Nem gyakran tartózkodtam itthon. Ennek az oka egyértelműen az volt, hogy itthon unatkoztam. Az élet pedig nem itt zajlik, hanem a város szívében. Erdejében. Határában. Mindenhol, csak nem az én unalmas vityillómban, ahol már lassan tényleg megfagy a levegő. NEm ártana felvennem egy takarítónőt, mert lassan már elásni lehetne egy embert azzal a sok szennyes gönccel, amit felhalmoztam a mosókonyhában. Egyáltalán minek nekem ekkora lakás, hacsak ideiglenesen vagyok itt? De bármikor jó lehet még a jövőben... mert ez a hely tökéletes lehet kiruccanás céljából, még ha nem is vagyok itt olyan szívesen látott. Caroline jutott eszembe ismételten. Nem értettem at, hogy mik a céljai velem. Szerettem volna vele lenne, de itt volt Lamia is, aki iránt szintén voltak érzéseim, és... két szőke nő. Hát micsoda fintor ez a sorstól...! Szinte már nevetséges, hogy játszanak velem az azelőtt ismeretlen érzések. Egy nőt sosem néztem előtte belülről... mindig a külsőségek jelentettek számomra sokat, nem pedig az, hogy milyen a lelkük, milyen a szívük, meg satöbbi. Ezek nekem.. jelentéktelen apróságok. Voltak. Egy üveg vörösbort tartottam a kezeim között, a pohárban lötyögtettem,. mikor meghallottam a csengőt, és úgy pattantam fel, mintha a fenekem alatt tűz gyúlt volna. Egy sóhajtás, majd nem akartam már tovább várni, megindultam az ajtó felé, de nem siettem túlságosan. A tipikus mozgásommal haladtam abba az irányba, amerre az ajtót találtam, hogy mikor kinyíljon előttem, meglepetten nézzek a megjelent arcra. - Elsa? - kérdeztem meglepetten, és úgy vizslattam a régen (vagy nem is olyan régen) nem látott arcot, mintha szellem jelent volna meg. Végigmértem őt, és ha nem lettem volna meglepve, biztos füttyentettem volna egyet a kiszerelésén. A nő stílusa még mindig megvan. Tetszik nekem. - Hogy kerültél te csak úgy... ide?
Kezdőlap
