Halvány mosoly jelent meg ajkaimon, majd felsóhajtottam. - Tudom, hogy nagyjából mindig megegyeznek a vágyaink. Bár... meglep, hogy most ilyen nyomatékosan tudom, hogy mit is akarok tőled... ezelőtt mindig, mikor lefeküdtem veled, csak a pillanat hozta és a hév, ami elkapott. De most tudom, hogy akarom, és fogalmam sincs, hogy ezúttal miért vagyok ennyire felszabadult ezt illetően... - ráztam meg a fejem, majd megfogtam a kezét, amellyel az előbb a fenekembe markolt, és beljebb húztam őt egy kicsit, egy olyan szegletbe, ahová senki nem látott el. Nem hiányzik egy ismerős se, aki elmondja Damonnek, hogy mit csinálok legtöbbször ebben a városban. Mikor pedig biztos voltam abban, hogy senki nem látja, hogy itt vagyunk, odahajoltam hozzá, és szenvedéllyel túlfűtve csókoltam meg őt.
Hát, nem mondom hogy nem tudott nekem meglepetést okozni azzal, amit művelt. Úgy húzott a sarokba, és tapadt rám, mint egy fuldokló, aki mesterséges légzést akar kérni. - Most már biztos, hogy áldom az oktatást. Ez biztos valamiféle főiskolás benyomás - dünnyögtem elégedetten, mikor elváltunk egymástól. - A bulik, meg a férjed hiánya nyilván meghozza a vágyaidat. És mivel lovag vagyok, ezért nyilván nem állok ellen, és kielégítem a vágyaidat. Akármelyiket - hajoltam vissza, hogy ajkammal végigsimítsam a nyakát. Ennél többet nem akartam tenni, legalábbis amíg ennyire telve volt a hely, és bármikor figyelő tekintetek központjába kerülhettünk.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Viszonozta a gesztust, ezért sem éreztem azt, hogy bármit is ráerőltetnék. Talán igaza van... hiányzik Damon... lehet, ezért játszom ilyen nyílt kártyákkal? Egyáltalán Damonnek eszébe jutott valaha, hogy más nővel legyen? Bár ez ostoba kérdés, nyilván eszébe jutott már... más kérdés, hogy ő nem teszi meg, csupán felrémlik előtte vagy valami... nem tudok férfi aggyal gondolkodni. Nem mintha ők olyan gyakran gondolkodnának aggyal. - Akkor... hová fogunk menni innen, ha a bálnak vége? - kérdeztem rekedten, és egy apró sóhaj kíséretében, ahogyan ajkait a nyakamon éreztem. Szerencse, hogy sokan vannak itt... máskülönben az öltönye megint a földön végezné... nem biztos, hogy szép állapotban.
- Hová akarsz menni, kis hasonmás? - mormoltam lágyan. - Keresünk egy szállót, egy motelt, bármit amit akarsz. Rendelünk egy üveg bort, és eltöltünk egy remek éjszakát. Használjuk ki, hogy épp nem állunk felügyelet alatt... téged sem figyel Damon, engem sem Hayley. Most kis ideig, erre az éjszakára magunk lehetünk - léptem aztán hátrébb, mielőtt mi okoznánk a mostani bál fő botrányát egy nyilvános szeretkezéssel. - Na, végre valami emberi zene - figyeltem fel aztán, mikor az eddigi hangzavart lassú zene váltotta fel. - Táncolsz egyet velem? - nyújtottam a kezem felé.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Talán tényleg jobb, ha hátrál, hiszen sok minden szerepelt az extrém listámon, de az nem, hogy rajtakapjanak, ahogyan egy ajtó mögött rejtőzködve találjanak meg valakivel, aki ráadásul még csak nem is Damon. Szóval... nem, inkább jobb pár lépés távolság, amíg itt vagyunk és emberek vannak körülöttünk. - Persze - bólogattam, majd megfogtam a kezét, ahogy táncolni hívott. - Bár még mindig nem vagyok a legjobb táncos - vontam egyet a vállamon, és halványan elmosolyodtam, ahogy odasétálva a többiek mellé, a kezemet a vállára helyeztem. - A hotel pedig tökéletesen megfelel. Bár nem vagyok olyan nő, aki gyakran fordul meg ilyen helyeken, de van, hogy... nincs más megoldás - suttogtam halkan, majd kibukott belőlem pár gondolat. - Igazából... mióta távol vagyok, Damonnek egy bébiszitter segít a házban a teendők körül. Ezzel semmi gond nem lenne, de a lány egy fiatal, nálam alig pár évvel idősebb lány, és... néha, mikor egyedül vagyok, elgondolkodom, hogy ha én képes vagyok elcsábulni, akkor Damon... szóval hogy ő is megteszi-e - nyeltem egyet.
A parkettre vezettem, és mikor vállamra tette a kezét, én a derekát fogtam át, így kezdtünk el lépegetni a zene ütemére. - Hm... - ráncoltam a szemöldökömet. Egy ideig gondolkodtam mit mondja, olyat-e ami megnyugtatja, vagy azt, amit gondolok, de aztán úgy döntöttem, eddig is őszinte voltam vele, ezek után is az leszek. - Gyanítom elcsábul - mondtam. Nem volt ebben a megállapításban gonoszság, csak a puszta tények. - Damon is férfiból van. Ahogy neked hiányzik a testiség, nyilván neki is. És ha a lány szép, és még ráadásul rámenős is, gyanítom Salvatore sem maradt a hűség oszlopa. Vagyis, nem kell hogy lelkifurdalást érezz a mai éjszakánk miatt.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Láttam az arcán, hogy gondolkodik. Nagyjából sejtettem, hogy min. Nagyjából az lehetett a fejében, hogy okozzon-e fájdalmat nekem a keserű igazsággal, amivel én magam is tisztában vagyok, vagy hazudjon egy kegyes hazugságot, amivel megnyugtat. Végül pedig döntött, és az előbbit választotta. Ettől a gyomrom rögtön cigánykerekezett egyet, és nyelnem kellett. - Ha így van, vagy így lesz, én... - kezdtem bele, és megráztam a fejem. - Én nem tudom, hogy mi történik velünk. Vagy nem... nem tudom, meddig élhetjük túl ezt... igaz, hogy... valószínűleg ha igazad van, és történik valami kettejük között, akkor ő sem fog eldicsekedni vele, ahogyan én sem tettem, mikor múltkor... mi ketten... - motyogtam.
- Te is félreléptél már, ő is nyilván. És ne ródd fel nekem ha azt mondom, ez a jövőben is elő fog fordulni mindkettőtök részéről. Te túl fiatalon ugrottál fejest a házasságba és a családba, még alig éltél. Damon meg Damon... vámpír, és férfi. Ezzel elmondtam mindent - vontam vállat. - De most ne beszéljünk erről. Élvezzük, hogy itt vagyunk, méghozzá féltékeny tekintetek nélkül - húztam magamhoz közel Elenát, és csípőmmel hozzásimultam.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Ahogy beszélt, a gondolataim egészen máshová kalandoztak el valójában... arra gondoltam, hogy ahelyett, hogy itt vagyok, talán haza is mehetnék, hogy azzal legyek, akit szeretek... és viszont szeret. Nem kellene időt fecsérelnem arra, ami itt történik... De ahogy hozzám simult, minden efféle gondolat kiment a fejemből, és belenéztem a szemébe, majd egy kis kacér mosoly jelent meg a szám szélében. - Jobb, hogy ha felkészülsz a ma éjszakára. Elég szemtelen tudok lenni, és... biztos jól meggondoltad, hogy egy egész éjszakát fogsz velem egy szobában tölteni? - kuncogtam fel. - Csak bírd szuflával - kacsintottam végül rá.
- Ez mi akar lenni, kihívás? - néztem rá vissza pimaszul. - Mert ha az, elfogadom. Vagy eddig talán elégedetlen voltál bármikor is a teljesítményemmel? Kíváncsi vagyok rá. Tudod, egy férfi számára elég lelombozó tud lenni, ha nem elég jó egy nőnek - vágtam sértődött képet. - De ha így lenne, majd ma éjjel megpróbállak meggyőzni. Feltéve, ha hagyod magad, és nem gondolod meg a szálloda küszöbén, hogy hazarohanj a te Damonödhöz.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Talán észrevette az arcomon a gondolatmenetemet, miszerint arra gondoltam, hogy talán jobb lenne máshol lenni? Nem hiszem... még ő sem lehet ennyire profi, hogy a fejembe lásson. - Nem áll szándékomban a lelkedbe taposni, ne aggódj... csak akartam, hogy tudd, ma este nem fog sürgetni az idő, és senki más... szóval lehet, kissé más leszek, mint szoktam lenni - vontam egyet a vállamon mosolyogva, majd a kezem, amivel eddig a vállát fogtam, végigsimított karján, testemmel pedig még inkább hozzásimultam, melynek köszönhetően sokkalta inkább éreztem, hogy igen... máris remek hatással vagyok rá, még ha a helyzet végett nem is oly' látványosan. De hát az eleve rohadt kínos lenne.
- Ezt fenyegetésnek, vagy sejtelmes ígéretnek vegyem? - kérdeztem, majd megálltam, ahogy a zene elhallgatott. Kissé távolabb toltam magamtól Elenát, még mielőtt túlságosan is erőteljes reakciót váltott volna ki belőlem a közelsége. - Nos... mi legyen a program? Akarsz enni, vagy inni még? Igazából furán érzem magam. Nem voltam még ilyen bálon, és nem igazán tudom, mit is kezdjek itt magammal. Veled már jobban tudnám, mit kezdjek - tettem hozzá nagyon szemtelenül.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Eltolt magától, ahogyan a zene végetért... vagy inkább csak ő maga húzódott el? Igazából az érveit meg tudtam volna érteni. Milyen mázli, hogy én nő vagyok, és ilyen kézzel fogható és szemmel látható jelei nincsenek a dolognak... neki azonabn eléggé kínos lenne, ha még tovább fokozódnának a vágyai... itt mindenki előtt. - Nem akarok még eltűnni, mert Caroline észrevenné. De... magammal mit kezdeni sem tudok. Nem ismerek itt senkit, és olyan... kényelmetlen ez az egész - suttogtam rekedten, ahogy ismét visszanéztem Klaus szemeibe.
- Isten ments! - vágtam kissé riadt képet. - Caroline egy pletykafészek. Ha most eltűnnél, biztos felkutatna. Telefonálna ezerszer, és ha nem vennéd fel, vadászkopóként követné a nyomodat, hogy aztán azonnal elzengje Salvatorénak, hogy hogyan s milyen körülmények közt akadt a nyomodra. Igazad van, várjuk ki a megfelelő pillanatot, hogy lelépjünk. Egyébként csodálom, hogy most is nem liheg és csicsereg itt a nyakadon. Vagy azért tűnt el, mert engem utál?
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Csak felsóhajtottam, hiszen nem tudtam cáfolni a szavait. Bár tény, hogy Caroline még mindig az én barátom, nem pedig Damoné, és az is tény, hogy talán rohadt pofátlanság lenne megkérni valamire, ami ezzel kapcsolatos, de sosem mondaná el Damonnek... ráadásul, hogy ő utálja is Damont... - Azt hiszem, ő is kísérővel érkezett, és nagy eséllyel le fogja foglalni egész éjszakára, már ha érted, mire gondolok - forgattam meg a szememet. - Nem értem, miért nem mutatott még be engem és Bonnie-t neki... vagy nekünk azt a férfit. De azt tudom, hogy Caroline teljesen a bűvköre alatt van jelenleg - sóhajtottam fel. - Szóval, ez talán kedvez nekünk - tettem végül még hozzá a legvégére, majd egy újabb pohár pezsgő után nyúltam.
- Oké oké, nem igazán érdekel Caroline szerelmi élete - emeltem fel a kezem, még mielőtt Elena tovább taglalta volna a témát. - Ami minket illet, reggelig én is ráérek. Aztán haza kell mennem. Nem lenne túl szép magára hagyni Hayleyt és a lányomat. Bár Elijah bátyám nyilván úgy ül a szobájukban, mint egy idomított vadászkutya, hogy ha kell, elvigye Hayley papucsát is - mosolyogtam. - Sosem gondoltam, hogy egy gyerek így tud ordítani mellesleg... és azt sem, hogy valamikor örülni fogok ennek a kis porontynak. Bár te ezt nyilván jobban tudod, hiszen már háromszor átélted.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Igen, tudom, hogy milyen egyik napról a másikra szülővé válni, és hozzászokni, hogy már nem a reggeli vekker ébredésére kelsz - bólogattam, majd ránéztem az órára, és egy apró sóhajt követően visszafordultam felé. - Ma már nem akarok vezetni. Szóval ha te nem is, én keresek magamnak egy hotelszobát. Ha még maradni akarsz, tedd azt, én megyek a kabátomért. Elég volt ennyit látnom New Orleans-ból és az itteni vámpírokból - néztem körbe a teremben. New Orleans a vámpírok városa. És ezek a vámpírok meglehetősen érzékeltették is ezt.
- Szerencsére ott van Hayley. A gyerekgondozás java úgyis rá marad majd. Nem vagyok az a fajta, mint Salvatore - mondtam, majd rátettem a kezem Elena karjára. - Ha menni akarsz, én is megyek. Keressünk egy szállodát. Egy kis hotelt... meg előtte egy boltot, ahol veszünk valami italt. Aztán... jöjjön aminek jönnie kell - hunyorogtam vidáman. - Mrs. Salvatore, elkísérhetem? - ajánlottam fel a karomat.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Ahogy közeledtem a városhatár felé, a mosolyom is egyre szélesebbé vált az arcomon. Otthon, édes otthon. Milyen rég is jártam utoljára erre. Van pár évtizede, az biztos. Vajon a boszorkányok azóta is olyan hűségesen elvégzik az Aratási rituáléikat? Szegény 16 évesek.. Mennyire meg lehetnek rémülve a halálhírük bejelentésekor. Nem számít, mondhatnak a hozzátartozóik bármit a visszatérésükről, az élettől akkor sem lesz könnyebb megválni. Azt hiszem, el fogok tölteni itt egy kis időt. Miközben a kilátásban gyönyörködtem, a tekintetem hirtelen megakadt egy embertömörületen. A parkolóban kis csoportokban gyülekeztek a jelenlévők, mind egy szálig beöltözve, mintha valami álarcosbál lenne a közelben. Pár röpke másodperc múlva a Masquerade Night Club kivilágított épületét is kiszúrtam.. Na ne! Ennyire nagy mázlim is csak nekem lehet. Pont akkor bukkanok fel a szülővárosomban, mikor egy bált rendeznek. Nem habozok, autómat villámgyorsan beállítom egy üres parkolóhelyre, majd egy tükröt veszek ki a kézitáskámból. Hogyan tudnék fél perc alatt egy jelmezt ölteni magamra? Áh, minek izgulni emiatt, ha kell könnyedén magamra ölthetem a "vérszívó" énemet, de remélem arra nem lesz szükség. Kiszáltam az autómból, majd magabiztosan a bejárat fele indultam. Ahogy átléptem a klub küszöbét, a szaglásomat egy orrfacsaró bűz csapta meg. Farkasok.. Bár, nekem személy szerint semmi bajom nincsen velük, valamiért mégsem tudom megszokni azt a szagot, amit vámpírlétem miatt érzek.
Joggal kérdezhetné bárki, hogy milyen érzés itt lenni, részt venni egy vámpíroktól hemzsegő összejövetelen. Nem tudnám megmondani, engem mivel is tölt el ez a tudat. Nem félek, hiszen nincs mitől félnem. A gondolat, miszerint egyszer eljön a pillanat, mikor én és a falkám vérrel írott szerződést fog kötni ezekkel a lényekkel, elégtétellel töltött el. Szükségem van rájuk, ahogyan nekik is ránk. Ezt bevallani egyáltalán nem kínos, éppen ellenkezőleg. Igaz, csupán tőlük függ, hogy mit vállalnak be, és mit tagadnak le. A mi támogatásunk nélkül sosem fogják elkapni azokat a vérfarkasokat, akik a mocsárban élnek. De én sem azért teszem mindezt, mertz örömmel tölt el a sajátjaimra vadászni. Biztosítani akarom őket, hogy épségben, életben kijussanak onnan. Egyedül én, és a bandám képes elérni majd ezeknél a nyomorultaknál, hogy hagyják őket életben. Igen, ebben teljesen biztos vagyok. Csak pár percre terveztem magamra hagyni Aliena-t, mikor megakadt a tekintetem egy érkező lányon. A szagát nem tudta volna eldugni, de tudtam, hogy a maga nemében ő is egy hibrid. Átmenet a boszorkány és vámpír között. Felsóhajtottam, és végigmértem, majd elindultam felé, egyik kezem a zsebembe mélyesztve. - Helló, drága! - kacsintottam rá. - Csak így, kísérő nélkül? - ontam fel kérdőn a szemöldököm. Valamiért kötelességemnek éreztem, hogy szórakoztassak minden.. egyedül érkezett lányt.
Amint tekintetemet körüljárattam a termen, akaratlanul is eszembe jutott az az épület, ami még az "én időmben" állt itt, ennek a klubnak a helyén. Hát, ég és föld volt a kettő között. Picit hiányzik is az az időszak.. Mikor az emberek életének nem voltak még a részei ezek a manapság oly' nagy népszerűségnek örvendő okoskütyük.. Voltak jobb dolgok is, amivel elüthették az unalmas perceiket a számítógép előtt punnyadás helyett. Tettem pár lépést a bárpult felé, mikor egy hang csendült fel a közvetlen közelemben. Nem tűnt ismerősnek, de abból amit az orromon keresztül éreztem rögtön rájöttem a fajára. Remélem nem így vámpírgyűlölő farkassal van dolgom, mert ahhoz most nagyon nincsen hangulatom! - Helló - köszönök rá szokásomhoz híven kellő udvariassággal. Szerencsére azon ritka személyek közé sorolhatom magam, akikből az átváltozásuk után sem halt ki a jómodor. Persze, van amikor kénytelen vagyok elővenni az utálatos énemet, de csak akkor, ha sehogy sem jut eszembe jobb megoldás. - Nos, igen, nincs szükségem holmi pesztrára - felelem jókedvűen a kérdésére. - Hát te? Nem félsz attól, hogy esetleg valaki a vacsorájának néz? - kacsintok rá mókásan. Na jó, valljuk be, nagyon hülyének kell lennie annak a vámpírnak, aki egy farkast szemel ki vacsorának, dehát előfordulhat.. ahogy érzem, elég vegyes a felhozatal.
Nem igazán lehet rám azt mondani, hogy nem teszek meg mindent azért, hogy egy nő jól érezze magát. Ugyan meglehetősen furcsa a modorom, és a szelídség sem a fő erényem, de mindig levarázsiolom őket a lábukról. Igaz, ez most nem szólt semmi olyasmiről, amit később megbánnék. Egy barna hajú nőszemély gondoskodott arról, hogy ne tudjon más nő a fejembe jutni úgy, ahogyan ő tette... Aliena vár rám, és nekem mindennél többet jelent, hogy valaki mellett ismét teljes lehetek. az életem régóta elkopott már, ő az egyetlen reményem azt illetően hogy visszaadja neki azt, aki régen lenni akartam. Egy munkanélküli építész voltam éveken keresztül, akit magába szippantott valami... és ezt nem tudom ereszteni. Aliena pedig segíteni fog benne. - Hm, pesztrára. - ismételtem a szavait egy kisebb vigyorral, majd felsóhajtva levettem egy pohár pezsgőt az egyik tálcáról, majd egy másikat is. Átnyújtottam neki az egyiket. - Érdekes kifejezés, habár te nekem pont olyannak tűntsz, mint aki szereti, ha egy férfi pesztrálja. - vigyorodtam el, majd legyintettem, belekortyolva a pohárba, és a buborékozó folyadék lefolyt a torkomon. - Vacsorának? Talán ilyen gondolatok járnak a fejedben? - léptem hozzá közelebb. Gyorsan a lényegre tért, azt eltekintve, hogy szép, még félig vámpír is... érzem rajta. A vámpírokhoz van szimatom. - Ha nem te akarsz megenni főfogás gyanánt, félő hogy túlélem az éjszakát. Lucas. - mutatkoztam be neki, kinyújtva a kezem.
Az Ethan-el történtek után muszáj volt kicsit kiszabadulnom Mystic Fallsból. Kellett a távolság, hogy át tudjam gondolni a dolgokat. Erre a célra a szülővárosom meglátogatása tűnt a legeslegjobb ötletnek. Mindig elfelejtem, hogy ő is az ellenségem.. egy farkas. Ehhez a férfihez hasonlóan. Bár, soha nem éreztem akkora fene nagy késztetést arra, hogy utáljam őket, a szagjuk.. önmagában eléggé taszító tud lenni. A sors fintora, hogy pont az a személy tetszik meg nekem, aki az életemet is veszélyeztetheti. - Igen, arra - bólintok mosolyát látva, közben elfogadva a felém nyújtott poharat. - Nos, a látszat néha csalóka tud lenni - felelem elmosolyodva, majd megízlelem a pohár tartalmát. Bár, nem beszél bolondokat.. mindenesetre, én nem függök senkitől sem. - Az enyémben? - emelem meg szépen ívelt szemöldökeimet, meglepettséget színlelve a kérdése hallatán. - Nyugi, ha rajtam múlik túléled az éjszakát - folytatom, közben az sem kerülve el a figyelmet, hogy közelebb lépett. Nem harapok, csak ha okot szolgáltatnak rá.. de a farkasokkal inkább jobb nem újat húzni, félő, hogy én járnék rosszabbul. Még a végén teliholdkor felkeresne. - Belle - mutatkozok be neki, közben elfogadva a felém nyújtott kezét.
A látszat. Egy szó, amit annyian mondtak már ki, hogy nincs jelentősége.. volt már szerencsém megannyi látszathoz, leginkább abból kifolyólag, hogy én sem a valós orcámat mutattam eddig az embereim felé. Voltak olyan feladataim, amikben meg kellett csalnom saját magamat, a saját elveimet, hisz csak úgy járhattam sikerrel. Csalóka az egész helyzet, most főleg, hogy a húgom is itt van.. És Aliena... ő számomra momentán mindent jelentett, egy egész világot, amelybe bele akarok kóstolni. Egy édes alma, mely ha mérgezett is, szívesen enném. Még ha ez érdekes hasonlatnak is tűnhet, így éreztem vele kapcsolatban. Nem tudnám megfosztani magamat a társaságától, akkor sem, ha valaki erre kényszerítene. - Kösz, máris nyugodtabban kortyolgatom a pezsgőmet. - vigyorodtam el, mikor közölte, hogy úgy tűnik, megkíméli az életemet, s nem engem fog elfogyasztani vacsorára. Nagy kegynek kellett volna éreznem, de ami azt illeti, sosem voltam jó abban, hogy letudjam a hálámat valami viszonzással. Meglehetősen furcsa értékrenddel rendelkeztem, s sok eseményre nem úgy reagáltam, ahogyan arra illett volna. - Csak így egyedül... Belle? - kérdeztem, majd elnevettem magam. - Hol van a szörnyeteg, aki magával kísérjen egy ilyen bálba? -fűztem még hozzá, majd felsóhajtottam. Hogy mt hoz még a ma este, remek kérdés. De úgy tűnik, unatkozni biztosan nem fogok.
Kezdőlap
