Nem tudnám pontosan megmondani azt, hogy miért szerettem belé vagy melyik volt az a pillanat, amikor ez a dolog megtörtént, de azt hiszem ilyen a szerelem vagy legalábbis az igazi szerelem. Nem egy dologba szeretettem bele, nem csak abba a bizonyos szempárba, hanem abba a személybe, amilyen ő. Talán az lenne a helyes kifejezés, hogy az egész lényébe, de az még inkább fura, hogy majdnem egy éven keresztül szinte vak voltam, hogy erre rájöjjek. Pedig biztosan már hónapok óta változott a bennem lakozó érzés ilyen irányba, de teljesen nyilvánvalóvá akkor vált, amikor ma találkoztunk. Ma amikor megkaptam Barry üzenetét, akkor még inkább kezdtem azt, hogy a gyomrom szinte örömében szaltózni kezd, ami eléggé fura dolog, de tényleg így volt. Talán az egész annak köszönhető, hogy próbáltam megfogadni Stefan tanácsát és másképpen nézni a világot, engedni azt, hogy jót is be tudjam fogadni. Talán az egész felismerés arról, hogy miként is érzek Barry iránt ennek köszönhető, hogy végre elengedtem a félelmemet és megpróbálom elhinni és elfogadni azt, hogy még velem is történhetnek jó dolgok. Olyan jó dolgok, amik soha se érnek véget.
Rendben van, hiszek neked. – mondtam egy játékos szemforgatás kíséretében, hiszen biztos voltam abban, hogy ha esetleg olyat választottam volna, ami neki nem tetszik, akkor se mondta volna azt, hogy rosszul döntöttem és ezt még jobban szerettem benne. Szerettem azt, hogy képes elfogadni a döntéseimet is, amik nem mindig éppen okos döntések, de most határozottan jól döntöttem akkor az étteremben, hogy belementem abba, hogy jöjjünk el ide. Azt hiszem ez volt az elmúlt egy év egyik legjobb döntése. Barry egyszerre volt az egyetlen barátom és egyszerre volt az a férfi is, akit mindennél jobban szerettem és aki képes volt boldogságot csempészni az életembe. Ezért mindig is hálás leszek neki, illetve remélem, hogy soha nem fogom őt elveszíteni.
Szívesen találkozom veled. Elmehetnénk sétálni, esetleg megnézni a vásárt a városban vagy van valami konkrét terved? – kérdeztem tőle kíváncsian és boldog tekintettel. Valószínűleg most még a szemem is csillogott a boldogságtól, de nem bántam, mert tényleg az voltam. Olyan boldog voltam, amilyet már nagyon régóta nem éreztem, de pontosan emiatt is féltem kicsit, hogy újra elveszíthetem ezt az érzést és abba talán bele is pusztulnék….
Bál? – kérdeztem vissza kíváncsian és egy pillanatra még el is gondolkoztam. Régóta nem jártam már sehol se, de egy bál biztosan jó lehet. Egy darabig még gondolkoztam és próbáltam mérlegelni, hogy ez vajon jó döntés lenne e, de végül arra jutottam, hogy amíg Barry mellettem van addig minden csakis jó lehet, sőt nagyon jó. – Érdekesen hangzik, mármint szívesen elmegyek veled. De mi lenne, ha esetleg több napot maradnánk ott? Régóta nem hagytam el ezt a várost és egy kis kikapcsolódás biztosan jól jönne. – mondtam neki még mindig mosolyogva és részben már a gondolataimban ott jártam. Mondjuk azt se tudtam hirtelen, hogy mit vegyek fel, de miután megbeszéltük a dolgokat visszadőltem az ölelésébe és néztük tovább a filmet. Legalábbis én néztem egészen addig, amíg az álom el nem nyomott a karjai között.

Pár napja még teljesen magamban voltam roskadva, de hirtelen mondhatni kivirágoztam és úgy éreztem, hogy újra élek. Nem tudom, hogy ez miként történhetett meg, de hálás voltam azért, hogy a fura viselkedésem ellenére se üldöztem el őt. Egyszerűen csak úgy érezem, ha ő nem lett volna mellettem, akkor biztosan nem tartanék itt, ahol most. Nem álltam volna még ennyire se talpra. Lehet még csak a negyed lábfejemen állok, de már kezdek kimászni abból a sötét lyukból és fájdalomból, amiben egy éve élek. Nem tudom, hogy miként sikerült túlélnem azt, ami annyira fáj legbelül, de élek és ezért hálásnak kell lennem.  Sokáig nem voltam az, de talán Stefan-nak igaza volt, hogy egyszerűen csak féltem attól, hogy újra valami jó dolog történjen velem, mintha csak attól tartottam volna, ha közel engedem a boldogságot, akkor újra el fogja venni tőlem az élet. Természetesen most is tartok attól, hogy esetleg el fogom veszíteni Barry-t, de próbálom elnyomni ezt az érzést, mert nem szeretném, ha emiatt ostobaságot tennék vagy mondanék és elveszíteném őt ennek köszönhetően.
Mert esetleg más hangulatú, stílusú filmre vágysz? - kérdeztem vissza tőle egy ártatlan arccal, hiszen kezdtem úgy érezni, hogy szép lassan egyre nagyobb hülyét csinálok magammal a fura megjegyzéseimmel vagy éppenséggel a kérdéseimmel, de az egész új volt számomra. Olyan volt az egész, mint amikor járni, beszélni vagy épen biciklizni tanulsz. Lehet, hogy egyszer már mindegyiket tudtad, de egy ideig semelyiket nem csináltad, így kijöttél a gyakorlatból. Ezek az érzések, amiket az elmúlt pillanatokban éreztem ilyenek voltak számomra. Ismerősek, de ugyanakkor eléggé idegenek is. Végül a kérdésén kicsit meglepődtem.
Igen, itthon vagyis otthon leszek, de miért? - kérdeztem tőle kíváncsian és próbáltam elnyomni azt az álmosságot, ami egyre jobban kezdett hatalmába keríteni. Nem akartam még aludni, hiszen tényleg érdekelt az, hogy mit fog mondani, de valószínűleg a film végét már nem fogom éberen megvárni. Meg olyan jó érzés az ölelésében lenni, hogy legszívesebben örökké ott lennék és el se mozdulnék onnét, így biztosan aludni is tökéletes lenne a karjai között, hozzábújva.

A világ legszerencsésebb nője vagyok emiatt. - mondtam neki komolyan, hiszen per pillanat így éreztem, még akkor is, amikor a "sarkamban" éreztem a múltam démonait. Nem akartam újra teret engedni nekik, de ha nem lesz Barry a közelemben, akkor lehet, hogy meg fog történni és újra el fog emészteni a sötétség, amiből oly sokára sikerült végre kicsit szabadulnom. Talán Barry volt a sötétben a fény, illetve a reménytelenségek közepette a remény megtestesítője. Fogalmam nem volt arról, hogy esetleg Ő ezzel tisztában van e, hogy mennyi mindent köszönhetek neki és mit is jelent számomra, de ha nem tudná, akkor reménykedtem abban, hogy egy szép napon meg fogja tudni.
Elmosolyodtam a szavai, majd egy picit bele is borzongtam a puszijába, hiszen nagyon is jól esett a közelsége, illetve a gyengédsége. Azt hiszem erre volt most a legnagyobb szükségem, hogy tudjam ő ott lesz nekem. Történjen bármi is. Követettem a tekintetemmel az egyre távolodó sziluettjét. - Rendben van. - mondtam neki sietve, de amint eltűnt a szobából szinte üresnek éreztem mindent. Minden egy pillanatra rideg és sivár lett volna, mintha a napot eltakarta volna a sötétség. Végül kiválasztottam egy akció filmet, a Bosszúállókat, majd újra visszaültem a kanapéra. Felhúztam a lábamat és egy darabig csak bámultam magam elé. Még mindig nehezen tudtam az egészet elhinni és egy apró része a lényemnek még mindig attól rettegett, hogy reggel, amikor felébredek, akkor kiderül, hogy az egész csak egy álom volt. Végül mosolyogva pillantottam fel rá, de szótlanul. Kezembe vettem az egyik poharat és megvártam amíg tölt bele. - Hmmm... - hagyta el az ajkaimat, mert igazán jó íze volt. Lassan ízlelgettem és közben a pohárról,illetve a tévéről se vettem le a tekintetemet. Végül elindult a film és reménykedtem abban, hogy nem bánja, hogy ezt választottam, de ezt már láttam párszor, így nem lesz akkora gond, ha esetleg az elmúlt események okozta "sokk" és a fáradtság leterít a lábamról és bealudnék rajta. Nem nagyon szoktam bealudni filmezés közben, de most kicsit féltem attól, hogy esetleg fent áll ez a veszély.
Egy darabig még kicsit távolabb ültem tőle, de a végül közelebb csúsztam, ráterítettem a plédet és hozzábújtam. Azt is mondhatnám, hogy félig-meddig befészkeltem magamat az ölelésébe.
Remélem nem bánod, hogy ezt a filmet választottam. - szólaltam meg végül, bár már kb. 10-15 perce minimum ment a film. De hirtelen kicsit talán meg akartam törni a hirtelen beállt csendet.

Egy olyan srácnak gondollak, akivel minden lány csak jól járna, vagyis aki szívedet megkaparintja az igazán szerencsés személy. – mondtam neki egy kisebb mosoly keretében, mert nem akartam, hogy azt higgye csak azért mondom, mert most már tudom, hogy miként érez irántam. Mindig is így éreztem, hogy bármelyik lány szerencsés lenne, ha a párja lenne. Sokan a rossz fiúkhoz vonzódnak, az olyanokhoz, akiről már eleve tudod, hogy semmi jó dolog nem történhet, ha a közelében vagy. Talán Barry-nek is van ilyen oldala, ami kissé rossz fiússá teszi őt, de én pont olyannak szerettem meg őt, amilyen.  Elmosolyodtam, amikor a homlokát az enyémnek döntötte és pár pillanatig nem is szólaltam meg. Egyszerűen csak lehunytam a szemeimet és élveztem a pillanatot, hogy a közelében lehetek és próbáltam felfogni az elmúlt pár percben történt dolgokat. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy egy pillanatig még az is eszembe jutott, hogy az egészet csak képzelem és csak a vágyaimat jelenítem meg, de a közelsége elég volt ahhoz, hogy tudjam ez mind valós.
Még szerencse, hogy kitartó voltál. – suttogtam neki  alig hallhatóan, mert azt hiszem  kitartás kevés emberre jellemző, illetve pasikra még kevésbé. Ha tetszik nekik valaki, akkor is szinte sokszor az első akadály után feladják a dolgot. Én elég sok akadályt gördítettem már Barry elé és nem éppen a legjobb oldalamat mutattam meg sokszor, de ennek ellenére ő mindig mellettem maradt és ebből még inkább tudom azt, hogy nem csak úgy mondja a dolgokat, hanem komolyan is gondolja .
Végül lassan felálltam az öléből, majd megigazítottam a fölsőmet, majd visszafordultam hozzá, amikor meghallottam a szavait. Megráztam a fejemet és egy pár pillanat erejéig csak álltam ott.
Nincs semmi baj, csak kicsit hihetetlen ez az egész. – vallottam be neki őszintén, majd amikor ő is felállt és magához húzott, illetve egy gyengéd csókot lehelt a homlokomra, akkor elmosolyodtam és úgy éreztem, mint egy tinédzser, akinek minden érintéstől szinte görcsbe rándul a gyomra.  Mosolyogva pillantottam fel rá és egy pillanatra elgondolkoztam. – Mi lenne, ha inkább mégis maradnánk. Esetleg néznénk valami filmet még? Kint amúgy is hideg van, meg nagyon teleettem magam. – mondtam neki bocsánat kérős arccal, amiért ilyen hirtelen meggondoltam magamat, de amennyire vágytam arra, hogy kiszellőztessem a fejemet, annyira szeretettem volna a közelében maradni és kicsit hozzábújva lenni, hogy még inkább képes legyek elhinni azt, hogy ez a valóság és nem csak álom. Vajon Stefan ehhez mit szólna, hogy ekkora előrelépés történt nálam? Mondhatni teret engedtem végre a boldogságnak és kivételesen nem rohantam el, mint valami idióta, mint eddig.

Mosolyogva figyelem őt és jól esik az, hogy így gondolja és nem pedig elkezd cikizni, hogy esetleg nem bírnám végig ülni úgy a filmet, mint egy normális ember. Talán egy ilyen filmet jobb lenne, ha itthon néznénk meg vagyis Barry-nél. Fura, hogy már gondolatban úgy nevezem, hogy "otthon", de tényleg olyan, mintha csak hazatértem volna... nem tehetek róla. - Rendben, akkor ezt szerintem még eldöntjük. - mondtam neki megadóan és még kicsit fel is emeltem a kezeimet. Nem akartam túl drámázni a dolgokat, ez amolyan automatikus dolog volt tőlem. Egy darabig csak csendben ültem és a szavai visszhangoztak a fejemben. Végül egy kisebb sóhaj keretében megszólaltam.
Soha nem gondoltam azt, hogy képes lennél egy ennyire elcseszett személyt szeretni, mint én. Ha őszinte akarok lenni, akkor soha se értettem meg azt, hogy miért is maradtál olyankor is mellettem, amikor egyáltalán nem érdemeltem meg a törődésedet. - mondtam neki óvatosan, de tényleg így volt. Nem igazán értettem azt, hogy mivel is érdemeltem ki őt az élettől. Biztos vagyok abban, hogy az utcákon és mindenhol máshol ezerszer szebb és jobb lány szaladgál, mint amilyen én vagyok. Lehet elveszítettem mindenkit, akit a családomnak hívtam, de ennek ellenére Barry mindig velem volt és majdnem egy éven keresztül vagy talán több időn keresztül is vak voltam ahhoz, hogy észrevegyem azt, hogy csakis miattam maradtam életben. Miatta vannak újra érzéseim a fájdalmon és a veszteségen kívül. Nem tudom, hogy mik történhettek vele a múltban, hiszen mindig is voltak homályos dolgok, de bíztam abban, hogy egyszer el fogja mondani és legyen bármiről is szó nem fogok elfutni. Mellette fogok maradni.
Nem voltál az, egyszerűen talán csak féltél attól, hogy újra rád csapnám az ajtót, ha elmondtad volna. Bár lehet tévedek, de örülök annak, hogy így alakultak a dolgok, viszont azt is tudom, hogy nem lesz könnyű ez az egész. - mondtam egyre halkabban, de aminek hozzám köze van, azok a dolgok általában soha se könnyűek. Egyszerűen olyan, mintha én lennék a két lábon járó bonyodalom. De nagyon reménykedtem abban, hogy ezek után is ki fog tartani mellettem bármilyen akadályt is gördít elénk az élet.
Megrándítottam a vállaimat kicsit, amikor  megláttam az arckifejezését és ártatlan tekintettel pillantottam rá. Mosolyogva figyeltem őt és élveztem gyengéd simogatását a combomon és azokban a pillanatokban úgy éreztem, mintha hirtelen valaki felcsavarta volna a fűtést. Igen, hirtelen nagyon melegem volt, mintha a vérem forrni kezdett volna.
Mi lenne, ha esetleg elmennénk sétálni? - kérdeztem tőle barátságosan, mert talán egy kis friss levegő jót tenne nekünk, de valójában bármilyen ötletre vevő vagyok, mert kicsit talán már fáradni is kezdtem. Lehet nem dolgoztam, de attól még korán ébredtem fel reggel, így nem csoda, ha már kezdek álmos lenni.

Nem arról van szó, hogy nem szeretnék, hanem arról, hogy nem hiszem, hogy jó társaság lennék rá. - mondtam neki barátságosan, majd lesütöttem a szemeimet. Talán gyáva vagyok, hogy még filmekben  se tudom elviselni az ilyet, de nem megy. Egyedül biztosan nem és ott lenne sok-sok ember, mindenkinek lenne egy saját helye, egy széke, amit igazából nem hagyhat el és nem is tudna elhagyni azért, hogy valakihez hozzábújjon, ha fél vagy megijedt. Lehet Barry kezét tudnám fogni, de az még se lenne ugyanolyan, mintha hozzábújhatnék vagy esetleg a fejemet a mellkasába temethetném, amikor megijedek. Egyszerűen csak ülnék ott, mint valami szerencsétlen és rettegnék, mert ismerem már magamat. Az is lehet, hogy napokig nem mernék utána sötétben járkálni vagy esetleg még aludni se tudnék gyógyszerek nélkül. Igen, ennyire félős lettem az az esett óta. Azóta sokat változtam és úgy érzem, hogy nem teljesen a legjobb irányba. Még mindig nem tudnám pontosan megmondani azt, hogy mit is keresek itt. Egyszerűen csak szerettem volna, ha még tovább tart az este és minél több dolgot szeretnék róla tudni, s ez jó ötletnek tűnt, hogy idejöjjek. Jobban is jártunk, mintha hozzám megyünk, mert akkor ott lettek volna szép fehér falak, minden díszítés nélkül. Mintha valami kórházi terembe léptünk volna be.  Így belegondolva olyan, mintha mindent elkövettem volna azért, hogy eddig egy pillanatra se engedjek bekúszni bármiféle örömet, boldogságot az életembe, de aztán visszajött őt és minden változni kezdett. Szép lassan, de változás elkezdődött anélkül, hogy én tudtam volna róla. Most először ébredtem rá arra, hogy mi is történik körülöttem és mit is kezdek el érezni, de talán még most se tudok pontosan mindent, mert még a saját tettem és reakcióm is meglep.
Még a jégkirálynőnek is vannak érzései. - mondom neki kicsit viccelődve, mert sejtem, hogy miként érhette, de miért ne lenne képes valaki őt is szívből szeretni? Mindig is úgy gondoltam, hogy remek ember, remek férfi, aki megérdemli a boldogságot és az a lány igazán szerencsés lesz, aki elnyeri a szívét. Azt hiszem most én lettem ez a lány, de nem akartam még előre örülni, mert mi van akkor, ha csak ez egy pillanatnyi fellángolás a részéről? Mi lesz akkor, ha esetleg egy milliószor jobb bombázó fog besétálni az életébe? Akkor nekem, mint szürke kis egérnek lesz még esélye nála? Reménykedtem, hogy igen, de én magam sem lehettem ebben biztos.
Óvatosan rápillantottam, amikor megéreztem a karjait magam körül és azt is, ahogyan közelebb húz magához. Figyeltem őt és lassan bólintottam. Engedtem neki, hogy a kezeimet a nyaka köré fonja, majd hamarosan már csak arra eszméltem, hogy vele szemben ülök az ölében. Gyengéden végig húztam az ujjamat az arcának vonalán, majd újra a szemébe néztem. - Miért nem mondtad el korábban? Miért titkoltad el egészen mostanáig? - kérdeztem tőle még utoljára ezeket a dolgokat, mert hamarosan újra ajkaink megízlelték egymást és nyelvünk pedig lassan, de biztosan örült játékba kezdett.  Amikor vége lett a csóknak, akkor egy kicsit szaporábban vettem a levegőt és nem mozdultam meg. Jó érzés volt az ölében lenni és érezni az ölelését.
Köszönöm, hogy kitartottál mellettem, még akkor is, amikor nem igazán érdemeltem meg. - mondtam neki őszintén, majd egy pillanatra újra ránéztem, de hamarosan újra inkább bárhova pillantottam, mint rá. Egyszerűen össze voltam zavarodva és fogalmam nemvolt arról, hogy mivel érdemeltem ki azt, hogy így érezzen irántam. Nem akartam bántani őt, de féltem attól, hogy esetleg újra megtehetem, mint hónapokon keresztül.

Kérdőn pillantottam rá a kérdését hallva, hiszen még mindig úgy éreztem, hogy elég horrort adtak nekem minden nap a saját  démonaim, illetve nem voltam túl nagy rajongója az ilyen filmeknek. Ilyenkor talán olyan voltam, mint egy nyuszi, aki fülét és farkát behúzza és próbál minél jobban elrejtőzni. Na, igen. Ez is annyira tipikusan én vagyok, hogy még ilyen filmeket se tudom végig nézni normálisan, mint a legtöbb ember. Lehet velem van valami baj, hogy ennyire másabb vagyok, mint az átlag. - Nem mondanám azt, hogy nagy rajongója vagyok az ilyen típusú filmeknek. Talán még egy nyúl is bátrabb lenne a film alatt, mint én. - mondtam neki kicsit elviccelve a dolgot, mert azt hiszem ehhez a filmhez szörnyű kísérőpartner lennék.
Mindig is szerettem mindig az adott filmre koncentrálni, ha nagy ritkán leültem egyet megnézni, de most még se ment. Az érzéseim kezdtek teljesen megőrjíteni és kezdtem úgy érezni magamat, mint aki szép lassan kezd megörülni és elmenni az esze. Eddig is találkoztam vele, de még soha nem éreztem ilyet.
Egy férfit szerettem eddig egész életem során, de ő meghalt azon az estén és egy részem vele együtt meghalt azon a napon, majd az év minden egyes napján egy újabb miközben egyedül voltam. Amikor viszont Barry velem volt, akkor minden másabb volt. Olyan volt, mintha újra kezdenék érezni és újra képes lennék boldognak lenni, de amit elköszöntünk egymástól újra mindig visszaestem abba a sivárságba, amiben a találkozásaink előtt volt. A mai napig nem értettem, hogy miként volt képes nálam azt elérni, hogy újra érezzek, de azt hiszem pontosan tudom mára. Egyszerűen minden egyes alkalommal visszaadott egy kisebb részt abból amit elveszítettem a lényemből és szép lassan beleszerettem, még ha ez nem is tűnt fel elsőre.
Nem tudom, hogy miért tettem vagyis inkább miért hagytam, hogy az érzéseim átvegyék az irányítást,de amint megéreztem csókját és érintését úgy éreztem, hogy hosszú idő után ez az egyik legjobb dolog ami velem történt. Gyengéden viszonoztam a csókot, a kezemet egy röpke pillanat erejéig a nyaka köré fontam és közben a hajába túrtam. Majd amikor vége szakadt a csóknak, akkor egy pár pillanat erejéig szinte csak kapkodtam a levegőt és próbáltam összeszedni magamat. Barry szavai térítettek észhez, mert még mindig éreztem azt a perzselő simogatását a lábamon, de ez talán annyira nem is csoda, hiszen a kezem még mindig ott pihent.
Akkor ebben hasonlítunk. - mondtam neki egy kisebb mosollyal, de valójában nagyon is zavarban voltam és próbáltam összeszedni magamat, hogy valami értelmeset tudja mondani. - Azt hiszem beléd szerettem.. vagyis ezt már te is sejted eme csók után. - mondtam úgy, mint egy tini, aki még csak most találkozik a szerelemmel, de talán azok után, ami történt velem nem olyan nagy bűn, hogy kicsit össze-visszabeszélek és nem éppen úgy beszélek, ahogyan egy felnőttnek kellene. - Nem tudom, hogy mit fog hozni a jövő, de nem akarom, hogy újra eltűnj. Szükségem van rád, jobban, mint azt valaha gondoltam volna. - vallottam be neki őszintén, majd lesütöttem a szemeimet. Fogalmam nem volt arról, hogy mit fog reagálni, de hirtelen úgy éreztem, mintha a jéggé fagyott volna szívem újra dobogni kezdene ennek a csóknak köszönhetően...

Már majdnem megszólaltam, de a szavak a torkomon akadtak, amikor hirtelen meghallottam azt, hogy barátnő. Persze utána egyből felfogtam a teljes dolgot, de már ettől az egy szótól fura módon görcsbe rándul minden porcikám, azt is mondhatnám, hogy rossz érzés kerített hatalmába. Illetve még olyan gondolatok is átfutottak az az agyamon, hogy rám soha nem tudna úgy tekinteni. Lehet, hogy számára csak egy barát  vagyok, de akkor miért énekelte azt a kocsiban? Miért tartott ki annyi ideig mellettem? Miért segít abban, hogy jól legyek és miért tesz meg azért is mindent, hogy mosolyogni lásson? Annyi kérdés jelent meg hirtelen a fejemben, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy fel fog robbanni és nem bírom tovább. Muszáj normálisan viselkedni, hiszen kész csoda, hogy a szeszélyes személyiségemet képes volt eddig elviselni.
Valójában azt se tudom, hogy mit játszanak, de majd akkor egyeztetünk ezzel kapcsolatban. - mondtam neki kedvesen és egy apró mosollyal az arcomon. Valójában a gyomrom szinte szaltót vetett örömében, de nem akartam ennek túl nagy jelentőséget se tulajdonítani, mert az ember a barátjával is elmegy moziba, nem feltétlenül jelentene ez randit. "Komolyan Cait, mi a franc van veled? Miért nem tudod egy pillanatra kiverni a fejedből vagy legalább úgy gondolni rá, mint régen?" kérdeztem saját magamtól eme kérdéseket, de nem igazán tudtam válaszolni rá. Néha a film közben rápillantottam, mintha abban reménykednék, hogy ilyenkor választ fogok kapni, de válasz nem jött, hanem egyszerűen egyre nehezebben tudtam elszakadni a látványától és a filmre koncentrálni.
Jó érzéssel töltött el, amikor így magához húzott, túlzottan is, de talán ez rémisztett meg leginkább. Nem voltam abban biztos, hogy egy magam fajta lányt lehet e egyáltalán szeretni még, hiszen túl sok minden történt már velem és túl sok embert veszítettem el. Barry túl fontos lett számomra és legszívesebben minden egyes percemet vele töltöttem volna. Egy darabig csak ültem ott szótlanul és figyeltem őt. Végül miután nem mondta el nekem azt, amit szeretett volna cselekedtem.
Ujjaim az arcára simultak és közben elvesztem abban a bizonyos szempárban. Csak ültem ott és engedtem neki, hogy egyre közelebb hajoljon hozzám. - Te? - kérdeztem már szinte alig halhatóan, mint akinek hirtelen eltűnt volna a hangja. Majd hamarosan már szinte csak egy hajszál választotta volna el az ajkainkat és akkor az akaratom megtört és az érzéseim vették át az uralmat. Magamat se értem, hogy miként történhetett ez meg, de hamarosan az ajkait ízleltem meg és úgy éreztem magam, mint aki soha se akar elszakadni tőle. Egyszerűen mámorító volt az az érzés, ami ennek köszönhetően végig futott az egész testemen. Nem érdekelt az se, hogy mi lesz ennek a következménye, mert egyszerűen teljesen elvesztem ebben a dologban. Minden egyes porcikám szinte életre kelt és úgy éreztem, hogy a szívem újra dobogni kezd, mintha újra életre kelnél eme csóknak köszönhetően.

Csendesen hallgattam őt és nem tudtam volna elhinni róla, hogy tényleg képes lenne olyannak lenni, mint egy szörnyeteg. Nem olyannak ismertem meg. Sokkal inkább volt kedves, barátságos, segítőkész és szerethető személy. - Barry, ha bármi baj van vagy bármi bánt, akkor nyugodtan keres meg. Nem foglal elküldeni.. többé már nem. - mondtam neki őszintén és az utolsó két szót kicsit halkabban tettem hozzá, hiszen eddig szinte én menekültem előle. Én hagytam mindig őt faképnél, de ő kitartott mellettem és mindig ott volt, ha valakire szükségem volt. Pontosan tudta, hogy mikor van szükségem egy barátra és egy biztató ölelésre. Olyan volt az egész, mintha képes lett volna olvasni a gondolataim, bár remélem most nem képes, mert nem tudom, hogy miként reagálna akkor, ha rájönne arra, hogy pár perce még megfordult az a fejemben is, hogy szívesen megízlelném az ajkait.
Egy kisebb kuncogás hagyta el az ajkaimat, amikor az ő hangja is elcsuklott a mondat végénél. Az én hangom is pontosan ekkor akadhatott meg, mintha abban a pillanatban megnémultam volna. De vajon ő miként fejezné be? Mi az a dolog, amit nem mer kimondani?  Szerettem volna tudni, de féltem a választól. Féltem attól, hogy esetleg nem tudnék a hirtelen kialakuló és a bennem tomboló érzelmeken akkor már uralkodni, így inkább csak mosolyogva álltam ott miközben hallgattam őt.
Egyedül nézted meg vagy esetleg valaki elkísért? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd egy kósza gondolat jelent meg a fejemben, amit félig sikeresen hangosan ki is mondtam. - Idejét se tudom már, hogy mikor jártam moziban ...- de szívesen elmennék, veled... Igen a mondat felét sikeresen inkább magamban mondtam csak ki, mert éppen idejében kapcsoltam és legalább amit kimondtam hangosan az is értelmes volt, így magyarázkodnom se kellet volna, mert fogalmam nem lett volna arról, hogy miként is próbálhatnék mást belemagyarázni a dologba, mint ami a valóság.
Nem tudom, hogy miként merülhettem el annyira filmben és a pillanatokban, hogy egyszerűen a vágyaim életre keltek és irányították a testemet, mert biztosan a józan eszemmel továbbra is elleneztem volna ezt az egészet. Mert mi van, ha ő egyáltalán nem érez úgy irántam? Mi van akkor, ha ő csak barátként tekint rám? Illetve ott van még a múlt árnyéka is, amiben mindenkit elveszítettem, akik egykor fontosak voltam számomra és vajon képes vagyok még boldog lenni vagy legalább boldogságot adni eme démonok árnyékában? Túl sok volt a kérdés és oly kevés a válasz. Meglepődve vettem észre azt is, hogy nem csak én "bújtam" hozzá, hanem ő is a kezét hátam mögé csúsztatta és úgy tartott közel magához egészen addig, amíg el nem húzódtam tőle.
Mit miért? - kérdeztem tőle egy pillanat erejéig zavaródottan, de még mielőtt mondhatott volna bármit megráztam a fejemet, mert már pontosan tudtam, hogy mire gondolt. De nem tudtam volna válaszolni a kérdésén, majd az újabb dolog, ami elhagyta az ajkait még inkább összezavart és egy pillanat erejéig csak ültem ott, s magam elé bámultam. Óvatosan rápillantottam, majd újra közelebb csúsztam hozzá és az ujjaimmal megfogtam az állát és gyengéden magam felé fordítottam. - Te? - kérdeztem tőle türelmesen, majd még sietve hozzá tettem. - Mi a mondat vége Barry? Mi az amit annyira elszeretnél mondani, de még se teszed? - kérdeztem tőle kérlelően szinte, hogy mondja el. Természetesen nem támadtam le vele, hanem inkább kérdésekkel próbáltam kihúzni belőle. Az ujjaim arcán pihentek és a tekintetem egy pillanatra még az ajkaira is lesiklott újra, de újra visszatértek a szemeihez, amiben úgy éreztem, hogy hamarosan elveszem és soha többé nem akarok kikerülni eme szempár látószögéből.

Egyszer talán még a szavadon foglak fogni. - mondtam neki még mindig mosolyogva, hiszen pontosan tudom, hogy poénnak szánta, de soha nem lehet tudni, hogy milyen irányba fog sodorni azé lett minket. Természetesen egy dolgot tudok, hogy nem bírnám azt elviselni, ha az elvesztése miatt kerülne egy pólója a kezeim közé. Nem tudnám elviselni azt, ha még egy számomra fontos embert el kellene veszítenem és számomra már Barry is fontos volt. Még akkor is, ha ezt nem igen hangoztattam, illetve nem vertem még nagy dobra se. De azt hiszem nem is fogom, mert nem akarok semmit se elrontani, meg nekem is időre volt szükségem, nem is rövid időre ahhoz, hogy felismerjem ezt, mert eddig a fájdalom és a gyász teljesen vakká tett.
Nem így értettem Barry. - mondtam neki egy kicsit halkabban és újra kifelé néztem az ablakon. Nem szerettem beszélni az érzéseimről, mert olyankor olyan volt, mintha a sötétség és a fájdalom démonai még nagyobb térhez jutnának. Pár pillanat erejéig nem is szólaltam meg, egyszerűen csak ültem ott csendesen és próbáltam megtalálni a legmegfelelőbb szavakat, hogy ne kelljen hosszan beszélnem róla. - Vannak olyan napok, amikor érzed, hogy nem vagy a magad ura, egyszerűen csak jobb lenne otthon maradni és mindenkitől távol lenni. - mondom neki lassan és egy kisebb sóhaj kíséretében folytatom. - Nekem is vannak ilyen napjaim, amikor a múltam démonai átveszik az uralmat feletettem és olyankor nincs hova menekülnöm. Félek ilyenkor, hogy akaratlanul is bánthatok valakit. - mondom neki egyre halkabban, majd egy pillanatra ránézek és újra elfordítom a fejemet, mert érzem, ahogyan a torkomat mardossa a fájdalom. Nem akarok gyengének tűnni, de még majdnem egy év elteltével se tudom elfelejteni azt, ami azon az estén történt. Talán kis időre sikerül háttérbe szorítanom, legalábbis amikor Barry-vel vagyok, akkor nem nagyon szoktam erre gondolni,de amikor hazaérek a sivár és üres lakásomba, akkor egyből mindig eszembe jut... Mintha a magánnyal együtt járnának kézen fogva.
Amikor megmutatta a házát, akkor úgy csünghettem minden egyes szaván, mint egy kisgyermek csüng szülei szaván. Figyeltem őt és nem szólaltam meg. Csak egy csendes megfigyelő voltam, mert egy pillanatra még az is átfutott az agyamon, hogy illetlen voltam azért, hogy ezt kértem tőle. De egyszerűen érdekelt az, hogy milyen is a háza és azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett. Igazán barátságos volt, melegséget árasztott. Úgy éreztem, mintha hazatértem volna, pedig ez nem az én otthonom volt, így magam sem értettem, hogy miért fogott el eme érzés. De túl jó érzés volt ahhoz, hogy rávegyem magamat, hogy elhessegessem.
Ohh, sajnálom, de szerintem egy darabig ebben a pólóban kell elviselned. - - mondtam neki viccelődve, majd még gyorsan hozzátettem. - Nekem tetszik, kényelmes és ... - az utolsó szavakat inkább elharaptam, mert magam sem voltam abban biztos, hogy mit is akarok mondani. Talán azt, hogy kellemes az illata, mert olyan, mint az öve? Nem, ilyet nem mondhatok, mert a végén még idiótának fog gondolni vagy magam sem tudom, hogy mit gondolna ekkor, így inkább csak csendesen egy pizza szelettel helyet foglaltam a kanapén és figyeltem a ténykedését.
Tökéletes lesz. Rég láttam már, de nagyon szeretem. - mondtam neki barátságosan és közben figyeltem ahogyan küzd a pléddel. Már majdnem felajánlotta ma segítségemet is, amikorra sikerült megtennie azt, amit szeretett volna. Tényleg szerettem ezt a filmet és örültem annak, hogy ezt választotta, mert ez szerintem tökéletesen illett az esti hangulathoz. Miközben néztük a filmet és vettem egy újabb pizza szeletet, végül amikor mind a ketten végeztünk, akkor az előttünk lévő asztalra helyeztem és mosolyogva pillantottam Barry-re. Ölembe vettem a popcorn és azt kezdtük el majszolni, majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy már teljesen Barry mellett ülök, nincs köztünk semmi hely se és a fejem a vállán pihen. Nem tudom, hogy mikor csusszantam ennyire közel hozzá, de gyorsan elvettem onnét a fejemet és visszaültem az eredeti helyemre. - Bocsánat, én nem akartam.. - mondtam neki sietve, mert tényleg nem értettem, hogy mi van velem és mi történik. Miért teszek csak úgy dolgokat és reménykedtem abban, hogy emiatt nem fog haragudni rám, hiszen mondhatni "behatoltam" az intim szférájába.

Valójában eddig fel se tűnt, hogy éhes lennék. Helyette ott volt minden más érzés. Tudod azok, amik elfelejtetik veled azt, hogy egyáltalán kellene olyat tenned, hogy egyél. - mondtam neki egyre zavarosabban, hiszen eléggé fura volt erről beszélni. Meg nem szerettem volna, ha azt hiszi, hogy valami anorexiás liba vagyok, mert nagyon is szerettem enni, de néha tényleg ott volt a gyomor idegem, a bánatom és a kedvetlenségem, ami teljesen képes volt akár egy napra is kiütni és szinte mindenről megfeledkeztem. Ha munkahelyemen se szólnak rám ilyenkor, hogy egyek akkor nagy valószínűséggel egy egész napig szinte nem is ennék. egy kisebb kuncogás hagyta el az ajkaimat a szavai hallatára, de nem feleltem már semmit se. Nehezen tudtam elképzelni azt, ahogyan belém tömi az ételt, de biztosan érdekes szituáció, helyzet lenne. De biztos vagyok abban, hogy ott is sok nevetés töltené be az amúgy eléggé üres házat, de legalább egy röpke időre boldogság költözne be oda is, hiszen mostanában nem igen látott szebb napokat az otthonom.
Most lebuktam. - mondtam neki nevetve és kicsit viccelődve. Nem volt semmi bajom a pólóival, illetve biztosan kényelmesek lehetnek,de valójában most csak próbáltam oldani a feszültséget és szerencsére úgy nézett ki, hogy sikerült is. Ennek igazán örültem, hogy végre sikerült kicsit elterelnem a figyelmét a korábbi balesetről.
Csendes ültem mellette az autóban, amikor hirtelen megtörte a csendet. Talán nem kellett volna ennyire hallgatásba burkolóznom, de valahogy hirtelen nem tudtam mit mondani. Úgy éreztem, hogy muszáj magamban átgondolnom a dolgokat, de minél több ideig gondolkoztál, annál inkább kezdtem furán érezni magamat, de ennek jelét nem mutattam. Így örültem annak, hogy végül ő törte meg a csendet.
Igen, tudok és szinte nap, mint nap azzal közlekedek. Persze, ha úgy érzem, hogy jobb nem volán mögé ülni, akkor inkább messzire elkerülöm a kocsimat. - mondtam neki komolyan, hiszen biztos voltam abban, hogy sejti mire is gondolok. Vannak olyan pillanatok, amikor a sötétség újra teljesen magával ragad és félek olyankor, hogy esetleg valakit bántanék, így inkább ilyenkor a négy fal közé rejtőzöm, de ha muszáj dolgoznom, akkor meg kocsiba semmiképpen nem ülök, mert nem akarok senkit se bántani.
Egy pillanatra igazán meglepődtem, amikor meghallottam énekelni őt, de minél jobban figyelni kezdtem a szövegre, annál inkább tudtam, hogy nekem szól. Nem tudnám megmondani, hogy miből gondoltam ezt, hiszen egyszerűen csak éreztem. Éreztem azt, hogy valami megmozdult legbelül bennem. Óvatosan rápillantottam és egy ideig elidőzött rajta a tekintetem, majd amikor hirtelen rájöttem, hogy olyan gondolataim vannak, hogy meg akarom őt csókolni, akkor úgy kaptam el a fejemet, mintha nem is tudom én mit láttam volna. Reménykedtem abban, hogy nem látta, hiszen az utat figyelte és nem engem. Összehúztam magamat az ülésben és próbáltam a korábbi gondolataimat kizárni.
Már éppen mondani akartam vele, hogy megyek vele, hiszen tényleg kiváncsi vagyok arra, hogy hol is lakik, de mire kinyitottam volna a számat, már nyoma se volt. Így visszafordultam a könyvekhez és a filmekhez és azt figyeltem egészen addig, amíg újra meg nem szólalt. - Köszönöm. - mondtam neki kedvesen, majd sietve hozzátettem.- Szívesen körbenéznék, ha szabad. - mondtam neki komolyan, majd amikor megmutatta a lakását, akkor eltűntem a fürdőben, alig, hogy kimondta, hogy itt találom és átvettem a pólómat az övére. Lassan kisétáltam és ahelyett, hogy egyből visszamentem volna a nappaliba újra beszöktem a szobájába és körbe pillantottam. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy vajon milyen lehet a lakása, illetve esetleg van e bármilyen kép valakiről. Lassan visszasétáltam a nappaliba és leültem a kanapéra. - Mit fogunk nézni? - kérdeztem tőle kíváncsian, de habozás nélkül folytattam.- Te fogsz most választani. Kíváncsi vagyok, hogy milyen filmeket szeretsz és melyik az a film, amit szívesen megnéznél velem. - mondtam neki őszintén, majd elvettem egy pizza szeletet és elkezdtem majszolni miközben vártam a választását. A lábaimat felhúztam, hiszen a cipő már nem volt rajtam és kényelmesen elhelyezkedtem. -Ha nem sietsz, akkor nem fog maradni pizza. - mondtam neki viccelődve, mosollyal az arcomon és egy újabb jóízű harapással haraptam a pizza szeletembe.

Nem éppen magamra gondoltam, amikor azt mondtam, hogy valaki nagyon éhes, de mégis én estem ennek áldozatul. Egy pillanatig haboztam, hogy mit mondja, mert biztosan nem fog annak örülni, ha elmondom, hogy tegnap óta nem ettem szinte semmit se. Talán egy kis kekszet, mint a papagájok. Kerülöm egy darabig a tekintetét, majd végül megadom magamat az igazságnak, hiszen nem akarok neki hazudni. - Tegnap óta nem igen ettem. Nem volt étvágyam ma, meg túl sok kedvem se. - mondom neki őszintén, hiszen amíg nem találkoztunk olyan lehettem a mai napon, mint egy zombi. Nem találtam megint a helyemet, nem akartam semmit se tenni, mert minden egyes mozdulatom a múltamra emlékeztetett.
Részben az én hibám, hiszen mégis csak én nem ettem egész nap. - mondom neki komolyan és lesütöm a szemeimet. Nem akarom zaklatni őta gondjaimmal, illetve a hangulat ingadozásaimmal. Végre kezdtem jobban lenni, legalább most, így nem akarok arra gondolni, hogy a mai napon milyen önsanyargatásoknak estem áldozatul. - De mindegy, hiszen ez már elmúlt és az a lényeg, hogy most már én is éhes vagyok. - mondom neki komolyan, de talán kicsit el is akarom terelni a gondolataimat az elmúlt nap eseményeiről és gondolatairól.
Egyáltalán nem haragszom, emiatt ne izgulj! - mondom neki mosolyogva. Az arcom is barátságos és mosoly ül az arcomon. - Ilyen bárkivel megesik. Sőt, még néha képes vagyok magamra is borítani a dolgokat. - mondtam neki sietve, mert tényleg nem szerettem volna, ha emiatt rosszul érzi magát, hiszen nem volt olyan dolog, ami miatt haragudnék rá. Illetve soha nem gondolnám azt, hogy lúzer vagy hasonló lenne. Számomra mind ezek a dolgok ellenére még mindig fontos és nem fogok rá másképpen tekinteni, mint korábban. Mert ha ő lúzer lenne, akkor én lehetnék az önsajnáltató liba, pedig ez nem így van. Egyszerűen csak még nem tudtam szembe nézni azzal a tragédiával, hogy mindenkit elveszítettem, de talán végre találtam olyan személyt, aki mindig mellettem lesz. Már csak egy kérdés, hogy vajon milyen módon lesz ő mellettem, barátként vagy többként. De úgy érzem, hogy ezt majd a sors eldönti..
Vagy csak titkon arra vágytam, hogy valami kényelmesebb fölsőbe bújhassak és ezt te kitaláltad és ezért történtek így a dolgok. - mondom neki mosolyogva és egy aprót az ajkamba harapok amikor megérzem kezének az érintését a pólómon. Talán emiatt is állok fel ennyire hirtelen, mert még engem is meglep, hogy mennyire is jó érzés az, hogy érezhetem kezének az érintését. Meg nem akarok még inkább zavarban jönni, így pont kapóra jön az, hogy kész a pizza.
Hamarosan pedig már az autójánál vagyunk. Beszállok a kocsiba és türelmesen várok, hogy elinduljunk. Fejemet az ablak üvegnek támasztom és úgy bámulok kifelé. Figyelem a házakat, a fákat, amint elsuhannak mellettünk vagy mi mellettük, de ezt mind már csak részlet kérdése. Csendesen ültem mellette és hallottam a rádió halk ritmusát, de most még ez se zavart. Kicsit talán még izgultam is amiatt, hogy eljöttem vele, de úgy éreztem, hogy nem fogom megbánni. Hamarosan meg is érkeztünk, illetve átjutottunk a bejárati ajtón egészen a nappaliig. Elhagytam útközben a megfelelő helyen a cipőmet és a kabátomat. Végül pedig körbe pillantottam mosolyogva.
Szóval itt laksz.. - mondtam neki mosolyogva és az egyik polchoz sétáltam, amin könyvek sorakoznak. Amit eddig láttam a lakásból igazán tetszett. Hangulatos ház volt és olyan érzés fogott el, mintha csak hazaérkeztem volna, pedig teljesen másabb volt az ő lakása és az enyém. Fura dolgok vannak. Elkezdtem szemügyre venni, majd összefontam a karomat magam előtt.- Esetleg kaphatnék egy pólót még mielőtt elkezdenénk megtárgyalni, hogy mit is nézzünk? - kérdeztem tőle kedvesen és a fogaim újra alsó ajkamba vájódtak egy kisebb harapás kíséretében.