- Óh - bukott ki belőlem csak ennyi, mikor felálltam immáron felöltözve. - Oké - feleltem aztán ennyit, és felszedtem a plédet és a párnákat is a padlóról, majd visszatettem a helyére őket.
- Akkor én megyek csomagolni. Főzz egy kávét, ha szükséged van rá - indultam meg a háló irányába a még szétdobált ruhák néhány darabjával.

(Háló)

- Nem gondolod, hogy tényleg telhetetlen vagy? - kérdeztem, miközben magam is bebújtam a ruháimba. - Édesem, szeretlek, és kikapcsolódni jöttünk, de nem vagyok nyúl - dünnyögtem. - Én sem bírok akármennyit. Szóval, ne várd el tőlem, hogy.... megállás nélkül rajtad legyek ma. Vagy alattad - tápászkodtam fel. - Viszont ha ma este elindulunk, akkor érünk haza, amikor a gyerekek már alszanak. Tehát, lesz még otthon néhány magányos, meghitt óránk. Mit mondasz?

- Hát... - fogtam meg a kezét, amivel az arcomat simogatta, de fél kézzel már a felsőmért nyúltam.
- Tiéd a választás. Ha este megyünk, minimum ezt a napot végig kell szeretkezned velem. Ha holnap reggel, akkor csak az éjszakát - vigyorodtam el. - Te választasz - kuncogtma hangosan, majd felültem, hogy belebújjak a farmerembe.

- Mmmm, mondjuk úgy, hogy ez tökéletes volt. Kávéval kiegészítve pedig tényleg remek napkezdet lesz - simítottam végig Elena arcán. - Kár, hogy este már hazamegyünk. Bár, részben örülök is neki. Kicsit félek, hogy a házunk helyén csak egy romhalmazt találunk. Vagy mit akarsz? Maradjunk holnap reggelig?

Ahogy elélvezett a kezeim között, elégedettség töltött el, és egy halk sóhajtással engedtem őt el, így kúszva felfelé a mellkasán, majd az arcához hajolva akartam megcsókolni, de végül mégsem tettem.
- Azt hiszem, ezt most passzolod - kuncogtam fel, végigcsókolva a nyakát, és ujjaimmal a mellbimbóit cirógattam körkörös mozdulattal.
- A reggel tökéletes. Igazad volt. Minden kávénál jobb - vigyorogtam tovább.

Nem volt tovább, elért a vég, méghozzá Elena ajkai között. A testem minden porcikája görcsösen összerándult, aztán néhány másodperc múlva elernyedtem, és a kezem, amellyel Elena haját simogattam, a testem mellé hullott.
- Atya...isten... - lihegtem, félig ájultan, és nagy nehézségbe telt, hogy felnyissam a szemeimet. - Ez egyszerűen csodálatos volt... - mosolyogtam Elenára.

A hangok erősödtek, melyek elhagyták a száját, és ez még inkább arra buzdított, hogy tovább folytassam, tovább és tovább, mert mindjárt itt a végcél, és teste megadja magát előttem.
A végén már mindkét kezemmel simogattam őt, ahogyan az ajkaimmal is, és a hangját hallva éreztem a figyelmeztetését, de a teste rezgései is felhívták a figyelmemet arra, hogy hamarosan itt a vég nála is...
Viszont nem engedtem el, tovább kényeztettem őt ajkaimmal, és nem érdekelt jelen pillanatban semmi sem, csak az, hogy olyan földön túli mámor érje el, amilyen eddig még soha.

Egyszerűen úgy éreztem feloldódom ebben a gyönyörű, testetlen lebegésben. Az egyetlen, ami a földön tartott az a közelítő mámor érzése volt, és igyekeztem, hogy csípőm finom mozgatásával megkönnyítsem Elena "munkáját".
- Édesem.... - ziháltam és nyögtem, mikor megéreztem, hogy másodpercekre vagyok a csúcstól. Elenára bíztam a döntést, elenged-e vagy sem...

Hallottam gyönyöre hangját, és nem voltam rest még jobban belelendülni ebbe az egészbe... olyat akartam adni neki, amit ő adott nekem az imént, és már bántam, hogy nem nekem jutott korábban eszembe, hogy így ébresszem fel őt. Már csak azért is, mert általában én vagyok az, aki reggelente korábban kel, és vagy fél óráig csak forgolódik, amíg Damon fel nem ébred. De ma reggel persze nem így volt...
Kezeimet végighúztam mellkasán, majd hasán, az egyikkel aztán ajkaim mellé siklottam, míg másik a combját simította végig, így igyekezvén, hogy elérje a gyönyör, de a tempóm hol lassú, hol gyors volt.

Engedelmesen fordultam hanyatt, ahogy Elena kissé megnyomta a mellkasomat, és lehunyt szemekkel vártam, hogy mikor érzem meg forró ajkait magamon.
Nem is kellett sokáig várnom erre, nemsokára egy hangos sóhajtással nyugtáztam, hogy ő is kényeztetni kezdett engem. Beletúrtam a barna, sűrű hajba, így kérve őt a folytatásra.

Halkan felkuncogtam, ahogy meghallottam a választ, és ezzel egyúttal le is tolta magáról kissé a nadrágját, minek következtében már nyilvánvalóvá vált, hogy nem az én érzékeim vannak berozsdásodva.
- Nos... hát ki tudja? Talán lapul valami az én tarsolyomban is... - suttogtam mosolyogva, majd kezeimet vállára tettem, és úgy fordultam hirtelen, hogy ő legyen alul, én pedig fölötte, és nem akartam elhúzni most semmit: rögtön levándoroltam ajkaimmal, hogy gyengéden kényeztetni kezdjem őt. Nem is tudom, hogy mostanában mikor csináltam utoljára ezt...

- Nos.... igen - köszörültem meg a torkomat. - Felettébb tetszett - dörgöltem magam hozzá Elena kezéhez. - Reméltem, hátha nálam is jól indulna a reggel - nyeltem nagyot, és kissé lejjebb toltam magamon a nadrágot.

- Csodálatos vagy... mint mindig... - suttogtam halkan, de már egy mosollyal az arcomon, ahogy lassan, de biztosan visszatértem a jelenbe, és testem is megnyugodott, így néztem a szemeit, amik az elmúlt pár napban szinte folyamatosan csillogtak... akárcsak az én szemeim, legalábbis azt hiszem.
Viszonoztam a csókját, majd halkan felkuncogtam, és hozzásimultam. - Mintha neked is tetszett volna ez a reggeli ébresztő - vigyorogtam, megérezve a hasa alatt valamit, amit nyilvánvalóan a reggeli kis "meglepije" váltott ki belőle.

Fél perccel azután, hogy Elenát elérte a mámor, felbukkant kócos, vigyorgó fejem a takaró alól, és elégedetten néztem a feleségem még félig kába arcát.
- Jó reggelt, édesem - vontam fel nevetve a szemöldökömet. - Úgy látom, ez már az volt - csókoltam meg aztán. - Gondoltam, ez a legjobb ébresztő, amit csak kitalálhatok neked. Jobb, mint a kávé.

Azt hittem, hogy a levegő bennem akad, ahogy folytatta, amit elkezdett... először azt hittem, hogy szeretkezni akar, de ahogy tovább csinálta, amit eddig, már sejtettem, hogy nem... most nem erről van szó.
- Jó ég... - suttogtam végre valamit, mikor megjött a hangom, és összeszorított szemekkel éreztem, hogyan erősödik a kéj a testemben, és mikor talán egy perc elteltével megérkezett az a pillanat, hangosan nyögtem fel, és haraptam az alsó ajkamba, miközben testem megfeszült a mámortól.

A heves lélegzetvételből tudtam, hogy Elena sikeresen felébredt. Csak elvigyorogtam magam kajánul a takaró alatt, aztán folytattam azt, amit elkezdtem. Ekkor már egy ujjamat is bevetettem a cél érdekében. Ilyen ébredésünk nem tudom, hogy volt-e még valaha... de reméltem, hogy nem ez lesz az utolsó.

Nem tudom, hogy Damon után mennyi idővel később aludtam el, de azt hiszem, olyan mélyen sikerült álomba ringatnom magamat, hogy szinte észre sem vettem semmit abból, ami a külvilágban történt velem... fel sem ébredtem egyszer sem az éjszaka folyamán.
De végül valami furcsa neszre lettem figyelmes, minek következtében nyitogatni kezdtem a szemeimet, de ekkor már egy halk sóhaj bukott ki az ajkaimon, megérezve, hogy Damon a takaró alá bújva kezd kényeztetni, és szinte rögtön lehunytam a szemeimet. Az álom még félig ott volt bennem, ezért megszólalni aligha tudtam volna, de a sóhajok és az apróbb nyögések már úgy sorjáztak belőlem, mintha valaki kényszerítene arra, hogy ezt tegyem...

A tűz már elhamvadt a kandallóban, mikor felébredtem. A parázs még izzott, kellemes meleget árasztva, odakinn pedig szürkült az ég, ahogy lassan-lassan beköszöntött a hajnal.
Elena olyan mélyen aludt még mellettem, hogy talán az ágyúdörgés sem ébresztette volna fel, egyik keze eltűnt a barna hajzuhatagban, mintha nem találna belőle kiutat, szája sarkában pedig apró mosoly játszott.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve bedugtam fejem a takaró alá, és mire Elena megmoccant, máris két lába közé temettem a fejem. Mi lehetett volna csodásabb ébresztés ennél?

- A gyerekeink angyalok. Szóval ne fesd az ördögöt a falra! - néztem rá szúrósan, és vigyorogva egy csókot nyomtam a mellkasára.
- Mondtam. Akkor aludj. Nekem még nem jön álom a szememre. Majd elalszom, ha te is elaludtál. Maximum kitalálok valami szórakozást magamnak, de jelenleg még egyáltalán nem vagyok fáradt - vontam egyet a vállamon, majd adtam egy puszit a szájára. - De te aludj csak.

- Remélem így van. És azt is, hogy él még a felvigyázó - vigyorogtam. - Nem akarok arra hazaérni, hogy összekötözve hever a nappaliban, és két gyerek indiántáncot jár körülötte, a harmadik meg vigyorogva nézi a járókából - gonoszkodtam kicsit, aztán megcsókoltam Elena homlokát. - Aludjunk édesem. Nagyon fáradt vagyok.

- Hát... nekem is vannak igényeim! Most például egy puha párna - vigyorogtam, és odafeküdtem a vállára, de közben felhúzva magunkon a takarót, hiszen nem akartam fázni. Igaz, azt hiszem, nem fogok mostanában kihűlni azok után, amit az előbb műveltünk egymással...
- Nekem is hiányoznak. De... azt hiszem, ők is jól szórakoznak, és mi is így vagyunk ezzel. Egyenesen tökéletes - suttogtam a fülébe.

- Édesem, Fred szokott így lekuporodni valahová aludni - buggyant ki belőlem a nevetés, ahogy Elena komfortosan elrendezkedett, majd kinyújtottam a karomat, jelezve, hogy feküdjön a vállamra.
- Annyira jó itt lenni - mondtam, elgondolkodva nézve a mennyezet sötét fagerendáit. - De bevallom férfiasan, hogy nagyon hiányoznak a gyerekek.

- Nem javíthatatlan... csak szerelmes - kuncogtam fel, majd mikor átnyújtotta nekem a pólóját, én nem a sajátomat, hanem az ő arcát törölgettem meg még egyszer kuncogva.
- Én eleve úgy terveztem, hogy... itt alszunk ma este - húztam le a kanapéról a kellemes meleget adó plédet. - Van még itt fa, amit rádobhatunk a tűzre... itt egy takaró... - húztam magunkra, majd a másik párnát is levettem onnan. - Minden tökéletes - kuncogtam fel, és végigcirógattam a mellkasát.
- Ha fáradt vagy, pihenj csak. Én nézem, ahogy alszol - igazgattam meg a hajamat mosolyogva, és a fejemet a párnára hajtottam.

- Javíthatatlan vagy - vigyorogtam, aztán összekotortam a pólómat, és jobb híján beletöröltem verejtékes arcomat, majd átnyújtottam Elenának.
- Nos... azt hiszem, a mai nap is gyorsan véget ért - nyújtóztam. - Fürödtünk, szexeltünk, ettünk... most már csak némi energia kéne, hogy az ágyig képesek legyünk elmászni. Bár, nekem tetszik a gondolat, hogy itt aludjunk. A kandalló előtt, a földön.... van itt párna, takaró, és kényelmes. Mit mondasz?

Talán percek teltek el, vagy talán nem is volt annyi idő, csak nekem tűnt soknak... de ahogy a lélegzetvételem lassan lecsillapodott, egy apró sóhajtással bújtam oda az egyik karja alá, és egy apró, mégis boldog mosollyal néztem fel a szemeibe.
- A tökékeletes ehhez kevés szó... - motyogtam őszintén, végigsimítva a karján, és ekkor már érzékeltem azt is, hogy az ő bőre is hasonlóan forró, mint az enyém.
- Azt hiszem, ez így volt... tökéletes - kuncogtam fel, hisz jobb szót én se tudtam találni. - Néha annyira vágyom a vadságra... hiszen vámpírok vagyunk, és te olyan szenvedélyesen vad tudsz lenni... - vigyorodtam el. - De néha... annyira vágyom erre a romantikázásra is - ismertem be mosolyogva.