- Szuper - mondtam mosolyogva, ahogy elhangzottak a szavai, miszernit neki is tetszik ez a helyzet. Az tény, hogy én is képes lennék itt maradni akár az idők végezetéig is, de ez túl merész álom, és nem hiszem, hogy annyira kivitelezhető lenne.
- Hm... ha nem akarsz, akkor nem kell - vontam meg a vállamat egy mosollyal az arcomon, és a mellkasára hajtottam a fejemet.

- Oh, akkor jó - nyugodtam meg, hogy nincs semmi baj. - Én is élvezem ezt az egészet, elhiheted. Jó így, távolabb a világtól. A kandalló, a bor... szívesen így maradnék akármeddig. És örülök, hogy élvezed a romantikát. Akkor ezek szerint szexelnünk már nem is kell - mondtam pimaszul, és felnevettem.

Eldőlt, miközben élvezhettem a csókját, de mikor felnyúlt, hogy az arcomat kezdje simogatni, meglepetten pislogtam.
- Gondolkodó? - kérdeztem döbbenten, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy ennyire látszik, mennyire el tudok merengeni az apróságokon is... bár nekem jelenleg nem apróság, de... akkor is. - Ha valami rosszat csináltál volna, szerinted itt lennénk... így? - néztem magunkra, majd egy apró mosollyal megráztam a fejemet. - Csak jó most így. Ilyen romantikára vágytam már... órák óta - ismertem be őszintén.

- Édes a fájdalom, nem? - vigyorogtam, és hanyatt dőltem alatta a szőnyegen, ahogy megcsókolt, majd felnéztem az arcába, amelyet megvilágítottak a kandallóban lobogó lángok, és olyan boldogságot láttam a szemeiben, hogy úgy éreztem, mintha gyomron vágott volna ezzel a hihetetlen érzelemhullámmal.
- Mi az? - kérdeztem mosolyogva, és felnyúlva megsimogattam az arcát. - Olyan elgondolkodó vagy az elmúlt fél órában. Valami baj van? Csináltam valami rosszat?

Azt hiszem, ritkábban kellene azt mondanom, hogy szeretem. Nem hiszem, hogy valaha is megkopna a szó jelentése, de... mindegy, ez most túl komoly gondolat ide.
- Ez fájt... - kuncogtam fel már jókedvűen, majd felhajoltam, és gyengéden, szerelmesen csókoltam meg a száját. Nem tudom, hogy a nap mely szakaszában éreztem úgy először, hogy romantikát akarok most... de ebben a pillanatban, ahogyan az arcunkat csak a kandalló és a tűz világította meg, akaratlanul is csak arra tudtam gondolni, hogy miként lehetne ezt romantikussá tenni.

Láttam, hogy sikerült megnyugtatnom, bár amiket mondtam, azért mondtam, mert ez volt a színigazság.
- Hát... akkor mondhatjuk azt, hogy már tényleg öreg apa vagyok. Öt gyerekem van, ne felejtsük el a felnőtt Delenát - mosolyogtam. - Én is szeretlek, Elena Gilbert. Még akkor is, ha néha kiállhatatlan, hisztis, és zsémbes sárkány vagy - nevettem fel jókedvűen.

Csak pár hajszál választott el attól, hogy áthúzzam a kellemes este számításait, és könnyekben törjek ki, hiszen eléggé rámtört most a bűntudat, hogy talán jobban érzékeltettem a gyerekekkel az utóbbi időben a saját gondjaimat, mintsem azt megérdemelték volna... de Damon szavai viharos gyorsasággal nyugtattak meg, mire nem is tudtam mást tenni, csak letettem a poharat, és odahajtottam a fejemet az ölébe, így feküdve hanyatt a padlón.
- Ha úgy nézzük, négy gyereked van... én is annak számítok néha... mikor olyan a természetem, mint Delenáé - fogtam meg a kezét, és az ujjait kezdtem simogatni gyengéden, míg szemeimmel az ujjperceit és a tenyerét figyeltem. - Szeretlek. Legyünk bárhol, és... bármilyen helyzetben. Akkor is, ha az ellenkezőjét mondom, mert éppen mérges vagyok... - mondtam kicsit viccelődve, hogy oldjam az előbbi kis vallomásom okozta feszültséget saját magamban.

- Pedig az vagy, nekem elhiheted - válaszoltam teljes meggyőződéssel. - Néha én is türelmetlen vagyok. Főleg ha David vadul, vagy ha Delena hisztizik. De ha nem lennél jó anya, nem szeretnének a gyerekek ennyire. Delena imád, ahogy David is, és Emma is imádni fog, ha kicsit majd nagyobb lesz, meglátod. És ha... ha úgy érzed, hogy néha szükséged lenne egy kis lazításra, egyedül is elmehetsz valahová. A csajokkal valami moziba... vagy inni... vagy akár még ide is, egy lányos hétvégére. Talán tényleg nem ártana néha.

- Néha nem érzem magam annak - vallottam be csendesen, miközben odatelepedtem egyenesen a kandalló elé, és bámultam bele a tűzbe. - Sem jó embernek, sem jó anyának... mikor minden gond a vállunkra szakad, és közben gondoskodni kellene a gyerekekről is, annyira... úgy érzem, hogy türelmetlen vagyok. Annak ellenére, hogy én vagyok az anyjuk, és benned több empátia van, mint bennem. Te mindezt könnyebben elviseled, mint én - hajtottam le a fejemet. - Olyankor néha megszabadulnék az egész világtól, hogy csak pár percig ne kelljen figyelni semmire, és csak béke és nyugalom legyen, hogy ne kelljen gondoskodni senkiről, és ne kelljen figyelni senkire... és ilyenkor nem érzem magam sem jónak, sem olyannak, akit irigyelni kell, vagy csodálni... - ismertem be azt, amit eddig talán soha nem mondtam el neki.

- Igen, valami dereng - öleltem fél kézzel magamhoz Elenát, és belebámultam a lassan erőre kapó lángokba. - Szép időszak volt. És jó időszak volt, annak ellenére is, hogy akkor még nem tudtuk, mi lesz Delenával. Én azért mindig is reménykedtem, hogy fogod őt úgy szeretni, ahogy én, annak ellenére, hogy ki az apja. És mivel jól ismerlek, tudtam jól, hogy így is lesz. Jó ember vagy, Elena Gilbert, és csodálatos anya.

Arra figyeltem fel, hogy Damon megjelent, és egy apró mosollyal figyeltem, ahogyan ott tüsténkedett, és ahogy felém fordult, ismét a kezébe nyomtam a poharát, miközben ismét belekortyoltam a sajátomba is.
- A kandallóról jutott eszembe, hogy milyen volt akkor, mikor vártuk Delenát... tudod, néhány héttel a születése előtt a Salvatore birtokon laktunk, miután Rick és anya előkerült Pearl fogságából - nyeltem egyet. - És egy kellemes, romantikus vacsora után a kandalló előtt kötöttünk ki... ott is aludtunk - mosolyodtam el.

Felpakoltam a ház előtt egy csomó fát - amennyit a kér karom elbírt - aztán becipeltem a nappaliba, és beszórtam a kandallóba.
- Negyed óra, és meglesz a romantika is - raktam csinos kis rakás a fából, aztán alágyújtottam, és hallgattam egy darabig a nyers fa pattogását.
- Nos... van tűz, van forralt bor. Van egy csodálatos nő... azt hiszem, semmi nem hiányzik. Mire gondoltál, mikor bejöttem? Nagyon el voltál merengve - ültem le aztán Elena mellé.

(Konyha)

Ideérve rögtön éreztem azt a kellemes légkört, ami mindig megcsapott, mikor a szüleimmel érkeztünk ide. És most mégis, valamiben más volt... családias... de ha a kandallóban égni fog a tűz, egyszerre lesz romantikus és családias is. Erről csak az jutott eszembe, mikor Damonnel a Salvatore panzióban éltünk, és... Delena születése előtt néhány héttel a kandalló előtt milyen élményeket éltünk át együtt...
Furcsa mosoly jelent meg az arcomon, hiszen emlékeztem arra is, hogy mit adtam neki aznap este. Reményt, hogy Delena nem kerül másik családhoz... és mindent, ami egy család ígéretét sugallhatta számára.