i'm happy with you

Őszintén nem is lehetnék neki hálásabb azért, hogy ilyen megértő velem szemben. Nem sok férfi várna talán éveket arra, hogy egy nő képes legyen megnyílni neki. Bár talán nem is fog éveket várni. Az is lehet, hogy megunja az egészet és egyszer csak arra ébredek fel, hogy soha többé nem látom ott és azon darabok, amiket addigra visszaépítek a helyükre újra megtörnek és messze sodródnak egymástól. De most itt van velem. Ahogyan a gyerekkoromban is ott volt velem, mikor szükségem volt rá. Akkor is szeretet. Talán mindig is szerettük egymást, de sosem volt bennünk elég bátorság ahhoz, hogy elmondjuk a másiknak. Vagy talán fel sem fogtuk, hogy amit érzünk az nem puszta barátság. Sokkal több volt ennél. Egyszerűen tökéletes volt. Most is az. Lehet, hogy mindkettőnk lelkében beköltözött a minimális sötétség, de ez még egy pillanatra sem jelenti azt, hogy nem érdemelnénk meg a másikat. Megérdemel engem. Én is megérdemlem őt. Ezzel tisztában vagyok. Szeretem őt. Kell ennél több? Lehet, hogy Lillian egy idő után ezt a jót is megpróbálta volna elpusztítani az életemből. Talán valaki kihasználta ezt az egészet. Lehet, hogy a háttérben meghúzódva rángatja a szálakat. De nem értem. Nem is akarom érteni ezt az egészet. Egyenlőre meg kell birkóznom azzal, hogy Lillian nem a gyerekkori barátom. Nem a gyerekkori barátom árult el, akinek annyiszor kiöntöttem a lelkemet, hanem a saját nővérem. Lehet, hogy nem ugyanattól az anyától származunk, de ettől még szorult belém némi érzés, amit tiszteletben tarthatott volna. Miért volt jó neki, hogy megtörve lát? Miért? Hogy lehet valaki ennyire elvakult? Bár nem kellene feltennem ezt a kérdést. A düh sok mindenre képes. Bennem is olyan gondolatokat ébresztett, amire nem vagyok büszke. De az, hogy végre is hajtsam őket az két külön dolog. Szörnyű, hogy ő ilyen könnyedén képes volt véghez vinni ezt az egészet. Egyszerűen nem akarom elhinni.
- Nélküled a jövőmnek semmi értelme, Jace. – Senki nem értheti meg igazán a múltamat.. Ő az egyetlen, aki képes megérteni, vagy talán elképzelni, hogy mi játszódhat le jelen pillanatban bennem. Senki más nem képes rá. Természetesen, ha bárki más képes lenne rá, ha valaki képes lenne arra, hogy teljesen átélje, amit én érzek.. Nekem akkor is csak rá lenne szükségem, hiszen ő az, aki után a szívem engedetlenül sóvárog.
Szoknom kell az érintését, ami egyszerre tölt el fájdalommal és boldogsággal. Természetesen a második érvényesül különben nem bírnám elviselni, ahogyan a keze az arcomon megpihen. Szükségem van az ilyen apró dolgokra, hogy fel tudjam dolgozni a helyzetet. Ő az egyetlen férfi, akit képes vagyok megérinteni, vagy akinek hajlandó vagyok hagyni, hogy megérintsen. De még mindig rettegek a hirtelen mozdulatoktól.
– Azt hiszem teljes mértékben rád bízom magam. – El akarom felejteni, ami most történt. El akarok felejteni mindent. Egy kis buborékba akarok menekülni, ahol nem létezik senki más csak ő meg én.

i'm happy with you

El akartam tűnni innen. Annyi érzés kavargott bennem jelen pillanatban és egyiket sem mondtam volna túlságosan pozitívnak. Egyszerűen meg akartam ölni azért, amit elvett tőlem. Elvette az apámat. Hát ez nem elég nagy bűn ahhoz, hogy így érezzem magam, hogy ilyen vágyaim legyenek? Neki kevesebb is elég volt ahhoz, hogy az egész életemet megpróbálja romba dönteni. Mi is volt a kiinduló oka az egésznek? Ja, tudom már. Az, hogy az apám engem felnevelt és velem foglalkozott, míg őt maga mögött hagyta és lekezelte. De arra nem gondolt, hogy az anyjával való kapcsolata miatt ilyen? Hogy azért ilyen kiállhatatlan? Miért gondolja azt, hogy miattam volt? Ha annyira a gondját akarta volna viselni megtette volna ezt azelőtt, hogy én megszülettem volna, de nem tette. Kegyetlenül bánt vele? Semmit nem tudtam erről mégis úgy büntetett emiatt, mintha benne lett volna a kezem, vagy én lettem volna az oka annak, hogy egyszerűen csak úgy semmibe veszi, mintha tényleg nem számítana. Nem én kértem ezt. De ahhoz akkor sem volt joga, hogy megölje az apámat. Hogyan hihettem neki? Hát miért is ne hittem volna? Nem adott okot arra, hogy azt gondoljam az egész csak egy baleset volt és tényleg szívrohamban hunyt el az édesapám. De ő is miért rejtegette ezt? Talán azt gondolta másképp tekintek majd rá? S visszatéríteni az erőmhöz fontosabb volt, mint ezen töprengeni? Ha elmondta volna tudom, mivel állok szemben s talán inspirált volna, vagy egyszerűen lehajtott fejjel megadtam volna magam.. De akkor legalább tudtam volna, hogy mire számítsak, de ez az egész helyzet így egyszerre csak túl sok.. Egyszerűen túl sok.
Őszintén megkönnyebbültem, amikor végre felszívódtak és csak kettesben maradtam Jace-el. Jó érzés volt a közelében lennem, de azt hiszem jobb, hogy nem léptem ennél tovább az egész helyzetben, mert nem biztos, hogy el tudtam volna viselni. Az pedig, hogy ő sem követelőzött nem zárta össze a karjait körülöttem csak még inkább jól esett, mert megérti, hogy min megyek keresztül és egyáltalán nem erőszakoskodik velem, ami a helyzetet illeti.
- Nem fogsz egy pillanatra sem szem elől téveszteni. Köszönöm, hogy ennyire megértő vagy a helyzettel kapcsolatban. Nem is tudom, hogy mire mennék nélküled. - Hálás vagyok azért, hogy ő itt van nekem. Nélküle valószínűleg már régen beleőrültem volna ebbe az egészbe. De az, hogy tudom van egy támaszom, akire mindig számíthatok anélkül, hogy elárulna.. Mert benne bízom. Igaz, hogy a szerelem elvakít és ő is könnyedén olyan lehet, mint Lillian, de erre most még csak gondolni sem akarok. Szeretnék valamit, ami igazi az életemben. Ez pedig pont ő lenne.  - Nagyrészt már kipakoltam.. Mi lenne, ha egyik helyre sem mennék, hanem valahová, ahol csak ketten lehetünk, de nem bezárva a négy fal közé.. Seattle-ben vagyunk biztos van valami szép hely. - Nézek rá halovány mosollyal, majd óvatosan megfogom a kezét és az arcomra helyezem. Összerezzenek egy pillanatra, de amennyire hirtelen jött meleg kezének az érintése olyan jól esik. Tudom, hogy ezt akarta. S ezzel a saját magam határait is tesztelem, ugyanakkor valamilyen módon remélhetőleg boldoggá teszem őt is.

only one question: why?

Úgy éreztem, hogy egész életemben hátba szúrtak. Nem csak az apám. Hanem Lillian is. Én azt hittem egész végig, hogy az anyám volt az, aki megcsalta az apámat, de mi van akkor, ha mindketten megcsalták a másikat? Mintha erről szólt volna az életük. Hogy a másikat megcsalják. Miért voltak akkor együtt? Miattunk? Nem értem, hogy apa miért nem mondta el. Még akkor sem, mikor a szelleme velem volt és segített visszatéríteni az utamra. Talán már arra készített fel, hogy egyszer Lillian utánam jön majd és akkor bosszút áll azért, amit szerinte eltitkoltam előle? Az egész helyzet nevetséges volt, hiszen mégis honnan kellett volna egyáltalán sejtenem, hogy ő a testvérem? Nem is hasonlítunk igazán. Azt pedig végkép nem értem, hogy apám miért nem volt őszinte a halála után róla. Hogy van egy nővérem. Talán pontosan ezért mondta azt, hogy ne okoljam az anyámat a félrelépése miatt. Ő sem volt különb. Ismertem egyáltalán? Nem vagyok benne biztos, hogy tisztában voltam az igazi valójával, de abban biztos vagyok, hogy szeretett és a gondomat viselte az utamat egyengette. Szeretett engem teljes szívéből és ettől a szeretettől fosztott meg oly kegyetlenül, mintha semmit nem jelentett volna a számára az, hogy megfoszt engem életem egyik legnagyobb boldogság forrásától. Az egész helyzet, már nevetségesnek mondható. Annyit szenvedtem az apám halála miatt, már a saját életemet is képes lettem volna eldobni, feladni a küzdelmet. Akkor pedig nem lett volna tovább kinn bosszút állnia. Talán, akkor keresett volna valami más hobbit?
– Nem tudok semmit és máris ítélkezek? MEGÖLTED AZ APÁMAT! Szerintem ez bőven elég indok arra, hogy gyűlöljelek. A vesztesége majdnem a saját halálomhoz vezetett! De lefogadom, hogy te örömtáncot jártál volna a temetésemen. Már, ha egyáltalán előkerült volna a holttestem. Semmi okod nem lehetett rá, hogy megöld. Semmi nem lehetett olyan erős, hogy jogod legyen megtenni. Megtagadott? Nem úgy bánt veled, mint egy hercegnővel? Tényleg jobb lett volna, ha a tenyerén hordoz? Változtatott volna bármin is? Nem voltam más, mint egy eltitkolt gyereke. Egy senki. – Nem hiszem el, hogy egykoron vele játszottam, hogy a titkaim megosztottam vele, mint legjobb bizalmasommal és az egész arra ment ki, hogy galád módon kijátsszon és felhasználhassa ellenem a gyengeségeimet. – Hát nem hiszem, hogy annyira nehéz volt, hiszen ha nehéz lett volna, ha egy pillanatra is meginogsz, akkor az apám még mindig élne. De te nem tetted. Ha csak egyetlen pillanatra is meggondolod magad, vagy felébred benned a kétely képes lett volna megvédeni magát és még mindig itt lenne, de te inkább úgy döntöttél, hogy Istent játszol és kiontod az életét. Ki tudja még mennyit ontottál ki csak azért, hogy jobban érezd magad. Talán ilyen beteges élvezeti forrásaid vannak? A halál izgat fel? Vagy mások fájdalma? Ajánlok egy pszichológust komolyan. – Az idegtől gyengéden reszketett a testem, hiszen képtelen vagyok felfogni, hogy képes volt ilyen árulásra velem szemben. Pedig semmit nem tudott és még ő jön azzal, hogy nem tudok semmit. Nincs azaz indok, azaz ok, amiért elfogadnám, hogy megölte az apámat. Az én apámat, mert lehet, hogy neki köszönheti az életét, de attól még nem lesz az apja. Csak egy biológiai alapanyag a számára. – Jace, kérlek ne. – Nem szeretném, ha miattam még több vér tapadna a kezeihez így is már a támadóim vérét szinte ott látom a kezén. Értem tette. Nem szükséges még több halál miattam. Miután mind a ketten elrohannak egy ideig csak bámulok utánuk a távolba, majd lassú és bizonytalan léptekkel közelítek Jace felé, hogy a fejemet óvatosan a mellkasának dönthessem és átadhassam magam az erőteljes zokogásnak, ami bennem felgyülemlett. Nem maradok túlságosan sokáig így, hiszen támogatásra volt szükségem, de nem hiszem, hogy jelen pillanatban még ennél tovább tudnék lépni. – Sajnálom, hogy nem adhatok neked többet. – Mondom őszintén a sötét, babonázó szemeibe pillantva.

three beautiful women & one man

Az, hogy ilyen megtörtnek láttam igazán megfájdította a szívemet. Hogy lehettem ennyire bolond? Újra elkövettem azt a hibát, amit egykoron tettem. Soha nem kellett volna kételkednem benne. Meg kellett volna bíznom benne és elsősorban kérdőre vonnom, mielőtt bármilyen következtetést is leszűrök az egész helyzetből. Azt hiszem semmit nem sikerült tanulnom az elmúlt évek során, mert ha tanultam volna most ez az egész helyzet nem történt volna meg. Akkor nem érezném magam jelen pillanatban ilyen rosszul. Nem lenne bűntudatom. Megígértem Ambrosia-nak. Az emlékékére esküdtem, hogy ezúttal másképpen lesz és nem engedem, hogy ugyanaz megtörténjen, hogy csalódást okozzak Lillian-nek, de anélkül, hogy szándékosan próbálkoztam volna is sikerült. Lehet, hogyha szándékosan szerettem volna csalódást okozni neki, akkor talán nem sikerült volna, mert nagyon úgy néz ki, hogy arra vagyok ítélve, hogy kudarcot valljak.
– Lillian én soha nem akartalak megtörni. Én egyszerűen csak meg akartalak érteni és segíteni akartam rajtad, de honnan kellett volna tudnom, hogy mennyire igazi a jégkirálynő jelmezed? Nagyon könnyedén rejted el az érzéseidet és én meg rendkívül ostoba döntéseket tudok hozni és az, hogy nem bíztam benned is egyike volt ezeknek. Őszintén sajnálom, hogy nem hittem benned és tudom, hogy nem tudom helyrehozni ezt az egészet már, mert megtörtént és nem tudom visszacsinálni, bármennyire is szeretném, de sajnálom. Őszintén szívből sajnálom. Egy idióta voltam. Hibát követtem el. Igazad van. Én voltam az, aki azt mondta neked, hogy mindig járj utána, mielőtt cselekszel és következtetéseket vonok le és mégis ugyanezt a hibát követtem el veled kapcsolatban. Sajnálom. Csak remélem, hogy egyszer képes leszel megbocsájtani nekem. Nem várom el most. Azt sem várom el, hogy valaha is újra megnyílj nekem. Csak azt akarom, hogy tudd, hogy rettenetesen sajnálom ezt az egész kialakult helyzetet. – A torkomat kaparta a fájdalom könnyei, ahogyan a szemeimet is mardosták. Szinte kikívánkoztak a testemből, a szervezetemből de mégsem akartam ilyen módon megnyílni így már egy egész közönség előtt. Jobb lett volna ezt az egész helyzetet négyszemközt megélni, de sajnálatos módon nem így történt. Kettesben szívesebben megvitattam volna a kettőnk nézeteltéréseit és hibáit, de jelen pillanatban én voltam az, aki több hibát is elkövetett.
A helyzet még közel sem ért véget kettőnk veszekedésével, hiszen hamarosan Bailey is felbukkant, aki őszintén nem tudom, hogy keveredett ide, mert egyszer sem mondtam neki a címemet, bár nem hiszem, hogy hozzám jött volna. A kérdéseim valószínűleg túl egyértelműre sikeredtek és nem mondhatom, hogy Bailey ostoba lány lenne és nem tudná összerakni a képet. Az pedig, hogy boszorkány csak egyszerűvé teszi neki, hogy megtalálja Lillian-t, aki jelen pillanatban egyenesen az ajtómhoz vezette. Szóval nem az én hibám mégis úgy éreztem, hogy kötelességem megvédeni Lillian-t. Még akkor is, ha valamilyen szinten Bailey-nek is igaza van, hiszen elárulva érzi magát a helyzet miatt. Most nem éppen a legjobb helyzet ez arra, hogy mindent Lillian fejéhez vágjanak, de nem érzem úgy, hogy jogom lenne beleszólni a beszélgetésükbe és a vitájukba ezért inkább nem is teszem, de ez azt hiszem nem vonatkozik a másik férfi vendégünkre, aki könnyedén fonja ujjait Lillian nyaka köré. Az egész csak pár pillanatig tart, de mégis akkora düh képződik bennem, hogy nehezen fogom vissza magam, hogy egy hatalmasat bemossak neki. – Néha azért gondolkodhatnál is mielőtt cselekszel. – Ordítom a dühtől, miközben észreveszem, hogy Lillian vérző kézzel elrohan. Több sem kell nekem, hogy utána eredjek, de tudom, hogy emberként nehezen tudnám követni ezért egy kutya alakját felöltve rohanok utána és a vérének az illatát követem. Nem tudom, hogy mit tervez, de abban biztos vagyok, hogy meg kell akadályoznom.

>>> folyt valahol
köszönöm a játékot!

i'll whisper a secret

Sejthettem volna, hogy a karma előbb vagy utóbb utol fog érni, de nem gondoltam volna, hogy egyszerre három személy részéről. Kieren-nek nem ártottam semmit se azon kívül, hogy néha megfosztottam őt az emberi alakjától. S talán pontosan ezért se értettem azt, hogy miért viselkedik így velem. Kezdtem úgy érezni, hogy azt hiszi én magam vagyok az ördög, ami talán nem is annyira téves feltevés, de akkor se vagyok talán annyira rossz. Vannak ördögi terveim és tetteim, de azért még lennem mit tanulnom attól a személytől. Erre tessék úgy beszél velem, mintha  az ő életét tettem volna tönkre, amikor ő tette tönkre az enyémet. Lehet nem tudja, de megtette. Nem akartam engedni neki, de sikerült és mos biztosan vállon fogja majd magát veregetni azért, hogy sikerrel járt.
Miért kell bezárkóznom? Miért nem akartalak közel engedni vagy ha kicsit közelebb is kerültél hozzám, akkor miért tettem inkább kettő lépést hátra? Tényleg tudni akarod? - kérdeztem tőle egyre inkább üvöltve és úgy, mint aki egyre inkább kezd elveszi a káoszban és a könnyei mögötti fátyolban. Nem akartam elmondani neki, de hirtelen nem tudtam lakatott tenni a számra és nem bírtam tovább magamban tartani. - Mert ezt nem akartam! Nem akartam, hogy újra képes legyen valaki megtörni engem, de büszke lehetsz magadra, mert neked sikerült. Közel kerültél hozzám és bármennyire is próbáltalak kiűzni a fejemből vagy a szívemből soha nem ment igazán és emiatt még inkább gyűlöltelek, mert elérted azt, amit soha senkinek nem engedtem. Rettegtem, hogy ha megtudnád vagy még nagyobb teret engednék neked, akkor ez lenne a vége. S most itt vagyunk. Sok év után újra sikerült egy olyan embernek megtörnie, akiben bíztam és aki az akarom ellenére is fontos lett... - mondom egyre halkabban, mint akiből szép lassan eltűnik az élet. Tudni akarta az igazat? Hát most megkapta. Nem érdekel, hogy ezek után mit gondol. A harag és a düh sok mindenre képes. Ráveheti az embert, hogy olyat mondjon ki, amit nem akart, amit féltve őrzött magában, illetve akár képes ölésre is rávenni. Tudom, hiszen mind a kettőt tapasztaltam. Igaz, én fordítva. Sok éve öltem, majd pedig most megtörtem és elmondtam, amit éreztem és amit gondoltam. Bár ez utóbbi kettő ugyanaz a dolog volt és most még inkább gyűlöltem magamat, mert ha eddig nem is engedtem őt túl közel magamhoz, most már igen. Tudja mit érzek és mit éreztem, de már mindegy. Nem számít. Számára egy olyan személy vagyok, aki bármire képes lenne és talán még az ördögnél is rosszabb. Ez a dolog fájt a legjobban az összes közül.
Majd nem sokkal később jön a következő csapás a húgom részéről. Nem akartam, hogy így tudja meg. Talán, ha más körülmények mondom el neki az egészet, akkor lehet egyszer talán képes lett volna megbocsájtani, de így már biztos vagyok abban, hogy nem. Minden egyes könnycseppet próbálok visszatartani és nem kimutatni, hogy milyen hatással vannak rám a szavai. Ha azt gondolja, hogy tényleg nincs lelkem és szívem, akkor ez így jobb lesz neki is.
Semmit nem tudsz rólam Bailey. Nem fogok könyörögni neked, hogy megbocsáts vagy megérts engem, de te pontosan azt teszed, amit én tettem. Nem tudsz szinte semmit se és máris ítélkezel. Tényleg annyira másabbak lennék?- kérdeztem tőle minden érzelem nélkül, majd teszek egy lépést felé. Nem érdekel semmi se és egyik férfi se. Jelen pillanatban csak ő és én vagyunk. - Tényleg azt hiszed, hogy olyan könnyű ölni, amikor direkt teszed? Az egy baleset volt, ami nálad történt. Igen, benne volt a kezem, de baleset, de ha ölni akarsz, akkor tedd meg. Nem foglak megállítani, de ne hidd azt, hogy a te lelked olyan, mint az enyém és olyan mértékben vagy ugyanolyan módon megtört. - mondom neki még mindig rezzenéstelen arccal, pedig közben legbelül minden egyes porcikám remeg és hamarosan talán a testem is megadná annak a fájdalomnak magát, ami ezekben a pillanatokban szakad fel a lelkemből és a szívemből. Nem bírom, de még mielőtt bármit tehetnék vagy mondhatnék, arra eszmélek, hogy a hátam a falnak csapódik és a nyakam köré két erős kéz szorul. Nem mozdulok, szinte tehetetlenül csüngök ott, majd végül szinte alig hallhatóan megszólalok. - Szerinted jobban fog szeretni, ha megölsz? Azt hiszed tényleg erre vágyik, mert ha igen, akkor még annyira se ismered a húgomat, mint én őt. - mondom szinte sziszegve, majd amikor egyre jobban kezd fogyni a levegőm, akkor a kezem a kezére siklik, de amikor még mindig nem enged el, akkor egy kisebb varázslatot küldök rá. Figyelem ahogyan a fejéhez kap és ez számomra elegendő is volt, hogy újra levegőt kapjak. A kezeivel az ismeretlen férfi elenged, a varázslat abban a pillanatban abban marad, a hátam mögött lévő kép a földre hull, én pedig egyenes követem annak a tárgynak a példáját. A kezembe egy-két szilánk bele áll, de nem érdekel. Sietve tépem ki a kezemből, érzem, amint a vérem kibuggyan, de nem érdekel. Egy utolsó pillantást vetek Kieren-re, de talán nem kellett volna, mert ha eddig nem, akkor most esélyt kapott arra, hogy a lelkemig lásson. Nem is értem, hogy miként gondolhattam azt, hogy esetleg a segítségemre siet és még mielőtt bárki bármit is tehetne sietve rohanok ki a szobából, elrohanva Bailey mellett. Érzem, amint egyre inkább hangot adok a sírásnak és még a kezeimbe nyilalló fájdalom se érdekel. Kirohanok az utcára és még az emberek érdeklődő pillantása se érdekel. Egy pillanatra megállok, zavarodottan nézek körbe végül pedig elindulok valamerre. Nem tudom, hogy hova megyek, de nem haza. El akarok tűnni, egyedül akarok maradni és talán olyat tenni, amit egy épelméjű soha se tenne.

only one question: why?

Elképzeltem, ahogyan szenved és hosszú idő elteltével az életétől is fájdalmak között búcsúzik el és minderről én tehetek. Miattam érezni magát nyomorultul, mintha az élete senkinek sem számítana, hogy senkit nem érdekelne él-e avagy hal. Tényleg ezt akartam. Jelen pillanatban képes lettem volna neki átadni mindazt a fájdalmat, amit ő okozott nekem. Azt akarom, hogy bűnhődjön. De képes lennék együtt élni azzal, hogy megöltem valakit, vagy kárt tettem valakiben? Egyetlen egy embert öltem meg és az is teljesen felemészt, hiszen a halála előtti pillantok olyan könnyedén forrtak bele az emlékezetembe, mintha már előre kibérelték volna maguknak azt a helyet. Ha megölném azzal csak véget érne a fájdalma. Így majd együtt kell élnie azzal, amit tett. Bár kétlem, hogy különösebben meghatná az, hogy rajtam akarta folytatni a bosszúhadjáratot, amit elkezdett az apánkon. Pontosan így alakulnak ki a pszichopaták, azt hiszi, amit tesz az helyes és teljesen normális és közben fel sem fogja igazán, hogy mennyire téved. Gyűlölöm. Teljes szívemből gyűlölöm. Még ha nincs is benne a keze abban, hogy megerőszakoltak az életem többi részét ő árnyékolta be és a bálon még képes volt úgy odajönni hozzám, mintha nem neki köszönhetném az erőm elvesztését, mintha nem miatta öltem volna meg egy ártatlan embert! A helyében leszakadna a pofámról a bőr, hogy ezek után még mer úgy viselkedni, mint a sértett és megtört fele ennek a szituációnak.
- Szóval ezt mondod magadnak esténkét, hogy jobban elaludj? Hogy kegyetlen volt hozzád? Hogy nem viselkedett veled úgy, ahogy a saját lányával kellett volna? Mégis miből gondolod, hogy ez téged egyáltalán feljogosít téged arra, hogy megöld őt? Hogy véget vess az életének engem pedig megfossz az apámtól? Ha pedig ez tényleg annyira meggondolatlan cselekvés lett volna, miért folytattad? Bár, ha úgy vesszük nem lett volna mit folytatni, ha nincs az apám. Majdnem meghaltam, mikor az apám szellemként megmentett. Akkor sem mondott egy rossz szót sem rólad. Senkiről. Nem mondta, hogy öljelek meg azért, hogy megbosszuljam a halálát. Számomra mindig is az apám marad. Az pedig, hogy veled, hogyan viselkedett nem az én gondom. Lehet, hogy az anyáddal történt valami. Egyidős vagy a bátyámmal és, akkor még volt választási lehetősége apámnak és nem tudhatjuk mit tett az anyád, ami miatt hátat fordított neki és az enyémet választotta. De az, hogy engem hibáztattál, hogy a bosszúra szomjaztál, mint valami elmebeteg az elég sokat elmond rólad. Leginkább azt, hogy soha, de soha a rohadt elcseszett életben nem akarlak látni, mert ha egyszer is meglátlak a közelemben én esküszöm, hogy nem állok jót magamért. Hiszen, ha úgy vesszük te tettél gyilkossá. Te akartad, hogy ugyanolyan mocskos legyen a lelkem, mint a tiéd.  Akkor már nézzük ennek a jó oldalát. Egyszer már öltem, mit számít egy második? - A hangom a mondadóm végére ironikussá változik és szipogok párat, majd hátrapillantok Jace-re, aki után a lelkem sóvárog, de jelen pillanatban a gondolata annak, hogy közelebb engedjem magamhoz túlságosan sok fájdalommal jár ezért nem csökkentem a kettőnk közötti távolságot egyszerűen csak rápillantok és a könnyáztatta arcomra varázsolok egy halovány mosolyt.  

three beautiful women & one man

Tudom, hogy nem volt jogom, vagyis inkább nem kellett volna ilyen módon leordítanom a fejét a helyéről és különösebb bizonyíték nélkül megvádolnom őt. De mit tehetek, ha ő volt az első, aki eszembe jutott? Ez már jelent valamit, hogy el tudom róla képzelni, hogy valami ilyesmit tesz a saját testvére ellen. Ezért most én vagyok a rossz ember, vagy ő az, mert a tettei képesek voltak elhitetni velem, hogy ilyen dolgokra is képes lenne csak azért, hogy megbosszulja az apja nem adott neki elég figyelmet. Nem tudom, hogy mire kellene gondolnom. Mi más lehet az egész bosszújának a forrása. Mert az, hogy apuci nem szerette úgy, ahogyan kellett volna, miközben a másik gyermekét dédelgette számomra nem elég indok ahhoz, hogy valaki még a gyermeket is meg akarja büntetni azért, mert most ő lett a szerencsés kiválasztott, akivel foglalkoztak.
- Nem tudok rólad semmit, mert nem mondasz el nekem semmit. Amikor közelebb kerülnék a lelkedhez egyszerűen bezárkózol, mintha semmi nem számítana neked. Mintha nem lennének érzéseid. Pedig akármennyire is akarod elrejteni a valóságot vannak érzéseid. Nem értem, hogy miért kell rejtegetned és, miért nem tudsz úgy viselkedni előttem, ahogyan igazán szeretnél. Miért kell állandóan bezárkóznod? Akkor talán soha nem jutott volna eszembe, hogy te lehetnél a felelős érte. Nem vagyok én sem követek el hibákat, de ha nem engedsz közel magadhoz, akkor mégis, hogyan kellett volna megtudnom, mik a határaid? Mert, ha ölni képes vagy, akkor azt hiszem, hogy elég halványak lehetnek a számodra a határok.. Nem ismerlek. Mert nem engeded, hogy ismerjelek. Hibáztam. Ember vagyok. Tudtommal egy szóval sem állítottam neked azt, hogy tökéletes lennék. - Egyszerűen elegem volt abból, hogy engem hibáztat az egészért. Lehet, hogy nem volt helyes lépés, amit tettem és nem szabadott volna ilyen durván nekiesnem és kifakadnom. Meg rögtön őt gyanúsítanom, de ebben az egészben nem csak én vagyok a hibás. Az ő szavai, gondolatai és tettei miatt voltam képes elhinni azt, hogy képes lenne ilyesmire. Ebben nem csak az én kezem van benne, hanem az övé is ugyanúgy. Megbántottam. Nem úgy mondtam el neki ezt az egészet, ahogyan kellett volna. Felemeltem a hangomat pedig megígértem, hogy ezúttal minden másképp lesz és küzdeni fogok érte, de képtelen voltam. Úgy éreztem, hogy most már nincs miért küzdeni.
- Komolyan azt hitted, hogy meg akartalak törni, hogy olyan jó érzéssel tölt el engem az, hogy sírni látlak? Hát tényleg kibaszottul! - Dühös vagy rá és önmagamra is, amiért ilyen dolgokat gondol rólam. Legszívesebben valamit püfölni kezdenék, hogy csökkenteni tudjam a dühömet, de ekkor viharozik el mellettem Bethany, aki láthatóan nem örül annak, hogy ez a dráma már a reggelére rányomta a bélyegét. - Beth, sajnálom.. - Szólok utána, hiszen ténylegesen sajnáltam, hogy ezt az egészet a fejére hoztam. Olyan jól alakultak a dolgaink, hogyha eddig semmivel nem tettem tönkre a kettőnk kapcsolatát, akkor most pontosan sikerült ezt elérnem. Pedig tényleg igyekeztem, hogy minden rendben legyen kettőnk között. Aztán a tekintetem megakad Bailey-n, aki nem éppen kellemes dolgokat vág Lillian fejéhez, de azt hiszem ez a pillanat már nagyon megérett és talán még könnyebb is lesz minden azután, hogy az igazság kibújt a zsákjából. Beletúrok a hajamba, amikor felbukkan egy férfi, aki láthatóan tisztában van Bailey állapotával, hiszen meg sem próbál a közelébe menni, hogy átkarolja vagy esetleg a közelségével kellemetlen helyzetbe hozhassa. - Még mielőtt azt gondolod, hogy ez az egész az én művem volt.. Ha annyira csoportterápiát szerettem volna, akkor nem reggel a saját lakásomban teszem azt meg, ahova nem is voltál hivatalosan meghívva. - Jegyzem meg morogva. Mintha én lennék ezért az egészért a hibás. Már nagyon kilógott az igazság lába. Ezt pedig nem tudom, hogy nekem vagy önmagának köszönheti Lillian, de legalább most már tiszta lappal titkok nélkül nézhetnek egymás szemébe.

i'll whisper a secret

Lehet nem voltam angya és problémát okoztam Kieren-nek, de akkor se hazudtam neki. Lehet volt olyan dolog, amit nem mondtam el, de annak ellenére, hogy soha nem hangoztattam bíztam benne, ami szemmel láthatóan hiba volt. Soha senki nem beszélt velem így, egy embert kivéve, az apámat. Amikor számon kértem tőle a dolgokat, akkor körülbelül ugyanilyen hangnemben beszélt velem. Úgy tett, mintha jogában állt volna így beszélni velem, pedig nem volt. Esélyt akartam adni neki, de többszöri próbálkozás után is a képembe vágta, hogy nem az apám és csakis azért tűrt el, mert Bailey jóban volt velem.
Majd amikor újra megszólal Kieren, akkor egyre nehezebb visszatartani a könnyeimet, mert minden egyes szava fáj. Pontosan azt tette, amit én. Ő volt az aki megpróbált meggyőzni a húgom ártatlanságáról, s hittem neki, esélyt adtam. Erre meg tud valamit és egyből engem vádol. Nem gondoltam volna azt, hogy ennyit jelent neki az, amin keresztül mentünk. Lehet nem voltunk egy pár, egyszerűen csak eltürtük a másikat. Még akkor is, ha a hátunk közepére nem kívántuk a másikat, de az akartunk ellenére is kissé közel engedtük a másikat, erre tessék. Pont az a személytől kapom a következő pofont, a szétcincálást, akitől nem vártam volna.
Honnét kellett volna tudnod? Onnét, hogy ismersz! Lehet, hogy soha nem mondtam ki, de bíztam benned és soha nem hazudtam neked! Azt hittem, hogy ismersz és bízhatok benned, de tévedtem. Pontosan olyan vagy, mint az apám. Azt hiszi mindenkinél mindent jóban tud és jógában áll ítélkezni. Elmondta mindennek az anyámat, pedig ő volt az aki félrelépett, majd magára hagyta. Úgy beszélsz, mint ő. Pedig te semmit se tudsz rólam. - mondom neki üvöltve és nem érdekel az, hogy esetleg megbántom vagy örökre elriasztom magamtól. Nem érdekel többé, mert látni se akarom. Elegem van belőle is, hiszen ha az ember óvatlanul beengedi a jót az életébe, akkor pontosan az a személy fogja a poklok poklát járatni az emberrel. - Megbocsájtani? Nem akartalak közel engedni magamhoz, mégis megtettem és bolond voltam emiatt!! Hittem abban, hogy talán mégis létezhet jóság, de tévedtem! Pontosan elérted amit akartál, megtörtél. Remélem most már boldog vagy és vállon veregeted magadat a tettedért, hogy végre sikerült Lillian-t megtörnöm és sírni látni!!! - mondom szinte teljesen kikelve magamból. Nem értettem, hogy miért mondok el neki hirtelen mindent. Mintha a fájdalom utat tört volna magának és végre úgy éreztem volna, hogy itt az ideje szembesíteni a dolgokkal. Távozni akarok és el is indulnék, amikor olyan személybe botlok, akire egyáltalán nem vágytam most. Lehet egy idő után felkerestem volna Bailey-t és elmondtam volna neki mindent, de nem most. Egyszerűen csak el akartam tűnni és soha többé nem akartam látni ezt a férfit. De mielőtt bármit is mondhatnék meghallom a húgom szavait. Tagadhatnám a dolgot, de ostobaság lenne. A kezem lassan ökölbe szorul, egy-két könnycsepp az arcomon végig folyik, de nem engedem még át magamat a fájdalomnak és a könnycseppeknek. Nem akarom, hogy megtörni lásson bárki is, nem akarom, hogy valaki esetleg sajnáljon vagy örömét lelje a fájdalmamnak.
Igen, én öltem meg az apánkat, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Szerinted én nem álmodom róla nap, mint nap? Nem jut eszembe az első gyilkosságom, amit szinte úgy követtem el, hogy szinte fel se fogtam a tetteim súlyát? - kérdeztem kissé vádlóan Bailey-től, majd közelebb lépek hozzá, de nem teszek semmit se. - A húgom vagy, így próbáltalak sok mindentől megvédeni és nem mindig tettem azt, hogy törődöm veled. Próbáltam megőrizni a titkot arról, hogy miket tett az apád. Attól, hogy miként bánt velem, amikor te nem láttad és mit mondott nekem, amikor megtudtam az igazat. Igen, nem hittem abban, hogy te ártatlan vagy. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Tettem, amit helyesnek láttam és amit a fájdalmam diktált. - mondom neki rezzenéstelen arccal, majd idegesen letörlöm azt az egy-két könnycseppet, ami elkezdett végig folyni az arcomon. - Hibáztam, de ez a dolgon akkor se változtat, hiszen látom a szemedben, hogy legszívesebben megölnél. Ne tagadd, hiszen pontosan tudom, hogy milyen érzés és mire képes a fájdalom... Tedd meg, ha erre vágysz. - mondom neki, majd egy pillanatra egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. Megigazítom a hajamat és nem engedem, hogy több könnycsepp megjelenjen a szememben. Majd hirtelen egy újabb ismeretlen hang csapja meg a fülemet.- Remek, már csak ez hiányzott. Bravúrosan összehoztad ezt a találkát Kieren. - mondom a régi ismerősre pillantva és közben minden erőmmel azon vagyok, hogy újra erősnek mutassam magamat, majd pedig Bailey ismerősére pillantok. - Nem én voltam, de szerintem bármit mondhatok, mert ebben a szobában senki se hisz nekem. Még az se, akiről azt hittem, hogy ismer. - mondom egyre halkabban, de az arcom szinte meg se rezdül.

▲ music: zene▲ ▲Words: 315▲ ▲Note:   ▲

only one question: why?

Kieren kérdései túlságosan is furcsák voltak. De Aaron-nal való találkozásom után volt időm egy kicsit gondolkodni és, ha nem is sikerült teljesen, de a részleteket összepakoltam a fejemben. Lillian. A testvérem. Mindez egyszerű gyanakvás és a valóság alapja a dolgoknak igen csak alacsonynak mondható, de hajlandó vagyok meggyőződni róla. Pontosan ez az oka annak, hogy beültem az autómba és Seattle felé vettem az irányt. Örülök, hogy visszakaptam az erőmet, mert így könnyebb volt megtalálnom Lillian-t. A bál óta nem igazán beszéltünk és most már nem is bánom annyira. Jace is felszívódott, de azt hiszem neki most azt számít, hogy megtalálja azt, aki ezt tette velem. Én voltam az, aki egy kis teret kért és időt, hogy végiggondolhassam a dolgokat és a helyzetemet. Nem vagyok benne biztos most már, hogy ez annyira jó ötlet volt, hiszen minden egyes percben hiányzik, de félek, hogy nem lennék képes elviselni az érintését. Vagy azt, ahogyan rám néz, mikor meghátrálok tőle. Mert nem csak önmagamnak okoz ez az egész fájdalmat, de neki is. Lehet, hogy számomra az érintése rettenetes emlékeket idéz elő, szinte már fizikai fájdalommal járókat, de neki az elhúzódásom és az a tény, hogy ellököm őt magamtól sokkal jobban fáj. Mind a ketten áldozatai vagyunk ennek a helyzetnek.
Miközben folyamatosan Seattle felé hajtok próbálom végiggondolni, hogy mégis mit akarok mondani, vagy egyáltalán a helyzetemben, mit lehet mondani. Mi az, ami helyes lenne és mi az, amit jobb, ha megtartok önmagamnak. Igazából nem is hiszem, hogy nekem kellene beszélnem. Az igazságért megyek Seattle-be nem pedig azért, mert hirtelen kirándulni támadt kedvem, vagy felfedezni a nagyvárost. Teljesen mindegy, hol vagyok a rossz dolgok megtalálnak. A menekülés pedig egyáltalán nem megoldás. Ki kell tartanom. Hűnek kell lennem önmagamhoz. A térképre pillantok, amin elvégeztem a varázsigét. Nem mutat túlságosan pontos információt egy utca bizonyos pontjára mutat. Emlékeztem arra, hogy mondta Seattle-ben él és pontosan ezért is vettem elő egy Seattle térképet. Leparkolok az egyik ház előtt úgy tűnik, hogy nincs itt senki. Összefűzöm a karomat a mellkasomon és elkezdek sétálni az utcán kihegyezve a fülemet minden hangra, ami ismerős lehet. Majd meghallok egy ordítozó párost és magam sem tudom, miért de a ház felé sietek. Aminek fültanúja vagyok az minden kérdésemet megválaszolja és észre sem veszem, de a könnyek szabadon folynak végig az arcomon. Megtört lelkem, melynek darabjai erőteljesen próbálkoztak, hogy egymásba kapaszkodjanak újra elszakadnak egymástól és az apró darabok is újra összetörnek, szinte már porszemként lebegnek a mellkasomban mégis olyan, mintha ezek a porszemek képesek lennének belülről feldarabolni, hiszen nem csak a szemeim égnek, de az egész bensőm is.
– A testvérem vagy és soha nem mondtad el? Mégis, hogy tehetted ez? Mi jogon tartottad meg ezt csak magadnak? – A sírástól remeg a hangom és, mielőtt folytatni tudnám szipogok egy párat és megtörlöm a szemem a kabátom ujjában, hogy tisztában láthassam őket, hiszen a könnyeim elhomályosították a látásomat. – Te ölted meg apát, igaz? Te voltál az oka az egésznek! Képes voltál beadni nekem, hogy az egész baleset volt. Megjátszottad magad.. Miattad öltem meg valakit.. Megöltem valakit! Lehet, hogy neked könnyedén megy és nyugodtan tudsz aludni ettől az egésztől, hogy megölted a saját apádat, az apánkat, de én nem tudok nyugodtan aludni. Nincs egy éjszakám, hogy ne látnám a vérbe fagyott testét.. Tönkretetted az életem és képes voltál úgy tenni, mintha törődnél velem, mintha számítana neked, hogy min megyek keresztül, mikor valószínűleg csak nevettél rajtam, hogy mekkora idióta vagyok. Ha te nem vagy szörnyeteg, akkor nem tudom ki az. – Legszívesebben megöltem volna. Nem szokott ilyen érzés eluralkodni rajtam, de meg akartam ölni. Azt akartam, hogy szenvedjen. Át akartam taposni rajta. Romokba akartam dönteni az életét, ahogyan ő tette az enyémmel. Mégis, hogyan lehettem ennyire vak, hogy nem vettem észre ezt az egészet? Jace-nek igaza volt. Soha nem kellett volna bíznom benne.

three beautiful women

Valahogy jobban éreztem magam attól, hogy Bethany a konyhában tartózkodott. Ez egy kicsit megnyugtatott. Ha bántani is akarná őt Lillian egy kisebb utat kellene megtennie, mert látatlanban még ő sem képes fájdalmat okozni neki, amiért hálás vagyok. Részben ezért is kértem meg arra, hogy készítsen reggelit, mert mindannyiunk számára sokkal jobb a helyzet, ha csak nekem kell szembe néznem Lillian-nel. Tisztában vagyok, hogy milyen is ő és mikre képes. Még akkor is, ha nem emészti fel a düh vagy a harag és azt hiszem most mind a kettő kavargott benne, hiszen úgymond elfelejtettem tájékoztatni, hogy mire is jutottam a húgával kapcsolatban. De nem gondoltam volna, hogy a Bailey-vel történt beszélgetésem után ilyen ellenségesen fogok rá tekinteni. De nem tudok máshogyan tekinteni rá. Bármennyire is szeretnék hinni abban, hogy nem ő tette nem az ő keze van a dolgokban képtelen voltam. Utána kellett volna járnom, de jobbnak láttam, ha hagyok egy kis időt magamnak, hogy lenyugodjak és ne essek egyenesen neki a vádjaimmal, mert az egyikünknek sem lett volna jó. Igaz, hogy eltelt pár nap, de a dühöm és a haragom nem csillapodott, amit a hangom megemelése is remekül kifejezett, minden porcikámmal tökéletes visszhangban.
- Tudtommal ez egy tökéletesen szabad ország, ahol úgy beszélek, ahogyan nekem tetszik és pontosan úgy is nyilvánulok meg. Nem tartozom senkinek semmilyen elszámolóval a stílusomért, amit jelen pillanatban leginkább az érzéseim generálnak, de még mindig azt mondhatom, hogy visszafogom magam, szóval szerintem ne akarjuk megtárgyalni azt, hogy mégis milyen hangnemben kellene veled beszélnem, avagy sem. - Nincs kedvem a formalitásokról beszélnem, de rá kell jönnöm, hogy a megemelkedett hangom emlékeztet valakire. A férfire, aki meg akart ölni engem, mikor megláttam őt az ablakból, ahogyan kegyetlenül bánik az édesanyámmal. Vicces, hogy őt képes vagyok így hívni, míg a férfit, aki a biológiai apám teljességgel megvetem. A nő, akit láttam megtört volt és láttam a szemében az őszinte félelmet. Nem is akkor, mikor készen állt az a vadállat, hogy bántsa, hanem mikor a tekintete az enyémmel találkozott. Megrémült, hogy bajom eshet és őszintén szeretném azt hinni, hogy ez történt. Hogy nem másról volt szó, hanem pontosan erről. Engem féltett, mint egyetlen gyermekét. Talán az ő döntése volt inkább, hogy árvaházba adjanak, hogy lehetőséget kaphassak egy olyan életre, amit nem félelemben kell leélnem, vagy éppenséggel nyomorban. Mert azaz apró kis részlet a házból, a szereplői úgy égtek bele a fejembe, mintha mindig is ott lettek volna csak én akartam megtagadni magamtól ezt az emléket. Megmásíthatatlanul ugyanúgy ott van a fejemben és pontosan ez zajlik most is. Csak ebben a pillanatban én vagyok az apám és Lillian került az anyám szerepébe. Mégis jogosnak érzem a haragom és a tetteim? Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de így van. Nem, mintha bárkinek magyarázattal tartoznék az érzéseimmel kapcsolatban.
- Meg akartad ölni! Rávetted, hogy megöljön valakit, ami sokak számára hatalmas trauma, ha nem tűnt volna fel. Miből kellett volna tudnom, hogy hol húzod meg a határt? Onnan, hogy engem nem öltél meg és nem kínoztál meg egyszerűen csak átváltoztattál valamivé, hogy végre elhallgassak és meg se próbálhassalak észhez téríteni, vagy éppenséggel megakadályozni az egyik tervedben? Annyira elvakult vagy a bosszúdat illetően, hogy nem érdekel a másik oldal, hogy Bailey nem tudott az ég világon semmiről, hogy a nővére vagy! Ha annyira tudott volna, akkor egyértelműen tisztában lett volna az apátok halálában játszott szerepeddel. Egy gyerek volt. Semmi több. TE is az voltál, csak neked előbb kellett felnőnöd, mint neki. Ezért úgy döntöttél, hogy megbünteted őt.. Nekem is fel kellett volna téged keresnem és válaszokért könyörögnöm, de olyan könnyedén rejted el az érzéseid, olyan könnyedén hazudsz a francba is! Mégis mi a garancia, hogy a szemembe mondanád az igazat. Tudod mi az egyetlen, ami elárulja nekem, hogy nem hazudsz? A könnyeid. Néha jobb lenne, ha többet mutatnál önmagadból, mintsem csak a benned rejlő sötétséget akarod megmutatni. Mert, mikor úgy teszel, mintha kedves lennél valakihez el kell ismerned, hogy van benne igazság, hogy tényleg te vagy az is. Nem csak sötétség lakozik benned. Tudom, hogy nem leszel képes megbocsájtani nekem, amiért megvádoltalak ezzel, de őszintén sajnálom. Ha valaki megértheti a hirtelen következtetések levonását az te vagy. Mellesleg soha nem mondtam, hogy jobb lennék nálad. - Láttam Bethany-n, hogy már nehezen viseli el a társaságát és őszintén örültem annak, hogy úgy döntött Lillian, hogy nem bántja egyszerűen csak kirekeszti a beszélgetésünkből. Azt hiszem a jelenlegi helyzetben még azt is megértettem volna, ha ezt megteszi. Aztán, mikor Lillian kimondja azt a bizonyos varázslatos nevet a fejemet az ajtóhoz kapom és megpillantom őt könnyáztatta arccal. Hát, ha valamire nem számítottam, akkor az ez volt. De talán most jött el az igazság pillanata.

i'll whisper a secret

Örültem annak, hogy az a lány inkább eltűnt a konyhában. Nem szívesen viseltem volna el még őt is, mert minden egyes pillantásuk és érintésük olyan volt számomra, mintha szép lassan egy tőrt forgattak volna meg a szívemben. Soha nem vallottam volna be azt se magamnak, se neki, illetve nekik, hogy bármiféle érzést érzek ez a férfi iránt. Nem gondoltam volna úgy, hogy jó ötlet lett volna, hiszen már így is éppen eléggé eltérített a célomtól. És fura módon már nem tettem annyi gonosságot se, mint korábban. Nem tudom, hogy miként volt ilyen hatással rám, de amikor ilyen gondolatok jelentek meg az elmémben vagy szívemben valami fura érzés, akkor mindent elkövettem annak érdekében, hogy kiverjem őt a fejemből és ne gondoljak rá másképpen, mint valami idegesítő porszemre a gépezetben.
Lehet nem tetszenek a tetteim és nem mindig vagyok a leghumánusabb személy a földön, de akkor sincs jogod így beszélni velem! És igenis megszegted, mert nem mondtad el, hogy mi történt ott! - mondom neki egyre hevesebben, mert egyre inkább nem tetszik ez helyzet. Egyszerűen nem értem, hogy mégis mit képzel magára. Mind a kettőjüket megölhetném, még akkor is, ha ezzel saját magamnak ártanék, de nem tudom megtenni. Egyszerűen csak össze vagyok zavarodva és minél inkább próbálom megérteni azt, hogy miért is viselkedik így, annál nagyobb lesz a káosz az elmémben.
Amikor pedig a nyíltan elmondja, hogy mire gondolt és hogy nem hisz nekem, akkor csak másodperceken múlik az, hogy a könnyeim ne csorogjanak végig az arcomon. Nem lehetek gyenge, most nem, de akkor se értem, hogy miként gondolhatja ezt rólam. Lehet nem vagyok angyal, de azt hittem, hogy ő ismer, de tévedtem. Fogalma sincs arról, hogy ki vagyok és milyen vagyok. Olyat soha nem tettem mással, amire azt ne mondtam volna, hogy velem is megtörténhet. A halál is előbb vagy utóbb utol fog érni, s talán emiatt nem tekintettem úgy erre a dologra, hogy akkora gonoszság lenne megölni Bailey-t. Amikor pedig megjelenik a barátnője, még mielőtt bármit is mondhatnék, akkor már egy kicsit bepöccenek és egy egyszerű varázslattal visszaküldöm őt a konyhába, de közben figyelek arra, hogy semmi baja ne essen, majd pedig becsapom a folyosót és a konyhát elválasztó ajtót. Közelebb lépek Kieren-hez és minden józanságomra szükségem van ahhoz, hogy ne romboljam porig a házat.
Tényleg azt hiszed, hogy én tettem?! Ennyire jó színésznőnek gondolsz? - kérdezem tőle egyre ingerültebben, majd pedig megbököm a mellkasát és kissé hevesen szívom be a levegőt. - Azt hittem, hogy ismersz! Azt hittem, hogy tudod ki vagyok, de tévedtem. Te is csak egy vagy azok közül, akik ha hallanak valamit, akkor egyből gondolnak valamire vagy valakire. Hibáztathatsz érte, de ha lenni egy csöppnyi eszed, akkor rájöhettél volna arra, hogy nem én tettem!! De minek is jártatom itt a számat, mert szemmel láthatóan téged pontosan annyira nem érdekel az igazság, amennyire én nem akartam neked hinni. Azt hiszed, hogy jobb vagy nálam? - kérdeztem tőle egy kisebb nevetés közepette, majd idegesen a hajamba túrok. - Nem!  Nem vagy az! -  mondom szinte ordítva, majd felé bökök az ujjaimmal és érzem, amint egy-két könnycsepp végig folyik az arcomon. - Bailey a húgom és soha nem kívántam volna neki azt, hogy ezt tegye vele bárki is. Sőt, ha tudtam volna, akkor megakadályozom. Egyszer majdnem velem is megtörtént és egyedül az erőm mentett meg. Soha nem kívánnám azt senkinek se! - mondom még mindig a könnyeimmel küszködve, majd letörlöm azokat. - Lehet miattam ölt meg valakit, lehet miattam váltotta ki az átkát, de olyat soha nem tettem vele, a húgommal, amit én ne viseltem volna el! Lehet szenvedni akartam látni az apánk bűnei miatt, mert úgy gondoltam, hogy ő tud mindenről, de nem vagyok szörnyeteg Kieren.... - mondom egyre halkabban és mire a végére érnék, s ott hagynám őket, mert egyáltalán nem vágyom arra, hogy  lássa azt, amikor teljes mértékben átadom magamat könnyeimnek, akkor hirtelen olyan személyt pillantok meg, akire nem számítottam. - Bailey....-  csúszik ki ez az egy szó a számon, majd dühösen Kieren-re pillantok, mert úgy gondolom, hogy ez az ő műve. Ő csalt csapdába, még akkor is, ha hamisak a vádjai.

▲ music: zene▲ ▲Words: 407▲ ▲Note:   ▲

two beautiful woman

Szerintem még egyetlen egy nő sem borított ki engem annyira, mint ő. Tényleg azt hittem hogy segíthetek rajta és megpróbálhatom helyrehozni a kettejük kapcsolatát. Kihívás láttam ebben? Lehetséges. A múltam hibáját is szerettem volna kijavítani? Igen! Nem akartam egyetlen egy nőt sem magára hagyni még egyszer, hiszen tudtam, hogyan végződött a legutolsó eset. Most pedig nem volt szükségem megerősítésre, mert nem az, hogy nem így ismertem meg és csalódtam volna benne és elhittem volna, amit hallottam, vagy éppenséggel láttam. Hanem az a legrosszabb ebben az egészben, hogy el tudtam képzelni róla, mert nem tudom, hogy hol húzta meg a határt. Hogy mégis mi az a lépés, amit már nem merne megtenni? Ezt őszintén elmondhatom, hogy még nem sikerült kiderítenem Lillian-nel kapcsolatban, de nem hiszem, hogy bárhol a közelben húzódna ez a határ. Hiszen meg akarta ölni az úristenit! Most pedig azt akarja, hogy szenvedjen, mielőtt meghal. Hát nem ez a legjobb módja az egésznek? Azért ilyen módon tönkretenni valakit szerintem már meghaladja az ép elme határait. Tényleg azt hittem, hogy hatással vagyok rá, hogy talán sikerül egy kicsit javítanom a hozzáálláson. Ezek szerint nem is tévedhettem volna jobban.
– Bocsáss meg úrnőm, de nem vagyok a szolgálód és nem szegtem meg semmit sem. Beszéltem vele, ahogyan mondtam az már más kérdés, hogy azután nem igazán volt gyomrom rád nézni. – Sajnálom, hogy Bethany-nak végig kell hallgatnia ezt az egész sületlenséget. Meg akartam védeni ettől ezért voltam mindig én az, aki elment Lillian lakására, de nem kellene meglepődnöm, hogy könnyedén megtalálta, hogy melyik ajtón kellene dörömbölnie. Bár nincsen felfestve a járdára tőle egészen az ajtómig, hogy erre lakik Kieren elérhető a nap huszonnégy órájában. Mert nem vagyok a csicskása. A barátja akartam lenni azzal, hogy kirángatom a sötétségből és megmutatom neki a fényt, de egy ilyen tett után nem tudok ugyanúgy tekinteni rá. Még, ha nem is az ő hibája volt, akkor is szerintem elég sokat elmond egy emberről az, ha valaki úgy gondolja, hogy képes lenne ilyesmire. Ha ő az első gondolatom az már koránt sem jelent jót. Nem bízom benne és talán Bailey-t jobban féltem már, mint Lillian-t. Bailey-nek fogalma nincs, hogy ez az egész miért történik vele. Úgy gondolja, hogy egyszerűen csak rájár a rúd, mióta az édesapja meghalt. Miért lett volna olyan nehéz, hogy megérdeklődje tud-e valamit? Nem értem. Meg, ha tudta volna, hogy az apja Lillian apja is, hát nem gyanakodott volna a halála körülményeire? Ez az egész nem áll össze. Csak egy kevéske kis logikát kell beleölni és már rájöhetne az ember, hogy nem tud az ég egy adta világon semmit sem. Nekem is először kérdéseket kellett volna feltennem Lillian felé, hogy kiderítsem az igazat, de nem tehettem róla. Elborult az agyam és képtelen voltam tisztán gondolkodni. Csak ő jutott eszembe, mint ennek az egésznek a kitervelője. Vagy szegény lány, már most több ellenséget is szerzett magának.
– Rendben. Elmondom, ha még nem nyilvánvaló. Megerőszakolták szerencsétlen lányt és nem tudom elképzelni, hogy nincs benne a kezed. Tudod miért? Mert azt akarod, hogy szenvedjen. Ezzel pedig tökéletesen elérted, hiszen nem bírja elviselni még azt sem, ha túlságosan közel állok hozzá, mikor beszélünk. Láttam, hogy fájdalmas volt neki ezért is kellett hátrébb lépnem. A testtartásán máris látszott a változás. Ahogy pedig azt gondoltam. Semmit nem tudott az egészről. Csak gondolj bele. Ha ott vagy az apja halálakor és tudja, hogy az eltitkolt lánya vagy nem gyanúsít? De én megtettem azt, amire kértél, vagyis amire felajánlkoztam. Most már tudod, hogy mindvégig egy olyan lánynak ártottál, akinek őszintén fogalma nem volt semmiről, ami körülötte zajlott. Úgyhogy igazán gratulálok. – Megtapsolom, majd félreállok az útjából és az ajtó felé mutatok. – Azt hiszem nagyon jól tudod, hogy merre kell távoznod, mert remélem nem kell kimondanom az egyértelműt. – Nincs kedvem tovább az arcát fürkészni. Egyszerűen már nem vágyom rá. Tekintetem a konyhában forgolódó Bethany-ra terelődik és halványan elmosolyodom. Ameddig Lillian itt van nincs biztonságban, mert a vádaskodásom után nem tudom, hogyan fog reagálni.

i'll whisper a secret

Biztos voltam abban, hogy nem tárt karokkal, süteménnyel és kávéval fognak várni, de ez engem csöppet se érdekelt. Legszívesebben az utamba kerülő lánnyal a kínok kínját járattam volna, még annak ellenére is, hogy nem ismerem. Egyszerűen az a tudat, hogy valószínűleg nem olyan régen kelt fel Kieren mellől megőrjített és valami ismeretlen érzés is megjelent legbelül, de nem akartam hagyni, hogy újra esetleg elvegye az eszemet. Nem szabad hagynom, mert annak jó vége nem lesz. Neki ő kell, vagyis valami olyasmi. Bár még mindig nem értem azt, hogy mit eszik rajta és ha szereti, akkor miért velem tölti az ideje nagy részét az a férfi, aki az ismeretlen hölgyemény és az én különös életem egy bizonyos közös pontját jelenti. Nem különösebben érdekel a leányzó morgása, mert könnyen meg tudom némítani és még ártalmatlanná is tudom tenni. Simán elérhetném azt, hogy élete legszebb napjából, élete rémálma legyen. Amikor meghallom Kieren szavait, akkor egy kisebb gúnyos nevetés hagyja el az ajkaimat.
Nem volt jogom? – kérdezek vissza úgy, mint aki nem hallotta jól azt, amit mondott. – Neked meg ahhoz nem volt jogod, hogy megszegd az ígértedet! - mondom neki habozás nélkül és kissé talán szemrehányóan.  Figyelem a lányt, majd újra elkapom a tekintetemet róla, mert egyáltalán nem vágyom arra, hogy lássam miként szerencsés ez a barnácska.  Még a gondolattól is elönt a düh és egy pillanatra még ökölbe is szorul az egyik kezem, hogy nehogy valami ostobaságot tegyek, de még mielőtt esélyem lenne bármire is, hirtelen olyan információkat kapok, amitől lefagyok. Kezdjük ott, hogy nem értem miként volt képes ilyen hangnemben beszélni velem. Egy: nem ismer. Kettő: Nem vagyunk egymásnak semmi se, így még inkább nem áll jogában. Három: azt se értem, hogy miről hadovál.  Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy teljesen más nyelven beszél, de nem. A saját nyelvünkön fakadt ki, úgy, ahogyan még soha nem láttam. Egyszerre volt ijesztő, illetve zavaró ez a tény. Egy pillanatra még talán össze is rezdültem, de hamar sikerült összekapnom magamat és úgy tennem, mintha semmi semmilyen hatással nem lenne rám. Közben pedig azon igyekeztem, hogy a rám zúdított információkból valami értelmes dolgot összerakjak.
Te most miről beszélsz?! – kérdeztem vissza végül érthetetlenül, de még mielőtt bármit is tudott volna mondani újra megszólaltam. – Kieren, mi a franc bajod van? Nem tettem semmit se! Amióta kiléptél az ajtómon az az eset után ki se mozdultam onnét! Senkivel nem találkoztam azóta és nem is varázsoltam!!!  – mondom szinte üvöltve és egyre inkább idegesebb leszek, mert szép lassan kezd kialakulni a fejemben egy kép, de nem akarok arra gondolni, mert soha nem kívánnám azt senkinek se. Az meg még inkább zavar, hogy ha igazam van, akkor Kieren kinézné ezt belőlem. – Mond ki, hogy mit tettem. Legalábbis szerinted milyen bűnt követtem el megint, még ha nincs is igazad! Gyerünk, mire vársz?!  – kérdezem kissé kihívóan és közben egyre nehezebb az, hogy ne használjam az erőmet, de az utolsó csepp kezd betelni azzal, ahogyan búcsút vesz a kedvesétől, majd a lány válaszán szinte elpattan most már minden és hamarosan egy váza szétrobban a folyóson. Nem érdekel a kár, nem érdekel semmi se. Egyszerűen úgy érzem, hogy egyre inkább elvesztek, hiszen akiről azt hittem, hogy bízhatok, esetleg megért és ismer már engem, most talán ő is hátba támad. Ha beigazolódik a gyanúm, hogy mire gondolhat, akkor tehetek bármit nem hiszem, hogy hinni fog. Miért is tenné? Valamit elgondolt és nem fogja megváltoztatni a véleményét, még akkor se, ha nincs igaza! Olyan, mint a többi. Nem érdekli a valóság, csak az elképzelései és még ő beszélt nekem arról, hogy járjak utána a dolgoknak. Lassan összefonom a karomat magam előtt és úgy nézem őt. Várok, de esküszöm, ha hamarosan nem mondja el a dolgot, akkor a barátnője fogja bánni a dolgot. Már a puszta létezése miatt megölném legszívesebben.

▲ music: zene▲ ▲Words: 419▲ ▲Note:   ▲

two beautiful women

Volt egy érzésem, hogy ki lesz az, aki megzavarta ezt a kellemes reggelt, de valahogy nem akartam ajtót nyitni. Nem akartam látni. Egyszerűen nem tudok úgy ránézni, hogy a gyűlölet eluralkodjon rajtam és kezdem úgy érezni, hogy a múlt nagyon is megismétli önmagát, mert újra ugyanazt a hibát követem el, hiszen nem adom meg neki a lehetőséget arra, hogy megmagyarázza a történteket egyszerűen csak elítélem őt a hallottak alapján és nem keresek válaszokat. Megígértem magamnak, hogy ilyet többé nem teszek, de nem bírom megtenni. Hogy miért? Mert lehet, hogy Ambrosia-ból nem néztem volna ki, hogy megteszi, amit megtett, de Lillian-ből nagyon is kinéztem ezt a kegyetlenséget. Én komolyan elhittem, hogy lehetőséget ad arra, hogy beszéljek vele, mielőtt egy újabb csapást mér szegény lányra, de úgy látszik teljesen mindegy, hogy én mit csinálok vannak olyan személyek, akik soha nem változnak meg és egy apró fény sincs a lelkükben.. Pedig én szerettem volna egy kis fényt csempészni a lelkébe és ezzel a sajátomba is, hiszen segítettem volna két testvérnek, ha nem is egyik pillanatról a másikra, de megbékélni egymással és a tetteikkel.
Elvigyorodom, mikor felém hajítja a melegítőt én pedig szépen lassan belebújok, de már a bejárati ajtó felől hallom is Lillian hangját, úgyhogy még mielőtt bármi kárt tehetne Bethany-ban kisietek. A pofámról lesül a bőr, hogy még neki van képe kiakadni. – Nem hiszem, hogy képes leszek ezt megbocsájtani.. Főleg, hogy semmilyen jogod nem volt ahhoz, hogy megzavard a reggelünket. – Mondom egyszerűen, majd elsétálok mellette és átkarolom Bethany-t, hogy tudja ha csak egy haja szála is meggörbül nem állok jót magamért az egyszer biztos. Bár nem, mintha különösebben féltenem kellene. – Nem tartozom én neked semmivel. Azt sem értem, hogy van képed idejönni azok után, amit szerencsétlen lánnyal csináltál.. Én tényleg azt hittem, hogy esélyt adsz nekem arra, hogy beszélgessek vele és megtudjam mégis mit tud, de láthatótan neked feltétlenül el kellett indítanod a következő felvonást a tönkretételében. Ja, hogy csak tudd.. Tökéletesen elérted amit akartál. Reszket, mint a nyárfalevél és olyan, mintha nem is lenne igazán ott, mikor beszélgetsz vele. A szeme nem tükröz mást csak a színtiszta fájdalmat bármennyire is próbál úgy tenni, mintha minden rendben lenne a gondolatai teljesen máshol vannak. Szóval gratulálok Lillian. Elérted, amit akartál. Megtörted olyan módon, amit soha többé nem lehet visszafordítani. – Észre sem vettem, hogy megemelem a hangomat, de tényleg kiborított, hogy egy ilyen lépést képes volt megtenni. Ez az egész egyszerűen felháborító és visszataszító. Mégis, hogyan tehette ezt? Tényleg hittem benne, hogy ennél azért jobb. – Főznél egy kávét? Mindjárt megyek én is aztán megreggelizünk, rendben? – Suttogom Bethany fülébe egy kicsit nyugodtabban aztán egy csókot nyomok a feje búbjára. Sajnálom, hogy neki is végig kellett hallgatnia ezt az egészet, de ez volt az a pillanat, amikor betelt nálam a pohár.

i'll whisper a secret

Jó pár nap eltelt már azóta, talán már egy hét is, hogy Kieren utoljára nálam járt. Örülnöm kellett volna, hogy vére sikerült elérnem a célomat és nyugton lesz, de még se tudtam. Hiányzott, de azt nem tudnám megmondani, hogy miért. Jobban mondva nem akartam belegondolni, abba pedig még inkább nem, hogy esetleg más nő karjai között hajtja álomra a fejét és más nő csókjára ébred. Szerencse, hogy nem ismerem azt a cafkát, mert biztosan megölném őt. Nem is akartam egyikükre se gondolni, ami egy idő után ment is, de aztán persze valami megzavarta a Kieren nélküli életemet. Egyszer csak jött tőle egy üzenet, hogy aznap fog találkozni Bailey-vel. Ennek a rövid üzenetnek köszönhetően még inkább idegesebb lettem és jó pár dolgot összetörtem, jó pár embert átváltoztattam. Olyan voltam, mint egy gonosz boszorkány azokban a percekben, de egyszerűen nehezen bírtam uralkodni magamon. Egyszerre dühített az, hogy mégis megteszi és az is, hogy újra csak rá és az esetlegese barátnőjére tudtam gondolni.
De az nap semmi hírt nem kaptam róla, se másnap, se harmadnap. Ez egyre inkább dühített. Nem értettem, hogy mégis mire megy ki a játék, hiszen az üzeneteimre se reagált. Nem tudom, hogy mit is vártam vagy esetleg miben reménykedtem. Abban, hogy az üzenetnek köszönhetően újra reményt kapok arra, hogy nem mindenki árult el vagy pedig abban reménykedtem, hogy Kieren újra visszasétál az életembe. Fogalmam nincs, de nem is akarok ere gondolni. Hamarosan pedig minden a földön landolt az asztalomról. Nem érdekelt semmi se. Válaszokat akartam kapni és megölni mind a kettőt. Átvertek és becsaptak. Szerencsére találtam egy tárgyat a férfitól, akinek sikerült rövid ideig megzavarnia az elmémet, majd hamarosan meg is találtam őt, hogy hol lehet. Nem érdekelt, hogy hétvége van vagy nincs, ahogyan az se, hogy reggel van, mert hamarosan már az ajtaja előtt álltam és ott dörömböltem. Már majdnem bűbájjal nyitottam ki az ajtót, amikor végre valaki kinyitottam. Végig mértem a barna hajú lányt, az arcát, majd pedig úgy néztem rá, mint akit hidegen hagy az a tény, hogy valószínűleg most kelt ki Kieren mellől az ágyból.
Te? Semmiben! - mondtam neki elég barátságtalanul, majd félretoltam az ajtóból és elindultam egyenesen befelé. Pár pillanat múlva meg is pillantott azt a személyt, akit kerestem.
Bocsásd meg, hogy megzavartalak az enyelgésben. - mondtam neki rezzenéstelen arccal és még mindig tökéletesen hozzam az alakítást, hogy egyáltalán nem zavar. Lassan közelebb léptem hozzá és úgy néztem rá, mint aki a szemével akarna ölni.
Tartozol nekem valamivel vagy esetleg elfelejtetted? - kérdeztem tőle kíváncsian és sürgetően nézek rá, hogy most azonnal válaszokat akarok, illetve tudni akarom, hogy mi történt azon a találkán. Kieren már ismer annyira, ha sokáig húzza a dolgokat, akkor az ismeretlen lány fogja bánni a játékát.  

▲ music: zene▲ ▲Words: 392▲ ▲Note:   ▲

two beautiful women

A kérdések, amiket Bailey-nek feltettem nem hiszem, hogy közelebb vezettek volna bármilyen igazsághoz is. Mármint nincs rá különösebb bizonyítékom, hogy tudja-e, hogy Lillian a testvére avagy sem. Túl feldúlt volt és olyan, mint aki nincs is ott igazán lélekben. Nem akartam belemenni a témába, mert egy szellemmel beszélgettem mondhatni. Teljesen megtört az a lány. Nem kellett túl sokat küszködnöm azért, hogy megtudjam mégis miért viselkedik úgy, mint akinek egy része meghalt volna, vagy sokkal inkább a lelkét tiporta meg valaki. Az első gondolatom Lillian volt. nem értem, miért nem várta meg azt, hogy kikérdezzem, mit tud, miért kellett rögtön cselekednie. Aztán, mikor megtudtam, hogy mi is történt Bailey-vel eldöntöttem, hogy leveszem a kezemet Lillian-ről. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen mélyre süllyed majd. Mit ártott neki a szegény lány, hogy képes legyen alakokat felbérelni arra, hogy megerőszakolják? Mégis ő, hogyan érezné magát azok után, hogy ilyen csúnyán elbántak vele? Soha nem gondolkozik, ahogyan akkor sem gondolkozott, mikor készen állt arra, hogy megölje őt. Képes voltam megállítani, de most ebben igazán sikeresen elbuktam. Ez az egész pedig talán még rosszabb is egy nő számára, mint maga a halál. Én soha nem lennék képes ilyesmire, de azt tudom, hogyha az egyik szerettem esne át ilyesmin, akár a karomban tartott nőszemély mindent megtennék azért, hogy bosszút álljak.
Őszintén egy kis bűntudatot érzek azért, amit Lillian tett. Úgy érzem, hogy tehettem volna valamit annak érdekében, hogy ezt az egészet megakadályozzuk. Nem mellesleg, mintha én is bűntársa lettem volna ebben az egészben. Pedig nem tettem semmit. Maximum most Bailey gyanakodni fog a kérdéseim miatt, de remélem nem rakja össze a képet. Mondjuk az, hogy valakit megerőszakoltak nem szokás olyan könnyedén felvállalni, de a viselkedése és egy kis nyomozás meghozta a gyümölcsét és megtudtam az igazat. Szegény pára.. Most már tényleg sajnálom.
Üveges tekintettel meredek a képernyőre, hiszen a gondolataim teljesen máshol kalandoznak, de a kezemmel folyamatosan a karjaimban tartott nőt simogatom. Mikor kezdek végre egy kicsit visszatérni a jelenbe csókot nyomok a feje búbjára és vigyorral a képemen megkérdezem. – Szóval most már mesével indítjuk a napjainkat? – Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek tovább lépni Amborsia után, de Bethany-val minden olyan egyszerű volt. Két megtört lélek találkozása. Őszinte voltam vele végig arról, hogy mit csinálok és beszéltem is neki a Lillian-nel történt dolgokról, mert szerintem az őszinteség az egyik legfontosabb dolog egy kapcsolatban. Ez alapozza meg a bizalmat a másikban. – Mondjuk jobb módját is el tudnám képzelni a napok elkezdésének. – Mondom továbbra is vigyorogva, majd kicsit lejjebb gyürködöm a rajtunk elterülő takarót, hogy nagyobb belátást nyerjek a tökéletes bőrére, amit pusztán csak a felsőm takar el. Szeretem, mikor ilyen meghitt pillanatokat élünk át. Semmi bonyodalom, vagy komplikáció. Csak ő és én a békés kis világukban, ahol senki és semmi nem zavarhat. Legalábbis ezt hittem, de igen nagyot tévedtem, hiszen hamarosan kivágódott a bejárati ajtó és határozott lépteket hallottam a bejárati ajtó felől és felpattantam az ágyból, mikor már túl közelinek hallom őket és egy szál boxerben várom a vendégünket.