Nyugodtan lehet nevezni bolondank, örültnek és eszementnek is, mert jelen pillanatban mind igaz rám, hisz álmodozom, éberen álmodozom arról, hogy mi lenne, ha… Nem kéne, egyszerűen a tűzzel játszom, nem is, talán a láva jobban hasonlít arra a jelenlegi helyzet. Idejöttem és reménykedtem benne, hogy minden tökéletes lesz, hogy minden jól fog elsülni, akadtak kisebb gondok és problémák, de talán még jól is kijöhetek belőle, sose lehet tudni, hogy mit tartogat számunkra az élet. Én tudom, hogy ha nagyon akarom, akkor megszerezhetem Miss Alston szívét, de sajnos az nem elég, ha csak én akarom, mindkettőnknek akarnia kell, hogy legyen valami, nem igaz? De nem tudom, csak nézni tudom, de nem tudok betelni a látvánnyal, muszáj bámulnom, hiába ejti zavarba vagy néz rám furcsán, akkor is azt érzem, hogy örökké bámulnom kéne.
Nem tudom, hogy mikor éreztem ekkora vonzalmat egy nő iránt, de ez most kissé zavarba ejtő, mert nem tudom eldönteni, hogy miért pont ő. Idősebb, a tanárom és nem úgy néz ki, mint aki leállna egy ilyen sráccal, mint én szóval fel is adhatnám, de nem fogom, mert én komolyan szeretném őt, tényleg meg akarom jobban ismerni és szeretni akarom. Bár kétlem, hogy ő is így gondolja, mert végül is mit láthatna bennem? Egy kölyköt? Egy tanítványt, aki csak szánalmasam sóvárog értelmetlenül érte? Már az első találkozásnál szerettem volna vele flörtölni vagy elhívni egy kávéra, de nem volt hozzá elég bátorságom és önbizalmam, gondoltam sosem állna le velem, de élt bennem a remény és most az sem tántorít el, hogy megtudtam róla azt, hogy a tanárom. Nem kis bátorság kellett nekem ehhez a tervhez, anyának meséltem volna Crys-ről szívesen, de nem tehetem, mert bolondnak tartana és elküldene valahova máshova. Majd bókolok neki, mire elmosolyodik és én ezt jó jelnek veszem. - Csak kimondom őszintén azt, amit gondolok. -felelem a köszönömre, de kicsit csalódott vagyok, mert nem mondja azt, hogy nincs senkije. Talán erős feltételezés, hogy direkt nem mondta, hogy kopjak le, de én így érzek és hallgatok a megérzéseimre inkább. Szeretném, ha összejönnénk, de ő nem akarja, de nem adhatom fel és az igazat megvallva NEM is tervezem feladni, nem olyan vagyok.
Nem fogom vissza azt, amit gondolok: KURVÁRA FÁJT AZ, MIT MONDOTT ÉS ROSSZABB ANNÁL, AMIKOR VALAKI FEJBE VERNEK EGY BASEBALL ÜTŐVEL!! Nem tudom, hogy mit hittem, hogy miért írtam azt a kártyát, mit értem el vele? Kinevetett és szinte szánalmasnak nevezett, nem csoda hogy érzelmeim hatására az erőm elszabadul és nem sok választ el attól, hogy a földdel tegyem egyenlővé a helyet, de nem szabad és ő is próbál lenyugtatni, szóval ő… igen, most jobban koncentrállva tényleg érződik egy különös aura, ő is boszorkány. Nyugtatni akar, de minek? Félti a helyet? Igen, csak ennyi, igazából nem is érdekli, hogy magammal is csinálhatok valamit…
- Nyugodt vagyok és nem akarok semmit sem leégetni… - szűröm ki a fogaim között és szép lassan sikerül lenyugodnom és csillapodnak a jelek, melyeket kiváltott belőlem. Nem tudom, hogy mit csináljak, nem tudom hogy mit mondjak, de hallgatok a szívemre és kimondom azt, amit gondolok, mert őszinte akarok lenni, de mintha nem is örülne neki, mert… csak ott sokkolodva van és nem reagál semmit, bár nem is tudom mit mondani, mert megcsókolom. Igaz és őszinte csók volt, csak annyi különbséggel, hogy rövid volt, mert féltem, hogy ellök, felpofoz vagy megöl egy varázslattal, de én tényleg komolyan gondoltam mindent, amit mondtam… azt hittem, hogy hatással lesz rá, hogy ki fog váltani belőle valamit, de egyáltalán nem így lett, helyette megszólalt és még jobban a lelkembe tiport, de… nem tudok mit mondani, igaza is van meg nem is, de…
- Én csak… én csak… azt hittem, hogy… hogy…  - nem jönnek szavak a számra, nem tudok mit mondani neki semmit csak, csak pislogok és látszik rajtam, hogy bánom már az előő tettem, ne jó be kell vallanom, hogy még soha nem éreztem magam ennyire összetörtnek és elveszettnek. Lehunyja a szemét én meg nem tudom, hogy mit tegyek és csak állok ott és pislogok. - Ennyire rossz, ha valaki szeretné szeretni magát? Hogy megpróbálta az egyetlen dologgal bizonyítani, hogy tényleg komolyan gondolja azt, amit érez?  - mondom neki majd én is lehunyom a szeme és egy ártatlan könnycsrpp gördül végig az arcomon, talán apáék halála óta nem volt ilyen, igyekeztem, de most… most valahogy mégis megtörténik a legrosszabb. Valahogy azt szerettem volna, hogy valami más történjen, mit is gondoltam, inkább elfordultam és az első asztalhoz sétáltam, hogy rátámaszkodjak, nem akartam látni, nem akartam ránézni, most nem, egyáltalán nem… meg sem fordultam és úgy tettem fel neki egy kérdést. - Szeretné, hogy leadjam az óráját? - nem tudok mást kérdezni, bármi is legyen a válasza, biztos hogy nem fogok többet németre járni, nem tudok máshogy gondolni rá és nem is… nem adom fel, csak… nem… tudok most mit tenni…

Idióta vagyok, egy hatalmas idióta, aki mindent elcseszett. Mit akartam én? Mit reméltem? Sose fog a karjaimba omlani és megcsókolni, sose ölelne, ég csak férfiként sem tudna rám nézni, mert csak egy diákja vagyok és soha nem lehetek több, semmi esélyem! Miért vagyok még itt? Miért kinzom még mindig magam azzal, hogy ránézek és meghallgatom azt, amit mond? Nem tudom, méh én sem jöttem rá, de szerintem mazhochista lehetek, szeretem magam kínoztatni, legközelebb egy falba verem a kezem, ha rágondolok és arra gondolok bárcsak mellettem lenne, bár akkor állandóan a falba verhetném a kezem, mindegy… ki kell vernem a fejemből és nem lehetek tovább idióta, aki reménykedik a lehetetlenben, mert csak egy barom vagyok, aki beleszeretet a tanárába egy elcseszett pillanatban, de… ne essék félre értés én egyetlen pillanatig sem bántam meg, amit iránta érzek, csak be kell látnom, hogy nem lesz könnyebb, sosr lesz semmi sem könnyű, miért is lenne Lewis Volition Townsend élete könnyű és zökkenő mentes?
Tehetek bármit, bókolhatok, csókolhatom vagy adhatom neki a világot, sose fogok neki kelleni és ez most valamiért rögzült bennem, olyan mintha… nem is tudom, hogy milyen érzés, nem tudom leírni és nem is szeretném. Olyan rossz, mintha meghalna egy részem és elveszne egy végtelen tengerben, bár… ez hatalmas baromság és sose láttam még egy ekkora ökröt, mint jó magam, mégis hogyan képzeltem ezt az egészet? Nem egy tündérmesében élek, nincs olyan hogy bármilyen lehetetlen dologból kialakul a Happy End, nekem úgy látszik nincs Happy End és sose lesz, de… kit érdekel, mindenki azt kapja, amit megérdemel, nem de? Majd jön a kis "rohamom", amikor kitör belőlem az egész és a terem megjelenik az én érzelem kitörésem hatásaival ő meg elkezd nyugtatni éés ki hiszi el, hogy aggódik értem? Ugyan már, nem élek burokban!
- Ne izgulj nem visznek dutyiba, mert egy diákod megsérült… - mondom neki kissé… szarkasztikusan és gúnyosan, valamiért most ezt hozza ki belőlem, de tudjátok mit? Egye meg, amit megfőzőtt! Nem kell aggódnia nem teszek magamban kárt és nem kell senkinek sem felelnie és valamit kitalálni, hogy mi történt… lenyugszom és uralkodom magamon, sokkal jobb lesz, ha ezt teszem, nem akarok én neki rosszat, hiába tesz tönkre az, hogy szeretem.
Nem fogom szépíteni, nincs is ezen mit szépíteni, összetörte a szívemet és kezdi megutáltatni saját magamat önmagammal… nem, nem mrgy az értelmes gondolkodás sem, de nem érdekel és nem is foglalkoztat, elég hogy megtörök és legördül egy átkozott könycsepp az arcomom. Nem akartam gyengeség jelét mutatni éd soha többet nem akarom… azt hittem, hogy ha nagyon akarom és kapaszkodom ebbe a dologba, ebbe az érzésbe, akkor talán az életem sokkal szebb lehet és végre egyszer igazából és őszintén szeretni fogom, de ezt is elvesztettem csakúgy mint… őket és soha többet nem akarok semmit és senkit sem elveszíteni… de nem kapaszkodhatok ebbe az érzésbe, el kell engednem és visszaszállnom a földre.
Majd megszólal, de bár ne szólalt volna inkább meg. - Tudod mi az egésszel a baj? Ha az ember AKAR valamit, akkor TESZ is érte valamit, mindig VAN megoldás. - nem hiába nyomom meg azt a pár szót a mondandomban, azokban vannak a célzások, de miért foglalkozom még mindig ezzel, fel kéne adni, csak sajnos nem az az ember vagyok, aki elismeri a vereséget, de nem látok kiutat és mikor meghallom a lépteit… emelek magam köré egy erőteret, nem érinthet meg, sőt az egy méteres körzetembe ne jöjjön most… nem akarom látni, pont ezért vagyok még mindig az asztalra görnyedve. Nehéz, olyan nehéz, de legalább leáll és nem jön közelebb hozzám, úgyis fél, hogy valaki meglátja velem.
- Mily önfeláldozás… - mondom mosolyogva és megdörzsölöm a szemeimet, nem akarok most gyengének látszani, összeszedem magam, de mikor megfordulok ő is azt teszi és tesz pár lépést hátra, én meg mosolyogva felülök a padra és várom, hogy szembe forduljon velem, hogy a szemeibe nézhessek, vajon állni fogja a pillantásom? Majd az ajánlatra elnevetem magam, igen… összeszedtem msgam. - Akkor most mégsem félsz, hogy meglátnak velem? - húzom fel a szemöldököm és nézek rá, de nem is érdekel s válasz, de még mielőtt megszólalna sóhajtok egyet és szóra nyitom az ajkaimat, beelőzőm.- Őszintén… miért szeretnéd megbeszélni? Miért nem akarod, hogy utáljalak? Elég nagy a suli, eltudsz kerülni. - mondom nrki, miközben egy kósza tincset mágia segítségével eltűrök a füle mögé és mintha az arcát simogatnám… nem , nem erre kell használni az adottságaimat. Szóval mélyen a szemébe néztem, hogy megpróbáljam kiolvasni, hogy mit érez, hogy mire gondolhat, tudni akarom, valamiért akarom tudni… van még remény?

Még mindig ott tartok, hogy minek kellett nekem ez a cirkusz ahhoz, hogy végre belássam az egyértelműt? Nem tudom, hogy ez az egész szarság megérte azért, hogy így és ilyen csúnyán legyek koppintva, mert lehet szépíteni, de akkor is az történt, próbált eltűntetni, mint egy kibaszott pattanást. Nyugodtnak kéne lennem és kedvesnek, annak a Lewisnek, aki mindig is voltam es vagyok, de valahogy nem megy, inkább hagyom hogy fájdalom és bánat mardossa a szívemet, mert az ezerszer jobb, mint bármi más jelen pillanatban. Hülye, barom, nyomorék, gyökér és IDIÓTA vagyok, ahogx mondta… nem tévedett, de hát… akkor sem volt fair play.
Minek akar nyugtatni? Minek akarja, hogy ne tegyek kárt magamban? Sokkal könnyebb lenne, ha itt most kitörne a nyakam, vagy felgyulladnék vagy mit tudom én, bármi ami halálos. De nem gondolhatok ilyenre és ilyen meg sem történhet, mert anyu nem veszíthet el még engem is, azt már nem élné túl. Ki kéne találni valami jót, de jelenleh inkább arra kéne koncentrálnom, hogy lecsillapodjak és ne legyen semmi baj ebből.
- Nincs nekem gondom, csak a szavaid és TE válltottad ki belőlem… én csak szerettem volna A FÉRFI lenni az életedben, ki boldoggá tesz, de… tudod idióta vagyok. - nincs szükségem a segítségre, főleg nem az övére! Inkább robbannék fel, minthogy tovább kínozzam magam azzal, hogy lássam, de érintsem, ne bókoljak és ne csókoljam. Elegem van abból, hogy minden elérhetetlen, hogy semmi sem fog valóra vállni abból, amiben reménykedem, bár a holtak nem jönnek vissza, szóval az alapból lehetlen… Ébresztő Lewis! Nem álmodharsz tovább ébren, ennyi volt, vége, kampec és minden más.
Nem, nem vagyok kicsit sem gonosz, mikor kicsit szarkasztikus és beszólós vagyok vele, szerintem teljes mértékben megérdemli és ezzel ő is tisztában van, azonban, mintha nem tetszene neki, amiket mondok… talán nem szokott hozzá, hogy ha lekoppint valakit, akkor aza. Másiknak szarul esik és valami hasonló módon oldja meg, mint én. Miért én agyalok én ezen, miért érdekel még mindig engem ez a nő? Miért érzem, hogy összetartozunk azok után, hogy összetörte a szívem? Méghogy diákszerelem, ő sem hiheti már el, amit akkor az elején mondott.
- Kérlek ne kérd, hogy megbánjam annyi nap tervezés és bátorság gyűjtés után… szerintem ez helyes volt és én élveztem, mégha csak pár pillanatig érezhettem puha ajkaidat és mámorító illatodat. - kezdem el neki magyarázni és remélem, hogy felfogja, megérti és nem kezd el ellenkezni vagy vitatkozni. Én szeretném őt, nagyon is, de ő nem is tudom… szerintem semmit sem akar, biztos van kiszemeltje vagy mi. De tényleg nem akarom megbánni egyetlen tettemet sem, nem lenne fair, miután annyit készültem rá, az anyagi meg nem is érdekes, mint mondtam az a mosoly minden egyes dollárt megért, amit azért a virágért perkáltam. - Szerintem kéne, hisz egy IDIÓTÁVAL fogsz kávézni vagy elfelejtetted? - nem,nem fogom ennyiben hagyni a dolgot, nem olyan vagyok és tényleg rohadt szarul esett, hogy leidiótázott, mert azt hittem, hogy engedi magát boldoggá tenni, de nem hiszem, hogy sok értelme vannak annak a kávénak, de elmegyek vele, tudni akarom, hogy mit akar megbeszélni vagy hogyan akarja elnyerni a bocsánatom, mert erről lesz szó. Nem hiszem, hogy jelenleg tágítana a véleményéből, de nem akaro feladni, szóval még mielőtt bárki betoppant volna órára kinyítottam a számat, hogy megosszak vele valamit, amit talán nem is kéne, persze németül. - Tudom, hogy nem fog magának sokat jelenteni, de… eltemettem az apám és az öcsémet, az érzéseimet és a reményt nem akarom… - majd megjelent másik két srác is, akiket persze ismertem, lekezeltem velük és beszélgettem velük, majd leszálltam a padról és elindultam hátra, ahol a mellettem ülő csaj egész órán látványosan flörtölt velem és jó érzés volt, azonban nem érdekelt a csaj… néha felénk nézett, mikor hangosabbak voltunk és a tanárnő a szemével figyelmeztetet minket, hogy legyünk halkabbak… az óra hamar elment, de Crystal nem volt teljesen itt, mintha máson járt volna az esze és nem tudom megfejteni, hogy min, pedig nagyon is érdekelne.
Majd véget ért az óra, a csaj nyomott két puszit az arcomra és a far szebembe dugta a számát… ez meg mi a picsa volt?! Dcsak pislogni tudtam egy darabig, majd mikor kiürült a terem felálltam és becsuktam az ajtót, kulcsra zártam mágiával és lehúztam az ablakoknál a redőnyt, majd lassan és lazán elindultam Crys felé, nem is tudom, hogy mit mondjak neki, de valamit kell, ha már bezártam magunkat. Elmosolyodva sétáltam vissza arra a padra visszaülni, amelyiknél megszakadt a beszélgetés. - Az órán nem voltál teljesen itt… ha nem tolakodó, akkor hol járt az eszed? - teszem fel a kérdést, mire őszinte választ várok, de meg kell hogy mondjam, hogy nem akarok reménykedni, már nem fogok, egy darabig biztosan nem, kiölte belőlem…

Na jó be kell látnom, hogy nagyon kínos ez a helyzet, de nem zavar, szeretek vele itt lenni és jó látni. Hiába van ripityában a szívem és mindenem, de akkor is jó látni. Csodásan néz ki, nagyon szép és csak sugárzik, de persze most nem, tudom hogy nem itt van velünk és a szavaim marcangolják, de ki kellett őket mondanom, mert nem akartam magamba tartani. Legszívesebben kifutnék a világból, mert ez a csaj itt nyomul és nekem nincs kedvem vele szórakozni, de csak nem adja fel, bár… Crys rám sem néz és ez zavar, szeretném ha engem nézne és figyelne rám, de nem így van, rám sem hederít. Majd telefont kap és már megy is kifelé, gondolom marhára örül neki, hogy kiszabadulhat innen. Majd a csaj és elkezdett mesélni magáról és engem meg marhára elkezdett unatatni, a folyosot figyeltem mikor jön már vissza Crys és láthatom újra. SmS-t kaptam, anya volt és ma délután lejön ide, mert valami sürgőset akar megbeszélni velem, cdaj el nem tudom képzelni, hogy mi lehet az, de talán kéne neki mesélnem, hogy mi is a helyzet, mert egyből észre fogja venni, hogy valami lelkileg nagyon nincs rendben velem. A nők annyira idegesítőek és kiszámíthatatlanok, de lassan visszatér és folytatja az órát én meg csak őt bámulom és várom nagyon az óra végét.
Na végre, hogy vége az órának és nem kell semmit sem mondanom, csak elköszönök a haveroktól és a csaj majd hagosan megszólal és majdnem rámhozza a szívbajt, mikor a far zsebembe dugja a számát. -  Szia szépszemű, majd hívj. - mondta, nyomot két puszit az arcomra és ő volt az utolsó ember, aki elment, utána meg mentem és leültem a padra, miközben bezártam az ajtókat és lehúztam a redőnyöket, kettesben akartam lenni vele és beszélgetni vele. Megszólal és ézrem, hogy megint baj lesz és semmi jóra nem számíthatok vele kapcsolatban, de nem adhatom fel… megszerzem magamnak Crys-t. - Ha nem gond, akkor tegezlek, sokkal egyszerűbb és veled kapcsolatban jobb is veled beszélget így… - mondom neki és egyből el is döntöttem, hogy tegezni fogom és már legszívesebben odamennék és magamhoz ölelném. De nem lehet, mert szerinte nem szabad, de szerintem van mindenre megoldás és erre a helyzetre is vannak megoldások. Lehetnek lopott percek, hétvégente elmehetnénk egy messzi városba és ott csak ketten lennénk, de ő nem fog belemenni, nem akarja ezt és hiába töröm magam. Nem akarom, hogy elküdjön, hogy elveszítsem… azt akarom, hogy ő is hasonlóképp érezzen, mint én. Majd elindul felém és én csak nézem őt, próbálom magamba inni a látványát.
- Amikor megláttalak egyből tudtam, hogy te vagy az igazi… könnyed vagy, laza, kedves, aranyos, elragadó, igéző és csodálatos, csodaszép vagy és mielőtt azt hiszed… nem a szépséged fogott meg, hanem az egész lényed, csodálatos vagy! És nem… nem tudom abbahagyni, képtelen vagyok. - nézek a szemébe és teljesen őszintén beszélek, ha belenéz a szemembe, akkor láthatja benne, hogy minden egyes szavamat komolyan gondolom. Nem tudom abbahagyni, nem tudom megtenni azt, hogy ne próbáljam meg megszerezni, úgy érzem muszáj és engedek ennek az érzésnek, szóval nem kérhet tőlem ilyet. Megállt a padnál és nem ment tovább, maradt itt velem. - Nem fogok járni, de kérlek gondold meg jól… nem akarom, hogy elmenj és bajba kerülj, de próbálj meg bennem bízni. - mondom neki, miközben látom, hogy szeme néha az ajkamrs téved én meg kissé elpirulok, azonban mikor kezét hirtelen a combomra teszi, akkor elmosolxodom, annyira jó érzés, hogy magától hozzám ért és biztos vagyok benne, hogy akarta és tetszett neki, de mikor már rátehetném a kezemet a kezére, akkor ő elhúzza és elfordul majd elindul és tesz pár lépést. Felkelek az asztaltól, elindulok felé, megállok mögötte, majd átölelem gyengéden és füléhez hajolok. - Bízz bennem, adj egy esélyt, kérlek. - súgom gyengéden és lágyan a fülébe, nem lökhet el, muszáj neki is engednie, próbálok rá hatással lenni, de nem tudom megállni, kicsit szorosabban húzom magamhoz, nem akarom elengedni, olyan jó érezni, hogy itt van velem és érezhetem az illatát.

Nem tudom, hogy miért van ez ami most van, de baromi jó, hogy végre nem menekül és végre, vagyis nem tudom elképzelni, hogy… mi van? Már azt se tudom, hogy mit gondolok itt össze meg vissza, mint valami sült bolond és mindegy, nem is tudom, hogy mi van itt. Na most szedd össze magad és légy laza, kedves, aranyos és próbáld meg meghódítani is. Nem is tudom, hogy pontosan mi a baja, miért nem akarja viszonozni az érzéseimet, mert látszik rajta és érezni is, hogy köztünk vibrál a levegő, de ő nem akarja belátni, mert… ahhoz túl makacs és fél is, fél hogy baj lesz belőle, de Carpe Diem vagy mi, élni kell a mának. De örülök neki, hogy nem ment el ő is előbb, mint a többiek és nem hagyott egyedül.
Látszik rajta azonban, hogy valamin nagyon töpreng, csak nem tudok rájönni arra, hogy min gondolkodhat, jó lenne ha tudnék gondolatot olvasni és tudnám mindig, hogy mire gondol. Olyan jó lenne, tudnám minden kivánságát és baját, tudnám mikor mi a baja.
- Örülök. - mondom neki mosolyogva, sokkal könnyebb lesz komunikálni vele és nem fogok belekavarodni, azonban pedig azt kell, hogy mondjam most… minden olyan jó, talán sikerül valamivel rávennem, hogy legyünk egy pár. - Nincs sok köztümk, huszonhárom vagyok és februárban leszek huszonnégy. Te mennyi vagy? - nem vészes a korkülömbség, nem sokkal lehet idősebb, hisz olyan fiatalos és csodálatos nő és remélem, hogy nem fog egy taknyosként kezelni, aki túl éretlen hozzá, bár szerintem erről szó sincs, nem tartana sokáig az, ha ki akarna jutni, ő is boszorkány és képes arra, amire én. Nem is tudom, hogy mi lesz holnap… azt se tudom, hogy mi lesz jövőhéten, de a jelenben élünk és ki fogom élvezni minden egyes pillanatát.
- Igen és még jóval több is. - kacsintok rá és pimasz mosolyra húzom az ajkaimat, mert jelenleg ennyit tudok róla, de biztos vqgyok, hogyha engedi, akkor sokkal többet is meg fogok tudni róla, csak enegednie kell, minden ettől függ csak és van egy olyan érzésem, hogy hamarosan beadja a derekát. - Igazad van, nem ismerlek annyira régóta, de megakarlak és szerintem nem fognak zavarni a hibáid és a rossz tulajdonságaid, elfogadlak úgy, ahogy vagy. Csak adj rá lehetőséget. - mosolygok rá kedvesen és remélem, hogy nem fog egyből lecsitítani vagy elküldeni melegebb éghajlatra. Valamiért most nyeregben érzem magam és nagyon is jól esik, hogy itt van mellettem, az érintése is boldoggá tesz.
Majd fogja magát, megfordul és tesz pár lépést, hogy növelje köztünk a távolságot, de hiába teszi ezt, mert nem sokkal később mentem is utána, hogy átöleljem. Szavakba nem tudom önteni, hogy mennyire jó érzés volt ölelni azt a nőt, kiért szívunk sóvárog. De hiába öleltem és súgtam a fülébe, hogy bízzon bennem, ő kezét a kezeimre tette és szép lassan levette magáról. Ebből arra tudok következtetni, hogy tetszett neki, de még mindig ellenáll. Nem akadályoztam meg, engedtem hogy szép lassan lehámozzon magáról és újra távolságot teremtsen köztünk… igaz nem esett jól, hogy ellök ezután magától, de aztán… nem, mégsem akart ellökni magától, hirtelen szembefordult velem, kezét a nyakam köré kulcsolta és megszólalt, de aztán befejezte. Megcsókolt , olyan hirtelen és gyorsan, hogy eleinte nyitott szemmel pislogtam és nem tudtam mit tenni, de utána csak a dereka köré kulcsoltam a kezem és szorsabban húttam magamhoz, hogy testünk összepréselödjön és ne legyen semmilyen távolság köztünk, de a csókot elnyújtom amennyire lehet, és egyik kezem akaratlanul is elkezdte a hátát cirogatni. Majd megszakítom a csókot és nagyon kicsit hátrébb hajoltam… - Te most?… - csak ennyi jött ki a számon, nem tudtam többet mondani neki, inkább nyomtam még egy puszit az ajkaira, majd próbáltam összeszedni a gondolataimat és mondani neki valamit. - Lyukasod lesz, órán megnéztem az órarended… esetleg nincs kedved valamit velem csinálni? - teszem fel neki a kérdést és bevallom, kicsit el vagyok pirulva, de semmi baj, nem gáz ezt hozza ki belőlem… majd egyik kezemet a derekán hagyom, a másikkal meg elkezdem az arcát simogatni és nem tudtam elhinni, hogy megcsókolt, talán álmodom? Nem… itt van, érzem hogy itt van velem, majd elmosolyodom, olyan mintha lebegnék, annyira jó most minden.

Nem lehet, hogy kicsit hamar felejtettem el azt, hogy összetörte a szívem és idiótának nevezett, mikor próbáltam közelebb kerülni hozzá és boldoggá tenni… én csak azt akartam, hogy együtt legyünk, hogy adjon egy esélyt és hallgasson végig, ne nézzen gyereknek és ne gondolja azt, hogy ez is csak egy egyszerű diákszerelem, ami két hét múlva elmúlik, valahogy úgy érzem, hogy akár két hónap után is ugyanolyan szerelmes leszek belé, amilyen most vagyok, szóval nekem senki ne merje azt mondani, hogy el fog múlni, nem olyan vagyok, hogyha beleszeretek valakibe, akkor hamar tovább lépek az érzésen és az emberem. Nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára párkapcsolatban, hisz én sose találtam az igazit, mindent megtettem, hogy beleszeressek egy lányba, vagyis az utolsó exembe, de nem sikerült és nem tehetek róla. De most teljesen más a helyzet, mert most egyből megvolt a szikra részemről…
Na akkor végre megtudtam, hogy valójában, akkor elmosolyodtam, nem vészesen idősebb és nem is fog látszani később sem, ha… nem, korai ezen gondolkodni, még nem is járunk meg semmi szóval… vajon akar majd velem járni? Vagy nem? Vagy csak szórakizik velem majd kidob, mint valami rossz rongyot az ablakon? Nem… a faszt nem, most dongót tettem a saját fülembe. Milyen jó, hogy szeretek túl gondolni dolgokat.
- Az nem is sok… engem nem zavar, hogy nem vagyunk egykoruak. Mindig is szerettem az érettebb lányokat. - mosolyogva rákacsintok és valóban úgy is van, ahogy mondom. Mindig is idősebb barátnőim voltak, nem szerettem ha valakinek az a legnagyobb gondja, hogy ki kivel jár és mikor szakítottak, meg miért vagy kiért… tökre leszartam az ilyeneket, mindenkinek van saját élete, törödjön mindenki azzal. Négy év nem is olyan sok idő, nem félek bár kicsit paráztam, hogy valami harmincötöt mond, na akkor már kicsit neccesbb lett volna minden, mint most. De nincs baj, nem túl idős és én sem vagyok túl fiatal. Mondhatni pont jó, anyuék között nyolc év volt és természetesen anyu volt az idősebb, ők is megoldották és szerintem mi a fele annyit is megtudjuk… ha akarjuk és kell, ez így nem jó, de nem merek rákérdezni..
- Nincs sok köztümk, huszonhárom vagyok és februárban leszek huszonnégy. Te mennyi vagy? - nem vészes a korkülömbség, nem sokkal lehet idősebb, hisz olyan fiatalos és csodálatos nő és remélem, hogy nem fog egy taknyosként kezelni, aki túl éretlen hozzá, bár szerintem erről szó sincs, nem tartana sokáig az, ha ki akarna jutni, ő is boszorkány és képes arra, amire én. Nem is tudom, hogy mi lesz holnap… azt se tudom, hogy mi lesz jövőhéten, de a jelenben élünk és ki fogom élvezni minden egyes pillanatát.
- Ne ellenkezz, csak hidd el azt, amit gondolok. - jól érzem magam vele, nagyon jó társaság és valójában be kell, hogy lássam csodálatosabb, mint amit megérdemelnék. Crys okos, elbüvölő és csodálatos és nem adja be könnyen a derekát, ami nem is baj, ezzel csak nagyobbat nő a szemembe és jobban bizonyítja ez, hogy egy valódi nő, mint aki egyből lefeküdne a diákjábal, mert van itt az egyetemen egy ilyen páros és a srác elég részletesen is mesél róla, csak annyi különbséggel, hogy engem nem érdekel, míg ő teljesen oda van, mikor beszél kettejükről. Vajon eljön majd, mikor lesz olyan, hogx mi? Mindegy… most nem kéne ezen töprengeni. - Én aztán nem szaladok, csak őszinte vagyok veled, mindössze ennyi az egész. - na vajon akkor miért ne fussunk előre ennyire? Én azt hittem, hogy jó uton haladunk és lesz köztünk valami, de ezek szerint akkor nem? Egyre jobban böki a begyemet az a kérdés, egyre jobban megakarom kérdezni, hogy esetleg lenne e kedve járni velem, de mindegy, még nem.
Majd csodák csodájára megcsókol, amit hirtelen nem tudtam mire vélni, hisz az elején nagyon tiltakozott az ellen, hogy mi esetleg csókolozzunk, pont ezért lettem idiótának nevezve, mert meg mertem csókolni, de nem panaszkodom. Nem sokkal később felengedtem és már én is csókoltam őt, miközben ösztönösen cselekedve kezeimet a dereka körés fontam és közelebb húztam, majd nem sokkal később hátát cirogattam, ami remélem jól esett neki és tetszett is. Nem fogta vissza magát, nyelvünk vad táncot járt és olyan kellemes volt minden pillanata, hogy nem akartam volna soha abbahagyni, de nem lehet örökké csókolozni, nem élünk örökké, soha nem is fogunk olyan sokáig élni… majd megszakítom a csókot és csodálkozom…
Egyre jobban mosolygott, amit én jó jelnek vettem és legszívesebben újra megcsókoltam volna, de helyette most egy puszit nyomtam az ajkaira, az egész… olyan… olyan… hihetetlen és elképesztő. Azt hittem, hogy soha nem lesz nála esélyem, de most már talán kezdek abban hinni, hogy van esélyem nála, csak el ne szúrjam.
- Nem vagyok hülye. - jegyzem meg neki gyorsan és majd kettőnkre mutat és kimondja azt, amit nem kellett volna… még jó hogy nem kérdeztem meg, a mosols kicsit kezdett lefagyni az arcomról, de hát nem tudom, hogy mit vártam, nem reménykedhettem benne, hogy azt fogja mondani, járunk és szeret. Elengedem és teszek egy lépést hátra… - Szóval már holnap nem leszek elég jó ahhoz, hogy… tudod mit, megmutatom. - mondom neki és újra megcsókolom, csak most közben még az ölembe is kapom és elindulok vele az asztalhoz, közben egész végig csókolom, még akkor is, amikor lerakom az asztalra. Nem fogom vissza magam, vágyteli és követelőző a csókom, tudhatja hogy én nagyon akarom őt, már a csókomból is kiderül. A két kezemet a combjára teszem és addig nyújtom el megint a csókot, ameddig csak lehet. Nem, nem szabadulsz tőlem és nem engedem, hogy feladd Crys, be fogod látni, hogy mi együtt vagyunk egészek! Majd megszakítom a csókot, rámosolygom és homlokomat az övének támasztom. Várok oár pillanatot csendben, és csak azután szólaltam meg. - A kávé ráér… használjuk ki, hogy kettesben lehetünk. Miért kezdtél el tanárnak tanulni? Miért pont német? - mondom neki, majd leveszem a homlokomat az övéről és mélyen a szemébe nézek, érdekel és tényleg megakarom jobban ismerni, nem hazudtam.

Néha annyira felesleges gondolkodni és túl agyalni a dolgokat, hogy szavakba nem tudnam önteni, de most nem akarok így járni. Elég a tudat, hogy s rideg és hideg kezdés után végre valami jó is jött, mert lássuk be elég rendeseket belém rúgott az elején és nagyon is fájtak a szavai, főleg amit a csókra mondott, meg az az aranyos becenév… vajon meddig fogom felemlegetni ezt az egészet? Ideje lenne túllépni rajta, mert azzal a csókkal igenis is kárpótolt, szóval magamban megfogadom, hogy nem fogom mégegyszer magamban felhozni ezt a dolgot, esküszöm neked Crys… na jó… ez nem kicsit volt fura, de végül is.. Nem tudom, jó ez tényleg para, mi a szart csinálok itt magamban, inkább nem is gondolkodom, keresem a sze eit és próbálom elterelni másfelé a gondolataimat.
Szerencsére hozza az életkoros témát, ami nagyon jól indult, mindketten megelégedtünk a másik korával és nem volt semmi bibi, még bókolni akartam neki azzal, hogy az idősebb csajokhoz vonzódom, de ő is az idősebbekhez vonzódik, mi? Csak kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm és sóhajtok.
- Nem tudok semmit sem csinálni a korommal, sajnálom…  - tényleg semmit sem tudok tenni és ha nincs megelégedve, mert szerintem ez egy célzás volt arra, hogy nincs megelégedve, akkor nem tudok mit tenni. Nem akarok vele veszekedni, sem megbánatni nem akarom -vele ellentétben-, de hát akkor is ez sem volt a legkellemesebb mondat. Majd megszólal én meg egy jót nevetek rajta…
- Tényleg tök cuki vagy, hogy azt hiszed ettől beijedem, de… Crys, ugyan! Kinek nem volt múltja? Nem érdekel, hogy milyen voltál annyira, szerintem már nem vagy ilyen. Elmúlt a kamaszkor varázsa, most már felnőtt vagy és ez a lényeg, amúgy a normális tini csajok ilyenek. - nem, tényleg nem vagyok gondolatolvasó, de ez eléggé átlátszó volt és vicces, valahogy nem ijedtem be ettől az egész mesétől és nem is ítélem el, nekem is meg van a múltam, de minek meséljem el azt a sztorit? Na jó emlékszem arra a napra, tisztán látom magam előtt, hogy miután apu és az öcsém meghalt, akkor az akkori barátnőm átjött és konkrétan ha lehet mondani megakart erőszakolni… én meg, akkoriban még nem tudtam visszafogni az érzéseimet és megsérült, eltört az egyik ujja én meg nem tudtam, hogy hogyan álljak le, de anyu segített és leállított, persze a lány agyából mindent kitörölt, de én emlékszem és emlékezni akarok arra, hogy sajnos bárkit tudunk bántani, hiába nem akarjuk. De megszólal és én meg elmosolyodom, nem tudok ítélkezni, nincs hozzá jogom én sem vagyok makulátlan.
- Szerintem akkor is menthetetlenül beléd habarodtam volna… Nem számított volna, hogy milyen vagy én segítettem volna és szerettelek volna, nem érdekel ez, nem ijesztesz el. Ráadásul az ellentétek vonzák egymást. - nem tudom, hogy mire fel ez a hirtelen őszinteség,de örülök neki, hogy nem titkolta el előlem, azonban minden egyes szavamat komoly arccal mondtam, azonban az utolsót kis sejtelmes mosollyal és egy kacsintás kiséretében adtam tudtára. Majd a mélyen szembenézős és arc simagatos módszert választottam, hogy elhiggye azt, hogy komolyan mondtam mindent.
Utána minden olyan gyorsan történik és annyira jó, hogy extázisba estem és csak körülette forog minden gondolatom. Próbálok mindent jól az eszembe vésni, hátha meggondolja magát, de hiszem hogy ő is annyira élvezi és jól érzi magát, mint én, hisz csak jól érzi magát velem, nem? Ha nem így lenne, akkor már nem lenne itt és nem engedné, hogy csókoljam vagy ő nem csókolna meg engem, ami még mindig hihetetlen számomra, de tudom hogy ez az egész valós és nem csak egy illúzió, amit talán a fejemben kelthetne.
Majd jött az egyik legrosszabb rész, amikor szembesített a valósággal, hogy mi nem leszünk egy pár és szerintem csak még, mert meggyőzőm őt valahogy, kell lennie valamilyen útnak ahhoz, hogy meghóditsam és lenyügőzzem. Ő már kezdene magyarázkodni, de nem fog… nem engedem…
- Cssssssssssssssshhhhhhh… - tudjátok van az a hang,amellyel valakit lecsöndesítünk, na hát most én is ezt teszem vele,nem akarom hogy magyarázkodjon és próbálja szépíteni a dolgokat, azt akarom neki megmutatni, hogy miről készül lemondani… megcsókolom minden vágyamat belevíve és szenvedélyes vagyok, amennyire csak tudok. Persze nincs ellenére még akkor sem, mikor ölbe kapom, nem akarok semmi rosszat, hiába motoszkál az ötlet a fejemben, nem tudnám megtenni még, nem elsz egyéjszakás kaland, nem lesz igaza. Elindulok az padok felé és egyetlen pillanatig sem szakítom meg a csókot, végig csókolom, majd lassan megszakítom a csókot és arrébb állok, hogy homlokomat az övére helyezzem, ez biztos hogy hatással lesz rá, nem fog ellenkezni. Majd kérdezem tőle az általános dolgokat, miközben leülök mellé a padra, kezét a kezembe veszem és ujjaimat az övé közé kulcsolom, miközben mosolygok rá.
- Szeretem a hosszú történeteket… - kezdek el beszélni, de egy csókkal sikerül elhallgattatnia és én kiélvezem minden egyes pillanatát, majd tiltakozva nyögök fel majd arrébb hajolok. - és ezt is szeretem, de előbb a történet, aztán ismételünk, mert az ismétlés a tudás atyja, nem igaz?- ns jó ez egy elég gyenge poén volt, de hát arre futja, miközben figyelmesen nézem és ráfigyelek, azt akarom, hogy elkezdje a történetet és elmesélje azt, amit hallani akarom. Majd ha a kezünk még össze van kulcsova, akkor hüvejjkujjammal elkezdek köröket rajzolni tenyerére… Olyan jó most itt, bárcsak megállna az idő.

Szerelmesnek lenni szar, főleg ha olyan dologgal bánt meg, amiről ő nem gondolná, hogy fájdalmat vagy valami rossz érzést kelt benned, tényleg utálom magam, hogy csak szimplán ennyi vagyok és nem tehetek ellene semmit sem. Ő meg persze majdnem szétröhögi a fejét, hát jól van, akkor nem is lesz itt több csók, mert nem érdemli meg, teljesen elérte, bár… nem, azt nem tudnám betartani, hisz tuti én szegném meg először ezt az ígéretet, nem bírnám hogy ne érintsem azokat a puha ajkait az enyémmel. Valami mást kéne kitalálni, azonban még mielőtt kitalálhattam volna ő már megszólalt és újra csak ömlöttek belőle a szavak, ő is tud ám beszélni emberséges mennyiségűt, az biztos, de szeretem ha egy nő sokst beszél, akkor nincs annyi lehetőségem kínos helyzetbe hozni magamat.
Türelmsen megvárom, míg befezi a mondandóját és csak azután szólalok meg… nem még nem tudom, hogy mit mondjak, mit kéne? Majd csak szóra nyítom az ajkaimat. - Tudod ahhoz képest, hogy mi nem járunk, elég jól előre tervezel, de amúgy hasonlóképp vélekedem, a tapasztaltabb lányok, sokkal vonzóbbak. Szóval nem szentírás? - ez a nő teljesen meg tud lepni és nem is kell nagyon erőlködnie rajta, elég csak pár szó és pár gondolat kifejtés. Szóval a tapasztaltság és a kinézet, hát értem, nem is gáz annyira, mint gondoltam. Majd játékosan megböki az orrom, mire én csak játékosan utána kapok, mint valami kutya és elmosolyodom, örülök, hogy nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy csak idősebb sráccal jön össze, meg esélyem is van, mert most elszólta magát. Most meg vagy Crys, haha, az enyém leszel, bármi áron.
Majd jön az a rész, amikor… nem tudom, hogy mi a fasz van és miért mondja azt, hogy a fenébe, talán valamit rosszul csinálok? Nem, mindent jól csinálok szerintem, mert egyáltalán nem tud elijeszteni, nekem mindenáron kell, nem fogom megadni neki azt, hogy megszabadul tőlem.
- Nem akkor vagy felnőtt, ha van családod… honnan veszed? Na akkor figyelj ide, nekem sincs gyerekem, majd akarok, de egyelőre a karier lesz a lényeg, nem család. - nem értem, hogy honnan szedte ezt a marhaságot, hogy akkor számít felnőtnek, ha családot alapít és szül… szent anyám annyi gyereket nem tudnék elviselni, de most nem ez a lényeg. Szerintem valaki nem akkor lesz felnőtt, ha szülővé válik és szül egy egész focicsapatot, mekkora marhaság ez már. Felnőttek akkor vagyunk, mikor meghozzuk magunk a döntéseket és magunk vállaljuk értük a felelősséget, nem pedig akkor, amikor… hülyeség, hülyeség az egész, Crys kicsit bolond, de hát ez van, az Isten csak ennyi ésszel áldotta meg, nem lehet ellene semmit sem tenni, pedig az ember azt hinné, hogy egy tanár sokkal okosabb és érettebb ennél.
- Tudod nem kell kellemetlen helyzetbe hoznod magad, nem kell mindent elmondanod… de nem érdekel, most itt vagyunk a jelenbe és mindketten érdeklődünk a másik iránt, ez a lényeg Crys. - nem értem, hogy miért jött rá az őszinteség roham és a zavarba esés, mert én nem kértem tőle, hogy hozza saját magát kellemetlen helyzetbe, azonban mégis megtette és elmondott sok dolgot és értékelem az őszinteséget, szóval szerzett nálam egy piros pontot, amit elkönyvelek magamban, kedves Crystal Lola Alston. Majd lesüti a szemét és elkezd pirulni, ajajj… most mondtam ki először a nevét és hát azt kell, hogy mondjam eléggé jól esett kimondani, valami miatt lágyan, kedvesen és szerelmesen mondtam ki.
Majd persze nem tudja befogni, nekem pedig bizonyítási vágyam, ezért kap egy felejthetetlen csókot és úgy csókolom, ahogy eddig még senkit sem, mert nem akarom elveszíteni és igazából nem is élném túl, mert teljesen és menthetetlenül is beleszerettem, minél több időt töltök el vele, annál jobban érzem ezt az érzést erősödni és boldogsággal tölt el minden egyes pillanat, amit vele tudok eltölteni. Majd gyorsan összekulcsolom a kezünket és leülök mellé, mert megakarom hallgatni, hogy miért is lett tanár, érdekel és csillogó szemekkel várom, hogy kezdje már el, mert tudni akarom, naaa…
Majd elkezdi mesélni és mit ne mondjak tök izginak hangzik, én még az állam határát sem léptem át, nem hogy az országét… teljesen lehetetlennek hangzott számomra, de ezek szerint jól érezte magát, járt Párizsba, sőt rengeteget utazott, igazi kis kalandor és csodálatos. Bárcsak én is el tudnék utazni vele, nem akarok itt ragadni úgy, hogy még a világot sem láttam. Talán kicsit irigylem, hogy neki volt erre lehetősége, de még nincs vége az életemnek, még elmehetek erről a helyről és majd visszatérhetek, ha akarok.
Nem akartam megszakítani a mesélésbe és igaz aggódalmas arcot vágtam a tragédiáknál, de szerencsére a lényeg hogy itt van és jól van, szóval igazából nem is kéne aggondom annyira, nem igaz? Majd befejzi a mondandóját és én megtapsolom, szép mese volt és tetszett is, tök izgalmas az élete és megértem, hogy nem akarta az egészet elmesélni, biztos voltak benne pasik is, meg szerelmek… nem vagyok hülye és ki ne rajongana egy ilyen tökéletes nő iránt, amilyen ő valójában?
- Tök izgalmas életed van. - jegyzem meg és mosolyogva szemetforgatok, miközben rám kerül a mesélés sora, nem hiszem hogy tudni akarja a múltam, nem túl vodám. - A múltamról még nem nagyon mesélnék, korai lenne és nem is túl vidám. - vonom meg a vállam és szemeibe nézek, nem akarom elijeszteni azzal, hogy elmesélem neki azt a sztorit, hogy meghalt az apám és az öcsém, nem volt jó annyira… tényleg korai és megérti, azonban még mielőtt mondhatott volna valamit vagy tiltakozhatot volna, újra beszélni kezdtem hozzá. - Mit is tanulok? Hát tudod én, hát… ügyvédnek készülök, szóval… tudom, nem épp a legizgisebb és legvagányabb dolog, de nekem tetszik, szeretném megmenteni az ártatlan emeberek a megítéléstől és az igazságtalanságtól… és igen, mondhatod hogy bolond vagyok.- mondom neki mosolyogva, majd a végén a szemeimet forgatom és várom, hogy azt mondja, tök gáz vagyok és béna. Annak idején is épp oly biztos voltam a dolgomban, mint most, mindig szerettem volna segíteni az embereket és szerintem ügyvédként megy ez a legjobban. De motoszkál bennem egy kérdés, ami… hát… nem más, mint… - Még mindig nem akarsz velem járni? - uhh baszki ez kicsúszott, szabad kezemmel a homlokomra csapok, majd mikor ránézek rákvörös fejjel, akkor idegesen és zavarba jötten elkezdem a tarkomat vakarni… na most mi lesz? Hangulat gyilkos vagyok… én meg a hülye agyam!

Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy milyrn nagy a veszély, ha rájönnek arra, hogy mi nem csak az átlagos tanár-diák kapcsolatban állunk, hanem sokkal több, jóval több. Nem tudom megmondani, hogy mi hajt előre ebben a témában, de nem akarom feladni, Crystal csodálatos nő és hiszem, hogy összeillünk. Nem tudnám jelenleg elképzelni a jövőmet nélküle és a puha ajkai nélkül, mert mint mondtam, egyszerűen tökéletes nő. Nem is tudom, hogy miért nincs senkije, de nem mintha bánnám ezt az egészet, inkább csak egyszerű tény megállapítás volt. De hozzá illő módon megszólal és ah álmodozásból visszarángat a sívár jelenbe, ahol ellenkezik és nem akar az enyém lenni.
- Hát persze, mert olyan rossz velem komolyra tervezni… - nem, egyáltalán nem esnek jól a szavai, de hát végül is ez van, szerinte ezt kell tenni, holmi alkalmakra jó leszek, majd ha megun, eldob. Megteheti, hisz csinos és mindemellett én még buta vagyok ahhoz, hogy ne szeressek bele egyre jobban, de hát ilyen az én formám Lewisnek sose lesz szerencséje. - Van benne valami. - mormolom az orrom alatt és kényszerszerűen elmosolyodom, mikor a szemembe néz, valamiért nem megy a felhötlen mosolygos az előző miatt, hát ez van, ugyse veszi észre, annyira biztos nem vagyok fontos.
Majd beszélünk a felnőtté vállásról kicsit, kifejtem a nézeteimet és neki ez meglepetést okoz, mire én csak megvonom a választ, bannak bizonyos dolgok, melyeket a szívemre veszek, ez is olyan.
- Más kor, más szokások. Ez a természetes, az emberek alkalmazkodnak a jelen korhoz, nem a régihez. Most már a karrier az első. - hisz régen teljesen más volt minden, most azonban a legfontosabb dolog a karrier és nem más. Pénz nélkül az ember nem igen tud előre lépni az életben, ha valaki lenni akar egy nagy valaki, akkor azért tennie kell valamit, valami emlékezeteset. Majd szétválasztja ujjainkat én meg csalódottan nézek a kezemre, ahol az előbb az ő ujjai voltak, magam mellé húztam a kezem, majd arrébb csúsztam a padon. Hát ha ennyire rossz a közelségem, akkor arrébb is csúszhatok, ez megint nem érint jól, de evvan.
Kissé kínos helyzetbe hozza magát és hát ha nem akarja nem kell, de szerintem ezt nem ő írányitja, minden majd alakul valahogyan. Majd mikor kettőnkről és a vonzalomról beszéltem, ő csak helyeselt, majd rám mosolygott és én erre nyomtam egy puszit az arcára, már ha nem hajolt el előle.
Majd megkérem, hogy meséljen arról, hogy miért lett tanár és miért pont német tanár, ő pedig elmeséli, amit én izgatottan és kíváncsian vártam végig, neki legalább velem ellentétben izgi élete van és történtek vele a múltban dolgok, remélem egyszer vele is elutazhatok valahova nyaralni vagy csak simán kirucanni valahova, kikapcsolódni. Talán ha majd pár nap múlva még nem küld el, akkor felvetem az ötletet és reménykedem benne, hogy tetszeni fog neki. Majd közöltem vele, hogy a múltamról nem nagyon mesélnék és ő elfogadta… igaza van é biccentettem is egyet, majd elmeséltem neki, hogy mi célból vagyok itt és mivel is foglalkozom, mit tanulok.
- Mindig megfelelő érveket találok a saját igazam bebizonyírására. - jelentem ki neki nyelvöltve és elmosolyodom, gyenge poén volt, de végülis poén volt, nem igaz? Majd mikor megjegyzi, hogy naiv vagyok, akkor megint kiöltöm a nyelvem, de igaza van… nem lehet már megváltoztatni ezt a világot és az embereket, túl romlottak már ahhoz, de reménykedni szabad, nem igaz?
Majd megszólalásomra elkezd nevetni és a válasza hallatán szemetforgatok, de bevillant egy jó ötlet, nem tehetem kicsit féltékennyé, mondjuk… áhh a far zsebembe van egy cetli és egy telefonszám… tuti kelt benne valami hatást. Lepattantam a padról és elkezdtem a cetli után kutatni, majd mikor megtaláltam elővettem és egy próbát megér az egész, nem? - Szóval semmilyen érzést nem keltene benned, ha felhívnám a lányt és elvinném valamilyen romantikus randira? - csak egy picit légy féltékeny, nekem annyi is elég, csak egy picit… teszek felé pár lépést és ajkaink alig pár miliméterre voltak egymástól, éreztem légzését az arcomon és nagyon megakartam csókolni, de most ő a soros.

Nem is tudom, hogy igazából mit szerettem volna csinálni ma, valamit tuti megbeszéltem a srácokkal és biztos vagyok benne, hogy most már teljesen mindegy hogy mi is volt az, mert most már van programom. Nem tudom, hogy milyen gyorsan vagy könnyen adja be a derekát, de egy idő után tuti, hogy igent mond a kapcsolatunkra. Ha már most rögtön igent mondana, akkor unalmas lenne az egész, szeretem a kihivásokat és szeretem megszerezni a dolgokat magamtól. Az a természetes, ha egy férfi küzd a nő kegyeiért, akit kinézett magának. Crys tökéletes, igaz néha megsért, megbánt és fájdalmat okoz a szavaival, de akkor is az a véleményem, hogy nála jobbat nem is találhattam volna. Annyi nő közül pont ő, minden a múltkori miatt, még jó hogy előbb láttam őt, minthogy szembe sültem vele, hogy tanár. Bár nem tudom mire vélni azt, hogy szétszedi kezünket… valami rosszat mondtam?
- Hajaj micsoda elvárások, de biztos hogy megfelelek az összesnek. Bár én elvárom tőled, hogy mindig összeszedett légy az órákon, azonban tetszett, hogy zavarban voltál. - igaz, ami igaz tehetséges ügyvédnek bizonyulok és az is nagyon imponált, hogy zavarban volt. Szemeibe nézek és gyengéden végigsimítok az arcán a kezemmel. Olyan csodásan néz ki és annyira gyönyörű, nála szebb nőt még életemben nem láttam vagy ha igen, akkor csak magazinban. Minden annyira könnyebb lenne, ha nem lennék diák és ő nrm lenne a tanárom. Akkor nyugodtan együtt lehetnénk, nem lenne senki srm ellenünk és nyugodtan igent mondhatna a kapcsolatunkra, de most ebben a helyzetben ezt nem teheti meg. Meg kéne értenem, de nem megy annyira könnyen az a dolog.
Támadt egy ötletem, mely kissé gyerekes és meggondolatlan, de mégis csak egy ötlet és szerencsét próbálni jó lesz. Előveszem a cetlit, melyet az a csaj nyomott a farzsebembe, aki teljesen hidegen hagyott, de erre a célra jó lesz. Meglepte, nagyon is meglepte ez a húzásom, látszik rajta, de még az is árulkodó jel, hogy egy darabig csendben van és nem mond semmit, majd mikor megszólal gonoszkás mosolyra húzom az arcomat. - Mindenkinek jár egy esély nem igaz? - elkezdem a cetlin lévő számokat beütni a telefonba, majd tárcsázom és közben Crysre nézek, ha azt hiszi hogy a meghódítása érdekében nem esek túl egy randin mással, akkor téved. Még erre is képes vagyok, mindenre képes vagyok. Közelebb hajolok hozzá, telefont felé emelem, szerencsére tuti nem veszi fel hamar, órán ül nagy valószínűséggel… - Na mi legyen, hagyod hogy felvegye és elorozzon előled?- kérdezem tőle végig a szemeit bámulva, nem engedheted. Ha jelentek valamit, akkor kinyomod, mert tuti hogy jelentek valamit. Elszántság csillan a szemebe és látszik rajtam, hogy nem futamodok meg… Vajon mit lépsz erre Crys?

Okos dolog az, amit csinálok? Megér ennyi kockázatot és rettegést ez a nőszemély, aki szinte még csak észre sem akarja venni, hogy mit is érzek iránta már napok óta. Minden megváltozott, amikor megpillantottam, nem ez a megszokott szar szerelmi sztori van, hanem egy furcsa és különös történet vette kezdetét. A legtöbb történettel az a baj, hogy soha sem lehet tudni, mit rejtenek és mi lesz a végkifejlet. Mindezek ellenére én mégis szeretek olvasni, szeretem megtudni, hogy mindenkinek van híres happy end-je, csak nekem nincs ilyen, bár mit lep ez meg? Lewis Townsend sose volt szerencsés, még csak… mindegy, minden felesges és értelmetlen, nem tudom elterelni a figyelmemet a róla, nem mintha a gondolataimmal más lenne a helyzet. Most ilyen Crys központú agyam van és nem tudom, hogy ez jó vagy rossz e.
- Ti nők és az elvárásaitok… - mondom szemetforgatva és elmosolyodom, szóval új cél, megfelelni a kívánságainak, sóhajainak, óhajainak és mindennek, amit csak akar, azonban van egy olyan érzésem, hogy ebből nem épp a legjobb dolgok fognak kisülni, valami baj biztos lesz és nekem majd higgadtan és rendesen kell kezelnem…
Aztán jött egy kis csavar, mikor féltékennyé akartam tenni, vagyis szerintem az lett csak nagyon jól titkolja, túl jól is. Reménykedem benne, hogy mikor előveszem a pappít és azt mondom, hogy elmegyek azzal a lánnyal randizni, akkor meg fog állítani, de nem így lett és nem értem, hogy hol és mit rontottam el? Azt hittem, hogy majd kikapja a kezemből a telefont és lerakja, de nm így lett, helyette csak mosolyog és engem bámul. Vajon mi járhat a fejében? Mire gondolhat? Annyiszor feltettem már magamnak ezt a kérdést, hogy szinte már teljesen értelmetlen, szerintem soha nem fogok rájönni, hogy mikor mit forgat abban a csodaszép, furmányos kis női fejében. Majd megszólal és eldobom a telefont, kell a francnak az a cafka, mikor egy tökéltes nő van a közelemben. - Nrm érdekel az a lány és fenébe a visszafogottsággal! - magam is meglepem, hogy mekkora szenvedéllyel támadom le az ajkait és veszem ostrom alá, hisz nem hagyhatom, hogy tovább sóvárogjak. Addig húzom a csókot, ameddig csak lehet és közben nyelvünk vad táncot jár. Kezem a derekára csúszott és közelebb húztam magamhoz… nem érdekelt a visszafogottság, csókolni akartam és azt akartam, hogy viszonozza és ő is engem akarjon… nem fog egyik napról a másikra menni, de nem érdekel, egyszer végül az enyém lesz! Megszakítom a hosszú csókot és szemeibe nézek. - Egyszer úgyis az enyém lesz, várok rád bármeddig! - jelentem ki határozottan és teljesen komolyan. Bármeddig képes lennék rá várni, majd kezét a kezembe vettem és apró csókokkal borítottam be puha bőrét, olyan jó illata van, de mit vártam volna? Csókok után a szemébe nézek és újra összekulcsolom az ujjainkat, de még mindig előtte állva… nem, nem hagyom el egy pillanatra sem a tekintetét.

Tűzzel játszani sokkal jobb, mint csak valaki olyannal lenni, akit nem szeretek, de lehetek együtt vele. Igaz nem szabadna ilyen hamar kijelentem, hogy szerelmes vagyok, de én ezt érzem és teljesen bele is vagyok habarodva. Nem azért, mert csak szép és nem is csak azért mert vele nem szabadna lenni, nem vagyok kalandvágyó ember, csak szeretnék boldog lenni vele. Olyan csodálatos nő és egyre biztosabb vagyok benney, hogy őt nekem teremtették és érez is irántam valamit. Visszacsókolt és még itt vagyok, nem kaptam pofont, nem kaparta ki a szemem és nem kiálltozott segítségért, igaz az elején agyon tiporta az érzéseimet, de most már minden rendben van, kijavította a hibáját és.. Nem is tudom, boldog vagyok mindennek ellenére, épp ezért terül el az arcomon hatalmas mosoly.
Majd próbálkozom azzal, hogy féltékennyé teszem, de nem jött be, úgy tett ám, mintha nem is érdekelte volna a dolog, de szerintem nincs így.. Szerintem nagyon is érdekli, de az picsa nagyon nem izgatott így hát kinyomtam telefont. Egyből indultam felé és olyan hevesen csókoltam, ahogyan még sose. Tökéletes volt, minden tökéletes volt, amilyennek lennie kellett volna. Ő sem ellenkezett, akkor sem amikor ujjainkat újra összekulcsoltam.
- Örülök, hogy örülsz. - mondom neki, majd elkezdem apró csókokkal behinteni az arcát, majd elindulok a nyaka felé, azt veszem ostrom alá. Olyan puha a bőre, annyira bársonyos és kellemes az érintése. - Ameddig veled lehetek, nem érdekel hogy hogyan találkozunk. - dörmögöm a nyakába és nem hagyom abba a csókolgatás, elindulok a füle felé, ahol finoman és érzékien beleharapok a cimpájába, majd megállok és hallgatom, hogy mit mond.. nem érdekel mit mond, amíg ilyen butaságokat beszél. - Ich liebe dich. - sugom érzékien, lágyan és halkan a füleibe. Nem tudom miért mondtam, de elhajolok a fülétől és a szemeibe nézek. Örülök annak, hogy megismertem, örükök annak, hogy itt lehetek vele. Szabad kezemmel végigsimítok az arcán és hüvelykujjammal ugyan ezt teszem az ajkain, olyan csodálatosan néz ki, olyan lenyügöző látványt nyújt. - Soha nem csallak meg, soha nem felejtelek el, mégha te neked már nem is fogok kelleni, én örökre a szívembe zárlak.. Nálam mindig lesz helyed Crystal Lola Alston.- mondom neki majd homlokomat az övének támasztom és láthatja a szememből, hogy komolyan momdtam minden egyes szavamat.