A tanári felelősségek alól egyedül az tudott néha felmenteni, ha kitérőt tettem ebbe a kis kávézóba. Egy magányos farkasként élem az életemet, s Aaron ugyan alig egy karnyújtásnyira van tőlem minden egyes nap, mégis kellemes nekem egyedül. Nem áll szándékomban változtatni ezen a szokáson, hisz ő maga kamasz. Nem a gyámja pesztrálására vágyik. Talán ezért meglepetés annyi társa szemében, hogy ő az én felügyeletem alatt él, mióta a szülei meghaltak. De mégsem tudott semmiről.
Egy csendes sóhaj kíséretében ittam bele a kávéba, melyet az előbb rendeltem, miközben tekintetem kutatta az utca túloldalát. Jegyzeteim ugyanúgy ott pihegtek az orrom előtt az asztalon, de ezek csak sima statisztikai adatok voltak, nem hoznám ennyire nyílt helyre őrült kísérleteim eredményét. Ugyanakkor felesleges tagadni azt, hogy azon a bizonyos vírusfejlesztésen járt az agyam továbbra is. Egészen addig, míg egy szőke hajtömeget meg nem láttam, és fejemben rögtön millió emlékkép kelt életre. - Crystal...? - bukott ki torkomon a hang.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Az első sikeres előadásom megtartása után vidáman sétáltam fel-le az utcákon, míg a tekintetem hirtelen meg nem akadt egy ismerős kávézó sziluettjén. A Café Galerie. Mennyit is jártam ide annak idején, valahányszor csak a kevenc kávémra vágytam. Ez volt ugyanis az egyetlen hely a környéken, ahol árultak olyat. Visszagondolva, heti rendszerességgel biztos megfordultam ebben az épületben. Vajon mennyit változhatott az épület belseje az elmúlt évek alatt? Mosolyogva léptem át a kávézó küszöbét, közben pillantásommal figyelmesen végigmérve annak minden egyes négyzetcentiméterét. Alig változott valamit, vontam le végül a következtetést. Megfigyelő körutamat nehéz lett volna úgy kiviteleznem, hogy közben a jelenlévő hallgatokat, esetleges oktatókat ne vegyem észre. Így történt, hogy kis időn belül egy olyan embert is kiszúrtam, akire valljuk be, csak egy kicsit számítottam. Párszor megfordult a fejemben, hogy mi van, ha ő még mindig itt tartózkodik, de gyorsan el is vetettem ezeket a gondolatokat és meggyőztem magamat egy annyival, hogy nincs itt. És mégis itt van. Wes. Bizonyára már tanárként. És mint kiderült, ő is kiszúrt engem, legalábbis a ledöbbent tekintete határozottan erről árulkodott. Egy széles mosoly jelent meg az arcomon, miközben az asztala fele vettem az irányt. Próbáltam semmire sem gondolni, sőt mi több beszéddel elterelni feltörni készülő emlékáradataimat. - Nocsak, milyen kicsi a világ - bukott ki belőlem akaratlanul is a megjegyzés. - Na és mi a helyzet? Újabban oktatóként tengeted a napjaidat,esetleg újra visszaültél az iskolapadba? - Ez utóbbit csupán a móka kedvéért tettem hozzá, őt ismerve biztos az orvostudománnyal kapcsolatos valamelyik tantárgyat oktatja. Valószínüleg mikrobiológiát, de lehet mást.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 17, 2014 10:29 pm
Az utóbbi időben nagyon szétszórt voltam. Ha őszinte akarok lenni ez nagyon gyenge kifejezés a jelenlegi állapotomra. Az agyam valahogy mindig kattog valamin csak pont nem azon, amin kellene. Most pedig lesz pár vizsgám, amire nem ártana felkészülni. Még akkor is, ha nem lenne semmi bajom fel tudnék sorolni ezer dolgot, amit szívesebben csinálnék a tanulásnál. De most szükségem van erre. Nem akarok a kollégiumi szobában tanulni, mert egyszerűen most nincs hangulatom hozzá, hogy teljes csöndben kuporogjak a könyv felett. Jobban szeretem, ha egy kicsit nyüzsögnek körülöttem az emberek. Kevesebb az esélye annak, hogy a gondolataimba süllyedek, ahonnan jó darabig nincs kiút. A helyi kávézó egyik külső asztalánál foglaltam helyett és kávét kortyolgatva olvasgattam az anyagot, ami valahogy nagyon nem akart a fejembe menni. Pedig a tanulásban mindig remekeltem.. Legalábbis többnyire. Be akartam bizonyítani mindenkinek, hogy igen is képes vagyok dolgokra. Fél óra próbálkozás után felnéztem a jegyzetekből és a tekintetem találkozott egy kék szempárral. Hmm. Helyes srác. Belekortyoltam a vizembe, ami a kávét váltotta s halványan rámosolyogtam. Mégis mit veszíthetek ezzel? Igazából semmit sem. Ezután pedig lesütöttem a szememet és újra a vázlataimat kezdtem figyelni. Nem sokat jegyzeteltem ezért mástól kellett elkérnem, de még mások jegyzetéből is képes voltam kialakítani a saját kis vázlatomat.
Kaptam egy füles, hogy itt van ő mindig vártam ezt a pillanatot, hogy megölhessem és megfizessen mindenért, de hogyan kezdjem el? Millió kínzási dolgot olvastam ez alatt az idő alatt. Nem értettem amúgy se, hogy mi a jó eget keres egy vámpír egy egyetemen? De nem volt para ez, be mentem megkérdeztem melyik az ő szobája sajna nem kaptam választ nem volt benn senki. Egy srác utánam üvöltött, hogy látta le menni, mit veszthettem. Le szaladtam a lépcsőn ki a kertbe. Hirtelen megpillantottam, össze szedtem minden erőmet és belenéztem a gyilkos tekintettébe. Tekintetünk össze ért és rá mosolygott. Nem tudtam, hogy most mit tegyek, elindultam a lány irányába, valami megváltozott bennem. Egyszerűen annyira nem akartam már bántani, pedig kéne. - Szia! - köszöntöttem. Mosolya valahogy megdobbantotta a szívem, de nem térhetek el a céltól, de mit vesztek azzal, ha megvezetem magamhoz édesgetem és úgy ölöm meg?
a hozzászólás névnak készült, szószám szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. comment-comment-comment
Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy egy srácnak különösebben felkeltem a figyelmét. Főleg nem egy olyan helyes srácét, mint a gyönyörű kék szemek tulajdonosát. Akaratlanul is Hayden képe villant fel előttem. Hiányzik. De kettőnk között az egész soha nem működne. Régebben lehet, hogy csak a kor volt az, ami közénk állt, de most.. Nem tudom. Még mindig vonzódom hozzá, de ez az egész sokkal bonyolultabb. S az életemben most valahogy időm sincs arra, hogy egy pillanatra is megpihenjek. Van jobb dolgom is, mint a szerelmi életemen aggódni. Azonban az is lehet, hogy most pont erre van szükségem. Egy kis figyelemelterelésre a gondjaimtól. De valahogy mindig ezek miatt keveredetem nagyobb és nagyobb galibába. Remélem, hogy ennél nagyobb szarban, már nem lehetek.. Két barátomat elveszítettem. Az egyikük halott, de van rá esély, hogy visszatérjen. A másik pedig.. Fogalmam nincs hol van és a tudatlanság szépen, lassan megöl. Nem számítottam arra, hogy ide fog jönni. Azt hittem, hogy elsétál majd és tudomást sem vesz rólam. Alsó ajkamba haraptam és halvány mosollyal az arcomon pillantottam fel rá. – Szia. – Néztem rá csillogó szemekkel és most volt lehetőségem egy kicsit jobban is megnézni magamnak, bár nem akartam túlságosan megbámulni. Nem vagyok az a típus, de azért szeretem felmérni, hogy mégis mivel vagyis kivel is állok szemben. Meg kell mondanom, hogy tetszett, amit látok.. Ha a tanulásba nem tudtam menekülni a problémáim elől – amin meg sem lepődök – talán egy vele folytatott beszélgetés segít a dolgokon. – Nincs kedved leülni? – Kérdeztem kicsit elpirulva. A francba! Erről, már igazán leszokhatnék.
Az asztalom mellé sétált, de én még mindig nem tudtam, mit kellene hozzátennem az előbbi halovány szófoszlányhoz, mely elhagyta ajkaimat. Végül tudtam, mi a tökéletes fegyver a döbbenetem elűzése ellen: egy mosolyt produkáltam, akárcsak őt. - Lám-lám... ez a világ talán túl kicsi ahhoz, hogy el tudjuk kerülni egymást. - álltam fel egy pillanatra, hiszen mindig is megtiszteltem ennyivel a nőket. Főleg Őt. A mi kettőnk kapcsolata nem volt hétköznapi. De végetért. És ezen volt a hangsúly. Nem hinném, hogy annyira örülne ha tudná, mit művelek az egyetem falai között. Egy mészáros vagyok, vagy hentes... áucs. Még most is fájnak Salvatore szavai. Vagy mégsem? Inkább csak nevetek rajtuk. - Kinőttem már a nebuló szerepből. - bólintottam, majd kinyújtottam a kezem, hogy a szemközti székre bökjek, jelezvén hogy üljön le, én pedig szintúgy így tettem, nem törődve azzal, hogy megvárjam: ő is megtegye. - Mi járatban erre, Crystal? Nem hiszem, hogy teljesen véletlen egybeesés, hogy ismét itt találkozunk. - csúszott néhány ujjam az állam alá, míg másik kezemmel ismét a kávém köré kulcsolódtak ujjaim. - Mindig is cserediák voltál itt... miért pont ide jöttél? Talán valami fantasztikus felkérést kaptál? - billent oldalra a fejem. - Azt kétlem. Arról már tudnék.
Mosolya édes volt és a szemei csak úgy ragyogtak. Mi lelt velem? Meg fogom ölni akkor is, ha szép és csodálatos, ha nem. - Ha szabad?! - mondtam és helyet foglaltam, majd kezemet nyújtottam. - Aaron Silverman. - suttogtam és lehet, hogy kiszagolja, hogy vérfarkas vagyok, nem tudom, hogy hogyan működik ez a dolog. - Na és te szépségem? - mosolyogtam rá.
a hozzászólás névnak készült, szószám szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. comment-comment-comment
Nem vágyom párkapcsolatra, mert legutóbb, mikor Tyler-rel voltam.. Az sem végződött túl jól. Szóval jobb lesz, ha hanyagolom a kötődéseket. De ez még nem jelenti azt, hogy nem kapcsolhatok ki egy kicsit egy srác társaságában. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy rögtön ágyba ugrok vele. Párszor követtem már el ilyen hibákat. Többnyire nem láttam őket többször.. Szóval lényegtelen az egész. Most pedig nem azt tervezem, hogy itt és most odadobom magam neki.. Nem is értem, hogy jött ez az egész. Elhessegetem a gondolatot, mielőtt túlságosan is elbambulnék. – Örülök, hogy találkoztunk Aaron. A nevem Caroline Forbes. – Válaszoltam neki mosolyogva. Tényleg örültem annak, hogy új arcokat látok. – Ide jársz a suliba? – Kíváncsi voltam, hogy ide jár-e. Mert még nem láttam. Nem, mintha túlságosan lett volna alkalmam új emberekkel ismerkedni. Eleanor-on kívül nem igen volt szerencsém máshoz. Nem, mintha panaszkodnék, mert nagyon jó társaság. Tényleg az. De sosem árt, ha új ismertséget kötök, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi zajlik körülöttem.
Megjegyzése hallatán csak mosolyogni tudtam, más szó nem igazán jutott az eszembe, ami ideillő lett volna. Elkerülni egymást.. pontosan ezt is műveltük mi is az elmúlt években. Rögtön azután, hogy én elmentem innen, visszatérve az én igazi Alma materembe. Milyen régen is volt már ez! Évtizedekkel ezelőtt, egy másik korban, egy egész más világban. Vajon én tényleg vissza akartam térni ebbe a régi világba..? Reakciójából ítélve, úgy tűnt, mintha egyáltalán nem bánná, hogy összefutottunk, felállt, majd a vele szemben levő szék fele intett, hogy foglaljak helyet. Bár, a meglepettség, amit a látványom keltett, még mindig az arcára volt írva. Ahogyan az udvariassága is. Külsőleg nem sokat változott, talán egy picit megemberesedett és felnőtt. - Hát igen. Azt nehezen is tudnám kinézni belőled, hogy még mindig az egyetemi padot koptasd - jegyeztem meg, miközben leültem a vele szembeni székre. A beszélgetés határozottan jó figyelemelterelő. Legalább addig sem máson kattog az ember agya. - Ki kell, hogy ábrándítsalak. Úgy tűnik, nem voltál elég figyelmes - tudattam vele magabiztosan a nagy hírt. Bár, egykissé azért sértette az egómat a miért pont ide jöttél kérdése, de próbáltam mosolygással elrejteni mindezt. - Azt hiszem, jobb ha hozzá szoksz a látványomhoz, mert mostantól elég gyakran fogsz majd látni - mondtam, közben figyelemmel kísérve az arcmimikáját is, amit ennek hallatán produkált. Időközben egy pincér is megjelent az asztalunknál, gondolom miattam, hiszen Wes előtt már ott díszelgett az elengedhetetlen kávéja. Kértem egy latte machiattot, hisz annyi év elteltével a 'szokásos' nem lett volna valami sokatmondó. - Maradjunk annyiban, hogy elmúlt év, amit Mystic Fallsban töltöttem, meghatározó volt. Különbenis, itt volt már az ideje, hogy a középiskolás közönségemet érettebb társaságra cseréljem.
Hát tényleg ő az aki megölte szerelmemet, harag bennem újra fellobbant és ökölbe szorítottam a kezemet a pad alatt. Nem bánthatom, Adél járt a fejemben, hogy biztosan le állítana engem és nem engedné, hogy ez történjen velem. "Fogd vissza magad Aaron!" suttogás járta át a gondolataimat, magamat nyugtattam. Tekintettem bele mélyed két szép szempárjába, majd szőke fürtjein akadt meg ami oly dúsan omlottak vállaira. Csoda szép, biztosan minden vámpír a szépségével csalogatja magához áldozatait. Cselesek. Elkaptam a fejem ami a legmélyebb gondolatokkal volt tele most ebben a pillanatban és válaszoltam a kérdésére. - Nem. - ráztam meg fejem. - Egy lányt keresek, jobban mondva kerestem- Feltételezem ez most jól elgondolkodtatja. - De azt hiszem, szépségedben meg is találtam. - Mosolyogtam rá, próbáltam sármommal le hengerelni őt.
a hozzászólás névnak készült, szószám szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. comment-comment-comment
Egy pillanatig azt hittem, hogy egy dühkitörés következtében felborítja az asztalt és nekem esik. Legalábbis szemeiben ezt sikerült észrevennem, de lehet, hogy csak képzelődöm. A gondolataim, már annyifelé járnak, hogy egyszerűen nem tudom követni őket és egyáltalán nem lepődnék meg azon sem, ha most valamilyen okból kifolyólag hallucinálnék is. Azonban a viselkedése számomra egy kicsit furcsának tűnt és nem is igazán tudtam hova tenni az egészet, de próbáltam figyelmen kívül hagyni. Persze, hogy az egyetlen helyes srác, akibe belebotlok annak sincs rendben valami a fejében. Úgy sincs manapság sok szerencsém a férfiak terén. Vagy talán úgy igazán soha nem is volt. Na, jó ez nem teljesen igaz, hiszen Hayden-nel minden annyira tökéletes volt.. Talán már túl tökéletes is.. Lehet, hogy jobb lett volna, ha soha nem emlékszem rá.. Akkor nem hiányoznának annyira azok az idők, amikor még együtt voltunk. – Bennem? Engem kerestél? Ismernem kellene téged valahonnan? – Kérdeztem kuncogva. Ez vagy egy nagyon béna csajozó szöveg akar lenni vagy tényleg ismer engem valahonnan. Azonban nekem egyáltalán nem tűnt ismerősnek pedig próbáltam felidézni az arcát valahonnan, de semmi. Pedig általában elég jó az arcmemóriám. Azonban az is lehet, hogy az övé rosszabb és egyszerűen csak összetéveszt engem valakivel. Előfordulhat az ilyesmi is.
Vontam egyet a vállamon. Mindennek köze sem volt annak, hogy nem örülök jelenlétének.. hisz ez hazugság lenne. Nagyon nagy hazugság, még aljas is, pedig én azokban nem szűkölködöm.. megbántani sosem akartam. De a kapcsolatunk vége fájdalom lett volna, ha tovább tartjuk a kapcsolatunkat azok után, hogy neki el kellett mennie innen. Jobb volt úgy. Mindketten esélyt adtunk a másiknak a boldogsára. Minek kellene ezt tovább színezni? - Hm, most felkeltetted az amúgy lankadó érdeklődésem. - sóhajtottam fel, miközben szemöldököm felszaladt a homlokomra, s így társult tekintetem az ő tekintetébe. - Mégis miért foglak gyakrabban látni itt? Netán tényleg.. itt fogsz tanítani? Esetleg egy tanár maga mellé vett, mint segéd? Bár.. ahhoz már tény, hogy idős lennél.. de csak egy icipicit. - vigyorodtam el. Mi ez, szúrkálódás? Előfordulhat. De tartanom kell azt a látszatot, hogy nem érdekel hogy itt van. Veszélyes munkát űzök.. ha bárki kiszimatolná, hogy mit.. és mellé kideürlne, hogy gyengéd érzelmek fűznek ehhez a nőhöz.. hát lenne ott minden, csak örömkönnyek nem!
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Volt valami a viselkedésében, amit nem értettem. Nem is tudom, talán egy picivel több érdeklődést vártam volna el tőle. Mert olyan.. nem is tudom, más lett! Igen ez a legjobb szó, ami illik rá. Vajon mik történhettek itt a távozásom óta? Csak remélni tudtam, hogy Wes nem keveredett bele semmi olyanba, aminek köze van a természetfelettiekhez. Bár, a feltűnően komoly viselkedéséből ítélve, valaminek lennie kell a háttérben. Szavai először csak mosolyra késztettek, majd szúrkálódása hallatán akaratlanul is előtört belőlem egy jóízű nevetés. - Tanársegéd? - szaladt fel a szemöldököm, rögtön azután, hogy nagy nehezen abbahagytam a kacagást. - Ezt poénnak szántad, ugye? - haraptam az alsó ajkamba, hogy ezzel megelőzhessek egy újabb nevetőrohamot. - Azt hiszem, hogy már elég érett vagyok ahhoz, hogy egyedül is meg tudjam tartani az előadásaimat - jegyeztem meg csak úgy mellékesen, közben belekóstolva az imént kihozott tejeskávémba. - S veled miújság? Á, ne is válaszolj, kitalálom! Azt a.. Mikro-biológiát tanítasz! - vágtam rá magabiztosan, bár a biztonság kedvéért a tantárgy nevét inkább két szótagban mondtam ki, ezzel juttatva eszébe, hogy annak idején két pohárka után kissé meggyűlt a bajom a kiejtésével.
- Jó, jó nevess csak. - mosolyogtam, majd kezeimet fel tettem a padra és tovább néztem lányt. - Nézd el nekem, rég csajoztam- húztam félre a szám, mert eszembe jutott a barátnőm akit megöltek. Vissza emlékeztem rá, ahogyan mosolygott és kedves volt, a csókok az esőben a hosszú séták, nem hittem, hogy tudok ilyen is lenni, aki ilyen romantikus pali, de ő azzá tett. Megráztam a fejem, egy pillanatra elkalandoztam. - Nem is mersz, de mi lenne, ha megadnád a számod vagy valami..- Beletúrtam a hajamba és grimaszt vágtam. A szél enyhén meglebegtette a lány szőke fürtjeit és elvarázsolt a mosolya, ez egy trükk biztos vagyok benne. Mellettünk az emberek nevetgéltek és boldogság sugárzott, kivéve azt a párt aki éppen arról veszekedett, hogy milyen filmet nézzenek meg este. Édes, én még ezen se vitáztam, nem érdekelt megnéztem valami idióta filmet, inkább aludtam rajta, de tudtam, hogy a szerelmemmel vagyok. - Sajnálom, látod ki estem a gyakorlatból.. - Komolyan mondom nem hittem el, hogy nem ismerte fel, hogy nem vagyok átlagos és vérfarkas vagyok.
a hozzászólás névnak készült, szószám szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. comment-comment-comment
Már nagyon régen volt az, hogy én egy sráccal flörtöltem volna.. Vagy valami ilyesmi. A hosszú kapcsolatok átka. Az ember, már lassan azt is elfelejti, hogyan kell beszélgetni egy idegen emberrel. Na, meg persze manapság kicsit paranoiás is vagyok, szóval ez sem segít a helyzeten. Egyáltalán nem. Ez az egész téged kerestelek dolog számomra rémisztően hatott, de megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor burkoltan közölte velem, hogy ez egy amolyan tipikus csajozó szöveg akart lenni. – Hát én is kijöttem, már ebből az egészből. - Válaszoltam kuncogva. Az elmúlt napokban most először vagyok egy kicsit felszabadult. A gyomrom még mindig görcsben van, de nem vagyok benne biztos, hogy ez még mindig Stefan eltűnése van miatt avagy sem. – Azért ennyire előre ne haladjunk. Ki tudja.. Lehet, hogy egy pszichopata gyilkos vagy. – Éreztem, hogy egy vérfarkassal ülök szemben és valószínűleg ő is tisztában volt azzal, hogy én mi vagyok. Szóval nem hiszem, hogy ténylegesen akar valamit is. Bár aztán ki tudja? Én is összejöttem Tyler-rel.. Lehet, hogy mások emiatt megvetettek minket, de ha valaki boldoggá tesz, akkor mégis miért mondanál nemet a dologra? Csak mert két ellentétes faj tagjai vagytok? Ez annyira gyerekes.
– Szóval.. Aaron. Mi szél fújt téged errefelé? Csak azt ne mondd, hogy megláttál és ellenállhatatlan vágyat éreztél arra, hogy ide gyere. – Azt hiszem, ha ezt elsütné, akkor tényleg kinevetném, mert.. Egyszerűen ez annyira tipikus vagy nem tudom már, hogy mi az.. A világom elég hamar eltért a normálistól, szóval nem igazán tudom, már mi számít annak.
Alaposan körülnéztem. Egy pár diákom a tközelben foglalt helyet, ezért is tartottam olyan fontosnak a látszatot. Egy egyetemi pletyka a lehető legrosszabb tud lenni, s az már nem is csak engem, de rögtön problémába sodorná magát Crystal-t is. Ennek pedig egyilünket sem fogom kitenni. Nem tudom, hogy miért. Azt éreztem, hogy ennyivel azért még tartozom neki. A kettőnk egykori kapcsolatának. - Hm, ritka nőket látni ebben a szakmában, de egyre gyakrabban látok ilyesmit itt... az utóbbi időben. - tettem hozzá, még ennyivel járulva hozzá a tanársegéd témájához, aztán magam is belekortyoltam a finom kávéba, mely már nem gőzölgött, de még mindig szét tudta volna égetni a torkomat. - Ráhibáztál. - vigyorodtam el. - Mikor józan vagy, egészen jól tudod kiejteni... bár vélek némi szándékosságot hallani a hangodban. - billentettem oldalra a fejem. Pontosan tudtam, hogy milyen volt ő régen. Hiába tanultunk rengeteget együtt, valamivel meggyűlt a baja.. többek között eme tantárgy kimondásával. - Drágám, öröm téged újra látni. Tényleg. De mit is fogsz oktatni ebben az intézményben? - kacsintottam rá.
Elkapva a pillantását, hamar rájövök, hogy miért is viselkedik ennyire diszkréten: aggódik a környéken mászkáló pletykás diákok miatt. Oh, így már minden érthető. Tudom, nekem is tartanom kellene miatta, de valahogy mindig megfeledkezek erről a kis apróságról. - Túl zajos vagyok, ugye? - bukik ki belőlem a kérdés még mielőtt kétszer is meggondolnám, mit is ejtek ki a számon. - Ne aggódj, mostantól körültekintőbb leszek - mondom őszintén, hisz egyikünknek sem esne jól, ha a környezetünkben lapuló tinédzserek idétlen pletykákat kezdenének el terjeszteni rólunk. Pláne nem úgy, hogy semmi sincs köztünk. - Meglehet - mosolyodom el, amikor a szándékosságot emlegeti. Régi rossz szokásom, hogy szeretem megjátszani magam, úgy téve mintha nem lennék több egy buta szőkénél. Így aztán nagyobb meglepetést is tudok okozni a célszemélyeknek a későbbiekben. Tény, hogy az általa oktatott tantárgy tényleg magas nekem, de ettől függetlenül van amihez igenis konyítok. Ilyen lenne a történelem, és a földrajz tudománya, illetve több idegen nyelven is haladó szinten beszélek. Amikor aztán a tantárgy iránt érdeklődött, amit ettől a szemesztertől tanítani fogok, egy rövid pillanat erejéig elgondolkodtam, hogy miként is tálalhatnám fel neki a legmegfelelőbben ezt az információt. - Ich lehre Deutsch für meine Jüngerschaft - szólalok meg végül németül, előre mosolyogva a reakciójától, ami az arcára lesz írva ezek hallatán.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 20, 2014 6:51 pm
Próbálok változást fellelni arcán. Régen volt már, mikor mi ketten utoljára találkoztunk, nem volt túl könnyű az elválásunk, miután annyi időt töltöttünk együtt itt, mint még tanulók... pontosabban... mindegy, nem akarok túlontúl belemenni ebbe. Egyre inkább érzem azt, hogy direkt jött ide. Nem azért, mert itt kapott állást, hanem mert.. tudta, hogy még mindig itt vagyok. Vajon paranoiás lennék, vagy.. csak sokat képzelek magamról és a nemlétező vonzerőmről? Ez enyhén szerény lenne tőlem. Felemeltem a fejem, majd egy mosoly jelent meg ajkaimon, mikor egy német mondat hagyta el az ajkait. - Ez mindent megmagyaráz. - sóhajtottam fel, miközben újabbat kortyoltam a már közben kihűlt kávémból. Nem szerettem így a koffeint, hiszen bárhogy is nézzük, a sok cukor ellenére is keserűvé válik a nedű, azonban rájöttem, hogy még nem akarok innen távozni. Szeretném még élvezni a társaságát, annak ellenére hogy... szóval nem kerestem őt, miután elment innen. PEdig megígértem, hogy keresni fogm. - Meghívhatlak egy kávéra? - kérdeztem aztán, miközben végigmértem őt, és intettem a kiszolgálónak, hogy fáradjon ki. - Közben elmagyarázhatod, hogy miért erre a főiskolára jöttél.. tanítani. - billent oldalra a fejem.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Jó szokásomhoz hűen, most is túlságosan sokat beszélek. Mondjuk ez valamilyen szinten érthető is, hiszen hosszú idő óta most látom viszont először őt. Fura ez az egész szituáció, annyira konzervatívak vagyunk egymással, mintha két idegen lennénk. Ami, ha jobban belegondolok, valamilyen szinte igaznak is mondható. Az idő, a távolság, plusz még pár dolog eltávolított minket egymástól. A szakításunk legfőbb okai hozzá vezethetőek vissza. De azt hiszem, jobb is, hogy így történt, mert ha anno nem hagyom magam mögött a Whitmore-t, lehet arról sem szerzek tudomást, hogy boszorkány vagyok. Ami kár és vétek lett volna. A mosolyomat hamarosan egy apró kuncogás is követi, amint váratlanul egy sóhaj hagyja el az ajkait az általam oktatott tantárgy hallatán. Miközben ő belekortyolt a kávéjába, én is ittam néhány kortyot a latte-mból. A kérdése hallatán jelentőségteljesen pillantok az előttem levő pohárra, majd vissza rá. Viszont nem szorult több magyarázatra a célzása, hamar leesett, hogy voltaképpen miért is tette fel ezt a kérdését. Nocsak, lehetséges lenne, hogy még mindig képes legyek magamon tartani a tanárbácsi figyelmét? Jól indul. - Persze! - Felelem, magamban jót mosolyogva azon, amit az imént sikerült kikövetkeztetnem. Amint magához intette a pincérsrácot, én elgondolkodtam, majd rendeltem még egy latte-t az üres poharam helyébe. - Hm, hát ez bonyolult. - Foglalom össze röviden és tömören a lényeget. Nem hozhatom fel a természetfeletti témát, ahogyan azt sem szívesen részletezném, hogy kíváncsi voltam, mi van vele..
Nem mondott ellent az invitálásomnak, amely mondhatom, hogy tényleg örömmel töltött el. Annak ellenélre hogy ez talán nem látszódott meg az arcomon. Az elmúlt évek során magamra vettem a professzori szerepet, mely azzal járt együtt, hogy szinte soha nem mosolygok, s ha megjegyzést teszek tanórán, az valószínűleg csöpög a gúnytól vagy az iróniától. Ez lettem én. Talán megváltoztam mióta utoljára látott. S megeshet, hogy emiatt óckozodom annyira attól, hogy ismét közelebb kerülhessek hozzá. Mondhatjuk azt is, hogy ami volt, már elmúlt, de hazudnék. Inkább maradjunk a távolság tartásnál. Az lenne a lehető legjobb megoldás. - Nekem van időm. - jegyeztem meg széles mosollyal, miután rendeltem mindkettőnknek egy újabb kávét, mellé pedig két adag reggelit is. Részrmől már alaposan éheztem, emiatt jöttem ide a kávézás mellett. Mint minden reggel. - Szóval mesélj. Miért vagy pont itt?
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Hm, vajon miért akarta annyira tudni az ide jövetelemnek az okát? Talán jobban örült volna, ha inkább másfelé megyek? Már mindegy, mert megérkeztem és eszem ágában sincs tovább állni. Egye csak a fene amiatt, amit nem tett meg pár évvel korábban. Biztos eszébe jutott már.. de nem érdekel. Az ő baja. Ami elmúlt, az elmúlt, én meg továbbléptem.. azt hiszem. Csak azt az egyet nem értem, hogy miért van még mindig olyan erős hatással rám a jelenléte.. miért mosolygok egyfolytában, mint a tejbetök? Nem szabadna ezt éreznem. - Hát, nagyrészt családi drámán alapszik - jut eszembe a legjobb magyarázat. Hát, végülis nem hazudtam.. tényleg összevesztem a bátyámmal. Persze nem emiatt jöttem vissza. - Csúnyán összekaptam a bátyámmal és kellett a távolság.. no, meg arra is kíváncsi voltam, hogy változott-e valami errefelé. Hát, nem igazán - kuncogtam fel hirtelen. - A diákok lecserélődtek, néhány régi tanár nyugdíjba vonult és az álattámadások száma is megnőtt. Kábé ennyi. - Foglaltam össze az észrevételemet a nagy változásról, direkt bevonva az "álattámadásokat" is. - Mellesleg, az utóbbiról jut eszembe.. Te mit gondolsz róla, elhiszed a medvés sztorit, vagy ... ? - Itt akaratlanul is nyelek egy nagyot. Na jó, jobb körítés most nem jutott eszembe, amivel előállhattam volna.
Kíváncsian vártam meséjét, s fürkésztem tekintetét. Valamilyen oknál fogva megadatott az a csodálatos tulajdonság jómagamnak, hogy rögtön megéreztem ha valaki hazugságokkal próbál beetetni. Tanár lévén talán ennek már jó párszor hasznát is vettem, igaz, hogy az egyetem és főiskola már egy egészen más terep mint egy középiskola vagy gimnázium. Itt már nincs helye hazugságoknak. De mi már felnőttek vagyiunk.. s már egykoron is voltak titkaink egymás előtt. Nekem legalábbis előtte biztosan. A mai napig vannak. - Azok a családi drámák.. önnön fiatalkoromra emlékeztetnek. - forgattam meg szemem majd felsóhajtottam, s úgy tettem mintha nem érdeklődnék utosló szavai iránt. Eléggé nyíltan beszélt arról, amit eddig nem sokan mertek emlegetni, leginkább azért mert tudták, hogy hiába beszélnek róla, attól még nem fejtenek meg semmiféle titkot ezt illetően. - Ugyan, kedvesem. Ne bocsájtkozzunk spekulációkba, oké? - mosolyogtam rá. - Medvék nem igazán járnak erre, úgyhogy ez már eleve gyanús, ám más állat simán elkövethette, nem? - kérdeztem kíváncsian. - Vagy netán van más sejtésed is? - kérdeztem. Nem beszélek neki saját múltamról és hogy én magam vagyok az, aki miatt gyakran történnek itt támadások.. mikor egy-egy kísérleti alanyom kiszabadul, s nem sikerül őket elkapnom...
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Úgy tűnt, elhitte a történetemet és semmi oka nem maradt a gyanakvásra. Remek. Igazság szerint, én már túl voltam a Nikkel folytatott veszekedésen. Ha az ember hetente kap össze valamin a bátyjával, előbb utóbb már immunis lesz azokra a szavakra, melyek ilyenkor elhangzanak az érintett felek szájából. Bár, ha néha az izmai helyett inkább a fejével gondolkodna, mindenki jobban járna, de mindegy. Kíváncsi voltam, hogy miként fog reagálni a puhatolózásomra. Tudnom kell, hogy tud-e Róluk. Mert ha igen és akkor is tudott.. én kinyírom. - Hm, milyen állatra gondolsz? - Emelem meg szépen ívelt szemöldökeimet kíváncsian. - Netán egy farkasra? Vagy egy vérszívó.. denevérre? Nem, tudom már! Chupacabra megjelent Whitmore-on és mivel ráunt a kecskék vérére, most a helyi diákokat vette célba! - Mondtam teljesen komolyan, mintha az életemről lenne szó, majd a végéhez közeledve nem bírtam tovább és felnevettem. - Komolyra fordítva a szót - folytatom, közben picit közelebb hajolva hozzá, hogy a fülébe súghassam a következő szavakat: - Van egy új tulajdonságom, mégpedig az, hogy imádom a titkokat. - Mondtam, majd elhúzódtam. - Mindenesetre a megérzésem azt súgja.. - és a szóbeszéd és a tudat, hogy tucatmillió természetfeletti lány jár fel-alá a folyósókon -, hogy többet tudsz Te, mint amennyit el akarsz mondani. - Mosolyodom el ravaszul.
Kezdőlap
