Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
sam delonberg

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 16, 2014 10:06 pm
Ugrás egy másik oldalra
Samuel Delonberg



Becenév •sam, sammy
Születési hely •mystic falls
Születési idő •1992. április 27.
Kor •22
Play by •matt hitt
Faj •emberek
Foglalkozás • munkakereső
Család • Anyámék elváltak. Nem hiszem, hogy erről túl sok mindent kell mondani, a mai világban mutass olyanokat, akik között minden rendben. Én anyámmal maradtam, azonban elég hamar kiderült, hogy nem igazán értjük meg egymást, ennek következtében, alig voltam 17 éves, amikor már nem otthon laktam. Persze, tartjuk a kapcsolatot, de ez nem azt jelenti, hogy állandóan együtt kell lennünk. Mindkettőnknek jobb a békesség, ezt úgy érjük el, hogy nem találkozunk túl sokszor. Az a kéthetente egy is szenvedés.
Szeszélyes. Elég hirtelen változtatja a hangulatait, és ezt sokszor nehéz követni, azonban nem teljesen kiismerhetetlen. Jelenleg munkát keres, hiszen sosem volt túl kitartó ahhoz, hogy tanuljon, és bár egy folyamatos állása nincs, igyekszik fent tartani magát alkalmi munkákból, ami többé kevésbé sikerül is neki. Könnyen ismerkedik, és szerez barátokat, azonban igazán közel nehezen enged magához senkit. Bár a férfiakhoz vonzódik, és ezt nem is tagadja, nem akarja, hogy emiatt ítéljék el, és esetleg ne akarják megismerni, ezért nem szokta nagyon hangoztatni. Nem csinál abból sem titkot, hogy szereti a divatot, és szeret vásárolni, az időnként rátörő vásárlás rohamokkal csillapítja bizonyos vágyait, vagy engeszteli ki saját magát. Egyébként nem túl magas, átlagosnak tartja magát, a haja szinte mindig kócosnak tűnik, pedig általában több percet szentel annak, hogy úgy álljon, ahogy.

• lucien baby •

életem porosodó lapjai...


Sötétben sétáltam hazafelé. Minden csendes volt, szinte a szél se rebbentette a fák leveleit, ami kora őszhöz képest még furcsának is találtam. De nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, nem hiszek a jelekben. Abban hiszek, hogy az életben minden úgy történik, ahogy kell, és akkor, amikor szükségünk van rá. És se a természet, se valami felsőbb isten nem fog nekem jelezni, hogy már pedig neked ezt kell tenned, vagy most ezt hagyd ebbe. Pontosan ettől fogva, csak tovább sétáltam. Kicsit még éreztem az alkohol hatását, de már bőven nem voltam részeg. Persze egy születésnapon elengedhetetlen, hogy az ember igyon egy kicsit, és én nem is tiltakoztam, azonban az a nagyon kellemes érzés már elmúlt. Még nem jutottam oda, hogy undorodtam a gondolattól is, hogy legurítsak még egy felest, azonban mivel már hazafelé sétáltam, így biztos voltam benne, hogy ez így is fog maradni. Keresgélni kezdtem a zsebeimbe, és pár pillanatig teljesen kétségbe voltam esve, hogy otthagytam a gyújtómat, de szerencsére nem. Rágyújtottam egy cigarettára, és jól esőn fogadtam magamba a megnyugtató füstöt. Picit megszédültem tőle, amit még a bennem lévő alkohol hatásának tudtam be, és emiatt majdnem elestem.
Ekkor éreztem meg egy kart a derekam körül. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy eddig senki nem volt a közelemben, és most puff. Itt áll valaki közvetlenül mellettem, és már meg is csapott a kellemes, férfias, de nem öreg illat. Rápillantottam hitetlenkedő szemekkel, azonban a pillanat töredékrésze alatt már valahol máshol voltunk, és egy éles, semmihez sem fogható fájdalmat éreztem. Első pár másodpercben nem is tudtam, hogy mi történik, de aztán elég hamar értelmet nyertek bizonyos dolgok. Lehunytam a szemem, és szinte biztos voltam abban, hogy itt fogok meghalni, és abban a félmásodpercben csak az futott végig az agyamon, hogy.. Ha már be kell fejeznem földi pályafutásomat, akkor ezt legalább úgy teszem, hogy volt egy jó estém, rágyújtottam, és a végzetem egy kifejezettem szexi ember lesz. Már amennyit láttam belőle. Ettől egy furcsa mosoly jelent meg az arcomon, és bár egyáltalán nem voltam tudatában annak, hogy mit teszek, félig átöleltem őt.


Állítólag még közelebb is húztam magamhoz, de ezt csak onnan tudom, hogy ő mesélte nekem. Nem tudtam, hogy miért játszom le újra meg újra ezt a gondolatot, de abban biztos voltam, hogy már hat napja nem láttam. Hat nap sok idő. És bármennyire is furcsa, megszoktam már, hogy pár naponta megjelenik, hogy kielégítse szükségleteit, aminek én örömmel állok elébe. Azóta se magyarázta el, hogy miért hagyta abba, és itatott meg végül a vérével, de megmentett. És mivel én készen álltam a halálra, így azt hiszem, hogy tartozom neki. Megráztam a fejemet, mert nem ez volt a legjobb alkalom, hogy a nem létező kapcsolatomon gondolkodjak. Már hallottam is a nevemet, ahogy felálltam, és besétáltam a nyomasztó kis fehér szobába. Hogy én hogy utálom a fogorvosokat..


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 16, 2014 11:30 pm
Ugrás egy másik oldalra


gratulálunk, elfogadva!


üdvözlünk itt!

Mr. Delonberg. 31
Őszintén mondhatom, hogy egy nagyon jó karakterlapot volt szerencsém olvasni. A fogalmazásod magával ragadó volt és teljes mértékben lekötötte a figyelmem. 40
A történetedet nagyon érdekesnek találom és kíváncsi vagyok, hogy mit is fogsz kihozni a karakteredből, illetve ebből a bizonyos kapcsolatból, szóval nem szeretnék én lenni az, aki visszatart téged attól, hogy megismerhesd a játéktér izgalmait. Very Happy
Nincs más hátra, mint előre. Nyomás foglalózni utána pedig már játékba is kezdhetsz. 40 Az egyszer biztos, hogy téged érdemes lesz követni. Razz
Jó szórakozást kívánok. :hug:

Vissza az elejére Go down
 

sam delonberg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Samuel Delonberg lakása

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Emberek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •