Képes voltam egészen Mystic Falls-ig eljönni pusztán azért, hogy felfogadjak egy jónak vélt vadászt. Habár nem hiszem, hogy el lesz ragadtatva a természetemtől, mert mégis milyen vadász örülne annak, hogy egy titokban vámpír szervez le vele találkozót, de pont azért választottam ezt a nyilvános helyett, hogy elkerülhessük ezen problémákat. Közelről sem vagyok olyan rossz, mint a fajtársaim, úgyhogy igazán megkímélhetné az életem. Ha pedig mégsem, akkor azt hiszem én itt sikeresen elbuktam. De ő az egyetlen megoldás arra, hogy megtaláljuk azt a vámpírboszorkányt, aki volt olyan kedves, hogy engem megfosztott a régi testem adta természetes lehetőségektől és a kedves bajtársamat pedig az emlékeitől. Rendeltem magamnak egy sört, miközben az ujjaimmal doboltam már az asztalon, mert kezdtem azt hinni, hogy soha nem fog felbukkanni. Nem lehetséges, hogy rájött vámpír vagyok és visszafordult, mert olyan élesen figyelek minden egyes zajra, illatra és szívverésre, hogy az én radarom alól most aztán senki nem csúszik ki. Lehet, hogy kezdő vagyok, de fogalmazzunk úgy, hogy nagyon jó tanárom volt és ennek köszönhetően pedig ez egyáltalán nem megterhelő dolog a számomra. Körülbelül a második sörömnél veszi a fáradtságot, hogy felbukkanjon, de amint helyet foglal velem szemben látom, ahogy megváltozik a testtartása. – Rájött, hogy mi vagyok, remek. – Mondom egyszerűen és a lehető leghiggadtabban. Profinak kell tűnnöm ahhoz, hogy ez ne kerüljön az életembe. – Tudom, hogy nem szívleli a fajtársaimat, ahogyan én sem szívlelem az önhöz hasonló önjelölt hősöket, de alkum van a maga számára. Egyfajta vámpírszervezet. – Elég furcsán hangozhat, hogy egy vámpír dobja fel a másikat, de ki kell lőni a konkurenciát, avagy azt, aki veszélyt jelent a számunkra. Ezt pedig néha meg kell oldanunk egyedül nem mindig támaszkodhatunk egy ősi segítségére. Főleg, mivel nem mindenki engedheti meg magának, hogy úgymond jó kapcsolatot ápoljon legalább az egyikkel. – Ha kiiktatja őket, meghagyva ezt a személyt – átcsúsztatok az asztalon egy fényképet – akkor nagyon sok ártatlan ember életét mentheti meg. Fődíjként pedig még a végén őt is megölheti, de előtte szükségem van rá, hogy elvégezzen valamit. – Nem tudjuk milyen igét használtak addig pedig próbálkozhatunk amennyire szeretnénk, nem fogunk előrébb haladni.
Nem sietem el a dolgokat. Sok teendőm van a ház körül. Kunyhó körül. Mivel rajtam kívül nincs ott senki, csak a kutyám, így én csinálok mindent. Nem szeretek sem mosogatni, sem mosni. A főzéssel nincs bajom, a takarítással viszont már igen. Ráadásul még meccset is néztem, mindenképp meg akartam várni a végét, mert elég izgalmasan alakult. Úgyhogy igen, kicsit megvárattam azt, aki fel akar engem bérelni, de ez most annyira nem tudott érdekelni. Mindig jönnek újabb és újabb delikvensek, nem fogok belehalni abba, ha az egyik megunja a várakozást és hazafárad. Talán még valahol reménykedek is benne, hogy ez lesz majd. A klubba belépve vettek egy gyors pillantást a bent lévőkre. Valaki olyat keresek, aki ismeretlennek hat, vagy akivel összeakad a szemem egy pillanatnál többre. Akkor már tudom, hogy nem véletlenül nézett rám, mikor beléptem. Meg is találom a fickót…nőt, és mindenfajta köszönés nélkül leülök vele szemben. –Vagy csak fájt a hátam. – persze, nem ezért. Talán még fiatalabb, mint akikre vadászni szoktam, azért árulta el magát. Túlzottan is koncentrál. Egy átlagos ember tesz arra, ami körülötte történik. Egy vámpír viszont, aki átlagos embernek akarja magát mutatni…nos, ő koncentrál arra, hogy ne hibázzon. Ilyenkor a természetesség a legjobb. Persze, nem mindenki ellen. Figyelmesen hallgatom végig azt, amit mond, de nem mutatom ki, hogy mit gondolok. Az alku szó azért megmarad a fejemben. Általában fizetni szoktak nekem a szolgálataimért, nem pedig alkut ajánlanak. Az alkukban van egy nagyon szar dolog: jobb szeretik őket megtagadni, mint betartani. Tudom, mert én sem vagyok oda azért, hogy betartsam őket. – Mégis milyen szervezet? – az önjelölt hőst már meg sem említem. Nem tartom magam hősnek, önjelöltnek meg végképp nem. Szó nélkül veszem a kezembe a képet. Futólag vizsgálom meg csak a rajta lévő alakot, majd a nőre nézek. – Ez mind nagyon jól hangzik, de… nem tudom, hogy ki ez. – dobtam az asztalra a képet. – A megölése nem személyes dolog, nem okozna a halála semmiféle elégtételt. Ha azt akarja, hogy megcsináljam, amit kér, akkor fizetnie kell. A fickó fejéből nem tudok venni itt egy sört. Pénzből viszont már igen. – a pénz fontos dolog és nem mellesleg: jó, ha van az embernél. Egyszerű ember vagyok, egyszerű igényekkel. Öltem már korábban is, soha nem az élvezett volt az, ami miatt meghúztam a ravaszt. Nem kerültem még ilyen helyzetbe, és most sem vagyok abban.
Tudom jól, hogy őrültség az, amit csinálok, de ezt az egészet most egyedül kell csinálnom. Végig kell csinálnom én magam. Nincs szükség arra, hogy Elijah-hoz rohanjak. Van egy probléma, amit meg kell oldanom és ehhez szükségem van minden egyes segítségre, amit kaphatok. Lehet, hogy nem a legveszélytelenebb férfival vettem fel a kapcsolatot, de a valóság az, hogy pontosan rá van szükségem ahhoz, hogy biztos lehessek abban, hogy a probléma meg lesz oldva és nem kell aggódnom, majd amiatt, hogy valami esetlegesen rosszul fog elsülni. Mert biztos vagyok benne, hogy egy hozzá hasonló vadász nem vét olyan hibákat, hogy valakit életben hagy, akit nem kellene. - Egy kisebb alvilági vámpírgyülekezet. Nem hiszem, hogy egy hozzád hasonló nagyon örülne annak, ha a vámpírok szövögetnék a hálójukat a világban. Hiszen nem az a lényeg, hogy a lehető legkevesebb hatalmuk legyen? - Úgy akarom ezt az egészet beállítani, hogy a számára legyen fontos. Habár tudom, hogy még annak ellenére, hogy még fontossá válna is a számára nem fogom megúszni teljesen ingyen. De nem olyan nehéz megszerezni számomra valakinek a fizetségét. Csak bele kell jönnöm az egész igézős hülyeségbe. Kétlem, hogy olyan nehéz lenne ráéreznem. Elhitetni valakivel a saját igazam. Könnyebb, mint azt bárki gondolná. Nem kellett ehhez régebben sem semmilyen erő. - Amiatt egy percig sem kell önnek aggódnia, hogy esetlegesen üres kézzel kellene távoznia. Garantálhatom önnek azt, hogy megkapja a fizetségét, ha pontosan úgy elvégzi a munkát, ahogyan én azt kérem. - Nem szeretném, ha bármi is egy kicsit is másképpen alakulna. Szeretném megtudni, hogy mégis mi ez az egész, ami történt velem. Most már megvan a hatalmam ahhoz, hogy képes legyek tenni is valamit azért, amit akarok. Megvan a magam hatalma és ezt most már sosem fogom elengedni. Megtehetek mindent, amit akarok. Egyszerűen csak elérhetővé kell alakítanom. Ezt pedig könnyedén megtehetem. - Akkor benne van az alkuban? - Természetesen élve akarok innen távozni és ez is az alkunk része. Kérheti a fizetségét abban a formában, amiben csak szeretné.
Nem tartottam magam veszélyes embernek. Ha nincsen bajom senkivel, és nem is fizettek meg, hogy legyen, akkor nincs gond. Nem vagyok túl barátságos, sem bőbeszédű, de nem keresem a bajt. Épp eleget láttam már a felesleges erőszakból, hogy ne érdekeljen és ne kérjek belőle. Van, aki imád ugatni, van, aki harap is, és vagyok én, aki magasról tesz az egészre. Megtanultam, hogy sokszor az érdektelenség az, ami a leginkább célra vezető. Ha azt látják rajtad, hogy nem érdekel, mit csinálnak, akkor előbb-utóbb megunják, hogy kötekedjenek. De, ha bevered a pofájukat, addig járnak vissza, amíg csak tudnak, hogy revansot vegyenek. Nekem erre nincs időm. Egy hozzám hasonló? – pillantottam fel pár pillanatra. – Önt sem lőttem le, igaz? Ez nem személyes, ez munka. Ha fanatikust keres, akkor nem én vagyok az ön embere. – csóváltam meg lassan a fejemet. Nem vagyok fanatikus, nem gyűlölöm a vámpírokat tiszta szívből, és nem akarom minden áron megtisztítani a világot. Én csak teszem, amiért megfizetnek, ha vámpír a célpont, akkor vámpír az. Az ember is lehet gonosz, nem kell hozzá vérrel táplálkoznia. Ismerek olyat, aki úgy gondolja, hogy a világ csak akkor megmenthető, ha már megtisztították az élőholtaktól. Én azonban tudom, hogy minden megmentett emberre legalább két halott jut, abból pedig az egyik felkel. De aggódom. Lehet, hogy sokan mindent elhisznek és megengednek önnek, de… én nem bízom magában. – nem kell, hogy sértve érezze magát. Nem ismerem. Megkeresett, szüksége van tőlem valamire, de emiatt azt kéne éreznem, hogy fontos vagyok? Nem, véletlen sem. Hozzászokhatott, hogy mindent könnyen megkap, rám pont az ellenkező igaz. – A fizetség felét előre kérem. Ha nem kapom meg, keressen mást. Ha nem fizet ki a munka elvégzése után… gondolom tudja mit fogok tenni. – amit mindenki tenne, ha nem adják oda neki azt, amiért megdolgozott. Elveszi erővel. Jobb szeretem a tiszta üzletet, remélem ő is. – Tehát, annyit akar, hogy öljek meg egy rakás vámpírt, kivéve azt az egyet, aki a képen van? Ennyi? Vagy van még valami, amiről jobb, ha tudok? – óhaj, sóhaj, figyelmeztetés, bármi. Hozzászoktam, hogy nem kötik az orromra az igazán lényeges dolgokat, de nem szeretem, ha átakarnak verni. Ha jó munkát várnak tőlem, kénytelenek a lehető legőszintébbek lenni hozzám. Csak arról akarok tudni, amiről muszáj, a gondjaik nem érdekelnek.
Kezdőlap
