- Gyere Adam - öleltem át az apró testet szeretettel, majd megfogtam a kezét. - Ugye hozod Delenát? - néztem Elena felé. - És ha jók lesztek, és megeszitek a vacsorát, akkor ma esti mesét is kaptok, jó? - kérdeztem, és láttam a lelkes arcokat.
- Menjünk, és tegyük rendbe magunkat. Holnap épp elég lesz a pakolás - indultam meg visszafelé az erdő fái között.

(konyha)

- Rendben, menjünk - bólogattam mosolyogva, majd lenéztem Adamre, aki csak bólintott egyet mosolyogva Damon szavaira, de aztán szembefordult vele, és elkezdett a nyaka felé nyújtózni, ahogy a nyaralóban is történt már egyszer, mikor a konyhában voltunk.
A fejemben átfutott, hogy bárcsak Ricket is olyan könnyű lenne hazavinni, mint a gyerekeket... de hír sincs róla. Ki tudja, hogy... mi van vele?

Mosolyogva néztem JJ-re, és megkócoltam a haját, majd felkeltem, és nagyot nyújtóztam.
- Azt mondom, menjünk vissza a nyaralóba - mondtam. - Lassan beesteledik. Vacsora, alvás, aztán holnap indulunk haza. Isobel is biztos hiányol már titeket - mondtam JJ-nek és Adamnek. - Alszunk, és megyünk haza anyához, oké nagyfiú?

Leeresztettem, ahogy Delena pislogása haragosból átment szerénnyé, és félénkké, majd átölelte az apját, és amennyire lehetett, David-et is. Ez pedig teljesen megnyugtatott engem is.
Aztán ahogy Adam felé fordultam, elnevettem magamat. - Azt hiszem, egy fejmosás nem ártana ma este a fürdőben, mert anyád letépi a fejemet, ha koszos, homokos fejjel viszünk haza - kuncogtam, megfogva a kezét.
- És ez a kis erdei túra meghozta az eredményét - mondtam, lenézve JJ-re, aki éppen ásított egyet. - A friss levegő jót tesz nekik.

Néztem Delena kissé ijedt arcát, de tudtam, hogy most nem nagyon gyengülhetek el. Most kell őt megtanítani arra, hogy mit szabad, és mit nem.
- Megígéred, hogy nem csinálsz több ilyet? - kérdeztem Delenát, aki félénken pislogott rám, és bólintott. - Jól van kicsim... akkor gyere, öleld meg aput és Davidet - mondtam, megsimogatva a hozzám bújó Delena hátát. - Csak ne legyél rossz kislány - mondtam halkan, aztán elengedtem őt.
- Gyere Adam, visszasétálunk - mondtam a keresztfiamnak, aki épp olyan jó játékot talált magának, hogy marokszámra szórta az avart a levegőbe, majd aláállt.

Eleinte azt hittem, hogy Damon nyugtató szavai hatással lesznek Delenára, de mégsem így történt, éppen ellenkezőleg. Ahogy a gyerekeknél szokás, Delena egy kis csapkodással akart "bosszút állni", de szerencsére nem találta el David-et.
De mielőtt én bármit szólhattam volna, Damon hangja máris keménnyé vált, és így beszélt Delenához, de közben láttam, hogy David arca is legörbül, és nagy könnyek gyűltek a szemébe, annak hatására, hogy Delena mit akart csinálni.
- Jaj, kicsim... ne sírj... - simogattam meg David arcát nyugtatóan. - Delena nem akart bántani. Ugye? - néztem le a még mindig apjára meredő Delenára, kíváncsian várva, hogy vajon megérti-e azt, amit az apja mondott neki.

- David nem akart rosszat kicsim. Amikor ilyen kicsi voltál, te is ezt csináltad - magyaráztam Delenának, ő viszont nem nyugodott meg, David felé csapott az apró kezével.
- Delena! - keményedett meg a hangom, és megfogtam a karját. - Tudod kislányom, hogy nagyon szeretlek, de ha ezt még egyszer meglátom, elfenekellek! Nem bánthatsz másokat! Sem Davidet, sem Adamet, sem JJ-t, és semmilyen más gyereket sem! Világos? - néztem a szemébe keményen.

Elnéző fejcsóválással fordultam David felé, akire Delena hát... eléggé csúnyán nézett jelen pillanatban.
- Kicsim, az őz előbb-utóbb magától is elment volna - simogattam meg a haját, majd Davidre néztem, és felnevettem az izgatott arckifejezésén. - Azt hiszem, ezt mindannyiunk egy életre megjegyzi. Tanácsosabb inkább állatkertbe vinni őket, ott legalább midnig szem előtt vannak az állatok - kuncogtam.

A két gyerek áhítatos csendben figyelte az őzet, amely kiválasztott egy tölgyfát, és makkokat kezdett szemezgetni a földről, de ekkor David is meglátta az állatot, és elragadtatásában jókorát visított, mire az őz hirtelen megugrott, és már csak a csapódó ágakat, és a bokrok mozgását lehetett látni, amerre járt.
- Nem történt semmi baj édesem - mondtam Delenának, aki villámló szemekkel meredt az öccsére.

Szemmel láthatóan Delena megértette Damon magyarázatát, és egy pillanat alatt megnyugodott, főleg mikor meghallotta, hogy az apja mit mond. Adammel egyszerre jöttek teljes izgalomba, hát még miikor kissé beljebb sétálva meglátták azt az őzet.
Láttam Delenán, hogy most nem fog odarohanni, inkább csendes csodálkozással és ámulattal figyelte az állatot, akárcsak Adam.

- Hát igen, el - simogattam meg Delena haját. - Az anyukája szólt neki, és hazaszaladt hozzá. Ő is kisgyerek még, és várták otthon - néztem Elenára, mennyire elfogadható a mesém, de hirtelen elnémultam.
- Valami jár az erdőben - suttogtam, és a fülemre mutattam, hogy még ha ők nem is hallanak semmit, de én már igen.
- Gyertek - guggoltam le a gyerekkel és Elenával a magas fűbe. - Most legyetek nagyon-nagyon csendben! Lehet, hogy másik állat jön! - mondtam izgatottan, és nemsokára a tisztásra sétált egy őz.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Adam is vizslatni kezdtem a kicsi nyulat. Tényleg... eléggé gyereknek tűnt még, és a színe is nagyon szépen mutatott a napfényben.
- Olyan kicsi, mint te. Majd biztos szalad vissza az anyukájához - suttogtam Delenának, aki gondolt egyet, és megindult a nyúl felé, de az egy szempillantás alatt végigmérte a betolakodókat, és elszaladt.
Delena csalódottan fordult visszafelé felénk, és lebiggyesztett ajkakkal piszkálta az ujjait. - Elment. - motyogta bánatosan.

- Annyi biztos, hogy ha én őz lennék, már az erdő másik végén ápolgatnám szegény, halálra rémült szívemet - jegyeztem meg vidáman, és Elena útmutatása nyomán tovább indultunk az erdőben, hallgatva a rég lehullott avar halk zörgését a lábunk alatt.
A fák kissé ritkábbak lettek, már csaknem egy tisztáson álltunk, mikor is Elena előremutatott, és én is követtem a keze útját.
- Nézd Adam - húztam oda a keresztfiamat, és a fülébe suttogtam. - Nézd, ott egy nyuszi! Csak csendben jó? - tettem az ujjam a szám elé. - Ha kiabálsz, elszalad.

- Hát gyerekek még, mit vársz tőlük? - kuncogtam. - Azért vannak, hogy zajongjanak, és megőrjítsék szegény aput és anyut. Amíg a két kicsi nem száll be egetrengető sírással, addig boldogok vagyunk - adtam egy puszit Damon arcára, majd lassan a két gyerek is elcsendesedett, mikor látták, hogy nem vezet sok jóra, ha elriasztják az állatokat.
- Menjünk kicsit beljebb - fogtam meg újra Delena kezét, majd elindultunk tovább. Még szerencse, hogy volt itt egy ösvény. És én magam is ismertem a helyet. Meg amúgy is kicsi volt ez ahhoz, hogy eltévedjünk. A víz mindent elárult.
Beljebb érve kicsit kitisztult a hely, a fák megritkultak, de még mindig nagyon szépen borították a kis rét-féleséget, aztán megszorítottam Delena kezét, hogy megálljon.
- Nézzetek csak oda! - suttogtam halkan, és megsimogattam Delena haját, úgy mutatva egy fűben üldögélő nyuszira, aki szemmel láthatóan figyelt valamit, de egyelőre még nem minket.

[You must be registered and logged in to see this link.]

- De a szándék a lényeg, igaz hercegnőm? - vettem el a virágot Delenától, és megöleltem. - Köszönöm édesem. Nagyon szép virág, és apu nagyon örül neki - tűztem a bébihordozó pántjába a virágot. - És ha csendben lesztek, talán még állatokat is látunk! Őzikét, vagy nyuszit - biztattam őket, mire hangos és boldog zajongásba kezdtek mindketten.
- Ennyit a csendről - mondtam nevetve.

Felnevettem jókedvűen. - Tudom, tudom... nem is féltem tőled a gyerekeket, meg az őzeket, meg a nyulakat... - kuncogtam folyamatosan, megszorítva a kezét, mikor láttam, hogy Delena felénk tart, valamivel a kezében.
Megállt előttünk, felnézett az apjára, és elkezdett felfelé nyújtatni neki egy lila virágot, amit valahonnan letéphetett.

[You must be registered and logged in to see this link.]

- Szerintem apu megkapta a mai kirándulás első ajándékát - mosolyogtam. - Még ha nem is tipikus férfi ajándék.

- szerintem kimondottan jók leszünk erre a szerepre - mosolyogtam, és megfogtam Elena kezét, így sétálva tovább. - Ha vámpír vagyok is, nem bántok állatokat. Ez az öcsém reszortja, nem az enyém - gondolkodtam. - Szóval ígérem, ha itt most látok egy nyulat, vagy őzet, nem fogok őrült módon rohanni utána, hogy a végén megegyem. Nem lesz horror a gyerekeknek - vigyorogtam jókedvűen.

A gyerekek előrementek nézelődni, és Damonre mosolyogtam közben, ahogy lassan visszaemlékeztem a saját gyerekkoromra.
- Nemcsak Jeremyvel... a szüleim is szerettek itt lenni... velünk. Bár ők nehezen bújtak el, de... - kuncogtam. - Értettek az állatokhoz, szerették őket, és így neveltek minket is, hogy soha ne bántsuk őket - magyaráztam, ahogy egy madarat láttam az egyik fa ágán. - De... mivel ők már nincsenek... ideje egy új családnak átvennie ezt a szerepet ebben az erdőben... - mosolyogtam Damonre.

- Tessék, mehettek - engedtem el Adam kezét. - De ne szaladjatok messzire, és mindig legyetek szem előtt! - tettem hozzá, aztán lassan elindultunk az ösvényen Elenával.
- Nagyon szép hely - néztem rá. - Gyerekkorodban ide is sokat jártatok? Fogadok, még bújócskáztál is itt Jeremyvel - simogattam meg David haját, aki élénken nézelődött mindenfelé.

Figyeltem Damon tekintetét, aztán a gyerekekét, és ettől mosolyognom kellett. Gyerekkoromban én gyakran jártam ide, de ők még egyszer sem. Így... új a látvány. Új az illat, új az élmény. Minden új...
- Ugye, hogy az? - szippantottam be az illatot. - Ha szerencsénk van, láthatunk néhány kisnyulat, vagy madarat... de talán az őzek sincsenek kizárva.

(ház)

Besétáltunk a fák közé, és azonnal elkapott a természetnek azon illata, amit az ember lehunyt szemmel is azonnal azonosítani tudna. A fák kérgének illata, az avar és a virágok illatával keveredve máris megmutatta az erdő csodálatos szépségét.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Milyen gyönyörű - néztem végig a tájon, ahol a nap fénye meg-megcsillant a fák koronája között. - És milyen hihetetlenül csendes - tettem hozzá.

Erdő