Szerencsére nála is ugyanolyan gyorsan eljött a mámor, ahogy nálam... fel akartam kiáltani, de nem tudtam, mert Elena hevesen és szomjasan tapadt az ajkamra, és nem voltam rest átadni magam a csóknak. Aztán beleúsztam a megsemmisülésbe... legalábbis azt hiszem, még sosem hagytam el úgy a földet, mint ahogyan most.
Szinte percekbe telt, hogy egyáltalán felfogjam, hol is vagyok, és kábán pislogtam Elenára.
- Ez.... tökéletes volt - súgtam halkan.

Régen éreztem utoljára ehhez hasonlót, annak ellenére is, hogy az elmúlt időszakunkat áthatották az ilyen közös... programok is, de nem is tudtam felidézni, hogy mikor volt valami ennyire tökéletes az életünkben... olyan volt, mint mikor tényleg legelőször voltunk együtt. És ismét lángra lobbant bennem az, amiről már annyiszor le akartam mondani, mert féltem, hogy elveszett...
Nyakába temettem verejtékes arcomat, és nyögéseim egyre hangosabbak lettek. Annyira elmerültek a tökéletességben, hogy észre sem vettem az idő múlását, a teste rezgéseit, melyek egyre inkább azt jelezték, hogy neki már nem tart sokáig mindez... és akármennyire is szerettem volna, hogy tartson még percekig, vagy akár órákig, az idők végezetéig, az én testem sem maradhatott sokáig nyugodt, szinte felkészülve egy olyan robbanásra, melyet eddig talán sosem éreztem még.
A döntő pillanatban, mikor testem megfeszült, és érzékeltem, hogy nála is eljött a nagy pillanat, csókkal fojtottam mindkettőnkbe a kitörni készülő hangokat, és remegve adtam át magam a semmihez nem hasonlítható érzésnek.

Tökéletes összhangban mozogtunk együtt. Százszor, ezerszer voltunk már együtt, de ennyire tökéletes - úgy éreztem - még talán nem volt soha. Ez volt a szinte kézzel tapintható szerelem.
- Oh istenem.... Elena... - nyögtem, ahogy éreztem, hogy én bizony nem bírom túl sokáig már.

Már nem hagyott időt, hogy válaszoljak neki, igaz, a mosolyom mindennél többet mondhatott, viszont elég gyorsan változott a helyzet, és az oldalunkra kerültünk mindketten. A lábamat a csípőjére szorítottam, miközben a légzésem már felgyorsult, és miután elhagyta a száját az a bűvös szó, olyan szenvedélyesen tapadtam rá a szájára, ahogyan előtte talán még tényleg sosem... arcára tévedtek ujjaim, gyengéden simítva végig borostás arcán, és míg másik kezemmel mellkasán simítotttam végig körmeimmel, így borzolva még inkább az idegeit. Csípőm átvette az ő mozgásának ritmusát, és ebben a pillanatban, a helyzetnek (és talán a kandalló tüzének) köszönhetően itt rögtön fel fogok gyulladni, és elégek a karjai között.

- Azért örülök, hogy a nevem még tudod - mondtam kissé kajánul, aztán magamhoz szorítottam a lábait, és olyan gyorsan fordultam át vele, hogy szinte észre sem vette, mikor került az oldalára.
Olyan jó volt most vele így... és nem csak az együttlét. Hanem az egész "körítés". Ez volt az, ami annyira de annyira hiányzott már nekünk...
- Szeretlek - néztem a szemébe őszintén, miközben kissé gyorsítottam a mozgásomon, de már szinte fulladoztam attól a csodás érzéstől, ami végigborzongatott fejem búbjától a lábujjamig.

- Tudom, hogy szeretsz kínozni, de... - suttogtam, de itt bennem is maradt a mondanivalóm, hiszen nem várakoztatott tovább, testembe hatolt, és nem állt meg egy pillanatra sem, mint ahogyan azt megszokhattam. Nem... rögtön mozdulni kezdett, lassan, aprókat, de már ez édes bizsergést váltott ki a testemben, és szinte hangtalan sóhajokat.
- Damon... - mormoltam halkan, míg egyik kezemet felemelve a hajába túrtam, másikat a fejem fölé nyújtottam, és combjaimmal csípőjét simítottam végig, már amennyire ment ez.

- Az, hogy így sokkal édesebb - mormoltam kedvesen, aztán behatoltam, és most nem álltam meg. Azonnal mozogni kezdtem, óvatosan, apró kis moccanásokkal, egészen addig, míg Elena egyre erősebben nem kezdett el szorítani magához. A szemét lehunyta, arcán pedig egyszerre játszott a kéj, a boldogság, a végtelen nyugalom. Olyan pillanat volt ez, amire tudtam, hogy akár kétszáz év múlva is emlékezni fogok.

Csak felkuncogtam, ahogy éreztem, hogyan állította meg a kezemet, majd maga alá bírkózott, de ujjai elég gyorsan megtalálták a megfelelő helyet, és egy jóleső sóhajt váltott ki belőlem ezzel.
- Hát... akkor mi tart még vissza? - kérdeztem szinte lihegve, kérdőn nézve a tekintetébe, hogy miért gyötör még, miért nem teszi meg, ha ő is annyira vágyik rá, mint én?

- Csak lassan, lassan - állítottam meg Elena kezét, aztán magam alá birkóztam nevetve, játékosan, de a következő percben ujjaim már a lábai között jártak, lágyan simogatva őt, úgy, ahogy velem tette.
- Megőrülök, annyira kívánlak. És szétrobbanok, ha nem lehetsz az enyém most azonnal - suttogtam hevesen, türelmetlen vágyakozással.

A vágy, ami eddig is ott időzött testemben, most majdnem háromszor akkorára nőtt, mint eddig, ahogyan testéről egyre inkább eltűnt a boxere, és nagyot nyelve mértem őt végig. Már a puszta látványtól képes voltam beindulni, de talán ez nem is véletlen...
Nem kellett nagyon bíztatnia engem arra, amire "kért", ujjaimat gyengéden mozgatni kezdtem férfiasságán, míg kicsit megemelkedtem, és nyakát, ütőerét csókoltam végig, végighúzva rajta a nyelvemet, de közben kezem egy pillanatra sem állt meg, folyamatosan kényeztettem őt.

- Hát jó, akkor nem nosztalgiázom - vigyorogtam, és szenvedélyesen tapadtam az ajkára, ahogy benyúlt a nadrágom alá, és megéreztem kezét a fenekemen.
Feltérdeltem, és szinte centiről centire húztam le a bokszeremet, egészen addig, míg heves izgalmam elő nem bukkant, aztán megfogtam Elena kezét, és magamra kulcsoltam. Nem mondtam semmit, de tudta ő magától is, hogy mit kell tennie...

Lehúzta rólam a nadrágomat, és az alsómat is, majd rám feküdt úgy, hogy ugyan egy vékony anyag még elválasztotta testemet az övétől, de pontosan éreztem, mit váltott ki belőle ez a helyzet, a hangulat, a zene, és minden más is.
- Most ne az anyámról beszélj - kuncogtam fel, miközben egyik karomat átfontam a nyaka körül, és ajkára hajolva csókoltam meg, kezemmel a csípőjét simogatva, míg másik kezemmel hátulról nyúltam be az alsója alá, így simítva végig a hátsóján.

Követtem Elena kezét, és nagyot nyelve rángattam le a nadrágját, majd az alsóneműjét is. Izgalmas látvány volt, ahol ő meztelenül feküdt előttem, míg rajtam még némileg volt ruha.
- Olyan szép vagy. És annyira szeretlek - suttogtam, aztán én is ledobtam a nadrágot, hogy egy szál alsóban ráfeküdjek, és megérezze, hogy már mennyire felizgatott.
- Azt azért értékelem, hogy anyád nem rúghatja le minden pillanatban az ajtót - vigyorogtam aztán el magam.

Lehúzta rólam a felsőmet, majd a melltartómat is, és a fene tudja miért, de ezúttal is éreztem azt a furcsa zavartságot, mint mostanában mindig, mikor félpucéran (vagy teljesen pucéran) kerültem az orra elé.
Elfeküdtem a kis pléden, a fejemet a párnára hajtottam, és így néztem fel rá, nézve, hogyan szabadul meg a nadrágjától.
- Tudom, hogy imádsz... meg is szoktam, hogy te vagy az, aki irányít - kuncogtam fel, miközben megemelve a csípőmet, elkezdtem lehámozni magamról a nadrágot, legalábbis a gombokig jutottam. A többit meghagytam neki, hogy lehúzhassa rólam.

Boldogan megcsókoltam Elenát, és ránéztem a hevenyészett fekhelyre, amit a kandalló elé varázsolt. Addig tornáztam vele, míg rá nem feküdtünk a puha plédre, aztán lehúztam a felsőt róla, majd a melltartót is.
- Imádok irányítani - suttogtam, miközben már a saját nadrágomat gombolgattam kifelé. - És imádom, amikor szégyenlős vagy. Pont ilyen voltál akkor, amikor halálosan beléd szerettem.

Megfogtam a kezét, és az egyik ujjamat a szájára tettem. - Ne is mondj többet.... én is szeretném - suttogtam egészen halkan, majd ismét odahajoltam, és szenvedélyes csókban forrtam össze vele, de kezeim már bátran keltek életre. Próbáltam minden momentumot felidézni, de csak az rémlett igazán, hogy annak ellenére, hogy nem először voltam férfival akkor, mégis olyan gyáva voltam, mint egy kiscica... Damon irányított.
A hajába túrtam csak gyengéden, miután elengedtem a nadrágja övét, majd elhúztam a kezeimet, és egy apró mosolyt eresztettem meg. - Nos... innentől kezdve a tiéd a terep. Túl szerény vagyok ehhez - jelent meg valami pimasz fény a szememben, miközben fél kézzel lehúztam a kanapéról egy párnát, és egy kis takaróféleséget. A kandalló előtt tökéletesnek tűnt most minden.

- Csak arra gondoltam - bizonytalanodtam el kicsit - hogy az volt az első alkalom, hogy te és én együtt voltunk... szóval, hogy visszahozhatnánk kicsit az az időt. Azt az érzést. De ha nem akarod, akkor nem baj - visszakoztam gyorsan. - Úgy is jó lesz, ha a sokadik alkalmat csináljuk - kacsintottam rá.

Éreztem, hogy átadta magát a simogatásomnak, de a szavai nyomán felkaptam a fejemet, és kérdőn néztem a szemeibe.
- Ezt hogy érted? Mit csináljunk úgy? - kérdeztem kíváncsian. Mert... igazából nem kell kérnie. Én már kérdés nélkül is benne vagyok abban... az az este olyan szép volt, olyan tökéletes... utána ismét csak balhék jöttek, de akkor, abban a pillanatban úgy éreztem már akkor is, hogy mindent túl fogunk élni.

Elena olyan szende, és szelíd volt, mint egy szűzlány, szinte még láttam is - vagy csak a tűz fénye tette - mintha elpirult volna. Halványan elmosolyogtam magam, és felsóhajtottam, ahogy levarázsolta az ingemet, aztán nyújtóztam egy nagyot, és átadtam magam az édes simogatásának.
- Mit szólnál, ha úgy csinálnánk... mint akkor, régen, a Gilbert házban? - kérdeztem rekedten.

- Teljesen mindegy, a hallása miatt nyilvánvalóan amúgy is végighallgatta, hogy mi történt a szobámban - nevettem fel halkan, de ahogy kezei matatni kezdtek, és ajkaival egyre inkább a melleim felé közeledett, már nem volt erőm arra koncentrálni, hogy nevessek. Most én éreztem igazi szűzlánynak magamat, annak ellenére, hogy a tegnap és a tegnap előtti este igencsak fel lett avatva. Ez a mostani hangulat rám talán más hatással volt, mint Damonre... én most éreztem igazán azt, hogy amit néha veszettnek éreztem, még mindig megvan kettőnk között...
Kettőnk közé nyúltam, és lassan kezdtem inggombjait kibújtatni a helyükről, hogy aztán lelökjem a válláról a feleslegessé vált ruhadarabot, és apró csókokkal hintsem tele a vállát, és a karját.

- Az már igencsak régen volt - mormoltam. - Szinte alig emlékszem rá. Azon kívül, hogy drága jó anyád átlag tízpercenként akart feljönni, de azért hál istennek uralkodott magán - révedeztem, majd a fejem megrázva visszatértem a jelenbe. - De ez most nem számít. Sokkal inkább az, amibe belekezdtünk - csúsztattam a kezem már feljebb, Elena csípőjére, a számmal pedig már lassan-lassan a melleire tévedtem.

- Én is imádom... azért választottam ezt. Vannak még itt más cd-k, de... azok nem ideillőek - mondtam mosolyogva, és egy apró kis sóhaj hagyta el a számat, amikor a bőrömet lehelte tele apró csókokkal, és végigsimította a lábamat.
- Most nem akarom úgy elsietni, mint az elmúlt két napban... - nyeltem egyet és lehunytam a szemeimet, de közben kezeim a hátára siklottak, és végigsimítottam lapockáin. - most úgy érzem magamat, mint a legelső éjszakánkon, amit együtt töltöttünk a Stauntoni sikátoros balhé után... mikor Stefan helyett téged választottalak - suttogtam tovább, és magam sem tudom, hogy mi tett róla, de hirtelen tényleg a Gilbert házbéli hálószobámban éreztem magamat.

- Szeretem ezt a dalt - mondtam, ahogy Elena elindította a lejátszóba tett lemezt. - És igazad van, ez még tényleg hiányzott a hangulathoz. És ami azt illeti... most elég erőteljesen kedvem támadt a romantika másik formájához is - simítottam végig Elena lábain, aztán a nyakába fúrtam a fejem, és megcsókoltam a bőrét.

- Hm, a szavaidból valahogy ez jött le - kacsintottam rá szemtelenül, majd kicsit felültem, és így hallgattam az ötletét, amit felvázolt.
- Nos... ez nem is olyan rossz gondolat! - bólogattam. - Ebben benne vagyok. A gyerekeknél még jobb fenntartani ezt a hitet, hogy így van... ez amolyan kegyes hazugság - mondtam apró mosollyal, majd felálltam, és a zenelejátszóhoz léptem.
- Most eszembe jutott valami - kerestem elő egy cd-t, majd betoltam a lejátszóba.

[You must be registered and logged in to see this link.]

- Hm, mondtam én olyat, hogy nem akarok? - kérdeztem, mert a fegyverem kissé visszafelé fordult. - Egyébként eszembe jutott valami. Mit szólnál, ha hagynánk itt kis ajándékokat? Nem is tudom... csokit, cukrot, ilyesmit. Hogy ha eljövünk a gyerekekkel, mondhassuk nekik, hogy a Télapó tudta, hogy jövünk, és hagyott itt nekik egy kis édességet is. Hagy keressék meg. Biztos fogják élvezni, hiszen tudod, milyenek a gyerekek.