Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Mickaela Carver lakása

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 09, 2015 11:41 pm
Ugrás egy másik oldalra
******
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 10, 2015 12:05 am
Ugrás egy másik oldalra

Olyan megnyugtató, hogy mikor oldalra fordulok meglátom magam mellett Leo édesen alvó alakját. Még mindig marja a mellkasom egy furcsa érzés, amit a szavai váltottak ki belőlem. A legnagyobb félelme az, hogy elveszít engem. Nekem pedig az utóbbi időben annyi félelmem alakult ki, hogy nem igazán tudom eldönteni melyik a legnagyobb vagy éppenséggel melyik nem.
Nyomorultul érzem magam. Fáradt vagyok, de nem tudom lecsukni a szememet, mintha minden egyes porcikám belesajdulna egy lélegzetvételbe. Ez az egész nem lesz jobb. Csak, ha végre meghozok egy döntést. Mindkettőben mondhatni ugyanaz a negatívum. De az egyiknek nagyobb az esélye, hogy túlélem sőt egyenlő a száz százalékkal a másiknál pedig a gyógyulás nem az egyik pillanatról a másikra megy. Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok feküdni Leo mellett ilyen békésen. Kinevettem, mikor azt mondta, hogy övé lesz a szívem. Most mégis olyan könnyedén játszadozhatna vele, mint egy kutya a sípolós játékcsontjával. De nem teszi. Itt van mellettem még ezekben a nehéz időkben is. Ő is pontosan ezen ment keresztül. De neki az élet nem döntés kérdése volt, hiszen már nem nagyon volt választása. Talán velem is ezt fogja tenni, mikor már alig lesz a testemben erő? Ezekre a kérdésekre csak tőle kaphatok választ. Azt pedig nem lehet, ha mély álomba menekülve pihen. Az órára pillantok. Lassan tíz óra van én pedig aludtam körülbelül fél órát azóta pedig folyamatosan fenn vagyok és rettenetesen fáradt vagyok. Odahajolok Leo-hoz és lágy csókokat nyomok az ajkaira ébresztésképpen. – Jó reggelt. – Mondom mosolyogva, mikor nyitogatni kezdi a szemeit.



to: my love, leo

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 15, 2015 5:31 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ape & Leo
My sweet angel


Még mindig nehezen tudtam elhinni azt, hogy Ape itt van mellettem. Minden este jóval később szoktam elaludni, mint ő, mert imádom nézni a holdnak a fényében azt, ahogyan békésen alszik és hozzám bújik.  Tisztán emlékszem, hogy mennyire próbáltam elkerülni őt eleinte, mert féltem attól, hogy úgyse szeretne belém, illetve ott volt az a tény is, hogy a vére mérhetetlenül vonzott. Sokszor álmodtam arról, hogy a vérét megízlelem, de ezek az álmok sokkal inkább rémálmok voltak, mint a békés álmok. Sokszor riadtam fel, mert féltem attól, hogy valósággá váltak a rémálmaim. De örülök annak, hogy minden nehézség ellenére sikerült legyőznöm ezt az egészet. Nem teljesen, mert még mindig érzem a vérének a csábítását, de sokkal fontosabb számomra az, hogy ne essen baja, mint megízleljem a vérét. Ha pedig elgyengülök, akkor elég felhívnom a húgomat.
Nem tudom, hogy mikor aludhattam el, de amikor megérzem gyengéd csókját és csilingelő hangját, akkor egy kisebb morgás hagyja el a számat. Lassan nyitom ki a szemeimet, majd amikor megpillantom őt, akkor egyből megjelenik egy kisebb mosoly az arcomon. Gyengéden simítok végig az arcán, majd egy jó reggelt csókokkal köszöntöm én is őt. - Jó reggelt Ape. – mondom neki boldogan és próbálom kizárni azt a fejemből, hogy ha lassan nem dönt arról, hogy mit szeretne, akkor egy napon soha nem ébredhetek a csókjára, az édes hangjára és nem pillanthatom meg a reggeli napfényben ezt a szempárt. Mosolyogva figyelem őt, majd hirtelen elkapom és fordítok a helyzeten. Fölé tornyosulok és mosolyogva pillantok rá. Lassan közelebb hajolok hozzá és egy apró, de gyors csókot lehelek ajkára, a nyaka vonalára és a felsőjének a V kivágás mentén még többel „hintem” a bőrét. Végül pedig ártatlan arccal tekintek rá. – Hogy aludtál kincsim? – kérdezem tőle mosolyogva, de közben még mindig fogva tartom őt, esélyt se adva arra, hogy szabadulni tudjon az ágy és az én fogságomból.

Nagyon gyenge, bocsi. :/

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 17, 2015 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra

Nem gondoltam volna, hogy a kezdeti nehézségek után egyszer valaha is így fogunk kikötni. Annyira imádtam nézni minden egyes rezdülését. Az arcának éles vonalait. Erős állkapcsát és gyengéden borostás arcát, amit egyszerűen imádok. Igaz egy kicsit szúr, de annyira jól áll neki, hogy ezzel hajlandó vagyok együtt élni. Amúgy is túlságosan gyerekes lenne az ábrázata nélküle. Senki nem venné komolyan. Talán még én magam sem foglalkoznék vele különösebben. Bár még így is nehéz elhinni, hogy egyáltalán törődöm vele. Vagy egyáltalán hagytam lehetőséget arra, hogy megismerjem a valós önmagát. Tényleg azt hittem, hogy nem több egy beképzelt seggfejnél, de annyival több ennél, amikor végre képes levetni azt a bizonyos álarcot magáról. Ilyenkor pedig annyira sebezhető. A szavai folyamatosan a fejemben keringenek. Ha nagyon akarnám sem tudnám őket kituszkolni onnan. Jól esik, amit mond, de ugyanakkor nem tudom, hogy képes leszek meghozni a döntést még azelőtt, hogy túl késő lenne.
Élvezem a csókjait, amivel behinti a testemet és elmosolyodom. Ehhez igazán hozzá tudnék szokni. Hogy lehet, hogy ennyivel képes elterelni a figyelmemet minden más problémámról? Ez az egész annyira érthetetlen. – Ahogy horkoltál.. Hát aludtam már jobban is. – Mondom kuncogva, hiszen szó sem volt ilyesmiről, de olyan jól esik egy kicsit húzni az agyát. – Nem akarom elrontani ezt a tökéletes reggelt, de el kell. Tudod, hogy beszélnünk kell. – Bármennyire is szeretném kerülni a forrókását nem tehetem. Túlságosan fontos nekem az, hogy megértse mégis miért hezitálok, hogy miért nem döntöttem egyik megoldás mellettem sem. Mindkettővel elveszíthetek valamit, ami nagyon fontos a számomra. Még egyszer sem beszéltem erről neki igazán. Igazából még senkinek sem említettem, hogy mi is a legnagyobb félelmem. Úgy éreztem, ha ezt elmondom valakinek, akkor azzal még sebezhetőbbé válok, mint a jelen pillanatban.

to: my love, leo


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 17, 2015 10:32 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ape & Leo
My sweet angel


Még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy alig pár hét, hónap leforgása alatt ez történt. Egy pillantra még úgy is éreztem magamat, hogy ez nem a valóság, csak egy álom, de hamar rá kellet jönnöm, hogy ez egyben a meleg, de ugyanakkor rideg valóság. Boldog voltam, hogy Ape az enyém volt, azt hiszem emiatt a világ legszerendcsésebb idiótája voltam és még a mai napig nem tudom azt, hogy vajon mivel is sikerült elnyernem a szívét. De ott volt az a tény is, hogy haldokolt, mint egykoron én. Akkoriban nem én döntöttem a sorsomról, hanem a húgom, Carlone, de emiatt nem hibáztatom őt és amikor Ape-re pillantok, akkor még inkább hálás leszek, mert ha akkor nem ment meg a szőkeség, akkor most nem tudhatnám azt, hogy milyen az igaz szerelem. Mosolyogva pillantottam végig rajta, majd hamarosan ajkaim gyengéd érintésével jutalmaztam meg a hamvas bőrét.
Megráztam mosolyogva a fejemet a válaszát hallva, majd újra közelebb hajoltam hozzá. - Ha annyira rossz volt, akkor miért nem keltettél fel kincsem? Biztosan találtunk volna más megoldást. - mondtam neki kicsit sokat sejtetően, majd újra visszaemelkedtem a korábbi poziciómba, majd úgy néztem le rá. De szavainak köszönhetően egy pillanat alatt lefagyott a mosoly az arcomról. Egy darabig még őt figyeltem csendeen, majd visszagurultam a saját helyemre. Lassan felültem és a hajamba túrtam idegesen, s talán kicsit aggódoan is. Pár perccel később érte nyúltam és szorosan magamhoz vontam. Arcomat a hajába fújtam és hagytam, hogy pár percig a csend és talán a kétely, fájdalom ránk telepedjen. Végül adtam neki egy gyengéd puszit a fejére, lassan végig simítottam a karján és szorosan magamhoz öleltem. -Hallgatlak Ape, hiszen tudod, hogy mindig itt leszek, mert fontos vagy számomra. - mondtam neki úgy, mint egy férfi az élete szerelmének, értelmének mondaná.




Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 17, 2015 11:15 pm
Ugrás egy másik oldalra

Őszintén élveztem a reggeleket, amiket együtt töltöttünk úgy, hogy egymás mellett hajtottunk álomra a fejünket. Ugyanakkor egy részem fél attól, hogy egyik reggel nem fogok tudni felkelni és képtelen leszek az ő békés arcát figyelni. Hanem majd arra kelek fel, hogy aggodalmas tekintettel fölém tornyosul rettegve attól, hogy talán nem fogok felébredni. Nem akarom ilyen módon ráhozni a frászt, hiszen ennél többet jelent a számomra. Sokkalta többet, mint azt ő gondolná. Csókjait egy darabig még élvezem, de tudom jól, hogy egy olyan beszélgetés vár ránk, ami nem várhat igazából. Annyira eltuszkoltam magam mellől és próbáltam figyelmen kívül hagyni, de eljön azaz idő, amikor késő lesz és akkor igazán haragudnék magamra, ha nem mondhattam volna el neki a hezitálásom okát. – Az a helyzet, hogy mindent szeretek benned még a horkolósadat is bármennyire szörnyű. – Mondom továbbra is kuncogva, de ahogyan az ő arcáról lehervad a mosoly úgy én is elhalkulok és komolyan fürkészem a tekintetét, majd mikor elhúzódik tőlem és felül akkor feltámaszkodok és csak az alakját figyelem, amiben ott van az aggodalom. Tömény aggodalom, mintha semmi más nem létezne csak pusztán ez az egy dolog. Annyira szomorú, hogy egy férfinek ennyi fájdalma legyen és annyira hihetetlen, hogy én ilyen mélyen belelátok a lelkébe.
Ahogy magához von úgy simulok a karjaiba és hagyom, hogy megnyugodjon még itt vagyok. Élek és lélegzem. Egy darabig kénytelen lesz még elviselni a makacs természetemet. Legalábbis egy darabig biztosan. Mikor megszólal tudom, hogy beszélhetek, hiszen neki bármit elmondhatok. Mély levegőt veszek, majd összekulcsolom az ujjaimat és a tekintetemmel úgy figyelem őket, mintha ez lenne a világon a legérdekesebb dolog. – Tudod.. Nem csak az volt az álmom, hogy híres újságíró legyek. Az csak egyik része volt ennek az egésznek. Családot szeretnék. Gyerekekkel. Attól a férfitól, akit szeretek, de ha a kemoterápiát választom meddő lehetek, ha pedig vámpír leszek nem lehet gyerekem tőled.. Ezért nem tudok dönteni Leo.. Képtelen vagyok lemondani az álmomról az egészségemért. – Az utolsó szavakat már csak suttogom és fejemet Leo nyakához fúrom. El akarok bújni a világ elől. Önző vagyok és nem tudok lemondani dolgokról azért, hogy mást megkaphassak.


to: my love, leo

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 18, 2015 2:24 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ape & Leo
My sweet angel



Talán most kezdem igazán megtudni azt, hogy milyen érzés az, amikor fennáll a lehetősége annak, hogy elveszítsd azt a személyt, aki a családot jelenti számodra. Care mindig is tudott vigyázni magára, de ennek ellenére mindig is féltettem, de itt volt Ape. Nem ember volt, tündér, de mégis úgy szenvedett, mint egy ember. Szerettem volna, ha elfogadja a segítségemet, de ugyanakkor féltem is. Mi lesz akkor, ha ő kifordul önmagából, ha esetleg vámpírrá változik? Mi lesz, ha én nem tudom kordában tartani? Soha nem lennék képes megölni őt, azt hiszem ő adott értelmet az életemnek. Bolyongtam a nagyvilágban, próbáltam kitalálni, hogy mihez is kezdjek magammal és akkor megpillantottam őt. Olyan volt, mintha a villám csapott volna belém. Eleinte a vére csábított nagyon, utána jött a személyisége, de mára már teljesen megváltozott a sorrend.  Néha mondjuk tényleg nehéz megállnom azt, hogy ne bántsam őt, de elég csak a szemébe pillantanom és a vérre utáni szomjam tizedére csökken.
Szerettem mellette ébredni és mellette álomra hajtani a fejemet. Minden annyival békésebb volt a közelében, még annak ellenére is, hogy tudtam semmi sincsen teljesen rendben. Azzal tisztában voltam, hogy előbb-utóbb beszélnünk kell erről. Soha nem titkoltam el előle vagyis nagyon ritkán titkoltam csak el azt, hogy éppen mit érzek, de most nem ment. Túlzottan aggódtam értem, de soha nem eresztettem volna el őt, ezért is húztam magamhoz közel és öleltem magamhoz. Ezzel is azt akartam a tudtára adni, hogy itt leszek neki mindig. Csendesen hallgattam őt, majd amikor az arcát a nyakamhoz fúrta még jobban magamhoz öleltem őt.
Ape, de ha egyiket se próbálod meg, akkor esélyed se lehet arra, hogy boldog legyél. - mondom neki komolyan, majd úgy helyezkedem, hogy a szemébe tudjak nézni. - Soha nem mondtam el neked, de én is haldokoltam. Rákos voltam, az apám még anyámnak is megtiltotta azt, hogy látogasson. Van egy személy, akit még gyerekkoromban ismertem meg. Ő mentett meg, ő tett vámpírrá. - teszem hozzá egy kisebb sóhaj kíséretében, majd újra a hajamba túrok és kimászok az ágyból. Egy darabig járkálok, majd Ape-re nézek. - Nem én döntöttem arról, hogy vámpírrá válok, hanem azzá váltam az akaratom ellenére. Talán eleinte gyűlöltem azt amivé váltam, de hamar rájöttem arra, hogy az álmok ezzel nem eltűntek, hanem átalakultak mássá és ha akkor nem dönt így a húgom helyettem, akkor most nem lehetnék itt veled. Nem tudhatnám azt, hogy milyen érzés a világ legszerencsésebb férfiának lenni.  - Lassan visszasétáltam az ágyhoz és leültem a szélére. Gyengéden végig simítottam az arcán és mélyen a szemébe néztem. - Biztosan van mindenképpen megoldás, de ahhoz az kell, hogy élj kincsem. Boszorkányok is sok mindenre képesek, hidd el találok megoldást, ha erről az álmodról soha nem szeretnél lemondani, de kérlek ne mondj le az életről és rólam. - mondom egyre halkabban neki és közben végig a tekintetét fürkészem. Mindig is szerettem volna apa lenni, de soha nem voltam abban biztos, hogy jó édesapja lennék egy gyerkőcnek, hiszen csak az én szüleim példáját láttam és senki másét...


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 18, 2015 6:18 pm
Ugrás egy másik oldalra

Olyan jó érzés, hogy ő mellettem van. Tudom, hogy a családom is mellettem állna, ha úgy kívánnám, de bennük mégis csak jóval több aggódás szorult, mint Leo-ba. Nem mondom, hogy őt nem tenné tönkre a halálom egyszerűen csak nem emlékeztet engem állandóan arra, hogy az életem hamarosan véget ér. Nem kell mellette úgy éreznem, mint egy nyomorult, akit egy betegség galád módon szakít darabokra belülről. Mellette önmagam lehetek. Igaz, hogy a tünetek nem mindig engedik, hogy elengedjem magam, de nem is ez számít. Mikor vele vagyok tudom, hogy nem eshet komolyabb bajom, de mégis szabad lehetek és nem kell korlátok közé rekedve élnem az életemet. Nem viselkedik velem úgy, mintha egy porcelánbaba lennék. Bár természetesen vigyáz rám. A szemében nem látom állandóan az aggodalmat. Eltereli a figyelmem a fájdalmamról. Kitart mellettem még most is, hogy ilyen makacs módon akadályozom a meggyógyulásom. Ha így folytatom, már nem igazán lesz lehetőségem, hogy meggyógyuljak vagy, hogy bármit is válasszak. Mert hamuvá fogok válni és az életemet elsodorja a szél, ahogyan az emlékemet is. Kitől nehezebben, kitől könnyebben. Nem akarom, hogy fájdalom töltse meg a lelkét, ha magamért nem is, de miatta meg kell hoznom azt a döntést, hogy mégis melyik módját válaszom az életnek. Ha csak az utolsó pillanatban hozom meg akkor is miatta fogom meghozni, mert túl fontos nekem ahhoz, hogy szenvedni hagyjam.  
Amit elmesélt valami olyasmi volt, amit még soha nem hallottam a szájából. Azt hiszem most kezdem őszintén megérteni, hogy mégis miért viseli el, ahogyan viselkedem, hiszen ő is tudja, hogy milyen érzés a helyemben lenni, de talán neki még rosszabb, hiszen a szülei elfordultak tőle. Bár az én esetemben én voltam az,a ki elfordult tőlük és nem fordítva. Túl sok nyomást helyeztek a vállaimra. Távolságra volt szükségem és örülök, hogy ezen idő alatt összetalálkoztam vele, aki megmenti az életemet minden áldott percben pusztán azzal, hogy él és itt van velem. – Nem ismerem őt, de az biztos, hogy rettenetesen hálás vagyok neki azért, mert megajándékozott veled. Ha te most nem lennél velem talán még nehezebb lenne ezt a döntést meghozni, mert egyedül csak a munkám miatt akarnék élni, amit bármennyire is szenvedéllyel végzek nap, mint nap közel sincs ahhoz a ragaszkodáshoz, amit irántad érzek. Soha nem akarlak elveszíteni téged, mert te vagy a mindenem és tudom, hogy meg kell hoznom a döntést, de addig még így akarok küzdeni, míg nem mehetünk biztosra abban, hogy bármelyik utat is válasszam lehet együtt családunk. Mert én senki mással nem akarom ezt az álmom csak veled. – Előrehajoltam hozzá és gyengéden megcsókoltam. Ebben benne volt az, hogy mennyire sajnálom, hogy mondhatni egyedül kellett megküzdeni ezzel az egésszel és benne volt a hálám mind irányába és mind a titokzatos húg irányába, aki meghozta helyette a döntést és azt választotta, hogy nem hagyja meghalni.



to: my love, leo

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 18, 2015 11:10 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ape & Leo
My sweet angel



Fogalmam nem volt arról, hogy ilyen lehet igazán boldognak lenni. Nem volt meg mindenem, de rövid időn belül megtanultam azt, hogy nem azt kell nézni, hogy mi hiányzik az életünkből, hanem azzal kell foglalkozni, hogy mi van jelen az életünkben. Lehet csak egy aprócska dologról van szó, de az valakinek a világot jelentheti. Nekem is kettő ilyen személy volt az életemben, de mind a kettő aprócska személyvolt, de mégis nekik köszönhettem azt, hogy boldog vagyok és nélkülük már régen elvesztem volna. Jó, persze ez is nézőpont kérdése, hogy ki apró és ki nem, de én kicsit nagyra nőttem, de se a húgom, se Ape nem panaszkodott emiatt és ennek igazán örülök, de teljessé igazán Ape tett az életemet. Ő az én angyalom, aki beragyogja az életemet a mosolyával és azzal, hogy egyáltalán él, s mellettem van. Hálás leszek azért a sorsnak, hogy nem rontottam el semmit se és sikerült meghódítanom őt, elnyernem a szívét.
Tudtam jól, hogy a múltamról nem sokat meséltem neki, de nem akartam, hogy még inkább szenvedjen azért, mert olyan életem volt, amilyen. Ennek köszönhetően váltam azzá, aki vagyok. Másrészről meg azok a dolgok miatt vannak bennem néha kételyek és félek attól, hogy egyszer talán nem tudom uralni a vámpír énemet, ahogyan apám se tudta mindig uralni azt, aki volt és nem egyszer kaptam tőle pofont. Szeretnék abban hinni, hogy Ape számára én lehetek a legjobb, de ugyanakkor tudom, hogy veszélyesebb lehetek, mint a betegsége... Végül egy apró mosoly jelent meg az arcomon a szavai hallatán.
- Tudod, én is igazán hálás vagyok neki, mert csak így ismerhettem meg a világ legnagyobb kincsét, Téged. - mondom neki még mindig mosolyogva, majd komolyan, de végül kicsit megrázom a fejemet. - Szívesen összehozok vele egy találkozott, de van egy olyan érzésem, hogy ti az első pillanattól kezdve remekül meglesztek egymással és még a végén össze fogtok fogni ellenem és akkor mi lesz szegény fejemmel? - kérdeztem tőle játékosan, hogy kicsit oldani tudjam a feszültséget, majd újra kissé komolyra váltotta, hiszen a következő szavaiban semmi vidámság nem volt. Egyszerűen csak a félelem és a vágyak voltak jelen, de bárhogyan is fog dönteni én mindig mellette leszek. - Tudod a család nem mindig azt jelenti, hogy vér szerint az, mert Caroline se a vér szerinti testvérem, de számomra ő jelentette a családot, amíg nem találkoztam veled. Most már te is a családom részese vagy és mindennél jobban örülnék, ha tőled lehetne egy kicsi te vagy egy kicsi én, de ennél számomra sokkal fontosabb az, hogy velem legyél, mert nélküled minden sivár és kietlen lenne, mint a sivatag. - vallom be neki őszintén, majd viszonozom a csókját, közben magamhoz húzom és felkapom, majd pedig hamarosan már a konyhában rakom le a pultra. Mosolyogva figyelem őt, majd egy apró csókot lopok tőle.- Mit kérsz reggelire? - kérdeztem tőle kedvesen és próbálom elhessegetni az aggodalmat.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 19, 2015 12:16 am
Ugrás egy másik oldalra

Jó érzés volt, hogy egy ilyen őszinte pillanatot tölthettünk el. Hogy végre kimondtam azokat a dolgokat, amik a lelkemet nyomták, hogy különböző harcokat vívok önmagamban. Nem csak a betegségem ellen próbálok küzdeni és a fájdalmat, a tüneteket akarom félrelökni, amik megakadályoznak engem abban, hogy az életemet úgy irányíthassam, ahogyan nekem éppen tetszik. Nincs szükségem folyamatos emlékeztetőre, hogy tudjam hamarosan eljön értem a vég, amikor már nem tudok mit tenni, amikor már képtelen leszek bemenni dolgozni, mert annyira legyengül a szervezetem. Könnyedén a vesztemet okozhatja egy apró nátha is, hiszen az immunrendszerem egyenlő a semmivel mondhatni. Fiatal vagyok mégis beteg. Ha nem derül ki ez az egész, akkor is megjelennek a tünetek vagy az elmém játszadozik velem és ez indította el a tüneteket? Ha meg is jelennek elmentem volna valaha is orvoshoz? Annyi kérdés kavarog a fejemben, hogy mi lett volna, ha.. De egy biztos. Ha nem derül ki, hogy beteg vagyok, akkor soha nem ismertem volna meg Leo-t és ennél jobban semmit nem bánhatnék.
Nem kell túlságosan jónak titulálni, hiszen többnyire olyan vagyok, mint akit kifacsartak. – A szemeim alatt karikák vannak a folyamatos fáradtságtól mégsem tudok néha aludni. Valamikor meg még úgy sem lehet felébreszteni, hogyha valaki felpofozol háromszor-négyszer vagy esetleg egy pohár vizet önt egyenesen az arcomba. – Annak nagyon örülnék. Meg szeretném neki köszönni, hogy itt lehetsz velem. Hmm. Talán a végére nem is lesz fejed. – Mondom nevetve, miközben tökéletes arcvonásait figyelem. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki őt. Talán a betegségem mellékterméke? Hamarosan megfogsz halni, de nesze addig is legyél egy kicsit boldog és, mikor elmész legyen mit sajnálnod, hogy valakit itt hagysz magad mögött. – Tudom. De szeretném, ha a te tökéletes vonásaidat örökölné. Ha érezném, ahogyan a szívem alatt mocorog és kíváncsian várom, hogy kiből lesz több benne belőle. A vér lehet, hogy nem minden, de azt akarom, hogy te legyél az apja a gyerekemnek és én az anyja. Tudom, hogy nehéz ez az egész, hiszen lehet örökli a betegségem.. A betegségünk, de küzdeni fogunk érte. Ebben biztos vagyok. – Őszintén hiszem, hogy képes lennék küzdeni a gyerekemért, hiszen többször megnyilvánult bennem, hogy túlságosan sok anyai ösztönnel rendelkezem. – De lehet, hogy nem vagyok más, mint egy délibáb és a sivatag végén vár rád az igazi trófea. – Olyan halkan suttogom, hogy én magam is alig hallom, amit mondok. Nem biztos, hogy itt leszek mellette mindig, hiszen lehet, hogy pont akkor kaparint meg a vég, mikor ő nincs velem és nem tehet értem semmit. Akkor pedig szeretném, ha megtanulna továbblépni.
Halvány mosoly ül ki az arcomra, ahogyan kivisz a konyhába és felültett a pultra. – Mit kérhetek? – Kérdezem immáron vigyorogva és figyelem a férfit, akit őszintén, szívből szeretek.



to: my love, leo

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 19, 2015 11:28 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ape & Leo
My sweet angel


Nem akartam a frászt se hozni Mickaela-ra és talán, ezért se mentem bele a részletekbe, hogy én milyen állapotban voltam már és miként tűntem el Care életéből, hogy egyedül haljak meg. Persze ez a tervem nem jött össze, de ezt nem bánom, mert boldog vagyok és mindenem megvan amit kívánhatnék. Egy gyönyörű barátnő és egy szerető testvér. Bár egy dolog még igazán hiányzik az, hogy Ape a feleségem legyen. Mindennél boldogabb lennék, ha igent mondana nekem, viszont ideje lenne akkor már össze is kapnom magamat, hogy megkérjem a kezét. Ha igent mond, akkor lesz még inkább egy indokom arra, hogy Care eljöjjön ide és megismerjék egymást. De hirtelen újra eszembe jut még a korábbi hangulat és magam előtt látom azt, amilyen állapotban voltam. Mondanám neki, hogy ő még mindig gyönyörű és szinte meg se látszik rajta a betegsége, de akkor meg pontosan azt tenném amit nem akarok. Nem akarom azt, hogy tudja mire képes ez a betegség és ezért akarom megmenteni őt. A dilemmáját is megértem, hiszen anno még én is gondolkoztam, hogy mit tegyek és végül a nem mellett döntöttem, de szinte semmi veszteni valóm nem volt…
Hmm talán igazad van, de számomra még mindig a leggyönyörűbb nő vagy a földön. – mondom neki egy mosoly kíséretében és gyengéden végig simítok az arcán. Sokszor aggódok érte, főleg olyankor, amikor annyira nehezen tudom felébreszteni, de akkor is mindig törekszem arra, hogy gyengéd maradjak vele és ne mutassam ki azt, hogy mennyire aggódok érte, illetve mennyire rám hozta a frászt, ami általában sikerülni is szokott. – Rendben, akkor meg megpróbálom átcsábítani ebbe a városba. – mondom barátságosan és tiszta örömmel, mert igazán örülnék annak, ha ők ketten jól kijönnének egymással. – Ha fej nélkül is szeretni fogsz, akkor nem is fog annyira zavarni a dolog. – mondom neki viccelődve és játékosan egy puszit nyomok az orrára. Mosolyogva hallgatom őt és egy pillanatra még a lelki szemeim előtt meg is jelenik a kép, amint együtt sétálunk a parkban és figyeljük a két aprócska gyermekünket. Igen, kettőt és nem is egyet. Mindennél jobban örülnék egy kis hercegnőnek és egy trónörökösnek is, de hirtelen megrázom a fejemet. – Világ legboldogabb férfija lennék, ha a gyermekemet hordanád a szíved alatt, de még mindig az az elsődleges, hogy te jobban legyél és ezért bármire képes leszek. – mondom neki komolyan és közben a kezem az arcán pihen és egy pillanatra elmerülők azokban a babonázó szempárban. Majd közelebb hajolok hozzá és egy-két apró csókot lehelek ajkára, a nyakára és közelebb húzom magamhoz. – Számomra te vagy igazi és hidd el ez az igazság. Nélküled lenne sivár, de veled olyan az élet, mint maga a mennyország. – mondtam neki komolyan, majd nem sokkal később felkaptam őt és elindultam kifelé vele, de egy pillanatra még útközben megálltam és úgy tettem, mintha csak a fogásom változtatnék valamit, de valójában a cuccaim közül halásztam ki egy-két dolgot. Mikor lettem a pultra, akkor mosolyogva pillantottam rá.
Hmm, engem és engem? Mit szólsz? – kérdeztem tőle játékosan, majd a hűtőhöz sétáltam és úgy tettem, mintha kutakodnék. – Csukd be a szemedet és bízz bennem. Nem ér lesni. – nézek ki a hűtő ajtaja mögül, majd még egy darabig eljátszom a matatást, de végül becsukom a hűtőt és közelebb lépve egy csókot lopok tőle, de figyelek arra, hogy a szemét továbbra se nyissa ki. Lassan letérdelek előtte, de még mindig nem mondom neki, hogy nyissa ki a szemét. Lehet nem valami luxus étteremben kérem meg a kezét, de talán a ma reggeli beszélgetés után nem lehetne jobbkor megtennem ezt. Azt szeretném, ha biztos lenne abban, hogy a betegsége ellenére is csak rá van szükségem. – Én kicsi Ape-m, szeretném, ha az enyém lenni és csakis az enyém. Szeretném, ha a feleségem lennél. Hozzám jössz?– mondom neki komolyan és közben a reakcióját fürkészem, de nem mozdultam meg.




A hozzászólást Leo Clancy összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 22, 2015 11:31 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 20, 2015 12:29 am
Ugrás egy másik oldalra

Őszintén szerencsésnek mondhatom magam, hogy itt van mellettem Leo. Vele teljes a kép. Érte éri meg a folyamatos küzdelem. Miatta nem adom fel olyan könnyen, mint szeretném. Mikor megtörnék csak annyit kell tennem, hogy ránézek és tudom, hogy helyesen cselekszem, ha tovább küzdök és mindent elkövetek annak érdekében, hogy túléljem ezt az egész helyzetet. Le fogom gyűrni ezt a betegséget így vagy úgy és ketten megoldást találunk arra, hogy saját családunk lehessen, mert én őszintén szeretnék normális életet élni vele akármennyire sem vagyunk normálisak. Mármint bizonyos téren. Én tündér vagyok és, ha úgy vesszük egy őrült újságíró, aki néha még az életét is kockáztatja egy cikkért. Ő pedig egy vámpír, aki hatalmas önuralommal rendelkezik, mert egyszer sem akarta a véremet venni. Vagy, ha át is futott a fején, a gondolatain, akkor sem tette meg és ez nekem nagyon is sokat jelent.
Kíváncsi lennék, hogy te hogyan látod a másik nőket.. – Mondom mosolyogva, hiszen vannak olyan testrészeim, amikkel amúgy sem vagyok megelégedve, de a betegségem most mindent felemészt és az energiaveszteség nem tesz túlságosan jót a külsőmnek. Átlagosnak mondanám magam, de örülök, hogy ő különlegesnek lát, hogy az ő szemében még így is szép vagyok, amikor éppen arra készülök, hogy darabokra hulljak. – Őszintén remélem, hogy sikerrel jársz. – Tényleg szeretném megismerni ezt a leányzót, hiszen fontos szerepet tölt be Leo életében és úgy gondolom, hogy én is pontosan ezt teszem. Két személy, aki őszintén törődik ugyanazzal a férfival. A találkozás csak jól sülhet el. – Hát lássuk csak.. Az arcod egyértelműen vonzó, de a testedre sem lehet panasz.. Szóval talán meg tudnál tartani azzal is.. Azonban én aztán nem ígérek semmit, míg fej nélkül nem látlak határozott választ nem adhatok. – Felelem játékosan, hiszen nekem mindenhogyan szükségem van rá. Kar vagy láb nélkül. Némán, tolószékben. Vakon, süketen. Akárhogyan csak az enyém lehessen.
Tudom, hogy magamra is kell gondolnom, de nem tudok önmagamra gondolni anélkül, hogy nem venném figyelembe a jövőmet. Mert jövő nélkül elveszett vagyok. – Igaz Leo nélkül is, de ha nincs közös jövőnk, amiért megéri küzdeni, akkor miért kezdjek ennek az egésznek egyáltalán neki? Szükségem van arra, hogy ő mellettem legyen. Hogy együtt legyünk és lehessen közös gyermekünk, aki az ő mosolyát örökli, a szemeit, a gesztusait. Pontosítva a tökéletességből formálódó kis apró életre vágyom, ami jelen pillanatban annyira távolinak tűnik.
Még mindig nem tudom miért érdemeltem meg őt és azokat a szavakat, amiket nekem mond minden egyes pillanatban, hogy bizonyítsa mennyire szeret engem. Néha úgy érzem, hogy sokkal jobban szeret, mint azt megérdemelném. Mosolyogva kapaszkodom belé, ahogyan a konyhához visz, majd mikor felültett a pultra rákérdezek úgymond a menüre és akaratlanul is elvigyorodom. – Hmm. Nekem tökéletesen megfelel. – Kérésére összevonom a szemöldökömet, de végül megadom magam és becsukom a szememet. Éget a vágy, hogy leskelődjek, de valahogy mégis csak sikerül visszafognom magam. Azonban a kotorászás hallatán egyre kíváncsibb leszek. – Mire készülsz? – Kérdezem mosollyal az arcomon, miközben vártam arra, hogy kinyithassam a szememet. Éreztem, ahogy közeledik felém és, mikor beszélni kezdett óvatosan kinyitottam a szememet és életemben először elakadt a szavam. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Vagyis persze, hogy tudtam, de nem jött ki egy hang se a számon egyszerűen csak kapkodtam a levegőt a szemembe boldogság könnyek szöktek én pedig a karjaiba vetettem magam minden tovább nélkül és hosszan megcsókoltam. Szeretem. Őrülten szeretem.



to: my love, leo

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 22, 2015 11:31 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ape & Leo
My sweet angel



Másik nőket? Élnek a földön rajtad kívül is nők? – kérdeztem tőle jó kedvűen és talán kicsit elviccelődve a dolgot.  Biztos voltam abban, hogy érdekli  őt, hogy mit gondolok másokról, a többi nőről, de amióta besétált az életemben szerintem tényleg minden megváltozott. Nem néztem meg egyet se és számomra olyan volt, mintha ő lenne az egyetlen nő az egész világban, de azt hiszem ez nem is baj. Őt szeretném boldoggá tenni, nem pedig a többi milliárdnyi nőt, aki még él ezen a bolygón. És úgy érzem ehhez jó úton haladok, hiszen pár hónap alatt egy igazi angyali teremét szívét sikerült ellopnom és néha még mindig nehéz elhinnem, hogy ez a valóság és nem csak a fantáziám szüleménye.  Nem mondtam már semmit se a húgommal való dologra, hiszen ha tényleg meglépem azt az egy dolgot, akkor biztosan pár óra múlva itt fog kopogtatni vagy talán még azt se fogja megtenni a szőke leányzó. Care tudja, hogy Ape beteg és ugyanaz a baja, mint nekem volt. Amikor személyesen mesélek Caroline-nak akkor látom a fájdalmat, a múlt emlékeit a húgom szemében. Azért is próbálom mindig kerülni vele ezt a betegség témát, de ha támaszra van szükségem ilyen téren, akkor tudom, hogy számíthatok rá és ezért mindig is hálás leszek neki.
Akkor inkább szeretném a fejemet megtartani, mert ha fej nélkül nem kellenék neked, akkor nem tudom mihez kezdenék. – mondom neki egy kisebb kisfiús arcot vágva és próbálok komoly maradni, de mellette ez nem mindig sikerül. Tudom, hogy beteg, de nem azért élek, hogy minden egyes másodpercben erre emlékeztessem, hanem azért élek, hogy boldogságot csempészek az életébe és kicsit eltereljem a gondolatait.
Jövőt mi ketten fogjuk alakítani, de ahhoz az is kell, hogy te életben maradj. Mindent meg fogunk oldani és bármi is történjen én mindig melletted leszek. Még akkor is, ha te már látni se akarsz, mert megunsz. – mondom neki komolyan és gyengéden megcirógatom az arcát.  Örülök annak, hogy most mondhatni a jobbik állapotában van, mert ilyenkor még ő is képes bizakodni és hinni abban, amit ilyen téren mondok neki. Én hiszek abban, hogy minden rendben lesz, lehet nem lesz az ahhoz vezető út könnyű, de végül minden jó lesz és mind a ketten boldogok leszünk.
Nem tudom, hogy miért most akartam ezt megtenni, de úgy éreztem, hogy minden nagyzolás nélkül talán ez lenne a tökéletes pillanatra erre. Főleg most, hogy újra a jövőnkről, félelmeinkről és a gyermekáldásról esett szó. Mosolyogva néztem őt, de valójában én is nagyon izgultam, hogy vajon mit fog mondani. Majd amikor megláttam, hogy még a szava is elakad, akkor még szélesebb lett a mosolyom, amikor pedig a karjaim közévetettem magát, akkor szorosan magamhoz öleltem és szenvedélyesen viszonoztam a csókját. A csók végén mosolyogva tűrtem el az arcárból egy kósza tincset. - Azt hiszem ez igennek veszem. – mondtam neki boldogan, majd pedig felhúztam az ujjára a gyűrűt. Újra megcsókoltam őt, de most hosszasan és úgy, mint aki ezzel mindent a tudtára akar adni, a kételyeket, a szenvedélyt, a vágyat, a kitartást és azt ami a szívemben lakozott iránta. Végül pedig egy darabig figyeltem őt, de végül vele együtt felálltam. – Itt lenne az ideje azt hiszem, hogy egyél. Nem szeretném, ha valami baj lenne emiatt. – mondom neki kissé idegesen, majd hamarosan leültetem őt újra és sietve összedobom neki az egyik kedvenc ételét. Megterítettem, majd pedig mosolyogva elé raktam az ételt. – Jó étvágyat szépségem. – mondtam neki boldogan, egy apró puszit nyomtam az arcára és leültem vele szemben.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 23, 2015 5:11 pm
Ugrás egy másik oldalra

Képes lennél egyszer valaha is komolyan viselkedni? Bár nem szükséges.. Mert nekem pont így vagy tökéletes, de ha nem lennél képben ezzel.. Igen vannak. A húgod is az. Legalábbis jobb esetben. – Nem tudok nem mosolyogni, ha a közelében vagyok. Nem olyan régen még egészen komoly témáról beszélgettünk most pedig annyira könnyedén nevetett meg és tesz boldoggá, mintha belém lenne kódolva, hogy akármit is mondd vagy tesz a testem automatikusan elkezdeni termelni a boldogsághormont. Anélkül, hogy kérném. De ennek a lehető legjobban örülök, mert tudom, hogy jól választottam, mikor beengedtem a szívembe és a világomba, ami nem éppen egyszerű. Tekintve azt az elég komoly tényt, hogy haldoklom.
Te mindenhogyan kellesz nekem. De ha fej nélküli lennél még a fejedet is megtartanám, bár nem igazán szükséges, hiszen az emlékezetembe véstem úgy, hogy soha nem tudja onnan kitörölni az égvilágon senki sem. De nem csak a fejembe véstem bele, hanem a szívembe is. Onnan pedig aztán elég nehezen tűnne el. Az utolsó szívdobbanásomig szeretni foglak. – Őszinte vagyok vele. Nem érzem úgy, hogy tagadnom kellene milyen rossz is az állapotom vagy éppenséggel milyen rosszul érzem magam néhanapján. Zsigerből jön az, hogy őszintén felvállaljam mit is érzek. Minden annyira könnyű vele és talán pontosan ezért is szeretem őt annyira.
Ha túl messzire mennék.. Ha már túl késő lenne, akkor azt akarom, hogy megtedd. Hozd meg helyettem azt a döntést, amit helyetted hozott meg a húgod. Nem akarom, hogy elveszíts és én sem akarlak téged elveszíteni. Szóval mielőtt túl késő lenne és menthetetlenné válnék.. Tedd meg. Ígérd meg, hogy megteszed. – Biztosan tudni akarom, ha sokáig vacakolnék ezzel a döntéssel képes lesz meghozni helyettem és a kezébe venni az életem sorsát, ami nem más, mint vagy megmenti az életemet, vagy pedig elenged. Az egész rajta áll. A kezébe adom az életemet, de persze szeretnék még azelőtt megoldást találni a jövőmre még mielőtt túl késő lenne. A baj csak az, hogy van is egyfajta megoldás, de természetes módon szeretnék gyereket és nem valami orvos közreműködésével. Így is túlságosan sok időt töltenek ki az életemben mostanában az orvosok.
Egy pillanatra se hidd azt, hogy valaha is megunnálak. Szeretlek. – Hogyan tudnám mégis megunni szeretni őt? Ez az egész annyira értelmetlen. Még soha nem voltam szerelmes ennyire senkibe. Talán egészen addig, míg nem találkoztam vele nem tudtam értékelni az élet igazi értékeit és azt sem élhettem át, hogy mégis milyen igazán szeretni valakit. Feltételek nélkül.
Túl szép az egész, hogy igaz legyen. Mégis én ki akarom élvezni ameddig ez az egész tündérmese tart. Olyan szenvedélyesen csókoltam, hogy abba szívem összes szeretetét belepréseltem, majd a könnyeim mögül figyeltem, ahogyan az ujjamra húzza a gyűrűt. Egyszerűen tökéletes volt. Csak úgy, mint a féfri, akit visszavonhatatlanul szeretek. A boldogság megtöltötte a testemet és a lelkemet is csak arra eszméltem fel, hogy elém teszi az ételt és az illata megcsapja az orromat. – Úúú, imádom. Köszönöm, szerelmem. – Mondom mosolyogva, majd áthajolva az asztalon hosszasan megcsókoltam és egy darabig nyelvem az övével játszadozott. Iszonyatosan boldog voltam és ezt éreztetni akartam vele is. A csók után, ahogy elhúzódom tőle azzal a lendülettel borulok le a földre.




to: my love, leo


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 27, 2015 7:45 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ape & Leo
My sweet angel



Ohh, Miss Carver miért kéri tőlem a lehetetlent? Hiszen ismer, hogy én és a komolyság eléggé külön utakon járunk. Főleg, azokban a pillanatokban, amikor egy ilyen gyönyörűség a közelemben van, aki történetesen a maradék eszemet is mesterien lopja el. – mondom neki egy széles mosoly keretében, majd a kezem a derekára siklik, és szorosan magamhoz húzom. Egy kósza tincset kiszedek az arcából és pár pillanat erejére elveszek azokban a babonázó szempárban. – Igen, valóban van egy húgom, aki történetesen nő, de akkor se tudnék úgy nézni rá, vagy esetleg más nőre, ahogyan rád nézek kincsem. Számomra csak te létezel ilyen tekintetben. – mondom neki kissé túl komolyan, de szeretném azt, ha végre elhinni azt, amit mondok. Tényleg nem érdekelnek más nők, kivétel a húgom, Care, de ő rá meg teljesen másképpen nézek. Nem is értem Ape-t, hogy miért gondolja azt, hogy szükségem lenne más nőre, még ha csak megnézés szintem is, amikor itt van előttem a tökéletesség és a gyönyörűség megtestesítője.
Én is szeretlek és tudod jól, hogy mindig itt leszek melletted. Akár fej nélkül, akár fejjel, de a szívemet más soha nem fogja tudni úgy bekebelezni, mint te tetted tündérkém. Talán a végén kiderül, hogy még valami titokzatos varázserőd is van. – mondom neki egy kisebb mosoly keretében és picit talán úgy, hogy húzzam őt. Szeretek mellette felébredni, elkényeztetni őt és gondoskodni róla. Nem érzem úgy, hogy a betegsége miatt esetleg teher lenne, mert szeretem őt. S ha szeretünk valakit, akkor mindig mellette leszünk, jobban és rosszban is.
Mindig úgy fogok cselekedni, hogy neked jó legyen. Eddig is úgy tettem és ez soha nem fog változni. Nem akarom azt, hogy boldogtalan legyél és meg fogom tenni, ha készen állsz rá. Tudom, hogy eljön a pillanat és akkor még nem lesz késő. – mondom kissé sietve és egy apró csókot lehelek az ajkára, hogy megnyugtassam. Lassan a kezét a mellkasomra teszem, oda ahol a szívem lenne. - Ez érted dobog, te tartod életben ezt a szíve és hidd el, hogy mindent meg fogok tenni, amit helyesnek gondolok, és amiről tudom, hogy te is képes lennél elfogadni. Bízz bennem Ape. – mondom neki komolyan és közben a tekintetét fürkészem, de a kezét továbbra se engedem el. Nem tudnám elképzelni nélküle az életemet, és őszintén szólva nem is akarom. De még mindig reménykedek abban, hogy időben fog dönteni és nem nekem kell, mert ha rosszul döntök és miattam az élete végéig boldogtalan lesz, akkor azzal a tudattal én se tudnék együtt élni.
Viszonzom a csókját és mosolyogva figyelem a lelkesedését, amit a kedvenc reggelije váltott ki belőle. Gyengéden végig simítok az arcán, majd amikor elhúzódik tőlem, akkor játékosan lebiggyesztem az ajkaimat, miközben végül megnyomom a küldés gombot a telefonomon, hiszen azóta már Care-nek is írtam egy sms-t, hogy itt lenne az ideje, hogy beszélgessünk egy kicsit. De alig, hogy elküldtem hirtelen arra leszek figyelmes, hogy Ape leszédül éppen a székről. Sietve ott tervek, elkapom őt, majd óvatosan lerakom a földre. – Ape, gyerünk, kellj fel. Nem, ez nem történhet meg. – mondom saját magamnak, majd pedig idegesen a hajamba túrok. Felkapom őt és egyenesen visszaviszem a szobába, ahol az ágyra lefektetem őt. Le-föl járkálok egy darabig, majd sietve turkálni kezdek a cuccai között, ahol végül sikerül megtalálnom egy-két gyógyszer. Nagy nehezen beadom neki, de még fél óra elteltével se történik semmi. A szavai szinte a fülemben tombolnak, ahogyan a szívem szinte a torkomban dobog. Nem, ezt nem tehetem meg. De sietnem kell, mi lesz akkor, ha elkésem? Akkor, hogy fogok tükör benézni? Végül feltépem a kezemen a bőrt, nézem ahogyan kiserken a vérem, majd pedig kinyitom a száját és belecsöpögtem a véremet. Egy-darabig még járkálok le föl és hallgatom a szívének a ritmusát, majd végül idegesen leülök az ágyra, s végig simítok az arcán. Közel hajolok hozzá és próbálok erős maradni. Lehet szégyen az, amikor egy férfi majdnem elsírná magát, de amikor elveszítheted az életed értelmét, akkor nem hiszem, hogy meg kellene játszanom magamat. – Ape, kincsem. Kérlek, küzdj, harcolj. Ha nem is értem, akkor magadért. Kérlek. – mondom neki szinte könyörögve és nem eresztem el a kezét. Ott ülök és várok.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 18, 2015 7:18 pm
Ugrás egy másik oldalra

- Na, de uram. Nem tudja, hogy sosem szabad beismernünk a gyengeségeinket? Ha pedig olyan könnyedén ellopom az eszét, akkor magának nagyon nagy gondjai lehetnek. - A mosolyom akkor sem hervadna le az arcomról, ha erre késztetném. Egyszerűen szükségem van rá. Nem csak azért, mert egyedül nem biztos, hogy képes lennék ezzel az egésszel megbirkózni, de azért is, mert ő az egyetlen, aki ezekben a sötét időszakokban is képes arra, hogy megnevettessen és ezt nem sok ember mondhatja el magáról. Persze senki nem tudja, hogy milyen állapotban vagyok, de ettől függetlenül csak vele tudok úgy igazán nevetni, hiszen tudom, hogy tisztában van a helyzetemmel és, hogy előtte egyáltalán nincsenek titkaim. Ettől pedig sokkal felszabadultabbá válok a közelében, mint másokkal teszem.
- Én pedig pontosan ezért szeretlek. - Örülök is ennek, de ugyanakkor szomorúvá is tesz a helyzet, mert mi van, ha egyszer elmegyek és nem lesz ott, hogy megmentsen. A makacsságomról ismert vagyok. Ettől akkor sem tudnék megszabadulni, ha nagyon akarnék. Egyszerűen ilyen vagyok és kész. Biztos vagyok benne, hogy a végsőkig fogom elhúzni ezt az egész helyzetet. Addig, míg egészen késő lesz. Amikor már nincs visszaút, bár akkor kétlem, hogy magamra hagyna. Bár ez könnyedén megtörténhet egyik pillanatról a másikra. Ha pedig nem sikerül megmentenie én pedig meghalok.. Csak annyit szeretnék, ha boldog lenne. Nem hiszem, hogy ezzel túlságosan sokat kérnék. Szeretem őt és azt akarom, hogy képes legyen túllépni, ha esetleg úgy alakulnak a dolgok.
- Szóval most már azt akarod mondani nekem, hogy megettem a szívedet? Kezdem azt hinni, hogy valami szörnyeteg vagyok. Meg, akkor te most egy szívtelen szörnyeteg lennél? - Azt hiszem egész életemben nem voltam még ilyen boldog. A betegség lehet, hogy ezer okot ad nekem arra, hogy szomorú legyek, vagy úgy viselkedjek, mint aki teljesen megtört. De ő kétszeresen annyi energiát közvetít felém és a legrosszabb dolgokat is elsöpri pusztán azzal, hogy itt van velem. Nekem ennél többre nincs szükségem. Csak rá. Ő az én boldogságom és, amíg az életem részese egy pillanatra sem fogok szomorkodni a betegségem miatt. Az már egy más kérdés, hogy aggódom bizonyos dolgok miatt, aminek ehhez van köze. Hiszen családot szeretnék. De jelen pillanatban ez ki van lőve.
- Teljes mértékben megbízom benned, Leo. Tudom, hogy helyesen fogsz cselekedni és pontosan ezért is szeretnék kérni tőled valamit. Nem fog tetszeni ezt már elmondhatom. De ha esetleg ez az egész, akkor fog lejátszódni, mikor nem vagy velem, mikor nem tudsz megmenteni.. Ha már én nem leszek azt akarom, hogy lépj tovább. Éld az életet, amit megérdemelsz. Nem mondom, hogy rögtön utánam, hiszen ha feleannyira szeretsz, mint én téged, akkor.. A lényeg az, hogy szeretném, ha azt az űrt betöltöd magadban és nem engeded eluralkodni magadon. Kérlek ígérd meg nekem, hogy ezt megteszed.. Tudnom kell, hogy megleszel, akkor is ha már én esetleg nem leszek.. - Könnyek szöknek a szemeimbe, hiszen elmondani is fájdalmas. Arra gondolni, hogy más is boldoggá teheti egyszerre keserű és édes, hiszen akkor lesz esélye utánam is. Nekem pedig az ő boldogsága mindennél fontosabb ezen a világon. Ha lehetne három kívánságom mind a hármat arra költeném, hogy elintézhessem az örökkévalóságig tartó boldogságát. Mert nekem tényleg csak ez számít. Lehet, hogy most ez nem éppen ideillő kérés volt, hiszen megkérte a kezemet ő velem tervezi ezt az örökkévalóságot, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy lehet ez nem fog megtörténni.
A sötétség olyan könnyedén ölel magához, mintha csak arra várt volna, hogy kimondjam ezeket a szavakat és könyörtelen módon zárhasson magába. Nem szabadulok. Nem érzek. Aztán nem lélegzem. Megszűnök létezni és Leo-nak meg kell próbálnia nélkülem élnie. Helyesen tettem, hogy egy kérést még utoljára felé intéztem. Talán megéreztem, hogy ez az utolsó pillanatom. Ha pedig nem tud megmenteni, akkor nem akarom, hogy önmagát okolja. Csak jót akarok neki.

Azt hittem, hogy a sötétség nem fog véget érni most mégis érzem a puha ágyat magam alatt és azt is, hogy valami a számra száradt. Leo vére? Megtette volna? Most én is olyan lennék, mint ő? Vagy olyan leszek, mint ő? Búcsút inthetek a családról elképzelt álomképemnek? Lassan nyitogatni kezdem a szemeimet, de őszintén nem tudom, hogy mit kellene éreznem. Vagy egyáltalán változott valami? - Mi történt? - Teszem fel a kérdést, aminek köszönhetően talán minden a fejemben felbukkant kérdésre választ kaphatok.

to: my love, leo


Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Mickaela Carver lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Emmett Carver
» Eva lakása
» Dex lakása
» Leo lakása
» Lucy lakása

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Seattle-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •