A hozzászólást Samuel Delonberg összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 26, 2014 8:09 pm-kor.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Dec. 26, 2014 2:23 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
to Samuel
Elmosolyodtam a szavain és mosolyogva pillantottam rá. Csendesen hallgattam őt és egy pillanatra még el is gondolkoztam. Jó érzés volt, hogy valaki végre örül nekem és nem pedig szánakozva gondol rám, hogy szegény lány semmire se emlékszik. Talán erre volt a legnagyobb szükségem, hogy valaki normálisnak gondoljon rám és úgy kezeljen, mintha nem hiányozna az egész eddig életem emlékei. Tőle pedig ezt kaptam és ezért igazán hálás vagyok. Pontosan, hiszen az élet túl rövid és az embernek élveznie kell. - mondtam neki mosolyogva és boldogan. Én meg főként tudtam, hogy az élet rövid, hiszen egy kisebb filmszakadásnak köszönhetően ezt én is megtapasztaltam. Nem értettem soha se, hogy miként képes ennyire könnyedén boldogságot csempészni az életembe, de a világ összes kincséért se cserélném el őt. Úgy érzem, hogy nélküle üres lenne az életem és egyetlen egy ember se lenne képes pótolni azt a barátságot, amit tőle kapok. - Mert mi szeretünk rejtélyesek maradni és szeretjük kiélvezni a pillanatokat. - mondtam neki viccelődve és még egy aprót rá is kacsintottam. Nem igazán szoktam másokat megbámulni, vagy nem olyan célból. Sokkal inkább az érdekelt kezdetben, hogy egy normális ember, aki emlékszik mindenre miként viselkedik különböző szituációkban. Sokat tanulhattam a megfigyeléseimnek köszönhetően, így az se érdekel, ha eleinte túl feltűnően csináltam ezeket a dolgokat. Megráztam a fejemet nevetve, hiszen nehezen tudtam elképzelni, hogy irigyel engem. Nem voltam én olyan gyönyörű, hogy bármit is irigyelni kelljen rajtam. A szívem a helyén volt és azt hiszem inkább csak ez számított ebben a zűrzavaros világban. Szívesen segítek bennem. - szólaltam meg kicsit túl lelkesen és szinte levegő vétel nélkül folytattam. - Biztosan nagy móka lehet, hiszen sokat nevetnénk, innánk és még szórakoznánk is, hiszen ilyenkor kötelező felpróbálni a ruhákat... - mondtam neki mosolyogva és kicsit halkabban, mert hirtelen úgy éreztem, hogy totál idiótát csinálok magamból és bármelyik tini filmbe beillettem volna. - vagyis azt hiszem ilyen lehet, de énem tudhatom, hiszen ... -haraptam el a mondat végét, hiszen nem akartam újra terelni a dolgokat, de azt hiszem sikeresen megtettem. Utálom ezért magamat, hogy ennyire szerencsétlen vagyok, hogy sokszor végül a mondanom ilyen irányba torkollik. Csendesen ültem ott és reméltem, hogy semmit se rontottam el. Gyorsan felpattantam, majd elkaptam az egyik kezét és magammal rántottam. - Remekül hangzik, így ne vesztegessük el az időnket, mert minden perc számít.- mondtam neki mosolyogva, majd elengedtem a kezét és követtem őt hazafelé. Nem tudom, hogy mennyit sétálhattunk, de egy igazán szép házba léptem be. - Ez gyönyörű. - mondtam neki csodálkozva, majd kicsit csodálkozva. mindent szinte szemügyre vettem és úgy bújtam ki a cipőmből is. Én szinte hírből se ismertem ilyen helyet, mert még mindig a kórházban volt a szállásom, mert nem volt otthonom. Indultam volna tovább, de annyira figyeltem a dolgokat a lakásában, hogy észre se vettem, hogy ő megállt, így simán neki sétáltam. - Bocsánat, én nem akartam neked menni. Egyszerűen ez az egész kicsit új számomra. -vallottam be neki őszintén és egy aprót az ajkamba haraptam.
Én imádtam a lakásomat. Igazából elég központi helyen is volt, és minden közel volt, de.. Nem is ez volt a fő ok, amiért oda voltam érte. Annyira pici volt, hogy ha már háromnál több ember tartózkodott nálam, akkor könnyen előfordult, hogy kerülgetni kellett egymást, mégis.. Imádtam minden négyzetcentiméterét. Szerintem tökéletesen tükrözte a személyiségemet is, és nagyon örültem, hogy az enyémnek tudhattam. Talán el fog jönni az az idő, amikor már máshol szeretnék élni, és több térre lesz szükségem, azonban jelenleg ez száz százalékosan megfelelt, és egyelőre el sem tudnám képzelni, hogy ne ide jöjjek haza minden reggel. Kicsit bíbelődtem a zárral, hiszen az ajtónyitás mindig is a gyengém volt, de végül szerencsére én voltam az erősebb. Lerúgtam a cipőimet, és belebújtam a házimamuszomba, és gyorsan neki is kerestem egyet. – Tessék, búj bele, fel ne fázz – odatettem elé, majd ha a kabátját is levette, akkor gyorsan felakasztottam. – Igazából.. elég apró, de én szeretem. Viszont.. nem vártam vendéget, szóval.. bocsi, ha valami kupis – gyorsan körbepillantottam, és bár így elsőre úgy tűnt, hogy nincs nagy rendetlenség, néha teljesen random helyeken találok zoknikat, vagy esetleg alsókat. – Jajj – elnevettem magam, ahogy nekem jött, aztán csak rávigyorogtam. – Még nem is adtam neked semmi alkoholt, már nekem sétálsz? – kérdeztem továbbra is jó kedvűen, és egy pillanatra sem akartam őt arra a pár másodpercnyi komorságra emlékeztetni, ami az előbb a plázában is rájött. - Tudok neked készíteni.. rumos teát, vagy.. akár valami koktélt is – ledobáltam csak a vásárolt holmikat egyelőre, és úgy gondoltam, hogy majd később foglalkozom velük. – Vagy vannak alkoholmentes verziók is, de.. – próbáltam ártatlan arccal nézni rá, és ezzel biztosítani arról, hogy ma délután jól fogunk mulatni, és az alkoholmentes dolgok egyáltalán nem is játszanak. Már sétáltam is a konyhába, és valami nassolnivaló után néztem. – Érezd otthon magad egyébként. És.. tényleg maradhatsz éjszakára, ha gondolod, bár.. öhm, valószínűleg velem kellene aludnod, a kanapét valamiért nem tudom kihúzni – pillantottam arra kicsit zavartan. Elég kellemetlen volt, de a múltkor rosszul raktam vissza, és azóta be van ragadva. Majd.. ha egyszer még visszajön Vincent, akkor.. lehet megkérem, neki ez csak pár másodperc lenne, és még erőlködnie se kellene. Hirtelen újból eszembe jutott, és éreztem, hogy egy kicsit fura mosoly mászik az arcomra, aminek nem lett volna szabad. Ha rá gondolok, akkor megint csak hiányozni fog, és.. Az rossz. – Mesélj valamit, bármit – pillantottam rá inkább mosolyogva, és tényleg kész voltam bármilyen történetet meghallgatni. Tudtam, hogy túl sokat a múltjáról nem tud mondani, de ez engem nem is zavart. Azzal is boldog vagyok, ha arról mesél, hogy átszalad előtte két kiscica az úton. Szívesen hallgattam őt.
words: négyszázhuszonöt notes: raktam be képet, hogy el tudd képzelni milyen
Elmosolyodtam azon, amikor kaptam tőle egy mamuszt, de úgy gondoltam, hogy ez igazán kedves gesztus volt tőle. Mondjuk nem igazán értem, hogy mivel érdemeltem ezt ki tőle. Mármint azt, hogy oda figyel rám és a barátom lett. Nem hiszem, hogy annyira hiper-szuper barát lennék, mint amilyenekről álmodoznak az emberek és pontosan emiatt nem értettem, de örültem annak, hogy legalább egy barátom van és az pont Sam. Nála jobb személyt nem is kívánhatnék. Lassan belebújtam a mamuszba, majd pedig odaadtam neki a kabátomat.- Köszönöm. - mondtam neki egy kisebb mosoly kíséretében és próbáltam kicsit normálissá tenni a hajamat, amit a szél sikeresen összeborzolt. Nem szerettem sokat bajlódni vele, de szinte a fele a hajamnak az arcomhoz tapadt, így muszáj volt kicsit kézzel igazítanom rajta. - Semmi baj, hiszen azt is köszönöm, hogy egyáltalán meghívtál magadhoz. - mondtam neki barátságosan, majd egy kisebb nevetés hagyta el az ajkaimat a reakciójának köszönhetően. - Látod, te még erre is képes vagy, hogy a puszta jelenléteddel megszédíts. - mondtam neki játékosan és mosolyogva. Szerettem benne azt, hogy ilyen könnyen vesz minden dolgot. Követtem őt a konyhába miközben hallgattam és próbáltam megfejteni azt, hogy miért is akar engem ennyire elkényeztetni, hiszen már úgymond én voltam a hívatlan vendég, hiszen nem számított vendégre. De örültem annak, hogy itt lehetek és kiszakadhatok a hétköznapokból. Ha nem baj, akkor inkább maradnék az első variációnál, mert a rumos tea igazán mennyien hangzik, de akkor neked is velem együtt innod kell. Főleg most, hogy nem ma kezdjük el a józansági fogadalmunkat. - mondtam neki az utolsó dolgot kicsit viccelődve és csipkelődve, hiszen pontosan tudtam, hogy korábban az egyik megjegyzésével arra utalt, hogy nem nagyon akar alkoholmentes dolgokat fogyasztani. Ez a nap nem erről fog szólni, hanem arról, hogy sokat nevessünk és jól érezzük magunkat. Mintha ez lenne a mi egyéni boldogság és nevetős napunk. Tetszett ez az ötlet, mert úgy éreztem ebből semmi rossz nem sülhet ki, sőt inkább nagyon is jó dolgok történhetnek ma. - Ha téged nem zavar az, hogy itt lenne egy potyautas is, akkor szívesen maradnék. Tetszik az egész ház kialakítása, illetve berendezések is. - mondtam neki barátságosan és közben az egész házat próbáltam feltérképezni. Legalábbis azt a részét, ami az utunkat keresztezte. Lassan lehuppantam az egyik székre és figyeltem őt. Szerettem volna segíteni neki, de úgy éreztem, hogy csak láb alatt lennék. A kérdésén kicsit elgondolkoztam, hogy mit is mesélhetnék, majd hirtelen eszembe jutott egy jó dolog. - Hamarosan talán elhagyhatom a kórházat véglegesen. Ha találnék magamnak állást, akkor tudnék lakást bérelni és végre teljesen a saját lábamra állhatnék. Kicsit nehéz találni bármit is, de nem adom fel, hiszen ismersz. - mondtam neki kicsit megadóan, mert ő aztán tényleg tudja, hogy mennyire kitartó és makacs tudok lenni nagy ritkán vagy talán néha túl gyakran is. Egy picit dobolni kezdtem az ujjaimmal az asztalon, majd folytattam tovább a beszédet. - Azt hiszem rájöttem arra, hogy szeretek írni és mások szerint egészen jó vagyok benne, de én ebben annyira nem vagyok biztos. Viszont most már szerintem eleget beszéltem magamról. - mondtam kissé sietve az utolsó dolgot, mert soha se szerettem középpontban lenni, mert ilyenkor képes voltam kicsit zavarba jönni, ahogyan most is. Lassan felálltam a széktől és odasétáltam hozzá. - Esetleg tudok valamiben segíteni? - kérdeztem tőle kíváncsian és a válaszát vártam, de mondjuk a gondolataim már a könyves polca körül forogtak részben, hiszen egyből kiszúrtam azt, mert imádok olvasni.
- Jó választás - rámosolyogtam, amikor közölte, hogy a rumos teára szavaz, és örültem, hogy így döntött, hiszen valahogy most én is azt kívántam. Egy jó nagy bögre, forró szeretet. Meg egy kis alkohol. Gyorsan visszaszaladtam a kabátomhoz, mert eszembe jutott, hogy a zsebében felejtettem a telefonomat, amire most nagy szükségem volt. Nem azért, mert bárkinek is írtam volna, vagy kerestem volna, csak egyszerűen zenét akartam indítani. Feloldottam gyorsan, és kiléptem abból a listából, amit legutoljára hallgattam. Jelenleg nem a lassú, szomorú számokra volt szükségünk, ezért megkerestem azokat a zenéket, amik inkább ideillettek, majd a pici hangszóróba helyeztem a telefonomat. – Ha.. nem tetszik egy szám, kiabálj, átrakom – pillantottam rá megint. Nem szólt hangosan igazából, inkább csak egy kisebb háttérzajnak szántam. Nem szerettem, ha csak csönd volt. Visszatértem a konyhába, és nekiláttam a tea elkészítésének. Amikor megemlített valami a józansággal kapcsolatban, akkor csak forgattam a szemeimet, persze elég látványosan az irányába, hogy kifejezzem, mit is gondolok erről, aztán csak vigyorogva folytattam, amit elkezdtem. – Természetesen itt alszol, ez már nem is kérdés – jelentettem ki határozottan, aztán az előbb már elővett rágcsálni valót, odavittem neki, és leraktam a kis dohányzó asztalra. Milyen fura szó az, hogy dohányzóasztal. Eszembe se jutna, hogy bármikor is a lakásban cigizzek, maximum a kis erkélyen, ami nem is igazán erkély, csak inkább kilépőnek mondanám. Átvennék a falak, és annyit nem érne pár pillanatnyi élvezet, hogy utána minden dohányszagú legyen. Figyeltem inkább arra, amit mondd, és kíváncsian hallgattam, amit mesélt. - Majd nyitva tartom a szememet, hátha hallok valami jó kis álláslehetőséget neked – megfogtam a két bögrét, és odasétáltam hozzá. Miközben leültem, odanyújtottam neki az övét. Próbáltam nem felhívni a figyelmet arra, hogy milyen aranyos szívecskés karácsonyi bögrét adtam neki oda. Imádtam a színes bögréket, és minden alkalomra több is volt belőlük, hogyha esetleg jön hozzám valaki, akkor alkalomhoz illően tudjam fogadni. – De gyorsétterembe ne menj dolgozni. Soha – mondtam neki halál komoly arccal, aztán kicsit megemeltem a bögrét, hogy jelképesen koccantani tudjunk. Ittam egy kortyot, és jól esett, hogy melegen szaladt végig a testemen. – Majd megmutatod egyszer, amiket írsz? – kérdeztem tőle kíváncsian. Tényleg érdekelt, hogy miket írt, én sajnos mindenféle művészetben elég szerencsétlen volna. Sokkal inkább szerettem figyelni, ha valaki alkot, vagy esetleg már a kész művet megszemlélni.
words: 369 notes: ez most nagyon nyomi lett, ne haragudj
Lehet velem volt a baj, amiért kicsit furán éreztem magamat most. De nem szoktak csak úgy meghívni az emberek magukhoz. Elmosolyodtam amikor bekapcsolta a zenét, hiszen imádtam zenét hallgatni és remek volt ahhoz, hogy amikor egyedül voltam, akkor végre kicsit kikapcsoljam az agyamat. Meg persze ott volt a tánc is. Nagyon szerettem táncolni. Olyankor mindig úgy éreztem, hogy szabad vagyok és nincs semmi olyan, ami képes lenne megállítani. -Rendben van szólni fogok. - mondtam neki barátságosan, de pont ami ment az az egyik kedvenc számom volt, így még akaratlanul is elkezdtem dúdolni és még talán picit halkan, alig hallhatóan énekelni is. Azt is mondhatnám, hogy már rongyosra hallgattam ezt a számot. Értettem parancsnok. - mondtam neki viccelődve, amihez egy kisebb kuncogás is társult, hiszen nem igazán értettem miért ragaszkodik ahhoz, hogy estére is itt maradjak, de talán a barátság így működik és a jó barátok néha a másik félnél aludna. Őszintén szólva fogalmam sincsen, de nem is próbáltam túlzottan ellenkezni, hiszen jó érzés volt végre kicsit érezni azt, hogy milyen is lehet egy otthon melege és nem pedig a sivár kórházi falak között járni-kelni és takarodóra visszaérni. - Viszont van egy kis gond. Én nem hoztam semmilyen ruhát magammal, mert nem gondoltam volna azt, hogy ilyen fordulatot fog venni a napon. - vallottam be neki egy kisebb mosoly keretében. A napom eddig egyre jobb lett, de tényleg nem számítottam arra, hogy nem fogok "hazamenni" este. Előre is köszönöm. - mondtam neki tényleg hálásan, mert talán több szem, több fül többet hall meg. Soha nem gondoltam volna azt, hogy ennyire nehéz megállnia az embernek saját lábon, illetve munkát találni. De nem fogom feladni. Nem arról voltam híres, aki feladja a dolgokat könnyen. Sokkal inkább arról voltam, hogy kitartó vagyok. Néha talán már túlzottan is. - Miért? - kérdeztem tőle kíváncsian. Lehet most ostobának tűnök, de tényleg nem értettem, hogy oda miért ne menjek. Még talán átmenetileg is jó lett volna, hiszen legalább végre elkezdhettem volna a saját életemet. Kíváncsian figyeltem őt, miközben egy tincsemmel kezdtem el babrálni. Észre se vettem, hogy az ujjaimmal a hajamat birizgálom, hiszen az amolyan alapvető dolog nálam, hogy néha csak úgy elkezdem ezt. Persze, szívesen megmutatom, de ne számíts nagy dologra. - mondtam neki mosolyogva, hiszen nem érzem azt, hogy remek író lennék vagy akár jó. Egyszerűen csak szerettem írni és azt se értem, hogy mások mit szeretnek az írásaimban. Lassan elvettem a bögrét és köszönetképpen bólintottam egyet, majd lassan belekortyoltam, de előtte óvatosan megfújtam. Az íze mennyei volt és legszívesebben folyamatosan ezt ittam volna, de még túl meleg volt. - Hmmm, ez mesteri lett! - mondtam neki elismerően, majd újra körbepillantottam kicsit zavartan, s közben egy az alsó ajkamat kezdtem el harapdálni.- Mi a mai program azon kívül, hogy leitatsz? - kérdeztem tőle kíváncsian és viccelődve, hiszen eleve nem könnyű leitatni, meg csak azt az embert lehet, aki hagyja is magát és aki tényleg inni szeretne.
Lecsüccsentem mellé a kanapéra, és felhúztam a lábaimat. Élveztem, ahogy a bögre átmelegíti a kezemet, és kicsit engem is felmelegít. Bár nem fáztam kint se, még is valahogy jól esett, megnyugtatott. Megint az jutott eszembe, hogy legutoljára ő ült ott, ahol most Brianne, és az ő kezében volt hasonló módon egy bögre. Utáltam magam, amiért a legrandomabb pillanatokban, a legrandomabb helyen jut mindig eszembe, és ilyenkor újra csak arra tudok gondolni, hogy.. Remélem, minden rendben van. Meg persze arra, hogy nem cserélt le senki másra. Ha már választani kell a kettő közül, reméltem, hogy inkább valami kisebb gondja akadt. Persze ha hirtelen megjelenne se vonnám felelőségre, nem tartozik nekem elszámolással, csak.. - Tudok adni egy felsőt, meg.. felőlem alhatsz bugyiban, vagy keresünk valami alsót – bólintottam egyet lassan, és küldtem felé egy mosolyt. Éreztem, hogy picit elkomolyodtam, de nem akartam elrontani ezt az estét azzal, hogy ilyeneken görcsölök. Pontosan azért is emeltem inkább a számhoz a bögrét, és ittam egy nagyobb kortyot a teából. Persze ezáltal annyi forró mennyiség áramlott a testembe, hogy picit meg is égetett, de igazán nem izgatott annyira. Éltem már át rosszabbat is, és sokkal inkább a benne található alkohol számított igazán. – Bár még átgondolom, mit adok oda, melles lesz a végén – vigyorodtam el, és egy picit a hajamba túrtam a kezemmel, hogy így „rendezzem” az elkóborolt tincseket. – És azért ne dolgozz ott, mert.. az rabszolgamunka. De komolyan, annyi pénzt sem adnak, amiből normális szobát ki tudsz venni, nemhogy lakást, mellesleg simán dolgoztatnak 12 órát nyolc órás munkabérért, és még a hajad is büdi lesz – bólogattam komolyan a végén. Sajnos volt benne tapasztalatom, ahogy tulajdonképpen az összes olyan munkában is, amit különösebb képzettség nélkül el lehet végezni. – Inkább valami bolti eladó, pincér, pultos, ilyenekben próbálkozz, ott is van hajtás, de.. legalább kedvesebbek, és jobban is fizet – mosolyodtam el a végére. Nem akartam, hogy kicsit is úgy érezze, hogy ki akarom őt oktatni, és egyáltalán nem is olyan stílusban mondtam. Tényleg csak segíteni szeretnék neki, és mivel ebben a témában sajnos eléggé jártas voltam, így szívesen osztottam meg vele a saját tapasztalataimat. - Hát… a program – kezdtem bele kicsit elnyújtva, hogy addig is legyen időm kitalálni, hogy mit is tudok neki ajánlani. – Nos, elképzelhető, hogy.. nézünk valamiféle filmet, illetve sorozatot, és.. valami szexi pasira csorgatjuk a nyálunkat közösen, vagy.. megmutatom, hogy miket vásároltam, megmondod a véleményed, vagy.. szellemet idézünk – a végét már csak nevetve tettem hozzá, és megráztam a fejemet. Igazából teljesen mindegy volt, hogy mit csinálunk számomra, így is jól éreztem magam. – Vagy csak beszélgetünk, és iszunk.
Rendben van, ezt akkor majd még megbeszéljük. – mondtam neki kedvesen, de közben végig a tekinteté fürkésztem. Láttam rajta, hogy nincs valami rendben, de nem is akartam zaklatni. A szememet csak megforgattam a melles megjegyzését, de pont ezt szerettem benne, hogy tudott ilyen is lenni. Tudod viccelődni és mosolyt csalni mások arcára, még akkor is, ha ő nem volt toppon. Egy pillanatra újra körbe pillantottam, majd végül nem bírtam tovább és megszólaltam. Mi a baj? Mi történt, ami miatt szomorú vagy? – kérdeztem tőle aggódva, mert kicsit talán tehetetlennek is éreztem magamat, hogy nem tudok neki segíteni. Talán ha meghallgatom és elmondja, hogy mi a baj, akkor már ezzel is tudok segíteni. Vagy ha már pontosan tudom, hogy mi a baj, akkor esetleg tudok rá megoldást is találni rá. Figyeltem őt és türelmesen vártam a válaszát, mert reménykedtem abban, hogy megbízik bennem annyira, hogy beszéljen erről az egészről. Csak segíteni szerettem volna neki és nem pedig később hátba támadni az információk segítségével, ahogyan esetleg sok ember tenné. Rendben van, észben fogom tartani. Bár most tényleg szinte bármilyen munkának örülnék. Jó lenne végre elkezdeni a saját életemet. – mondtam neki egy apró mosoly kíséretében, mert már tényleg vágytam rá. Szerettem volna teljes életet élni. Eljárkálni a barátaimmal, barátokat szerezni, szórakozni menni és közben visszaszerezni az emlékeimet. Talán ez nem lehetetlen. Magam sem tudom, de nem fogom feladni, mert hiszek abban, hogy egyszer mind ezek teljesülni fognak és küzdeni fogok érte. Azt is tudom, hogy legalább egy ember támogat és mindig számíthatok rá. Biztos vagyok abban, ha éjszaka közepén hívnám fel Sam-et, akkor se küldene el a francba, hanem segítene és ezért mindig is hálás leszek, hogy rám talált és a barátja lehetek. Egy igaz barát örökre veled marad, míg mások talán nem és ő számomra ilyen személy volt. Ő igaz barátom volt és reménykedtem, hogy fordítva is igaz. Mindegyik tetszik, de mi lenne, ha előbb megmutatnád, hogy mit vettél? bevallom kicsit kíváncsi vagyok. – mondtam neki mosolyogva és jó kedvűen, majd újabbat kortyoltam az innivalómból és minden egyes cseppjét élveztem. – Utána nézhetünk pihenésképpen valamit, majd pedig akár utána szívesen segítek átvallogatni a ruháidat, ha tényleg szeretnél szelektálni és közben biztosan sok nevetés és fecsegés lenne. – mondtam neki még mindig kedvesen és mosolyogva. Jól éreztem magamat és itt soha nem kellett megjátszanom magamat, vagyis Samuel társaságában, mert a lakásán még soha se jártam, de örültem annak, hogy meghívott. – Nos, ehhez mit szólsz ilyen sorrendben? Talán még sikerül téged is jobb kedvre deríteni. – és egy apró baráti puszit nyomtam az arcára. Reménykedtem abban, hogy hamarosan már ő is újra mosolyogni fog, mert rossz volt szomorúnak látni őt.
|| remélem tetszik és bocsi telóról írtam
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Jan. 01, 2015 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
brianne && sam
Nem volt meglepő, hogy észrevette rajtam, hogy van valami gond. Tudtam én is, hogy elég hullámzó volt a hangulatom, hiszen az még akkor is előfordult, ha nem történt semmi különös, most azonban… Még senkinek nem meséltem Róla, hiszen nem nagyon tudtam, hogyan lehetne úgy elmesélni, hogy ne feddjem fel a titkát. Bár erről nem beszéltünk sokat, de azért én sem voltam buta, nyilván lehetnek ellenségei, vagy csak egyszerűen olyanok, akik nem szeretik a vámpírokat, és ebben az esetben.. Jobb a biztonság. Nem mintha azt gondoltam volna, hogy mondjuk Brianne ilyen, tekintetbe véve, hogy semmire nem emlékszik az eddigi életéből, de fogalmam sem volt, hogyan mondjam el. Csak azt tudtam, hogy jót tenne nekem, ha nem tartanék mindent magamban, mert különben egyszer csak felrobbanok. - Ez.. elég bonyolult – bólintottam egyet lassan, és csak a bögrém szélén körözgettem, és azt figyeltem elmélyülten. – Megismertem valakit még.. október környékén, és azóta mindig keresett, és sűrűn találkoztunk, de.. szóval nem olyan, hogy együtt vagyunk vagy ilyesmi, mert semmi nem történt, csók se, meg semmi, mert.. – sóhajtottam egy kicsit. Hogyan lehet azt szépen kifejezni, ami köztünk van? Tulajdonképpen azért elég különleges egy kapcsolat a miénk, amikor.. azért jár ide, mert iszik belőlem, aztán.. néha én is belőle. – Na mindegy, és a lényeg az, hogy.. most már majdnem egy hete nem is láttam, és aggódok, hogy történt vele valami, vagy csak.. szimplán lecserélt – halványan elmosolyodtam, és megvontam a vállaimat. A legegyszerűbben úgy tudtam elmondani, ha nem is mondtam semmit. – És kegyetlenül idegesítő, hogy fogalmam sincs, hogy mit gondol rólam.. – halkan elnevettem magam, és megráztam a fejemet. – De.. olyan szexi, te.. huh – vigyorogtam rá egy kicsit, aztán ittam egy kortyot a teámból. Tudtam, hogy nem nagyon tud erre olyat mondani, amivel segíthetne, de nem is erre volt szükségem. Már így is egész jó érzés volt, hogy végre más is tudta rajtam kívül. Még ha csak a történet egészen pici részét is. A lényeget azért így is lehet érteni, szerintem. - Tökéletes terv! – jelentettem ki kicsit határozottabban, és hirtelen felpattantam. Picit túl hamar mozdultam, de szerencsére nem estem el, vagy hasonlók. Leraktam a bögrémet a kis asztalra, aztán a zacskók felé lépkedtem. – Fel is kell mindent vennem, vagy elég, ha csak a zacskóból..? – igazából még be se fejeztem a kérdést, de már a háló résznél voltam. Tudtam, hogy úgy is fel fogom venni őket, akkor is ezt tettem, ha egyedül voltam, hát még ha mutogatni is lehet az új szerzeményeket.. Először egy sötét fekete farmerszerű nadrágba bújtam gyorsan bele, aztán felvettem hozzá egy oldalt elég mélyen kivágott ujjatlant. – A felső természetesen nem a mostani időjárásra van tervezve, de majd.. nyáron, bulizni – bólogattam komolyan, ahogy előjöttem, és forogtam előtte egyet. Aztán mutattam is a következő szerelést.
words: négyszáznegyvenhat notes: imádtam, és boldogságos új esztendőt ^^
Szerettem volna segíteni és ott lenni neki, ahogyan egy barát tenné a másik féllel. Sokat köszönhetek neki és azt hiszem ez a legkevesebb, amivel viszonozni tudom azt a sok dolgot, amit értem tett eddig. Csendesen ültem a kanapén és vártam arra, hogy beszélni kezdjen. Figyeltem őt miközben beszélt és kicsit örültem annak, hogy a megérzéseim nem hagytak cserben. Éreztem, hogy biztosan valaki miatt ennyire szomorú, de biztos voltam abban is, hogy hamarosan minden rendben lesz. Rendben kell lennie, hiszen Sam igazán remek ember és aki csak így kisétálna az életéből az igazán ostoba személy lehet. Egy pillanatra talán még furán is néztem rá, amikor arról beszélt, hogy az ő kapcsolatuk másabb és bonyolultabb. Fogalmam nem volt arról, hogy mit kellene tennem, hogy megölelnem őt vagy kicsit barátian megfogni a kezét. Számomra ez az egész új volt, majd végül kicsit megölelgettem őt mielőtt megszólaltam volna. Biztos vagyok abban, hogy vissza fog jönni, hiszen ostoba lenne akkor, ha tényleg minden szó nélkül elmenne. – mondtam neki barátságosan, majd egy kisebb szünet után folytattam. – Nagyszerű ember van Samuel és ezt neked is el kellene hinned. Hozzád hasonló sráccal még nem is találkoztam. Barátságos vagy, vicces és segítőkész, meg persze a szíved és az eszed is a helyén van. – tettem hozzá biztatóan, de valójában ez volt az igazság és nem értettem azt, hogy egy ennyire különleges és nagyszerű embert, hogy képes valaki így megbántani. Egy kis ideig még haboztam, de végül újra megszólaltam. Mitől lenne bonyolult? Ő nem olyan, mint mi? – kérdeztem kissé burkoltam, mert egy-két dolgot már hallottam a természetfeletti lényekről, de még nem nagyon sikerült rájönnöm arra, hogy mi igaz és mi nem. Az se érdekelne, ha nem ember lenne az, aki miatt Sam boldog volt és boldog lehet, mert csak az számít, hogy boldog. Legalábbis számomra ez az egy dolog számított, de az a személy bántani fogja őt, akkor jobb, ha gyorsan eltűnik a városból, mert a barátaimat senki se bánthatja. Majd amikor elkezdett áradozni róla, akkor egy kisebb mosoly jelent meg az arcomon és boldogság csillogott a szememben. Örültem annak, hogy talált egy olyan személyt, aki mellett boldog volt, igazán boldog. Amikor hirtelen lecsap az ötletemre, akkor egy kissé meglepődve figyelem őt, mert nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz ennek a dolognak. Mire észbe kapnék addigra már előttem van egy újonnan vásárolt ruhájában. Mosolyogva figyelem őt. – Ohh, már a nyárra tervezel, hiszen még csak tél is most kezdődött el, de remekül áll. – mondom neki mosolyogva, majd mire megjelenik az újabb ruhában addigra találok papírt és tollat. Gyártok egy-két táblát, majd a következő szerelésére felmutatom a 8-as számot. – Jó ez is, de a másik szerintem szebb volt. – mondom neki mosolyogva, majd figyelem ahogyan egyszer-kétszer körbe fordul a rögtönzött divat bemutatón és türelmesen várom azt, hogy egy újabb „kollekcióban” megjelenjen. Közben még kicsit a zenét is feljebb csavartam, hogy meg legyen a hangulat, meg néha mondtam is, hogy mit csináljon és még egy-két kép is sikeresen készült közben.
- Isteni áron volt, azért vettem meg – bólogatok halkan nevetve. Tényleg messze van még a nyár, de soha nem lehet elég hamar felkészülni rá. Forgok egyet előtte, majd jövök a következő ruhában. Hagyom, hogy képeket csináljon, igyekszem kikapcsolni a negatív gondolataimat, nevetek, mosolygok, újabb ruhát kapok magara, aztán csak pózolok a képekhez. Már alig várom, hogy én is lássam őket, szeretem az ilyen pillanatokat. Elengedtem magam, és egy egészen kis időre hagytam, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy mennyire hiányzik, vagy hogy mondjuk mennyire aggódom érte. Jól akartam magam érezni Brianne-el, és így is viselkedtem. Amikor végül minden vásárolt ruhadarab bemutatásra került, akkor csak halkan nevetve ültem vissza az előbbi helyemre, picit elterülve az utolsó kortyot is megittam a poharamból. Nem voltam részeg, vagy ittas, de enyhén azért éreztem az alkohol hatását. És ez jó is volt így. - Igen, más, mint mi.. – térek végül vissza az előbbi témákhoz, és rápillantok. Nem tudom, hogy arra gondol-e, amire ér, fogalmam sincs, hogy mit tud a természetfeletti világról. Abban sem vagyok biztos, hogy én mit tudok, de nem is akartam feltétlen többet tudni, mint amire szükségem volt. Nekem csak arra volt szükségem, hogy tudjam, engem soha nem bántana. És nem is tette. Az egyetlen, amivel bántott az az volt, hogy most így eltűnt. – Férfiak.. – sóhajtok fel színpadiasan, aztán csak elvigyorodom. A gondolataim körülötte járnak újból, bármennyire is ki tudtam zárni őt az előbb még. Nem nagyon tudok koncentrálni ilyenkor, hiszen egész lényem arra áhítozik, hogy a közelében lehessek. Meg fogom ütni magam, és nagyon fájni fog, előre tudom, de nem tehetek róla. Teljes mértékben leköti a gondolataimat, hirtelen még a barátnőm társaságát is elfelejtem, és újra átélem azt a pillanatot, amikor olyan közel áll hozzám, amikor lehelete lágyan csiklandozza a nyakamat, mert tudom, hogy majd belém fogja mélyeszteni a fogait. Az az apró szúrás, és utána közelebb húz, én meg.. Megköszörülöm a torkom, rossz helyen vagyok, túlságosan elkalandoztam, és nem figyeltem rá. Szörnyű vendéglátó vagyok. - Ne haragudj.. – rázom meg a fejem, aztán hirtelen fel is pattanok. – Csinálok valami vacsorát.. mondjuk – jelentem ki elgondolkozva azon, hogy mit is lehetne. Túl sok alapanyagom nincsen otthon, és sajnos nem vagyok annyira konyhatündér, mint azt szeretném, de valami egyszerűt össze tudok ütni. Legfeljebb eszünk melegszendvicset, ha nagyon rosszul sül el. Azért.. egyesekkel a kaja problémát egyszerűbb megoldanom. Elvigyorodom egy kicsit erre gondolatra, de nem osztom meg vele. Nem tudom, hogyan fogadná. – Szereted a.. tonhalat?
words: nemnéztem notes: bocsi, hogy kicsit szedett-vedett <3
Legalább előre látó vagy, csak addig el ne felejtsd, mert a végén még bosszút fog rajtad állni, amiért nem hordod. - mondom neki viccelődve és mosolyogva. Tényleg milyen lehet az, amikor mondjuk a bosszús ruháink egyszer csak fellázadnának és összefognának ellenünk. Azt hiszem inkább nem akarom tudni, mert nekem is vagy egy-két olyan ruhadarabom, amit még az életben nem vettem fel. Amikor megvettem tetszett, de utána meg már nem és nem is hordtam soha se. Azt hiszem inkább el fogom azokat ajándékozni, mert mindig jó másokon segíteni. A rögtönzött bemutatót szerencsére jókedv és sok nevetés kísérte, de ez nem csak az alkoholnak volt köszönhető, hanem jól is éreztük magunkat. Olyanok voltunk, mint két barát és ez így volt jó. Nem érdekel, hogy milyen lény, de bánt téged, akkor jobb, ha másik földrészre költözik. - mondtam neki komolyan, mert soha nem tudtam volna azt elviselni, ha a számomra fontos embereket valaki bántja. Nem érdekel az, hogy az csak egy ismeretlen személy, vagy esetleg vámpír vagy boszorkány, de egyszer már majdnem meghaltam, így nem félek attól se, hogy esetleg újra közel kerülök a halálhoz. Egy dolgot viszont annál inkább tudok, hogy soha senkinek nem fogom engedni, hogy fájdalmat okozzon annak a személynek, aki fontos számomra. Éppen mondanék valamit, de látom rajta, hogy újra elmerült a gondolataiban és biztos vagyok abban, hogy újra rágondol. Nem tudom, hogy milyen lehet ilyen szinten kötődni valakihez, ahogyan azt se tudom, hogy én valaha kötődtem így bárkihez is. Nem emlékszem semmire se. Olyan, mintha az ébredésem egyben a megszületésem is lenne, mert semmire nem emlékszem. Azt se tudnám megmondani, hogy itt laktam e korábban vagy nem, vagy azt, hogy miben voltam jó és milyen személy voltam. De próbáltam nem sokat erre gondolni, hanem arra igyekeztem koncentrálni, hogy kaptam egy újabb esélyt az élethez, amit nem szeretnék elrontani. Viszont ennek ellenére azt is tudtam, hogy amíg rá nem jövök arra, hogy pontosan mi történt velem, addig nem fogok nyugton maradni. Tudnom kell és nem a múltam miatt, hanem egyszerűen tudni akarom, hogy mi történt. Mosolyogva pillantottam rá, majd megráztam a fejemet. Nincs miért haragudnom. - mondtam neki barátságosan, majd pedig követtem őt a konyháig. Most jöttem még csak rá arra, hogy éhes vagyok. Eddig teljesen máshol jártak a gondolataim és fel se tűnt eme érzés, de most úgy tört rám, mint valami bestia. Nem, nem igazán. - rázom meg a fejemet, majd odasétálok a konyhapulthoz és neki dőlök. Figyelem őt, de egy darabig nem mondok semmit se. - Nem szeretem a halas ételeket. Erre már rájöttem. - mondtam neki egy kisebb sóhaj keretében, majd amikor körbe pillantok támad egy ötletem. - Mi lenne, ha most nem raboskodnál a konyha fogságában és inkább rendelnénk valamit? Állom én a dolgot. - és közben újra egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon.
Elgondolkoztatnak kicsit a szavai. Ahogy kimondta azt, hogy lény.. Gyanítom, hogy tudhat valamit arról, hogy nem csak mi emberek létezünk, de semmi sem biztos. Mi van, ha még sem, én pedig felhozom, aztán hülyének fog nézni? Vagy minimum őrültnek.. Nem lenne kellemes elveszítenem őt, mert bár nem vagyunk jóban olyan régóta, még is kedvelem, és fájna, ha mondjuk nem látnám többet. És érzem azt is, hogy Ő is kedvel engem, és tudom, hogy neki se lenne jó, ha elvesztené azt, akivel végre már jóban lett azok után, ami történt. Végül inkább úgy döntök, hogy nem hozom fel a dolgot, és inkább nem bolygatom tovább a lény kérdést, jobb a békesség. Ha majd egyszer mégis visszatérünk rá, akkor foglalkozok azzal, hogy mekkora eséllyel néz majd tök bolondnak. Addig inkább nem izgatom magam ezen. - Ó, azért inkább ne költözzön sehova – nevetem el magamat halkan, aztán megrázom a fejemet. – Igazából az a probléma, hogy fogalmam sincs, hogy mit akar, és ez rettenetesen bosszantó. Pedig azt hittem, hogy egész egyszerűen el tudok menni az embereken, erre.. – Elmosolyodok, és megvonom kicsit a vállamat. – Te találkoztál esetleg valakivel, aki.. tetszett? – Váltok inkább témát, és rápillantok. Fogalmam sincs, hogy milyen nehéz lehet neki. Egyébként sem egyszerű találkozni valakivel, de ha azt sem tudod magadról, hogy ki vagy és honnan jöttél.. Bár biztos van előnye egy teljesen új, tiszta lapnak is, de nem hiszem, hogy Ő igazából ezt a részét élvezné ki. – És ha van bármi, amiben tudnék segíteni, vagy akármi, akkor tudod, hogy bármiben számíthatsz rám. – Megfogom a kezét, és enyhén megszorítom egy biztató mosoly keretében. Belül pontosan tudom, hogy egyszer minden rendben lesz vele. Nagyon aranyos lány, és ha az emlékeit talán nem is szerzi soha vissza, akkor is élhet újra boldog életet, ebben egészen biztos vagyok. - Hát.. a kajarendelés elég csábítóan hangzik – vigyorodom el végül, aztán a kis kosárkámhoz lépkedek, és válogatni kezdek az ott található szórólapok közül. – Mit szeretnél enni inkább..? Van.. kínai, pizza, tészta, thai, mexikói, meg.. valami görög – adogatom neki egyesével a lapokat, amiken sokszor az egész menüsor megtalálható. – Meg van itt nem messze egy hamburgeres, onnan is rendelhetünk, ha szeretnénk inkább hűek maradni a hazánkhoz.
Reménykedtem abban, hogy nem mondtam semmi rosszat se azzal, amikor azt mondtam, hogy lény. Az a legnagyobb bajom, hogy néha csak kimondom azt, amit gondolok, de valójában át se gondolom azt, hogy esetleg ezzel árthatok valakinek. Túlzottan is az a személy vagyok, aki kimondja azt, amit érez és nem fél véka alá rejteni a véleményét. Figyelem őt és egy aprót az ajkamba harapva fordulok el, mert egy pillanatra még az is átfut az agyamon, hogy talán még dilisebbnek gondol, mint amilyen vagyok, hiszen sok ember tényleg nem hisz a vámpírok és a többi különleges lény létezésében, s az is lehet, hogy Sam is közéjük tartozik.- Mekkora egy idióta vagyok, hogy nem tudok lakatott tenni a számra. - mondom saját magamnak és reménykedek abban, hogy ebből az önmarcangolásból semmit se vesz észre. Csendesen hallgatom és teljes mértékben megértem őt, hiszen én még abban is bizonytalan voltam a kezdetek kezdetén, hogy esetleg Sam akar e a barátom lenni. Minden embernek szüksége van egy barátra, ahogyan nekem is szükségem volt és szerencsére most már kaptam egy remek barátot a sorstól. Bele se merek gondolni, hogy neki milyen érzés lehet az, hogy szeret valakit, de nem biztos abban, hogy a másik fél mit is szeretne tőle. Miért nem állsz elé és kérdezed meg tőle legközelebb, amikor találkoztok? Akkor neked is könnyebb lenne. Nem lennél ilyen téren se bizonytalan. - mondom neki mosolyogva és barátságosan, majd amikor rám tereli a beszélgetést, akkor elnevetem magamat. Egészen abszurd, hogy én bárkinek is tetszenék és a többi hasonló dolog is. Nem, nincs senki ilyen és néz csak rám. Nem vagyok olyan extra szépség se, hogy bárki felfigyelne rám, maximum akkor néznek meg, amikor bénázok. - mondom neki még mindig mosolyogva, hiszen nem bánom azt, hogy még nem találtam meg a nagy őt, mivel abban se vagyok biztos, hogy képes lennék e olyan téren szeretni bárkit egészen addig, amíg nem tudom, hogy ki vagyok valójában. Lehet tényleg el kellene engednem a múltamat, amiről semmit se tudok, de egyszerűen nem megy. Úgy érzem, hogy a múltam nélkül nem lehet teljes életem, de az is lehet, hogy egyszer fogok olyan személlyel találkozni, aki ezt az egészet megcáfolja. Köszönöm szépen és azt is, hogy a sok hülyeségem ellenére is a barátom vagy. - mondom neki őszintén és egy kicsit meg is ölelem őt, de csak barátilag. Végül kissé zavartam visszahúzódok a korábbi helyemre, de tényleg hálás vagyok neki azért, hogy a barátom lett és vigyázz rám, illetve ha szükséges, akkor észhez térít. Nélküle nem is tudom hol lennék. Lehet még mindig a kórházi ágyon feküdnék, hiszen ha én fel akartam adni a dolgokat, akkor ő soha nem engedte és támogatott, ahogyan egy jó barát tenné. Hmm, ez nehéz döntés, de a görög étel vagy pizza vagy pedig hamburger mellé teszem a voksomat, viszont a végső döntést rád hagyom. - mondom neki egy ártatlan arccal, hiszen tényleg nem tudnék dönteni. Mindegyiket szeretem és igazán éhes vagyok, de mind a hármat nem tudnám és nem is akarnám egyszerre enni. Meg bízom a választásában.- Szóval melyik lesz a befutó? - kérdeztem tőle úgy, mint egy kislány tenné, aki alig várja, hogy elárulják neki a nagy titkot.
१ Csak nyugodtan, tudok várni. १ 518 szó १ Zene
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Jan. 26, 2015 8:25 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
brianne && sam
Olyan kellemes vele lennem. Továbbra sem vagyok gondtalan, továbbra is sokat gondolkozom olyan dolgokon, amiken nem kellene, de ha vele vagyok, sokkal könnyebbnek tűnik minden. És ez most egészen biztos nem annak a kevéske alkoholnak volt köszönhető, ahhoz túlságosan pici mennyiséget fogyasztottunk, hogy bármilyen ehhez hasonló hatása lehessen rajtam. Ez mind ő volt, a kedvessége, a mosolya, még az aranyos ügyetlensége is azok közé a dolgok közé tartozott, amivel jobbá tette a ma délutánomat, és estémet. Halkan elnevetem magam a javaslatán, igen, talán tényleg így kellene tennem, de gyáva vagyok, félek, hogy mit válaszolná rá, és tudom, hogy valami nagyon jelentősnek kellene történnie, hogy egyáltalán ilyenek mondjak neki. Vagy meg kell hozzá még jobban bolondulnom, az is egy opció. - Hát.. ez nem egyszerű, de majd meglátjuk, ahhoz először.. találkoznom is kéne vele – mosolyodom el megint, és megvonom a vállam. Most valahogy nem aggódok, és bár fogalmam sincs, hogy mikor fog eljönni az a pillanat, amikor végre látom újra, azt érzem, hogy rendben leszek. Legalábbis remélem, hogy így lesz, addig pedig úgy se nagyon tudok mit tenni. Nem úgy működik, hogy csak telefonálok, és már itt is van, az túl.. hagyományos lenne. - Ne beszélj már butaságokat, drágaságom. – Határozott a hangom, nem is értem őt. Annyira csodálatos ember, és egészen biztos vagyok benne, hogy egy csomó pasi már kiszúrta őt eddig is, csak túl figyelmetlen, hogy észrevegye. - Gyönyörű vagy, tényleg, és az hogy néha szerencsétlen vagy, csak még bájosabbá tesz. És.. persze, mondhatod, hogy honnan tudnám, de meleg vagyok, nem vak. Attól ugyanúgy értékelem a szépet, és te az vagy, csak.. bízz magadban. – Bíztatóan mosolygok rá, majd amikor megölel, én is szorosan visszaölelgetem őt. Ha csak egy kicsit is elhinné nekem, amit mondtam, már azzal is annyival előrébb lenne. Csodálatos ember, és erre minél több embernek rá kellene jönnie, mert a világnak ilyen emberekre van szüksége ahhoz, hogy minden rossz ellenére működhessen. - Milyen döntési helyzetekbe hozol, te lány – nevetem el magam, amikor nem választ, csak leszűkíti a kört. Nem is igazán tudom, hogy mi esne ebben a pillanatban a legjobban, de aztán a szemeim előtt meg jelenik egy hatalmas nagy sajtos pizza, és nincs tovább min gondolkodni. – Pizza, mondjuk.. négysajtos. Erős lehet, vagy azt nem nagyon szereted? – közben megkeresem a telefonomat, és amint választ kaptam tőle, már tárcsázom is, hogy megrendeljem a vacsoránkat. Hm, már alig várom, hogy itt legyen a forró olasz finomság.
Fel se tűnt, hogy már több óra telt el azóta, hogy találkoztunk. Mellette szinte csak úgy repült az idő és mellette mindig önmagam lehettem. Meg persze az se mellékes, hogy mellette mindig jó kedvem van és igazán tudtam nevetni. Ezek a nevetések és kuncogások nem megjátszottak voltak, mint sok esetben, illetve mellette még a mosolyom is őszinte volt. Az ember megtanul hamar mosolyogni, de azt hiszem az őszinte mosoly és jó kedv a világ összes kincsével se vetekedhetne. Néha-néha komolyabb dolgok is szóba kerültek, de olyankor se búslakodtunk, vagy legalábbis nem sokáig. Azt is mondhatnám, hogy olyan volt, mint egy testvér, mert nem csak a jó kedvünket osztottuk meg egymással, hanem a bánatunkat és a fájdalmunkat is. Ezt a dolgot pedig mindig is nagyra fogom tartani, mert azt hiszem ez már a bizalom és az igaz barátság jele volt. Biztosan hamarosan fogsz, mert szerintem nagyon is hiányzol neki. - mondom neki mosolyogva és biztató pillantásokkal nézek rá. Szeretném azt, ha boldog lenne és támogatni fogom, meg persze néha talán fenékbe is billenteni is, amikor ennyire elbizonytalanodik. Soha nem tudnék rá úgy tekinteni, mert a testvéremnek gondolom őt, de ettől függetlenül nagyon is jól láttam azt, hogy helyes és nagyon is jóképű srácról van szó. Meg természetesen szeretetreméltó személy, így nehezen tudnám elhinni azt, hogy az a személy, csak úgy kisétálna az életéből. Megrázom a fejemet és még picit el is kuncogom magamat.- Vigyázz, mert a végén még el fogok pirulni és remélem tudod, hogy mennyire imádlak. - majd "szeretetből" kissé összekócoltam a haját és mosolyogva figyeltem őt és próbáltam elhinni azt, amit mond, majd egy aprót bólintottam.- Remélem igazad van és lesz, de ha egyszer netalántán tényleg megjelenne az a "mesebeli herceg", akkor remélem nem lesz gond, ha néha kissé zavarni foglak. - mondom kissé halkabban, mert magamat ismerve biztosan az lenne az első dolog, hogy hanyatt-homlok elmenekülnék az illető elől és idejönnék menedéket keresni. Igen, ilyen lennék én, aki képes elfutni a boldogság elől is akár, de talán a meglepettség és az újdonság hatásának is köszönhető lenne, hogy egy-két tanácsot elfogadnék arról, hogy miként ne fussak el és miként nézzek ezzel szembe. Látod rád bízom a világmentésére vonatkozó döntéseket. -majd kissé eltúlozva megsimogattam az éhes hasamat. Meg ez azt hiszem tipikusan női vonás volt, hogy nem döntöttem véglegesen, hanem csak szűkítettem a körön, de szerencsémre ő döntött és ennek köszönhetően újrakorogni kezdett a hasam, mert rám érezte a mennyei pizza illatát is. - Lehet csípős. - mondom neki sietve, majd felpattantam az egyik pultra és úgy kezdtem el lóbálni a lábamat, mintha csak egy-két éves lennék és ez lenne a világ legjobb dolga. Közben pedig türelmesen vártam azt, hogy leadja a rendelést és néha újra és úja körbepillantottam a helységben.
१ Nagyon tetszett *-* És remélem neked is tetszik a reag. १ - szó १ Zene
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Feb. 25, 2015 3:16 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
brianne && sam
Miért nem lehet minden olyan egyszerű az életben, mint a barátság? Miért nem lehet azt, hogy minden ilyen egyszerűen, görcsök nélkül, felesleges idegesség nélkül történjen? Miért kell mindenen annyit problémázni, hogy a végén végül teljesen belebolondul az ember. Barátkozásban jó vagyok, olyankor nem okoz gondot, hogy mit is kellene mondanom, nem izgatom magamat feleslegen dolgokon, amik valójában nem számítanak. Bezzeg minden másban… Tudom, hogy miben kellene változnom, tudom, hogy fontos lenne, hogy határozottabb legyek, és hogy nyíltságom ne keverjen újra és újra ugyanazokba a hibákba. De persze nem tudok változni, nálam ritkán vannak átmenetek, ha tetszik valaki, akkor nagyon tetszik, ha nem, akkor nagyon nem. - Ha nem így lesz, seggbe billentem – vigyorodom el lassan. Persze mindketten tudjuk, hogy úgy sem történne így, nem vagyok olyan típusú ember, és még ha az is lennék.. Nem is tudnám, hol keressem őt. Egy pillanatra az a buta mosoly mászik az arcomra, ami mindig akaratlanul megjelenik, ha rágondolok, és enyhén megrázom a fejemet, hogy ne kezdjem el megint, hogy ne merüljek újra el a vele kapcsolatos gondolataimban. Arra ott van a hét többi estéje, órája, akár minden perce. - Hééé.. – nevetek fel tiltakozásul a kócolása ellen. Csúnyán néznék rá, és vicces lenne egy színlelt haragot előadni neki, de most inkább csak mosolyogva nézek rá, újból megölelgetném, de visszafogom magam, tudom, hogy sokakat zavar a túlzott testi konfliktus, így a saját részemen maradok, és csak figyelem, amit mond. Szinte biztos vagyok benne, hogy majd egyszer meg fog számára is jelenni a tökéletes ember, és ha eddig még nem történt meg, akkor a közeljövőben valaki úgy is fel fogja fedezni őt. Tudom, hogy így lesz. – Hogyan lenne gond? Sőt, meg is sértődnék, ha nem mondanál el nekem semmit, vagy nem nekem pánikolnál be, Bri. – Könyökömmel enyhén oldalba bököm, és újra csak rámosolygok. Ez az egész este egy nagy mosoly. Ezt szeretném mindig. Miért nem lehet? - Fél óra, azt mondta – teszem le végül a telefont, és már csak az jár a fejemben, hogy milyen isteni lesz a sok sajtos pizza. Annyira régen ettem már pizzát, hogy előre látom, kész kínzás lesz kivárni ezt a kis időt is. – Addig.. még egy rumos tea? Vagy.. bármi más?
Akor előtte szólj, mert szívesen megnézném azt. - mondom neki mosolyogva és egy kisebb kuncogás keretében. Sam-ből nem tudnám kinézni azt, hogy bárkinek is tudna ártani, de még talán poénből se. Így már ezért is szívesen megnézné azt, ahogyan fenékbe billentő ott. Másrészről meg nem hiszem, hogy túl gyakran lenne ilyen pillanat az életében. Szóval azt is mondhatnám, hogy valami ritka és "különleges" pillanatban lenne részem. Ártatlan pillantással nézem őt és úgy teszek, mint aki nem is tudja, hogy miért kapta azt "héé" dolgot. Nem szoktam túl sokat bolondozni, de Sam mellett valahogy minden annyira könnyűnek tűnik. Jó barátok vagyunk és ezért hálás vagyok, meg azért is, hogy ennyire közeli barátok lettünk. Mindig szívesen meghallgatom őt, ahogyan ő is engem. Sokszor segített már kimászni a slamasztikából vagy egyszerűen csak helyre rakta a gondolataimat, amikor mindent túl sötétnek láttam. Végül újra megjelenik a jól ismert mosoly az arcomon és úgy hallgatom őt. Majd sietve felállok és egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. - Ki másnak mondhatnám el a dolgokat, mint a felülmúlhatatlan Samuel-nek? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd visszahuppanok mellé és egy röpke habozás után folytatom. - Csak a végén nehogy a falat kapard miattam, mert már túl sok a nyávogás vagy esetleg túl sokat beszélek. - mondom neki komolyan, de még mielőtt bármit is mondhatna folytatom a mondandómat. -Ha esetleg úgy látnád, hogy átesek a ló túloldalára, akkor nyugodtan állíts le. Benned bízom. - mondom neki barátságosan és őszintén. Tényleg így van. Nincs sok barátom, de benne megbízom. Nem akarok okot találni rá és talán nem is lehetne, de szerintem ezt érezni kell inkább. Rumos tea jöhet. - mondom neki mosolyogva és miközben várok az újabb adag italra megszólal egy szám és halkan elkezdem dúdolni a zenét. Végül amikor megszólal a csengő, akkor sietve pattanok fel, felkapom a pénzt és sietve ajtót nyítok. - Köszönjük. - mondom sietve. Elveszem a pizzát és hamarosan vissza is térek a konyhába. - Hmm mennyei az illata. - mondom kissé már a "nyálamat csorgatva".
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 15, 2015 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
brianne && sam
Óvatosan fogom kezeim közt a vízforralót, ahogy elkezdem a teát készíteni. Tudom, hogy mennyire ügyes tudok lenni bizonyos esetekben, és most kifejezetten koncentrálok, hogy ne ejtsem el, vagy csússzon ki a kezeim közül. Igaz, hogy még fel sem raktam forralni, azonban nem lenne kellemes most egy-másfél liter vizet szétpocsolni a konyhában. Sajnos volt már rá példa. Végül sikeresen hajtom végre a mozdulatsort, hogy pár pillanat múlva már a forró vízzel ismételhessem meg újra. Most egy kancsóban készítem a teát, és így legközelebb nem kell az egész mozdulatsort megismételnem, elég lesz csak az edényből tölteni a bögrékbe. Várok egy pár percet, amíg kiáznak a filterek, és addig azon gondolkozom, hogy vajon mennyi készpénz van nálam. Egészen biztos vagyok abban, hogy ki tudom fizetni a pizzát, ez nem is kérdés, de gondolatban már a holnapi ebédemnél tartok, szívesen ennék azon a finom menzán, remélem, előtte nem kell elmennem pénzt is kivenni. - Hagyjad, megyek én.. – szólnék rá, amikor megszólal a csengő, de a mondatot szinte végig sem tudom mondani, már rohan is ajtót nyitni, én pedig nem tudom megakadályozni, ezért csak halkan nevetve megrázom a fejemet, és inkább befejezem a tea elkészítését. Talán kicsit több rumot is tettem bele, mint indokolt lett volna. Csak talán. – Tudod, én akartalak meghívni rá, de… Ennek valami isteni az illata. – Hirtelen minden kis gondolatomat elfelejtem, ahogy magamba szívom a pizza jellegzetes, frissensült illatát, és már veszem is el tőle a dobozt, hogy felvághassam. – Ugye nem késsel-villával szoktad enni? – Összeszűkített szemekkel pillantok rá, óvatosan vágom szét a szeleteket, hogy majd elfogyaszthassuk őket. – Mármint nem gond, ha igen, csak.. szerintem fura – sűrűn bólogatok, és legbelül reménykedem, hogy nem bántottam meg Őt, szívemre vettem volna, ha esetleg mégis, bár nem úgy tűnt, mint aki ilyen komolyan fogyasztaná a pizzáját. – Kérsz rá amúgy valamit, ketchup, esetleg majonéz, vagy bármi más? – Kérdezem hirtelen, ahogy a hűtőbe rakom vissza éppen az előbb elővett rumot, majd tányérokat is rakok az asztalra. Már alig várom, hogy egyek belőle.
Amint megszólal a csengő egyből felpattanok és úgy rohanok, mint amikor valakit már túlzottan várnak. S ez részben igaz is volt, mert nagyon vártam már a pizzát, mert farkaséhes voltam már. Sietve fizetem ki az árát, majd mosolyogva indulok vissza Sam-hez, aki időközben biztosan végzett már a tea elkészítésével. Megrázom a fejemet mosolyogva, majd megszólalok. - Ha már egész napra elraboltalak és még talán estére is, akkor az a legkevesebb, hogy én fizetem a vacsoránkat. - miközben beszélek a mosoly se tűnik el az arcomról, majd látványosan a levegőbe szimatolok. - Azt hiszem, újra egyet kell értenem veled. - teszem hozzá egy kisebb kuncogás keretében, majd hamarosan a doboz az asztalon landol és sietve hajtom fel a tetejét. És ha igen, akkor megeszel? - kérdezem tőle játékosan, majd nevetve megrázom a fejemet. - Nem én barbár módra szoktam enni, kézzel. -teszem hozzá még mindig viccelődve, hiszen azt hiszem lassan kezdek olyan lenni, mint aki beszívott, pedig egyszerűen csak boldog vagyok és jó érzés olyan emberrel elütni az időt, aki megért és nem sajnálkozik állandóan amiatt, ami velem történt. Sok ember nem mondja ki, viszont a pillantásuk mindent elárul, de Sam szerencse nem tatozik közéjük. - Nem kérek semmit se rá.- mondom neki egy kisebb mosoly keretében, majd az időközben megszerzett késsel felszeletem a pizzát és leülök az egyik székre és úgy, mint aki már napok óta nem evett beleharapok. Talán egy picit nagy falat lett, de nem érdekel. Jó ízűen elmajszolom, majd belekortyolok az innivalóba. - Hmmm, ez valami fantasztikus lett és erre tényleg nem lehet mondani, hogy nem raktál bele rumot, de pont így jó. - mondom neki mosolyogva, majd egy újabb szeletet veszek el és közben újra körbepillantok.- Nehéz lakást találni itt? - kérdezem tőle kíváncsian, mert nagyon is érdekel, hogy milyen esélyem van arra, hogy egyszer talán saját otthonom legyen, de az se biztos, hogy itt akarnék élni. Valami miatt Seattle is vonz. Nem tudom, hogy honnét ismerős a város neve, de mintha valami derengene. - Seattle-ről hallottál már? - kérdeztem kíváncsian, miközben az éppen aktuális pizzaszeletet fogyasztom el, de most ez sokkal lassabban, mint az elsőt.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Ápr. 04, 2015 11:07 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
brianne && sam
Fogaim könnyedén harapták át a négyféle sajttal készített szeletnyi boldogságomat. Vajon neki is ennyire könnyű volt felszakítani bőrömet, átharapni csak egy vékony réteget, hogy táplálékhoz jusson? Talán én is csak annyi vagyok neki, mint ez a szelet pizza nekem? Elgondolkozva rágcsálok, mechanikusan őrlök a fogaimmal, miközben gondolataim azokon a vörös tincseken járnak, szinte érzem magam körül a bőréből áradó férfias illatot, karjait magam körül, amikor.. Túl könnyen elkalandozom. Túl könnyen tudja elterelni a figyelmemet, pedig gyakorlatilag itt sincsen, csupán képzeletem szüleménye minden. Újra harapok a pizzaszeletből, éhes vagyok, valahogy még sem habzsolok, nem akarom elsietni. Tisztelem a pizzát, nem is tehetnék mást. - Ó, hidd el a rumos teát senki nem csinálja nálam jobban az egész városban – nagyon komoly hangon ejtettem ki a szavakat, majd hirtelen váltottam át egy magabiztos mosolyra. – De egyébként tényleg, a múlt évi karácsonyi vásáron az egyik kis bódéban dolgoztam, nálunk fogyott a legtöbb tea, pedig többen is árulták. – Még emlékszem, hogy milyen hideg volt némelyik napon, akkor kifejezetten jól jött mindenkinek egy jó forró tea. Egy mosollyal az arcomon iszok én is újabb kortyot, miközben már a második szeletet eszegetem. Bármennyi pizzát meg tudnék enni, ebben most hirtelen egészen biztos vagyok. - Szerintem nagyon ki kell fogni. Nekem szerencsém volt ezzel, kicsit le volt pukkanva, de azt mondta a tulaj, hogyha én kicsit rendbe rakom, meg kifestek, akkor elengedi a foglaló díját meg pár havi bérleti díjat. Igazából.. nagyon szeretném megvenni, de valószínűleg sose lesz rá elég pénzem, szóval.. marad a bérlés. – Magyarázás közben kicsit körbepillantottam, végigvezettem tekintetemet a már jól ismert bútorokon, a nemrég vásárolt függönyömön, azon a fényképen, amin kisfiúként egyedül játszom a homokozóban. Igen, sajnáltam, hogy nem én voltam a lakásom tulajdonosa, de bármit is mondanak a papírok, vagy a törvény, jelen pillanatban ez az én lakásom volt, az én életem. Ebben a konyhában énekelve készítek minden reggel magamnak finom ebédet napközben, abban az ágyban alszom el éjszakánként Rá gondolva, ezen az asztalon pedig éppen a legjobb barátnőmmel beszélgetek. Nem lehetne jobban az enyém, ez a hely. Hirtelen szakadok ki a gondolatmenetemből kérdését hallva, és szólalok meg újra. - Persze, de.. Seattle az ország másik felén van. Miért kérdezed?
Imádom a pizzát, az egyik kedvencem. Könnyed és magával ragadó, illetve egy-egy magányos estét is képes bearanyozni egy-két film kíséretében. Legalábbis mostanában sokszor voltam egyedül, így éjszakánként, amikor nem bírtam aludni, akkor olvastam vagy filmet néztem. Egyszerűen egyre gyakrabban gondoltam a múltamra, még annak ellenére is, hogy megígértem magamnak, hogy nem fogok ezen kattogni. Érzem, amint a sajt szétolvad a számban és egy pillanatra újra azt érzem, hogy nem itt vagyok, hanem "otthon". Végül Samuel szavainak köszönhetően csöppenek vissza a valóságba, vagyis a konyhájába, ami eléggé otthonos. Ha ott is ilyen teákat árultál, akkor nem csodálom, hogy a tiéteket vitték a legtöbben. Egyszerűen mestere vagy ennek és lehet, hogy árulnod kellene hidegebb időkben. - mondom neki mosolyogva és lelkesen, miközben egy újabbat kortyolok a teából. Egy pillanat erejéig a számban tartom és csak utána nyelem le, hiszen minden egyes pillanatát ki akarom élvezni. Végül egy kisebb vállrándítás keretében hozzá teszem. - De lehet, hogy hülye ötlet, de szerintem plusz bevétel jól jöhetne neked, amit keresnél vele. - mondom neki egy kisebb gondolkozás közepette, mert a fejemben egy teaház is megjelenik, ahol lehetne ilyet is árulni. Egy barátságos kis hely, ahova az emberek esetleg fáradtan térnének be, de boldogon és feltöltődve hagynák el az üzletet, de ez valószínűleg csak ábránd marad és semmi több. Jelenleg nincs pénzem ehhez, illetve kellene társ is, aki ebben benne lenne. Viszont erre elég kicsi az esély most, de majd valahogyan lesz. Ohhh, értem. Nem is tudom, hogy egyáltalán merre szeretnék lakást, vagy milyet szeretnék, de gondolom majd egyszer meglátom és megszeretem abban a pillanatban vagy tévednék? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen neki sokkal több tapasztalata van már ebben. De az a része, hogy soha nem tudja megvenni egyáltalán nem tetszik, mert szerintem pozitívan kellene hozzá állnia és akkor minden a lehető legnagyobb rendben lesz. Sikerülni fog neki megvennie ezt a helyet és végre teljes mértékben sajátjának mondhatja, majd akkor. - Szerintem meg eljön az az idő, amikor a tulajdoni lapon az fog állni, hogy Samuel Delonberg. Egyszerűen csak add fel a reményt és soha ne felejtsd el az álmodat. - mondom neki barátságosan, majd hamarosan messzi vizekre evezünk. Egyszerűen vonz a hely. Nem tudom megmondani, hogy hol hallottam róla vagy honnét jött, e úgy érzem, hogy egy részem oda vágyik. Mintha mindig is ott lettem volna... - mondom egyre halkabban, hiszen elégég abszurdum az, amit mondok, de akkor is van valami, ami azt a helyet sugallja és azt az érzést kelti, hogy ott van az én otthonom.
Kezdőlap
Ƹ̵̡ 
Ƹ̵̡ 
|| Bocsánat a késés miatt. 
