Feleslegesnek tartottam, hogy veszekedjek vele a rossz tulajdonságaimon, hiszen mind a ketten tudjuk ezek igazak. Persze, ha nem csipkelődnénk a másikkal, akkor elég unalmas beszélgetés zajlana le kettőnk között. Úgyhogy ez még mindig jobb. Vagy esetleg nem is zajlana köztünk semmilyen beszélgetés egyszerűen csak mind a ketten itt ücsörögnénk és várnánk, hogy az a bizonyos kínos csend véget érjen, de valahogy örülök annak, hogy ez köztünk nincs jelen egyáltalán. Legalábbis még eddig egyszer sem éreztem kínosnak a csendet, ami igaz csak pár másodpercig tartott, mert nagyrészt csak ordítozunk egymással. Most mégis olyan jól esik, hogy egy kicsit békesebben piszkáljuk a másikat. Sokkal jobb érzés. Plusz még az is ott van, hogy így legalább nem zavarjuk a fiát, akinek a létezését még mindig emésztenem kell. – Egyáltalán nem haragszom, de szerintem a sajátodat találgattad. – Mondom halovány mosollyal az arcomon, miközben végig az arcát fürkészem. Mi van meg benne, amiért annyival másabb? Nicholas-ban is megfogott valami és abba a kis szikrába kapaszkodtam végig és az egész nem volt más, mint egy nagy kudarc. Odaadtam magam egy férfinak, akinek nem lett volna szabad. Számomra ez soha nem egyszerű. A múltamból érthető és az, hogy Wyatt teljesen tisztában van az egésszel csak még könnyebbé teszi a dolgokat. Könnyebb nyitnom felé, hiszen soha nem válik tolakodóvá a viselkedése.. Ha azon az éjszakán nem használt ki, akkor kétlem, hogy ezek után ezt tervezné. – Rám is számíthatsz. – Teljesen őszintén mondom neki, hiszen ezentúl én is itt leszek a számára. Most, hogy tudom min ment keresztül a múltban, hogyan veszítette el a feleségét és, hogy mennyire tele van őszinte szeretettel. Ezek után kegyetlenség lenne csak úgy hátat fordítani neki. Nem mondanám magam túlságosan kedves személynek, de vele minden más. Tisztában vagyunk a múltunkkal, a másik múltjával és mégis tökéletesen kiegészítjük a másikat. Nem tudom, hogy miért de vágytam már a csókjára ezért gyengéden viszonoztam azt és nagyon jó érzés volt megcsókolni, de nem szeretnék rögtön fejest ugrani valamibe azért, hogy az pillanatok alatt tönkremenjen. Jó érzéssel tölt el, hogy ő sem sietett semmit sem. Pár pillanatig a tekintetét fürkészem, majd elmosolyodom és közelebb húzódom hozzá, hogy a fejemet a mellkasára hajthassam. – Itt maradhatok? – Kérdezem, miközben kényelembe helyezem magam mellette.
Úgy látom igaz volt minden, amit az imént mondtam neki. Kijelentésével teljes mértékben igazat adott nekem, nem is próbálta tagadni. Egy nappal ezelőtt bizonyára azt tette volna, sosem adta volna ki egy ilyen érzékeny pontját és főleg nem értett volna velem egyet. Úgy érzem a kapcsolatunk hatalmas fordulatot vett ezen az éjjelen, nemcsak fény derült az igazságra, de azt érzem, hogy kis léptekkel, de a bizalmába is kezd befogadni. Tudomást szerzett a fiamról, amit hozzá képest egész jól fogadott és még életem sötét foltját is megoszthattam vele, ami szintén közelebb hozott minket egymáshoz. Viszont annak ellenére, hogy igazat adott, kijelentésében újra kicsit védekező pozíciót vett fel, amit nem hagyhattam annyiban. - Ehhez a mai beszélgetésünk is éppen elég volt. Hagyma?.... Bocsi hülye vicc volt, nincs semmi baj a leheleteddel. - már-már olyan furcsa, hogy nem veszekszünk, hogy komolyan késztetést érzek arra, hogy oda bökjek neki valamit. Mind a ketten túl makacsak vagyunk ahhoz, hogy ennyi vita után csak úgy abbahagyjuk. Szóval még nyugodt körülmények között is oda-oda bökünk egymásnak, de ebben nem látok semmi rosszat. Sőt szerintem csak erősíti a kapcsolatot, ha ilyenekkel tudunk viccelődni. - Azt el sem tudod képzelni. - mondtam huncut mosollyal az arcomon. Örülök, hogy feltette ezt a kérdést, hisz ezek szerint leesett neki mire is utaltam mondatommal. Mindent meg szeretnék tenni annak érdekében, hogy ezt véghez is vigyem. Persze még mindig fiam biztonsága az első, de semmiképp nem ártana neki, ha végre egy nő is lenne a háznál. Odáig azonban még hosszú az út, tudom, hogy nem lesz könnyű teljesen elnyernem Jenny szívét, de végre pozitív irányban haladok. - Igen... jó, hogy akad egy barát, akire számíthatsz a bajban. - mondtam ennyit elmosolyodva, a whiskys poharamra pillantva, elgondolkodott tekintettel. Sok mindenen mentem már keresztül Aiden-el, rengetek akciómban segített. Megannyiszor meg is mentettük egymás életét, kezdtem én, mikor pár vadász fogságában volt. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy akkor kiszabadítottam, hisz egy olyan barátra tettem szert, akire bármikor az életem bíznám.
Kijelentése után egy kis ideig csak csukott szemmel dőltem oda homlokához, ugyanis még a csók hatása alatt voltam. Hihetetlen volt, hisz nem csak, hogy nem pofozott fel a próbálkozásom miatt, de vissza is csókolt és úgy éreztem ő is élvezte. Már nagyon régóta nem járt át ilyen érzés egy csók hatására. Mi több egyáltalán nem taszított el, csupán időt kért, ami az ő helyzetében érthető is. - Azt én sem szeretném. - mondtam neki mosolyogva, már elemelve a fejem csupán annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
Nem sértődtem meg a kijelentésein, mert tiszteletben tartom, ha valaki őszinte és nem hazudok a képembe. Plusz semmi olyat nem mondott, amivel nem lennék már tisztában. Valamennyire azért sikerült kiismernem önmagam még akkor is, ha néha váratlan dolgokat érzek vagy olyan dolgokat szeretnék megtenni, amikről azelőtt még azt gondoltam, hogy soha még csak rá sem vetemednék még a fejemben sem fogalmazódna meg a dolog, de aztán meg már azon töprengtem, hogyan is lehetne megoldható. Változik a véleményem. Csak egy valami nem változik. A férfiakhoz való hozzáállásom. Persze Wyatt-el, valahogy sokkal könnyebb, de ez igazából még semmit sem jelent. – Talán, akkor most kellene elmennem, mielőtt még azt is kitalálod, hogy mit ettem reggelire. – Bántam is meg nem is, hogy sikerült ennyire kiismernie, de jelen pillanatban inkább abban a helyzetben voltam, hogy nem bántam egyáltalán az egészet. Jó érzés őszintén feloldódni valakinek a társaságában, mert nem tudsz olyat mondani, amit már ne tudna rólad. Meg nem fog besértődni, ha éppenséggel valamit hülyeségből a fejéhez vágsz, mert tudja, hogy igazából nem gondolod komolyan. Ezért is olyan egyszerű most itt lennem. Még annak ellenére is, hogy nem olyan messze tőlünk a szobában a fia alszik, akinek a létezéséről egészen idáig nem is sejtettem. De jobb később, mint soha tudomást szerezni az ilyesmiről. – Ó, szóval ilyen gonosz céljaid vannak velem kapcsolatban? – Kérdezem kuncogva, miközben még mindig ott van az arcomon az a bizonyos halovány mosoly, ami az ég világon semmiért sem kavarodna le onnan. De nem is bánom. Ez az egész pontosan így tökéletesen. Nem vágyom semmire csak arra, hogy ellazulhassak és most Wyatt és egy kevéske bor társaságának köszönhetően pontosan ezt teszem anélkül, hogy bárkinek is elmondanám a legnagyobb titkaimat. Ő már tudja. Így azt hiszem nyugodtan ihatok a közelében. Azt hiszem megbízhatok benne.. De semmit nem mondhatok biztosra és pontosan ezért is maradok csak annál, hogy hiszem. –De legalább nem vagy egyedül.– Már az is valami, hogy a fián kívül még van valakije. Akkor gondolom ő még tud arról, hogy létezik a fia, bár megértem, hogy miért nem veri olyan nagy dobra, hogy itt vagyunk ragyogunk meg minden egyéb ostobaság, amivel csak felhívnánk magukra a figyelmet. Megértem, hogy meg akar húzódni az árnyékban. Közelebb kúszom hozzá és kezemet a vállára helyezem, majd ahogy a keze a tarkómra siklik nem húzódom el. Sokkal inkább közeledek az ajkai felé, majd gyengéden csókolni kezdem, miközben a kezem óvatosan az arcára simítom. Kellemes bizsergéssel tölt el, ahogy ajka az ajkamhoz ér, de egy idő után elhúzódom tőle és homlokomat az övének támasztom. – Nem akarok semmit sem elsietni.
Azt hittem, majd kapok azért, amiért szemébe vágtam az általam vélt rossz tulajdonságait, de meglepetésemre mosollyal fogadta. Nem mintha az lett volna a célom, hogy egy újabb vitát szítsak, emiatt is tettem, hozzá, hogy ezektől eltekintve nem egy rossz ember, de egy kis csipkelődés nálunk már elengedhetetlen. - Mondjuk azt, hogy míg te azzal voltál elfoglalva, hogy gyűlölj, nekem sikerült átlátom azon az álarcon, amit nap, mint nap viselsz. Független, erős és kőszívű nő, aki belül nagyon is vágyik arra, hogy szeressék. - válaszoltam ezzel kérdésére, ezt már nagyon régen észrevettem. Tudom, hogy szörnyű gyermekkora és a többszöri hátba szúrások a fő okok arra, hogy elrejtse érzéseit, de el szeretném érni, hogy megbízzon bennem annyira, hogy megértse, előlem nem kell. Minden szempontból erősnek akar látszani, egyetlen jelét nem mutatja törékenységének, hisz jól tudja, hogy csak így lehet túlélni ebben a borzalmakkal teli világban. Jómagam is próbálom ehhez tartani, még ha nem is ennyire drasztikusan. Viszont ez a nő olyan dolgokat hoz ki belőlem, amiket képtele vagyok elrejteni előle. - Akkor még van egy kis időm, hogy elhódítsalak. - válaszoltam csak ennyit, széles mosollyal az arcomon, majd húztam meg a whiskymet. Mégsem, hagyhatom, hogy a saját fiam csapja le a kezemről a nőt, aki iránt tényleg komolyabb érzéseket táplálok. De komolyra fordítva a szót, habár viccelődve a Jake-es rész miatt, de közöltem vele mi is a célom. Nem tudom, mennyire veszi komolyan, hisz nem hangzott annak. Viszont én komolyan gondoltam, hogy végre el szeretném nyerni bizalmát és, hogy közelebb engedjen magához. - Nos, bizonyára... de jó barátom Aidan-en kívül, nem ismerek mást. - sajnos eddig még nincs tudomásom olyan emberről, aki az én nézeteim szerint gondolkodik. Egyszerűen nem képesek elfogadni azt, hogy a természetfeletti lények nem mindegyike veszélyes. Csak a lehetséges szörnyeteget látják bennük, ami bármikor előtörhet, de többségükben nincs is meg ez az allítólagos szörnyeteg. Az, hogy a vámpírok milyen képet alkottak, nem a boszorkányok, nem a vérfarkasok és nem egyéb lények hibája. Igen, közöttük sokuk nagyon veszélyes, de a tőlük érzett félelmüket rávetítik az összes többi lényre, nem helyes.
Jenny következő lépése olyannyira váratlanul ért, hogy teljesen szótlan lettem. Gyönyörű lábait az ölemben téve és kezét pedig a vállamra helyezve, fejezte ki sajnálatát. Nem tudtam mire vélni, hirtelen közeledését, de meg kell mondjam, nagyon jól esett. Csak néztem szemébe szótlanul, hatalmas késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Kezem a tarkójára helyezve, közeledtem ajkaihoz és megtörtént, amire már nagyon régóta vágytam.
Őszintén jól esett, hogy megosztotta velem a titkát. Még akkor is, ha nem teljesen úgy, hogy önszántából, mert az egész csak egy aprócska kis baleset volt. De ha annyira azt akarta volna, hogy ne tudjam meg csöndre inthetett volna vagy kituszkolhatott volna a lakásából, hogy a folyosón essünk egymás torkának, ahol soha nem derül fény arra, hogy ki is szuszog az egyik szobában. Az, hogy megosztja velem a titkait természetesnek kellene lennie, hiszen én magam is kiöntöttem neki a lelkemet és elmondtam mindent, amit a sötét múltam rejteget életemben először valakihez őszinte voltam. Ha nem is szándékosan, de kiadtam magamból mindazt, amit sosem bírtam kimondani. Brian megértő volt sosem kérdezett igazán, mert tudta, hogy min mentem keresztül, hiszen végig ott volt mellettem és átérezte nap, mint nap, mert neki sem volt annyira egyszerű, mint azt bárki gondolná. Mindketten megsérültünk azon évek alatt. Egyikünk jobban, mint a másik, de csak az számít, hogy túléltük és magunk mögött hagyhatunk egy igen csak sötét időszakot. –Óóóó, szóval ennyire pozitív véleménnyel vagy rólam?– Kérdezem mosollyal az arcomon, hiszen egyáltalán nem sértődtem meg. Tudom jól, hogy ezek mind egytől-egyig igazak rám és valljuk be ellensúlyozta azzal, hogy jó embernek vél pedig nem mondanám magam annak. – Hát be kell vallanom, hogy adok neki pár évet és talán. – Komoly arckifejezéssel közlöm vele az egyértelműt. Nem másznék rá persze.. Csak sok lány örömmel fog rámászni, mert már most látszik, hogy elég sok dolgot örökölt az apjától. Legalábbis külsőre határozottan. Csak még éretlen szegény. De pár év és behozza a lemaradását. –Ezeket az idiótákat kellene irtani a többi vadásznak is és nem minket. Van valaki, aki esetleg egyetért a nézeteiddel rajtam kívül? – Kérdezem kíváncsian, miközben oldalra döntöm a fejemet. Tényleg érdekel, hogy mit fog mondani, hiszen addig sem azzal vagyunk elfoglalva, hogy velem mi van vagy éppenséggel én mit érzek. Eleget beszéltem egyetlen egy éjszaka alatt ahhoz, hogy mindent tudjon. Semmi olyat nem mondhatok, amit már ne tudna eleve. Kicsit közelebb kúszom Wyatt-hez a lábaimat átrakom rajta és a kezemet a vállára helyezve pillantok a szemébe. – Sajnálom. – Hosszú idő óta először engedek ilyen közel magamhoz egy férfit, de az ő közelében valahogy nem érzem magam annyira elcseszettnek, mint amilyen valójában vagyok.
Jó volt azért elmondani valakinek a múltam fájdalmát, eddig ugyanis még senkinek nem meséltem el ilyen részletesen. Kivéve egy halott vadásznak, de tőle nem túl sok együttérzést kaptam. Nem mintha Jenny túl sokban különbözne attól a halott vadásztól, hisz ő sem túlzottan jó ebben, de legalább meghallgatott. Nem úgy, mint a vadász cimborám, Marky, akinek teljesen máshol járt az esze közben...a szoba bal sarkában. Sokáig mardostak belülről ezek az emlékek, de rá kellett jönnöm, hogy azzal senkinek sem segítek, hogy a múltban élek. Bármennyire is szerettem őt el kellett engednem, hogy olyan dolgokra tudjak koncentrálni, mint például a fiam épsége. Ahhoz is sok idő kellett, hogy egy nőre úgy tudjak nézni. Mindezidáig nem is éreztem magamhoz ennyire közel egy nőt sem, mint Jen-t, szóval ezt nem halasztatom el. Piszkálódó kijelentésére, csak tisztán látszó erőltetett mosolyt villantottam, de nem mondtam rá semmit. - Miért kéne, ahhoz gyerek közelében lássalak, hogy tudjam bármilyen kiállhatatlan is tudsz lenni, makacs, önfejű, tudálékos vitagerjesztő... kihagytam volna valamit? Legbelül egy jó ember vagy. De most komolyan, félnem kéne, hogy rámászol a fiamra? - szándékosan soroltam fel az általam észrevett rossz tulajdonságait, már az előző megjegyzésére is visszaszúrva. Az utolsó kérdésemet komoly tekintettel tettem fel, a végén elnevetve magam. Sok mindent kinéznék belőle, de hogy pedofil legyen, nem tartozik közéjük. Jól tudom, hogy ezt is csak azért vetette fel, hogy ellent mondjon nekem. Hogy azt a látszatot keltse, hogy közel sem ismerem őt eléggé, ahhoz, hogy ezt meg tudjam állapítani. Azonban ez nem fog sikerülni, amíg ő inkább tartotta a távolságot és nem is próbált megismerni, én nagyon is jól kiismertem őt.
- Pedig vannak, az emberek bármit levadásznak, amiről azt gondolják veszélyt jelent rájuk nézve. "Ha már benne több megvan, mint bennünk, halnia kell..." sokuk így vélekedik, és ezt tapasztalatból mondom. - bármennyire szomorú, de ez sajnos így van. Az emberek, amikor tudomást szereznek a természetfelettiről, többnyire megrémülnek és ellenakcióba kezdenek a szeretteik megóvása érdekében. Ez mind szép és jó, de az esetek nagy részben indokolatlanul ölnek meg olyan lényeket, akik nem tehetnek semmiről. A boszorkányságot pedig az emberiség már nagyon régóta üldözi. Én is ember vagyok, tudom milyen érzés alsóbbrendűnek lenni, de a gyilkolás és pusztítás nem válasz semmire. - Nem kellett sokáig kutatnom utánuk, azok az iszákos idióták olyan nyomokat hagytak maguk után, amik egyenesen hozzájuk vezettek. Semmiféle képzettségük nem volt, csak pár puskát ragadt félnótás, akik elhatározták, hogy természetfelettiket kezdenek öldösni. Mindenesetre megkapták, ami nekik járt. - a feleségem gyilkosai tényleg az egyik legsemmirekellőbb vadászcsoport volt, akiket megöltem. Alig volt kettő-három ember köztük, aki ténylegesen értett a fegyverekhez, szánalmasak voltak. Többnyire az ilyesféle vadászok is a fő célpontjaim, akik nem tudják, mit és miért csinálnak, csak csupán heccből tesznek tönkre élteket.
Rosszul éreztem magam azért a dolgokért, amit a fejéhez vágtam. Most is, ahogyan a megismerkedésünk kezdete óta. Egyáltalán nem érdemelte meg, hogy így bánják vele én mégis olyan voltam hozzá, mint valami hárpia. Nem értem, hogy miért nem hagyott már fel velem, hiszen nem vagyok több egy sérült léleknél, akinek a megmentésére felesleges időt fecsérelni, hiszen úgy sem fog sikerülni. Menthetetlen eset vagyok. Olyan sebet ejtettek rajtam, amit hosszú évekig újra és újra felszakítottak és hagyták, hogy elfertőződjön és szépen lassan mardossa fel az egész lelkemet és a testemet. – Abban már biztos vagyok, hogy nagyon is okos. Ebben egyáltalán nem rád ütött. – Mondom halovány mosollyal az arcomon és most nem az a célom, hogy kötözködjek egyszerűen csak oldani akarom a feszültséget, ami kettőnk között mindig jelen volt, mert valahogy mindig találtunk okot arra, hogy egymás torkának essünk és most sem lepődnék meg azon, ha ez az egész pontosan így végződne. Talán azon fogunk összeveszni, hogy elszívjuk egymás elől az oxigént. Ki tudja. Ez már megszokottá vált kettőnk között. – Szóval nem kell féltened tőlem? Honnan veszed, hogy a múltam miatt nem lettem esetleg pedofil? Még nem láttál egy gyerek közelében sem. – Természetesen hála az égnek, hogy a múltam miatt csak erősebb lettem. Nem mondom, hogy nem zavar, ha hozzámérnek vagy, ha túlságosan közel jönnek hozzám az idegenek. Nagyon is allergiás vagyok a személyes teremre. Egyszerűen megőrülök, ha valaki engedély nélkül férkőzik bele. Vagy csak úgy pofátlanul belemászik. Lehet, hogy valahol kiközösítést jelent, ha valahol hagynak az emberek egymás között egy-két métert, de nálam még az öt is tökéletesen megfelel beszélgetési távolságnak. Felhúztam a lábaimat a kanapéra és a már szobahőmérsékletű bor utolsó cseppjét is magamba öntöttem. Éreztem, hogy hatással van rám, hiszen kivörösödött az arcom, de ezen kívül semmilyen hatással nem volt rám. Nem akarok még egyszer olyan állapotba kerülni, mint azon az estén és szerencsémre egy üveg bor még különösebben nem küld a padlóra. Figyelmesen végighallgattam, amit mondott és egy pillanatra nem is hittem a fülemnek. Vadászok most már a boszorkányokra is kitértek? Elvették egy gyerektől az édesanyját és még ránk mondják azt, hogy szörnyetegek vagyunk. – Nem tudom, hogy mennyire elmebeteg vadászok lehettek, de még soha nem találkoztam olyanokkal, akik boszorkányokra vadásztak volna. Legtöbben a vámpírokra szakosodnak úgymond, mert egy fakaróval olyan menőnek érzik magukat. Még esetleg a vérfarkasokra, hiszen ha nem tudják irányítani az átváltozásukat kárt tehetnek az emberekben, de a boszorkányok.. Nem értem mi dolguk lehet velük. Megtaláltad őket.. Akik ezt tették, ugye? – Én valószínűleg addig a pillanatig nem nyugodnék, míg el nem kapnám azt, aki ezért az egészért felelős. Azt hiszem ő sem gondolkozik másképpen, hiszen mégiscsak azt a nőt veszítette el, akit szeretet és a fiának anya nélkül kellett felnőnie.
Miután elment Jake aludni, újra kettesben voltunk, most megmondhattam volna neki, amit a fiam előtt nem akartam. De úgy éreztem nincs értelme még egy vitát szítani. Szóval csak szótlanul arra vártam, hogy mondjon valamit. Legnagyobb meglepetésemre bocsánatok kért. Azt vártam, hogy próbálja majd bizonyítgatni, amit Jake-nek mondott, vagy csak elviharzik, de erre nem számítottam. - Ha emiatt aggódtál, hidd el, nem kell. Bármilyen fiatal is a fiam, már rég túl van azon, hogy úgy nézzen egy új nőre az életemben, mint aki anyja helyét akarja betölteni. Hisz jól tudja, hogy nem erről van szó. Az újrakezdés nem feltétlen jár a múlt elfelejtésével, azt hiszem ezt te is jól tudod. - magyaráztam el neki, hogy Jake-t nem kell félteni ettől, hisz olyan is előfordul, hogy még nálam is jobban kezeli a dolgokat. - Amiért csak most tudtad meg, hogy van egy fiam egyszerű. Nem igazán volt alkalmam egy ilyen dologgal előállni egyik vitánk között sem. Persze nem szoktam szórólapokat osztogatni arról, hogy van egy fiam, a biztonsága érdekében. De tőled már régóta nem érzem, hogy féltenem kéne őt. - az után, ami az anyjával történt próbálom a legnagyobb titokban tartani Jake-t, hisz amivel foglalkozok, könnyedén kihathat a szeretteimre, még ha az is a célom vele, hogy így nagyobb biztonságban legyenek. Habár eddig még nem észleltem semmiféle bosszúálló hajlamot, ami ellenem irányult, azért vigyáznom kell.
- Nos, eltaláltad ez az a "kényes téma" az életemben, amit nem szívesen osztok meg senkivel. Na, de te is elmondtad a tiéd, még ha nem is voltál teljesen magadnál, szóval most én vagyok a soros. Már hét év telt el az óta, de tisztán emlékszek arra a napra. Későn értem haza aznap a munkából, pincér voltam egy puccos étteremben. Még én is nehezen tudom elképzelni, hogy bírtam elviselni azt a sok magukat felsőbbrendűnek képzelő embert és a követeléseiket, anélkül, hogy rájuk borítottam volna a tálcát. - mondtam elmosolyodva a dolgon, de igazából csak az időt húztam vele, hogy felkészüljek arra, amit ez után mondok. - Na de vissza a témához, arra értem haza, hogy a feleségem, Harmony.... - hagytam egy kis szünetet, bevillant az a kép, amire teljesen elkomorodott tekintetet vágtam. – Vérben fagyva fekszik a földön, ruhája szétszaggatva, a teste pedig tele vágásnyomokkal. Sosem tett semmi rosszat, a légynek sem tudott volna ártani, de boszorkány volt, ezért kellett meghalnia. Jake-et két napra rá találtam meg, ő szerencsére el tudott menekülni. De ettől a naptól fogadtam meg, hogy a fiamat nem hagyom erre a sorsra jutni és leszámolok a vadászokkal, akik veszélyt jelentenek rá. - mondtam végig elkomorodott tekintettel, magam elé tekintve, a végén lehúzva a poharamban lévő whiskyt. Bármilyen régen is volt már, azzal, hogy elmeséltem úgy éreztem, mintha csak tegnap történt volna. Még ha fáj is róla beszélni, a hét év, ami eltelt az óta, elég volt ahhoz, hogy túltegyem magam rajta és készen álljak egy úgy kezdetre.
Őszintén bírtam a srácot és a hozzáállását. Meg azt is, hogy ilyen éretten tud beszélni a kettőnk dolgáról. Mármint az, hogy mi van és köztem és Wyatt között. Én magam sem tudom. Vagy, hogy akarom egyáltalán, hogy legyen valami. Nem akarom, hogy úgy érezze el akarom venni az édesanyja helyét, aki fogalmam sincs, hogy hol lehet, de ezer meg ezer kérdés zúgott a fejemben és nem tudtam, hogy melyiket illene feltennem. Hiszen láthatóan sikerült egy kicsit feldühítenem. Pedig egyáltalán nem érdemli meg. Ha igazán tudok egy férfira normálisan tekinteni az életemben az Wyatt. Jól esik részben, hogy ilyen rosszul érinti, hogy nem akarok tőle semmit. Legalábbis ajkaimról ez hangzott el azonban ennek köze sincsen a valósághoz. Miután a fia visszavonul a szobába és hallom, hogy elfekszik az első szó, ami elhagyja ajkaimat egy nagyon egyszerű szó mégsem túl ismerős a számomra. – Sajnálom. – Mondok csak ennyit és bűnbánóan tekintek rá. – Őszintén sajnálom ezt az egészet, hogy azt mondtam, amit egyszerűen csak nem tudtam mit kellett volna mondanom. Nem akartam a fiad szemében a jövőbeli gonosz mostohának tűnni vagy ilyesmi. De nem gondoltam volna, hogy te ennyire negatívan fogsz reagálni az egészre. – Sóhajtok egyet és egy kis szünetet tartok. – Miért nem mondtad el, hogy van egy fiad? Nem bíztál bennem? Mellesleg hol van az anyja? Vagy ez kényes téma? nem kell válaszolnod, ha nem akarsz, de te már mindent tudsz rólam, szóval nem igazán mesélhetek többet. Talán itt az ideje, hogy te nyílj meg nekem. A kezdeti löket megvan. – Bökök a fejemmel a kezében lévő üres pohárra, amit már nem tudom, hogy hányszor ürített ki.
Fortyogott bennem a düh, miközben odasétáltam az italos szekrényhez. Legszívesebben megmondtam volna Jenny-nek a magamét, de tekintettel kellett lennem a fiamra. Már így is eleget hallgatta az előző vitánkat, nem akartam, hogy ezt is végig kelljen. Amiket Jenny mondott még mindig nem tudtam hova tenni. Tudom, hogy a makacssága határtalan és úgy mond és tesz dolgokat, hogy át sem gondolja, de ez akkor is fájt. Nem is értem miért érintett ennyire rosszul, persze vonzódom hozzá és érzem, hogy van benne valami más, valami különleges, de nem tudom megmagyarázni micsoda. Ha valaki megkérdezné, hogy ennyi veszekedés ellenére is, miért foglalkozok ezzel a nővel, nem tudnám a választ. Pedig ez egy jogos kérdés lenne, hisz tényleg nem állt másból az eddigi kapcsolatunk, mint veszekedések sorozatából. Végre sikerült mai este túltenni magunkat az ittalvós sztorin, erre most jön ezzel a kijelentésével. Emlékszek, hogy Harmony sem volt könnyű eset, persze ő közel sem volt ennyire makacs és vitákat szító, de nem ugrott csak úgy a karjaimba. Lehet talán ez az, ami megfog egy nőben, ha az elcsábításában van valami kihívás. Nem véletlenül nem bukom az ittas, lábaikat bármelyik utcasarkon széttáró prostikra, ahogy azt Jenny gondolta rólam eddig. Jenny-nél azonban... nem azt mondom, hogy belefáradtam, csupán reménytelennek találom a dolgot. Miután kimondta, hogy hisz nekem, úgy éreztem talán ezentúl jó irányba fordul a kapcsolatunk, de mondatával el is tiporta ezt az érzést. Még, ha csak Jake előtt próbált diszkrét lenni, ez nem mentség. Ugyanis Jacob csak annyit kérdezett sokat fog e lakásunkra jönni és nem a kapcsolatunkról, szóval nem kellett ilyen választ adnia. Valamint ehhez a múltjának nem lehet köze, hisz nem kértem meg a kezét, nem várom el a bizalmát, csupán azt, hogy őszinte legyen. Gondoltam erre, ami alatt öntöttem magamnak egy pohár whiskyt, majd visszaültem melléjük a kanapéra.
- Rábeszéltél, holnap itthon maradhatsz. Mégis csak a mi hangoskodásunk miatt vagy most fent, de nem csinálunk ebből rendszert. Na, de most már nyomás aludni. - nevettem el magam kérésén, ravasz módon sikerült kijátszania, hogy ne menjen iskolába. De hát el kellett ismernem, hogy ebben most én voltam a hibás. Viszont jobbnak láttam elküldeni, aludni, habár nem kell korán lennie, de azért már késő van és még meg kell beszélnem pár dolgot Jenny-vel kettesben.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire negatívan fogja érinteni az, amit mondok. Ha vonzódom is hozzá akkor sem a fia előtt fogom először bevallani. Amikor nem is kellene ilyen érzéseket táplálnom egyetlen egy férfi irányába sem. Jobb lenne, ha a nők felé is tudnék kacsingatni, de valahogy az én vágyaim nem ilyenek. Aztán, amit mondd arra merek következtetni, hogy beszélt a fiának rólam és ezért tudta a nevemet. Most már kezd minden nagyon zavaros lenni. Bár remélem nem azzal állt elő, hogy Jenny néninek bonyolult múltja van bánj vele kedvesen. Hirtelen kíváncsi lettem, hogy mit mondhatott neki, de ez nem azt jelenti, hogy rá is fogok kérdezni. Nem a fia előtt. Ez is egy olyan kérdés, amit akkor kell feltennem, amikor kettesben vagyunk, bár nem hiszem, hogy nagyon örülni fog annak, hogy hol van az anyja a gyereknek. Meg miért nem tudok róla semmit? Ja, persze. Alig emlékszem valamire az éjszakából, de arra határozottan, hogy minden titkomat kikotyogtam neki. Soha többé nem iszok nyilvánosan, mert most legalább már tudom, hogy nem biztos, hogy lesz olyan szerencsém egy Wyatt-hez hasonló alakba belefutni. Amint azonban a fia mondott nekem, amikor kiment egy pillanatig emésztettem. Nem gondoltam volna, hogy egyszer úgymond egy gyerektől vagyis inkább tinédzsertől fogok tanácsokat kapni arra, hogy mégis, hogyan viselkedjek. Nem haragudtam rá, ami miatt ezt mondta, de igaza volt. Plusz összetartó csapatot játszanak, hiszen az előbb még az apja hazugságával értett egyet most pedig elmondta, hogy mi történt igazából. – Sajnálom, hogy ennyi zűrzavart okozok.– Mondtam csak ennyit, hiszen miattam nyúlt az alkoholhoz Wyatt. Legalábbis azt hiszem, hogy az én hibámból történt, mert én voltam az, aki olyan dolgokat gondolt róla, amire soha nem lenne képes, szóval egyedül én vagyok a hibás a ma esti üvöltözésért és azért is, hogy felkapta a vizet, hogy azt mondtam nem lesz köztünk semmi és nincs is. Hát pedig van. Akár tetszik, akár nem. A fia kérésére akaratlanul is felnevetek. Hát tudja a kis srác, hogyan kell rángatni a szálakat.
Ez a szituáció kezdett tényleg egyre bonyolultabb és kényelmetlenebb lenni, de mivel apám nem küldött vissza a szobámba, így egyenlőre nem éreztem különösebb késztetést rá, hogy kivonuljak a csatatérről, ha már ekkora port sikerült kavarnom. Egy sítlusos és váratlan belépő a titka az egésznek. Kicsit aggódok Jenny jelenléte miatt, hiszen apám eddig mindenki irányába mérhetetlenül zárkózott volt és senkit sem hozott ide a lakásunkra, hiszen pontosan tudjuk, hogy mi történt 7 évvel ezelőtt és senki sem szeretné, ha megismétlődni. Az erőm pedig elkezdett apró jeleket mutatni, szóval mostmár tényleg biztos, hogy anyutól örököltem, amit csak örökölni lehetett. Kédésemre olyan választ kaptam, ami engem személy szerint megnyugtatott, hiszen jól megvoltunk ketten és eléggé aggódtam, hogy ez a helyzet elromolhat. Apám válaszára azonban felkapom a fejemet és egy pillanatra résnyire szűkülnek a szemeim. Ezek szerint ő jóval többre számított Jenny irányából és ezt nem is félt kimutatni, hiszen hangneme lappangó, fortyogó dühről árulkodott. Jenny jelenléte azonban nem arról árulkodik, hogy ez csak alkalmi dolog lenne, de értékelem, hogy megpróbált kímélni még így ismeretlenül is. Apám reagciója eléggé meglepett, hiszen az elöbb gyilkolni tudott volna a tekintetével, hogy fedezzem, most pedig fél perc se telik el és máris kibukik belőle. Majd halál egyszerűen felállt és kivonult a hadszíntérről. Halkan felsóhajtok és odasétálok Jennyhez és leülök mellé a kanapéra. -Bír téged. Ha nem akarsz tőle semmit, akkor ne hülyítsd, mert csak bekattan. Ha te is bírod, akkor meg nincs szükség ezekre a tiszteletkörökre, hogy megbántod. A múltkor pedig. Tőle akartam elköszönni, amikor suliba mentem és te voltál az ágyában. Ő pedig a kanapén aludt. Senkit sem bántana, aki nem érdemli meg.–egy darabig az asztalt nézem, aztán Jenny arcára emelem a tekintetemet. Nem akarom, hogy az apám egész életében az én nyakamon lógjon. Szeretek vele lenni, de az se igazán normális, hogy rajtam kívül nincsen élete. Aztán inkább átülök a fotelba, hogy apám vissza tudjon ülni a helyére. -Egyébkén holnapra kivehetnél a suliból..már két órája nem alszom.-nézek rá kérlelően. Már ivott, így sokat javultak az esélyeim, hogy ne kelljen felkelnem alig néhány óra múlva.
Szerencsére Jake vette a lapot és nem árult el neki semmit abból, amit neki mondtam. Nem tudom, hogy reagálna rá Jen, valószínűleg kitalálná, hogy biztosan elmondtam neki mindent, amit a bárban mondott nekem ittas állapotban. Ilyen téves gyanúsítgatásra pedig nincs szükségem, szóval jobb titokban tartani. Eleve nem tudtam, hogy fog reagálni arra, ha megtudja, hogy van egy fiam. Mondjuk, ezt még mindig nem tudom, ugyanis pár meglepődött tekintetet leszámítva nem mondott sokat. Bár kíváncsi lennék, hogy miként reagált volna rá, ha én mondom el neki kettesben, ugyanis lehet visszafogja magát Jake előtt. Lehet, hogy sok mindent tudok róla, de azt nem, hogy viszonyul a gyerekekhez. Hisz tudok az abortusziról, bár azok mind nem kívánt babák voltak a mostoha bátyjától, attól még az ő gyerekei is. Minden esetre én büszke vagyok a fiamra, hogy a maga korában is már ilyen találékony, és ahogy keményen odateszi, magát bármivel is kelljen szembenéznie. A kérdése hallatán először meglepődtem, de átgondolva teljesen jogos volt. Egyrészt mert mondhatni Jenny az első igazi ismertebb vendég nálunk, másrészt én is kíváncsi voltam rá. - Oh, szóval így állunk, ezt azért jó tudni. - dühös lettem Jenny válasza hallatán, hisz annál a semminél én azért többet gondolok. Valamint, hogy nem is lesz, azért kicsit erős kijelentés volt tőle. Próbáltam higgadt maradni, hisz nem akartam Jake előtt veszekedést szítani. Nem hiszek neki, tudom, hogy ha nem is bízik bennem, teljes mértékben, de nem vagyok közömbös számára. Hisz mi másért jött volna el ma este, többnyire csak veszekedtünk, ha tényleg nem vonzódna hozzám inkább elkerülne, mintsem meglátogatna. Aztán beugrott, hogy habár nem engedett még túl közel magához, de sosem jelentett még ilyesmit ki. Érdekes, hogy mikor tudomást szerez a fiamról, teszi meg. - Tudod Jake, Jenny talán nem is olyan szerethető, mint ahogy meséltem. A makacssága azonban még érvényben van. - mondtam Jake-re pillantva, kerülve Jen el még a szemkontaktust is és lehúztam whisky-t, ami még a poharamban volt. Majd otthagytam őket, hogy töltsem még egy pohárral. Tudom, hogy ezzel felfedtem magam, hogy tőlem tudja ki is ő, de nem érdekelt. Felhúzott azzal, amit mondott, és ha már nem engedhettem ki magamból, valamint mondanom kellett.
Az, hogy van egy fia úgy érzem olyan információ, amit meg kellett volna osztania velem. Aztán rájövök, hogy mégis miért osztotta volna meg velem? Nem bízom benne és ezért ő sem bízik bennem, hogy ilyen dolgokba beavasson és azt hiszem most sem volt szándékos. Bár csitíthatott volna és magát is visszafoghatta volna, ha annyira titokban akarta volna tartani előttem továbbra is azt, hogy van egy gyereke. Bár meg kell még szoknom ezt az egész helyzetet. Szóval van egy fia. Hát ez remek. Nem tudom, miért lepődöm meg ezen, hiszen tíz évvel idősebb nálam. Sokkal több tapasztalata lehet az életben, mint nekem. Igaz az én életem sem volt eseménymentes. Volt több terhesség is, amik egytől-egyig nem kívántak voltak és én voltam az, aki megszakította őket, hiszen ki mást érdekelt volna az egész. Nem volt kellemes procedúra, de a lényeg, hogy elértem, amit kitűztem magam elé. Soha nem vágytam saját gyerekre. Még most sem vágyom rá. Talán pont ez az egész miatt. De ő nem én, szóval nem mondhatom azt, hogy azért titkolta, mert szégyellte. Ugyanakkor így már világos, hogy miért nem történt ténylegesen semmi azon az éjszakán. Egy gyerekkel a másik szobában én sem éppen ezzel szórakoznék. Bár átvihetett volna egy másik szobába, de nem. Én pontosan itt ébredtem, szóval ez határozottan jó jelnek számít. Bűntudatom volt, amiért felébresztettük, de most már nem tudom visszacsinálni. Nem fogok anyáskodni felette, mert semmi jogom nincs hozzá. Plusz azt sem tudom igazán, hogyan kell. Nem volt anyám. Nem volt apám. Egy lány voltam, akit ott használtak ki, ahol csak tudtak, szóval én minden vagyok csak jó példa nem. Szóval fogalmam sincs, hogyan kell egy gyerekkel bánni. Főleg egy tinédzserrel. A kérdésére zavartan elmosolyodom. Hát, ha ezzel arra akar kilyukadni, hogy én meg Wyatt. Jobb lesz, ha világossá teszem a dolgokat, mielőtt még félreértene. –Ó, nem. Vagyis nem úgy. Nincs köztem semmi és az apád között és nem is lesz. Maximum pár ingerült szóváltás.– Próbálom röviden megmagyarázni, hogy mi is ez az egész. Vonzódom hozzá, de ezek után már végképp nem engedhetek ennek a vonzásnak. Mégis miképpen furakodhatnék be egy gyerek anyjának a helyére? Ez annyira helytelen.
Amikor kiértem a szobámbó valami azt sugallta, hogy elég rossz időzítést választottam, hiszen pont mire kiértem már el is csendesedtek és úgy tűnik, hogy elkezdték rendezni a dolgaikat. Kicsit megbántam, hogy nem maradtam nyugton, de most úgysem tudok majd visszaaludni egy darabig így meg lehet, hogy adtam nekik mégegy vitatémát, szóval ez így végsősoron sehogy sem jön ki jól. Ráadásul ahogy a mellékelt ábra mutatja Jennynek fogalma sem volt a létezésemről szóval csak remélni tudom, hogy nem csesztem el semmit, bár a felnőttek világában semmi sem egyszerű és minden vitára ad okot. -Semmi gond, csak nem hiszem, hogy azt akartátok, hogy mindent halljak.-vonom meg a vállamat. Láthatóan sikerült sokkolnom a vendégünket mind a létezésemmel, mind azzal, hogy tudtam, hogy ki is ő. Pillanatokig habozok nem akarok bunkó lenni és egyből visszavonulni a szobámba, ha már ekkora sikerem volt a közönségemnél, de nem is érzem elég konfortosan magam ahhoz, hogy ott maradjak velük, mert láthatóan jóval több dolgot kell tisztázniuk, mint gondolták. Szuszogó hölgyemény említésnél összevonom szemöldeimet, de hamar tisztul a kép és gyorsan megértem, hogy mi volt a veszekedés forrása. Azt hitte, hogy egy másik nő van apámnál. A veszekedés viszont azt jelenti, hogy féltékeny szóval lehet hogy van köztük valami. Pillanatok alatt olyan pánikba sikerült hoznom magamat, hogy még én sem hittem el, de igyekeztem nem kimutatni. Apám tekintenének engedelmeskedve bólintok egyet. -Lehetetlen volt nem hallani titeket.-vonom meg a vállamat ismét. Természetesen fedezem az apámat, ha kell, bár nem értem, hogy azt minek kell titkolni, hogy a múltkor láttam őt és természetesen voltak róla kérdéseim. Most azonban úgy érzem, hogy kicsit komolyabb beszélgetést szeretnék folytatni apámmal, hiszen, ha visszatérő vendég lesz, akkor azt nem ártana tisztáznunk, mert ha őszinte akarok lenni nem békültem még ki teljesen a dologgal. -Gyakran jösz majd át hozzánk?-kérdezem összefonva a karjaimat a mellkasom előtt. Úgy döntöttem, hogy ezt most szeretném tisztázni és szerintem jogom van tudni, ha már idehozta és itt lakom.
Örültem annak, amit mondott, hisz az eddigiekhez képest már ez is haladás. Azt mondta, hogy hisz nekem, ami nekem teljes mértékben elég, hisz úgy érzem, hogy ami legjobban közénk állt az a bizonyos este volt. Ő folyton felhozta, én pedig csak bizonygattam az ellentétét, ez pedig mindig vitát szült. De most, hogy mondhatni ez az este már semmis, újra kezdhetjük és most már a bizalma a tét. Jól tudom, hogy milyen nehéz lehet az ő helyében bízni valakiben, hisz tudom milyen nehéz a sajátomban. De mielőtt még bármit is mondhattam volna, meghallottam Jake hangját, amire rögtön felé szegeztem tekintetem. - Sajnálom kisöreg, annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettem. - mondtam ennyit, sajnáltam, hogy felébresztettük, hisz holnap korán kell kelnie az iskola miatt, de mégis örültem, hogy kijött, ugyanis így találkozhat végre Jenny-vel. Habár ő még nem bízik bennem, én már eléggé ismerem őt, hogy tudjam sosem ártana gyerekeknek. Láttam a meglepettséget az arcán, pont olyat volt, mint amire számítottam. Ő az első személy, akinek elmondtam, hogy van egy fiam. Jó, hát most úgy tűnik, hogy csak a véletlen műve volt hogy rájött, de már tényleg célom volt elmondani neki. - Jól hallottad, ő a fiam, vagy nevezzem inkább szuszogó hölgyeménynek? - súgtam neki vissza, gúnyolódva azon, hogy most is előbb támadott, mielőtt átgondolta volna. Értem én, hogy miért szűrte le szuszogásból, hogy egy nő van nálam, de már megint olyannal gyanúsítgatott, aminek nem volt alapja. Sosem jár utána a dolgoknak, csak eldönti magában, hogy az úgy van és onnantól te vagy a hibás. Jake jól tudta Jenny nevét, amit ő nem tudott hova tenni. Én mondtam el Jake-nek pár dolgot Jenny-ről, miután meglátta őt az ágyamban aludni. - Óó.. hát tudod a falak vékonyak, ő pedig szeret hallgatózni, bizonyára innen tudja, ugye Jacob? - néztem rá olyan tekintettel, ami azt sugallja, hogy értsen velem egyet. Eléggé kellemetlen lenne számomra, ha kiderülne, hogy meséltem neki róla és főleg, hogy miket, miközben Jenny még a létezéséről sem tudott. Szóval abban reménykedtem, hogy Jake értette, miért vágtam azt a furcsa képet.
Tombolt bennem a düh, de ahhoz képes eléggé visszafogtam magamat, hiszen könnyedén a torkának eshettem volna és itt és most végezhettem volna benne, de egy porcikám valamiért nagyon is hinni akart neki, hogy nem tette meg. Életemben először bízni akartam egy férfiban, aki az egyik pillanatban kezdte elnyerni a bizalmamat a másikban pedig lerombolta azt is, amit addig sikerült felépítenie. Egyszerűen nem értettem, hogyan képes valaki még ezek után is helyet érdemelni az életemben. Hol pusztít, hol pedig épít én pedig mindig reménykedve pillantok a jövőbe vagy megtörten kapaszkodok a múltba, hogy ez az egészet el tudjam fogadni. Legutóbb, mikor ezt csináltam pórul jártam. Bár nem mondhatnám, hogy Nicholas-sal is ez volt a helyzet. Mióta pofára ejtett azóta csak még rosszabbul reagálok a dolgokra. Ugyanakkor Wyatt-ben mégis van valami, ami miatt nem tépem darabokra most és nem téptem darabokra, akkor mikor felébredtem. Persze semmi arra utaló jel nem volt, hogy történt volna bármi is, de azok után, amiken keresztül mentem senkinek nem áll jogában megkövezni a gondolataimért. Természetes, hogy így reagálok a dolgokra. – Nem fogom azt mondani, hogy bízom benned. Egyszerűen csak talán hiszek neked. Nem osztogatom a bizalmat és ezt, ha valaki megérheti az te vagy. – Annyira belemerülök az érzéseimbe és a veszekedésbe, hogy észre sem veszem a közeledő lépteket csak a hang irányába pillantok, aminek a forrása pár méterrel arrébb álldogál. A szó, ami elhagyja ajkát letaglóz. Apa? Na, ha valami tényleg képes a padlóra küldeni, akkor ez az. A döbbenet kiül az arcomra és a tekintetem a fiú és Wyatt között ingázik. – Apa? – Suttogom, miközben összevonom a szemöldökömet. Oké, ezt hivatalosan is meg kell emésztenem. Ha ő apa, hol az anya? Bár nem hiszem, hogy ezt a kérdést pont itt és most kell megbeszélnünk. – Öhm szia. Igen, de te honnan tudod, hogy én ki vagyok?– Wyatt-re pillantok, hiszen egy kicsit összezavarodtam. Én még csak a létezéséről sem tudtam a fiúnak ő pedig kapásból tudja a nevemet? Na a mai estém határozottan meglepetésekkel teli.
Már egy ideje ébren voltam. Körülbelül 10 perce hallgattam kintről az üvöltözést, de nem éreztem úgy, hogy lenne beleszólásom a dologba, vagy, hogy bármi közöm lenne hozzá, de ez nem változtatott a tényen, hogy képtelen voltam visszaaludni. Ráadásul női hang volt, szóval kicsit belefájdult a lelkem, hogy vagy egy újabb nő van itt vagy megint az előző.. végeredményben nekem mindegy, hogy melyik mert egyik se az én anyukám. Felkeltem az ágyamból és tanácstalanul álldogáltam egy kicsit az ajtómnál, hogy kimenjek-e vagy sem. Többször a kilincsért nyúltam, de nem voltam képes végleg megérinteni a hideg fémet, mert nem akartam beleszólni a felnőttek ügyeibe. Az ablakomhoz sétáltam és vártam még egy kicsit, hátha beüt a fáradtság és inkább mégis dönthetek az alvás mellett. Nem történt semmi, de a hangokat továbbra is hallottam, így újra megcéloztam az ajtót, de megint nem bírtam lenyomni az kilincset, így inkább hallgatóztam egy kicsit, hogy olyan-e a beszélgetés, amibe én is közbeavatkozhatok vagy sem. Nem igazán értettem, hogy milyen szerencsétlenről és milyen bárról van szó, de az ilyen fenőtt dolgokban nem nagyon van rutinom. Döntök és lenyomom a kilincset és kisétálok a nappaliba. -Apa.. bocs, de nagyon hangosak vagytok...-ahogy kiérek hozzájuk a nappaliba megállok és figyelem őket a folyosón vagyis inkább a nőt. Jennynek hívják a múltkor láttam apa ágyában aludni, de egyedül volt, apa a kanapén alud elég lehetetlen pozícióban, bár ez az alvásban sosem akadályozta meg. -Szia.. Jacob vagyok. Te ugye Jenny vagy?-halvány mosolyt engedek meg a nő felé. Nem akarok beleszólni az ügyeikbe, csak nekem volt már kellemetlen, hogy úgy hallok mindent, hogy valószínüleg a létezésemről sem tud, hiszen eléggé ki volt ütve, amikor utoljára láttam itt. Nem tudom, hogy rendszeres vendég lesz-e nálunk vagy, hogy egyáltalán mi van köztük, de ez nem is tartozik rám, amíg nem mond el nekem apu semmi konkrétat, szerintem ő sem tudja, hogy mi történik.
Amit kimondtam, nagyon megbántam, hogy rázúdítottam ezeket a dolgokat. Hisz nem tehet ő róla, hogy nehezen tud megbízni férfiakban azok után, amit a mostohatesója tett vele. Szóval nem szabadott volna szemrehányást tennem emiatt. Főleg, hogy magamat nézve, hasonló cipőben járok, mint ő. Azóta, hogy elvesztettem a feleségem, nagyon nehezemre esett közel engedni bárkit is magamhoz. Egyrészt folyton az járt a fejemben, hogy akár ő is lehet a fiam gyilkosa, hisz nem tudhattam ki lehet ellenség és ki nem. Másrészt a kötelék Harmony és köztem túl erős volt, hogy egyhamar túltegyem magam elvesztésén, azon amilyen űrt hagyott maga után a szívemben. És mindez idáig nem is találkoztam olyan lánnyal, aki betölthetné ezt az űrt. Nagyon feldühített az, ahogy vélekedik rólam, miközben én egyre fontosabbnak érzem őt. Nem mondanám még azt, hogy szeretem, hisz elég nehéz olyasvalakit szeretni, aki ilyen mértékben megvet. Csupán van egyfajta érzés bennem, amikor őt látom, és ezért tettem meg mindent, hogy elnyerjem bizalmát. Ez azonban sikertelen volt, viszont ma eljött hozzám önszántából, ami miatt egy újabb reménysugár villant fel bennem, de sajnos hamar ki is aludt. Még mindig szeretném, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy legalább az-az undor eltűnjön a szeméből, amikor rám néz. De egyszerűen ráuntam a további győzködésére, hisz nincs, mivel bizonyítsam ártatlanságom. Úgy érzem, mintha valami tárgyaláson ülnék... - Először is sajnálom, hogy így lerohantalak, tudom, hogy van pár sötét folt a múltadban, amit jobban tiszteletben kellett volna, hogy tartsak. Csak utálom, hogy olyanért vagyok elítélve és meggyanúsítva, amit el se követtem. Mindketten túl makacsak vagyunk, hogy elismerjük a másik igazát. Neked teljes jogod megvan rá, hogy elítéld az olyan férfiakat, azok után, ami veled történt, de hidd el, hogy én nem tartozom közéjük. Nem akarlak tovább győzködni Jen, a te döntésed, hogy képes leszel e megbízni bennem, vagy sem. - mondtam ezt már teljesen higgadtan, komolyan, a szemébe nézve. Egy bocsánatkérést megérdemelt, de mégis rá hagyom a döntést, hogy valaha tud e máshogy tekinteni rám, mint egy olyan személyre, aki a mostohatesója volt. Ugyanis, ha a válasz nem, csak az időnket vesztegetjük. Az, hogy nem ismert meg igazán, lehet egyrészt az én hibám is, hisz közel sem árultam el magamról annyit, amennyit én tudok róla. Nehezemre esik beszélni bárkivel is a múltamról, szóval nem szoktam megosztani senkivel a saját sötét foltjaim, de legalább az egyik világosat, már ideje megtudnia.
Dühös voltam rá. Ő volt az első személy, akinek tényleg el akartam hinni, hogy nem használt ki. Főleg nem azok után, hogy elmeséltem neki min mentem keresztül a gyerekkoromban Utána mégis kinek lenne hozzám undora mondjuk? Nem hiszem, hogy sok férfi megkívánna, ha tudná milyen undorító dolgokat tettek a testemmel. A mostohatestvérem, aki kínok között lelte a halálát, de amilyen beteg elmével rendelkezett könnyedén állíthatom, hogy a világ sokkal jobb nélküle. Most pedig szemben állok egy férfival, akiről képes vagyok elhinni, hogy megtenné ugyanezt. Képes vagyok az összes férfiról elhinni ezt. Az egyetlen személy, akiben őszintén megbízom az nem más, mint Brian. Mindig ott volt velem, mikor szükségem volt rá. Persze volt, hogy egy kis időt külön töltöttünk, de az csak megerősített, hogy képes legyek egyedül is kitartani, mert nem mindig lehet a másikra támaszkodni. Egyedül is boldogulnunk kell. Mivel egy emberrel nézek szembe nem félek. Könnyedén kitörhetem a nyakát és kitéphetem a szívét, aminek a vágya minden egyes általa kimondott szóval növekszik. Meg akarom ölni. Vagy talán egyszerűbb lenne megigézni, hogy felejtsen el mindent, amit mondtam. De végre van valaki, aki tisztában van a múltammal még sem kell úgy rátekintenem, mint egy folyamatos emlékeztetőre, amit nem tudok kikapcsolni. Néha ezért van szükségem arra, hogy egy kis távolságot vegyek fel köztem és Brian között. Túlságosan is emlékeztet arra, hogy mi történt velem. Őszintén szeretem, hiszen tényleg olyan, mintha a bátyám lenne, de van, hogy egy kis teret kell nyernem magamnak. A düh csak úgy szikrázott a szemeimben és az egész testemben lángra kapott, amit a hangjának felemelése sem csökkentet. – Mi lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit csináltál, hah? Meg, ha annyira igaz ez az egész, hogy nem csináltál velem semmit sem, akkor mégis ki van ott benn? Vagy az legalább igaz lenne, hogy egy részeg nőt mégis kihasználtál, ha nem is engem? A hangodat pedig jobb lenne, ha visszafognád, mert még a végén szerencsétlen felébred. Nem ismerlek annyira, hogy tudjam milyen vagy. Nem azért töltöttem veled az időmet, hogy megismerjelek. Azok után nem is akartalak megismerni. Honnan kellene tudnom biztosra, hogy az történt, amit mondasz? Lehet, hogy nem emlékszem rá, de ez még nem azt jelenti, hogy úgy kell viselkedned, mint egy tapló. Bocsáss meg, ha a múltam miatt képtelen vagyok a férfiaknak hinni.– Nagyon jól tudja, hogy hogyan viszonyulok ezekhez a helyzetekhez és mégis képes belőle viccet csinálni. Hát sajnálom, de én ezt nem tudom lenyelni. Egyszerűen képtelen vagyok rá.
Tudtam, hogy nagyon ideges lesz, ha tagadás helyett, ahogy általában teszem, most egyetértek azzal, amit mond. Láttam rajta, hogy legszívesebben agyon ütött volna abban a pillanatban, mikor kimondtam azokat a szavakat. Tekintete hirtelen olyan szúróssá vált, hogy kicsit már tényleg fenyegetve éreztem magam általa, pedig még nem is mondott semmit. Az ereje biztos meg lenne hozzá, hogy darabokra tépjen, de úgy érzem, ha tényleg ezt akarná, már megtette volna. - Igen, hmm, nem is tudom, sokféle módszer van rá, de tudod, én nem a tönkretételükben utazom, csupán a saját magam szórakoztatásában, hisz nézz magadra. Tönkrementél? Nem hiszem. - folytattam a bosszantását, igen szarkasztikus hangnemben, próbálva komoly képet vágni hozzá. Igencsak borzalmas dolgok hagyták el a számat, de nem zavartattam magam. Én tudom magamról, hogy milyen vagyok valójában és ezeknek kb, a szöges ellentéte. Az igaz, hogy vannak szükségleteim, de sosem tennék tökre mást értük. A következő mondatán már hallatszott, hogy mennyire dühös is, ugyanis le seggfejezett, de még úgy döntöttem, hogy még folytatom kicsit. - Hát, most figyelj, ha már kifizetem azt a sok italt nekik, kapjak már én is valamit cserébe. - ezt szintén szarkasztikus hangnemben mondtam, a végén belekortyolva a whisky-be, miközben gúnyosan rámosolyogtam. Furcsa módon élvezem ezt, talán mer eddig mindig ő volt az, aki leteremtett és én, aki mentegetőzni próbált. Tudom jól, hogy ez nem segít azon, hogy rájöjjön, téved, de elegem van a mentegetőzésből, főleg, hogy okom sincs rá, hisz nem tettem semmit. Ezt követően újabb csúnya megjegyzéssel illetett, persze a szerint, amit neki mondtam volt oka rá, de feldühített, hogy ezt tényleg elhiszi rólam. - Te most komolyan el is hiszed ezeket rólam, vagy már csak megszokásból mondogatod? Nem ismerjük egymást túl régóta ez tény, de tényleg ilyen embernek ismertél volna meg, vagy talán abból az éjszakából vonsz le minden következtetést, amire még csak nem is emlékszel? Annyira már ismerlek, hogy tudjam, te előbb támadsz, és csak utána gondolkodsz. De komolyan, mivel tudnám bizonyítani, hogy az az éjjel, amikor szerinted megrontottalak részegen, számomra semmi élvezet nem volt, mi több a kényelmetlen kanapén töltöttem. Hazahoztalak igen, ugyanis nem akartalak olyan állapotban egyedül hagyni, és ahelyett, hogy megköszönted volna, gyanúsítgatsz. Ha tényleg ilyen undorító embernek gondolsz, miért vagy most itt? - abbahagytam a színjátékot és dühösen, hangomat felemelve vágtam ezeket a fejéhez. Habár igazam van, mégis kicsit rosszul éreztem magam, nem akartam így ráförmedni, szóval közelebb léptem hozzá.
Nem tudom, hogy mégis miért vagyok ennyire nyitott vele. Nem szoktam senkit sem közel engedni magamhoz, de most már annyira mindegy. Részegen kikotyogtam az összes titkomat nincs mit rejtegetnem előle. Azonban azóta figyelek az alkohol mennyiségére, amit a szervezetembe jutattok, mert nem szeretném, ha ez még egyszer előfordulna csak egy olyan emberrel vagy személlyel, akivel nem kellene. Oda kell figyelnem minden egyes lépésemre különben még nagy bajba kerülhetek. Abból pedig bőven kijárt nekem. Az életemben nincs szükségem több szenvedésre, de néha mikor már túl tenném magam a múlt sérelmein történik valami, ami miatt úgy érzem magam, mintha újra csak kihasználtak volna és bemocskoltak volna. Meg amúgy is. Wyatt is éppen ez tette velem azon az estén, mikor egy gyengébb pillanatomban talált rám. Nem vagyok rá büszke, de mivel nem igazán emlékszem az este végkifejletére ezért nem él annyira élénken bennem az emlékképe annak, hogy kihasználja a helyzetemet ebből adódóan nem is tudok rá úgymond haragudni. Őszintének tűnik, mikor azt mondja, hogy nem történt semmi, de nem vagyok naiv kislány, hogy minden egyes szavát elhiggyem. – Hosszú nap? Mellesleg te szakértője vagy, hogyan használd ki a nőket, szóval arra gondoltam lenne egy-két ötleted, hogyan is tehetném tönkre egy nő életét.– Nekem is pocsék életem volt. Nyomott is hagyott rajtam, de próbálok úgy tenni, mintha az egész meg sem történt volna. Felemelt fejjel sétálok. Persze még mindig érzékeny vagyok az érintésre. Mintha mások érintése puszta fájdalommal járna. Pedig semmi ilyesmiről szó sincs. Egyszerűen az egész a képzeletem szüleménye. –Aha, aha.. Szóval végre beismered, hogy kihasználtad a helyzetet. Mekkora egy seggfej vagy. – Nem hittem el, amit mondd. Eddig annyira azért harcolt, hogy nem történt semmi azon az éjszakán most meg mondhatni a képembe tolja az egészet. Elkap a vágy, hogy végigkarmoljam az arcát vagy jól felpofozzam, hogy napokkal később is látszódjon a tenyerem nyoma. Mégsem emelem fel a kezemet egyszerűen csak szaporábban kezdem venni a levegőt. – Melyik bárban szedted össze szerencsétlent? Hogy lehetsz ennyire undorító?– Úgy vágom hozzá a szavaimat, mintha akkora erővel bírnának, mint egy hatalmas tégla vagy ilyesmi. Pedig erről szó sincs egyszerűen csak annyira felhúzott, hogy tényleg itt helyben ki tudnám tépni a szívét és a legrosszabb, hogy nem tudom miért nem teszem, mert az ilyen férfiaknál mindig boldogan teszem ezt meg.
Igencsak meglepett, hogy Jenny volt az, nem hallottam már felőle jó pár napja és mikor igen többnyire én kerestem fel őt. Szóval furdal a kíváncsiság, hogy mégis mi hozta őt ide ma este. Mindig kicsit félve engedek be embereket a lakásomba, mikor Jake is itthon van. Ugyanis annál nagyobb biztonságban van, minél kevesebben tudnak róla. Persze nem tartom őt fogságban a szobájába zárva, nagyfiú már, ahogy mindig elmondja, tud magára vigyázni és én hiszek neki. Minden estre fő az elővigyázatosság én azt gondolom. Jenny-től viszont már nincs okom félteni őt, eléggé ismerem ahhoz, hogy eláruljam neki. habár eléggé indulatos és makacs lány, viszont abban biztos vagyok, hogy mellette biztonságban lenne. Nem is tudom, miért is tartottam nem osztottam meg még vele. Mondjuk, talán mert vagy azzal próbálkoztam, hogy lebeszéljem a Nicholas elleni bosszú hadjáratáról, vagy valami másban nem értettünk egyet, aminek szintén vita lett a vége. Nem is értem miért vonzódom én ennyire hozzá, az esetek 80%-ban nem értünk egyet, a többi 20-ban pedig veszekedünk azon a 80%-on.
- Megtaláltál, szóval mi járatban? A tiéd, nekem most úgyis valami erősebb kell. - tettem fel újra a kérdést kicsit másképp, majd felkaptam valami ruhát, hogy mégse csak törölközőben flangáljak itt. Ezt követően töltöttem magamnak egy pohár whisky-t. Láttam, hogy valami felkeltette a figyelmét, eleinte értettem, aztán mikor Jake szobája felé nézett leesett. Félig vámpír, a szuper hallásával gondolom kifülelte Jake-t, szóval már a titoknak annyi. - Rég volt már az-az este, én pedig mégis csak férfiból vagyok. Mellesleg eltaláltad, hosszú volt neki ez a nap, szóval elaludt. De nem zavarsz, engem a zuhany felfrissített. - utolsó mondatom közben lehuppantam mellé a kanapéra. Először majdnem elnevettem magam feltételezésén, aztán úgy döntöttem belemegyek a játékba. Tudtam, hogy valószínűleg egy újabb vita szül majd, de képtelen voltam kihagyni. Már annyiszor próbáltam győzködni, hogy nem történt semmi azon az estén, de valamilyen oknál fogva nem akarja elhinni, hogy csak jót akartam neki azzal, hogy felhoztam őt ide. Én annál jobban tisztelem a nőket, mintsem leitassam és hazavigyem játszadozni. Na meg ugye itt van Jake is, akit nem szeretnék ilyesféle szituációba keverni. Ha a múltban töltöttem is egyéjszakás kalandot egy nővel, az sosem az én lakásomon vagy alkohollal manipulált helyzetben történt. Azonban most eszemben sincsenek más nők, ugyanis van egy, aki pont itt ül mellettem.
Tökéletesen kényelembe helyeztem magam a kanapén. Egyáltalán nem zavartattam magam. Kiteregettem a lapjaimat, úgyhogy kétlem, hogy pont a lakásában kellene feszengenem. Lerúgom a lábamról a magas sarkú csizmámat és a lábaimat feldobom a kanapéra. Teljesen kényelembe helyeztem magam. Igazából most vágyom egy kényelmes melegítőre is a párosításhoz, de azért nem akarok túlzásokba esni. Nem azért jöttem ide, hogy egy hosszú nap után kényelmesen eldőljek. Ha így lenne, akkor nagy valószínűséggel hazamentem volna és az utam nem ide vezetett volna. Hallom, hogy elzárja a zuhanyt én pedig kellemesen kortyolgatom a bort, ami azt hiszem a középosztályból való. Nem mondhatom, hogy valami iszonyatosan tökéletes, de azt sem mondhatom, hogy nagyon rossz lenne. Pont jó. Mikor fegyverrel a kezében fordul ki akaratlanul is elmosolyodom. Mintha le tudna lőni. Nem vagyok pitiáner betörő. Egyszerűen csak egy vendég vagyok, aki tudja, hogyan kell kiszolgálnia önmagát. Tudom, mit hol találok pedig nem voltam túlságosan sokszor itt. – Nem tudom. Valószínűleg a kontaktlencsémet, amit elveszítettem. Egyértelműen téged. A borról pedig csak annyit, hogy nem vagyok osztozkodós kedvemben. – Óvatosan kortyolgatom a bort, ami a várakozás közben egy kicsit már megmelegedett, de van más valami is, amit melegen szeretek igazán, de azért ez még mindig hűsen az igazi. Fél füllel hallgatózni kezdek, hogy biztosan kettesben vagyunk-e azonban az egyik szobában szuszogást vélek felfedezni, amit eddig a zuhanyzó hangja elnyomott. – Ó, szóval rosszkor jöttem volna? Ennyire kifárasztottad a hölgyeményt, hogy még zuhanyozni se volt kedve veled, vagy egyszerűen csak részegen hazahoztad és játszadoztál vele? – A kérdésem egy kicsit támadó, de nem számít. Hiszek is meg nem is abban, hogy nem használt ki azon az éjszakán, de még nem bízom benne teljesen. Hagytam, hogy eddzen engem, hogy erősebb legyek. Ne csak fizikailag, hanem észben is, mert attól, hogy erőm van még meg kell tanulnom, hogyan használjam. Ő pedig tökéletes volt pár harcművészetben, ami nekem kapóra jött. Úgyhogy ezzel elkezdte kiegyenlíteni a számlát.
Egy sikeres vadászat után tértem haza a lakásomra, már majdnem megint elkéstem, de még pont sikerült hazaérnem este 9-re. Ekkor van ugyanis a gyermekem takarodója, amit persze folyton elmond, hogy megy már egyedül is, hisz már 15 éves. Tudom, hogy így van, de én akkor sem szeretnék kihagyni egyetlen alkalmat sem, hogy lássam biztonságban lefeküdni. Valószínűleg ez az érzés bennem az anyja halálához vezethető vissza, amikor az a pár óra késés az életébe került. Tudom, hogy hülyeség, hogy még mindig ezen érzelmek rabja vagyok, de folyton azon kattog az agyam, hogy a fiammal/ lányommal is megtörténhet ugyanez. A vadászataim miatt, így is túl sok időt tölt nélkülem, de szerencsére jobban fel tudja találni magát, mint én magam. Már látom, hogy az erejét is elkezdte használni, habár még előlem is titkolni próbálja. Beszéltem már róla neki, hogy egyszer talán képes lesz különleges dolgokra, szóval nem érte váratlanul, de még barátkozni kell új erejével. Miután lefektettem őt egyből a fürdőszoba felé vettem az irányt. Kellett már egy frissítő zuhany egy ilyen fárasztó, mocskos nap után. Közben Jenny-n járt az agyam, azon az információn, amit megtudtam róla. Van egy nővére, de nem tudnak egymásról. Azóta, hogy ezt megtudtam nem találkoztam vele, de nem tudom, hogy most lenne itt az idő felfedni a dolgot. Hiszen perpillanat az a bizonyos Nicholas megsanyargatásán mesterkedik, amiről még le kell, beszéljem. Persze, ha valami súlyos bűnt követett volna el a fickó, én magam segítenék benne. De mivel csak elhagyta, jobb lenne szerintem, ha nem sodorná magát bajba valami hülye bosszúhadjárattal. Hisz a fickó nem tudja, mit veszített ezzel. Meg lenne, az ereje hozzá tudom, hisz nem csak, hogy vámpír, de még boszorkány mágiára is képes. Túlontúl makacs, ez a baj és egyben az, ami a legjobban vonz benne.
A zuhany alól kijövet, valami mocorgást, hallottam a nappalimban. Egy törölközőt magam köré csavarva fogtam meg a pisztolyom és lassan nyitottam ki az ajtót. De mivel nem láttam senkit abból a szögből, hirtelen a pisztolyt a másik irányba szegezve nyitottam ki az ajtót. - Jenny? Hát te mit keresel itt? Látom megtaláltad a vacsorához félretett boromat. - mondtam először meglepett tekintettel, majd meglátva a bort elmosolyodva, letéve pisztolyt.
Kezdőlap
