmit, hiszen esetünkben tömérdek idő áll rendelkezésre mindenre, nem de bár? - előhalásztam egy monogramos zsebkendőt a nadrág zsebemből, és a vendégem kezébe nyomtam, miután kezet fogtunk, igen, feltűnt, hogy a blúz kivágottabb részénél, a kebel környékén némi vérfolt maradt… megköszörültem a torkomat, és magamon arra a részre mutattam, ahol az a néhány csepp árulkodó foltocska volt, egyébként csak a magamfajták vehették észre… a mindent betöltő friss vér illata… körüllengte ezt a nőt. - Mary Luce, bizonyára nem a modell válogatásra akart eljönni… szabad tudnom esetleg, hogy mit szeretne? - igen… a magasabb körökben, szájról szájra terjed a szolgáltatásom. Ügyelek a részletekre. - Fotózkodni, esetleg… escort fiúkat… - nem, ennyire tapló és lenéző nem volnék az emberekkel, hogy nyilvánosan emberi ételhordóknak hívjam őket, ők is, ugyanolyan élő, lélegző lények mint mi,csak ők élettel telibbek. Nem értettem a hivatalosabb öltözetet, általában aki késik az el sem szokott jönni, a ruha pedig nem is igen való stúdió munkára. - Jöjjön, megmutatom a mosdót… - elindultam abba az irányba és kinyitottam a vendégem előtt a kis helyiség ajtaját. Bizonyára szerette volna rendbe szedni magát az érkező vámpír, így ez esetben kivételt tehetek, és felajánlhatom a számára a fürdőmet. Kitártam neki a fürdő ajtaját, s miközben elhaladhatott előttem, beleszimatoltam a levegőbe. Zsigerig hatoló érzés legyintett meg, majd tova is szállt, amint szinte egy gondolattal növeltem a kettőnk közti távolságot, éreztem a testéből áradó hűvöset, ami meglepett. Talán… nem eszik rendesen? Nem tudtam eldönteni… - Ott rendbe tudja szedni magát, ha esetleg szükségét érzi. - ültem le a korábbi helyemre, és mereven figyeltem tovább a privát fürdőm ajtaját. Nem különösebben emeltem meg a hangomat, ebben az esetben tudtam, hogy nem szükséges, hiszen a vámpír még az orrfújást is képes meghallani. - Carmen! - nyomtam meg a gyorsgombot a telefonomon. - Úgy néz ki, hogy a fotózást nem én fogom csinálni, hanem a gyakornok. Szóljon ha a képek készen vannak, és majd megyek. Holnapra pedig készítsen elő mindent, az autó fotózására, tudja, hogy mennyire ott szeretnék lenni, és hívja fel a két lányt is, aki jönni fog. - bonyolítottam le a beszélgetést legalább addig, amíg egyedül voltam.
Azt hinné az ember, hogy körülbelül 750 évnyi vámpírság után már megszokja azt, hogy vért kell magához vennie az életben maradáshoz. Lehet, hogy a vámpírok többsége már az első hónap után teljesen természetesnek veszi ezt a folyamatot, de én nem. Próbálkoztam az állat diétával is, de túl sok kis szőrmókra volt szükségem ahhoz, hogy csillapítani tudjam szomjamat, túlságosan is sok életet követelt. A leghumánusabb módszer az az, amikor tasakból iszom a vért, de az sem az igazi valljuk be és bármennyire is próbáltam ellen állni neki, nem ment, a tudat, hogy ott vannak a finom kis tasakok a hűtőládában... bármennyire is próbáltam megálljt parancsolni magamnak, nem ment és sokkal sűrűbben jártam vért inni, mint arra szükségem lett volna. Nem volt más választásom, mint kidobni a hűtőládát, majd visszatérni a szokásos táplálkozási módhoz, mikor emberek nyakából, csuklójából vagy egyéb testtájairól vesszük magunkhoz a vért. A csuklóból szeretem a legjobban, az a legkevésbé személyes és onnan jön a leggyorsabban. Igyekszem minél kevesebbszer érintkezni az emberekkel. Tanácstalanul állok a dobozaim között, próbálom kitalálni, hogy melyikbe is tettem a naptáramat, amin az újabb vér nélküli napot kipipálhatnám és megnézhetném, hogy milyen régen vettem már magamhoz utoljára vért, próbálom mindig minél tovább húzni ezt az időszakot, de van, amikor már nem megy. Most is érzem, hogy egyre gyengébb leszek, kezdek teljesen kiszáradni, hiába öntöm magamba az emberek számára oly fontos italokat, nálam nem használnak semmit sem és már a kávé sem melegíti fel hűs testemet. A gondolataim, akár csak a tetteim csapongóak, nem találom a helyem a világban és egyre inkább csak egy dolog jár az agyamban, a vér, pedig nem szabad, hogy ma bármi is elterelje a figyelmemet. Ma mindennek tökéletesnek kell lennie, hiszen újra láthatom őt olyan sok év után! Új lakásomban nem találok semmit sem, néha még a szobákat is összekeverem, nem is értem igazából, hogy miért kellett egy ilyen nagy lakást kibérelnem. Talán csak a hév hajtott és felhívtam az első hirdetésben található telefonszámot, amit megláttam, nem gondolkodtam, már akkor is mutatkoztak rajtam a vérhiány alattomos tünetei, vagy csak az vette el teljesen az eszemet, hogy talán újra láthatom őt? Két napja vagyok a városban, és két hete könyörögtem a főnökömnek, hogy helyezzen át ebbe a városba dolgozni. Nem volt hajlandó, bármivel is érveltem ragaszkodott hozzám, de nekem el kellett jönnöm, muszáj volt, tehát kénytelen voltam bevetni egy kis vámpír bűbájt. Még most is lelkiismeret furdalásom van miatta, de majd az idő megszépíti a dolgokat és talán amint meglátom Vincentet élőben már el is felejtem, hogy kénytelen voltam belenyúlni a főnököm gondolataiba. Valószínű, hogy a legtöbb vámpír a hasát fogná a röhögéstől, ha megnézné hogyan is élek, de nem zavar, sose szerettem bántani másokat és ez azóta sem változott. Ez az, ami megmaradt egész életem során, talán csak azért, mert féltem ha teljesen megváltozom akkor Vincent már nem fogja megtalálni bennem azt a kislányt akibe anno beleszeretett. A naptáram helyett a ruhás dobozt sikerült megtalálnom, ki is választom belőle gyorsan azt a szettet amiben kellő képpen jól fogok kinézni, de nem túl kihívóan. Egy sötétkék nadrág kosztüm mellett döntök, ami megfelelően hivatalos, de hangsúlyozza vékony hosszú lábaimat és karcsú derekamat, máig nem tudom, hogy sikerült ilyen alakot szereznem annyi gyermek után, de ez most csak az előnyömre fog válni. Megigazítom a hajam és a sminkemet indulás előtt, majd belebújok az egyik magas sarkú cipőmbe, ami még egyet dob a megjelenésemen, majd indulok is. Tíz órára oda kell érnem, nem késhetek. Autóm egyelőre még nincs, ezért hívok egy taxit magamnak, amivel el tudok menni az irodáig… azonban valamiről megfeledkeztem a készülődés során, amire csak akkor döbbenek rá, mikor már harmadjára kell megfékeznem magamat, hogy ne ugorjak rá a sofőr olyan szépen és hívogatóan lüktető nyaki artériájára. Idegesen tördelem az ujjaim az ölemben, ugyan azt a három szót mantrázva a fejemben: nem vagy szomjas. Ó dehogy is nem! Megkérem, hogy álljunk félre, majd kiszállok a kocsiból és gyalog folytatom az utam. Még messze van, a nap pedig szerteszét szórja mérgező sugarait, ám a nyakláncom megvéd tőle. Egyre több ember, egyre több szívdobogás… nem bírom tovább. Megfogom valaki kezét és berántom magammal a következő sikátorba, hogy a számat a nyakára tapaszthassam.
Késtem, annyit, hogy valószínűleg elküldenek, hogy jöjjek vissza máskor, de azt nem bírnám ki idegileg. Most kell látnom őt! A titkárnőjétől elnézést kérek és megkérem, hogy ha lehet fogadjanak engem is, valami mondvacsinált indokra hivatkozok, családi problémák miatt nem tudok vissza jönni máskor. Ez mindig beválik, hiszen tisztelik annyira az embert, hogy nem kérdeznek rá, hogy mi is az a probléma, valamint nem is érdekli őket. Ha engedélyt kapok a találkozóra akkor megköszönöm és remegő végtagokkal bemegyek az irodájába. Arcomon őszinte mosoly terül el, amint meglátom, legszívesebben azonnal a nyakába vetném magamat, de nem tehetem, majd csak akkor, amikor látom, hogy felismert, de addig is… próbálok nyugodt maradni, már amennyire egy ilyen helyzetben lehet. Hétszáz éve nem láttam. Oda akarok menni hozzá és végigtapogatni testének minden egyes porcikáját, végigcsókolni, megtudni, hogy változott-e valamit, de nem tehetem. - Jó napot! Elnézést a késésért. - szólalok meg, miután becsuktam magam mögött az ajtót. Ha nem látom rajta, hogy felismert, akkor valahol belül mélyen összetörik bennem valami, az a valami pedig nem mást, mint a szívem és rettentően kis darabokra. - Mary Luce vagyok. - Mutatkozom be a gyermekkori nevemen. Nem mondhatom, hogy Chelsea Aldridge vagyok, túl sok lenne a véletlen és nem akarok még neki magyarázkodni a nevem miatt.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 08, 2015 11:33 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Chelsea & Vincent
Old Love
Lehet-e bal lábbal felkelni egy ilyen gyönyörű napsütéses napon? Igen. Eddigi életemben mindig úgy intéztem a dolgaimat, hogy a tenger mellett lakhassak. Nem tehettem róla, de hiányzott a tenger. Bárhova mentem, ez legalább emlékeztetett valamire… valami olyasmire amit régen elfeledtem. Csak tudnám,hogy mit. Már rég nem emlékszem rá, legalábbis szeretném ezt hinni, de valahol ott motoszkál bennem. Régóta élek a földön, számos helyet bejártam és kultúrát megismertem. Kivettem a részem mindenből, háborúk, háborúk hátán, észak - dél ellen, indián harcok, az első, majd a második világháború, de én pártatlan voltam, nemzetiséget és hovatartozást figyelmenkívül hagyta öltem, éhes voltam. Nem azt mondom, hogy élveztem, nem éheztem. Ez a különbség, időnként feltört bennem egy érzés, valaminek a hiánya, melyet még a vér sem tudott csillapítani, hiába vettem magamhoz ezt a rubint színben pompázó éltető nektárt, egyszerűen nem volt képes tompítani a fájdalmamat. Ebben az emberöltőben fotósként dolgozom, még egy ideig, aztán elintézem magam és valamely nőszemélyt ültetem a székekbe, sajnos előfordult velem az a baleset, hogy végtére is túl jól csináltam amit csináltam, és lencsevégre kaptak párszor, na meg… ha azt akartam, hogy menjen a szekér, fel kellett , hogy vállaljam az arcomat. Magamról tudtam, hogy derogál az olyan kupikba járni ahol harapás fetisiszták osztogatják magukat jobbról balról a kéj végett, míg ember voltam sosem voltam válogatós, azt ettem amit elkészített az én édes feleségem. Különös volt, de sosem tudtam egyetlen általam értéktelen libának nevezett nő mellett elaludni, ha velük töltöttem az estémet, itt volt a villám, és volt legalább hét, a hét minden napjára jutó élő, két lábon járó éléstár a számomra. Ha lehet azt mondani, amelyek átestek a szűrésemen, mehettek tovább a többi vámpírnak. De, nem ám csak úgy… Hol a biznisz abban ha odaadom, és üresre szívva adják vissza? Sehol. Szépen bejönnek, aláírják a szerződést, szóban pedig megtiltom nekik,hogy táplálkozáson kívül bármi bajuk essek az escortjaimnak, férfiakkal is együtt dolgozom, de azokat nem én tesztelem,bár a felvételükhöz nekem is van közöm. Ott vagyok a meetingen és szemmel tartom a dolgokat, hogy minden rendben legyen. Az adatbázist pedig a titkárnőm frissíti. Aki szintén ember. Számos ember életéért tartozom felelősséggel, de nem csinálnám,ha nem látnám értelmét. Megbecsülöm őket és tiszteltben tartom mindet. Az idők során változik az érték rendem nekem is. Háborúban mindent szabad, békeidőben… a túlélés a fontos. Minden beosztottamnak meg kell jelennie miután végzett a munkájával, itt az ügynökségen, és néhány rutin vizsgálatnak vetjük alá őket, vitaminokat kapnak, ingyen sport bérletet és orvosi ellátást kapnak cserébe, nincs más dolguk mint fitten és egészségesen tartaniuk magukat. Általában hamar felszoktam kelni, most is így történt, a lányok tudják, hogy a hálóm számukra tabu. Több mint hétszáz éve magányosan alszom, most sem fog változni, ahogy a nap narancssárga és bíbor sugarai nyaldosni kezdik a lábam. Vakmerő volnék? Talán igen… de, az idők folyamán felhalmoztam pár napfény gyűrűt, tartaléknak, ha netán volna valaki olyan idióta, hogy ellopják tőlem. Most költöztem ide nemrég, és nincs beállítva mindenhol az automata redőny leengedés funkciója, majd szólnom kell szerelőnek… Felkeltem, s elindultam a ma reggeli lánykámhoz zuhanyozni, amely közben megejtettem a reggelit is, mindig is adok a gyengédségre és szeretem a leg fájdalom mentesebben elvenni tőlük azt amit adnak, miközben mindketten jól érezzük magunkat. A reggeli után, csak úgy angolosan , de elegánsan felöltöztem, nyakkendő nélkül, mellényben és ingben indultam be a városba, a garázsomba megérkezett már majdnem az összes autóm, de ma egy idei, pontosabban tavalyi Mercedes slr-el fogok behajtani, a studio parkolójába. Menet közben lehajtottam a tetőt, és napszemüvegben hajtottam végig a városban, a zenelejátszóban, walzer válogatások szóltak. Hát, ez lennék én, inkább a klasszikusat szerettem, és a népzenét, azokból az időkből, amikor még éltem, de egyébként szerencsére szerteágazó zenei ízlésem van, és hamar azonosulni tudok a zenei irányzatokkal. A pogó kicsit durva, egyszer próbáltam, és majdnem vérfürdő lett belőle… Nem tehetek róla… Esküszöm! A stúdió elé érve addig a kocsiban ültem, amíg be nem csukódott a tető, majd megnéztem magamat a visszapillantó tükörben, aztán kiszálltam, és indultam a titkárnőm után érkeztem meg az irodába. Jó munkaerő, már éreztem a friss kávé illatát, és a reggeli… felvontam a szemöldökömet. Húsos pite? Ilyet sem ettem még, illetve elég rég. - Jó reggelt Carmen! - köszöntöttem a beosztottamat. Még csak reggel nyolc óra volt, és az első meeting tíztől kezdődik, addig van időm pár hívást elintézni, és talán sétálni is egyet a parkban, szerettem volna megismerni a várost, ahova költöztem, így a reggeli kávé felhajtása után, úgy döntöttem, hogy a parkban telefonálok, igazán kellemes volt a környezet. Voltak az ügynökségemnek alvállalatai, amelyeket az utódaim felügyeltek, minden nap beszéltem velük pár percet, időponttól és időzónától függetlenül. Amellett a jelentéseiket is elküldték emailben. .Ezután… nyugodtan sétáltam vissza az irodába, a mellényemtől megszabadultam, idebent légkondicionált volt a helyiség, az emberek miatt volt rá nagyobb szükségem. - Mr. Aldridge, hamarosan érkeznek az új arcok, kívánja, hogy egyenként engedjem be őket, vagy mehet a szokásos forma szerint? - felkaptam a pillantásom és megráztam a fejemet. - A szokásos lehet, hiszen tudja, fontos számomra azt is látnom, hogy csoportban hogy viselkednek. - a hangom nyugodt volt, mindig is kellemes mélyen zengett, mintha a háttérből a tenger morajlott volna fel a bensőmből is, hiszen ott születtem újjá. Bekészítettem a kamerát, és elbabráltam a beállításokkal. Odakint az aszisztensem, aláíratja az engedélyeket, melyek szerint engedélyezik,hogy fotó, vagy felvétel, vagy hang anyag készüljön róluk a meeting alatt, amelyet későbbi felhasználás céljából kénytelenek meg engedni. Mindenkin lesz egy kis szám, jól látható helyen, a segédek már szét is tolták a foteleket, én pedig a nagy fény alatt ücsörögtem. Általában sosem én beszélgetek a jelentkezőkkel, csak csendben megfigyelem őket, és … tulajdonképpen elemzem az illatokat, étkezési szempontokból,az idők folyamán ehhez már érzékem volt.
Meeting idején a két velem szemben levő fotel ki van tolva a szoba szélére, és csak én ülök, a karfás lábtartósban, mellettem pedig az asszisztensem. A kis olvasó asztalkán pedig többnyire a laptopom szokott pihenni.
Erről a helyről csak azok tudnak, akiknek én magam is megosztom a helyét, egyébként, egy az irodámból nyíló titkos ajtón át vezet az út, ide be...
A hozzászólást Vincent Lucien Aldridge összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 10, 2015 12:35 am-kor.
Kezdőlap
